Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Afrika kupa - az egyik sas kiszállt

2008.01.30. 15:00 pancho_sanza

Guinea és Ghána várta ellenfelét a második csoport záró játéknapja előtt, s egyiküknek sem kellett csalódnia, mert a Syli Nationale az esélytelenek nyugalmával készülhet az elefántok összecsapására, míg a fekete csillagok elkerülték Drogbáékat, így számukra mindegy volt, hogy az egyáltalán nem acélos Mali vagy Nigéria lesz az ellenfelük. Végül a Sevilla, Real Madrid, Liverpool Juventus (Kanouté, Keita, Diarra, Sissoko) örülhet, mert a mali csapat esett ki. Ugyanakkor szegény Avram Grant panaszkodhat főnökénél, hogy nem elég Drogba, Kalou, Essien hiánya, még Obi Mikel sem térhet vissza Londonba. Körkapcsolás a C csoport utolsó fordulójára, amelyen egy pillanat erejéig meg kellett állnunk, mert eszünkbe jutott a 96-os Európa bajnokság. Rájöttünk, hogy már akkor sem szerettük a német edzőket, hiszen egyedül miattuk fordulhat elő 0-0 egy Afrika kupán. Tovább után részletek.

6 komment

Címkék: afrika videó összefoglaló b csoport afrika kupa

Sárga-fekete szemüveggel: DFB-kupa nyolcaddöntő

2008.01.29. 23:58 úrilány

 

Nem titkolom, az elmúlt több mint egy hónapban szívesebben néztem hétről hétre a Rézbőrűeket, a Cowboyokat, az Óriásokat, a Sasokat vagy akár a Hazafiakat, ahogy modern gladiátorjelmezben, teljes véd- vagy ha úgy tetszik menetfelszerelésben próbálják yardról yardra előbbre juttatni azt a bizonyos tojás alakú labdát, minthogy a klasszikus európai labdarúgás nagy bajnokságaira (értve itt angolt, olaszt, spanyolt egyaránt) figyeltem volna. Kedden este azonban minden azonnal visszazökken a régi kerékvágásba, ahogy Méhecskéim pályára lépnek.

26 komment

Címkék: német bundesliga dortmund werder bremen dfb kupa

Hétközi Jóslatok - Premier League 24. forduló

2008.01.29. 17:04 habitang

A 24. forduló hétközi játéknapjainak előzményei nagyobb részben FA-kupa csatározások voltak. Ezek során láthattuk, amint a Manchester City szurkolói sportszerűen lufikkal nehezítették ellenfelüknél egy osztállyal feljebb szereplő csapatuk dolgát, amin természetesen mi is nevettünk, sőt, valamiért az iskolás évek évek kiegyenlítő focija jutott az eszünkbe róla. (Gólszerző csapat tagjai megisznak egy kupicát.) A City végül meg is járta, 2-1-re nyert a Sheffield United. A Tottenham pár napon belül megmérkőzött az Arsenallal és a Uniteddel is, és amíg előbbi ellen még sikerült villantaniuk egy emlékezeteset (5-1), a MU-val szemben már az oddsoknak megfelelően vitték haza a három dugót (1-3). Kell-e mondanunk, hogy C. Ronaldo tappancsai ezúttal is benne voltak a United győzelmében? Nem is olyan régen ezeken az oldalakon fenyegetőztünk Cé 1/1-es gól/meccs átlagával, ezt egy vacak mesterhármassal akár már a hétközi fordulóban elérheti. Az Arsenal a Spurs elleni csúfos 1-5 után nem szerezte meg Kevin Keegannek azt az örömet, hogy csapata, a Newcastle komoly mentális doppinghoz juthasson egy nagyágyú legyőzésével, a Liverpool pedig finesz helyett fitnesszel verte el hatodosztályú ellenfelét, a Havantot (5-2). A Chelsea természetesen megint nyert, kezdjük azt hinni, hogy nem csak gumicsizmában sikerülne nekik ez a kunszt, hanem a lányok által valamiért elég kedvelt masztiff-fejjel tuningolt papucsban is.(Wigan-Chelsea:1-2) Ez volt a keddi játéknap  előzményeinek nagyobb része, a kisebb maga a foruló első meccse, az Aston Villa-Blackburn, amely 1-1-re végződött a Villa Parkban. A Rovers egy tizit is elhibázott, így maradt a nyolcadik, a Villa pedig az az ötödik helyre került. A ligában jelenleg a leghosszabb (nyolcmeccses) veretlenségi sorozattal rendelkező Villa  egy ponttal előzi a két mérkőzéssel kevesebbet játszott Liverpoolt, amely holnap megint egy döntetlenszagú meccs elé néz a West Ham otthonában. Természetesen még a Pool kedvéért sem ugrunk az időben, a ma estével kezdünk.

