Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Öthatod forduló Skóciában

2008.10.20. 16:00 donnelly

A Dundee Utd-Rangers mérkőzés Eddie Thompson klubelnök halála miatt maradt el. A csonka fordulóban nem történt meglepetés, az Edinburgh-iak nem bírtak egymással, a Celtic és a Killie nyert, a kiesőjelöltek pedig leértek a táblázat aljára. John Hughes, a Falkirk menedzsere továbbra is bízik fiaiban, és szerintünk is meg tudják csinálni: mi az ő búcsúzásukra tippeltünk augusztusban. A Skócia virágainak kilencedik, töredékes fejezete tovább után érhető el.

5 komment

Címkék: d skót spl

Serie A, 7. forduló: A jó győzött a rossz fölött

2008.10.20. 12:52 _benito

Rendhagyó olasz összefoglaló következik, egy egyáltalán nem rendhagyó forduló után. Győztek a jobb csapatok a rosszabbak ellen, a rosszabb csapatok némelyikénél már válságos a helyzet, az erőviszonyoknak tökéletesen megfelel az Inter első, sőt, az Udinese második helye is. A Juventus és a Roma az alsóházban, pont ott, ahol játékukkal a helyük van, szárnyal a Napoli és még inkáb a Catania, kapaszkodik a Milan és a Fiorentina, és a táblázat alja is rendezkedik. Mivel olyan országban tartózkodom, ahol precedensértékű ítéletet hozva szabtak már ki letöltendő szabadságvesztést wifi-lopásért, ezért ez egy rendhagyó összefoglaló lesz, amiben kérdéseket fogunk feltenni, és tőletek várjuk, hogy megválaszoljátok őket, amiből aztán holnap ismét beutazó státuszunkat kockáztatva csinálunk posztot.

115 komment

Címkék: olasz összefoglaló serie a szakértelem

AIK - IFK NORRKÖPING 2-0 (1-0)

2008.10.18. 13:47 nou san trafford

Az NST történetének első, kísérleti élő közvetítése során többek között szimuláltuk, hogy mi történik anthrax-támadás esetén, ha besül a házikészítésű részecskegyorsítónk, illetve ha bombatalálatot kap a Rákóczi úti fővezeték. A kísérlet sikeres volt, az eredményeket kielemezzük, és talán a jövőben is jelentkezünk hasonló próbálkozásokkal, amelyek nem biztos, hogy pont így fognak kinézni, és lezajlani. A kísérlet dokumentációja, melyet melegen ajánlunk a latin foci híveinek, tovább után elérhető.

8 komment

Címkék: élő allsvenskan aik norrköping

Hétvégi jóslatok - La Liga 7. forduló

2008.10.18. 11:00 pancho_sanza

Spanyolország továbbra is robog a világbajnokság felé. Megállíthatatlanul. Természetesen nem is a spanyol csapatról lenne szó, ha a sötét erő nem fészkelte volna be magát a játékosok tudatába. Szerencsére az aranylabda körüli gondolatok nem hiúsították meg a Belgium feletti győzelmet, amivel gyakorlatilag el is dőlt a selejtezőcsoport. A végső döfést ezúttal is David Villa vitelezte ki, de sokat köszönhet a válogatott a feltűnően aktív és meglepően agresszív Iniestának is. A Barcelona középpályása remek gólt szerzett, de mindez eltörpül sárga lapja mellet, amit nem pályán való sírásért kapott. A válogatott mérkőzések után fővárosi rangadóval folytatódik a bajnokság. Kiszámíthatatlan mi fog történni, de az biztos, hogy a győzelmi kényszer jegyében telik majd a mérkőzés. A Barcelona eközben próbálja utolérni a Sevilla, Valencia és Villarreal alkotta veretlen hármast, de nagyon úgy néz ki, hogy mindhárom éllovas folytatja remek sorozatát. Két új edzővel és 25 góllal folytatódik a küzdelem. Tovább után részletek.

39 komment

Címkék: spanyol üveggömb la liga 2008/2009

Hétvégi jóslatok - Serie A, 7. forduló

2008.10.18. 10:31 _benito

A szenvedélyes rangadók hétvégéje következik, ráadásul nem csak az olaszoknál, Pancho hamarosan elénk tárja meglátásait a madridi derbiről, meg ugye lesz egy melegfelvonulásra még nagyon távolról sem emlékeztető River Plate-Boca Juniors is. Nem panaszkodhatunk mi sem, hiszen Szicília két csapata feszül egymásnak a hétvégén (nem sok ijesztőbbet tudunk elképzelni egy dühös szicíliai embernél), a csóringer déliek is reszketve várják kedves északi játszópajtásaikat a San Paolóban, és – ugyan jelen pillanatban kicsit hamisan szólnak a fanfárok – az elmúlt két év bajnoka és kupagyőztese is összecsap a Serie A hetedik játéknapján. Gólokat alacsonyabb számban, kiállításokat viszont dögivel látunk felbukkanni a hétvége horizontján, hajtás után megpróbáljuk kiolvasni a többit az üveggömbből.

