Az elmúlt szezon igazi lebőgést hozott a bajorok számára, hiszen még a dobogóra sem tudtak felcsimpaszkodni, ez pedig nem állapot arrafelé. A Magath által összefirkált oldalakból Uli Hoeness csinos kis galacsint formált, majd beleállt egy triplába. Beszórta – csont nélkül. Pedig emberrel együtt kellett megoldani a helyzetet, hiszen Karl Hopfner, a klub pénügyi igazgatója menten szívizomgörcsöt kapott a Hoeness vízionálta jövőképtől, mikor az százmilliós tételben kezdett beszélni kiadásokról stratégiai szemléletváltás emlegetve. Hitzfeld, Luca Toni, Klose, Ribéry, Zé Roberto és Altintop érkezett a bajorokhoz (okosan azért a Schalkén és a Brémán is ütöttek egyet-egyet), de komoly fór volt Santa Cruz kiebrudalása is. Eddig maximum a csitrik ájuldoztak Podolski kapcsán, nem sokkal később megtették ezt a sokat látott Bundesliga szakértők is – bár legkevésbé a főkecske miatt. Az újrapozícionált Bayern München beüzemelte a kombájnokat és nekilátott a betakarításnak: DFL Ligakupa, Bundesliga, DFB kupa, UEFA kupa.

A bajnokságban a legelső fordulóban az élre álltak (vs. Hansa 3-0), a másodikban pedig már a kihívó szerepében tetszelgő Werder-nek is megmutatták merre van a padló, Husztiékat csak úgy futtában csapták le. Nem is a hibátlan kezdés, vagy a tíz-nullás gólarány volt igazán megdöbbentő, hanem a Bayern játéka, mert ez játék volt a javából, meccsenként 20-25 beadással és 10+ átlövéssel. Ribéry ficánkolt, Toni és Klose egymást licitálta túl a gólszerzésben, hátul Kahn lehúzta a rolót. Akkor még semmilyen szinten nem lehetett intő jelnek venni a HSV és az SO4 elleni ikszeket, pedig egy dolog már akkor is kiderült: ha valaki képes gúzsba kötni, kalodába zárni, egyéb opcionális módon elhallgattatni Ribéry-t, annak lehet keresnivalója. De ki tulajdonított ennek komolyabb jelentőséget, mikor a BM következetesen nullázott mindenkit, és nem is elégedtek meg egy-két gombóccal, ami belefért, azt  lenyomták az ellenfelek torkán. A tizedik fordulóra már hat pont volt az előny, miután sikeresen fordították meg a meccset a Bochum ellen – ezt egyébként tavasszal is bemutatták.

Ekkor október végén jártunk – roppant kíváncsian várva, hogy mit ad elő a Bayern Európában. Gyakorlatilag semmit – kaptuk meg a választ Belgrádban, ahol még németes tankhajrával sikerült nyerni, de sem a Bolton ellen, sem a jónevű Braga otthonában nem volt jobb a München egy-egy iksznél. Itt kezdtük el először fricskázgatni Hitzfeldet a mániákusan erőltetett, rossz felfogású 4-4-2-je miatt, a vonalassága miatt, a kudarckerülő attitűd miatt. A kettős terhelés a bajnokságban is megmutatkozott, két duplanullás meccs után (a BVB, és a Frankfurt Nikolov ellen), és az első vereség is bekerült a spájzba, a VfB fél óra alatt átszaladt a bajorokon. Így futottak neki a Magath elleni revansnak.

Nem kellett betérdelni a látottaktól, simán elvéreztek a farkasok az Arénában, a jófajta bajor torok átharapása helyett inkább az irhájukat mentették. Furcsa volt látni, hogy a Bayerntől jobban félnek, mint Magath ustorától. Ekkorra már tendencia volt, hogy az eleinte muzsikáló csapatjáték helyett, a kraftos hajtás után születő egyéni megmozdulásokból szerzi a gólokat a Bayern, még szűkebben Ribéry megmozdulásai után Klose vagy Toni - ekkor még pontegyenlőséggel álltak a gólzsákok tetején.

