Az idei bajokság második rangadóján is túl vagyunk, de az elsőhöz képest csak annyi hasonlóságot tapasztaltunk, hogy a szenvedő felet ismét az Atlético Madrid személyesítette meg. A Barcelona gyakorlatilag kivégezte a fővárosiak szezonját, akiknek a mostani vereség a legkisebb problémájuk lesz, ha a fogalmatlanabb csapatok is piros-fehér vérszagot kapnak. A Real Madrid mindeközben a saját levében főtt puhára, előrevetítve a csapat idei szereplését. Így aztán hiába veretlen továbbra is a három éllovas, hiába nyert ismét a nagyon a Sevilla, alig a Valencia és takaréklángon üzemelve a Villarreal, a két óriásklub mellett nem kerülhettek középpontba. A hétvége legjobb mérkőzését a Getafe és az Almería produkálta, a legmeglepőbbet a Málaga, a legkilátástalanabb teljesítmény díjáért a Recreativo és az Athletic versenghet az Atléticoval. Simán győzött a Deportivo, a Racing és a Sporting is. A Betis az utolsó, nem volt még edzőváltás, esett 31 gól és ezt 29 játékos érte el. Tovább után részletek.

Igazi futballra kiéhezve vártuk a hétvége rangadóját. Az Atlético reményteljesen utazott Barcelonába, hogy végre egy igazi nagyvad ellenében bizonyíthassa rátermettségét. Nem bizonyította. Illetve azt a tételt igen, hogy akárhogyan erősítgetik is a matracosok hátsó alakzatát, az soha nem lehet méltó partnere még a Forlán nélküli támadóalakzatnak sem. Ettől függetlenül nem volt törvényszerű a vereségük, de beleestek abba a hibába, hogy maguk is elhitték, ezen az estén van keresnivalójuk. Amikor Marquez befejelte, abban a pillanatban összeomlott a kártyavár. Az utolsó ilyen esett után Fernando Torres egészen Liverpoolig menekült, s félő, hogy Agüeroék lojalitásán is hagyott némi foltot a mostani vereség. Mert például az argentin nem igazán tehetett arról, hogy a középpályások egyszer nem tudták megjátszani és a nevek alapján világklasszis védősor tagjai mind hatalmasat betliznek. Tehetetlenségüket teljesen felesleges durvasággal próbálják ledolgozni. Leo Franco ezen az estén úgy lett világklasszis kapus, hogy még meg sem mutatták a kameráknak. Amit Coupet művelt az a "manchesteri" Barthez szebb napjaira emlékeztetett. A védősor tagjai közül egyedül Perea emlékeztetett focistára, de ő is megzavarodott, amikor Ujfalusi a Cannavaro által kitaposott ösvényre lépett. Az olasz védő az aranylabdától jutott el a közröhej tárgyának megszemélyesítéséig. A cseh jóval mélyebbről indít és van benne potenciál, hogy még mélyebbre jusson. Tanulság? 1. Ne vásárolj védőt Olaszországból! 2. Milito rohadt jó hátvéd. Heitinga is klasszisnak indult, de hétvégén olyan mélyre süllyedt, hogy sírásra görbülő szájjal nem tudott tíz méterre passzolni. Gyakorlatilag leadta az akaratgyenge alibi-focistát, aki mellett még Tőzsér is Essiennek tűnhet. Mellettük Antonio Lopez próbált némi tiszteletet kiharcolni úgy, hogy aki arra járt, abba belerúgott egy nagyot. Különösen Messit aprította, de szerencsére egyszer sem lett belőle sérülés. A kapus és a négy védő együttes mozgásából aztán olyan nyalánkságok jöttek ki, hogy a tizenhatos két sarkát és a széleken való mögékerülést nagyon szépen biztosították, csak éppen nem szóltak a hazai csapatnak, hogy ott kéne próbálkoznia. Aki beszaladt közéjük az egyből gólt lőtt. Még Gudjohnsen és Henry is betalált, bár utóbbi egy kicsit összeszedettebb védelem és kicsit kiengedő társak segítségével. Az Atlético Madrid öngyilkosságot követett el, mert olyan már előfordult, hogy valaki legyalázott egy riválist, de nem nyert semmit (lásd Manchester – Roma első felvonás), de az nagyon ritkán fordul elő, hogy egy magát nagyra tartó csapatban ne hagyjon nyomot egy ilyen vereség. Ezután még a PSV játékosainak