Talán a legnagyobb problémát a névválasztás jelentette. Ugye ez köcsögválogatott szokott-volt lenni, de idén nem sikerült tizenegy olyan suttyót találnunk, aki beillene a képbe. Így egy kicsit bővítettük a válogatási elvet és bevettük a lúzereket, bénákat meg a szerencsétleneket is. Persze vannak olyanok, akik majdnem minden kategóriában megfelelnek, neki(k) külön szeretnénk gratulálni. Ismét szubjektív dolgot fogtok látni, amit szintén vállalunk, de megint nem volt könnyű, pedig fikázni bírálni a negatívot látni azért sokkal könnyebb. Azt azért előre leszögezzük, itt direkt maradt le a padról is Fabregas. Hajtsatok, mert a munka nemesít, meg ott láthatjátok a csapatot.

Közhírré tétetik, kidoboltatik, valamint above-the-line posztoltatik, hogy útjára indítjuk az NST bannerét bandériáját, melyet az ezen egy zászló alatt harcra kelő vitéz Olvasók alkotnak. Küldetésünk és vezérlő motívumunk, hogy megmérettessünk a magyar média talaján vívott goldenblog 2008 fantázianevet viselő héroszi ütközetben és elorozzuk a mainstream kategória Parnasszusát a beste konkurencia elől. Önös becsvágy, tőkefelhalmozás, mohó kapzsiság minket nem vezérel, így minden, az Olvasó szent és szabad akarata folytán esetlegesen birtokunkba kerülő nyereménytárgyat felajánlunk a Magyar Futball javára. 

Szuperválogatott, mert kell, mert illik. Nem volt könnyű, nagyon szubjektív, de vállaljuk. Sajnos van olyan poszt (itt nem az írásainkra gondolunk), amit úgy kellett megálmodnunk, így mindenképpen álomcsapatról beszélhetünk. Érzésünk szerint öt helyen támadhatatlan a keret, de azért a többi is megpróbáljuk megindokolni. Hajtás után az NST 2007/08-as Premier League válogatottja, zömében a bigfournak csúfolt négyesből.

Lassan elkezdődik az év futballeseményének kikiáltott torna, amelynek keretében Európa legjobb csapatát legpihentebb és legmotiváltabb játékosállományát koronázzák meg. Bár szkeptikusak vagyunk a mostani megmérettetés várható színvonalát és a látványos játékot illetően, azért mindenképpen foglalkozunk majd az eseménnyel. Sőt már most el is kezdjük egy érdekesnek tűnő játékkal. Mielőtt a magyar szakértő és kommentátor szakma egyöntetűen a szívéhez kapna, szeretnénk bejelenteni, hogy a várva várt Szőke Szikla Kupa a kontinenstorna utánra csúszik majd. Egyszerűen nem szeretnénk, ha Bánfi János kiemelt szerepkörére való tekintettel előnybe kerülne. Esetleg Bozsik Péternek is megadjuk a lehetőséget, hogy egy Manchester nélküli kiírásban is megmutathassa szikrázó szakmai kvalitásait. Hölgyeim és uraim az NST blogjának árnyék Európa-bajnoksága ezennel kezdetét veszi. Tovább után részletek:

A poszt-Bozsik éra magyar válogatottja kapcsán kialakult benyomásainkat tesszük most közzé, vitára bocsátjuk, milyen jelenségekre, tendenciákra lettünk figyelmesek. Előre szólunk, aki azzal jön, hogy minek foglalkozunk a világ legjobb focija helyett a magyar labdarúgással, azt a legszadistább gyerekversünk hagyományai alapján sós-kútba tesszük. Léptünk-e előre az elmúlt két évben? Véleményünk szerint igen. Apró dolgokban, de pontosan az ilyen lépések hivatottak egy előremutató folyamat első lépcsőfokaként szolgálni. Bármennyire is szeretnénk, illúziórikus azt gondolni, hogy a magyar futball pikk-pakk kitermelhet olyan játékosokat (t.sz.), akik Európai szinten meghatározó klubokban jutnának szerephez. Ennek számtalan oka van, de mivel ezekkel mindenki csontig tisztában van, ezzel nem terhelnénk senkit. Ellenben.

