Talán a legnagyobb problémát a névválasztás jelentette. Ugye ez köcsögválogatott szokott-volt lenni, de idén nem sikerült tizenegy olyan suttyót találnunk, aki beillene a képbe. Így egy kicsit bővítettük a válogatási elvet és bevettük a lúzereket, bénákat meg a szerencsétleneket is. Persze vannak olyanok, akik majdnem minden kategóriában megfelelnek, neki(k) külön szeretnénk gratulálni. Ismét szubjektív dolgot fogtok látni, amit szintén vállalunk, de megint nem volt könnyű, pedig fikázni bírálni a negatívot látni azért sokkal könnyebb. Azt azért előre leszögezzük, itt direkt maradt le a padról is Fabregas. Hajtsatok, mert a munka nemesít, meg ott láthatjátok a csapatot.

Kapus poszton már gondban is voltunk. Lehmann kézenfekvő lett volna, de semmi olyat nem csinált (cáfoljatok meg minket), ami egyértelművé tette volna tagságát. Robinson tavaly sokkal erősebben teljesített ezen a poszton, így nem maradt más esélyünk, mint választani az egyik hálóőrt a Derbyből. Roy Carroll lett a kapu őrzője. Legfőképpen az Aston Villa elleni vanmensójának köszönhetően. Egy félidő alatt 2 gólpassz meg egy lepke, nem is rossz. Isten hozott Roy!

Lehet, hogy bénák vagyunk, az is lehet, hogy nem értünk hozzá, de egyszerűen nem találtunk jobb bekket, mármint jobb oldalit. Wes Brown kitolt velünk, mint Sasvári Sándor Hajas Lacival. Többet fejlődött egy év alatt, mint a forint. Szinte csak a sokéves rutin miatt nem került be a szuperválogatottunkba. Nem volt más választásunk, három középső védőt toltunk be. Titus Bramble – mint az egyik duplázó – helye megkérdőjelezhetetlen volt, jövőre is berakjuk, akkor is ha gólkirály lesz. Az elmúlt szezonban már végig a Wigant gyengítette, egy ideig szürkén, de aztán volt egy gyönyörű helyzetfelismerése, és emberileg is jelesre vizsgázott. Ami az egész Evertonnak  sokáig nem sikerült, azt ő megtette: gólt rúgatott Johnsonnal.

A második középső védőnk sem emberi tulajdonságai alapján lett oszlopos tagja válogatottunknak. Philippe Senderos jó gyerek, lelkes, de mi az atyaúristent keres az Arsenalban?! Eztet még az Ágyúsok legelvakultabb szurkerei is nehezen válaszolnák meg. Bízunk benne, hogy már az EB nyitómeccsén egy hasonló góllal örvendeztet meg minket, poplacsekeket.

Sajnos a következő játékosnál nem kell semmit sem magyarázni. Szerintünk azért inkább szerencsétlen mozdulat volt Tayloré, mint szándékos lábtörés, de nehéz lesz elfelejteni. A videót igény esetén a kommentek közé beillesztjük, de ide most nem szeretnénk. Bal oldalra pedig az került, aki miatt könnyen lehet nemszeretni a Chelsea-t (nyugi, tudunk több indokot is). Ashley Cole egy hisztis picsa minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami egy vérbeli plázacicához nélkülözhetetlen. Máig nem értjük, hogyan úszhatta meg sokszor csak sárgával vagy néha még azzal sem. Sajnos videót nem találtunk arról, amikor Alan Huttont elütötte, majd a bírófejedelem Mike Riley-nál addig reklamált, míg csak sárgát kapott. Talán jobb is, mert lehet a jobb szélre is beraknánk Ashley-t.

A védekező ötös meg is lenne, jöhet a közepe. A középpálya egy igazi nókvescsönnel indul. Cristiano Ronaldót kihagyni szánalmas, nevetséges és primitív dolog lett volna. Ugorgyunk. Van még egy duplázónk. Joey Barton nem biztos, hogy tud olvasni minket. Reméljük, hogy jó a koszt, és a filmekből ismert 150 kilós feka cellatárs már meg is lepte hátulról. Mi csak köszönettel tartozunk neki, nélküle azért jóval könnyebb volt a City-nek szurkolni.

A középpálya másik oldalára – ismét – személyes tapasztalatok alapján kerülhetett be valaki. Steven Hunt szimpatikus belépőjét élőben láthattuk, pontosan 10 méterre az esettől. Természetesen, ő sem lett kiállítva, mert ugye, ahhoz minimum lábnak kell törnie. Ez az angyali fiatalember egyetlen meccset hagyott csak ki a szezon folyamán, úgy, hogy aki a közelében volt és nem Reading mez volt rajta, abba egyszerűen belerúgott. Ha másért nem, miatta örülünk, hogy kipottyantak a PL-ből.

Úgy érezzük egy ilyen válogatottnak támadó felfogásban kell felállnia, meg igazából könnyebb volt 3 csatárt találnunk, mint a negyedik középpályást. Egy igazi gólzsákkal kezdünk, az év igazolásával. A Newcastle-nél tudtak valamit, amikor Alan Smith-t megvették. Ő minden csatárerénnyel rendelkezik: hidrogénezett haj, nuku agysejt, higgadt agresszív viselkedés. Úgy március elejétől kezdtük komolyabban figyelni a Geordie-k eredményeit, és erősen izgulni, hogy ez az Alan gyerek ne lőjön egy gólt sem. Sikerült és a Fulham sem esett ki, már csak a Körmendnek kellene ma este győzni.

Nehezen döntöttünk, hogy melyik ukránt rakjuk be a kezdőbe, de aztán Voronin mellett döntöttünk. Sokat nem kell magyaráznunk, örülünk, hogy eszünkbe jutott. Anfield népe egy emberként követeli távozását. Előretolt éknek pedig Anelkát választottuk. A szerény zsenit. Mindig furán nézünk, amikor valaki nem ünnepli a volt csapata elleni gólját. Nicolasnak emiatt külön titkárnőt kell tartania, mert ő biztosan nem tudja, hol nem játszott eddig. A világ nyolcadik csodája, hogy Bobo Vierivel még nem voltak csapattársak. És sokan szidták a BL idei döntőjét, de annál szebb büntetőpárbajt nehezen képzel el az ember, mint amikor CR és Anelka is tizit hibáz. E sorok írója az utóbbit meg is érezte, így utólag is elnézést eme nemes ember lespermázásáért.

A padra is tudtunk kiket leültetni. A menedzser egyértelműen Sam Allardyce lett, picivel megelőzve Kevin Keegant. Míg a játékosok: Lehmann, Kuyt, Riise, Makelele, van Persie, Sevcsenko, Nani (őt a kezdőbe szerettük volna, de akkor megint azt hinnétek, hogy utájuk a MU-t), Boa Morte, Bowyer, Savage, Kazlauskas, Kálmán, és egy tiszteletbeli: Materazzi, ő ide is befér.

Holnap jelentkezünk az év góljaival, meccsével és lesz egy régen-régen beígért Anfield-i hangulatjelentés is. Ám a változást jogát még mindig fenntartjuk a már sokszor emlegetett kosárdöntő kapcsán.