szánakozó tekintetét sem állhatják majd Agüeróek. Pedig az argentinnak kellene legkevésbé szégyenkeznie, hogy a Sporting Gijon szintjére süllyedt csapata. (Barcelona – Atlético 6-1) Miközben a legnagyobb rivális láthatólag nem veszi tudomásul, hogy az előző évhez képest gyengülő keretének megfelelően kikapjon néhányszor. A Sevilla azonban fütyül mindenre és mindenkire: a régóta várt kiegyensúlyozottsággal szerzi pontjait. Ezen a hétvégen az Athletic szaladt bele a késbe, ami olyan szempontból meglepő, hogy az idei Sevilla látványosan megelégszik mindössze két apró góllal. Az, hogy a vége vérfürdő lett, főleg a cserepadról beszálló Chevantonnak és Adrianonak köszönhető, akik még mindig küzdenek a csapatba kerülésért. Egyre komolyabban  kell számolnunk Luis Fabianoék bajnoki szereplésével, mert lehet, hogy nem érnek fel a dobogóra, de azt simán eldönthetik, hogy ki állhat oda. Ja és milyen sorrendben.(Sevilla – Athletic 4-0) A Valencia például szintén oda tart, pedig kimondva csak a tavalyi szereplést szeretné felülmúlni. Jelenleg minden fronton az élen állnak: Villa a góllövőlistán, míg a csapat a bajnokságban. Utoljára Rafa Benítez idején volt ilyen becsapós a Valencia, amikor a legtöbb mérkőzésen éppen, hogy győztek. Most konkrétan ki kellett volna kapniuk, hiszen a Valladolid minden szempontból többet tett a győzelemért, csak éppen a vendégek gólt tudtak lőni, mialatt a Llorente nélküli hazaiak egy falusi büntetőrúgó verseny hatékonyságával tesztelték Renan kapust. Ez különösen annak tükrében ciki, hogy a híresen fordulékony Helguera és a fogalmatlan del Horno is szerepet kapott a vendégek védelmében. Persze ha ez elég volt, akkor ne is várjunk többet Unai Emery csapatától. (Valladolid – Valencia 0-1)

A Real Madridtól azért várhatunk, mert lehet, hogy az Espanyol mindössze szerencsétlen körülmények közepette kapott ki a városi rangadón, de ettől még egy kicsit komolyabban lehetett volna venni a katalánokat. Különösen Tamudot és Luis Garciát, akik Riera távozását lassan kiheverve újra felfelé ívelő pályára terelhetik az Espanyol csapatát. Már a sportklubos riporterek is tudják, hogy Heinze szerepeltetése magában hordozza a gól lehetőségét. Igazság szerint mindkét oldalon, mert nem vehetjük el az argentintól, hogy már idén is szerzett fontos találatot. Azonban egy védő elsősorban legyen védő. Vagy legalább Roberto Carlos, hogy elnézhessünk neki alapvető hibákat. Viszont a Real Madrid pontvesztését soha nem kenhetjük a védőkre, sokkal inkább a támadóalakzat kudarcaként tekintünk rá. Így aztán dicsérjük meg Raúlt a két góljáért, de abban a pillanatban el is marasztaljuk, hogy miért nem lőtt hármat. Még akkor is, ha a csapatkapitány felelőssége eltörpül az edzőé mellett. Pontvesztéssel bűnhődik az, aki nem kíséri figyelemmel a nemzetközi futballt. Schustert megelőzően Marco van Basten próbálkozott ilyen sok holland játékos szerepeltetésével, aztán pont ugyanannyira nem jutott vele egyről a kettőre, mint most a Real Madrid kettőről háromra. Pedig még Sneijder is visszatért, de a kudarctól ő sem menthette meg csapatát, amely egy olyan mérkőzésen csődölt be, ahol kizárólag az eredmény lett volna fontos. Végül az is lett. Csak nem a címvédőnek. (Real Madrid – Espanyol 2-2) Ilyen mérkőzéseket játszik a Villarreal is, csak a sárga tengeralattjáró egy kicsit komolyabban adja el a nagy semmit. Pontosabban Pellegrini a lélektanilag legfontosabb pillanatokban küldi el játékosait bemelegíteni. A vezető Betis utolsó lelkesedését is megtörte, amikor Piresék levették a melegítőt. A fordítás és a győzelem nem is maradt el, sőt az andalúzok örülhetnek a minimális különbségű vereségnek, ami bár ugyanúgy