Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Árnyék Európa-bajnokság - Csoportkör, első forduló

2008.06.02. 23:59 pancho_sanza

Lassan elkezdődik az év futballeseményének kikiáltott torna, amelynek keretében Európa legjobb csapatát legpihentebb és legmotiváltabb játékosállományát koronázzák meg. Bár szkeptikusak vagyunk a mostani megmérettetés várható színvonalát és a látványos játékot illetően, azért mindenképpen foglalkozunk majd az eseménnyel. Sőt már most el is kezdjük egy érdekesnek tűnő játékkal. Mielőtt a magyar szakértő és kommentátor szakma egyöntetűen a szívéhez kapna, szeretnénk bejelenteni, hogy a várva várt Szőke Szikla Kupa a kontinenstorna utánra csúszik majd. Egyszerűen nem szeretnénk, ha Bánfi János kiemelt szerepkörére való tekintettel előnybe kerülne. Esetleg Bozsik Péternek is megadjuk a lehetőséget, hogy egy Manchester nélküli kiírásban is megmutathassa szikrázó szakmai kvalitásait. Hölgyeim és uraim az NST blogjának árnyék Európa-bajnoksága ezennel kezdetét veszi. Tovább után részletek:

Mielőtt bárki rosszra gondolna, esetleg megijedne, be kell jelentenünk, hogy önmagában ez a sorozat mindössze arra hivatott, hogy leteszteljük olvasóink kollektív ítélő- vagy tippelőképességét egy tömeges szavazás lebonyolításával. A csoportok adottak, a sorsolás egyértelmű, innentől fogva már csak szavazni kell. Minden esetben a jobbnak vélt csapatra. Persze annyit nehezítünk a dolgon, hogy nincs engedélyezve a döntetlen. Egyrészt mert az a vesztesek döntésképtelen emberek mentsvára, másrészt amennyiben mindenképpen kiegyensúlyozottnak érzed a két csapat erőviszonyát, akkor a szavazás mellőzésével ugyanúgy kifejezheted a döntetlen iránti elkötelezettségedet. Ráadásul így sem veszítesz semmit, mert amikor lejár az idő, meglátod a végeredményt. Persze ettől függetlenül még lehetnek döntetlenek a csoportmérkőzések alatt, mert egy csapat győzelmét csak akkor könyveljük el, ha a szavazatok százalékos aránya eléri a bűvös hatvan százalékot. A lebonyolítás nem túl bonyolult. Gyakorlatilag egy az egyben elloptuk a Knézy Jenő emléktorna keretrendszerét.

Innentől fogva az olvasókon múlik, hogy kik lesznek a nyertesek és a vesztesek. A szabályokról röviden annyit:
- szavazni 36 órán keresztül lehet
- a csoportmérkőzések során 60% feletti eredmény három pontot jelent
- 40 és 60% közötti szavazatarány egy pontot ér
- értelemszerűen 40% alatt nem jár pont
- a csoportból az első két helyezett jut tovább
- sorrendben: a pontok száma, egymás elleni eredmény, szavazatarányok összege rangsorol

Emlékeztetőül a csoportok:

A csoport
Svájc
Csehország
Portugália
Törökország

B Csoport
Ausztria
Horvátország
Németország
Lengyelország

C csoport
Hollandia
Olaszország
Románia
Franciaország

D csoport
Görögország
Svédország
Spanyolország
Oroszország

Mi nem is fárasztanánk tovább a nagyérdeműt, mindössze jó szórakozást és kattintgatást kívánunk hozzá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

222 komment

Címkék: eb 2008

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr50500052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.03. 18:52:45

Calcio gratula, csak azt felejtetted el modellezéskor, hogy viszonylag ritkán fordul elő nagytornán, hogy a négy legesélyesebb jut a négy közé.

Huple macskája 2008.06.03. 18:56:04

A Domenech mongyon le!A 4-5-1 is mongyon le!

calcio_di_rigore 2008.06.03. 18:57:00

És?? Most elő fog.
A többi hulladék.:)

halareaal 2008.06.03. 19:07:10

Mindenesetre az már biztos, h Chiellinit kár volt behívni. nagyon sok fog múlni Materazzin és Gattuson, ha ők nem hozzák a tavalyi v a vb formájukat, a védelem nagyon kevés lesz a holland csatársor ellen. franciák Ribéry-Nasri-Benzema generációja sztem most megmutatja mit tud (sokat). azt sehogysem látom, hogy a románok hogy lehetnének jobbak 4.-nél.

az oké, hogy leértékelik a svájciakat, akiknek teszem hozzá, minimum van olyan keretük, mint a Nedved és Rosicky nélküli cseheknek, de sztem ha nem lesz csalás, a törökök könnyen továbbjutnak a 2.helyen.

calcio_di_rigore 2008.06.03. 19:42:02

A legjobb szezont maga mögött tudó olasz védőt azért elég vicces lett volna otthon hagyni, gondolom ezt azért Te is érzed.:)

IronRock 2008.06.03. 20:09:25

Ha van a futballnak istene, az nem engedheti hogy egy ilyen dilettáns fasz edzővel felálló francia válogatott EB-t nyerjen megint.... Domenech egy idióta, és most nem lesz vele Zidane, hogy kihúzza a szarból. Amúgy nem szurkolnék a franciák ellen, de Domenech ellen azonban muszáj, fizikai kényszer. És bár a vetélytársaknak is vannak gondjaik rendesen (Cannavaro sérülése az olaszoknál, Van Persie és Seedorf távolmaradása a hollandoknál - ráadásul a hollandoknak elég bizonytalan a védelmük -, a franciáknál meg Vieira valószínű távolmaradása), és most a kihagyott játékosokat nem is számoltam. Lényeg: franciák bukni fognak, mellettük a románok is. A franciáknál Henry enyhén szólva nincs csúcsformában, bár az ő zsenialitása még mindig sokat érhet. De mellette alig van olyan társ, akit ismer. Az olaszok meg Canna hiányában max abban bízhatnak, hogy foggal-körömmel is, de jobban védekeznek akár a középpályán mint a többiek, elöl meg a klasszis csatársor csak begyötör egyet és akkor kihúzzák... Hollandok meg a csapnivaló védelem ellenére továbbmennek, mert gólt lőni bárkinek még most is jobban tudnak, mint védekezni...