127 komment

Címkék: olasz beharangozó üveggömb serie a

Hétvégi jóslatok - Premier League 8. forduló

2008.10.18. 08:00 pote

Két hét böjt után újra angol bajnoki forduló. A BL meccsek közelsége miatt a big4 tagjai már szombaton pályára lépnek, de így is marad rangadó vasárnapra, és a hétfő esti meccs is érdekesnek ígérkezik. Legnehezebb dolga a nagyok közül talán az Arsenalnak és a Chelsea-nek lesz. A Tottenham - mint már megszokhattuk - a kiesés elkerüléséért, a Hull a BL helyezésének megtartásáért játszik. A válogatott meccsek sem múltak el nyom nélkül, a sérültekkel Temzét lehetne rekeszteni. Mindezekről részletesebben és tippversenyünk folytatásáról a tovább után.

113 komment

Címkék: üveggömb premier league jóslatok

Élőben, Stockholmból, hamarosan

2008.10.17. 18:02 nou san trafford

Új fejezet nyílik az NST történetében, ugyanis ÉLŐ közvetítésekkel kívánjuk tovább borzolni a kedélyeket. Először béta verzióval, avagy teszt üzemmódban jelentkezünk a Råsunda stadionból szombat délután kettőkor, amikor is a kiesés ellen küzdő IFK Norrköping próbál majd kétségbeesetten javítani pozícióján az AIK vendégeként - mindez az Allsvenskan (svéd elsőosztály) keretein belül. Arrafelé már csak öt forduló van hátra, így mindenképpen számítunk keménykedésre, felszakadt szemöldökökre és nyílt törésekre. Mivel rosszabb helyeken szombaton is bent kell rohadni az irodában, az NST mindenkit szeretettel vár a monitorok elé!

7 komment

Címkék: élő beharang allsvenskan

Langyos hétvége előtt - Totó, 42. hét

2008.10.17. 08:00 pote

A válogatott selejtezők után a totó is visszatér a megszokott kerékvágásba. Múlt héten elkönyveltük szezonbeli első tizenegyesünket, aminek nyereményéből kedvező csillagzat alatt akár egy komolyabb bankettot is össze lehetne hozni a mi kis klubunknak, és még a szerkesztőségnek is csurranna-cseppenne valami. Azonban olyan papírforma eredmények születtek, hogy még egy koala maci is simán ki tudott volna tölteni egy tíztalálatos sort, így a következő bulinkat nem a héten nyert 120 forintból fedezzük. Új hét, új remények! Lapozás után részletesebben is.

36 komment

Címkék: roma totó inter szerencsejáték

One Vision, Málta - Magyarország Vb-selejtező

2008.10.16. 02:16 nou san trafford

Gyorsan tegye fel a kezét, aki ilyen estét tervezett! Gólfesztivált sejtettünk a csoportunkban, erre - szinte hihetetlen - csak Sanyink feje villant. Bölcsebbek, okosabbak nem lettünk, de van plusz három pontunk, az ellenfelek meg ott hullajtanak pontokat, ahol nem szégyellik. Nem akarunk számolgatni, nem is akarunk előreszaladni, de na... Tovább után a második félidő élőben és ami mögette van. Videóval.

115 komment

Címkék: magyar válogatott válogatott

Három dolog a válogatott mérkőzésekről

2008.10.15. 17:54 nou san trafford

Most megint Ti jöttök, kedves olvasók és kommentelők, hogy letegyétek elénk azt a három darab (szak)értelmet, ami már a hétvégén felötlött Bennetek az Albánia elleni diadalt követően, de csak a mai mérkőzés alkalmával nyerte el végső formáját, melyben a köz elé kerülhet.

(A vihar előtti csend egyébként nem véletlen, az NST arra készül, hogy kollektív posztokban ossza az észt a következő napokban.)

 

122 komment

Címkék: szakértelem válogatott három dolog

MLSZ & Valton - Így rendezünk mi

2008.10.13. 15:51 heinrich

Nehezen tudom eldönteni, hogy az ügy szereplői közül ki a nagyobb csótány. Az, aki néhány tízezer forint megtakarítása végett (esetleg merő idiotizmusból) másfél méteres karámon keresztül tereli be a szurkolókat a stadionba, vagy az a kiemelkedően közhasznú szervezetként működő sportági országos szakszövetség, aki ezt évek óta elnézi, pontosabban pénzeli. A szurkoló meg dögöljön meg, de legalábbis kussoljon, mint az immár számomra is kiderült.

182 komment

Címkék: h magyar válogatott több mint foci jobb labdarúgásért alapítvány

Cha-cha-cha és Sambooka koktél

2008.10.12. 12:41 _benito

Hát nyertünk. Vártuk, hogy így lesz, reménykedtünk benne (25 ezer néző tett ugyanígy a helyszínen), majd elveszítettük kicsit a hitünket az első félidő után, de a végére főnixként támadt fel bennünk újra, és őszintén meg tudtuk tapsolni a csapatot a lefújás után. Egy olyan meccsen vagyunk túl, ahol mindkét fél elégedett lehet: mi nyertünk, kettőt rúgtunk, egyet sem kaptunk, az albánok viszont az első félidő alapján elmondhatják betűről betűre ugyanazt, amit Erwin Koeman a svédek elleni vereség után. Ez utóbbi természetesen a mi kritikánk is, de hajtás után megpróbáljuk megidézni a tegnap mérkőzés mögöttes tartalmának esszenciáját, melyet összefoglalva úgy tudunk egy mondatba sűríteni, hogy Koeman egy fasza gyerek.

193 komment

Címkék: magyar válogatott

A skót-norvég elé

2008.10.11. 12:40 donnelly

Valójában mindenki skót szurkoló. Bevallottan, vagy bevallatlanul, de mindenki (leszámítva a legtöbb angolt) szimpatizál a Tartan Army-val, az ő örömükre pedig az EB 24 csapatra való bővítésével hatványozottan megnő annak az esélye, hogy hőseik kijuthassanak az európai seregszemlére. Ezzel együtt exponenciálisan megnő majd a tornán résztvevő hasonszőrű favágó nemzetek képviselete az egyszeri NST-olvasó bánatára/örömére - kommentjeinkből is kiderült, hogy igazából mindenki szorít a skótokért. Mintegy felkészülve a jövőben várható északi rohamra, megnézzük, hogy milyen előjelekkel várhatjuk a soron következő VB-selejtezők nordikus csúcsmeccsét, a Skócia-Norvégia összecsapást, melyet Pöte 12-re vett, azonban mindenki tudja, hogy döntetlen lesz.

67 komment

Címkék: d skót norvég beharang

Totó, selejtezők orrvérzésig - 41. hét

2008.10.10. 08:00 pote

Bokros teendőink miatt egy hét kimaradt, de most újra jelentkezünk heti egykettőikszünkkel. Speciális sorunk lesz, hiszen csupa-csupa válogatott mérközés, rengeteg, szinte megtippelhetetlen kimenetellel. Természetesen, mi most is megkíséreljük prezentálni Nektek a tutit, de múlt héten nagyon mellé trafáltunk - sokakkal egyetemben - mi is. Tovább után egy picit még a negyvenedikről, aztán arccal a negyvenegyedik hét felé.

59 komment

Címkék: szerencsejáték toto selejtezők

A begyakorolt figura

2008.10.09. 12:50 donnelly

Úgy érezzük, el kell oszlatnunk egy mítoszt. Sokat halljuk a tévés sportkommentátoroktól, hogy "begyakorolt figura". Ez a legtöbb labdajátékhoz hozzátartozik, viszont a teljesen speciális körülmények között játszott labdarúgásban ilyenről igazából - a rögzített szituációkat leszámítva - nem beszélhetünk. A fociban nincs megállás, nincs gondolkodási idő, rögtön kell döntenünk, vagy visz magával a beidegződés és a minket kinevelt iskola sémái alapján cselekszünk.

58 komment

Címkék: d szakértelem több mint foci

United Manchester Emirates

2008.10.08. 18:00 Vendégszerző

Egy kedves olvasónk (mantegna) volt oly merész, és elkülde gondolatait a Manchester City-nél történtekkel kacsolatban. Mi meg vagyunk olyan merészek, hogy ezt közöljük is. Köszönhetően annak, hogy egy kissé elfoglaltak voltunk a hónap elején (persze lusták is), Vendégszerzőnk az elmúlt napokban átdolgozta esszéjét, így a köztes változásokat is nyomon lehet követni.

65 komment

Címkék: angol szakértelem manchester city vendégszerző

Premier League, 7. forduló - Eggyel több, mint a Spurs győzelmeinek száma

2008.10.08. 12:30 pote

Brutál egy körön vagyunk túl megint. A nagyok közül ismét az Arsenal bukott, kétségbeesésbe kergetve szurkolóit. A United és a Chelsea könnyedén lépett túl - az előzetesen kellemetlennek jósolt - aktuális ellenfelén, a Pool meg - úgy tűnik - megtanult nyerni is. A botladozó csapatok további mélyrepülése már nem is lep meg minket, sokkal inkább az újonc Hull remeklése. Nem elég, hogy kétszer annyi pontot gyűjtöttek eddig, mint a Spurs meg a Newcastle együtt, de nagyon úgy néz ki, hogy több napot lesznek a Premier League dobogóján, mint az említett két sztárklub az elmúlt öt évben. Lapozás előtt még megemlítjük, hogy direkt béna jóslataink megértő fülekre találtak és Zenzo győzelmet szerzett végre a kommentelőknek. Most már pontosan eggyel több van nekik, mint a Sarkantyúsoknak.

49 komment

Címkék: összefoglaló premier league pl

La Liga, 6. forduló - Vae Victis

2008.10.07. 20:00 pancho_sanza

Az idei bajokság második rangadóján is túl vagyunk, de az elsőhöz képest csak annyi hasonlóságot tapasztaltunk, hogy a szenvedő felet ismét az Atlético Madrid személyesítette meg. A Barcelona gyakorlatilag kivégezte a fővárosiak szezonját, akiknek a mostani vereség a legkisebb problémájuk lesz, ha a fogalmatlanabb csapatok is piros-fehér vérszagot kapnak. A Real Madrid mindeközben a saját levében főtt puhára, előrevetítve a csapat idei szereplését. Így aztán hiába veretlen továbbra is a három éllovas, hiába nyert ismét a nagyon a Sevilla, alig a Valencia és takaréklángon üzemelve a Villarreal, a két óriásklub mellett nem kerülhettek középpontba. A hétvége legjobb mérkőzését a Getafe és az Almería produkálta, a legmeglepőbbet a Málaga, a legkilátástalanabb teljesítmény díjáért a Recreativo és az Athletic versenghet az Atléticoval. Simán győzött a Deportivo, a Racing és a Sporting is. A Betis az utolsó, nem volt még edzőváltás, esett 31 gól és ezt 29 játékos érte el. Tovább után részletek.

76 komment

Címkék: spanyol la liga 2008/2009

Skócia virágai, VIII. fejezet - Amelyikben zakózik a Rangers

2008.10.07. 17:00 donnelly

Nekünk a Serie A a Dallas, a Bundesliga a Vészhelyzet, a Premiership a Dr. House, AZ SPL PEDIG A JÓBARÁTOK. Az Old Firm Friends jelentése "régi jó barátok", a két legnagyobb klub vetélkedésének elnevezése ugyanis arra utal, hogy az első Celtic-Rangers meccs igencsak kedélyes hangulatban zajlott. A két jóbarát most kezdheti előről az egész versenyfutást, ugyanis a Rangers váratlan vasárnapi vereségével nulla pont a két nagymenő közti különbség. Néhány csapat feléledt, páran viszont kezdenek összezuhanni, százszázalékos csapat nincs. Szamarasz megint betalált, Csabiék megint kikaptak, a Killie újra harmadik, az Aberdeen viszont utolsó. Tovább után részletek és egy kis elemzés az alapszakasz első negyedét követően.

5 komment

Címkék: d skót spl elemz

Bundesliga, VII. forduló - Megúszott a Hamburg

2008.10.07. 13:15 heinrich

Az eddigieknél egy árnyalattal puhányabb forduló után szökni látszik a Hamburg, előnye hét pontra hízott az önmagát rútul elgáncsoló Bayern előtt. Felbucskázott a Leverkusen is, miután húsz helyzet is kevésnek bizonyult a gólszerzéshez, ám Voroninnak fél is elég volt, így a Hertha a legjobb csapat idegenben – nehezen hihető adat . A Schalke furcsa körülmények között mentett pontot a rangadón, az utolsó percekben Neuer kapus gólpassza után Kurányi volt a megváltó. Huszti és Hajnal alsó középkategóriás meccsen ikszelt, a stuttgarti Christian Träsch akkora gólt lőtt Werder alázás kapcsán, hogy kigyulladt a háló, a Hoff meg már megint nyert, az anyjuk szentségit, tovább morgolódhatnak a lumpenproletárok. 

50 komment

Címkék: német bundesliga h összefoglaló hamburg bayern münchen werder bremen schalke

UEFA Kupa sorsolás

2008.10.07. 00:03 heinrich

Ha a negyven csapat nyolc csoportba, mindenki kétszer otthon, kétszer idegenben, a legjobb három a harminckettőbe, ami a BL nyolc harmadik helyezettjével, akkor egy magyar csapat tíz év alatt hányszor jut be? Oldd meg a feladatot két pohár italra!

35 komment

Címkék: uefa kupa h

A gödör aljáról és pereméről jelentjük

2008.10.06. 14:42 _benito

A Tuttosport már be is mondta: Ranieri monnyonle! Nem fog. Spalletti sem, pedig ők még a Juvénál is mélyebbre tudták ásni magukat, két hét múlva az Inter ellen középhátvéd nélkül kell felvenniük a versenyt, ráadásul legveszélyesebb gólvágójuk, Panucci sem játszhat. A Milan sem tudott győzni, a két nagy(obb) csapat közül így csak az Inter és a Fiorentina húzta be a hétvégi meccseit, tovább hasít viszont az Udinese és az Atalanta. Némileg meglepő a Napoli genovai veresége, de ha hozzátesszük, hogy ezzel a Genoa száz százalékos otthonában, akkor már nem is annyira égő. Volt kilenc kiállítás – néhány közülük egész egyszerűen röhejes – jó sok gól, néhány komoly meglepetés, és Ibrahimovic belőtte a szezon gólját. Nincs már veretlen és nullapontos, Serie A, 6. forduló hajtás után.

84 komment

Címkék: olasz videó összefoglaló serie a

Hétvégi jóslatok - La Liga 6. forduló

2008.10.04. 13:00 pancho_sanza

Az előző évhez képest jelentős változásokat tapasztoltunk az európai kupákban. Tavaly ilyenkor a Zaragoza már túl volt egy ciprusi megszégyenülésen, a Sevilla egy londoni verésen és a Valencia is a rossz ösvényre tévedt. Ehhez képest most mind a nyolc spanyol csapat győzött és mindenki tovább is jutott. Ilyen előzmények után következik a bajnokság hatodik fordulója, amelyben az Atlético az ősz legkegyetlenebb sorozatát mutatja be. Sevilla, Marseille, Barcelona, Real Madrid, Liverpool, Villarreal. Még a Bayern Münchennek sem kívánnánk ezt a sorsolást, de ettől még a fővárosi csapatnak le kell játszania a mérkőzéseket. Most hétvégén pont a Barcelona következik. Idegenben. Mindkét csapatnak jót fog tenni, ha az eddigieknél némileg komolyabb ellenféllel szemben mérheti le erejét. Esni fog négy gól. Tovább után részletek:

60 komment

Címkék: spanyol üveggömb la liga 2008/2009

Hétvégi jóslatok - Serie A, 6. forduló

2008.10.04. 11:50 _benito

Megmérettetett a héten az olasz futball, és bizony a nemzetközi porondon több esetben is meglehetősen könnyűnek találtatott. A BL-ben a Juventus, az Inter és a Fiorentina szerencsétlenkedett egy sort (a Roma buksijára nyomnunk kell egy barackot, és – egyelőre ceruzával – be kell írnunk nekik egy karikás kisötöst), az UEFA-kupában pedig nehéz sorsolása miatt kihullott a Napoli, és csak kevés híján nem járt ugyanígy az Udinese. Ezek után persze nem csoda, hogy a tökük tele van, hogy megint játszani kell, márpedig ugye azt muszáj lesz. A Juventus idén már többször bebizonyította, hogy ahogy nehéz ellenfél nincs számára, úgy könnyű sincs, így az idegenben általában gyalázatos Palermót is illik komolyan vennie. A többieknek sima, bár szerintünk a Fiorentina nem nyer Veronában. A Milan-szurkolók számára van egy rossz hírünk: győzelmet fogunk tippelni a Cagliari ellen.

90 komment

Címkék: olasz beharangozó üveggömb serie a

Hétvégi jóslatok - Premier League 7. forduló

2008.10.04. 08:30 pote

Fura egy hétvége lesz, annyi szent. Már-már kálcsói magásságokba változik a jól megszokott menetrend, és több mérkőzést fognak lebonyolítani vasárnap, mint szombaton. A kupacsapatok ismét elég jól teljesítettek. Kivételt az Everton és talán a Chelsea jelenthet, előbbi kiesésével, utóbbi romániai góltalanságával. A nagyok közül most a Poolnak és Lampardéknak kell jobban figyelniük a kötelezőnek ígérkező feladatok teljesítésénél, hiszen két big4-ba igyekvő gárdával randevúznak. Továbbután mindezekről, és tippek özönétől.

78 komment

Címkék: angol premier league beharang

süti beállítások módosítása