A következő meccsen is csak Kahn 300. Bundesliga győzelmének lehetett örülni, ő speciel nem tudott különösebben, inkább a csapatot ostorozta, melyből hiányzik a szenvedély, a tűz és a küzdeni tudás. Ez az őszi szezon utolsó bajnoki győzelme, ezt is egy Ribéry-féle egyéni alakítás dönti el, a Duisburg elleni null-null után megint Kahn a középpontban -  200. Bundesliga shot-outját könyveli be. Nem valami jó ómen, ha az őszi elsőségre hajtó csapatnál rendszerint a kapust kell dicsőíteni. Vagy éppen kárhoztatni. Kahn ugyanis nacionalista szólamokkal bomlasztja a közeget, komoly sértéseket címez Ribérynek és Toninak, a karácsonyi partiról pedig simán lelép (amúgy egy ilyen esetből született Beckenbauer gyermeke a titkárnőtől anno - arról nincs infónk, Oli merre vette az irányt a buliról), helyette van Bommel tartja meg a csapatkapitányi beszédet - Hitzfeld példát statuál és bolondokházát emleget. A záró fordulóban nomégegy null-null – hét meccs alatt a negyedik. Hanyatló forma, gyenge UEFA szereplés, kezdődő egymásra mutogatás, távozó edző, távozni akaró játékosok, elégedetlen vezetőség és pocakos morál jellemzi a BM háza táját karácsony előtt, míg végül a csapat az Aris Thessaloniki nyilvános megalázását tesz a fa alá.

A szünetben lehetett rendezni a sorokat, és véglegessé vált: jövőre Klinsi veszi át az Öreg kispadját.

A Rostock megint megkapja a magáét, de a Werder elleni erőfitogtatás és kettős győzelem elmarad, Toni kihagyott büntetőjének okán. Nem sikerül nyerni az Aberdeen ellen sem – ez lassan hagyomány lesz az UEFA kupában. Ebben a periódusban Toni a tökéletes mentsvár a bajoroknak, aki ötvözi Karsten Jancker és Gerd Müller összes jó tulajdonságát. Helyzetre semmi szüksége, felborítani, arrébb taszajtani nem lehet, és ha mégis sikerül, akkor is bepattan róla. A Hannover ellen például háromszor is, a lehető legklasszikusabb mesterhármast elérve – jobbal, ballal, fejjel. A forduló legnagyobb nyeresége mégis az a BM számára, hogy Diego felökleli Kyrgiakost, amiért hosszú eltiltást inkasszál, a Bréma pedig ezzel fordítottan arányos pontokat a továbbiakban, meg egy hatost Stuttgartban.

A kötelezők mellett megint nem tud fogást találni sem a HSV (ők legalább veretlenek, igaz nyeretlenek is a bajnok ellen) sem a Schalke, ráadásul az üldözők egyre-másra gabalyodnak bele saját lábukba, a nagy egymáson taposásból sűrű pofáraesések kezdenek kibontakozni, és fordulókon keresztül mindenből a Bayern jön ki legjobban, még akkor is nő az előny, ha netán becsúszik egy iksz.

Márciusban csattan két pofon is, de inkább az ébresztő, mint a megrendítő fajtából. Az agyonvert Anderlecht elleni visszavágó senkit sem köt le, viszont a menekülő embert játszó Cottbus elleni bukta csak a szimpla jasszkarizással magyarázható – de ennek sincs különösebb jelentősége, ekkorra már stabil a bajorok 6-8 pontos előnye, még az is belefér, hogy leadják a pontot a cimbi Nürnbergnek (mint utóbb kiderült, mindhiába).

Máris áprilisban járunk, a sikerrel vívott német kupa döntőjében, az UEFA-ban meg a legjobb nyolc között: érkezik a klubvezetés által erősen lesajnált Getafe. Az, hogy necces lesz a derbi, már korábban érezhető volt, az odavágó eredményét látva pedig már nem is a Bayern volt az egyértelmű esélyes. A meccs legendásra sikeredett, aki nem látta, egy meghatározó élménnyel lett szegényebb. Maradjunk annyiban, hogy kapcsolati tőkével sem állnak rosszul a bajorok, a csapat egyik közismerten nagy szurkolója XVI. Benedek pápa (született Joseph Alois Ratzinger), ezúttal keményen odatette magát.

Innentől a Bayern már nem tréfál, a hátralévő fordulókban egyedül a Wolfsburg tud egy pontot fogni, a többiek szép sorban rácsatlakoznak a nagy, közösségi tömlőre. Története során huszonegyedszer bajnok a Bayern München, amivel a Bundesligában egyedülálló módon egy negyedik csillagot is biggyeszthetnek a mezükre jövőre. A szezon során már megpróbáltuk megfogalmazni, miért a Bayern Németország elsőszámú klubja, most újra ehhez nyúlunk vissza:

A BM nem a játékot keresi a játékban, hanem a mindenáron való győzelem diadalmámorát. Minden forduló egy-egy alkalom, hogy győzhessenek, és gonosz birtoklási vággyal küzdenek minden pontért. Ez az igazi sikerrecept. És ettől Diegóék -  vagy bárki más - nagyon messze vannak, ilyen szintű sorozatterhelést jelen viszonyok között csak a Bayern képes elviselni, mi több, gerjeszteni.