szferi 2008.06.03. 20:28:55

halareal, javaslom vedd sorban a svájci és cseh játékosokat, ki hol játszik, mit ért el eddig... minimum osztálynyi különbség van a két keret között. A svájciak leginkább a hazai pályában, no meg a foggal-körömmel kiharcolt gólnélküli döntetlenekben bízhatnak. és szerintem könnyebben meglephetik a nagyképű portugálokat, mint a cseheket. A szerencsétlen törökök, akik még minket is csak bírói segédlettel vernek, szerinted hogyan fognak továbbjutni? Ja, hogy ha nem lesz csalás, és érvényesül amit tudnak... persze

crouchy 2008.06.03. 20:57:20

jé, most jövök rá hogy egyik csoport sem annyira egyértelmű mint amennyire annak tűnhet első ránézésre. Szerintem jó kis EB lesz ebből.

crouchy 2008.06.03. 21:20:38

OFF: Megszűnt a Gretna:'(

Azazello007 2008.06.03. 21:39:27

Igazából mindegy is, milyen lesz a színvonal, egy EB vagy VB nekem mindig sokkal többet jelent, mint mondjuk egy évente megrendezésre kerülő BL. Már előre érzem a bizsergést a kezdőrúgás előtt. Csak pár nap, emberek...

Asidotus 2008.06.03. 21:49:12

2006-ban az olasz, francia, német és portugál csapat jutott a legjobb négybe. Szerintem ez elég papírforma volt akkor, vagyis, az argentinok még esetleg valamelyik helyett.
Brazilok? Nem volt jó csatáruk, nem volt jó védőjük, a középpályások mint a kidőlt nyuszik a Duracell-reklámban.
Angolok, spanyolok? Sose jutnak messzire, ez mindig így van. Az angoloknak nem volt csatáruk és kapusuk.
Hollandok? Esetleg ők, de Nistelrooy nélkül nem lehet. Olyan válogatott nincs, amelyik egy Nistelrooyt tud nélkülözni.

nasteey 2008.06.03. 22:02:13

"Sneijder-Robben-RvN hármas azért a válogatottban nem fog rosszul működni!"

A régi holland válogatottat (amelyiknek a fele a Barcában tolta :) ) nagyon szerettem, ne is tudjátok milyen érzés, hogy most Real játékosokból építkezik az Oranje.

-a spanyoloknak egyszer végre szerencséjük lesz, és nyernek
-a VB döntősök közzül az egyik még a csoportban elvérzik
-ennyire nem lehet kerek Ronaldo szezonja, EB-t nem fog nyerni.

balu11 2008.06.03. 22:22:17

nera: sztem is a RvN, Robben, vPersie a jelenlegi legjobb 3 holland támadó, de ezekből 2,5-3 hangulatember, és önző (ahogy erre te is céloztál), ezért kellene sztem Dirkkel kezdeni jobb szélen - tud és akar védekezni is, "zongoracipelő" csatár (ha van egyáltalán támadóéknál ilyen kategória)

summa: nem szerencsés, ha mindegyik támadó egyéni játéknak tekinti a focit, kellene Kuyt, még ha gyengébb képességű is, mert ez csapatjáték, bizony

egyébként remélem Materazzi helyettesíti majd Kannát - mindig benne van egy jó piros, meg nincs is hű-de-átjátszhatatlan formában

Bondi 2008.06.03. 22:30:02

Többektől olvastam, hogy remélik, hogy Del Piero lesz a gólkirály. Szerintem annak örüljenek ha kezdő lesz, mert szerintem Donadoni Di Natale-t fogja favorizálni. Az mindenesetre meglepett, hogy a második legkisebb szorzója a spanyoloknak van. Az oké, hogy jó a keretük, dehát mindig lebőgnek a világversenyeken és ez nem éppen aragones irányításával fog megváltozni.

ktn 2008.06.03. 22:56:15

érdekes ez a nagy leomlás a rettenthetetlen holland támadók előtt. bár tudom, hogy a statisztika sokkal unalmasabb, mint egy írni jófej hasonlatot, de azért nem is olyan nagy hülyeség:) merthogy például a selejtezőben belorusszia 2 góllal többet rúgott, mint hollandia.

hollandia 12 meccsen rúgott 15 gólt, olyan ellenfeleknek, mint belorusszia, albánia, szlovénia, luxemburg (+ román, bolgár).

azt már csak hozzáteszem, hogy van basten is többször azon panaszkodott, hogy nem megy a góllövés. egy dolog a szép gól (vs. dánia), és egy dolog a sok gól.

sporttárs:
már a nevedből is látszik, hogy nem mai gyerek vagy, de a 84-es eb-nél a 82-es vb tán még annál is jobb volt, bár hogy valaki leírja itt chalana nevét:)) végre, ő volt egy rendes portugál csávó, nem a maiak:)

82-ben azért volt egy olasz-brazil 3-2, argentin-olasz 1-2, francia-német 3-3, olasz-német 3-1, német-algéria 1-2, de még a skót-újzéland 5-2-ről is maradtak foszlányaim (no meg a 10-1:))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.03. 23:04:28

Igen, a hollandokhoz kapcsolódva, én is épp írni akartam, hogy még soha életemben nem láttam ennyire ízetlen és színtelen Oranjét. Ettől persze még nem kizárt, hogy megnyerik az EB-t (vö. 2004, görögök).

Az a vicces, hogy nekem VB-ből a közmegegyezés szerint minden idők legrosszabb vébéje, a 90-es olaszországi az örök élmény. Mert az volt az első! Az első, ami az enyém! Még most is fejből tudom a csoportbeosztást és az összes eredményt. Aki nem hiszi, gyorsan találomra:

E csoport:

Spanyolország-Uruguay 0-0
Belgium-Dél-Korea 2-0
Spanyolország-Dél-Korea 3-1
Belgium-Uruguay 3-1
Spanyolország-Belgium 2-1
Uruguay-Dél-Korea 1-0

Jó, az összeállításokat soha nem tudtam fejből. :-)

balu11 2008.06.03. 23:13:19

én nem leborulok a holland támadófoci előtt, hanem a hollandoknak szurkolok 8 éves korom óta, úgyh az ő esélyeiket latolgatom...

látom én is, hogy vanBasten milyen irányba ment el az évtizedes trenddel szemben

de bízom benne, hogy újra megmutatja a holland válogatott, hogy milyen a szép, támadó foci (mégiscsak az ő találmányuk a "totális futball" - ha már időutazunk...)

