A jövő hétvége Madrid-Sevillájáról már eddig is tudta mindenki, aki követi a spanyol bajnokságot, hogy sorsfordító lehet a végkifejlet szempontjából, a most szombati-vasárnapi események után viszont azon a meccsen egy még fontosabb kérdés is eldőlhet. A Real Madrid él?

Amióta Capello 2006 nyarán leült a teljesen szétesett Madrid kisapdjára, a csapat mind Spanyolország, mind a szélesebb futballszerető világ számára egyet jelentett a reménytelen unalommal és a csetléssel und botlással. Ronaldót sikerült teljesen elüldözni, Beckhamet csak félig, miközben a Bernabeu közönségének végig kellett szenvednie a Levante és a Recre elleni hazai vereségeket is. A Madrid hónapokon át áldhatta a jóistent, hogy sem a Sevilla, sem a Barcelona nem volt képes folyamatosan olyan teljesítményre a bajnokságban, amivel végleg leszakíthatták volna Emersont és Diarrát. Aztán hirtelen megváltoztak a dolgok, pontosabban megváltozni látszódnak, és a következő hétvégén a Madridnak meg kell mutatnia, hogy komolyan gondolja-e, amit gondol, nevezetesen hogy idén mégis szívesen megnyernék a spanyol bajnokságot.

Az, hogy Capello mégis tud valamit – és ráadásul azt a valamit nem csak Olaszországban képes bemutatni –, nem az Athletic Bilbao elleni magabiztos győzelem bizonyítja. A Madrid pont ugyanannyira verte meg a baszkokat, mint előző héten a Sevilla, és bár az Athleticnek talán sikerül elkerülnie történelme első kiesését, ez sajnos nem változtat a tényen, hogy ennél az egykor dicső csapatnál talán csak a Celtának könnyebb gólokat rúgni az idén. Beckham valóban legendájához méltóan kanyarította a beívelést az első gól előtt, de azért egyedül hagyni Sergio Ramost, a van Niestelrooy mögött legeredményesebb madridi játékost legalább akkora hiba volt, mint a hollandot hagyni kedvére fejelni a második gól előtt. A Madrid négy gólját hét kapura lövésből szerezte, ami egyrészt kiválóan szembeállítható a Sevilla elmúlt héten produkált kétszer ennyi próbálkozásával, másrészt remekül illusztrálja, hogy mi is jó ebben a csapatban, ha már a szórakoztatás nem az erősségük.

Egyfelől szép lenne, ha minden hétvégére jutna ekkora dráma, másrészt meg akkor vagy hamar hozzászoknánk a jóhoz, vagy minden lelkes futballbarátot ereje teljében vinne el a szíve. Valószínűleg inkább az utóbbi, például csoda, hogy ezt a vasárnapot egyetlen Alkmaar- PSV- vagy Ajax-drukker túlélte.

Röviden az előzmények. A holland bajnokság utolsó fordulója előtt a fenti három csapat ugyanannyi ponttal állt a tabella élén, az ilyen esetekben döntő gólkülönbség azonban az Alkmaarnak kedvezett. Van Gaal csapata +53, Ten Cate Ajaxa +47, Koeman Eindhovene pedig +46 gólig jutott. A Barcelona utóbbi éveihez egyaránt kötődő három edző közül az utóbbi már réges-rég elvihette volna a bajnoki címet, ám mindössze néhány forduló alatt 11 pontos előnyt sikerült eladniuk. A PSV a Vitesse-t fogadta, az Ajax a Willem II-hez látogatott, az Alkmaar pedig az Excelsior Rotterdamhoz. Papíron egyik esélyesnek sem volt tehát nehéz dolga, és bár Hollandiában nem ritkák a nagyon sok gólos meccsek, a három csapat közül messze a legszerényebb múltú és jelenű Alkmaar biztos lehetett abban, hogy ha sikerül nyerniük, 26 év után megint, történelmükben másodszor megnyerhetik az Eredivisiét.

Van Gaal azonban csak az egyszerre kezdődő meccsek elejéig érezhette magát bajnoknak, a szünetben már Ten Cate vezetett, végül viszont Koeman örülhetett, csapata 5-1-es győzelmével övék lett a bajnoki cím. Közben pedig kilencven perc alatt történt minden a PSV nevetséges kapushibájától kezdve a 36 éves Cocu életének legfontosabb góljáig. Az Alkmaar kapusát kiállították. Van Gaal reszketett, mint a nyárfalevél. Egyik hülye lepattanóból születő gól követte a másikat. Davids idegrohamot kapott. Koeman majdnem elsírta magát. Az alábbi tízperces összefoglalót előbb egyben érdemes megnézni, aztán a részleteket külön-külön újra és újra.

Atlético - Betis 2-2
Amikor a mindent berúgó csatár a mindent kivédő kapussal találkozik... Na, ez a meccs ennek a közismert filozófiai feladványnak az ellentettje lesz, a spanyol bajnokság történelmileg legtöbbet bénázó, idén pedig egyenesen tragikomikus csapataival. Direkt azért ikszelnek, hogy az Atleti lecsússzon az európai helyezésekről, a Betis pedig megint parázzon a kiesésen.

Valencia - Recreativo 1-0
Kicsit azért lehet sajnálni a Valenciát, végülis néhány hete még a Chelsea-vel küzdtek a BL-elődönőért, most meg a Recrével egy UEFA-kupát érő helyezésért. Quique Sánchez Floresnek nyilván nem könnyű feltüzelni a játékosait egy ilyen meccsre, Villa halálos csapása most mégis elég lesz egy nagy nehezen kikínlódott győzelemhez.

Getafe - Real Sociedad 1-2
Szöges ellentétben azzal, amit néhány hete az eglsz világ - és mi is - gondolt, a Real mégsem biztos, hogy kiesik. Kovacsevicsnek ez a két gólja után pedig szobrot emelnek San Sebastiánban.

Nástic - Villareal 2-1
Bármilyen hülyén is hangzik, és bármennyire is kellemetlen lesz ez most a Villareal számára, de az a helyzet, hogy 2007 áprilisának végén a Násticot cseppet sem könnyebb megverni, mint a Barcelonát. Tarragonában küzdeni tudnak, sőt, még focizni is egy kicsit, és ez most elég lesz a tovább reménykedéshez. A bennmaradáshoz viszont nem.

Chelsea - Bolton 1-0
A tréfás kedvű Mourinho edző csapata nem hibázhat, nem is fog. A Chelsea-nek úgy kellett  Joe Cole visszatérése, mint valami, ami nagyon kellett: nem is elsősorban azért, mert a Liverpool ellen ő ért oda Drogba* elképesztő passzára, hanem mert Robben és DD mellett ő a csapat egyetlen igazán magas szinten kreatív embere. Márpedig ahhoz, hogy a Chelsea gonosz gépezete ne nyikorogjon, éppen egy kis kreativitásra van szükség. Összességében persze a megszokott takarékos hatékonyság várható.

Everton - Manchester United 2-3
A MU hátralevő idei programja leginkább vidám kamikaze-kalandtúrára emlékeztet: idegenben a nagyon jól összerakott, mindenkire veszélyes (és sorozatban ritkán bukó) Everton ellen, aztán idegenben a Milan ellen, aztán egy derbi a már lelazult City ellen, az is idegenben, aztán a - talán mindent eldöntő - Chelsea elleni bajnoki, idegenben. (A legvégén majd a West Ham jön az Old Traffordra, ami szintén nem ígérkezik fáklyásmenetnek, akár lesz még esélye a WHU-nak a bennmaradásra, akár nem.) A MU-ban mostanában tud lenni valami nagyon ihletett, ezért rájuk tippelünk. (Sérült update: Saha valószínűleg már nevezve lesz Liverpoolban, Ferdinandot a Milan, Vidicet a City elleni meccsre várják.)

Blackburn - Charlton 2-0
Az amúgy egyáltalán nem unszimpatikus Charlton ki fog esni, a rapszodikus Blackburn nem lesz velük aranyos.

Manchester City - Aston Villa 4-4
Egy felesleges meccs, a City gyakorlatilag már nem tud kiesni, az utóbbi időben kimondott életjeleket mutató Villa gyakorlatilag már nem érhet oda az utolsó UEFA-helyre se. Béna 0-0 vagy csikorgó hazai győzelem helyett futballünepet prófétálunk, mert örök optimisták vagyunk.

Middlesbrough - Tottenham 2-4
Az észak-kelet-angliai délutánban fog végre kiderülni, hogy a Spurs néven futó nemzetközi D-válogatottat igazi férfiak alkotják-e, vagy nyámnyila kiscserkészek inkább. A nyomorult Arsenal elleni egyenlítés már legenda, de a nemzetközi szerepléshez szükséges pontokat itt kell begyűjteni.

Ascoli – Reggina 1-1
Amennyiben az Ascoli szeretne jövőre is első osztályú meccseket játszani, pont azt a Regginát kellene megelőznie, melyet vendégül lát. Mivel ez szinte teljesen esélytelen, Amorusóék viszont mindössze egy pontra vannak a legjobb bennmaradó Parmától, kiélezett kiesési rangadóra számítunk, a mérkőzés végén pedig zokogó szurkolókra és a bírót átkozó hazai játékosokra.

Fiorentina – Chievo 2-1
Ha hisz még nekünk valaki, azt jósoljuk, ez lesz a forduló legjobb meccse. A lilák két pont mínuszból lihegnek a Palermo fülébe az utolsó garantált UEFA-kupás helyért folyó versenyben, és az eltiltott Toni nélkül is kötelező lenne nyerniük. A Chievo viszont egy lendületben lévő Parmával és egy sokkal jobb Regginával a seggében próbál menekülni, és mivel nincs veszítenivalója, biztosan három csatárral állnak majd ki. Tessék megnézni, jó lesz, ígérem.

Inter – Empoli 1-0
Ebben a szezonban háromszor találkoztak, mindhárom meccsük 2-0-ás milánói sikerrel zárult, most csak azért lesz eggyel kevesebb, mert Crespo és Cruz külön versenyt hirdetett, hogy ki tud több bőrt kiosztani a meccs alatt, és az így elakadt támadások miatt Filkor Attilának kell szállítania a győztes gólt. A magyar fiú 25-ről sarkaz a vinklibe, érdemes lesz nézni.

Ma nagy nap van a futball történetében, bár persze melyik nem az. Olyan ugyanis még soha nem történt ebben a szakmában, hogy egy csapat 3-0-ra megnyerje egy európai kupa odavágóját, és utána hideg verejtékkel kiverve, reszketve várja a visszavágót. A Werdert csütörtökön alaposan elverő Espanyolnál mégis előre rettegnek a brémai második meccstől, ami a kisebbik barcelonai csapat múltjának fényében egyáltalán nem meglepő.

Az Espanyol státusza eleve különleges a világ focijában. Nem nagyon van még példa arra, hogy egy európai nagyvárosnak két, de csak két csapata legyen, és köztük ilyen egyenlőtlenek legyenek az erőviszonyok. A Milan-Inter, a Sevilla-Betis és a Celtic-Rangers történelmileg kiegyenlített párharcok. Az Everton és a Manchester City néha azért nyernek valamit, akárcsak az Atlético Madrid (vagy legalábbis nyertek régebben). Ezekben a városokban ráadásul a helyiek szimpátiája is megoszlik a két csapat közt, sőt, a kisebbik csapat drukkerei általában büszkén állítják, hogy aki igazi manchesteri/liverpooli/madridi, az nem szurkolhat a Unitednek, a Poolnal vagy a Real Madridnak.

Konspirációt kiáltani, amiért a csapatodnak nem adtak tizenegyest, miután az ellenfél hátvéde egy méterrel a tizenhatoson kívül kézzel ért a labdához? Belekötni a brit mentőszolgálatba, mert direkt nem látták el időben a kapusodat? A komplett UEFA-t elküldeni a vérbe, mert az ellenfél edzője a szünetben a bírók öltözőjében szervezkedik? Ezek mind egyszerű dolgok. Viszont egy igazi férfi nem vihog zavarodottan az óvodás gyerekei közt, ha kihívják pankrációzni.

Azért vesztettünk ilyen sok meccset, mert nem jól csináltuk a dolgokat. - Ronaldinho, 2007. április 25.

Lehet, hogy van egy új elméletünk: minél rosszabb hangulatú és pitiánerebb csipkelődés előz meg egy futballmeccset, annál lehangolóbb lesz, ami majd a pályán történik. A hipotézis még bizonyításra szorul, abban viszont már biztosak vagyunk, hogy minden olyan esetben igaz, amikor az egyik picsuló fél edzőjét Mourinhónak hívják. A teljesen brit BL-elődöntő előtt is ő kezdte a hisztit, kifejtette például, hogy Benitez csapata már legutóbb is csak hallatlan csalással jutott tovább ellenük, most meg sokkal többet pihenhettek, gyengébb csoportból jutottak tovább, Rafa húgai egyébként sem valami szépek, és ha ezek után még provokációval és fondorlatos ügyeskedéssel kisárgítják a visszavágóról Drogbát, akkor ő megesküszik, hogy az életben több Beatles számot nem hallgat meg.

A portugál minden félelme alaptalan volt, szerda este a keddi csodánál mérföldekkel rosszabb meccsen végig az történt, amit a Chelsea akart, még ha a kiütéses győzelem nem is jött össze. Benitez ugyanis egy váratlan ötlettől vezérelve azt találta ki, hogy az odavágót veszítse el a Liverpool egy góllal. Nem többel, de az az egy azért legyen meg mindenképpen. Informátorunk szerint a stábnak hosszas könyörgéssel végül sikerült meggyőznie a spanyolt, hogy a hétvégi Portsmouth elleni rangadó miatt ne pihentesse Gerrardot, de a terv maradékából jottányit sem engedett.

Bellamynak két arca van (nyak egyik alatt sincs), bármikor lehet tőle sziporkázó cseleket és a hátvédek arcon csulázását várni egy Aston Villa ellen, de egy ilyen fontos meccsen pontosan lehetett tudni, hogy magára fogja hagyni az egyébként sem BL-döntőbe való Kuytöt. Őket kellett volna helyzetbe hoznia Gerrardnak és Zendennek, mert a fedezetsor két további tagjának más feladata volt, ők halálfejes zászlóval és ciánba mártott stoplival várták, hogy Lampard, vagy Cole átlépjék a félpályát, és ők megkezdhessék az óvatlan londoniak azonnali preparálását.

Van a világon bármi, ami csodálatosabb az egyenes kieséses, fordulónként két meccset előíró focikupáknál? Esetleg van, de hogy az nem a langyos körmérkőzés és nem is a túl sok elidegeskedett meccsel járó egymeccses kieséses rendszer, az mindig is biztos volt. A szerda esti MU-Milan után pedig még sokkal biztosabb. Izgalmas volt a felvezetés, végtelenül izgalmas, fordulatos és szórakoztató maga a meccs, és a kilencven perc végén sem egyik, sem másik csapat, sem bármelyikük drukkerei nem lehetnek egy cseppet sem nyugodtabbak, mint voltak a mérkőzés előtt.

A pályán történtek alapján a meccs előtti kérdések közül nagyon kevésre lehetett megtalálni a választ. Igazán egyértelműen pedig csak egyre: ez a tartalékos manchesteri védelem középen tényleg olyan rossz, ahogy az Alex Ferguson legrosszabb rémálmaiban megjelenhetett. A maradék négy bajnoki meccsre (mínusz a Chelsea ellenire) elég lehet ez a teljesítmény is, de ha a San Siróban Ancelotti úgy dönt, hogy több csatárral játszik, és ide a rozsdás bökőt, hogy úgy dönt, akkor a United megint csak abban bízhat, hogy csatárai talán képesek kiegyenlíteni a Milan által szerzett gólokat. Az olaszok első góljánál Heinzét állva hagyta Kaká, a második előtt pedig az argentin és Evra ütközése, na meg az, ahogy kettejük közt a brazil egy egészen furcsa fejmozdulattal egyáltalán el tudta vinni a labdát olyan jelenetek voltak, amilyeneket hétvégi sörmeccseken is ki szokás röhögni. Evra teljesítménye nyilván még saját magát is felidegesítette, a lehető leghülyébb módon ordibálásért szedte össze azt a sárgalapját, aminek eredményeként nem játszhat majd Milánóban, tovább gyengítve ezzel csapata védelmét. Ferguson biztosan nem dicsérte meg.

A sportszergyártók általában a nagy világversenyek előtt szoktak új reklámokkal kirukkolni, Messi Getafe elleni csodagólja viszont megihlette az Adidast. Argentínában már fut a tévéspot, amelyben nemes egyszerűséggel Maradona 1986-os góljának eredeti kommentárját rakták rá Messi nagy futására.

Nem rossz, de a sajtóhirdetés remek dizájnjával talán még erősebb.

(Via Napi Adag)

Na, mi volt a hétvégi angol forduló legfontosabb eseménye? A Manchester United fájdalmas botlása? A Chelsea még fájdalmasabb botlása? Rio Ferdinand még sokkal fájdalmasabb botlása? A Watford végleges búcsúja Priskin újabb gólja ellenére? E-gyik se-m. Kis segítség: a Fulham-Blackburn meccsen történt, és nem Lawrie Sanchez bemutatkozása a hazai kispadon.

Április 21-én szombaton Nagy-Britannia történelmének egyik legszigorúbb tabuja dőlt meg, aminél nagyobb meglepetés talán már csak a vérfertőzés legalizálása lehetett volna. A BBC legendás fociműsorában, a Match of the Day-ben ugyanis Jacqui Oatley közvetíthette a Fulham-Blackburn összecsapást, és még ha ez furcsa nevéből nem is derül ki egyértelműen (a baloldali képből viszont igen!), a 32 éves, egykor aktívan futballozó, Wolves-drukker szpíker 1 nő.

A közvetítés gond nélkül lezajlott, Oatley nem volt rosszabb (vagy jobb), mint hímnemű kollégái, és bár a MotD fix szakkommentátora, Gary Lineker minimálisan szurkálódott azért, a brit futballtársadalom befogadta ezt az első fecskét. A két jelesebb kivételt Steve Curry, a konzervatív Daily Mail szakírója és Dave Bassett munkanélküli (korábban számtalan csapat edzője, azon kevés angol emberek egyike, akiknek sikerült egy szezonon belül két csapat kiesésében is aktív szerepet vállalnia) jelentették. Curry szerint Oatley vijjog, mint egy sziréna, és egyébként is, a női szpíkereknek már a gondolata is borzasztó, míg Bassett azt állítja, hogy nem csak ő ellenzi ezt a nagy emancipációsdit, hanem mindenki, akit ismer a futball világából, csak sajnos a többiek gyávák megszólalni ebben a szörnyű, politikailag oly korrekt világban.

Manchester United – AC Milan

Daragoj ucsityel, az osztály létszáma huszonkettő, (mocskosul) hiányzik innen Ferdinand és Vidics, onnan pedig Dida. Sebaj, legalább sok gólt látunk, szagyityesz és bontsatok egy sört hozzá, ribiata!

Nem tudhatjuk, mivel zsarolja a Brown família Fergusont, hogy kisfiukat, West játszassa, de valami sötét titkot orrantunk a dolog mögött. Márpedig Ferdinand és Vidics együttes hiányát valahogy meg kell oldani, és ehhez az újabban szinte támadót játszó O’Shea hátraparancsolása kevésnek tűnik, így kerülhetett a képbe Brown, aki nagyjából annyira megbízható, mint egy kolumbiai vámtiszt. Szívünk manchesteri pitvara abban bízik, hogy még azelőtt kiállítják, mielőtt komoly bajt okozna.

A Manchester-szurkolók rémülete tehát jogos is lehetne, ha nem látnánk a Milan kezdőjét, mely egy hatalmas X-el a zászlóján masírozik majd ki a gyepre. A hat védővel és egy árva csatárral melegítő Milan esélye a gólszerzésre Kaká és Seedorf zsenialitásában rejlik, esetleg a legváratlanabb pillanatokban gólt fejelő Ambrosini okozhat örömet szívünk milánói negyedének. Minden más lenne persze, ha játszhatna a Fenomenális Hód, ám még így sem ő a legnagyobb hiányzó, hanem a vállát fájlaló Dida. Őt ugyanis az ausztrál Kalaccsal próbálja pótolni a Milan, aminek a gondolatától is jeges félelem ragadja torkon a kapust jól ismerő olasz szurkolókat.

Materazzi még a sulidizsiben stukkolta mellbe az osztálytársakat két Sabrina szám között, amikor utoljára bajnok volt az Inter, ha nem számítjuk a tavalyi ajándék-scudettot. Ez a címvédés tehát minimum kétes értékű, de legalább a pályán érték el, ráadásul úgy, hogy a bajnoki címet szinte a félidőben oda lehetett volna adni nekik, annyira nem volt ellenfél. Számunkra azért örömteli a hír, mert a további, immár tökéletesen tét nélküli meccseken biztos, hogy több lehetőséget fog kapni Filkor Attila, sőt, titkon abban is bízhatunk, hogy Recobának fogja osztani a zsugát. Ha valaki az eddigiek ellenére tőlünk vár totó-tippeket, annak felhívjuk a figyelmét, hogy egy héten belül az egész Inter-kezdő lebarnul, meghízik és a hátralévő fordulókban általában ocsmányul fogja kapkodni a lábát.

Milánói hírszerzőnk tudósítása szerint Ronaldo minden Milanban szerzett gólja után rontást küld Capello fejére. Tegnap kétszer, nyertek is és már csak egy pontra vannak a dobogó legalsó fokától, ahol a hazai pályán rangadót bukó Lazio posztol egyelőre. A Fiorentina győzelme tökéletesen felesleges erőfeszítés eredménye, a rómaiak pechje, hogy Frey komolyan vette a meccset és leengedte a reluxát. Jövő héten Roma-Lazio és helycsere a dobogó alján, uff!

A spanyol bajnokság 31. fordulójában történteket és az ezek után kialakult helyzetet elemző írást majdnem azzal indítottuk, hogy „hárman maradtak", csak aztán kénytelenek voltunk ráébredni, hogy jobb itt már nem jelenteni ki semmit ilyen határozottan. Csak azért, mert hat pontra vannak a még mindig vezető Barcelonától, miért ne nyerhetné meg ezt a 38 felvonásos bohózatot a Valencia vagy a Zaragoza? Az első három helyezett között már egy sincs, amelyikről ne lehetne elhinni, hogy két forduló alatt is képes eladni egy hatpontos előnyt.

Az élcsoportból továbbra is a Sevilla tűnik a legmegbízhatóbbnak, és ha nem lenne olyan nehéz a sorsolásuk, amennyire az (Madrid idegenben, Zaragoza otthon), simán ők lennének a legnagyobb esélyesek, függetlenül attól, hogy még egy ponttal a Barcelona mögött vannak. Egymillió rossz dolgot lehet mondani a spanyol nagycsapatok idei teljesítményéről, a Sevilláéról viszont legalább egyet nem: ők soha nem tökölnek. Ahogy szerdán a Deportivo ellen abbahagyták, úgy rohantak neki vasárnap a Sánchez Pizjuanban a gyengécske Athleticnek is, és még az sem vette el a kedvüket a folyamatos támadástól, hogy kihagytak egy tizenegyest. A Madrid és a Barcelona ilyenkor összecsinálja magát, Kerzsakovék meg úgy vágtak négyet, hogy a gólkirály Kanouté nem is volt a pályán.

Real Sociedad - Atlético 2-1
Az Atlético az ilyen meccseket akkor is elveszíti, amikor formában van, most pedig egyáltalán nincs, ez a forduló után már az UEFA-helyezésért is küzdeniük kell. A Real Sociedad ettől még kiesik.

Real Madrid - Valencia 0-1
Mire számítsunk, amikor két olyan csapat találkozik, amelyek egyaránt 42 gólt voltak csak képesek rúgni harminc meccsen? Unalmas és sűrű meccset sok idegeskedéssel, egyetlen, az utolsó percekben szerzett Valencia-góllal. És Morientes szerzi majd, csak hogy jobban fájjon.

Deportivo - Osasuna 2-0
Miután csütörtökön a Sevilla saját közönsége előtt alázta meg a Deport, a kék-fehéreknek muszáj lesz valami értékelhetőt produkálnia a Riazorban. A klub történelmének legfontosabb meccse, az UEFA-elődöntő előtt álló Osasuna pedig tökéletes partner lesz ebben, hiszen nekik a bajnokságban már nincs miért küzdeniük.

Espanyol - Betis 1-0
Luis Fernandez kezdeti lendülete elfogyott, a Betis ismét Spanyolország legtragikomikusabb csapata, értékelhetetlen játékkal és szabályosan elmebeteg klubvezetéssel. Még egy UEFA-elődöntőre készülő, félgőzös Espanyoltól is kikapnak.

Atalanta – Roma 1:2
Azok után, hogy múlt héten a San Siroban mértek elemi erejű csapást a látványosan nyaralni induló Interre, most egy fokkal motiváltabb, de két fokkal gyengébb csapathoz utazik a Roma. Az Atalanta fittyet hányva a Serie A etikettjére nem hajlandó a kiesés ellen küzdeni, sőt, olyan jónak érzik magukat, hogy a csapásmérő szekciót egy Vierivel meggyengítve küldik harcba a farkasok ellen. Az Udinese beelőzése mellett szép célnak tekinthető a 12 góllal házi gólkirály Doni illendő búcsúztatása, az ék lágyék (bocs…) műtétje miatt ugyanis számára ez a szezon utolsó meccse.

Chievo – Livorno 2:1
Ha a csapatod beceneve Repülő Szamarak, téged nem szeret az élet. A Chievo szimpatikus kis együttes, de ha az ilyen meccseket nem nyeri meg, Del Neri csapata jövőre eggyel lejjebb kezdi meg a szezont. Lucarelli bejelentette, hogy távozik a Livornotól, ezért most egy emberként rühellik a saját szurkolói. Ezt ő konkrétan leszarva második a góllövőlistán és jól értesült informátorunk szerint a 63. percben Fiore passzát most is beveri a hosszúba.

Empoli – Torino 2:0
A három meccses gyufasorozatból érkező Torino zuhan, mint a zongora a tizedikről és mivel a Serie A legfaszább nevű játékosa, Elvis Abbruscato is hiányozni fog, sajnos nem szerezhetnek pontot Empoliban. Ezzel pedig annak is nőnek az esélyei, hogy nem tart már sokáig a nagy hedonista lubickolás (ők itt, a Juve eggyel alattuk), hiszen szinte már csak abban lehet bízni, hogy még náluk is lesznek gyengébbek. Az Empolinál már így is a klub aranykorát élik, nem sanszos, hogy az eddig összesen 25 gólt szerző Toro ellen görbülne sírásra a szájuk.

Mi is nehezen hisszük el, de néha történnek lépések a jobb és szerethetőbb futball irányába. Adriano például hiába hitte azt, hogy baromi ravasz volt, amikor feldobta magát szerdán a Roma tizenhatosában, a buta bíró meg beszopta a piruettet és tizenegyest ítélt. Az olasz szövetség ugyanis visszanézte a meccs videóját, és szokatlan hatékonysággal szokatlanul észszerű döntést hozott. Adrianónak ki kell hagynia a következő két bajnokit, amitől az Inter ugyan még bajnok lesz, viszont az üzenet Inzaghi és a többi ballerina számára innentől kezdve egyértelmű: nem lehet többé eljátszani a hattyú halálát, mert a kamerák mindent látnak, és most már precedens is van a büntetéshez.

Az persze más kérdés, hogy az olaszoknak érdemes lett volna korábban észbe kapniuk, ha előbb kezdenek el kemény ítéleteket hozni, talán még az UEFA is elnézte volna a tavalyi Moggi-gate-et, és akkor nem kellene a digóknak 2012-ben Donyeckbe utazniuk, hanem csak mondjuk Milánóba.

Adriano színjátékánál lényegesen undorítóbban viselkedett a Lyon-Rennes meccsen a hazaiak csehe, Milan Baros, aki egyszerűen lebüdösniggerezte az ellenfél kameruni középpályását, M'Biát. Az, hogy Baros ehhez nem szavakat, hanem viszonylag egyértelmű gesztusokat használt, nem sokat segít az ügyön, klubjának szánalmas magyarázkodása pedig még kevesebbet. A Lyon szerint "Baros egyszerűen el akarta mutogatni, amit nem tudott elmondani franciául, hogy 'felejts el és adj nekem levegőt', és Milan egyébként sem rasszista". A francia szövetséget ez nem hatotta meg, vizsgálják az ügyet, és Baros akár hat meccses eltiltást is kaphat, ami Lyon bajnoki címét ugyan nem veszélyeztetné, viszont kiválóan felhívná a játékosok figyelmét arra, hogy bármekkora taplónak azért nem szabad lenni. Reméljük nem remeg meg a franciák keze.

Két megjegyzésünk van még. Egy: Eto'o letépte volna Baros tökeit. Kettő: Ez a Baros mindig mennyire haszontalan, nemzetközi porondon bizonyítani képtelen játékos volt... Patrik Berger óta ekkora kamu nem jött Csehországból.

Az Inter–Roma meccs előtt az volt a kérdés, hogy a milánóiakat beparáztatja–e a 13 pontra zsugorodó előny lehetősége, illetve hogy ugyanez a leosztás mennyire motiválja a szezonjából már így is mindent kihozó Romát. Ennyi maradt izgalomnak idén, hacsak a bennmaradók csatája nem hoz lázba, kedves olvasó. Csak két perc hiányzott ahhoz, hogy a mindenki által várt legvalószínűbb végkimenetel megszülessen, amikor a meccs utáni ünneplés részleteit megvitató milánói védők között Totti eldöntötte a meccset. Ahhoz viszont rohadt nagy Roma-fanatikusnak kell lenni, hogy ennek bárki jelentőséget tulajdonítson a bajnokság végkimenetelét tekintve.

A Milannál bizonyárra megörültek a hírnek, hogy anyagilag rendben van a klub és lendületből laposra verték a leszegett fejjel rohamozó Ascolit. Eközben az Atalanta bejelentette, hogy a hét végén visszatér a csapatba Vieri és egyből utána bemutatták, hogy miért van rá szükségük: az Empoli tök simán kopaszra verte őket. Bobót egyébként azért szeretjük, mert az egyetlen sztárjátékos, aki vállaltan utál focizni.

Leo Messi 19 éves, a világ egyik legjobb csapatának meghatározó játékosa, korszakos zseni. Ezt mind eddig is tudtuk. A szerdán a Copa del Rey elődöntőjében a Getafénak rúgott gólja viszont a Barcelona messze legszebb idei gólja, pedig volt ugye Ronaldinho Villareal elleni tökéletes ollózása is. Ez azonban több volt még a brazil akrobatikájánál is, amikor majd 2009 szilveszterén az évtized legszebb góljaival szórakoztatják a részeg tévénézőket, ez egészen biztosan ott lesz a válogatásban.

A legszebb pillanat az, ahogy Eto'o a gól után egész egyszerűen nem hiszi el, amit látott, és csak a fejét fogja ámulatában. Az összehasonlítgatás Maradona 1986-os, angolok elleni góljával elkerülhetetlen.

Messi valamivel gyorsabb, ha jól számoljuk, ő 11 másodperc alatt cselezi végig nagyjából ugyanazt a távot, amihez Diegónak 12 kellett. Mindketten négy mezőnyjátékost és az ellenfél kapusát fektetik el, de Messinek a végén még át is kell emelnie a labdát egy becsúszó hátvéd lábán. Ráadásul az angol hátvédek mintha kicsit öregesen kísérnék Maradonát, akinek így egyetlen olyan bokamozdulatot sem kell bemutatnia, mint Messinek a negyedik védő elfektetésekor. Az viszont kétségtelenül Maradona mellett szól, hogy ő azért egy világbajnokság negyeddöntőjében csinált hülyét az ellenfél védőiből. Az meg ellene, hogy bár gyönyörű szólója előtt isten keze segített neki még egy gólt szerezni, azért Messi második gólja a Getafe ellen a maga zseniális bokamozdulatával valahogy szimpatikusabb.

Romario ezredik góljára lassan egy hónapja vár lélegzetét visszafojtva Brazília, valamint mindenki, akiben érző szív dobog. Ő azonban képtelen betalálni, és mi is megfogadtuk, hogy majd csak akkor magyarázzuk el, miért is Baixinho az utóbbi tizenöt év legnagyobb focistája, ha eljut az ezerig.

Addig inkább nézzük meg ezt a rövidfilmet az előző ezres, Pelé mérföldkövéről. Ha valaki nem értené sem a portugál szöveget, sem a spanyol feliratot, összefoglaljuk, mi is történik.

Mindenkinek vannak kedvenc jelenetei minden világbajnokságról, és fogadjunk, hogy az argentinokat gyűlölők népes tábora egyszer sem szórakozott jobban a '90-es vébén, mint a Kamerun elleni meccs 89. percében (na jó, esetleg a döntő után igen). Meglepetésre az afrikaiak vezettek egy árva góllal, az ekkor még fürge Caniggia azonban szélsebes kontrát indított. Két kameruni védőn még valahogy átbotladozott, ám jött Benjamin Massing.

A latin-amerikai szpíkerek ordítási képességei legendásak, mi viszont úgy gondoljuk, az még nem teljesítmény, ha valaki másfél percig levegővétel nélkül tudja azt ordítani, hogy gooooooooooooooool, vagy eseleg golgolgolgolgolgolgol. A teljesítmény az az, amikor egy holland férfi Bergkamp 1998-as, Argentína elleni győztes gólját látva kielégül.

Elnézve ezt az izét, ami ebben a spanyol bajnokságban hétről hétre folyik, egy csapat sincs, amely igazán megérdemelné, hogy hosszabban foglalkozzunk vele. Ez a harmincadik például milyen forduló volt? Az első háromból csak a Barcelona nyert, de a döntetlennél több nekik sem járt volna. A Sevilla tovább bukdácsol a bajnokságban, nem lennénk meglepve, ha hamarosan az első hely helyett már azért küzdenének, hogy legalább a négyben benne legyenek. A Madrid meg sírhat, hogy az első ellenük befújt tizenegyes valóban nem volt semmi, viszont ez nem változtat azon a tényen, hogy megint tragikusan játszottak, és ha nem kapnak egyet ajándékba, az ítélet napjáig nem rúgnak gólt.

Csapatok helyett foglalkozunk hát egyéniségekkel, mert azokból tényleg van egy rakás Spanyolországban, és ezen a hétvégén többen is igazi hősként viselkedtek és játszottak.

Hős #1 - Javier Portillo.
Az 1982-es születésű Portillo évekig próbálta meggyőzni a Real Madrid gyorsan cserélődő edzőit, hogy helye van a kezdőben. Nem sikerült neki, így először a Fiorentinának, másodszor pedig a Brugge-nek adták kölcsön, végül pedig eladták Tarragonába a Násticnak. Itt a csatár idén a csapat 30 góljából kilencet szerzett, és az összesen megszerzett silány 24 pontból 15 az ő találatainak köszönhető. Vasárnap az ő fejesével sikerült legyőzni azt a Zaragozát, amelyik az előző fordulóban a Barcelonát mosta le, és bár a Nástic ennek ellenére ki fog esni, Portillo jövőre egy lépcsővel feljebb léphet, talán pont a Zaragozába.

Hős #2 - Pedro Munitis
Azért ha mégis egy csapatot dicsérni akartunk volna ez a forduló után, az mindenképpen a tavaszi szezon legeredményesebbje, a Racing Santander lett volna. A Madrid elleni meccs második félidőjében szétfutották az ellenfelet, és ezúttal nem Zsigics, hanem Munitis őrjítette meg Cannavaróékat. Munitis, aki a Racingban nevelkedett, majd miután megpróbálkozott a Madriddal (ahonnét elküldték – kezdünk itt valami tendenciát felfedezni) és a Deporral, karrierjét befejezni visszatért otthonába. Bár egyik tizenegyesben sem volt benne, messze ő volt csapata legjobbja.

Ezt az Intert csak úgy lehet megverni, ahogy Valenciában láthattuk: ököllel. A fogócskázásba torkolló versengés a domináns hím pozíciójáért anno pont úgy döntetlennel zárult, mint most a Palermo elleni meccs, annak ellenére, hogy lélektanilag a legjobb pillanatokban két gombócot is legyömöszöltek a szünetig a milánóiak torkán. Figo még korántsem az a csoffadék vénember, akinek sokan gondoljuk, az ijesztő külsejű Cruz meg már rég ötszörös gólkirály lenne, ha nem a nevek bűvöletéből szabadulni képtelen Interbe vetette volna a sors. Ahhoz meg, hogy Recoba bebizonyítsa, övé a keret legjobb bal lába, úgy tűnik, minimum tökön kellene vele rúgnia Mancinit. A Palermo pedig  jó csapat, talán az egész olasz mezőny legszimpatikusabbja, de csak ordenáré mázlival kerülték el, hogy két gólos előnyről elbukják a már táskába pakolt három pont mindegyikét.

A Fiorentina, az Atalanta és a Lazio egyaránt emberhátrányban fejezte be a meccsét, de míg a lilák hozták a toszkán derbit, az Atalanta pedig idegenben verte a Torinót (a 8. percben már kettővel mentek), a Lazio nyolcmeccses nyerő szériája a tökutolsó Ascoli pályáján fújt ki (2:2).

A forduló 4. kiállítását a Sampdoria szenvedte el, más kérdés, hogy a 86. percben 0:4-nél egy fault megítélése miatt rikoltozó Novellino edző kiállítása nem rengette meg alapjaiban a bő egy órával korábban eldőlt meccset. Totti az európai topligák csatárfenoménjei közül elsőként elérte a 20 gólos határt, két gólja mellé egy gólpasszt is kiosztott és lassan kipállik a szája a hüvelykujja állandó szopogatásától. Bár még mindig jobb így szopni, mint múlt kedden Manchesterben.

Racing - Real Madrid 1-1
Szögezzük csak le, hogy a Madrid feltámadása kamu. Cseppet sem játszottak jobban az utóbbi meccseiken, mint a szezonban korábban, csak mázlijuk volt az eredményekkel. Ez a teljesítmény pedig kevés lesz a spanyol tavaszi szezon legjobb eredményeket hozó csapata ellen.

Betis - Real Sociedad 2-0
Néhány hete ez két kiesőjelölt harca lett volna, ma már a tuti kieső Real Sociedad látogat a biztosan megmenekülő Betishez. Ha valaki most még vitatkozna ezzel, a meccs után már nem fog.

Atlético - Levante 2-0
Két dolog biztos itt. Egyrészt hogy a Levante játékosai a legdurvább ellenük elkövetett faltok után sem maradnak majd lent a földön fetrengeni. Másrészt pedig hogy az Atlético nyer, Torres és Agüero szépen megosztoznak a gólokon.

Getafe - Villareal 0-1
Schuster edzői kvalitásai körül sűrüsődnek a kétségek, minél többet van szó arról, hogy lelép a Madridhoz, annál rosszabbul játszik a Getafe. Most már senki nem beszél az UEFA-kupáról, a Villareal pedig ki is fogja használni a bizonytalanságot.