nulla pontot jelent, azért bíztató a jövőre nézve. Főleg, hogy a Villarreal nem sok pontot fog veszíteni idén, mert félgőzzel is a tabella tetejéről nézheti a riválisokat. Pellegrini nagy mókamester és látszólag kitűnően használta ki, hogy a bajnoki sorsolás illetve a BL selejtező hiánya nem követeli meg a korai felkészülést és a formába lendülést. Rossi és Nihat is nyugodtan felépülhetnek, az új játékosokat be lehet építeni és merhetnek nagyot álmodni. Csak nehogy sírás legyen a vége. (Villarreal – Betis 2-1) Huelvában is álmodozhatnak, csak nagyon nagy esély mutatkozik a kiábrándító végeredményre. A Recreativo ki fog esni. Egyrészt maguk sem tudják, hogy miként verték meg a Betist. Másrészt még ha tudnák, akkor sem mennének vele semmire. Sinama–Pongolle nélkül nagyjából annyit ér az egész, mint a magyar válogatott Huszti nélkül. Elvegetálnak utolsó idényükben, néha megtréfálnak egy-egy csapatot, megnehezítik néhány riválisuk dolgát, de az utolsó három hely egyikétől csak egy riválisuk pénzügyi csődje mentheti meg őket. Inkább kettő. (Recreativo – Málaga 0-4)

Főleg most, hogy már a Sporting Gijon is beindult. Igaz mindössze első pontjait szerezte az újonc, de ne feledjük, hogy ők már túljutottak a Sevilla, Barcelona, Real Madrid, Villarreal négyesen. A bajnokság számukra még csak most kezdődik és máris jól sáfárkodtak az első igazi lehetőségükkel. A Mallorca terhére, amely egy idegenbeli győzelem után nem tudott otthon tartani egyetlen pontocskát sem. Bár a szigetlakók esetében ez nem annyira jelentős, elvégre az egyik legrosszabb hangulatú stadionról beszélünk. (Mallorca – Sporting 0-2) Sok tekintetben a Riazor sem a felhőtlen boldogság váraként funkcionált az utóbbi egy-két évben, de az elmúlt héten két örömteli győzelemnek is tapsolhatott a közönség. Először a bravúros UEFA továbbjutás, majd a kötelező jellegű újoncoktatás okán kezdődhetett a fieszta. Mindkettő fontos cselekedet, mivel a Brann Bergen elleni kudarc nevetségessé tette volna nyári intertotózást, míg a bajnoki vereség a kiesés elleni harc látszatával ruházta volna fel a Deportivo idei idényét. Pont emiatt került most a Numancia is nehéz helyzetbe, mert mindössze két mérkőzésen nem kaptak gólt. A Barcelona elleni találatuk három pontot ért, míg az Osasunával megosztoztak a pontokon. Most nem sikerült kivédekezni  a mérkőzést, így a pontszerzés legelemibb feltétele nem teljesült. (Deportivo – Numancia 1-0) Mennyivel egyszerűbb lenne az újonccsapat dolga, ha például Negredo náluk játszana. Az Almería gólfelelőse jó úton halad, hogy a Real Madrid őt is visszaigazolja, s ennek ékes bizonyítékaként már csak David Villa áll előtte a góllövőlistán. A fővárosi csapatok becsületének megmentéséhez a Getafe állt legközelebb. Mindössze három perc választotta el őket a győzelemtől, amikor érkezett Negredo és visszahozta a reményt a csapata számára. A csapat élt is a remek lehetőséggel és az élmezőny mögé pozícionálta a már nem is olyan kicsinek tűnő andalúzokat. (Getafe – Almería 2-2) Vadócz Krisztián nem lépett pályára, így csapata nélküle szenvedett vereséget hazai pályán, a „nagy négyes” (lásd Mallorca mérkőzésénél) nyomása alól felszabadulva. A Racing a jól megszokott olaszos stílusában játszik idén is, így gyakorlatilag folyamatos egygólos mérkőzésekre számíthatunk a Santanderiektől. Tavaly ezek nagy részén ők diadalmaskodtak, idén eddig nem volt biztos, hogy így lesz, de miután kitűnően éltek az Osasuna lelkének (Plasil) kiállításával felsejlő lehetőséggel, már nem kételkedünk benne, hogy idén sem sok minden változik. Pamplonában egyelőre marad a gólínséggel párosuló kilátástalan küzdelem. A kiesés ellen. (Osasuna – Racing 0-1)