ktn 2008.06.03. 23:20:22

csöncsön:
gyorsteszt, google nélkül:

Spanyolország-Uruguay 0-0 (semmi)
Belgium-Dél-Korea 2-0 (semmi)
Spanyolország-Dél-Korea 3-1 (michel 3:)))
Belgium-Uruguay 3-1 (csak arra emlékszem, hogy scifo 30-ról rúgott egy gólt, laposan a jobb alsóba)
Spanyolország-Belgium 2-1 (semmi emlék)
Uruguay-Dél-Korea 1-0 (a kiálló fogú fonseca az utolsó percben)

ktn 2008.06.03. 23:21:23

Balu, ne vedd magadra, nem néztem, ki mondott és mit, csak a végén az az érzésem volt, hogy már vagy 20-szor olvasom ugyanazt a hollandokról, hogy: ...:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.03. 23:28:51

ktn:

ESP-URU 0-0 (kihagyott uruguayi 11-es* a végén)
BEL-KOR 2-0 (két gyönyörű góllal, az egyik Scifo)
ESP-KOR 3-1 (Michel és Vitray)
BEL-URU 3-1 (kifejezetten élvezetes meccs)
ESP-BEL 2-1 (itt is volt Michel-gól, közepes meccs)
URU-KOR 1-0 (a hajrában mentik meg a továbbjutást az uruk)

*Rubén Zola? Lehet az? Ő volt az ügyeletes uru sztár, ő hagyta ki.

Élénk emlékek ezek. Meg az akkori nagy olasz menetelés, sokáig kapott gól nélkül... Hát, szubjektív, nekem "minden idők legrosszabb vébéje" a legjobb marad.

kavics30 2008.06.03. 23:48:38

ktn szerintem neked a magyar teljesítmény miatt maradt meg jobban a '82-es VB. szerintem is a '84-es EB volt a legszínvonalasabb amit volt szerencsém látni. (persze értékelni, elemezgetni, előtte, alatta, utána szakérteni azért én is csak a későbbieket tudtam csak)
többektől olvastam itt a svájci meglepetésről, meg hogy otthon vannak stb. na de emberek! ezek nem tudnak focizni! ez senkit nem zavar már egy EB előtt? igaz, hogy a görögök Eb győzelme után bármi előfordulhat, de én azért nem javaslom komolyabb pénzt tenni rájuk.
én azt várom az EB-től amit a BL környékén is láttunk...a pénz kitermeli a nagy csapatokat, nem lesz szerintem az idén komoly "kiscsapat" a végső elszámolásnál. én egyedül az oroszoktól várnék vmi pluszt, de ők sem a jól sikerült tornáikról híresek, csakúgy, mint a spanyolok.
Jó lenne azért, ha egy keleti megfricskázná a nagyokat...

ktn 2008.06.03. 23:53:32

csöncs:

nem rubén sosára gondolsz?

amúgy nekem is az egyik kedvenc vb-m volt, egészen addig, amíg az olaszok ki nem estek:) mondjuk nagyon fájtak a jugók is, megvan pikszi sztojkovics gólja a spanyolok ellen?

nálam amúgy:
1. 1982 (amúgy is az első:)
2. 2000 (nagyon sok jó meccs volt, nem is sorolom)
3. 1994 (pl. román-argentin, román-kolumbia, bolgár-német - kár, hogy az utolsó 3 meccs gyönge volt) és 1986 (szegény marokkóiak:)

a többinél olyan nagy különbségek nekem nem voltak, max. hogy éppen hol éltem akkortájt, és ott milyen volt:))

ktn 2008.06.03. 23:57:31

kavics:

84-et elfogadom, tényleg nagyon jó volt, az előző listámon kéretik beszúrni azt a harmadik hely elejére.

a svájciak kapcsán csak egy apróság: a vb-n például sztem jobbak voltak a franciák ellen, februárban meg nagyon szépen játszottak a wembleyben, egyáltalán nem kutyaütők. nekem szimpatikus csapat, barnetta, frei, inler, ziegler, nekem mind szimpatikus, intelligens focisták.

a keletiben egyetértek. szerintem a horvátok simán elmehetnek a döntőig azon az ágon (AB csoport), bár az oroszoknak és a románoknak jobban fogok drukkolni.

ktn 2008.06.03. 23:58:08

olyan szimpatikusak, hogy kétszer írtam le:)

kavics30 2008.06.04. 00:01:58

lehet, hogy szimpatikusak és intelligensek a svájciak, ezt elfogadom. de hogy építkezésben, játékban bármi értelmeset lássak bennük...nem megy, sajnálom.
a hazai pálya, meg a nagy rákészülés segíthet nekik, de azt azért szerintem te sem várod tőlük, hogy majd akkor ők fognak minket szórakoztatni.
persze egy EB-n az eredmény a fontosabb.
a csehek már nem is keletiek? :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.04. 00:02:30

2000-ben nem is volt VB. ;-)

Egyébként, igen, pont most néztem utána, mert már idegesített: Rubén Sosa volt, copfos hajjal, és fölé rúgta a büntetőt. Micsoda dráma volt az (nekem még, újszülöttnek minden vicc).

Az olaszoknak szurkoltam (akkor még), fantasztikus volt érezni, ahogy vibrál a feszültség a pályán, amikor az azzurik pályára léptek. Schillaci, Vialli, Donadoni, Maldini és a többiek. És pont azok ellen az argentinok ellen estek ki (11-esekkel), akiknek azóta mindig és mindenhol és kizárólag és abszolút szurkolok, de akkor pont nem, mert az minden idők talán legsótlanabb argentin válogatottja volt, mely mégis döntőbe jutott.

Igen, a jugók nagyon jók voltak, és őket is elérte Argentína ellen a 11-es átok.

Vébésorrendet inkább nem állítok. Különben is mintha elkezdtünk volna offolni.
:-)

ktn 2008.06.04. 00:13:35

ON
bocsánat az offért.

OFF:)
a listám vb-eb egyveleg volt. kavics: a csehek sosem voltak igazán keletiek (ahogy a románok mondjuk azok), bár, amikor 90-ben moravcik lábáról lerepült a cipő a németek ellen... no, húzok vissza a múltba:)

Azazello007 2008.06.04. 02:43:13

Nekem ha Kelet, akkor Horvátország, olyan meghatározó élmények miatt, mint Suker átemelős gólja Schmeichellel szemben kilencvenhatban, vagy szintén Suker elképesztően szemtelen megoldása két évvel később, Köpkével szemben. Egyébként is, milyen csapat volt, Asanovic, Prosinecki, Vlaovic, Boban és a többiek... Aztán persze a franciák elleni elődöntő -- na onnan datálom permanens gall-gyűlöletemet fociügyileg.