Tavaly is így kezdtük, most is muszáj ezzel nyitnunk: szezonválogatottat csinálni genya egy feladat. Jön majd megint, hogy ezmegméé, meg hogy ezabalfasz???, pedig hát lássuk be, ennél szubjektívebb feladat ritkán adódik az egyszeri fociblogger életében. Sokan lesznek, akik a tavalyihoz hasonlóan maximum két-három vitathatatlan posztban fognak egyetérteni velünk, őket (és persze mindenki mást is) arra bíztatunk, hogy a kommentek között ossze meg velünk, kiket látott érdemesebbnek az álomcsapat tagságára. Az alábbi a mi csapatunk, nem konzultáltunk senkivel, megnéztük ugyan, hogy a világsajtó kiket szavazott be saját válogatottjaiba, de ez - ahogy lentebb látszani is fog - egyáltalán nem befolyásolt minket. Lássuk tehát, az NST szerint kik alkotják a 2007-08-as Serie A szezon álomcsapatát! Hajtás után több címvédő, néhány meglepetés és a korral nemesedő bor kliséjének mantrázása

Az elmúlt szezon igazi lebőgést hozott a bajorok számára, hiszen még a dobogóra sem tudtak felcsimpaszkodni, ez pedig nem állapot arrafelé. A Magath által összefirkált oldalakból Uli Hoeness csinos kis galacsint formált, majd beleállt egy triplába. Beszórta – csont nélkül. Pedig emberrel együtt kellett megoldani a helyzetet, hiszen Karl Hopfner, a klub pénügyi igazgatója menten szívizomgörcsöt kapott a Hoeness vízionálta jövőképtől, mikor az százmilliós tételben kezdett beszélni kiadásokról stratégiai szemléletváltás emlegetve. Hitzfeld, Luca Toni, Klose, Ribéry, Zé Roberto és Altintop érkezett a bajorokhoz (okosan azért a Schalkén és a Brémán is ütöttek egyet-egyet), de komoly fór volt Santa Cruz kiebrudalása is. Eddig maximum a csitrik ájuldoztak Podolski kapcsán, nem sokkal később megtették ezt a sokat látott Bundesliga szakértők is – bár legkevésbé a főkecske miatt. Az újrapozícionált Bayern München beüzemelte a kombájnokat és nekilátott a betakarításnak: DFL Ligakupa, Bundesliga, DFB kupa, UEFA kupa.

Még rá sem fagyott Fernando Couto csulája Gervasoni sporttárs dresszére, máris megkezdődött a bajnok szezonjának második fele – mely nyomaiban sem emlékeztetett az elsőre. Ősszel szárnyalás volt, szép, eredményes játék, sportszerű pacsi, dribi és pukkedli. Aztán 2008-ra fordulva valami történt, az eredmények ugyan nem maradtak el vészesen még egy darabig, de egyre többször kerültek szóba a sípmesterek az Inter győzelmeivel, illetve pontszerzéseivel kapcsolatban, de ami még szembetűnőbb volt, valahogy a játékosokkal is történt valami, hiszen elképesztő mennyiségű kiállítást gyűjtöttek össze. Lássuk tehát a második félévet, mely lényegesen rögösebbre sikeredett az elsőnél, de újra meg kell jegyeznünk: ezt bizony még a margón sem jegyzik sehol, hiszen a lényeg az, hogy zsinórban harmadszor, 2008-ban (közel) egyenlő feltételekkel induló versenytársakat megelőzve lett végül bajnok az Inter!

