Nagy szavak, terjengős bevezetés és negédes, a bajnokot dicsőítő körmondatok helyett essünk túl rajta, csak így, tényszerűen: 2008 bajnoka a Serie A legerősebb csapata, az Internazionale. A következő hetekben, ígérjük, addig szopjuk az Intert, míg be nem rekedünk, amit most csak azért tartunk fontosnak bejelenteni, mert ebben a posztban egyelőre az utolsó forduló eseményeivel kívánunk foglalkozni – természetesen azért kiemelten a bajnok pármai látogatásával. Szót ejtünk a Milan tök felesleges győzelméről, és a fenti status quót előállító Fiorentina-sikerről, és ha már felesleges győzelmek, akkor az Empolié is említésre kerül – hirtelen nem is tudjuk, melyiknek fáj jobban.  Közben ugye az is kiderült, hogy Del Piero lett a szezon gólkirálya (reszketve várjuk, ér-e a cím meghívót számára), most pedig, csak a rutin kedvéért, fussunk át Olaszország európai reprezentánsain: Bajnokok ligája - Inter, Roma, Juventus, Fiorentina. UEFA-kupa: Milan, Sampdoria, Udinese. Intertotó-kupa: Napoli. Hajtás után jön az, hogy mi megmondtuk, pedig nem is, a videót pedig kötelező megnézni (az Atalantás Floccari, a livornói Diamanti és persze a Fiorentinát a mennyekig emelő Osvaldo-gól miatt, többek közt).

Mert mi azt mondtuk, az Inter nem lesz képes győzni Pármában. Azt mondtuk, idegesek lesznek 20 perc után, ha nem sikerül gólt szerezniük. És azt is mondtuk, hogy a Parma kerete bombaerős, és ennyi jó játékos nem eshet ki csak úgy ukk-mukk-fukk. Ünnepélyesen jelentjük, tévedtünk. A Parmával kapcsolatban legalábbis biztosan, hiszen ez a Gialloblu egy simán kizúgó kiscsapat volt, semmi több. Sem erő, sem elszántság, sem lendület nem volt bennük, hitetlen, punnyadék játékukkal pedig egyrészt saját nyakukra hurkolták a kötelet, másrészt a Romának is csak annyi esélyt hagytak, hogy talán az Inter az összes helyzetét kihagyja. Ennek volt is esélye, hiszen az Interisták idegállapotának biztosan nem tett jót a Szicíliából érkező hír, miszerint vezet a Roma, és száz év után először vezeti a Serie A-t. Az első félidő tehát inkább emlékeztetett országos 0-0-ra, mint bármi másra, nem volt tehát min csodálkozni, mikor az 52. percben játékra jelentkezett Ibrahimovics, és ha már ott volt, négy lövésből két gólt szerezve megnyerte az Internek a bajnoki címet. Minden bizonnyal olyan régen játszott utoljára, hogy a Parma védői nem ismerték meg, csak így fordulhatott elő, hogy nem akadt egyetlen védő sem, aki hajlandó lett volna kísérni – ez különösen a második gólnál volt szembetűnő. Mindazonáltal az Ibra nélkül eltöltött hat hét után most nagyon jól látszott, miért is hiányzott rettenetesen egy hozzá hasonló center a bajnokcsapatból, hiszen Cruz nem rossz játékos, az ősz az övé volt, de ő aztán végképp nem az a fajta, aki a hátán cipel egy csapatot, Balotelli pedig hiába nagyon ügyes, és áll szép jövő előtt, még túl fiatal. Nem, eszünk ágában sincs elvitatni az Inter bajnoki címének jogosságát, de ezen a délutánon a bajnoki cím és az arcpirító döntetlen között 1, azaz egy darab Zlatan Ibrahimovics állt, és ez még akkor is igaz, ha elvben volt 11 pármai játékos is a pályán. Zárszóként talán annyit: mindkét csapat megérdemelte a sorsát. (Parma-Inter 0-2)