A cseh csapat szerintem idén nem szerethető, semmi különös, a keretük sem igazán erős; részemről oroszok és románok szimpibbek, bár előbbiek mindig elcseszik a nagy tornákat, utóbbiakra pedig inkább a "mérleg nyelve" szerepkör hárul.

szferi 2008.06.04. 07:16:17

azazello: ha átemelés, akkor poborsky.

kardinálispinty 2008.06.04. 07:51:13

Csak egy apró, nem nagyon, csak kicsit zavaró technikai megjegyzés: A százalékokat jobb lenne úgy kerekítetni, hogy együtt azért százat adjanak ki.

kardinálispinty 2008.06.04. 07:54:04

Engem nagyon zavar, hogy a rendező ország (ez esetben országok) jogán olyan csapatok kerülnek be, akiknek szerintem nincs ott a helyük. Nem túlzás 16-ból 2 helyet érdemtelenül elpazarolni egy EB-n? Ausztria? Svájc? ehh

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 08:14:17

ktn, és ugyancsak '82-ben németajkú szolidaritás jegyében az MSZK és Ausztria vérlázító 1-0-lal csalta ki Algériát a vébéről.

szferi 2008.06.04. 08:14:21

ausztria erősen kilóg a sorból, de nem rendezheti mindíg ugyanaz az öt-hat ország. lesz két lefutott meccs, sztem nincs ezzel akkora gond. Sokkal rosszabb, ha olyan ország kapja (ukr), amelyik nem tudja megrendezni

drani 2008.06.04. 08:18:32

Nem gondoljátok, hogy Cannavaro sérülése több, mint egy játékos kiválása? A csapatkapitány esett ki. Szerintem ez elég nagy érvágás egy csapatnak 1 héttel a meccs előtt. Vagy jót fog tenni a csapategységnek?
Szerintem nem kellene hazamennie, hanem a csapattal kellene maradnia a személyzet részeként, és akkor maradhatna 'csapatkapitány', a pályán pedig buffon vehetné fel a szalagot.

r_magpie 2008.06.04. 08:28:16

nekem is a 90es vébé volt az első elölről-végig végigizgult torna

Csöncsön, gugli nélkül is megy, hogy a belga-koreán Scifo nem rúgott gólt, hanem Degryse és De...valaki, a belga-urun pedig Kim Clijsters apukája is vágott egyet!

a legnagyobb élmény a 2000-es spanyol-jugó csoportmeccs volt, egy csomó fordulattal, hatalmas gólokkal és Jenő mobiltelefonos sistergésével (+Alfredoval)

tb 2008.06.04. 09:40:25

ktn
"Spanyolország-Uruguay 0-0 (semmi)"

na, azért nem volt semmi, szerintem annak a VB-nek az egyik legjobb meccse volt, a 0-0 ellenére, az uruguayiak végigtámadtak, de nem sikerült gólt szerezniük. a 11-es előtt az uruk ráfejelték (Gutierez?) és a spanyol védő, Villarolla (?) kézzel a felsőkapufára ütötte, Ruben Sosa meg fölérúgta a 11est, akkor azt hittem, hogy sokáig juthatnak az uruguayiak, de több jó meccsük nem volt, ennek ellenére továbbmentek egy kört

tb 2008.06.04. 10:17:12

kardinálispinty: szerintem Svájc önerőből is kijuthatott volna, ha úgy alakul, úgyhogy erős, hogy semmi keresni valójuk nincs az EB-n. Az osztrákok valóban nem jutott volna túl a selejtezőkön, de engem nem zavar, hogy ott vannak rendezőként.
a kiemelési rendszer sokkal inkább zavar, tudom, hogy a rendező meg a címvédő mindig kiemelt, de sem Svájcnak sem Ausztriának sem pedig Görögországnak nem lenne szabad kiemeltnek lenni, akkor nem jött volna létre olyan csoport, mint a C, ami szerintem csak a 78-as argentin-olasz-francia-magyar csoporthoz mérhető

bakító 2008.06.04. 10:43:27

A csehekről csak annyit, hogy Koller ezerhatszáz éves, Baros már csak a Ferrarijáról meg az elvett jogsijáról álmodik, A középpálya két ásza meg nem lesz itt. Már valaki írta, hogy íves bukásuk lesz.. egyetértek.
Svájc: Mindig van egy szürke csapat ami messzire jut. és a házigazda mindig erőn felül teljesít. Svájcra mindkét kitétel igaz. Bejutnak a négy közé, ahol a Germánok mutatnak stoptáblát.

BruceWayne 2008.06.04. 11:15:33

az ilyen másod-/harmadvonalas válogatottak mint cseh horvát lengyel csak azért nem fix hogy egyből a 2. kör után húznak a levesbe mert valami baromállat elcseszte a kiemelési rendszert, amúgy túl sok sikerélményben nem lenne részük.....

BruceWayne 2008.06.04. 11:16:29

svájcot meg ki is hagytam

Bondi 2008.06.04. 11:23:28

drani
Szerintem az olaszoknal plusz motivációt fog adni az, hogy cannavaro lesérült. Gondolj csak bele mi volt 2006-ban!!

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 11:26:38

Nera, még egy ilyen futball elitistát, mint te! Nem elég , hogy Chelseanek és az Internek szurkolsz, kapásból le másod-harmadvonalizol, olyan válogatottakat mint a horvát vagy a cseh, jelzem minkettő ott volt az utóbbi három nagytornán (a horvátok az utóbbi négyen), sőt csehek az utóbbi három EB-ből kettőn érmet szereztek, hogy a horik vébé bronzáról ne is beszéljünk. Akkor magyar válogatottat hányadvonalbelinek neveznéd?

kroos 2008.06.04. 11:27:59

futball elitista az nálam divatdrukker.

kardinálispinty 2008.06.04. 11:28:21

tb: most, hogy ezt a szempontot felvillantottad, még kevésbé érzem jónak a rendszert. Köszi:))))

kardinálispinty 2008.06.04. 11:32:08

popp: nera rendszerében a magyarok a hetedvonal második sora:) mondjuk ebben lehet, hogy éppen igaza is van...Egyébként nem lehet, hogy az "erős nemzeti válogatott" kifejezést keverik néhányan az "erős nemzeti bajnokság" kifejezéssel?