A turáni (vagy turini) átok ősi magyar legenda, sokféle változata terjedt el, de mindegyikben közös az átok veleje: a magyarok közt legyen széthúzás, ellenségeskedés. Gyökereit a különböző reakciós csoportok saját szájuk íze szerint magyarázzák a) az évezredes táltos-átokkal (vs. kereszténység, mint államvallás), b) a hét vezér Turáni-alföldön elkövetett árulásával, illetve c) Vajk vérszerződés-szegésével, minekutána puccsal ragadta magához a hatalmat a jobb sorsra érdemes Koppánytól. Ám a XXI. sz. – nak is megvan a maga Juventus Turin-i (sic!) átka... Kihűlt szívvel, üresen olvassuk a híreket, a mohácsi csatamező síri lehelete söpör végig rajtunk. Cannavaro, Thuram, Zambrotta, Vieira, Ibrahimovics elhagyják a másodosztályba sorolt Juvét. Feldereng valami a patkányokkal, meg a süllyedő hajóval kapcsolatban. Pedig mindannyian szép reményekkel indultak az életben, mi több, eljutottak a legszentebb szentélybe ahová csak férfiember juthat, nekik mégis mehetnékjük támadt. Ám a turini-átok őket is torkon ragadta, korábbi önmaguk aszott vázává csúfítva a díszes kompániát. 

Véget ért a Bundesliga szezon, ideje számot vetnünk az évvel. Azzal a bajnoki évvel, ami immár a tizennyolcadik éve zsinórban a leggólgazdagabb Európában, a valamire való ligák közül idén is a német bajnokság gólvágói vitték a prímet 2.81-es átlaggal (La Liga 2.69, PL 2.64, Serie A 2.55) – és valóban ők vitték, hiszen a gólok 50.3% csatárok szerezték. Nem csoda, hiszen még olyan, a mezőny alján porosodó gárdáknak is vannak klasszis csatáraik, mint a Hertha (Raffael), vagy a BVB (Petric), míg a Werdernél vagy a Bayernnél több is akad. Egy másik, szintén masszív hagyománnyal viszont rútul leszámolt a Bayern. Az elmúlt tizenhat év felében csak az utolsó forduló döntötte el a salátástál sorsát – idén a Werder csak féltávig bírta az erőltetett menetet, de tavaszal elhasaltak, a bajorok tempója nem nekik való. Ne hallgassuk el, hogy a Bundesliga 65 játékossal képviselteti magát az EB-n, míg a rendszerint mélytorokra vett olaszok 38, a spanyolok meg 43. A PL 44 tagot szállít, ám ők az angol válogatott nélkül...

Az NST standing ovation-je veszi ezennel kezdetét. Mert jogos. Jár. Zsinórban harmadszor, de először úgy, hogy annak jogosságát elismerik a legnagyobb ellenlábasok is, hiszen ezúttal a pályán, kvázi teljes mezőny előtt ért célba Mancini csapata. Alább egy nálunk merőben szokatlan, kétrészes poszt első fejezetét találod, melyben fogjuk, és végigkövetjük az Inter útját augusztustól először csak januárig, majd onnan tovább, egészen a bajnoki címet hozó májusig. Bajnokik, kupameccsek, bajnokok ligája, sérülések, gólok, vitás ítéletek és persze derbik – így ért csúcsra az Inter 2008-ban. Hajtás után videó az összes bajnokiról, meg egy csomó minden másról.

Már megint büntetünk Rorschachilag, keressük popp, ktn, Oarbeaskoa és Aradebil méltó követőit. Legatyásítva, a Rorschach-teszt lényege, hogy az ember kapásból rávágja, mi jut eszébe egy adott képről. Se többet, se kevesebbet nem várunk mi sem, szabadítsuk fel tudatunk közösen és a kommentek közé helyezzük el virtuális képaláírásunk. A legjobbat önkényes szerkesztőségi közfelkiáltással, esetleg a Duna jegén közösségileg választjuk meg. Az eddigi, lezárt pályázatok megtekinthetőek itt, a legújabb példány pedig alant pihen.

