Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

I. NST interjú - Raphael Honigstein

2008.09.04. 02:28 heinrich

A szurkoló már csak olyan, hogy a labdarúgást érintő kérdésekben hatalmas fenntartásokkal kezel minden, az övével nem egyező véleményt. Raphael Honigstein azok közé a nemzetközileg is elismert szakírók közé tartozik, akinek munkáit csak a legnagyobb áhítattal forgatjuk, olvassuk. Raphael tizenöt éve él Londonban, mint a Süddeutsche Zeitung kiküldött tudósítója, de ha már ott volt, egyben Bundesliga szakíróvá is lett a The Guardiannél. Jó néhány csatornánál szerepel szakértőként (Sky TV, Setanta Sport, Setanta Sport News) és részt vesz a talkSport rádióadás szerkesztésében is. Közismert fociguru, száraz humora szinte védjegyévé vált. Hátunk mögött az NST minden komolyságával kerestük meg, és legnagyobb megtiszteltetésünkre azonnal felkarolta ügyünk. Az NST büszkén mutatja be első interjúját, melyet remélhetőleg számos másik követ majd, hiszen igen belelkesedtünk.

229 komment

Címkék: interjú bundesliga h szakértelem premier league

La Liga, 1. forduló - matracosok előre bátran

2008.09.02. 15:30 pancho_sanza

Nem pontosan azt kaptuk az első fordulótól, mint mit vártunk, de egy izgalmas bajnoki versengés ígéretével ütögethetjük a billentyűket. Pedig nagyon langyosan indult, hogy aztán még unalmasabban folytatódhasson. Szerencsénkre azonban bekapcsolódott a Real Madrid, hogy tradicionális vereséget szenvedjen La Corunában. Fellépett az egyáltalán nem lehengerlő Barcelona az újonc otthonában. Láthattunk egy erőteljes Sevillát, egy tündöklő Atlético Madridot. Csalódtunk a Betisben és a Bilbaóban, elképedtünk az Almería, Recreativo kettőse láttán, és szinte érzéketlenül szemléltük a Villarreal pontszerzését. Esett 24 gól és Vadócz Krisztián még nem mutatkozott be a spanyol élvonalban. Tovább után részletek:

48 komment

Címkék: spanyol la liga 2008/2009

Skócia virágai, IV. fejezet, Első rész...

2008.09.02. 13:00 donnelly

...melyben kizárólag a vasárnapi örökrangadóval foglalkozunk. A szezon első Old Firm-mérkőzését a Parkhead stadionban, a Celtic pályáján rendezték. A Rangers minimum egy Boruccal jobb volt riválisánál, de véleményünk szerint a Pedro Mendes vezette Világoskékek akkor is legyűrték volna a korábban megszokott bajnoki formájukat továbbra is csak időnként felvillantó Csíkosakat, ha Artúr király nem pont ma tér vissza Avalon szigetéről.

7 komment

Címkék: d skót old firm spl

Premier League, 3. forduló - Hibátlan csapat nélkül

2008.09.01. 13:00 pote

Péntek éjjel még nem sokan gondolták, hogy a hétvége egyik legnagyobb nyertese a ManUnited lesz. Pedig az Arsenal sima győzelme mellett, minden nekik kedvezett. A Pool hozta az eddig is mutatott játékát, de ezt már csak egy ponttal díjazták, a Chelsea meg elindította a Spurs idényét. Volt 24 gól, hárman a saját kapujukat is bevették, hárman meg büntetőből sem tudtak eredményesek lenni. Lapozás után mindezekről, egy tökéletes visszatérésről és a mi jó idénykezdésünkről is olvashattok.

316 komment

Címkék: összefoglaló premier league pl

Serie A, első forduló - Tényleg

2008.09.01. 10:54 _benito

Hi-bát-lan első fordulón vagyunk túl – mondatná velünk Lazio-szurkoló énünk, ha lenne nekünk olyan. Így sincs azonban okunk panaszra, hiszen a nagycsapatok remek meccsekkel bizonyították be, hogy többé-kevésbé igaza volt a közvéleménynek velük kapcsolatban: az Interből tényleg jó csapat lesz, ha Mourinho méltóztatik belátni, hogy tévedett, a Milanból talán még jobb, ha kezdenek valamit a védelmükkel, a Romának tényleg egy center hiányzik a legjobban, a Fiorentina tényleg jól igazolt, a Juve pedig tényleg nem világverő, de valóban rohadt nehéz játszani ellene. Az első forduló után egy római és egy torinói csapat áll az élen, mi meg 10/7-et lőttünk éhgyomorra. Hajtás után megkeressük a nagycsapatok döcögős indulásának felelőseit, és megpróbáljuk kitalálni, kik kerülnek ki a kezdőkből.

217 komment

Címkék: olasz videó összefoglaló serie a

Ny Sankt Træffård - A világ legjobb viking futballja

2008.08.31. 07:00 donnelly

Hogy feldobjuk egy kicsit az amatőr és félprofi labdarúgás híveinek, a kivételes különlegességeket kedvelő ínyencek, a perverzek és a komplett őrültek szürke hétvégéjét, megálmodtuk a skandináv futballkörút koncepcióját. Körbehordoztuk görbe tekintetünket azon, amit a Hansa-városoktól északra focinak neveznek, és alig jutottunk szóhoz. A lusta dánok nemrég kezdtek, a többiek már a hajrához közelítenek, a svédeknél otthon játszik Henrik Larsson, a feröeri liga pedig tele van magyarokkal. Részletek és további szarv nélküli sisakok a túloldalon, de csak ha egészen biztosak vagytok benne...

16 komment

Címkék: d skandináv kevesebb mint foci

Hétvégi jóslatok - La Liga 1. forduló

2008.08.30. 14:00 pancho_sanza

Elkezdődik. Nincs már több idő a nagyhangú fogadkozásokra, nincs lehetőség a mentegetősére, nem lehet tovább fölösleges reményeket kelteni. Minden csapatnak ki kell állnia és megmutatnia, mit is tud valójában. Ilyen szempontból a címvédő számára a legnehezebb a nyitó csörte, hiszen az évtizedes mumusnál kezdeni, aki ráadásul már játékban is van, talán nem feltétlenül szerencsés. Persze, ha a játékosok kihívásként élik meg a mérkőzést, akkor egy győzelemmel megüzenhetik a riválisoknak, hogy nem adják olcsón a bajnoki címűket. A kihívók közül a Valencia, Villarreal és az Atlético léphet pályára könnyebbnek tűnő ellenféllel szemben, miközben a Barcelona és a Sevilla ütközhet komolyabb ellenállásba. Mindenkinek jó szórakozást és szurkolást szeretnék kívánni. Tovább után részletek!

34 komment

Hétvégi jóslatok - Serie A, 1. forduló

2008.08.30. 12:11 _benito

Kezdődik! Hurrá! Hurrá! Hurrá! Háromszoros. Mint az Inter. A kijelentés élét a Sampdoria hivatott tompítani az első forduló szombati játéknapján, majd lesz egy Derby del Sud is, de hiába volt ez a legjobb meccs tavaly az egész szezonban, mégsem a Roma-Napoli a forduló rangadója. A remekül igazoló Fiorentina ugyanis a gyűlölt Juventust fogadja, természetesen mi is a két BL-reprezentáns meccsével fogunk bővebben foglalkozni. Az újoncok közül az abszolút teher nélkül bemutatkozó Bologna Milánóban, a Lecce pedig Torinóban lép pályára, a Chievónak viszont illene otthon megvédenie a másodosztály bajnokának becsületét a Reggina ellen. Lesz néhány elborzasztó 0-0 is a középmezőny középcsapatai között, de ez senkinek ne szegje kedvét, hiszen újra lehet bírózni, csalózni, fikázni és persze egy kicsit szurkolni is. Hajtás után Serie A, első forduló. Uccu neki!

86 komment

Címkék: olasz üveggömb serie a

Hétvégi jóslatok - Premier League 3. forduló

2008.08.30. 09:00 pote

Míg a spanyol és az olasz versengés csak most kezdődik, addig az esős szigeten már a harmadik kanyarnak futnak neki. Nagy valószínűséggel, most már a színvonal is el fogja érni a kívánt szintet, legalábbis a párosítások ezt sugallják. Kiemelkedik a Spurs Stamford Bridge-i látogatása, a Keegan-fiúk utazása az Emirates-be és a Pool következő szenvedése a Villa Parkban. A hét kérdése: hány hibátlan csapat marad a bajnokságban? marad-e egyáltalán? Lapozás után a mi tippjeink mellett egy kedves olvasónk (Adamfark) jóslatait is láthatjátok. Ezzel ünnepélyesen elkezdődik a szerzők és olvasók tippháborúja is.

32 komment

Címkék: üveggömb premier league pl

Végre elkezdik a nagyok is: indul a Serie A!

2008.08.28. 14:30 _benito

Kicsit megcsúsztunk a szezon beharangozásával, így most rohamléptekben következik az átigazolási szezon értékelése, az érkezettek és a távozók felsorolása, valamint egy kicsit az esélyek boncolgatása, mielőtt holnap már az aktuális fordulóhoz poroljuk le az üveggömböt. Lássuk tehát ki, kiket, hogyan és főleg minek igazolt, hiszen már az olaszok (és az Inter) is teljes lendülettel a 2008/09-es szezon lázában égnek, és mit tagadjuk, nekünk is rohadt lassan akart eltelni ez a két hónap ötvédős ocsmánykodás, magukat dobáló csatárok és a klasszikus olasz imádkozva reklamálós mozdulatsor látványa nélkül.

128 komment

Címkék: olasz beharangozó üveggömb serie a

La Liga - Visszaszámlálás

2008.08.28. 12:00 pancho_sanza

Ahogy közeledik a rajt, úgy válik egyre halványabbá a szívünkben lakozó bizonytalanság kétségbeejtő érzése. Miközben az angolos és németes kollégák már a bejegyzések hozzászólásait számolgatják, mi még jósolni sem merünk a La Liga 2008/2009-es szezonjával kapcsolatban. Pedig lassan illene elkezdenünk a ráhangolódást és a ráhangolást, mert alig egy hét múlva elindul az a bajnokság, amelyben szinte minden valamirevaló csapat magasabbra teheti a lécet. Az előző év szerencsétlenkedéseire gondolva teljes joggal. Persze mielőtt a lelkünk mélyén szunnyadó optimizmusból táplálkozva pozitív hangvételű bejegyzést kerekítenénk, meg kell nyugtatnunk mindenkit, hogy láttuk a spanyol Szuperkupa döntőjét és egyáltalán nem nyűgözött le minket. Pedig akár két kézzel tapsikolhatnánk, hogy milyen nagyszerű fordítással és milyen komoly sportemberi nagysággal szembesültünk, azonban a Valencia csapatánál csak Várhidi Péter szolgált meglepőbb teljesítménnyel. Mi tudjuk legjobban, hogy erősíteni kell a stúdiókban, de nem igazán értjük a választást. Valakire biztos mély hatást gyakorolhattak a legbajszosabb fiatalító spanyolokkal kapcsolatos Európa-bajnoki meglátásai. A spanyol-olasz negyeddöntő előtti „Toni ma este kettőt rúg” kijelentésénél, számunkra is csak az elődöntő szünetében benyögött „Raúl nekem hiányzik” politikusokat megszégyenítő populizmusa tetszett jobban.

89 komment

Címkék: spanyol la liga 2008/2009

Premier League, 2. forduló - Jobb később

2008.08.27. 08:00 pote

Még mindig úgy érezzük, hogy emiatt nem kellett volna minket berángatni a kánikulából. Az átigazolási szezon sem zárult le, a sérültek sem épültek fel, a fiúk sem kerültek formába. Ennek ellenére ugyanazokért a három pontokért csatáznak a csapatok. Több-kevesebb sikerrel, sok fejesgóllal. Még csak a második forduló ment le, így messzemenő következtetéseket nem szeretnénk levonni. Azt meghagyjuk a jubileumi negyedikre. Hajtás után az újra háromnapos fordulóról, egy új rovatról, jóslataink beteljesüléséről életéről, meg a mi kis kvízünkről is olvashatsz.

265 komment

Címkék: összefoglaló kvíz premier league pl

Bundesliga, II. forduló - Fókuszban a védelmek

2008.08.26. 06:30 heinrich

A kapusok, védők mindig is kevesebb fizetést, megbecsülést és figyelmet kaptak, mint a csellósok. A jelenség nem egyedi, nem a Bundesliga klubok sajátja, hiszen még Cannavarónak is szinte magyarázkodnia kellett az Aranylabda átvételekor, de Makelele véleménye is mértékadó lehet. Statikus állóbekk még csak-csak akad a piacon, de a Lahmhoz hasonló wingback már ritka jószág - akinek jutott, fehéredő ujjakkal kapaszkodik bele. Ennél is tragikusabb a helyzet, ha az ember megfelelő középhátvédet keres, igazi klasszis megszerzése gyakorlatilag lehetetlen, és egyre kevesebben vannak. Két forduló alatt 14 klub kapott 3 vagy több gólt - Bundesliga összefoglaló a védelmek tükrében. A hét kérdése: ki legyen Dede helyettese?

87 komment

Címkék: videó bundesliga h összefoglaló hamburg bayern münchen werder bremen schalke

A piros, a kék meg a zöld

2008.08.25. 19:48 OJ

A piros, a kék meg a zöld: e három színből egyenesen következtethetnek Olvasóink, melyik bajnokság viszonyaiba mászunk bele a lapozás után. Persze elég egyszerű dolog kikiáltani hatmeccsesnek ezt a ligát, de mit tegyünk, konkrétan erről van szó – mégha igaz is, hogy errefelé sincsenek híján tréfás kedvű kiscsapatoknak. Ha nem szúrják el valami kegyetlenül, mint tavaly a piros trikós társaság, akkor holtbiztos, hogy landol az érem és jön a díszvacsora. Egyébként meg örül majd a Braga vagy a pénteki nyitómeccsen ikszelő Guimaraes.

36 komment

Címkék: portugál beharangozó üveggömb

Skócia virágai, III. fejezet

2008.08.25. 09:00 donnelly

Száz százalékos csapat már nincs a mezőnyben, de az első két helyet tekintve helyreállt a világ rendje. A Kilmarnocknál nagyon érzik, hogy lassan eljő a kiesést hozó szezon, és mindent megtesznek azért, hogy ez ne most legyen, a Falkirknek viszont nem egyszerű a sorsolása, így már el is foglalták a nekik szánt kieső helyet. Nagy meglepetésünkre három 1-1-es döntetlen született, és a Celtic jóvoltából igazi focit is láthattunk az első Old Firm ütközetet megelőző, egyébként harmadik fordulóban. A góllövéssel küszködő Hibernian csatára vezeti a góllövőlistát, az Invernessbe is kell ugandai játékos, Edinburghba meg még egy magyar, részletek lapozás után.

1 komment

Címkék: d skót spl

Bundesliga 2008/09 - III. rész

2008.08.24. 16:02 heinrich

A liga alsóbb bugyraiba merülünk alá, megtekintjük a feljutókat és szembesülünk a rendszerint itt tanyázó Cottbus-Bielefeld párossal is. Bitang kemény lesz a bentmaradás ügye, minden bizonnyal ismét csak az utolsó forduló második félidejében dől majd el az üdvözülés és a fertő kérdése. Tovább után vállalkozunk a végeredmény megtippelésére is, melynek során az irgalom és elfogultság írmagját is száműztük kérges lelkünkből.

26 komment

Címkék: német bundesliga h üveggömb

Hétvégi jóslatok light - Premier League 2. forduló

2008.08.23. 11:53 pote

Az olimpia még mindig tart, de már a második forduló következik Angliában. Óriási rangadót vagy derbyt nem találunk a programban, de pár mérkőzés pikánsnak vagy érdekesnek ígérkezik első olvasatra. Erősen bízunk benne, hogy az első forduló langyos meccseihez képest, az iram és a színvonal is közelíteni fog a megszokotthoz. Technikai problémák miatt csak egy zanzásított beharangozót tudunk prezentálni Nektek, az idő rövidsége miatt. Ezért elnézést kérünk, és úttörő becsületszavunkat adjuk, hogy több ilyen nem fordul elő. Lapozz, mert ott láthatod a tippjeinket és a jövőre vonatkozó változtatásainknak a tervét is.

139 komment

A büszke fiú

2008.08.22. 14:02 OJ

Jonathan Wilson a fociirodalom Vujity Tvrtkója. Tájékozott oknyomozó szerző, világszerte kiváló futball-szakíróként ismerik, könyvek és cikkek sora fűződik a nevéhez, legyen szó a kelet-európai foci hanyatlásáról, a játékrendszerek evolúciójáról vagy egy-egy különleges történetről, melyek olvasása közben ez a remek labdakergetés teljesen más dimenzióba tevődik át. Az alábbi írását a Telegraph hasábjain és a Guardian blogjában is publikálta, talán nem veszi zokon, ha kölcsönvesszük a sztorit és szabad fordításban olvasóink elé tárjuk.

9 komment

Címkék: több mint foci

Bundesliga 2008/09 - II. rész

2008.08.22. 01:50 heinrich

Folytatódik a Bundesliga csapatok tüzetes bemutatása, átigazolásokkal, számokkal és némi esélylatolgatással tudunk szolgálni - a Bayern, Werder, Schalke dobogó után, most a mezőny nagyja kerül vasvilla tekintetünk kereszttüzébe. Mivel a jóslatokat - érdemei elismerése mellett - nyugdíjaztuk, itt tesszük közhírré, hogy a hétvégén Werder - Schalke (ho-hó) és Dortmund - Bayern (ho-ho-hó), igazhitű focidrukkernek képernyő előtt a helye, a többiek szürcsöljék csak a dinnyét a strandon.

23 komment

Címkék: német bundesliga h

Skócia virágai, II. fejezet

2008.08.21. 16:00 donnelly

Az odáig rendben van, hogy a Rangers a Celtic előtt foglal helyet a tabellán, de hogy mindkettőt megelőzze az újonc Hamilton, erre azért nem gondoltunk volna. A bennmaradásukra tippeltünk, az oké, de akkor sem kis dolog, hogy a második forduló után büszkén néznek le az SPL tetejéről a szánalmas skót kiscsapatokra. Szegény Motherwell egyelőre beragadt, de a Falkirk is, ahogyan megjósoltuk - az ő kiesésükben még mindig hiszünk, hogyan abban is, hogy a László Guyst nem fogja vissza a szombaton elszenvedett vereség. Részletek és igazolási hírek a túloldalon.

6 komment

Címkék: d skót spl

Komolyra fordult a bohóckodás

2008.08.20. 09:26 _benito

Argentína-Nigéria döntő lesz az olimpiai focitornán az olaszok hülyesége miatt. Vagy a braziloké miatt, tök mindegy. A lényeg, hogy az argentinok egyrészt megvédhetik olimpiai bajnoki címüket (Na, kinek sikerült ez utoljára? Annyit segítünk, hogy 64-ben és 68-ban kell keresgélni.), másrészt visszavághatnak az afrikaiaknak az atlantai döntőben elszenvedett vereségért. Egyébként nagy mázlink volt, mert senkinek eszébe nem jutott volna nézni azt a focitornát, ha nincs ott a magyar válogatott is, de bizony ott volt, még most is látjuk magunk előtt, ahogy az Üllői úton Dombi rainman Tibi elperecel a havas tizenhatoson belül, és már kint is vagyunk az olimpián. Így viszont, hogy néztük, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.

34 komment

Címkék: videó olimpia összefoglaló válogatott

Bundesliga, I. forduló - Jól szórakoztunk a pénzünkért

2008.08.19. 04:11 heinrich

Szavunk sem lehet, minden kincstári optimizmust és egyéb pártoskodó jóindulatot félretéve mondhatjuk, kiváló fordulóval kezdődött a Bundesliga, az új edzők bemutatkozásával is elégedettek lehetünk. Azzal meg különösen, hogy az egyre ínségesebb időkben (TV6 – BL, Eurosport2 – PL) öt darab bundás meccsnek örülhetünk/hétvége. Az elsők között indult a szezon, jó szívvel arra bíztatunk mindenkit, hogy ritmusban kapcsolódjon be a küzdelmekbe, mert az ugye van rogyásig. A tavalyi évhez képest elmaradnak a jóslatok, az összefoglalókat kedd reggel lehet majd felütni, míg hétközben ad hoc posztokkal szórakoztatjuk a nagyérdeműt.

75 komment

Címkék: német videó bundesliga h összefoglaló bayern münchen werder bremen schalke

Rorschach-teszt, avagy képaláírás kerestetik X.

2008.08.17. 17:14 heinrich

Utoljára jelentkezünk Rorschachilag, keressük popp, ktn, Oarbeaskoa, Aradebil, loveBZ, shinigami, Isarsturm (2#) és ZenZo méltó követőit. Legatyásítva, a Rorschach-teszt lényege, hogy az ember kapásból rávágja, mi jut eszébe egy adott képről. Se többet, se kevesebbet nem várunk mi sem, szabadítsuk fel tudatunk közösen és a kommentek közé helyezzük el virtuális képaláírásunk. A legjobbat önkényes szerkesztőségi közfelkiáltással, esetleg a Duna jegén közösségileg választjuk meg. Az eddigi, lezárt pályázatok megtekinthetőek itt, a legújabb példány pedig alant mutatkozik meg. Mindenki fújja fel az arcát, ebben a formában utoljára lehet bizonyítani.

Ki a király, juujj, KIJAKIRÁLY?

(by vár a tévé)

54 komment

Címkék: h vegyes izé rorschach

Olimpix, negyeddöntők: Kövér Ron és a Nagy Fal New Orleans Band

2008.08.17. 09:00 donnelly

Mindenki érdekében (nézők, játékosok, klubok) sokkal jobb lenne, ha a nagypályás futball eltűnne az olimpia műsoráról, és az olimpiai szellemhez sokkal közelebb álló és egyre népszerűbb teremlabdarúgás (FUTSAL) foglalná el a helyét. Ronaldinho kövérebb, mint valaha. Európát már csak Belgium képviseli. Nigéria tizenkét év után megint bajnok lehet. Az olimpiai szellem nagyon ott volt a pályákon, ennek jegyében 27 lapot osztottak ki a sporik a negyeddöntőkön, és ezekből négy volt piros. Legalábbis ennyiről tudunk, nem tudhatjuk mit cenzúráztak ki népi demokratikus testvéreink. Láthattunk tizenkét gólt (3-as átlag!), igaz ehhez két meccsen túlórára is szükség volt. Hosszabbítás és FREE TIBET a másik oldalon.

13 komment

Címkék: d beszámoló olimpia

László Tábor - IV.

2008.08.16. 10:20 donnelly

Amíg Britanniában mindenki a grúz-orosz rangadóra az olimpiára figyelt, László 'Áj tink' Csaba igyekezett gyorsan megerősíteni csapatát. Persze csak azután, hogy szegény Wellt jól elverték 3-2-re, és megcsodálhattuk a mester első diadalittas nyilatkozatát (reméljük, ebből még sok lesz). Lapozás után jövünk a székely mágus hétközi tevékenységével, egy majdnem magyar és két tényleges, de nemmagyar igazolással.

6 komment

Címkék: d skót lászló spl

süti beállítások módosítása