BruceWayne 2008.06.04. 11:32:32

popp: a Barcát ki ne felejtsd!
7.pont
matula.hu/index.php?section=article&rel=46&id=557

Amúgy nekem alapól nem szimpatikusak a "szomszéd" válogatottak, meg az egy dolog hogy kijutottak párszor, és? bár tudom hogy Mo-n sokan el vannak ájulva tőlük... svájcnak meg minek szurkolnék?

kardinálispinty 2008.06.04. 11:33:28

nem vagyok nagy futballszakértő, de pl. a futballnemzet spanyolok eddig világszinten mit nyertek?

szferi 2008.06.04. 11:35:18

nerazzuri, jó a humorod. mivel gondolom az olaszokat nem a harmadik kategóriába sorolod, vegyük őket etalonnak. Az elmúlt három eb-n 2szer nem jutottak tovább a csoportból, egyszer döntőt játszottak. A csehek egyszer nem jutottak túl a csoporton, egyzser elődöntőben, egyszer döntőben kaptak ki. hol a különbség?
Négy csapat van (németek, franciák, görögök és egy hajszállal a portugálok) akik eredményesebbek voltak. Második vonal?

kroos 2008.06.04. 11:38:22

futbal darwinista.

szferi 2008.06.04. 11:39:41

a horvátokat én személy szerint már a második vonalba sorolom, hiszen rendszeresen a csoportban elvéreznek, de csehország évek óta a szűkebb európai elit tagja.

BruceWayne 2008.06.04. 11:40:28

divatdrukker, futballelitista, ejj micsoda kifejezések, mellesleg pont azok használják ezeket a szavakat akik, ha véletlenül szóba kerül itt a magyar foci akkor egyből azzal jönnek hogy mit keres az NST-n ez a szar! meg az olyanok hogy: majd akkor megyek magyar meccsre ha istenkrály bajnokságunk lesz, a válogatottéra meg majd akkor ha megvertünk már egy csomó nagycsapatot, de akkor is csak a brazilok/olaszok ellen...

BruceWayne 2008.06.04. 11:43:29

hát cseheknek kijött a lépés 2004-ben aszt annyi, a Vb-n meg annyi volt a meglepetés hogy nem az amerikaiak hanem a ghániak előzték meg őket...
de igaz hogy a selejzetőkben mostanában jól szerepelnek

tb 2008.06.04. 11:45:32

svájc nem lesz csoportelső a németek meg azok lesznek, úgyhogy a 8 között verik meg őket a németek, botrányosan nagy különbség van a két ág között
a németeknek meg a portugáloknak az elődöntőben jön az első komoly meccs egymás ellen (papír szerint persze), a másik ágon, meg előbb át kell verekedni magát a C csoporton, jutalmul jönnek a svédek majd a spanyolok, vagy megint valaki a C-ből

kardinálispinty 2008.06.04. 11:52:06

tb: és jóslatod szerint a kemény ág ebben megedződve nyerhet, vagy kifáradva bukhat?

bakító 2008.06.04. 12:04:03

Hogy is volt a legutóbbi VB-n a halálcsoport: Argentina, Hollandia, Szerbia, Elelfáncsontpart.
Jó messzire el is jutottak mind.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 12:05:19

Nera, az rendben , hogy a fociszurkolás az érzelmekről szól, szíved joga utálni a szomszédos államok válogatottjait, de azért azt, hogy ki milyen szintet képvisel tán nem a preferencia rendszer alapján dől el. Én például utálom németeket, de nem mondanám rájuk, hogy másodvonalbeliek.

"mellesleg pont azok használják ezeket a szavakat akik, ha véletlenül szóba kerül itt a magyar foci akkor egyből azzal jönnek hogy mit keres az NST-n ez a szar! meg az olyanok hogy: majd akkor megyek magyar meccsre ha istenkrály bajnokságunk lesz, a válogatottéra meg majd akkor ha megvertünk már egy csomó nagycsapatot, de akkor is csak a brazilok/olaszok ellen..." - köszönöm ,hogy ismeretlenül is minősítgetsz másokat, de nyilván azért vagdalkozol, mert érvekkel nem tudod alátámasztani a vitatott és igencsak zsigeri megállapításodat.

ktn 2008.06.04. 12:18:19

tb:
félreértesz: nem arra írtam, hogy "semmi", hogy a meccs maga volt annyira érdekes (ESP-URU '90), hanem, hogy "semmi emlék" részemről.

a másiknak utánanéztem, de wolf.

Nera
kiléphetnél a panelekből, leszállhatnál a lóról:) a minősítgetés sehová sem vezet.

ezt meg már többször meg akartam írni: nekem általában sem szimpatikus, amikor az nst-n (cikk, komment) megy a minősítgetés, hogy "rijkaard egy fasz", "mancini egy gyökér", vagy most hogy "a csehek harmadrangúak", ami egy akkora baromság, hogy az hihetetlen (a csehek eb-t nyertek, az angolok soha, sorolhatom tovább, amit szferi elkezdett). marha könnyű osztani az igét egy karosszékből, de ezt is lehet többféle stílusban.

ktn 2008.06.04. 12:35:11

popp,
82, algéria, ezt nem felejtem, amikor csak tehetem, megemlékezek róla:) mellesleg másnap az egyik osztrák lap (most nem ugrik be a neve) üres oldalt adott ki, egy mondattal, kb: "annyira szégyelljük magunkat, hogy nem is írunk semmit erről a mérkőzésről"

danesdzsu2 2008.06.04. 12:37:27

Nerazurri: én kéjes örömmel szoktam figyelni az olasz válogatott buktáit, de nem tartom őket harmadrangú csapatnak.

