(A szerdai nagy döntőre készülve ma azt mondjuk meg, miért nem nyerhetnek a szereplők. Holnap meg azt, hogy miért igen.)

Amennyiben Te, kedves Liverpool-szurkoló őszintén tudsz drukkolni a csapatodnak, akkor vagy utálod a focit, vagy még nem láttál olyan csapatot, amely képes játszani is ezt a játékot, nem csak gyilkolni. Mi, Milan-szurkolók úgy vagyunk vele, hogy ha a Liverpool a kertünk végében játszana, elhúznánk a függönyt és kieresztenénk Lezúziuszt, a nápolyi masztiffot labdázni egy kicsit az evolúció fanyar tréfáival, akik a csapatodban játszanak.

Minden bizonnyal neked is harapdálnod kell a szádat, hogy ne röhögj fel harsányan, amikor a csatársorra pillantasz, főleg, ha egymás mellett fut ki a gyepre Crouch és Bellamy. Utóbbiról tudjuk, hogy a csapategység kiépítésének élharcosaként golfütővel felfegyverkezve rontott társának egy brit sportemberhez méltó módon átpiált éjszaka után, de már korábban is többször gyűlt meg a baja fotósokkal, szurkolókkal, edzőkkel, egyszóval mindenkivel, akinek vele ellentétben van nyaka. Aztán ott van Crouch, akin a létező összes fórumon kivicceskedte már magát a néha kicsit valóban igazságtalan plebs, valamint Kuyt, aki viszont tökéletesen illik a Liverpoolba, hiszen sem ő, sem a csapata nem való oda, ahova szerdán készülnek.

Benitez annyit vétett már ellened, Kedves Szurkoló, hogy biztos vagyok benne, Te is szívesen elégtételt vennél rajta egy előre megfontolt szándékkal és különös kegyetlenséggel levetített magyar bajnokival, ehelyett Te még mindig azt szajkózod, hogy mennyire ért a játékhoz. Én nem bánom, sőt, kifejezetten örülnék neki, ha páratlan taktikai felkészültségét megmutatná egy olyan bajnokságban, melynek meccseit semmiféle elérhető adó nem közvetíti, így viszont, hogy heti rendszerességgel vagyunk kénytelenek szembesülni Rafa futballról alkotott meglehetősen torz elképzeléseivel, eléggé el nem ítélhető módon ellene fogunk szurkolni. Ha nem akarna feltétlenül bántani minket szerdán is, elképzelhető lenne, hogy Gerrard mellett lesz még valakije a középpályán, aki nem csak ahhoz ért, hogy kicsontozzon minden szembejövőt, fusson, mint a bolond és/vagy tüzeljen mozsárágyú módjára, amint látótávolságon belülre kerül a kapu. De ő nem szeret Téged, ki vagy a futballt szerető ember, akit tévútra vitt a vak klubszeretet, amikor kiskorodban kiválasztottad magadnak a Liverpoolt a szép piros meze miatt.

A Milan átgyalogol rajtatok, bocs.

Elő se hozd nekem az isztambuli csodát, mert azonnal mondom rá, hogy ZTE-MU 1-0, attól meg puszta szívjóságból megkíméllek, hogy bemondjam a visszavágó eredményét, ami 5-0 lett. Most talán megáll háromból a Liverpool vesszőfutása, de csak abban az esetben, ha Gerrard mellett az egyetlen épkézláb játékosnak számító Reina jó napot fog ki – és nem szegi kedvét, hogy a 15. percre már harmadszor kezdenek közepet a pajtásai. Mascherano és Xabi Alonso ugyan megfogadták, hogy nem lesz nyugtuk, míg Kaká el nem sírja magát a kezdőkörben, de ez csak annyit fog jelenteni, hogy a góllövőlistát egyébként is vezető brazil irányító nem hármat lő, hanem csak kettőt. Hogy igazán fájjon a vége, a harmadikat Gattuso lövi majd, és még belefér az is, hogy Maldini kihagy egy tizenegyest, amin előtte Didával veszik össze.

A szétcsúszásnak frissiben nekifogó Barcelona kiverését még nagy bravúrnak tartottuk akkoriban, de már a négy között is szívesebben láttuk volna mondjuk a PSV-t, legszívesebben meg bárkit, aki megtette volna azt a szívességet, hogy kiveri a Liverpoolt. Az elődöntőben a Chelsea ellen pont úgy mentek tovább, ahogy az isztambuli döntőt megnyerték: disznó mázlival. Az, hogy az odavágón nem álltak a szünetben minimum háromgólos gyufára, kizárólag a nagypofájú portugálnak köszönhető, aki valami érthetetlen oknál fogva tartott a Liverpooltól és ennek komoly ára lett. Ezt az árat azonban Te fizeted meg, tisztelt szurkoló, pedig hogy örültél, amikor kiderült, hogy megint Milan-Liverpool, meg visszavágó, meg bla-bla.