'Gyere, vegyünk egy ilyen MU-s lábtörlőt' by shinigami

Egy last-minute döntéstől vezérelve szinte testületileg kalandoztunk le a székesfehérvári  Szentélybe, mely Sóstói Májer Lajos Stadion néven is közismert. Kell-e mondanunk, hogy még az idő vasmarkában is (a home-made túraszenvicsek keltette osztálykirándulás feelingről  is lemondtunk) magas közlekedési kultúráról tettünk tanúbizonyságot utunk során – erre bíztatunk mindenkit. A stadion tőszomszédságában parkolunk, egy harmadosztályú ópiumbarlangban leöblítjük az út porát, majd irány a pálya. Ajándék az idő, bárányfelhők és EB döntő a láthatáron, Puskás-mezes kissrácok a lelátón, süti-fagyi-lufi – ez ám a szurkolói idill. 

Ezt a képet már ellőttük tavaly, most csak egy számot kell benne kicserélnünk, és máris újra aktuális lesz (egyébként a 2007-es szuperkupa előtt készült, melyet értelemszerűen a két csapat játszott egymás ellen, ugyanúgy, ahogy idén is ők vezetik majd fel a szezont). A hasonlóságoknak azonban itt vége is, hiszen tavaly az Inter utcahosszal húzta be a scudettót, majd a kupadöntőn a földdel tette őket egyenlővé a Roma, míg idén végsőkig kiélezett, gyilkos csatát vívott a két csapat mind a bajnokságban, mind a tegnapi kupadöntőben (mely első ízben egy meccsen dőlt el, s egyből meg is kell jegyeznünk, hogy a helyszínt véleményünk szerint érdemes lenne a döntő résztvevőinek ismeretében kijelölni). A Roma tehát jövőre is a mezén viselheti a trikolórt, sőt, ha jövőre is megvédi címét, egy ezüst csillagocskát is kap hozzá, az Inter pedig, ha már megnyerte a pajzsot, akár körbe is hordozhatja rajta Mancinit – persze, csak ha a nagy megyek-maradok, mégis megyek, vagy talán mégsem-kavalkádban találnak rá időt.

Persze, most kellene beharangoznunk, ha lenne mit. Kortyolgatjuk a kávénkat, gyűrögetjük a kutya fülét, és üresek vagyunk belül, mint a moszkvai kapu bal sarka, ahova Terry véres könnyekkel írta a levegőbe, hogy nincs igazság! De ezek most nem a szomorkodás percei, hiszen ezzel a poszttal megkezdjük a bajnokság történéseinek boncolgatását, mely sorozat egész jövő héten megállás nélkül fut majd az NST-n (azért nem kezdünk bele most, mert ugyebár az olasz szezon a hétvégén zárul csak, méghozzá a kupadöntővel). Természetesen lesznek válogatottak, végigkövetjük majd a bajnok egész évét, újratárgyalunk néhány vitás esetet, és persze igen megdicsérjük azokat, akiket kell, ugyanakkor az elmarasztalásban is igyekszünk majd élen járni. Sorozatunk első posztja a szezon általunk legjobbnak vélt meccseivel foglalkozik, közülük is mindjárt hárommal, de a hajtás utáni videó-özönben helyet kap még több más érdekesség is. Először csak egyet akartunk, de nem tudtunk dönteni, ha pedig már kettő, akkor miért ne három? Na, ugye…

Emlékeztetőül: Kedves Olvasóink, ez bizony a Ti rovatotok lesz! Három dologra vagyunk kíváncsiak, amelyre az aktuális forduló meccseit bámulva jöttetek vagy egyenesen döbbentetek rá, netán kiszámoltátok vagy megfigyeltétek, vagy egyéb legális módon tettetek szellemi ingatlanná.

A Manchester United – többek közt – azért is tudott a csúcsra érni, mert többször is bebizonyította, hogy remekül (bár néha kicsit feleslegesen) tud alkalmazkodni ellenfele játékához amellett, hogy a sajátját is képes szinte bárkire ráerőltetni.