„Nyertünk, pedig egész Olaszország a vereségünkért drukkolt!” – mondta Mancini, és teljesen igaza volt. Sokan voltunk, akik az olasz futball minden szépségét játékába szövő, végsőkig elszánt Romát szívesebben látták volna a dobogó tetején. Nem jött össze, ennek oka pedig elsősorban abban keresendő, hogy az Inter erősebb, jobb csapat, mint a Farkasok, akiknek pedig már azért is jár az ováció, mert ilyen komoly küzdelemre tudták késztetni az ősszel még utcahosszal vezető ellenfelüket. A Cataniában lejátszott meccsről mindezek ellenére muszáj elmondanunk, hogy a Roma hatalmas kandisznóval kerülte csak el a vereséget, hiszen hiába szerzett Vucinic csodagóljával vezetést a meccs elején, ha Doni nem fog meg néhány foghatatlannak tűnő labdát, az Internek talán be sem kellett volna cserélnie Ibrahimovicsot. A Catania tökéletesen megérdemli a bennmaradást, nekik igenis helyük van az első osztályban, ezt pedig mindennél fényesebben bizonyította a tegnapi meccs. A Roma jövője is érdekes, hiszen akár egy európai nagycsapat is alakulhat náluk, ráadásul olyan nagyon sok pénzt sem kell áldozni ezért, hiszen mind a szisztéma, mind a játékosok jelentős része rendelkezésre áll, két szélső középpályás (irányító?) és egy center kell, és talán jövőre még az ideinél is komolyabb bajnokságot láthatunk, melyben a Roma ugyanígy a végsőkig harcban lesz majd. Muszáj megjegyeznünk, hogy egyáltalán nem találjuk elegánsnak De Rossiék kirohanását az elvesztett bajnoki cím után, egyszerűen lehajtott fejjel gratulálni kellett volna a győztesnek, mert egyrészt teljesen lényegtelen, hogy igazuk van-e, másrészt pedig győzni és veszíteni ugyanúgy tudni kell egy klasszis csapatnak. (Catania-Roma 1-1)

A Fiorentina hatalmas szerencséje, hogy az egyik klasszisa azért pályára léphetett – ha már a másik ökör-mód kipofázott magának egy eltiltást. Úgy tűnik, ha a bajnoki címhez több is kell, a Bl-hez egy klasszis is elég, hiszen Frey háromszor is nagy helyzetben hárított a Toro ellen, majd Osvaldo bő 10 perccel a lefújás előtt beollózta a Fiorentinát a bajnokok ligájába. Ezzel pedig az történt, hogy a szezon minden kínszenvedését elfeledve, a lilák úgy gondolhatnak vissza a 2007-08-as kiírásra, mint a klub aranykönyvébe méltán bekerülő esztendőre: UEFA-kupa elődöntő, Bl-t érő negyedik hely többek között a Milant maguk mögé utasítva, s bónuszként az övükön fityeg a gyűlölt Juventus Torinóban lemetszett skalpja is. Hogy mire lesznek képesek a legerősebb megmérettetésben, az már a nyáron eldől, hiszen a biztosan távozó Ujfalusi mellett kígyózó sorok állnak Montolivo, Mutu és Frey aláírásáért versengve, Prandelli pedig hiába zseniális edző, a löncshúsból ő sem tud tatárbifsztek csinálni. A Violában komoly potenciál van, de ha mostani értékeik mellé nem igazolnak néhány rutinos játékost (elsősorban a védelem közepére), akkor a mostani 19 pontos hátrány a bajnok mögött nemhogy kevesebb nem lesz, de biztosan álom marad csak a húsosfazék. Idén viszont ott vannak a közelében, lássuk, belemerítik-e a kanalat! (Torino-Fiorentina 0-1)

A Milan tavaly felült Európa trónjára, majd a télen a világ legjobb csapatának is koronázta magát, pedig akkorra már látszott; igencsak omladozik a kristálypalota. A rengeteg gond és hiányosság ellenére két fordulóval a vége előtt összejött az akkorra már bravúrnak számító Bl-helyezés, de a múlt fordulóban Nápolyban elszenvedett vereség után már csak minimális esély maradt, ráadásul ez is inkább a Fiorentinától függött. Láttuk, a lilák nem hibáztak, a Milan tehát teljesen hiába szedte szét az egyébként így is remek szezont produkáló Udinesét. Góllal búcsúzott viszont minden idők legjobb jobbhátvédje, Cafú, sőt, a másik nagy öreg, Serginho is kapott 10 percet a meccs végén, hogy jól megtapsolhassák a hálás milánói nézők. Ha a Fiorentináról azt mondtuk, sokat és jól kell igazolniuk, akkor a Milanra ez hatványozottan igaz: kapus mindenképpen kell, közép- és szélsőhátvéd (Zambrotta tökéletes választás, de azért Vargas még bele kellene, hogy férjen), egy szűrő, egy szélső és persze Sheva, akivel kapcsolatban meggyőződésünk, hogy jövőre olasz gólkirály lesz. Az pedig egyáltalán nem tragédia, hogy a Milan az UEFA-kupában indulhat csak, hiszen egyrészt idén is láthattuk, hogy bár egyértelműen második vonal a Bl mellett, de feltörekvő, jó csapatokkal van teletömve, melyek akár képesek a Fiorentina-Bayern kettős kárára döntőt játszani! A magunk részéről drukkolunk a Milannak, ezt be kell vallanunk. (Milan-Udinese 4-1)