Ez, a relatív díszlépésben nyert bajnokság viszont egyértelműen visszütött az UEFA-ban. Nem tudnánk egy meccset sem kiemelni, amikor a Bayern a nevétől és keretétől elvárható módon játszott volna, szó sem volt demoralizáló erőfitogtatásról, de még csak megfeszülő inakról sem. Német csapatot – nemhogy a Bayernt – még sosem láttunk ennyire nemtörődöm, beleszarok módon játszani, mint a Zenit ellen. Mire elkezdték volna komolyan venni a párharcot, már csak a pofonokat számolták rezignáltan, képtelenek voltak felpörögni. Továbbra is meggyőződésünk: Hitzfeld rossz szerkezetben és rossz szellemben játszatta ezt a csapatot, a van Bommel-Zé Roberto középpálya és a járulékos játékrendszer nem megoldás Európában. Az már a csapattársak ordas kritikája, hogy ennek ellnére gyakran ők voltak a csapat legjobbjai. A keret flexibilitása, a játékosok sokoldalúsága megengedte volna, hogy minimum két, de akár három játékrendszert is variáljanak, ehelyett csökönyösen ragaszkodtak egy rosszul működő koncepcióhoz. A csapat körül egyébként egészségtelenül nagy hype alakult ki, vagy Toni, vagy Ribéry volt napirenden, de ha nem ők, akkor a két visszavonuló, Hitzfeld és Kahn. További buktató volt, hogy az egyébként is rotálás párti Hitzfeld munkáját a folyamatosan jelentkező kisebb-nagyobb sérülések is hátráltatták, bár korántsem Werder, vagy BVB szinten, akik talán egy meccsre sem tudtak teljes kerettel készülni.

Ha egy csapat duplázással fejezi be a szezont, azt csak sikeresnek lehet értékelni. Mégsem hinnénk, hogy az igazi Bayern drukkerekben nincs hiányérzet, nem vártak ennél többet a szezon elején, különösen a mutatott mézesmadzagot elnézve. A nagyság átka: egy salátásátál-DFB kupa kombót már-már mindenki természetesnek vesz, az UEFA-kupa lehetett volna a csapat igazi fokmérője, de ide már a kezdetektől nem jutott erő (?), akarat (?).

Hoeness azt mondja, nem terveznek nagyobb igazolásokat a nyárra, maximum egy Gattuso kaliberű név érkezhet, az igazi nagycsapat megépítése 2010-ig folyamatosan zajlik majd. Ha így nézzük, ez a szezon kiváló volt arra, hogy felszínre bukjanak a típushibák, összeérjen a keret, közösen elért sikerekkel fussanak neki a Bajnokok Ligájának. Klinsmann érkezése nem garancia semmire, de az biztos, hogy nem egy középutas megoldás. A szerkezetváltás mellett fel kell pezsdítenie a Ribéry klisére épülő támadó-szekciót, számolnia kell azzal is, hogy Kahn kiválásával nemcsak egy kiváló kapust, de a védelem elsőszámú irányítóját, a csapat hajcsárát is elveszíti, Lucio helyére pedig be kell építeni az új brazil csodafegyvert, és a többi fiatalnak is meg kell találnia az ideális helyet – mindezt úgy, hogy türannoszi vezetés se durrogjon és az öltözőben is megmaradjon az egészséges légkör. Hajrá!

Zárásként szóljon a sramlifától hál Istennek elég messze esett Stern des Südens (Dél csillaga ), a Bayern hívek himnusza.

Welche Münchener Fussballmannschaft kennt man auf der ganzen Welt ?

Wie heißt dieser Club, der hierzulande die Rekorde hält?
Wer hat schon gewonnen, was es jemals zu gewinnen gab ?
Wer bringt seit Jahrzehnten unsere Bundesliga voll auf Trab ?

Chorus: FC Bayern - Stern des Südens, du wirst niemals untergeh ´n,
weil wir in guten wie in schlechten Zeiten zueinander steh`n!
FC Bayern - Deutscher Meister, ja so heißt er mein Verein,
ja so war es und so ist es und so wird es immer sein!!!!!!!

Wo wird lauschend angegriffen, wo wird täglich spioniert
Wo ist Presse, wo ist Rummel, wo wird immer diskutiert?
Wer spielt in jedem Stadion vor ausverkauftem Haus?
Wer hält den großen Druck der Gegner stehts aufs neue aus?

Chorus: FC Bayern - Stern des Südens...

Ob Bundesliga, im Pokal oder Champions League ja gibt es denn
was schöneres als einen Bayern-Sieg?
Hier ist Leben, hier ist Liebe, hier ist Freude und auch Leid,
Bayern München! Deutschlands bester! bis in alle Ewigkeit!!!

Chorus: FC Bayern - Stern des Südens...