50 komment

Címkék: angol beharangozó premier league 24.forduló

Afrika kupa - fogászat oroszlánoknak

2008.01.29. 15:00 pancho_sanza

Egy kicsit kihagytunk, így most legalább illene összefoglalnunk, miként értek véget az A csoport küzdelmei, amelyet a guineai csapatkapitány személye körüli történések uraltak. Gólok, gólpassz, kiállítás, eltiltás és egy csomó érdekes dolog történ Pascal Feindouoval, mialatt mindössze hatvanhét percet töltött a pályán. Mindeközben gonosz emberek arra próbálták rávenni a namíbiai játékosokat sunyi módszerekkel, hogy feküdjenek le a guineai elefántok előtt. Azonban egy bátor harcos nem tesz ilyet, s ennek megfelelően inkább kiharcolt egy döntetlent az utolsó mérkőzésén. Miközben az Atlasz oroszlánjai imponáló kezdésük dacára, utolsó fogaikat is Accrában felejtették, így a hazai csapat továbbra is hibátlan. Tovább után részletek:

 

5 komment

Címkék: afrika videó összefoglaló afrika kupa

La Liga, 21. forduló - nincs mentség

2008.01.28. 20:00 pancho_sanza

Egy álommal szegényebbek lettünk. Miközben az amerikai elnökválasztáson élesedik a harc, Spanyolországban nagyon nyugodt tavasz elé nézünk, mert a Villarrealnak nem sikerült megmentenie a komplett bajnoki mezőnyt a megalázó pontkülönbségtől. A Real Madrid már kilenc egységgel vezet a második helyezett Barcelona és tizenöttel a harmadik Villarreal előtt. A katalánoknak nem sikerült az, ami a Getafénak, a Betisnek, az Almeríának és a Levanténak(!): győzni idegenben. Az itt felsorolt csapatok pedig nem a rettegett látogatók körébe tartoznak, azonban ezen a hétvégén minden megtörtént, amire nem számítottunk. Például az első hat helyezett csapat közül egyedül a királyi gárda nyert és mindössze a Barcelona és a Santander szerzett pontot. Az Espanyol és az Atlético Madrid masszív nyeretlenségi sorozat építésébe kezdett. A Valencia keményen masírozik a kiesőzóna felé, míg a Sevilla a nemzetközi kupaindulás irányába mozdult el. Esett 32 gól és a Murcia vereségével is elhagyta a veszélyes zónát. Tovább után részletek:

54 komment

Címkék: spanyol összefoglaló la liga

Három dolog, amit megtanultál a fordulóban

2008.01.28. 12:00 nou san trafford

1. Jó eséllyel eldőlt a spanyol bajnokság.

2. Trezeguet belövi. Mindig.

3. A hazai lufik nem csak a látvány miatt fontosak.

64 komment

Címkék: szakértelem több mint foci három dolog

Serie A, 20. forduló - Mutu arccal is tud!

2008.01.28. 10:19 _benito

Csupa becsapós dolog történt ezen a hétvégén. Mert hiába veszített pontokat az Inter és nyertek az üldözők, a távolság még mindig több mint masszív. Ugyanakkor szintén hiába fordította meg a 95. percben a Napoli elleni meccsét a Cagliari és ért el reménykeltő döntetlent az Atalanta otthonában a másik kiesőjelölt, a Reggina, ettől még mindkét városban könnyes tavaszt várunk. Aztán ott van a csodálatos támadói által repített Juve, mely Livornóban tartott bemutatót, ám ettől még a Serie A három legrosszabb játékosa közül egy az alkalmazásában (sőt, kezdőcsapatában) áll és persze ne felejtkezzünk meg Patóról, aki egyelőre még nem a Milan megmentője, hiszen a 8 ziccer/2 gól átlagot a centerbe feltolt Dida is tudná hozni. Volt azért papírforma is, méghozzá a Torino-Lazio gólnélküli döntetlenje és a Fiorentina (ezúttal pirosban) elért győzelme a lassan kilátástalan helyzetbe sodródó Empoli otthonában. Hajtás után részletek.

119 komment

Címkék: olasz videó összefoglaló serie a

A Guru megmondja

2008.01.26. 14:23 Ryan O'Brien

AS Roma-Palermo

A két csapat egymás elleni összesített eredménye, a Roma szempontjából:
41 m. 21 gy., 10 d., 10 v. 73-46
A két csapat egymás elleni összesített eredménye, a Roma szempontjából, a Roma pályaválasztása mellett:
20 m., 13 gy., 4 d., 3 v. 41-19
A Roma idén odahaza: 9 m., 6 gy., 2 d., 1 v., 21-13
A Palermo idén idegenben: 9 m., 3 gy., 2 d., 4 v., 14-21
1997 utáni egymás elleni eredményeik, a Roma pályaválasztása mellett:
2004/05: 1-1; 2005/06: 1-2, 2006/07: 4-0.

4 komment

Címkék: sportfogadás üveggömb szakértelem több mint foci

Boldog szülinapot, Maputó Fekete Párduca!

2008.01.26. 07:00 Ryan O'Brien

Ezen a héten történt... Idi Amin magához ragadta a hatalmat Ugandában. Kit érdekel? A NASA vizet talált a Marson. Mit számít? A pápa reformokra szólította fel Kubát. Érdekes? Kiderült, hogy néhány, az olimpia helyszínére szavazó tagot megvesztegettek. Fontos? Ez a nap ennél sokkal többet hozott a futball szerelmeseinek. Egy világsztár született.

13 komment

Hétvégi jóslatok - La Liga 21. forduló

2008.01.25. 19:00 pancho_sanza

A hét közepén a spanyol kupáért folytatott hadjárat csatáit láthattuk, s a helyzet komolyságát jelzi, hogy a négy párharc egyike sem tűnik lefutottnak. Valószínűleg a még versenyben lévő nyolc csapat is úgy gondolja, hogy egy esetleges kupagyőzelem sokkal elérhetőbb, mint a bajnoki aranyérem, mivel a Real Madrid a nem túl szerencsés sorsolása ellenére sem veszít pontokat. A hétvégén a Villarrealra hárulna a feladat, hogy pontot raboljon a királyi gárdától, így revánsot véve az őszi csúfos verségért és reményt adni az üldözőknek. A Barcelona Bilbaóban próbál lendületben maradni, az Atlético viszont Mallorcán próbálja meg feledtetetni két vereségét. A Zaragoza Santanderbe szeretné átmenteni győztes formáját, míg a Valencia ismét rálépne a győzelmi ösvényre. A Sevilla folytatja rapszodikus sorozatát, amelynek következő elemeként az idegenbeli vereséget hazai győzelem követi. Esni fog 32 gól és hosszú idő után pályára léphet a Riazor hercege. Tovább után részletek.

14 komment

Címkék: üveggömb la liga

Hétvégi jóslatok - Serie A, 20. forduló

2008.01.25. 10:09 _benito

Szusszanni sem volt időnk, máris kezdődik a második felvonás. A csapatok egy része a héten sem pihent, hiszen olasz kupameccsek mellett a Milan is bepótolta az Atalanta ellen elmaradt meccsét (és teljesen megérdemelt vereséget szenvedett). A kupában a Lazio mutat komoly életjeleket (a Napoli kiverése után most a Fiorentinát győzték le), eközben a derbin őrült meccsen döntetlent ért el a Juve az Inter vendégeként, a Roma is remizett a Marassiban, az Udinese pedig ha szűken is, de megverte a kupát igen komolyan vevő Cataniát.
Utóbbira a hétvégi bajnoki fordulóban is komoly feladat vár, hiszen a listavezető vizitál a Friuliban, a Roma az évet gyalázatosan kezdő Palermót fogadja, a Juventust Livornóba szólítja a kötelesség, a Fiorentina pedig nekiugrik a tavasz első tartományi derbijének (nekik ugye három is van, a Livorno, a Siena és az Empoli közül most utóbbihoz látogatnak). Ha pedig van országos iksz, akkor azt Torinóban fogjuk látni, ahol a Lazio vendégszerepel.

68 komment

Címkék: olasz videó üveggömb serie a

Rád emlékezünk, Fehér Miki (1979-2004)

2008.01.25. 06:00 nou san trafford


 

 

 

 

 

 

 

 

 

7 komment

Címkék: gyász több mint foci feher miklos

Könyvajánló

2008.01.24. 13:23 _benito

Nekem a mikulás tojta a fa alá és bokros teendőim miatt csak mostanra rágtam át magam rajta. Némileg magam ellen beszélek, amikor felhívom kedves mindnyájuk figyelmét Zágoni Zsolt Foci olasz módra c. könyvére, hiszen a következő 4-5 Beckham kvíz csont nélkül kiférne a benne felhalmozott őrületes mennyiségű információ és adatrengetegből, ennek ellenére szeretettel ajánlom mindenkinek, aki gerjed a talján focira. A legjobb az benne, hogy teljesen mindegy, hogy melyik csapatnak szurkol a tisztelt olvasó, hiszen a könyvben a válogatott mellett szinte az összes csapat szóba kerül, de nem csak eredményeik, hanem hozzájuk kapcsolódó történetek, sztorik, érdekességek is helyet kapnak, mindez ráadásul úgy, hogy egyáltalán nincs bulvár-íze a dolognak.

21 komment

Címkék: olasz serie a könyvajánló szakértelem több mint foci

Serie A, első félidő - Alsóház

2008.01.23. 13:01 _benito

A mezőny második fele sokkal izgalmasabban alakul, mint az első. Bár hátul is van leszakadó a Cagliari személyében, de azt mondjuk, korai (?) még temetni, hiszen többek között a Livorno is olyan feltámadást vezetett elő, hogy szemünk-szánk elállt tőle. Tőlük felfelé viszont őrületes küzdelem van kibontakozóban, hiszen az utolsó előtti Empoli és a 11. Atalanta között mindössze hat pont a különbség, de a legjobb bennmaradó Reggina is úgy áll, hogy egy győzelemmel akár négy csapatot is maga mögé utasíthat, így várhatóan a tavalyihoz hasonló iszonyatos küzdelmet vívnak majd az alsóház reprezentánsai, méghozzá az utolsó forduló utolsó percéig (emlékszünk a tavalyi hajrára, ugye?). Legutóbb csak annyit kértünk, hogy ha lehet, ne Verona csacsijai pottyanjanak ki, úgyhogy most nem is mondjuk meg, kinek szurkolunk a leginkább, mert a végén pont ők lennének azok, akik helyet cserélnek a pillanatnyilag a Serie B második helyén állomásozó Chievóval.

6 komment

Afrika kupa, 3. játéknap - Oroszlánbőr ágyelőt tessék

2008.01.23. 02:29 heinrich

Újabb két nagyágyút vehettünk szemügyre közelebbről – vesztünkre, hiszen Kamerunról közben kiderült, hogy csak fegyvernek látszó tárgyakkal vannak felszerelve, ellenben a Fáraók duplacsövűvel készültek és nem félnek használni, avagy túl vagyunk az első egyiptomi csapáson. A Nílusi Krokodilok is kaptak három chipolopolót (rézgolyót, mint az közismert) a bordáik közé, így valószínűleg elúszott a remény, hogy 32 év várakozás után pontot fogjanak a Nemzetek kupáján.

7 komment

Címkék: afrika videó beszámoló h összefoglaló afrika kupa

Breaking news és Most Wanted - Várhidi a kapitány

2008.01.22. 16:08 heinrich

Szólhatnak a Várhidi fanfárok, loboghatnak az örömtüzek, régi-új kapitánya van a válogatottunknak. Esetleg továbbra is egy helyben járunk, kutyának sem kellett a Kisteleki alias Willie Fogg alias Magellán által házaló ügynökként kínált kapitányi pad – kinek-kinek vérmérséklete és hovatartozása szerint. NST-leg ketté vagyunk szakadva kérem tisztelettel, ezért tartózkodunk a hivatalos állásfoglalástól, egyelőre örüljünk annak, hogy a hegyek kivajúdták magukat és az istenadta népnek tetsző döntés született.

89 komment

Címkék: h magyar válogatott

Serie A, első félidő - Felsőház

2008.01.22. 13:28 _benito

Félidő van. Ki-ki (Kiki?) nyugovóra tér. Ideje van mostan a visszapillantásnak, hiszen ha körömrágós izgalmakkal nem is, de érdekes tanulságokkal mindenképpen szolgált a Serie A 2007-08-as szezonjának első fele. Az alábbi összeállításban csapatról csapatra haladva megnézzük, mennyire sikerült a szezon előtt megfogalmazott terveket sikerre vinni, kik tolták és kik húzták vissza a szivárvány minden színében (kivéve zöld, ki érti?!) pompázó szekereket, kik az idény felfedezettjei és csalódásai és bár suttyó- és májerválogatottat most nem állítunk össze, azért néhány játékos megkapja így is csúnyán, mások elé pedig szűzies pírral az orcánkon térdelünk le, hogy méltó módon szeressük őket.

1. Internazionale  19 15-4-0  43-13  49

115 komment

Címkék: olasz videó összefoglaló serie a szakértelem több mint foci

Afrika kupa - Ki az a Soufiane Alloudi?

2008.01.22. 03:11 heinrich

Pancho barátunk last minute felkérésének eleget téve soványmalac vágtában szelem át a nappalit, mintaszerű keresztezéssel érkezem a díványra és Nagy Tibi elismerő tekintetétől övezve még sípszó előtt ott vagyok a jurószporton. Az Atlasz Oroszlánjai vs. Namíbia Bátor Harcosai. Öt perc elteltével az oroszlánok még mindig oroszlánok, a Bátor harcosok viszont a csűr melletti szénakazalba bújó dezertőrökké szelídülnek. Ha egy dolgot kellene mondanom, amiért érdemes nézni az Afrika kupát, az feltétlenül a következő: mert itt olyan dolgokat látni, amit sehol máshol.

24 komment

Címkék: afrika videó összefoglaló afrika kupa

La Liga, 20. forduló - eldőlt volna?

2008.01.21. 23:00 pancho_sanza

Két rangadóra hívtuk fel a figyelmet beharangozókban, de ilyen szempontból csalódást okozott a bajnokság első tavaszi fordulója. A Valencia nem volt méltó ellenfele a Villarrealnak, s egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül. Míg a sárga tengeralattjáró ismét a bronzérmes pozícióban tölthet egy hetet, köszönhetően a fővárosi rangadón alulmaradó Atlético vereségének. A Real Madrid győzelmével egy hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé.  A Barcelona próbálja követni a királyi gárdát, s szűk győzelmének köszönhetően nem nőtt tovább a nagy rivális mögötti hét pont hátrány. Az Espanyol nem tudta feledtetni múlt heti kisiklását, de egy sporttörténeti eseményben elévülhetetlen érdemeket szerzett. A Zaragoza hosszú idő után ismét a győzelmi ösvényre lépett, a Deportivo továbbra is a menthetetlennek, míg a Sevilla elátkozottnak tűnik. Esett 26 gól és egy újabb érv született a pénzfeldobás fontossága mellett. Tovább után részletek.

17 komment

Címkék: spanyol összefoglaló la liga

NST David Beckham IQ- és futballkvíz - megfejtések!

2008.01.21. 12:47 _benito

Bitang nehézre sikeredett megint, pedig nem ez volt a cél. De legalább már tudjuk, hogy nagyjából hol a határ, hiszen helyes megfejtőink így is akadtak, sőt, volt olyan is, aki a nem egyértelműen feltett kérdésre két helyes választ is adott. A győztes azonban nem ő lett, hanem rendszeres olvasónk, István László, akinek szívből gratulálunk a megfeszített munkához, melynek eredményeként alig 12 órával a kvíz publikálása után már a postaládánkban figyelt  20 tökéletes válasza. A többieknek is gratulálunk és köszönjük, hogy ismét velünk játszottak, nem kell már sokat várni és itt a következő lehetőség! Érdekes egyébként, hogy a gyorsaság döntött, hiszen azok, akik beküldték válaszaikat, szinte kivétel nélkül tökéletesen oldották meg a feladatot, úgyhogy legközelebb érdemes lesz gyorsabban pötyögtetni, vagy szabadnapot kivenni. Lássuk akkor a helyes válaszokat agyafúrt kérdéseinkre.

 

53 komment

Címkék: kvíz db szakértelem több mint foci

Serie A, 19. forduló - Bobo 200!

2008.01.21. 11:22 _benito

Szuper kis forduló volt, ezt abból lehet a leginkább megállapítani, hogy az összes létező edző a bírókat anyázza. Bizony, van köztük, aki jogosan…
A Juventus borzalmas játékkal örvendeztette meg az Inter-szurkolókat, cserébe az Inter még talán ennél is szörnyűségesebb teljesítményt tett a San Siro asztalára, a két csapat közti különbséget pedig mindennél szebben jelzi, hogy a Nerazzuri még így is behúzta a győzelmet, miközben az Öreg Hölgy pofára esett a bevásárlókocsijában. A Milan kiegyenlített meccsen döntetlent játszott az Udinesével, vagyis inkább mégsem, mert Kaká varázslatos passzal lepte meg Gilardinót (aki vagy lesen állt, vagy nem, de az biztos) és így végül a Rossoneri az összes pontot elhozta a Friuliból. A Roma temérdek helyzetet elhibázva győzte le a Cataniát, a Fiorentina is megverte a Torinót, de az egész forduló olyan bolond meccseket hozott, hogy a papírforma szó csak egy összefüggésben kerülhet szóba: újabb sérült van az Internél. (Mancini olyat rúgott a kispadba, hogy megreccsent a sípcsontja. Vehehe)

69 komment

Címkék: olasz videó összefoglaló serie a

Afrika kupa - Párizs-Dakar ralitól a bozótvágó késig

2008.01.20. 23:00 pancho_sanza

Megkezdődött az Afrika kupa. A házigazda Ghána játszott Guineával és előzetes várakozásainknak megfelelően a futball prominens személyiségei a környéken tartózkodtak. Miután egy külön bejegyzést nem szeretnénk ebből az egyetlen mérkőzésből kerekíteni, így itt röviden összefoglaljuk benyomásainkat a mérkőzésről. Nagyjából ezt vártuk. 20 mezőnyjátékos, akik kivétel nélkül mind roppant erősnek tűntek. Ráadásul hamar bebizonyosodott, hogy meglepően higgadtan és technikásan játszanak, és az olyan körülmények, hogy labda félig elsüllyed a fűben, abszolút nem zavarták meg őket. Bár a házigazdák kapusa néha bizonytalannak tűnt a hazafejelt labdáknál, a lámpaláz hamar eltűnt és elkezdődött a roham, amelynek keretében a Ghána el akarta dönteni a mérkőzést. Azonban mintha a kivitelezés során 5 centivel a megbeszéltektől jobbra tolták volna el a kaput és a kapufákat, így az utóbbi háromszor is ellenük dolgozott. A második félidőben aztán egy kicsit visszaesett a színvonal, de legalább láttunk egy gólt büntetőből, megtapasztaltuk, hogy néha még mindig fogalmatlanok az afrikai védelmek, s végül megtudtuk, miért is nem szabad lövéshez engedni Muntarit. Az első félidő alapján megérdemelt hazai siker született, de Guinea még okozhat egy-két szép percet szurkolóinak. Mi meg nézzük meg, hogy a C csoportból továbbjutó Kamerun és Egyiptom kit kaphat ellenfélül a négyesélyes csoportból. Osztottunk és szoroztunk, így számunkra már annyira nem is tűnik olyan bonyolultnak a várható kimenetel. Antilopok, sasok, oroszlánok és egy pikáns háború esetleges folytatása. Tovább után részletek:

20 komment

Címkék: afrika mészöly kálmán afrika kupa beharangozo d csoport

A szerző visszavág - anatómia, ízlésvilág és Big Brother

2008.01.20. 14:30 pancho_sanza

Miután a héten több támadást kellett átvészelnünk, mint Londonnak a világháborúban, így újra eljött az ideje, hogy egy kicsit elemezzük az ellenséget. Természetesen nem ellenségként kezeljük az olvasókat, de néha jó visszalőni. Különösen egy ilyen csalódásokkal teli héten, ami egy koncert elmaradásának hírével kezdődött. Ráadásul örülhettünk, hogy a németeknél nem rendeztek fordulót, így mindössze az angol, az olasz és a spanyol összefoglaló vezetett némi ellentéthez szerző és olvasó között. Ennek örömére gyorsan össze is kaptuk magunkat, hogy miként tudnánk belétek kötni egy nagyot, s erre mindig az a legjobb eszköz, ha szembesítünk benneteket sokszínűségetekkel, amelynek révén rájöhet mindenki, hogy írásainkkal nem tudunk megfelelni mindenki igényeinek. Meg nem is akarunk.  Különösen akkor, ha az értő közönség szavazatai kihozzák, hogy egy edző személye háromszor annyit nyom a latban, mint az egész csapat. Tovább után részletek.

 

22 komment

Címkék: szavazás érdekes adat több mint foci survey

Hétvégi jóslatok - La Liga 20. forduló

2008.01.19. 16:30 pancho_sanza

Kifutnak a második félidőre a csapatok, megkezdődik a tavaszi szezon. A sors fintora, hogy minderre januárban kerül sor. Azonban változik a világ és a hagyományos értelemben vett téli felkészülésre már nincs idő. Talán ennek is köszönhető, hogy néhány csapat gyengébb formát fut és ez végül egy éles vitához vezetett az előző forduló értékelésekor. Pedig az egy szimpla forduló volt a mostanihoz képest, amelynek keretében a La Liga négy legnagyobb rivalizálásából kettőre kerül sor. Lesz kasztíliai rangadó a Valencia és a Villarreal főszereplésével. Azonban a Valencia mostani formáját figyelembe véve, ezt a mérkőzést a madridi derbi háttérbe szorítja. Ha a harmadik helyezett csapat fogadja a listavezetőt, már akkor is dörzsölgetjük a tenyerünket, most viszont ez a két gárda az Atlético és a Real Madrid, így nem csoda, hogy az összes többi mérkőzés másodlagossá silányul. Pedig olyan ínyencségek is szerepelnek az étlapon, mint az Espanyol valladolidi és a Racing barcelonai vendégjátéka. De nem mehetünk el szó nélkül a Sevilla fővárosi látogatása mellet sem. Hogy miért? Tovább után részletek:

44 komment

Címkék: üveggömb la liga

Hétvégi Jóslatok - Premier League 23. forduló

2008.01.19. 08:38 habitang

Megérkezett Keegan, és felbolydult a Premier League. Tegnap reggelre már tucatnyi játékost boronált össze a sajtó a Toonnal, Wright-Phillipstől Downingon át Defoe-ig. Egy komplett csapat, véletlenül körülbelül ennyi ember hiányzik majd a Szarkák keretből szombaton, azaz nem lesz gond nélküli a Messiás munkakezdése. Mi azért szorítunk neki, hogy a Newcastle játékával kapcsolatban leglább annyit elérjen belátható időn belül, hogy az sajátos legyen, ne pedig sajnálatos. A Chelsea, az Arsenal és a United viszonylag könnyebb ellenfelekből préseli ki majd a megadást, míg a Liverpool hétfőn az Aston Villa ellen érzésünk szerint a viaszpecsétet is ráteszi a BL-helyek valamelyikének megszerzésére irányuló, és az alsó asztalfiókból valószínűleg már előkapart "B" tervre. A Derby szerintünk egy góllal a pakkjában érkezik majd vendégségbe a Pompeyhoz és egy ponttal távozik, a West Ham pedig másodszor már nem utazik feleslegesen Manchesterbe egy héten belül.  

51 komment

Címkék: angol beharangozó premier league hétvégi jóslatok 23.forduló

süti beállítások módosítása