A Sampdoria és a Juventus csodálatos előadással integette el a mindkettőjük számára komoly sikert hozó szezont. A Samp a döcögős kezdés után végül jövőre megmutathatja magát Európában, a Juventus pedig kerete erején bőven felül teljesítve simán odaért a Bl-helyek egyikére. A mindkét oldalon meglévő elégedettség azonban nem lábkapkodós 0-0-t eredményezett, hanem lüktető, jó iramú, sokgólos meccset, melyen aztán az is kiderült, hogy Del Piero Trezét megelőzve gólkirály lett. Bár végül 10 ponttal lemaradtak az ezüstérmes Roma mögött, de érdemes megjegyezni, hogy ez a két csapat rúgta a legtöbb gólt (ugyanannyit, sőt, ugyanannyit is kaptak: 72-37), és ez bizony nagy dicsérete a Bianconerinek, hiszen közben nem egy harmadosztályú képességekkel bíró játékos koptatta az Olimpico gyepét a szezon során. Ha a Juve folytatja a múlt szezonban némileg kényszerből megkezdett fiatalítást (és persze előtte veszett kutyákkal falatja fel az idei igazolásokért felelős szakemberét), bizony sok örömöt szerezhetnek szurkolóiknak. Ne legyenek kétségeink, ha Nedved valóban hazatér, Hamsik Torinóba költözik! A Sampdoria pedig azzal teheti a legtöbbet saját eljövendő sikereiért, ha együtt tartja a társaságot. A pápa meg tökhülye, hogy kihagyta, mert rohadt jó meccs volt. (Sampdoria-Juventus 3-3)

Az Empoli nyert, de kiesett. Megmondjuk azt is, miért: február óta ez volt az első győztes hazai meccsük, ezt pedig a mögöttük már korábban alábukó Livorno ellen sikerült elérniük, így teljesen jogosnak mondható a távozásuk. Saudati kihagyott tizenegyese után gyönyörű góllal növelte kétgólosra csapata előnyét, majd előbb kaptak egyet, majd a Catania is belőtte a saját gólját a Roma ellen, így pedig olyan arcok vonultak a toszkán csapat öltözőjébe, amilyeneket utoljára a spanyol válogatott játékosai produkáltak Bulgária szétgyalázása után. (Empoli-Livorno 2-1)
A Cagliari és a Reggina, a két nagy menekülő barátságosan megveregette a másik vállát, s nagy egyetértésben döntetlen játszott. Amoruso duplájával 12-nél állt meg, ha Bianchi mellette marad, a Calabrese biztosan nem kell, hogy a körmét rágcsálva forduljon a hajrára. A Cagliari előtt már letérdeltünk párszor, egészen elképesztő sorozatot produkálva maradtak bent a szigetlakók. (Cagliari-Reggina 2-2)
A Siena sem bukta el hazai búcsúját a Palermo ellen, hiszen Big Mac duplájával döntetlenre hozta a meccset. A kopasz veterán 13 egységet termelt, nem kis része van a biztos bennmaradásban, a Palermo pedig szürke volt az egész szezonban, mint egy Volvo kárpitja, így nem csoda, hogy ott végeztek, ahol. (Siena-Palermo 2-2)

A Lazio végül két győzelemmel zárta borzasztó szezonját, jobb is, ha elfelejtik az egészet, ahogy van, és már csak a jövőre koncentrálnak, ami egyébként nem lesz egyszerű, mert Pandev például már most az UEFA-val fenyegetőzik. A Napoli ellenben csodásan teljesített, ugyan több furcsa eredményt is produkáltak, de a középmezőny élén végeztek, ami gyönyörű eredmény. Irány az Intertotó, onnan pedig az UEFA-kupa! (Lazio-Napoli 2-1)
Az Atalanta azt csinálta az utolsó fordulóban, amit az egész szezonban: a középmezőny tagjaival ugyanis általában rondán elbántak otthon, hogy aztán idegenben jól kikapjanak, így nem meglepő, hogy a táblázat derékhadában szüttyögték végig az idényt – és végül ott is végeztek, persze. A Genoa feljutóként büszke lehet 10. helyére (ezzel a győzelemmel előzte meg őket a Bergamaschi), bár ez lehetett volna szebb is, hiszen nemrég még a városi riválissal is közelről kekeckedtek. (Atalanta-Genoa 2-0)

A B ligában ismét győzött és magabiztosan vezet a Chievo (2-1 Vicenza), de az Albinoleffe vereségének köszönhetően már a Bolognát előzi meg közvetlenül, harmadik a Lecce, mely otthon kapott ki a Baritól. A Brescia újabb vereségével végleg kiszállt a harcból, jó hír (?), hogy ebben most egyik magyar sem vett részt. Kezdett viszont Filkor (a 77. percben cserélték le) a Piacenzában ikszelő Grosettóban, sőt, Kenő is kezdő volt, bár őt már a 60. percben levették, Rajczi pedig nem kapott szerepet a Leccében.