(Jajj, az a '96-os EB, amikor az egész meccset végigrettegték, majd Beschastnih góljánál elhitték, hogy mégis továbbjutnak, aztán két perccel később szóltak nekik, hogy mégsem... Bearanyozta az ifjúságom:D)

danesdzsu2 2008.06.04. 12:38:09

Ja, ráadásul a meccsük lefújása után lőtt gólt Smicer...

r_magpie 2008.06.04. 12:38:49

ha az eb nem is lesz jó, az nst-s csevelyeken mindenképp jól fogok szórakozni:)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.06.04. 12:43:04

Nem gondolom, hogy ennek rossz EB-nek kellene lenni: ott van például egy csomó korább eb-győztes válogatott. Lehet, amatőr felvetés, de szerintem a 2000-sről sem lehetett előre megmondani hogy jó lesz és a luzitán stadionok körül sem húzták fel az antifoci zászlaját előre.... Meglátjuk, mit ad a gép, válogatottaknál, ahol az összeszokottság és a "posztra vásárlás", nem létezik, sokkal több múlik pillanatnyi lelkiállapoton - lásd franciák 2002.

És ha már a gallok. A 2004-es eb-re készülve olvastam egy cikket valami angol sajtótermékben, ahol kiemelték, hogy a Belus kiválogatásánál az egyéni teljesítménynél (ki a jobb) nagyobbra értékelik a csapatszellemet, minha Coubertain báró lenne a szövkap. Ha ezt összevetem azzal, amit fent írok, nekem az jön ki, hogy semmi sem garantálja, hogy nem Domenech-nek, Aragones-nak vagy Donadoninak van igaza, amikor vitatott döntéseket hoz ki-megy-ki-marad ügyben! McLaren éppen abba bukott bele az angol kispadon, hogy a vitatott döntéseket ugyan meghozta, csak éppen nem sikerült rendszert kiépítenie az általa kiválaszott emberekből, aztán a kapkodva visszahívott, de egymással nem összeszokott sztárok pedig nem tudták kihúzni a szarból a végén. Ugyanez Aragonesről, aki szar kezdés után végül csak kijutott a spanyolokkal, nem mondható el, neki valamennyire csak összeállt az a bableves. Donadoni viszont mégis hallgatott a népharagra, legalább részben, Domenech meg egymás után húzza be az égő "eredményeket" Konzekvenica: ezúttal akár ki is jöhet a lépés a spanyoloknak......

Szóval várjuk ki a végét

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 12:44:06

danes, szinte ugyanez volt négy éve, amikor a svédek igen gyanús körülmények között remiztek a dánokkal. De a 2006-os világbajnoki cím sok mindenért kárpótolt.

danesdzsu2 2008.06.04. 12:55:33

popp: Az feszítettebb volt, és még az olaszok bundagyanúkon (persze csak akkor, ha más bundázik) mindig nagyon felháborodott drukkerei sem vádaskodhattak:D

2006 meg, hát..., egyszer még kibírom, de az én életemben talán már nem fordul elő többször:D

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 12:59:38

Nekem meg nagyon precízen kiszámított cuccnak tűnt. Amíg az olaszok döntetlenre álltak a bulgárok ellen addig vezettek a dánok, ahogy viszont Cassano vezetést szerzett. Egyből sikerült rúgniuk a svédeknek egy potyaízű gólt. De hát merőben más aspektusból néztük az tutti :).

tb 2008.06.04. 13:05:37

"kardinálispinty 2008.06.04. 11:52:06
tb: és jóslatod szerint a kemény ág ebben megedződve nyerhet, vagy kifáradva bukhat? "

ezt nem tudom megjósolni, mindenesetre azt szeretném, ha az alsó, keményebb ágról kerülne ki a győztes. A felső ágról a két esélyes győzelmének (a portugál és német válogatott) nem igazán tudnék örülni, az alsó ágról viszont többnek is
felülről nem hiszem, hogy más beleszólhat a végső győzelembe, alulról lehetnek az olaszok, hollandok, franciák, spanyolok akár a svédek is

a jóslásokról mindig Sepp Piontek nyilatkozata jut amúgy eszembe, aki a nagy dán válogatott szövetségi kapitánya volt. a 84-88-ig terjedő időszakban voltak igazán nagyok a dánok, szóval ő mondta a 88-as EB előtt, hogy ez az utolsó esélye a dán válogatottnak, hogy nagy tornát nyerjen, mert világbajnokságot soha nem fognak nyerni, a következő 92-es EB meg túl messze van, erre 88-ban kizúgtak a csoportból 0 ponttal, ha jól emlékszem, a túl messzire lévő 92-est meg megnyerték, igaz nagyjából egy kicserélődött csapattal

bakító 2008.06.04. 13:56:02

Domenech annyira idióta, hogy a végén még szerencséje lesz. Annyira biztos voltam benne, hogy Viera le fog sérülni. Erre ennek a marhának akkora szerncséje van, hogy még kezdés előtt bedobhatja Flaminit.
Anelka pedig mit keres kint, ha nincs Trezegól?
Stb...

Aragones is egy kretén, de a spanyol válogatott edzőiről ritkán mondható el más. Ahogy Camacho kétségbeesetten kalimpál a bordája közepéig átizadt fehér, gyűrött ingjében, és fogalma nincs az egész meccsről... áááá

Donadoni pedig sz**ban van. Ilyen szedett-vedett védelmű olasz válogatott még nem volt kint világversenyen. Sajnálom őt, mert nem tartom akkora műmájernek mint az előző kettőt.

De ha már edzőnél tartunk, akkor a nagy beégő lehet hogy Van Basten lesz. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem 4-3-3-at játszat ezzel a válogatottal. Másra nem is jók, ezt pedig nagyon tudnák.

szferi 2008.06.04. 14:06:20

morphine, a felvetésed a válogatási kritériumokkal kapcsolatban logikus, de az önző, problémás anelka helyett ez alapján is trezének kell ott lennie, domenech nem megfelelő.

bakító: a C csoportban biztos hogy nagyon beég valaki - vagy akár ketten is, de nem csak van basten, hanem a furán válogató domenech, és a másodosztály vitéze, donadoni is nagy esélyes.

szferi 2008.06.04. 14:07:10

javítás: ... domenech nem megfelelő embert választott.

szferi 2008.06.04. 14:41:26

lehet tudni milyen időközönként indítjátok majd a szavazásokat?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.04. 14:55:51

tb:

Bocsánat, valóban, Scifo az uruk ellen lőtt nagy gólt. És igen, hogy írod, már rémlik is az uru 11-est megelőző szitu.

Amúgy megfigyelte már valaki, hogy a spanyolok dél-amerikai csapatokkal mindig óriási meccseket játszanak? (No de oks, tudom, hogy OFF.)

