Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Német Kupa-döntő - Werder Bréma - Leverkusen

2009.05.30. 17:26 heinrich

Az egyik csapatnak mindenképp sikerül majd megmenteni tragikus szezonját, míg a vesztes fél arctalan nímandként koslathat haza Berlinből. A Werder számára mentség lehet a remek UEFA szereplés, de önmagában a döntő még nem jelent európai kupahelyet, a bajnokságot ne is bolygassuk, öt év folyamatos Bajnokok Ligája szereplés után küszöbön az éhkopp, ha ez a döntő is elmegy. Páratlan szerencse, hogy a bukott sorozatok nagymesterével, a 2002-ben horror treble-t (elvesztett német bajnokság, kupa és BL-döntő egy év alatt) jegyző Leverkusennel kell megküzdeni. Mindenre számíthatunk, csak nagy taktikai csatára nem. Az is sanszos, hogy aki az első gólt lövi, megtoldja másik kettővel, aztán mehetnek vádiratig szeszelni, majd a kiváló Ebert vállalja az éjszakai idegenvezetést. Szokásos három dolog tovább után.

77 komment

Címkék: német bundesliga h werder bremen leverkusen kupadöntő

Három dolog a színtiszta kék FA-kupa döntő elé

2009.05.30. 15:00 pote

Olyan érzésünk van, mintha a szerdai BL-döntő végeztével, amikor Puyol csak rázta és rázta, a 2008-2009-es fociidény is befejeződött volna. Csütörtök reggel az elvonási tünetek is megjelentek, és a Gyalog galopp felidézésénél is csak olyan lovagok jutottak eszünkbe, akik azt mondják ni-hil. Pedig lesz még foci a hétvégén szerte Európában. Franciaországban még bajnok sincs, az olaszoknál és a spanyoloknál még fontos pozíciókért folyik a harc, a németeknél meg az angoloknál pedig kupadöntőre kerül sor. A legjobban ezek közül az FA-kupa döntője izgat fel minket. Annyira nem, mint Ana Ivanovics, de a Williams nővéreknél egy fokkal jobban.
Lapozás után egy rövidke esélylatolgatás két főszurkoló segítségével.

133 komment

Címkék: chelsea fa fa cup everton fa kupa

Hétvégi jóslatok - Serie A, 38. giornata

2009.05.30. 12:46 _benito

Három helyszínre figyel Olaszország, Bolognára és Rómára negyed-negyed szemmel, a maradék másféllel Firenzére, ahol a Milan és a Fiorentina az automatikus BL-kvalifikációért csap össze. A kiesés elleni harc bombafavoritja a Bologna, melynek akár egy pont is elég lehet otthon a Catania ellen, ha közben a Torino nem talált még a kincstár mélyén néhány igen értékes telefonkártyát, amivel megvesztegetheti a rómaiakat. Az Inter és a Juventus is visszavághat, ha lesz kedve: a milánóiak a szezon legcsúnyább vereségéért üthetnek oda egyet az Atalantának, a torinóiak pedig a kupaelődöntőben oda-vissza gyalázó Lazio ellen biztosíthatják be 2. helyüket. Lassan itt a számadás ideje, nagy erőkkel készülünk rá mi is, markunk már ráfonódott a harangkötélre, de mielőtt megkongatjuk, még utoljára mellélövünk az összes meccsnek.

201 komment

Címkék: olasz beharangozó üveggömb serie a beharang

Szezonvégi futballkörkép a második vonalból

2009.05.29. 10:00 Vendégszerző

Az orosz, a holland, a török és a brazil bajnokságról értekezik következő vendégszerzőnk, Kele János, aki már egy hete elküldte a posztját, de a BL-döntős hype miatt csak most kerül ki. Utólag is bocs, jó mulatást hozzá mindenkinek. A szokásoktól eltérően a Nou San Trafford (a továbbiakban NST) ezúttal nem a világ legjobb futballjával foglalkozik, hanem kitekint kicsit a nagyvilágba, hogy körülvizslassa az olasz és spanyol első osztályra talajvízi tempóban feljövő második vonalat. Az orosz Premier Liga például már 6. a bajnokságok közötti rangsorban, ráadásul druszájától eltérően nem feltétlenül a tömeges importálás kétségtelenül kényelmes módját választva. Tovább után többek között az orosz, a holland, a török és az éppen csak elkezdődött brazil bajnokságból szemezgethettek, s ha jól figyeltek, azokra az egyszezonos gyémántokra is rátaláltok, akikre jövőre a Real Madrid megmentését bízzák.

61 komment

Címkék: szakértelem több mint foci vendégszerző

BL-döntő, 2009 - Puyol pedig rázza, rázza

2009.05.28. 14:25 nou san trafford

Ahogy a farizeusok is mondották anno Pilátusnak: szögezzük le gyorsan az elején. Óriási döntő volt ez, na. Nem tudunk nem vonni párhuzamot az 1994-es és a mostani döntő között, akkor pont a Barcát gondolták topfavoritnak, és lett macska-egér játék, nagy meglepetésre pont fordítva. Most meg a Manchester erejéről szóló dicshimnuszokkal találkozhattunk úton-útfélen, ha kinyitottuk a csapokat, és mindenki tudja mi lett belőle.
A döntő mindenegyes percét lehetett élvezni még Andrea Bocelli is megjegyezte, hogy ilyen jó meccset régen látott. A játék szinte végig folyamatos volt, a taktikai csata nem állóháborút eredményezett, a jobban játszó csapat nyert, és a játékvezetőt sem lehetett észrevenni. Tovább után végigmegyünk a fontosabb pillanatokon, negatív és pozitív irányba kiemelünk játékosokat, megveregetjük Guardiola vállát és elhúzzuk Ferguson nótáját is.

519 komment

Címkék: barcelona roma bl 2009 manchester united bl döntő final mu cl braca

A BL-döntő, és a 3 dolog

2009.05.27. 20:15 nou san trafford

Az, hogy a két legjobb csapat játssza a döntőt ma este, még nem jelenti azt, hogy jó meccset is látunk, de legalább leegyszerűsíti a helyzetet, ami a várakozásokat illeti. A legszebb, és a leghatékonyabb focit játszó társaság fináléjának színvonalát az dönti el, melyikük tudja ráerőltetni akaratát ellenfelére, de hogy ez melyikük lesz, azt szinte lehetetlen előre megmondani. A Barcelonáról tudjuk, hogy bárki ellen képes a kézilabdás felállás megvalósítására, a Manchestert viszont igen ritkán láttuk kétségbe esni attól, hogy nincs náluk a labda. Annál többször néztük végig, amint lenyűgöző sebességű, pusztító kontrával értek fel a másik kapu elé, igaz, a katalánoktól meg szinte lehetetlen szabályos eszközökkel megszerezni a labdát, ami nélkül ugyebár bajos kontrát vezetni. NST-ileg azt érezzük mérvadónak, hogy a Barcelona látványosan nem tudott mit kezdeni egy angol elitcsapat masszív védekezésével, miközben a MU fecnikre szaggatta a szépen sok passzal próbálkozó Arsenalt. A konklúziót tőletek várjuk, mi csak három dolgot sorolunk fel, amikre kíváncsiak leszünk.

507 komment

Címkék: barcelona bl manchester united három dolog

Hajrá, Manchester United!

2009.05.27. 15:35 nou san trafford

"Az, hogy a bárányok haragszanak a nagy ragadozó madarakra, nem meglepő: nincs értelme azonban a ragadozó madarakra megorrolni azért, mert kis bárányokat választanak maguknak prédául."

Vannak bizonyos egyszerű szabályok, amelyekhez kultúremberként ragaszkodnánk. Operát leginkább Milánóban, esetleg Bayreuthban hallgatunk és nem Indiában; kagylót Brüsszelben eszünk és nem Debrecenben; a sör legyen cseh, esetleg belga, de semmiképpen sem olasz vagy pláne amerikai. Focit pedig Angliában kell nézni (igazolt hiányzás esetén Angliából), nem pedig mindenféle gyanús délszaki helyeken. Oda majd elmegyünk megnézni azt, ahogy haszonállatokkal kergettetik magukat, meg mindenféle terményekkel dobálják egymást; ezek az ő igazi sportjaik.

A legjobb focit pedig Anglián belül Manchesterben találjuk. De nem ám csak idén, vagy az elmúlt három évben: az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan. Nagyjából azóta, hogy ez a nyakas skót odakerült.

155 komment

Címkék: beharangozó bl manchester united döntő több mint foci hajrá beharang

Hajrá, Barcelona!

2009.05.27. 11:50 nou san trafford

Ma este nem csak az eszement rágózás miatt fog motollaként járni a borvirágos orrú skót szája, hiszen történelmi égés előtt áll az edzőként és emberként egyaránt túlértékelt Sir Hubba Bubba. A döntőbe jutásért vívott harcban alaposan megtizedelt Barcelona ellen az ő hülyeségére már csak a megalázó különbségű vereség miatt lesz szükség, a 2-0 alapértelmezett végeredmény. Mi, Blaugrana-szurkolók, pontosan tudjuk, hogy a napfény cserzette katalán dombok között felcseperedő gyermekek az anyatejjel szívják magukba a bamba, nyaktalan angolok szopatásához szükséges életigenlő mentalitást. Aki egy ocsmány iparvárosban nő fel, és évente csak kétszer fél órára látja a napot, fel sem tudja fogni, micsoda érzés egy gyönyörű város varázslatos utcáin ünnepelni a BL-győzelmet, így arra biztatunk minden manchesterit, hogy Rómából ne hazafelé vegye az irányt, hanem Barcelonába.

113 komment

Címkék: bajnokok ligája beharangozó bl több mint foci hajrá beharang

Mocskos Barcelona!

2009.05.26. 14:10 nou san trafford

(A hagyományokhoz hűen idén is összegyűjtöttük a holnapi döntő előtt az egyes csapatok ellen szóló érveket, mindezt persze tudományos alapossággal végeztük.)

Tapsikolhat a sok metroszexuális futballkontár, minket nem téveszt meg, hiszen jól tudjuk, ők azok, akik a jó focinak szurkolnak. Lássuk be, nehéz is azonosulni ezekkel a szalonszeparatistákkal, akik a BL-döntő helyett a Fiúk a klubból plakátján kerülnének igazából a helyükre, ráadásul sokkal nagyobb lúzerek annál, hogy a spanyol Eb-siker után egy BL-serleget lobogtathassanak Madrid felé. Aki örül ennek a párosításnak a döntőben, az egyszerűen hülye, mert ha az Arsenal elleni elődöntő után Evra azt mondta, hogy kisgyerekek játszottak férfiakkal (nem úgy…), akkor vajon mit mond majd arról a csapatról, amelynek öltözőjében Cristiano Ronaldo is alfa hím lehetne? Mi már tudjuk, hajtás után Te is megtudhatod.

94 komment

Címkék: barcelona beharangozó bl több mint foci mocskos beharang

Mocskos Manchester!

2009.05.26. 14:10 nou san trafford

(A hagyományokhoz hűen idén is összegyűjtöttük a holnapi döntő előtt az egyes csapatok ellen szóló érveket, mindezt persze tudományos alapossággal végeztük.)

Egész Manchester hazugságban él! Azt gondolják, hogy övék a világ legjobb focicsapata, hogy az Oasis és a Take That jó, és hogy komoly arccal lehet az észak fővárosának nevezni egy olyan ipari kerületet, ami kétszáz éve még Jászberény státuszától is igen messze volt. De mit is várhatnánk egy olyan várostól, ahol az egy főre jutó kabriók száma magasabb a latin országokénál, miközben minden olyan nap megáll az élet és bezárnak a boltok, amikor legalább tíz percre napfény éri ezt a lepratelepet. Valamivel nyilván kompenzálni kell Európa lakhatóbb tájai felé, de ez most nem a Bajnokok Ligája címvédés lesz, ehhez ugyanis olyan csapatot kellene legyőzni, amely sportolókból áll, nem pedig alkoholista rögbijátékosokból.

68 komment

Címkék: d beharangozó bl több mint foci manchester mocskos beharang

Premier League 38. - A bennmaradást akarni is kell

2009.05.26. 09:00 pote

Sokféle verzióval eljátszadoztunk az utolsó fordulóval kapcsolatban. Azt az egyet kifelejtettük, hogy a kiesés ellen küzdő kvartett összes tagja ki fog kapni. Mi még most is szégyelljük magunkat a helyükben, mert a várt dráma elmaradt, és csak unalmas passzolgatást kaptunk cserébe.
Az elégedetlenségünket tovább növelte, hogy a kupaindulási harcban érdekelt csapatok is lecumiztak, ami azt jelentette, hogy mind a hat olyan csapat kikapott, amelyiknek nyernie kellett volna, parádésan megdöntve a teher alatt nő a málna ősmagyar megfigyelést.
Tovább után röviden sommázzuk a büdösnagy semmit.

112 komment

Címkék: angol összefoglaló premier league pl tippverseny

Serie A utolsó kérdése: Torino, vagy Bologna

2009.05.25. 23:02 _benito

Teljes az Európába tartó olasz kontingens, az Inter, Milan, Juventus, Fiorentina, Genoa, Roma, Lazio hetes feladata lesz, hogy a siralmas 2009-es évet feledtesse. A Regginához egyelőre a Lecce csatalakozott a Serie B irányába tartó szerelvényen, de mindketten sokkal többet érdemeltek volna a halálsoron eltöltött utolsó fellépésükért. Hozzájuk valószínűleg a Toro csatlakozik, amely nem a jó ellenfelet vette meg, de még a Bologna is elszerencsétlenkedheti a végét. Elrontották a Maldini-napot a sudribunkók (meg ő maga, amikor ölég randán lemaradt Menezről), nem is megy egyelőre sehova, mert még fontos dolga van: nem szabad két góllal kikapniuk Firenzében. Kikapott az Inter, nyert a Juventus, mégsem áll a szőr élő ember hátán a hír hallatán, annál inkább a Toro-Genoa végén kitört pofozkodás láttán (Thiago Motta is bizonyított, ott lesz a köcsögválogatottban). Az összes jelenlévő kapanyél elsült Cataniában, ahol szépen búcsúztatták Zengát. Hajtás után utolsó előtti alkalommal, de szép szavakkal.

71 komment

Címkék: olasz összefoglaló serie a

Három perc sok idő...

2009.05.25. 18:01 Alapvonalszippantó Hapci Benő

22 komment

Címkék: aranyköpés rakéta kisszínes kommentátor

Burnley - Sheffield United - Az Ígéret Földje felé

2009.05.25. 15:59 Alapvonalszippantó Hapci Benő

Ha kicsi a tét, a kedvem sötét, mondta meg a tutit mindannyiunk titkos példaképe, ez alapján pedig perceken belül bárgyú vigyor kell, hogy megjelenjen pofázmányunkon. A nemzetközi futballélet legnagyobb téttel bíró partija kezdődik hamarosan, amihez képest a holnaputáni leosztás gyufaszálalapon játszott gumidominónak tűnik csak.  

A Championship final table-jén ma már csak két játékosnak osztanak lapot: a győztes mindent visz (sikert, pénzt, nőt, csillogást); a vesztes pedig mehet vissza gürizni a futószalag mellé augusztusban. Ami a pénzt illeti: mintegy 60 millió jó angol fontról beszélhetünk – ennyivel dobja meg a győztes klub költségvetését a Premier League tagság.

Tovább után megpróbálunk kievickélni ebből az idétlen pókerhasonlatból, és igyekszünk kedvet csinálni egy olyan mérkőzéshez, amit olvasóink közül vélhetően alig valaki fog látni.

45 komment

Címkék: angol beharangozó championship rájátszás sheffield united burnley

Hétvégi jóslatok - PL 38., valami véget ér

2009.05.24. 08:45 pote

A fanfárok utolsó visszhangja is már csak a távolban duruzsol, hiszen a legfontosabb kérdésre már egy hete megkaptuk a választ.Az utolsó forduló így csak a másod- és harmadrendű kérdésekről fog dönteni, de az izgalom és a feszültség garantáltan első osztályú lesz.
Igazi ki-ki meccs nem lesz, így hat meccsen fog eldőlni, hogy ki indul az Európa Ligában, és ami még fontosabb, melyik két együttes bajnoki szezonja fog negyvenhat bajnoki mérkőzésből állni. A Hull-MU mindent visz, de szívesen pattintanánk sört vasárnap délután a Villa-Newcastle és Pool-Spurs alatt is.
Ahogy a Csapd le csacsi!-ban is elhangzott: ne habozzunk, lapozzunk.
 

220 komment

Címkék: premier league pl tippverseny beharang wiley

Bundesliga, 34. forduló - Csak a Wolfsburg

2009.05.23. 15:47 heinrich

Ha lenne olyan rovatunk, hogy A hét nyálcsorgató idiótája, most nagy lenne a tülekedés, ám a hamburgi szurkolók még a szoros mezőnyből is kiemelkednek fél testhosszal, mögöttük az Atya, a Fiú és a Szentlélek tempózik, míg a dobogó legalsó fokán Jürgen Klinsmann szeli a habokat. Akinek ez nem elég, most kaphat az alkalmon – újult erővel lehet gyalázni a Hoffenheimet, de mindez igazából senkit nem érdekel, mert a Bundesliga záró fordulójának kilenc meccséből mindössze kettőnek nincs tétje.

406 komment

Címkék: német bundesliga h

Serie A, 36-37. forduló - Egy pipa lent, egy fent

2009.05.23. 10:21 _benito

Megint összecsúszott két forduló, így viszont két végleges dologról is be tudunk számolni a 36-37. olasz fordulók kapcsán: bajnok az Inter és kiesett a Reggina. A nyitott kérdések száma kettőre csökkent: melyik ússza meg a Lecce, Torino, Bologna hármasból és ki lesz a Lazio és a Genoa mellett a harmadik Europa Liga-csapat? Lassan eljön az ideje a számvetésnek is, de még csak óvatosan, mert például két fordulóval a vége előtt új edző mutatkozik be a Serie A-ban, és ugyebár rangadót is látunk Milánóban, ahol furcsamód mindkét csapatnak fontos lesz még a meccs. Hajtás után erős szavakkal korholunk, és kiálltunk farkast még az előző fordulóból, de már alább rejteznek a 37. játéknap tippjei is.

174 komment

Címkék: olasz beharangozó üveggömb serie a beharang

Az van ráírva, hogy Sahtar Donyeck

2009.05.21. 14:45 donnelly

A Sahtar az első ukrán csapat, amelyik ukrán színekben nemzetközi kupát nyert (Dinamo Kijev, KEK: 1975, 1986 - Szovjetunió), így kis hiátus után ismét a Keletibb Európa tette rá a kezét a kettes számú európai klubserlegre. Azt a dumát természetesen nem vesszük be, hogy örüljünk az ukránok szovjetek sikerének, mert nem nyugati országként az kicsit a miénk is, de annyit kijelentenénk, hogy a Sahtar megérdemelten nyert, mert kevésbé szar csapat, mint a Bréma. Idén annyira híg volt a mezőny, hogy ezt a kupát bizony a Rangers is simán behúzta volna, egy komolyabb csapat meg végig olthatta volna a mezőnyt. Srnát külön akartuk figyelni, de leginkább a sörrel és a pizzával voltunk elfoglalva, viszont az azért még így is lejött, hogy Alapvonalszíppantó kolléga nem véletlenül szemelte ki őt kedvenc szkauz alakulatunk számára. 

117 komment

Címkék: d uefa kupa döntő szakértelem werder bremen sahtyor donyeck

Sahtar Donyeck - Werder Bremen - az utolsó UEFA-kupa döntő

2009.05.20. 19:25 Alapvonalszippantó Hapci Benő

Szar-szemét-szar alakok vagyunk, de legfőképpen álszentek, az az igazság. Vég nélkül picsogunk az európai klubfutball helyzete felett, azért, mert minden a topklubok körül forog. Ám amikor – az UEFA-kupának köszönhetően – lehetőség volna megismerkednünk a másodvonallal, inkább csak unottan, bottal piszkálgatjuk az elénk vetett koncot: kik ezek és mégis mit akarnak tőlünk így a BL-játéknap és a bajnoki forduló között? A döntővel azért legtöbbünk kivételt tesz, így talán a ma esti összecsapás nézettsége is eléri, sőt, talán meg is haladja majd a Milan-Ligaválogatott derbiének mondjuk ötödét. Tovább után egy kis kedvcsináló az utolsó UEFA-kupa mérkőzéshez és egy bátor narratív kísérlet. 

141 komment

Címkék: uefa kupa beharangozó döntő werder bremen beharang srna sahtyor donyeck

Ahogy Isztambulnak nem kellene

2009.05.20. 12:10 pote

Alapjában is minden a foci körül mozog Manchesterben, de tavaly ilyenkor ez hatványozottan igaz volt. Május 11-én, wigani győzelmével, megvédte bajnoki címét a United. Az ünneplés nem volt egetrengető, hiszen már mindenki a BL-döntő lázában égett, azonban a városra addig még várt egy aprócska feladat, mert a City of Manchester Stadium adott helyet az UEFA-kupa döntőjének.
Ez még a rendezés elnyerésekor nem jelentett problémát, a kisebbik csapat gyönyörű stadionja ugyanis csak ötvenezres, vagyis maximum ennyi látogató elhelyezéséről kellett volna gondoskodnia a városnak. Ez a mennyiségű - nem helyi - szurkolói tömeg sokszor egy-egy MU meccs alkalmával is megfordul a városban, mert sokan járnak át Írországból, többen - bérletesként - eladogatják a jegyeiket, rengeteg a turista, meg ott vannak még a vendégdrukkerek is. Vagyis egészen addig nem volt para, amíg a Rangers nem kezdett el átantifociskodni a mezőnyön.

27 komment

Címkék: rangers p zenit döntő uefa manchester kupadöntő

Premier League 37. - Megnyerte a MU. Tény.

2009.05.20. 08:50 pote

Két lényeges kérdés el is dőlt már az utolsó forduló előtt. A Manchester United sorozatban harmadszor sem engedett senkit sem maga elé a bajnokság végelszámolásánál, míg a West Brom folytatta a Haladás üldözését a Ki esik ki többször az első osztályból című kissikerű versenyben. Egyik sem meglepő, mindkettő várható volt. Ahogy a Newcastle gyors pofárasése is.
Tovább után legfőképpen a bajnok orális fixálásával, a kieső méltatásával, a leendő kiesők szapulásával és az európai kupaindulásért küzdő csapatok esélyeivel foglalkozunk, tényleg csak röviden.

124 komment

Címkék: összefoglaló premier league pl

Bundesliga extra - az vagy nékem, mi testnek a kenyér

2009.05.19. 14:34 heinrich

Itt még Magath az edző, de ott már Hitzfeld. Goethe hatása az európai gondolkodásra és művészetre – ahogy a magyar irodalomra is – mindmáig óriási, nyilván ennek tudható be a Bundesliga kommentekből sugárzó életerő és alkotni vágyás - az önkifejezés vágya, az eluralkodó elégedetlenség sivár, hervadó világunkkal szemben. Nemcsak a zene mindenkié, ahogy Kodály mondta, hanem minden társművészet is, hát faragd a verset, hányd a rímet, zengd az ódát, Ó olvasó! Magunk részéről a We are the world utóérzést szabadítjuk fel nemzetközi férfikórusunk és Zoltán Erika segítségével. Mindeközben ne feledjük: Dulifulit Hoeness szereti, Ügyifogyit Lucio, Hamit Altintop, a videó kapcsán pedig még annyit teszünk hozzá: a lenyugvó napnak is van ereje.

96 komment

Címkék: bundesliga h vegyes izé kisszínes

Dundee fölött köröz majd a helikopter...

2009.05.19. 00:50 donnelly

Elérkeztünk utolsó helyzetjelentésünkhöz, amikor még semmi sem dőlt el, és gyöngyöző homlokkal gondolkodhatunk azon, hogy ki lesz a bajnok. Ki fog kiesni? Jók-e a tippjeink? Legyőznek a Kommentelők? Megvárjuk a tűzszerészeket? A piros, vagy a kék drótot vágjuk el? A Celtic komoly lépéselőnyből várhatta volna az utolsó kört, viszont a Hibernian ebbe nem egyezett bele, és gyakorlatilag kikaparta a gesztenyét a Rangersnek - más szemszögből nézve visszaállította a status quót. Lafferty gyökér volt, dougal hülye, de legalább utoljára, a Hamilton pedig kiharcolta a bennmaradást. Csabáék bronzérmesek, tovább után bemutatjuk az utolsó előtti forduló fontosabb eseményeit, és megnézzük, mit várhatunk a végső összecsapástól.

17 komment

Címkék: d skót rangers celtic hibernian spl

Hétvégi jóslatok - Serie A, 36. giornata

2009.05.17. 12:58 _benito

Játék nélkül lesz bajnok az Inter. Bármire megesküszünk, hogy ez volt a leadjéig elkészült olasz beharangozó első mondata, amely a magyar kézilabda jeles eseményei miatt marad meg a magyarázkodás szintjén. Mindegy is, az igazán lényeges dolgok ma történnek a Serie A-ban, hiszen vár még ránk a keménységében csak Leningrád ostromához mérhető Bologna-Lecce, a Palermo is életben tarthatja a Roma előzésének halványodó reményét a kupagyőztes ellen, és persze a Juventus is visszatérhet a Milan nyakára, ha méltóztatik legyűrni az Atalantát. A pallos alatt pulzálók közül a Torino Nápolyban, a Reggina a Cagliarit fogadva tehet sokat az életben maradásért, miközben Milánóban már hiába készült az ünnepség elrontására a Siena, zsinórban negyedszer buli lesz este a Meazzában.

201 komment

Címkék: olasz üveggömb serie a

Bundesliga, 33. forduló - Nem vénnek való vidék

2009.05.16. 14:06 heinrich

Csontrepesztő dolgoknak kell itt történniük, hogy szezon előtti jóslatunk - mely szerint a Bundás csak az utolsó előtti fordulóban dől majd el - valóra váljon. Ezen nem kell különösebben csodálkozni, hiszen a felületes tévhitet - mely szerint úgy is a Bayern, mindig a Bayern - máris számokkal cáfoljuk. A mostani a Bundesliga negyvenhatodik szezonja, és a bajnokságok felénél (úgyismint huszonhárom) az utolsó fordulóig kellett várni az eredményhirdetéssel - mely lenyűgöző adat szerint - bizony-bizony mindig is ez a küzdelemsorozat volt a legizgalmasabb Európában. Tovább után nincs több mely szerint, vannak viszont táblázatok, van Gaal, RAMBOateng és Bayern vészharang kongatás.

171 komment

Címkék: bundesliga h beharang

süti beállítások módosítása