A spanyol és olasz csapatok vesszőfutása az angol klubfutball tavalyihoz hasonló fölényét eredményezte, ám ez az állapot szinte soha nem tartós – és most sem lesz az, annak ellenére, hogy idén az olaszok például gólt sem tudtak rúgni az angoloknak. A spanyolok nagy talány…

Ha valakinek – nyilvánvaló okokból - kétsége lenne, hogy ki volt idén a Manchester vezére, az nézze meg, ki lett mindkét, a vörösök által megnyert sorozat gólkirálya. Nem kell szeretni, de akkor is övé kell, hogy legyen az aranylabda idén, ha a portugálokkal a csoportból sem jut ki és egy gólt sem lő ősszel. Mondjuk ezt erős meggyőződésünk ellenére, de erről majd egy külön posztban...

Melyik jelenleg a világ legerősebb csapata? A spanyolokat legelvakultabb rajongóik sem tennék most az első öt közelébe sem, az olaszoknál égszakad és földindul éppen, a Bayern ellenőrzőjéből pedig kilóg az oroszból kapott hatalmas karó, a többiek pedig szinte szóra sem érdemesek. Akkor talán állapítsuk meg, hogy a világ legjobb csapata jelen pillanatban a Manchester United, ha tetszik, ha nem. Milyen zene illik a vörös színhez? Induló. Csatadob. Lábak dübörgése, melytől egyből bekekszel a már egyébként is jogosan majrézó ellenség. És a kékhez? Igen, mint kiderült, a blues. Elhagyott a csajom, nincs pénzem sörre, és persze szarrá áztunk az esőben.

Volt egyszer egy Chelsea, már 1905-ben – ezt csak az Abramovics nótát szajkózó irigyeknek üzenjük – mégpedig az idilli környezetnek nevezhető The Rising Sun pub-ban megalakulva (The Butcher’s Hook néven fut manapság a Stamford Bridge tőszomszédságában). Impozáns környezet, klasszikus neveltetés, stílusosan elegáns futball. Volt egyszer egy aranykor a ’60-as ’70-es évek fordulóján, már túl az első bajnoki címen, mikor a nagy Real is meghajolt a ’Nyugdíjasok’ előtt az UEFA döntőben. És eljött a harmadik aranykor. Először a Chelsea volt képes levetni a szemellenzőt (pedig a lókupec nem is a mi padunkon nyammog...) és felismerni, bizony a csatorna túlpartján mintha egy gondolattal előrébb járna a kor futballja. Gullit, Vialli, Zola szellemének sokat köszönhet a komplett Premier League – nemkivéve Manchestert sem. Parasztvakítás – tódítja savanykás szöllőt majszoló kibicünk. Posztra igazolni a legjobbat, a minőségnek pedig ára van – ez a mi filozófiánk. Megalomániás – süvít a kétségbeesett verdikt a kút mélyéről. Kérdem én: vajon ki ismerte fel először, hogy mindössze tucatnyi játékossal nem lehet győzelmi tort ülni? Perszehogy a pózőr fasz, mellesleg korszakos zseni, aki mentalitásával szinte megfertőzte játékosait, vérükbe nevelte a győzelem mindent elsöprő szentségét, s egyben új arculatot is adott az addig jobbára a Harlem Globetrotters-re hajazó klubnak. Nagyúri szeszély fűtötte izzó vastrónon meg lehetett égetni, de ím, itt az idő, mikor szelleme újra pusztít rajtatok. Chelsea Chelsea RUN! Chelsea Chelsea RUN! Chelsea RUN from NO-ONE!

(Ahogy tavaly, a szerdai nagy döntőre készülve ma azt mondjuk meg, miért nem nyerhetnek a szereplők. Holnap meg azt, hogy miért igen.)