Kaján Halász 2008.06.04. 16:07:08

Nekem is a 90-es VB a legemlékezetesebb, mivel az volt a legelső (már a 86-ost néztem volna, de családban rajtam kívül senkit nem érdekelt a foci, külön tv-m meg akkor még nem volt). Csöcsönhoz hasonlóan valszeg én is el tudnám mondani az összes eredményt.

A belga-korea meccsen 2 baromi nagy gól volt. Degryse egy kontrából jobboldalról a félpályáról indulva két védővel a nyakában a kifutó kapus felett emelt a hálóba, elég messziről. Bennem van a kép, ahogy a koreai hátvéd rohan, hogy elérje a labdát, ami behullik a kapuba, így már nem éri el, aztán megfordul, felsőtestét előredönti, kezével a térdén megtámaszkodik, és kétségbeesett vigyor ül ki az arcára. A másikat meg De Wilde, a bal oldali középpályás, bal külsővel csavarta a kapu bal felső sarkába (ha szemből nézzük).

Óriási meccs volt itt pl a brazil-argentín, ahol a brazilok (Alemao volt a kedvencem) egy támadásból két kapufát is rúgtak, aztán jött Maradona és Caniggia. Aztán az angol-belga a 119.percben szerzett Platt-góllal, Preud'homme el se hitte hogy bement. Aztán amikor a németek elleni csoportmeccsen Valderrama passzával Rincon kilép és egyenlít. Aztán amikor Higuitától Milla ellopja a labdát. Az angol-kamerun negyeddöntő. Goycoechea védései. Riijkaard és Völler köpködése, és a hollandok kiesése, Brehme gólja - nem a döntőbeli 11-es, hanem hollandok ellen a 16-os bal sarkáról - mindenki beadásra számít - jobb belsővel becsavarja a hosszú sarokba, aztán Gullit utasítására a holland szövetségi kapitány becseréli Wim Kieftet, de ellentétben a 88-as Eb-vel itt már ő sem tudott tenni semmit. A spanyolok, amikor végigtámadják a jugók elleni meccset, aztán kapnak egyet, még jobban támadnak, egyenlítenek (Julio Salinas), de megint kapnak egyet, vége. Argentín-olasz elődöntő, ahol Vicini változtat az addig bevált csapaton, beteszi Viallit a kezdőbe, aki jól is játszik, de valami mégse stimmel, döntetlen, 11-esek, kiesés.

Aztán a döntő tényleg nem volt valami jó, de Lotharék megérdemelték a győzelmet. Klinsmann 24 évesen valami heroikusat alakított.

Bocs a félig OFF-ért, hisz ez EB-post, de előtörtek az emlékek.

Érdekes, hogy aztán még a 92-es EB, meg a 94-es VB az, amire jobban emlékszem, a többi nekem is összefolyik. Arra határozottan emlékszem, hogy a 2000-es EB volt szerintem a legjobb, szinte nem is volt rossz meccs, de a házigazda belgák törökök elleni égésén, egy spanyol kapus lepkézésén, a francia-portugál balhézáson (Abel Xavier!!!), meg azon, hogy az olaszok szokatlanul szép focit játszottak, onnan se sokra emlékszem. A legutóbbi VB meg egy nagy fos volt, kivéve talán a francia-spanyol, meg a francia-brazil meccset.

Kaján Halász 2008.06.04. 16:18:48

Egy kérdés Csöncsönhöz:

"ESP-KOR 3-1 (Michel és Vitray)"

-ez mi?

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 16:22:10

Kaján, azt a döntőt a mexikói Codesal Mendez nyerte meg az NSZK-nak, nem elég, hogy dumálásért kiállított két argentínt, a 85. percben még egy Csomlugma méretű kamu tizenegyest is adott németeknek, Rudi Völler mindenidők legnagyobb műesését produkálta (szferi biztos hetekig dühöngött az egetverő sportszerűtlenség miatt :D). Nem mondom , hogy összeségében nem érdemelték meg a németek győzelmet, de döntőben a mexikói tette a legtöbbet értük.

A meccsről még Knézy Jenő dramaturgiája is megmaradt "Micsoda dráma! Lecserélik Burruchagát, akinek nincs élő szerződése." -mondtam is magamban szegény Burruchaga éhen fog halni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.04. 16:24:04

Ja, ja, holland-német (Rijkaard és Völler + Brehme álomgólja), brazil-argentin (Maradona álomszólójával), igen, ezek nagyon ott vannak!

Meg hát az egész VB-élmény, máig emlékszem, hogy melyik meccset hol néztem és hogyan és kikkel. Mindig az első a legszebb.

Kaján Halász 2008.06.04. 16:24:11

Ja igen, 2000-es EB: a jugo-spanyol, meg a jugo-szlovén (Zlatko Zlahovic) meccs, na az igen. Sinisa a felhajtott gallérral, meg emberhátrányban egyenlítés 0:3-ról.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.04. 16:26:02

Kaján Halász:

Ahogy Vitray közvetítette Michel Kígyó térről lőtt szabadrúgásgólját. Halk, lefojtott hangon, pár másodperc hallgatás után:

"Hú, a betyárját. De eltalálta."

De sok ilyen "riporteres" élmény van még a vébékről.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.04. 16:27:47

popp:

Azt a vébét amúgy teljesen megérdemelten nyerték a németek. Például az első két meccsükön rögtön 9 (kilenc) gólt lőttek. Akkor tudatosult bennem, hogy a németek legalább tudnak gólt lőni.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 16:28:10

Csöncsön, hány éves voltál?

Kaján Halász 2008.06.04. 16:42:49

Vitray-téma:
Aha, rémlik valami, köszi.

Egyébként az 1990-es VB-n jelent meg a legtöbb információ egy-egy játékosról meccs közben a képernyőn: teljes név, életkor, poszt, válogatottság száma, VB-meccsek száma, és VB-gól. Ezt azóta is hiányolom a nagy tornákról.

A döntőben a 11-es előtti szituációt nemrég néztem meg a youtube-on, szerintem meg lehetett adni. Természetesen az ezzel ellentétes véleményt is elfogadom, nem akarok ezen vitatkozni :-))

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 16:43:02

Csöncsön, nem mondom, hogy rosszak voltak a németek azon a vébén, meghogy játékuk alapján nem érdemelték meg. De azt hozzátenném hogy az egyenes kieséses szakaszban már nem brillíroztak annyira.

