Úgy érezzük, el kell oszlatnunk egy mítoszt. Sokat halljuk a tévés sportkommentátoroktól, hogy "begyakorolt figura". Ez a legtöbb labdajátékhoz hozzátartozik, viszont a teljesen speciális körülmények között játszott labdarúgásban ilyenről igazából - a rögzített szituációkat leszámítva - nem beszélhetünk. A fociban nincs megállás, nincs gondolkodási idő, rögtön kell döntenünk, vagy visz magával a beidegződés és a minket kinevelt iskola sémái alapján cselekszünk.
Mivel a játék folyamán a labdát lábbal terelgetik a játékosok, a labdabirtoklás ténye nem olyan egyértelmű, mint más sportágakban - nem véletlen, hogy a szabálykönyv sem rendelkezik "labdát birtokló" játékosról. És mivel nincs egyértelmű labdabirtoklás - ami azzal a következménnyel is járna, hogy a védekező fél a támadás megindítása előtt gyakorlatilag nem vehetné el a labdát az azt birtokló csapattól - arra sincs idő, hogy fújjunk és átgondoljuk, melyik támadásvariációt alkalmazzuk. Ezek után már egyértelmű, hogy a támadóidő, passzív játék és hasonló fogalmak is miért ismeretlenek ebben a sportágban - ebből a szempontból leginkább a jégkorong hasonlít a focira. A labdarúgás folyamatos játék, melyben bármikor letámadhat az ellenfél, ezért általában 0-2 másodperc ideje van a labdás játékosnak a döntés meghozatalára - az óra már a labda átvétele előtt indul, és ugye minél nagyobb iramú találkozóról beszélünk, annál inkább a nullához közelít ez a "gondolkodási idő". Viszont mindenképpen döntést kell hozni, míg más játékokban már előre tudjuk mi lesz az akció vége. Az ugyebár egyértelmű, hogy rengeteg helyzetben a kapusnak és a védőknek relatíve tengernyi idejük van, de a támadás általában a középpályáról, vagy a támadósorból indul meg - ahol a kreatív játékosok is helyezkednek - és itt már a hátulról érkező labda átvétele előtt tudni kell, mit fogunk vele csinálni. A mélyen helyezkedő irányító, amely ugyan kihalóban lévő állatfaj, szintén kényelmesen cselekedhet a attakk elindításakor, de rendszerint ő is kreatív játékosokat vesz célba, aki tovább fűzik az akciót, és nem tudhatja előre, esetleg sejtheti hogyan fog befejeződni a támadás.
Léteznek sémák, elemek, (pl. kényszerítő, háromszögelés, mögé kerülés), amelyeket gyakran alkalmaznak (sokszor ösztönösen) a csapatok, s melyekkel megoldhatóak egyes szituációk, átjátszhatóak a védelmek, de konkrét támadásvariációkról nem beszélhetünk. A labdarúgás szélsőségesen improvizatív játék. Minden egyes szituációban minden játékos döntést hoz, nincs olyan, hogy ez meg ez következik. Nincsen olyan figura, amiben konkrétan meghatározott lépést kell végrehajtania a játékosnak támadásvezetés közben. Minden szituáció megoldása attól függ, hogy a játékos hogyan méri fel a helyzetet, a lehetőségeket, és milyen megoldást választ. Márpedig bármilyet választhat. A labdarúgók bármit megtehetnek a pályán, és az edző általában el is várja kreatív játékosaitól, hogy tudásuk lehető legszélesebb spektrumát alkalmazzák az ellenfél ellen. Nem mintha ez más sportágakban ne lenne így, de van egy nagy különbség. Léteznek elvek, alaptaktikák (pl. a center kihúzódik szélre, középen erőltetjük a támadásokat, a szélsők befelé cseleznek, feltoljuk a védelmet, rövid/hosszú a csapat), illetve beidegződések (pl. az északiak felívelik, a hollandok megtartják a labdát stb.), de minden támadás egyedi, nincsenek figurák. Nem véletlen a kifejezés: olvassa a játékot. Vagyis mintha az amerikai futball irányítóihoz hasonlóan playbook alapján hozná meg a döntést. De az európai futballban nincs két egyforma szituáció, ezért minden egyes helyzet egyedi megoldást követel.
Azok a zsenik, akik a leghatékonyabb és ezért kívülről a legkézenfekvőbbnek, vagy pont hogy legváratlanabbnak tűnő megoldásokat húzzák meg, tehetségükből és rutinjukból veszik a tudást, és ösztönösen hozzák meg a döntést a másodperc törtrésze alatt. Alkotó munkájukat egyedül, ihletből fakadóan végzik, nem csapat dolgozza ki. A technikai stáb felkészíti a labdarúgókat, hogy a lehető legjobb pszichikai és fizikai állapotban, a lehető legjobb technikai és taktikai tudással felvértezve fussanak ki a pályára, de az edzők nem gyakoroltatnak be figurákat csapataikkal, csupán egészen speciális szituációkban, illetve rögzített helyzeteknél. A labdarúgóedzés a játékosok technikai és taktikai képességeinek fejlesztéséről szól. A taktika, a játékrendszer egy alap, amely olyan pozícióban, olyan feladatokkal helyezi el a labdarúgókat a pályán, amelynek keretében a játékosok a leginkább hasznára lehetnek a csapatnak. De ennél nem több. A mai futballmenedzser fő feladata az, hogy megtalálja a játékos számára azt a pozíciót, melyben a legjobban érvényesítheti képességeit, és a leghatékonyabban játszhat, illetve megtalálja azt a játékrendszert, amelybe a legtöbb játékos beleillik úgy, hogy közben a legkevésbé korlátozza őket. Akik ezen túlmenően kötik meg a játékosokat, és saját elképzeléseiknek gyűrik alá a másra/többre képes/alkalmas futballistákat, azok a futballdiktátorok.
Utolsó kommentek