Hogy egy olajtól csöpögő dollármilliókból összevásárolt bohócbanda punnyassza fel a benzinszagú seggét Európa trónjára, azt már azért talán végképp nem kéne! Nem vagyunk virágzabáló hippik, akik tortával dobálják a világbank elnökét, és vörös festékkel locsolják le a metrón a nubukbőr cipőben parádézó menedzsereket, de azért attól az összes csarnokvizünk kifolyna, ha ezt a se múltja, se jövője, maffiabanda által pénzelt, érdemtelen bagázst kellene a másodosztályon kívül bármelyik másik sorozat dobogójának a tetején látnunk. Ha ugyanis szerda este a Chelsea megnyerné a Bl-t, az azt az egekig bűzlő üzenetet hordozná, hogy a labdarúgás és a fair play őshazájában egy tésztaképű ruszki hobbiból csak úgy csapatot vehet pénzmosás napnál világosabb céljából, mert éppen már nem akadt a magánrezervátumában magánszarvas, amit lelődözhet unaloműzésként. Hiába vitetted a döntőt a Большая спортивная арена Олимпийского комплекса Лужник-be, kutya, otthon lesztek kivéreztetve!

Kedves United drukkerek szerte a világon. Igen, szerte a világon, mert Manchesterben, akit anya szült, az a City-nek szurkol. Tudjuk, hogy sokan vagytok, de azt is tudjuk, hogy tévedtek. Nem kicsit, nagyon. Inkább kerüljön komcsi kézbe az a rohadt kupa, minthogy az imperialistáké legyen. Ez a csapat ugyanúgy túl van sztárolva, mint a 94-es Barcelona. Ugyanaz lesz a sorsa is. Csak most a megalázó gólt nem Desailly, hanem Carvalho fogja szerezni a második félidő közepén. Az iparváros gyászba borul, CR Madridba megy, Sir Alex meg nyugdíjba. Mindenki, ahova való. Ez a csapat, ha objektíven nézzük, nem érdemel egynél több kupát ebben az idényben. Azt az egyet is óriási bírói segítséggel nyerték meg.

Az ember életében elérkezik az a pillanat, amikor valami maga mögött kell hagynia. A világ természetes rendje, hogy minden véget ér egyszer. Nincs ez másként a labdarúgásban sem, hiszen évről évre szükségszerűen el kell búcsúznunk egyes csapatoktól, miközben helyükre sikeréhes gárdák érkeznek. Nevezhetjük természetes kiválasztódásnak. A gyengébb alulmarad, az erősebb túlél. Az utolsó fordulóban már csak két kérdésre kellett választ kapnunk. Kiesik-e a Zaragoza? Esetleg a Recreativo, a Valladolid, vagy az Osasuna zuhan a második vonalba? A másik kérdés az UEFA kupa körül bontakozott ki. A Racing nyerő pozícióból készült a mérkőzésre, de a kapu még nyitva volt a Mallorca számára is. A természet iróniája, hogy a három párharc helyszínei közül az egyiken váratlan zivatar söpört végig. Halasztani is kellett a mérkőzéseket emiatt, de ez nem változtatott a tényen. A napfényben vigadtak az emberek, miközben az esőben a háborút vesztő csapatok szomorkodhattak. Esett 40 gól, Rijkaard szépen búcsúzott, és a Zaragoza búcsújával egy kicsit megtört a lelkesedésünk. Tovább után részletek:

Nagy szavak, terjengős bevezetés és negédes, a bajnokot dicsőítő körmondatok helyett essünk túl rajta, csak így, tényszerűen: 2008 bajnoka a Serie A legerősebb csapata, az Internazionale. A következő hetekben, ígérjük, addig szopjuk az Intert, míg be nem rekedünk, amit most csak azért tartunk fontosnak bejelenteni, mert ebben a posztban egyelőre az utolsó forduló eseményeivel kívánunk foglalkozni – természetesen azért kiemelten a bajnok pármai látogatásával. Szót ejtünk a Milan tök felesleges győzelméről, és a fenti status quót előállító Fiorentina-sikerről, és ha már felesleges győzelmek, akkor az Empolié is említésre kerül – hirtelen nem is tudjuk, melyiknek fáj jobban.  Közben ugye az is kiderült, hogy Del Piero lett a szezon gólkirálya (reszketve várjuk, ér-e a cím meghívót számára), most pedig, csak a rutin kedvéért, fussunk át Olaszország európai reprezentánsain: Bajnokok ligája - Inter, Roma, Juventus, Fiorentina. UEFA-kupa: Milan, Sampdoria, Udinese. Intertotó-kupa: Napoli. Hajtás után jön az, hogy mi megmondtuk, pedig nem is, a videót pedig kötelező megnézni (az Atalantás Floccari, a livornói Diamanti és persze a Fiorentinát a mennyekig emelő Osvaldo-gól miatt, többek közt).