Egyébként az első két meccs kilenc gólja után öt meccsen már csak hatot rúgtak. Az utsó három meccsen pedig csak hármat, egyet-egyet a cseheknek, az angoloknak és az argentínoknak, ebből kettő tizenegyes volt és az utóbbi, mint már bátorkodtam hegyomlás méretű kamu. Arról nem is beszélve, hogy ezek közül egyik mecsen sem voltak egyértelműen jobbak.

A döntőt iszonyú nagy csalásként éltem meg, őszinte gyermeki lélekkel, nehéz viselni az ilyen igazságtalan bírói döntéseket. Jellemző, hogy mexikói nem vezetett többet nemzetközi meccset. Szerencsére '96-os német győzelem óta nem ért ilyen hatalmas trauma fociügyben.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 16:44:42

Kiváncsi vagyok, hogy hány éves korodra emlékszel ilyen pontosan vissza 18 évnyi távolságból.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.04. 16:47:02

Összesen 15 gólt lőttek a németek, az argentinok meg 5-öt! Az olaszok 10-et, az angolok 8-at.

A németek azon a vébén kiemelkedtek a mezőnyből. Más kérdés, hogy ezt soha nem könnyű realizálni. Ritka a 2002-es hasonló diadalmenet a győztestől.

Kaján Halász 2008.06.04. 16:50:47

"Micsoda dráma! Lecserélik Burruchagát, akinek nincs élő szerződése."

Ez nagyo jó!!! :-DDDDD

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.04. 16:51:51

Kilenc éves voltam.

(Most azon gondolkodom, hogy ez első vébének fiatal vagy idős kor-e. Azt hiszem, átlagos. Az embert kb. ennyi idősen kezdi izgatni a foci. Meg a politika. (Főleg, ha közben rendszerváltás is van.))
:-)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 16:52:08

Vazeg Kaján labda volt, aztán Völler homorított egy frappánsat.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.04. 16:53:44

Kaján Halász:

A Knézy Jenő Emléktornán itt nagy nosztalgiázás folyt a riporteri aranyköpéseket illetően. Na, ott aztán lehetett röhögni rendesen. (Érdemes visszaolvasni.)
;-)

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 16:57:15

Én nyolc voltam a '86-os alatt, úgyhogy kábé rendben van ;), bár '84-es Eb-ről már vannak képeim, csak akkor le kellett feküdni az esti meccsek előtt és ezalól csak döntőre kaptunk felmentést.

Kaján Halász 2008.06.04. 17:06:31

OK, POPP, most megnéztem még egyszer csakazértis, tényleg eldobta magát Völler, nálad a pont. Comment visszavonva.

danesdzsu2 2008.06.04. 17:37:06

popp:

akkor lemaradtál a dán-spanyol 11-espárbajról, meg a 82-es francia-németről. Stielike zokogása kezdőkörben, meg Schumacher finom kijövetele a kapuból legendásak....

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 17:40:46

De azóta pótoltam, hála vébékről szóló tévé-sorozatoknak és könyveknek, meg Eurosport legendás vébé meccseket megismétlő sorozatának.

paya 2008.06.04. 21:14:57

hehe, ez sem rossz, de megy ez élesben tét nélkül a www.tippjatek.hu-n :)

tb 2008.06.04. 21:28:06

Popp: "azt a döntőt a mexikói Codesal Mendez nyerte meg az NSZK-nak, nem elég, hogy dumálásért kiállított két argentínt"

popp, szerintem rosszul emlékszel, nem dumálásért állították ki egyiküket sem
Monzon:
youtube.com/watch?v=aMSW7ZKBah0&feature=related
DEzotti:
youtube.com/watch?v=8rezGZzrqJI&feature=related


ami a 11est illeti, mondjuk, hogy adtak meg ilyenért nagyon sok tizenegyest, de bárhogyis van, az argentinoknak simán ki kellett volna esni már a csoportmeccsek alatt, úgyhogy a játékvezetésre egy kurva szót nem szólhatnak, emlékezz vissza a szovjetek elleni meccsre, Maradona jó szokásához híven, kézzel ért a labdához, ezúttal a saját kapuja előtt hárított, ha észre (akarja?) veszi a bíró akkor 11es a ruszkiknak és piros Diegonak, kötve hiszem, hogy akkor nyernek, ráadásul ugyanazon a meccsen volt egy érdekes góljuk, amikor Troglio vetődött rá egy labdára kézzel, amit szintén nem fújt le a bíró, abból lett a 2. argentin gól...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.06.04. 22:10:47

Monzoné egy rosszütemű becsúszás volt jogos kiállítással. De másodiknál nem adtam volna pirosat Dezottinak, sokal inkább egy Oscart Kohlernek. De hogy egy csapatkapitány ilyen feszült szituba dumáért kap egy sárgát az már sok, erre emlékezhettem.

Egyébként emlékszem ezekre az esetekre és Argentína valóban szarul játszott az a vb-n, de ez azért nem menti a mexikói sporit.

kroos 2008.06.05. 08:07:50

Cak 2-szer történt meg hogy 1 játékos vb-t nyert csapatának.1962-Garincha-1986 Maradona.
3-szor nem fordulhatott elö.Az a német csapat amugy is nagyon erös volt.

kardinálispinty 2008.06.05. 11:55:07

Kaján. Ha jól értem, a 90-es VB-t Vitray vezette? akkor lehet, hogy ezért voltak még kiírva az adatok:) Vitray 3 percenként egy szó stílusa mellett szükség volt rá. Ma ugyanezt megkapod a riportertől:)

the real 2008.06.05. 16:54:18

sportgeza.hu/futball/2008/eb/elore_megmondjuk_ki_nyeri_az_eb-t/

Ez az anyaoldalról. Enyhén erőltetett. Miért nem bízzák rátok az ilyet?

Azazello007 2008.06.05. 17:50:07

Sportgeza.hu-n van ennél cifrább is:

Az EB-n szereplő stadionok lájtos fikázása után a Szerző végső konklúziója a következő: "ha 2002-ben fordított a sorrend, Magyarország ÍGY biztosan meg tudta volna oldani Eb-rendezést." (kiemelés tőlem)

Hmm...savanyú a szőlő?

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2008.06.05. 21:06:11

skócia meg bejelentkezett 2012re mert ukrnék biztos nem bírják a tempót...

...hol van a szőke szikla, hogy most küldje a pályázatunkat, bőrkötésben....szemétláda!
süti beállítások módosítása