Csupa becsapós dolog történt ezen a hétvégén. Mert hiába veszített pontokat az Inter és nyertek az üldözők, a távolság még mindig több mint masszív. Ugyanakkor szintén hiába fordította meg a 95. percben a Napoli elleni meccsét a Cagliari és ért el reménykeltő döntetlent az Atalanta otthonában a másik kiesőjelölt, a Reggina, ettől még mindkét városban könnyes tavaszt várunk. Aztán ott van a csodálatos támadói által repített Juve, mely Livornóban tartott bemutatót, ám ettől még a Serie A három legrosszabb játékosa közül egy az alkalmazásában (sőt, kezdőcsapatában) áll és persze ne felejtkezzünk meg Patóról, aki egyelőre még nem a Milan megmentője, hiszen a 8 ziccer/2 gól átlagot a centerbe feltolt Dida is tudná hozni. Volt azért papírforma is, méghozzá a Torino-Lazio gólnélküli döntetlenje és a Fiorentina (ezúttal pirosban) elért győzelme a lassan kilátástalan helyzetbe sodródó Empoli otthonában. Hajtás után részletek.

Ancelotti egyszerre óvatos duhaj és vakmerő bonviván. Az átjöhetett neki is, hogy a két brazil csatárfenomén közül igazából egyelőre még csak egy fenomén (meglepő vagy sem, Il Fenomenóra gondolunk), ezért nem merte megkockáztatni, hogy a Pato-Gilardino párossal kezdjen elöl, ugyanakkor halálmegvető bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor Kaladzéra bízta Borriello őrzését. Bejött mindkettő, bravó, Carlo!
Pato elhibázott ugyan néhány ordító helyzetet, de az ő két góljával a Milan leverte az utolsó 20 percet emberhátrányban lejátszó Genoát, Borriello pedig hiába hagyta faképnél tetszés szerint a grúz söprűt, hol Kalac, hol a védőtársak mindig jó helyen voltak. A Milan formája nem feltétlenül bíztató, hiszen a hét közepén az Atalanta elég simán megverte őket, előtte pedig kizúgtak a kupából a Catania ellen, így a jövő heti Firenzei látogatást akár vehetjük vízválasztónak is. Rá pár napra ugyanis már az Arsenal ellen kell bizonyítani. (Milan-Genoa 2-0)

Szalihamdzics három héten belül a harmadik posztján is bemutatkozott, de a rutinos játékos jobbhátvédként történő bevetése ellenére a Juventus védelme változatlanul a kolumbiai határhoz hasonlít: az jön-megy keresztül, aki csak akar. A remek formában lévő Livorno egyből helyzetet is alakított ki, majd a Juve is villantott egyet (Amelia védett szépen) és egész jó kis meccs alakulgatott, mikor fél óra után Treze karácsony óta először betalált. Del Piero egyet eltökölt, a következőt azonban már világbajnok társa lába között a hálóba lőtte, majd egy gyönyörű támadás után ismét Trezegoal köszönt be. A harmadik Juve-gólról az jutott eszünkbe, hogy amikor Alex löbbölése útban volt a francia felé, már pontosan tudtuk, hogy ebből gól lesz, hiszen Treze azon kevés csatár egyike, aki az ilyeneket kivétel nélkül belövi. Ekkor egyébként már emberelőnyben játszott a Juve (De Vezze kiállítása nem vitatéma), mégis a Livornóé volt a hajrá, előbb Tavano szabadrúgása csorgott végig a gólvonalon, majd Bogdaninak már a gól is összejött, ám ennek ellenére a Juventus teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Közben az jutott eszünkbe, hogy Palladinót valahova Spanyolországba kellene eladni, mert ott a helye. (Livorno-Juventus 1-3)

Az Inter olyan erős, hogy mostanában azt próbálgatja, milyen hosszú időn keresztül képes emberhátrányban játszani úgy, hogy mégsem kap ki. Most Cesarnak húsz perc sem kellett két sárga összegyűjtéséhez (a második nem ért pirosat, ebben megegyezhetünk), ennek ellenére az Inter egyáltalán nem állt vissza, sőt, többször is közel járt a gólszerzéshez. Ibrahimovics be is talált, de a Rosetti (jogosan) nem adta meg a gólt, miközben az Udinese is elszórakozta a saját lehetőségeit. Legközelebb Di Natale járt, az ő lövésének hárításához bravúrra volt szüksége Julio Cesearnak, majd Quagliarella viselkedett úgy, mint egy durcás egyke, hiszen ha a remek kontra végén hajlandó passzolni, talán ennél is szebb eredmény fut ki a Friulianik hétvégéjéből. Nem vicc, tényleg úgy látjuk, hogy akkor lehet partiban maradni az Interrel, ha a Nerazzurik eggyel kevesebben vannak a pályán. Az előnyük ötpontosra olvadt, de egyrészt ez még mindig nem lőtávolság, másrészt ahogy korábban is említettük, könnyű meccseik következnek. Mindenesetre intő jel a sok kiállítás és Materazzi meglehetősen bizonytalan játéka. (Udinese-Inter 0-0)

A Roma nem parádézott, de végül Mancini fejesével legyőzte a Palermót, melyből nem egész egy óra után kiállították Rinaudót. A farkasok egyébként még úgy is elég sok helyzetet alakítottak ki, hogy nem játszott Guily, De Rossi és Juan, felépült és 20 percet játszott viszont Aquilani (nem is rosszul…). Fontana kétszer is bravúrral kellett, hogy hárítson, de hozzá kell tennünk, hogy a gólnál Mancini egyszerűen túlugrotta, majd római helyzetek és kapufák után a hajrában kis híján kiegyenlített az akkor már tíz emberrel hadakozó Palermo. Cavani helyzetére még jött válasz, Mexés egy szöglet utáni fejese csattant a kapufán, de végül elégnek bizonyult az egy gól is, a győzelem mellett pedig természetesen annak is lehet örülni Rómában, hogy a komoly sérültek visszatértek, faragtak valamicskét az Interrel szembeni hátrányból és minden sorozatban állnak, amiben elindultak. Szép római tavaszt látunk magunk előtt. (Roma-Palermo 1-0)

A Fiorentina öt gólt rúgva győzött Empoliban, örömüknek az sem vet gátat, hogy ebből hármat is érvénytelenített a játékvezető. Erősen a hajrában jártak már a csapatok, amikor egy felszabadítási kísérletet Mutu az arcával juttatott a kapuba, majd a korábban két gólját is lesről szerző Pazzini is szerzett egy érvényes találatot, így a Viola az összes pontot elvitte a szomszédból és tapad a Juvére a negyedik helyen. A szezon legfontosabb meccse azonban jövő héten vár rájuk, a Milan elleni meccs ugyanis elég sok mindenről hivatott dönteni, legfőképpen a negyedik hely sorsáról, melynek értékét nem kell ecsetelnünk az NST olvasóinak. (Empoli-Fiorentina 0-2)

A Siena hiába vetette be az összes csatárát a Marassiban, a Samp Cassano góljával győzni tudott, így változatlanul a táblázat felső részében találjuk őket, míg ellenfelük hiába szolgált rá az egyik pontra, a Reggina pontszerzésének köszönhetően elfoglalta a legjobb kieső posztját. Samp-szurkolók figyelmébe: Castellazzi nélkül ez sima vendég! (Sampdoria-Siena 1-0)
A horrorfilmek végén is mindig feltámad még egyszer a már rég halottnak hitt szörnyeteg, a Napoli is már azt hitte, hogy győzött, amikor a szardíniaiak a 94. percben megrázták magukat és másfél perc alatt két gólt szerezve megfordították a meccset. Nem mondjuk, az egy pontot mindenképpen megérdemelte a Cagliari (Gianello magasan a mezőny legjobbja volt), de a három már enyhe túlzásnak tűnik, különös tekintettel kiharcolásának körülményeire. (Cagliari-Napoli 2-1)
A Catania és a Parma hozta a döntetlent, mindkét fél szerzett egy érvénytelen gólt (a Cataniáét meg lehetett volna adni), és hiába volt élénkebb valamelyest a vendégcsapat, mindkettőjüknek meg kellett elégedniük az egy ponttal. (Catania-Parma 0-0)

A Regginának pontosan olyan tulajdonságokra van szüksége a bennmaradáshoz, amilyeneket vasárnap 0-2-ről idegenben visszakapaszkodva mutatott. Az Atalanta kétgólos előnyben nagyképűsködni kezdett és látványosan visszavett elfelejtetve, hogy az életéért küzdő ellenfél még akkor is veszélyes, ha már úgy tűnik, hogy az utolsókat rúgja. Így történhetett meg, hogy a lefújás előtt nem sokkal a Reggina kis híján a saját javára fordította a meccset, ám végül maradt a döntetlen (Atalanta-Reggina 2-2)
Bár gólok nem estek Torinóban, nem volt unalmas a Lazio vendégjátéka, az biztos. Kezdjük azzal, hogy Bianchi pályára lépett a rómaiknál, miközben a Toróhoz is elígérkezett korábban, így mindennél nagyobb örömet okozott a hazaiaknak, hogy bemutatkozásként 5 perc alatt két sárgát is összehozva egyből kiállíttatta magát. Az örömük akkor lett volna teljes, ha Ballotta bácsi nem véd ilyen szenzációsan, és tőlük nem állítanak ki senkit (merthogy Barone még az első félidőben erre a sorsra jutott), Pandev fejesénél azonban a bordóknak is nagy mázlijuk volt, úgyhogy mondjuk ki, a sima iksz ha nem is simán, de hazajött. De tudunk még ennél is nagyobb papírformát mondani: újabb sérült a Lazio védelmében, ezúttal a fiatal De Silvestri (Torino-Lazio 0-0)