A bajnoki fordulók mellett egy másik sorozat is a végéhez közeledik. A Knézy Jenő emléktorna zárómondatai következnek. Volt itt minden, ami a hagyományos labdarúgás sajátja. Kiélezett küzdelmek, papírforma eredmények és meglepetések. Később az olasz labdarúgásból átemelt eredmény befolyásolására irányuló kísérleteknek lehetett szemtanúja a nagyérdemű. Mi nem száműztünk senkit a másodosztályba még akkor sem, amikor a gyanú bizonyossággá vált. Legvégül az egyik induló versenyző nyílt reklamációt fogalmazott meg felénk, amelyben kikérte magának, hogy kiesését az NST olvasóinak ízlése szerint ítéltük meg. A torna hiányozni fog. Olyannyira, hogy az űr betöltésére nem marad más lehetőségünk, mint egy újabb megmérettetést hívjunk életre. Egy olyat, amelyben a futball polihisztorát keressük. Mielőtt azonban rátérnénk az újabb torna részleteire zárjuk le az előzőt, amelynek végeredménye nem tartogatott meglepetést számunkra. Hajdú B. István nyert. Tovább után részletek:

Az espana.blog.hu utolsó bejegyzését lopjuk most el, elvégre az az igazi, amikor az ember már magától is tud...

Régóta érik már, hogy a bölcs kapitány szóljon. Egész Európa érdeklődéssel vegyes félelemmel várta ezt a pillanatot, hiszen a kontinens magasan legjobb játékosaiból kellett kiválasztani azt a huszonhármat, aki rövid időn belül Európa bajnokának mondhatja magát. Bevalljuk őszintén, hogy bár minket nehéz meglepni bármivel is, a keret hirdetésekor egy kicsit a fejünkhöz kaptunk és megláttuk az öreg zsenijét. A játékrendszer és a csapat gerince adott volt. Vannak emberek, akik nélkül elképzelhetetlen a spanyol válogatott ebben az évben, ugyanakkor a huszonhármas keret lehetőséget ad különböző variációkra. Azokra a variációkra, amelyekből most Aragones a legtöbbet hozta ki. Érdekes, hogy pont egy öregember szakít ilyen élesen a hagyományokkal elvégre olyan neveket hagyott ki a csapatból, akik még pár hónapja biztos utazóknak tűntek. Egyetlen egy szempont volt fontos számára, így a kétes esetekben mindig a pillanatnyi forma döntött. Nem esett abba a hibába, hogy ki érdemelné meg, illetve ki harcolta ki az indulás lehetőségét. Tovább után részletek.

Az évad utolsó beharangozója következik. Az utolsó fordulóé, amely még mindig tartogat izgalmakat a szurkolók számára. Mivel a táblázat elejének kérdései már régen eldőltek, így csak a kiesést és a legutolsó UEFA kupás hely sorsát övezi bizonytalanság egy mérkőzéssel a vége előtt. Viszont ezt sikerült három mérkőzésbe belezsúfolni, ami azt is jelenti, hogy a Mallorca kivételével mindenkinek a saját kezében van a sorsa. de egy kis imádkozás Güizáékon is segíthet. Mindössze vasárnap estig kell várnunk a végkifejletre, de reményeink szerint felejthetetlen szűk két óra elé nézünk. A hét eseménye az, hogy kihirdették a spanyol keretet. Egyetlen komoly meglepetés van benne, méghozzá a zaragozai Sergio Garcia meghívása. Ez valószínűleg több témát szolgáltat majd a hétvégén, mint a forduló hét senkit nem igazán érdeklő párharca. Esni fog 40 gól, és az igazi küzdelem Mallorcán kezdődik. Tovább után részletek: