Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Az van ráírva, hogy Sahtar Donyeck

2009.05.21. 14:45 donnelly

A Sahtar az első ukrán csapat, amelyik ukrán színekben nemzetközi kupát nyert (Dinamo Kijev, KEK: 1975, 1986 - Szovjetunió), így kis hiátus után ismét a Keletibb Európa tette rá a kezét a kettes számú európai klubserlegre. Azt a dumát természetesen nem vesszük be, hogy örüljünk az ukránok szovjetek sikerének, mert nem nyugati országként az kicsit a miénk is, de annyit kijelentenénk, hogy a Sahtar megérdemelten nyert, mert kevésbé szar csapat, mint a Bréma. Idén annyira híg volt a mezőny, hogy ezt a kupát bizony a Rangers is simán behúzta volna, egy komolyabb csapat meg végig olthatta volna a mezőnyt. Srnát külön akartuk figyelni, de leginkább a sörrel és a pizzával voltunk elfoglalva, viszont az azért még így is lejött, hogy Alapvonalszíppantó kolléga nem véletlenül szemelte ki őt kedvenc szkauz alakulatunk számára. 
 
Ez azért annyira nem volt jó meccs, hogy 120 percen keresztül nézzük, miután (AHB kolléga nagymamájának szavaival élve) adták a keresztlabdákat, meg ment hátul a biztonsági passzolgatás (hatalmas tét!) 60-70-nél olyan nihil uralkodott rajtunk, hogy az utolsó percekben már minden bizonnyal túladagoltuk volna magunkat, ha nem német csapat játszik, és nem várjuk a 90. perc környéki győztes gólt. Az nem jött, a hosszabbításban az ukrán dugó viszont igen. Ekkor már úgy gondoltuk, hogy igazán megérdemlünk egy utolsó utáni pillanatban összekapart egyenlítést és tizenegyeseket, ha már ezt a programot választottuk, de Mejuto Gonzalez (poén volt, egy másik gyökér vezette) másképp állt a dologhoz: ő már nagyon vágyott a sokcsillagos hotelszobára, és a VIP-szolgáltatásokra.
 
Ugye milyen mókás volt, ahogyan addig járatták a Dundee Utd-szerelésre hajazó dresszt viselő okránok a labdát, amíg meg nem találták vele Srnát, a jobbhátvédet? A Bréma viszont ezt nem akarta felismerni, így Dario barátunk, igaz visszafogottan, de viszonylag szabadon osztogathatott onnan oldalról az előtte rohangáló brazil kutyáknak. A győztes löket is egy ilyen akció után bevánszorgó labda volt, így MVP-nek mondjuk megtesszük a horvát kapitányt.
 
A legnagyobb probléma ezzel a meccsel kapcsolatban az, hogy nem nagyon tudunk visszaidézni említésre méltó eseményeket a sziámi cica felbukkanásán kívül, és nem tiszta, hogy ez a meccsnek, vagy a közben/utána elfogyasztott alkohol mennyiségének köszönhető-e.
 
Az első gólhoz - Luiz Adriano elemeli Wiese füle mellett a lasztit - mindenesetre annyit fűznénk hozzá, hogy véleményünk szerint a kapusok sokkal nagyobb hatékonysággal dolgoznának, ha több olyan gyakorlatot végeztetnének velük, ahol a közeli lövéseket kéz nélkül, vagy akár kézzel is, de kötelezően talpon maradva kellene hárítaniuk. Ebben az esetben ugyanis sokkal nagyobb felületet takarnak, mintha csupán a megérzett irányba bemozdulnak/elsüllyednek, és ebben a konkrét szituációban pedig kifejelik a labdát (a Reina-félék meg kirúgják a lábukhoz lőtt golyót, nem indulnak el érte kézzel...), plusz még a megszégyenítő hülyegyerek-mozdulattól is megkímélik magukat. Persze ez csak egy ötlet, nem biztos, hogy védhető volt ez az egyébként szépen megoldott szituáció.
 
Ezen kívül született még két ócska gól, amelyek közül leginkább Naldóé volt mulatságos, Pyatov kapus ezért a megmozdulásért máris kapta volna a behívót az angol válogatottba, ha még nem mutatkozott volna be az ukrán nemzeti tizenegyben.
 
 
Most pedig következzen heinrich kolléga szelete, aki a BuLi képviseletében szereplő vesztes teljesítményét elemzi.
 
Előre bocsátom, nem vagyok valami nagyvonalú vesztes, meg aztán rossz vért szülne, ha nem a saját portánkkal lennénk most elfoglalva, így aztán a Bundesliga – tiszta udvar, rendes ház megfontolás alapján kivezettetjük magunkat a tárgyalóteremből, mielőtt epét okádnánk a lopott Mercédeszek hazájára. 
 
Schaaf azt találta ki, hogy a négy védő elé három védekező középpályást pakol, Özil meg valahogy kösse össze őket a csatárokkal. Hát, ez nem működött, de más se nagyon. 
 
Wiese nem rossz kapus, nagyjából olyan, mint a mi Királyunk, minden ötödik homorítós bravúrt jóízű potya követ, ezért sem merülhet fel komolyan a neve, mikor a német válogatottról beszélünk.  
A Werder balhátvéd posztja már egy ideje elátkozott, tulajdonképpen egy darab sincs a mostani keretben, aki meg van (Tosic), azt nem játszatja Schaaf. Naldót a meccsre drótozták össze, Prödl és Boenisch kb. anniyra hatékony páros, mint Kököjszi és Bobojsza. Fritz úgy ahogy hozta magát, de talán a felforgatott védelem mellett tiltva is volt neki, hogy jó szokása szerint az ellenfél szögletzászlaját támassza. 
A középpályán ólomlábakon járt az idő. Baumann annyira lassú, hogy már egy elkésett belépőről is lekésik, így aztán el sem indul. Helyezkedési készsége a rövid passzok ellen nem jó semmire, így aztán el sem indul. Borostát növeszt, mire továbbteszi a labdát, így aztán a legtöbb támadás el sem indul. Vakfeleslegesen volt a pályán, vártam, hogy szép lassan gyökeret, majd lombkoronát ereszt, ami alatt legalább megpihenhetnek az elcsigázott csapattársak, de még csak ez sem jött be. Akár Tziolis, akár Vranjes jobb megoldás lett volna.
 
Frings lassan két éve nem csinál az ég egy adta világon semmit. De tényleg, semmit. A válogatottban arra korlátozódik a szerepe, hogy megállás nélkül Schweinsteigert abajgassa, minden egyes megmozdulását kommentálnia kell, a klubban meg a nevéből éldegél. Baumann mellett még jól is néz ki, de csak a kötelezőt hozza, azt is csak akkor, ha nagyon muszáj. És akkor ott volt még Niemeyer, aki egyébként centerhalf, ha nem középpályás – szigorúan véve ő helyettesítette Diegót. Kár, hogy nem Dieter Eilts, az lett volna csak az igazi. Nehéz eldönteni, hogy a Werder játéka, vagy az ukrán EB projekt halad lassabban. 
Özil túl fiatal (és törékeny) ahhoz, hogy elbírjon ekkora terhet, de még így is akadt néhány értékelhető megmozdulása, pedagógia célzattal most nem vesszük elő. 
 
Felállt védelem elleni Rosenberg gól ritka, mint a fehér Zorró, amúgy is kripliként játszott, a meccs előtt hatvan percet jósolt magának. Pizzaro minden használható és használhatatlan labdára elindult, de úgy nehéz, hogy – ha jól emlékszem – egyetlen egy alkalommal sem ítélt az ő javára ez a varnyú Luis Medina Cantalejo, főleg nem a hosszabbításban. Hiába küzdött a Bréma, mint Quasimodo a kétszáz hát finisében, a sarlatán nem akart tizenegyeseket. 
 
Ez a meccs jobbára eldőlt, mielőtt elkezdődhetett volna, a Mertesacker-Diego-Almeida (OK, hogy portugál, de legalább lő, lő és lő) vonal kidőlését Schaaf tovább súlyosbította Baumann és Pasanen játékával – ha már ki kellett kapni, azt is lehetett volna stílusosabban. Sebaj.
 
Ez volt tehát a legeslegutolsó UEFA-kupa döntő, de tartunk tőle, hogy jövő ilyenkorra már nemhogy a döntősök nevét nem fogjuk tudni felidézni, azt is elfelejtjük, hogy ki is nyerte meg ennek a sorozatnak az utolsó évadát.
 
BÁNYÁSZOK-KALMÁROK 2-1 (h.u.)

117 komment

Címkék: d uefa kupa döntő szakértelem werder bremen sahtyor donyeck

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr101135415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.21. 15:29:26

@Alapvonalszippantó Hapci Benő:
a helyes megfejtő a dedikáláson túl, még a szezon utolsó PL beharangozójába is tippelhet

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.21. 15:32:40

@mocsing:
Benő is élt akkor, nemcsak a nagymama :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.21. 15:36:19

@pote: mesélhette volna a nagypapa is :)
(továbbá az vb-döntő volt, nem európai kupadöntő, nem gondoltam komolyan, mielőtt)

drogosmacska 2009.05.21. 15:36:41

@pote: nemeg Bern nem európai kupadöntő. Na jó, legyen Porto - Bayern 2-1, aztán elhúzok, ha ez sem talált

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.21. 15:36:54

"Idén annyira híg volt a mezőny, hogy ezt a kupát bizony a Rangers is simán behúzta volna" :-D, csak nem az a Rangers, melyet egy litván csapat górt ki a Bl előselejtezőjéből?

@kroos: Fischer-Jován - így hiteltelenül is.

kroos 2009.05.21. 15:38:57

@popp: sulyra fischer-bácsi
futomennyiségre-galasek-Zombori.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.05.21. 15:39:47

@Kyle Troy: Ön nyert egy dedikált keresztlabdát és egy tippelési lehetőséget Dr. Bukó ellen.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.21. 15:47:51

btw
Szerzőt lehet bannelni?

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.21. 15:50:00

@popp:
Fischer Iván (nem Jován)
bocs

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.05.21. 15:52:00

@pote: kár, hogy bepróbáld, álnéven visszajövök, rozsomák. :D

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.21. 16:19:35

@popp: Nem az, hanem amelyik tavaly beszennyezte Európa stadionjait:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.21. 16:22:27

@donnelly: Szerintem az MTK is, de őket meg Fener kúrta ki az előselejtezőből ;-).

da 2009.05.21. 16:24:28

"Kár, hogy nem Dieter Eilts"

hat ezen ugy rohogtem, h leestem a szekrol. Probaltam elmagyarazni nemet! kollegaimnak. Nem ertik.

füligjimmy77 2009.05.21. 16:27:07

Galaschek, 600 méter futás a BVSC ellen a második félidőben, a fél ország rajta röhögött. Aztán évekkel később még az Újpestben jó volt pár sarkazásra, a 600 métert mindig hozta.

da 2009.05.21. 16:28:11

@füligjimmy77: de neki volt az az alanyulos-kapasbol ralovos szabadrugastechnikaja, nem? mar ezert megerte.

kroos 2009.05.21. 16:28:27

@füligjimmy77: korábban már irtam hogy ebben a 600-ban benne volt az öltözötöl való távolság is ami 400 méter volt.

füligjimmy77 2009.05.21. 16:35:19

@kroos: Nincs ilyen beszúrható mosolygó figura, szóval hangulatfestés: most épp teli szájjal röhögök, egyszer majd' kirúgnak!!

Hamár Özil, annak a gyereknekminden meccs előtt behúznak egyet, vagy nem alszik, de olyan besett arca van, karikás szemekkel, hogy az ember inkább valami tüdőbetegnek nézné.

BK 2009.05.21. 16:48:16

közepesnél picit lágyabb kupameccs. annyira nem volt jó, hogy abba tudjam hagyni a tanulást, de anyira meg nem volt rossz, hogy kinyomjam a sztrímet.

johevi 2009.05.21. 16:50:53

Rusnya Kahnnak az volt az előnye, hogy minden ziccernél szétbaszta magát szemafórba, mint a kézikapusok és nem esett hanyatt, mint a maiak szoktak. Vagy nézzétek meg Schwartzer hétvégi produkcióját: egyik láb kidobva oldalt, másik gátülésben nehogy alatta menjen el, kezek ugy szétdobva, hogy szerencsétlen csatár a kapu mögötti szektort sem látja, nemhogy a kaput...
Ami tetszett: volt vagy 15 olyan 50 méteres keresztlabda ( pontosan mellre vagy lábhoz ), amivel igaz hogy nem jutottak előrébb, de áttetéka játszadozást a másik oldalra, szegény németek futhattak át, amíg vissza nem lőtték a labdát...

johevi 2009.05.21. 16:58:44

A Werder az elődöntő megnyerésekor vesztette el a döntőt.

Mérgező Hulladék 2009.05.21. 17:03:11

Nekem tetszett az első félidő, leginkább az ukránok gyors játéka (nem láttam őket a szezonban, ahogy egyetlen más meccset sem a sorozatban), szóval arra gondoltam, jobban figyelek a szünet után. Hát nagy hiba volt.
Az utolsó bekezdés meg teljesen igaz.

Woland 2009.05.21. 17:42:34

"Idén annyira híg volt a mezőny, hogy ezt a kupát bizony a Rangers is simán behúzta volna"

ilyet felesleges irni : ) egyreszt hulyeseg, masreszt csak idegesiti az embert. en is irok egy hasonlot: skot csapat ebben az evszazadban nem fog nyerni egyetlen nemzetkozi kupat sem. persze ez kisebb hulyeseg mint az idezett mondat mert ezt legalabb lehet cafolni a jovoben, azt hogy az idei sorozatot a Rangers (akiket talan litvanok vertek ki meg a legelejen...) is megnyerte volna siman, ezzel nem lehet vitatkozni, mert 'az en apukam erosebb'-erveles lesz belole.

danesdzsu2 2009.05.21. 17:44:37

@johevi: Majd néhányszor nézz bele egy-egy közelibe így:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.21. 17:48:59

@Woland: Szerintem a szerző is viccnek szánta.

lápi lidérc 2009.05.21. 17:52:14

Pizarro, baszd meg, Pizarro (és így is ejtik!), nem Pizzaro, semmi köze a pizzához, bármennyire is úgy ejti néhány tévés kommentátornak kinevezett barom, hogy "piddzaró".

(Legalább Ricsi jól ejtette, mondjuk a selypített sz meg a hangsúlytalan rövid o már tényleg affektálás lett volna.)

Vul-Kahn 2009.05.21. 18:15:04

A cikknek azt a részét, amit donnelly írt, elég gyengének találom. Egyrészt tárgyi tévedések is vannak benne ( a bíró medina cantalejo volt, nem mejuto gonzalez), másrészt ezt a rangers-ös részt nemigen kellett volna beleírni, jókora ökörség.
@johevi: "A Werder az elődöntő megnyerésekor vesztette el a döntőt."
Ez nagyon találó. Összességében egyértelmű, hogy a Donyeck jobban játszott tegnap, de szerintem jobb csapat náluk a Bréma, ha Diego és Mertesacker játszik, valószínűleg nyertek is volna. A meg nem adott gólról pedig még nem is beszéltem, de nem is fogok, megtettem már az előző posztban.

Woland 2009.05.21. 18:29:17

@popp:

lehet, akkor viszont nagyon mas hullamhosszon mozog a humorerzekunk : ) ami megesik persze. viccesnek nem talalom, abszurdnak viszont igen - mellesleg nem latom hol volt az idei UEFA-Kupa mezony higabb a tavalyinal.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.21. 18:40:48

@Woland: Hozzászokhattunk, hogy itt az nst-n csak a giga csapatok, giga eredményei számítanak, egy UEFA-kupát vagy egy nemzeti kupát könnyen lesajnálunk innen a magasszínvonalú borsodiaranyászoksoproni liga tájáról ;-).

Fejlődő Szervezet 2009.05.21. 18:45:56

Gondolom össze is szarnátok magatok, ha meg kéne dícsérni, csak egy kicsit, az Uefa kupa győztest, igaz?
A meccset Medina Cantalejo vezette egyébként Te szerencsétlen. Kevesebb cefre, kevesebb sértettség a nulla csapatod kiesése után, több hozzáértés. Ennél a cikknél csak a Sportgézás a gázabb.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.05.21. 18:56:45

@kroos: egyszer egy la liga mecs előtti értékelésen a a riporter feldobta a labdát Zombori Zalánnak, hogy Te a technikásabb játékosok közé tartoztál Zalán, elemezd egy kicsit a Barcelona játékát...
Az a csávó olyan kajánul vigyorgott, hogy Zidane szó nélkül megfejelte volna.

Fejlődő Szervezet 2009.05.21. 18:57:21

Meg aztán a neve Shakhtar. Sahtyor Donyeck néven 1961–1992 tolta. Mária...

Kövi 2009.05.21. 19:36:26

@Fejlődő Szervezet: Szerintem meg a kettő ugyanaz, csak a Wikipédia-oldal szerint nem. A klub honapján ez van: In July, 1946, the society "Stakhanovets" was re-organized under the name "Shakhtar".
Szóval a Sahtyor a magyar írásmód (mint a Modric - Modrics), szerintem

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.21. 19:43:14

@Fejlődő Szervezet:

1) Ha már belekötsz, akkor köss bele normálisan. Magyar nyelvre kiejtés szerint írunk át, így Sahtart kellett volna reklamálnod.

2) Nekem egy csapatom sem indult az Uefa-kupában, úgyhogy nem igazán értem mit hisztizel.

3) A cikkben szerepel a játékvezető és egy kollégájának is a neve. Nyilván lábjegyzetben kellett volna magyarázni, "az egyik gyökér spanyol bíró olyan, mint a másik" poént - ilyenekkel nem próbálkozunk többet, mert ilyen kötekedőgépek is járnak ide.


@Woland: Minden hülyeség, ami abszurd, tehát most ezzel nem tudok mit kezdeni...:)

nordsee 2009.05.21. 19:53:04

@Kövi: Nem. A szovjet regnum alatt, a hivatalos nyelv az orosz volt; a bányász oroszul a következö: шахтёр. A fiatalabbak kedvéért az ejtés: sahtyor. Mikor már szabadott használni az ukrán nyelvet örömmel hívták Шахтар-nak, ami szintén - meglepő - bányász, kiejtve mint donnellynél: sahtar.
És hogy stílusos legyek: столько!

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.21. 19:54:52

@Fejlődő Szervezet: @donnelly:
Megnéztem a wikipédia oldalt, és ott ami hivatalos névnek van megadva (WAXMAP) az sem egyezik a címerben lévővel (WAXTAP) + én nem tudok se oroszul, se ukránul, így jött össze ez, ami egyébként nem is biztos, hogy hibás...

Arcból meg stílusból vissza lehetne venni, vagy lehet olvasni mást, mert ide senki nem ezért jár, és szerintem nem is bántottam meg senkit. Megszokhattad volna már a hozzáállást, ha nem megy, akkor minden jót!

nordsee 2009.05.21. 19:55:30

Most látom, hogy a Stakhanovets nevet nem is elemeztem. Ó, a régi kommunista szombatok... :)))

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.21. 20:11:57

Ja, és szerintem nincs is olyan nyelv, hogy ukrán ;)

Kövi 2009.05.21. 20:16:15

@nordsee: Én elhiszem neked :) Tehát a konklúzó, hogy bányász-bányász, de most sahtyor helyett sahtarnak ejtjük.
Az ember minden nap tanul valami újat.
Písz!

nordsee 2009.05.21. 20:20:37

@donnelly: Nincs hát, ukrajnában a rétoszovjetet beszélik :)

nordsee 2009.05.21. 20:29:54

@Kövi: És tudja, és tudja... :))

BK 2009.05.21. 20:38:56

szerintem mostantól hívjuk Donyecknek a csapatot

Fejlődő Szervezet 2009.05.21. 20:42:02

@donnelly:
"az egyik gyökér spanyol bíró olyan, mint a másik"
Ha ezt írod, azzal semmi baj nincs, hiszen ez így igaz. Az igazi problémám (nevezz kötekedőgépnek, ha tetszik), hogy amellett, hogy itt nyílván egy elvakult Szatyor-fant sem találsz, kb nulla méltató szót ejtesz a végső győztesről. Láttam a meccset, értem miről beszélsz, de a nagyvonalúság és az illem mégiscsak megkövetelt volna legalább egy-két elismerő mondatot. Na az lett volna stílusos.

Mala Suerte 2009.05.21. 20:42:38

Hát, kicsit a cikk is olyan, mint a meccs volt és ezt mindenki értse, ahogy akarja.

"Wiese nem rossz kapus, nagyjából olyan, mint a mi Királyunk, minden ötödik homorítós bravúrt jóízű potya követ..."

Mala Suerte 2009.05.21. 20:43:29

(folyt., valamiért lemaradt) ---
Ezzel azért lehetne vitatkozni, a "mi Királyunk" fénykorában a Bundesliga legjobb kapusának választatott, más kérdés, hogy az utóbbi pár évben valóban jóllakottabban szokta elhagyni a gyepet. De azért Wiesénél jobbnak tartom.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.21. 20:44:49

@BK: Szerintem meg mindenki hívja úgy ahogy jól esik neki, én a Donyecki Bányászt javaslom.

Dr Zoidberg 2009.05.21. 22:58:05

Szerintem meg jó kis meccs volt, pedig csak két búzát ittam meg közben. Sokszor nagyon szép volt a Szatyor játéka, és nyomokban a brémai muzsikusok (ha már a közvetítésben kivételesen nem hallhattuk efféle toposzt, megejtem én, hehe) is mutattak valamit a kombinatív játéktudásukból. Tetszett a Szatyor magabiztos (nagyobbvagyegyenlő: vakmerő?) védekezése, a mentései, és kontrái. A mezőny híg mivoltáról nekem az a véleményem, hogy a Szatyor megzúzta volna az ólomlábú Réndzsörszt is, ha esetleg. De nincs esetleg, és ez a lényeg. Nem tartom rossz csapatnak a döntősöket. A Bréma rosszul és rossz taktikával játszott (nomeg hendikepben a hiányzók miatt, ezt unésig hallottuk már), a Szatyor meg egész jól, ráadásul jól kijátszva a "nagyobbak" gyengéit. Slusszpassz. Annak meg én eleve nagyon szoktam örülni, amikor egy ilyen "outsider" nyer meg valami komolyabbat, én ilyen vagyok. Ha pl. ez a Szatyor valamelyik kedvenc csapatomat (Stuttgart, Lazio, Valencia, Galatasaray, mongyuk) cseszte volna ki a döntőben, még annak is tudnék örülni valamennyire, mert örülnék a kicsik sikerének. És nem lesajnálnám a sorozatot..

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.22. 00:01:09

@Fejlődő Szervezet: Oké, ezt értem, de nekem olyan semmitmondó volt ez a meccs, a poszt is ezért lett ilyen...:-S

MUfanatic 2009.05.22. 00:13:59

@donnelly: Az M a cirill abc-ben, mint kis m az a T megfelelője!

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.05.22. 00:55:40

@donnelly: sajnos romantikus kötelességem, hogy ezért a megjegyzéséért megrovásban részesítsem a kollégát.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.22. 01:11:10

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Ott a szubjektum a mondatomban, nemtom mi a probléma...

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.05.22. 01:57:08

@donnelly: trying to save my ass, buddy, trying to save my ass... :)

kroos 2009.05.22. 06:58:21

@pancho_sanza: tipiukus példája annak hogy juthat el valaki szorgalom nélkül az Nb1-ig.Ugyanakkor Galaseket sokadjára megvédeném..mert ok hogy nem futott de nagyon jól helyezkedett alig adott el labdát és egyszerüen inteligensen játszott.Volt hogy a kezdökörböl ki sem tette a lábát de adott 3 gólpasszt.Egyébként aki szokta nézni a sport tv-t az látja hogy a magyarjátékosok mennyire nem tudnak nyilatkozni....Bozics aki töri a magyart értelmesebben nyilatkozott mint Szekeres Adrián....ez miért van?

kroos 2009.05.22. 07:21:56

és off

http://www.magyargolok.extra.hu/index.php

nézzétek meg mindenképp

on

Viszlat 2009.05.22. 10:11:21

@johevi: "Ami tetszett: volt vagy 15 olyan 50 méteres keresztlabda ( pontosan mellre vagy lábhoz ), amivel igaz hogy nem jutottak előrébb, de áttetéka játszadozást a másik oldalra, szegény németek futhattak át, amíg vissza nem lőtték a labdát... "

Kb. 3 percig néztem a meccset, de én is felfigyeltem erre, legalább 5x eljátszották ezt rövid időn belül.

Tibiajax 2009.05.22. 10:30:17

Gyerekek, egy hét múlva lesz végre meccs.. Lesz egy szép hármas diadal.
:)

Viszlat 2009.05.22. 13:35:47

@Tibiajax: nana, jó lesz az kettősnek is. ;)

Latz von W. 2009.05.22. 14:46:33

Ez marhajó írás lett, azt hiszem trekbekkelni is fogom. :D

sporttárs 2009.05.22. 14:52:35

A kritikák azon részével feltétlenül egyetértek, melyek szerint az nst szerzői bőven hajlamosak a Magyarhonból Jólkiosztunk játékra, amibe a nemgigacsapatok legalább cöcögős elismerése ritkán fér bele. (Kivétel Heinrich, aki képes volt értékelni egy Hoffen...izé, azt.:) )

Szegény Sahtyor, hát nem egy skót sztáregylet vagy középcsapat, micsináljunk.

(Igen, érdekes donelly fitymáló hozzáállása, rendre írogat európa egyik legélvezhetetlenebb hosszútávfutó favágóversenyéről, ehhez képest...)

Node ugyanakkor nem ez volt minden idők döntője, az is tény. Persze, amióta a BL ilyen amilyen és direkt ilyenre van kitalálva, eleve fanyalgós lesz minden uefás, sőt európaligás értékelés, hiszen itt az oda nem valók játszanak.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.05.22. 15:13:24

@sporttárs: azért a tempóra, amit a csapatok produkáltak inkább klasszikus, mint klasszis jelző használható. Ráadásul olyan amerikai focisan támadott a későbbi győztes: Hátul tartogatták a labdát, míg mindenki el nem foglalta a helyét, aztán meg mehetett is a három figura egyike, amelyeket nagyjából szeptember óta gyakorolnak.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.05.22. 15:28:47

Az utóbbi idők legjobb sport fotója :-)

http://shakhtar.com/ua/news/9565

Az első, ahogy nézi a csaj a reptéri röntgenen a bőröndben az Uefa Kupát :-D

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.22. 15:36:51

@sporttárs: Már többször leírtam, hogy az NST-n miért szerepel a skót bajnokság, nem teszem meg még egyszer. (Az meg az én dolgom, hogy engem miért érdekel, és ez egy másik kérdés.) Egyébként skót posztok egyáltalán nem a skót futball méltatásáról szólnak, de ez gondolom, lejött volna, ha olvasod, viszont ott legalább rohannak 90 percen keresztül, más a hozzáállás...

És egyébként nem előítéletes hozzáállás, hogy az alapján ítélünk meg egy posztot, hogy milyen bajnokságról szoktam írni? Majd megkérem a kollégákat, hogy ne osszanak nekem BL-posztot se jövőre, mert én csak a skót focival foglalkozok, így az igazi joga bonitóhoz nem szólhatok hozzá, mert az már nem hiteles...

kroos 2009.05.22. 15:50:18

@donnelly: Nem a hitelességgel volt baj ha jól emlékszem.Ez meg a korábbi (arsenalos,mu-portos) pár post gyengére sikerült.A skótok biztosan jók azt nem olvasom,de tény szivesebben olvasnék még a francia esetleg a holland bajnokságról.
Nézd Doni.Kaptál mostanában 1-2 keményebb kritikát amelyekben szerintem volt épitö jellegü is.Szerintem.
Sok poszt van még elötted,szóval nyugi.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.05.22. 16:14:08

@kroos: Most kicsit felkurrantottam az agyam, de aztán rájöttem, hogy ennek igazából az az oka, hogy több rétegből tevődik össze az olvasótábor, és amikor sarkosabban, cinikusabban fogalmazok, akkor a kommentek egyik fele "ezdeszar", vagy vmi építőnek szánt kritika, a másik fele meg "qrva jó". Mert van aki röhögni jár ide (mint én, amikor olvasni kezdtem), van aki meg politikailag korrekt elemzéseket szeretne olvasni. Én nem tudom mindig kielégíteni mindkét réteget, ezért homlokegyenest ellentmondóak a kommentek.

Nyilván egy olyan szintet kell elérni, amikor mindkét tábor kívánságai egyidőben teljesülnek, de ez nagyon nehéz, mindenesetre látom a fényt az alagút végén.

Asidotus 2009.05.22. 17:26:22

Kicsit hozzászólva a meccshez, meg a győzteshez.
Jók voltak a Donyeck braziljai, és erről jut eszembe, ma igazán nagy csapatban nem sok meghatározó brazil játszik, sőt,az egy szem Kaka-t leszámítva, egy sem jut az eszembe.
Szerintem Fernandinyóékat még fogjuk látni Dél-Afrikában.

kroos 2009.05.22. 17:33:28

@donnelly: persze ez tiszta sor,nincs is ezzel baj azt hiszem...csak van amikor ez a fajta cinizmus nagyon rosszkor jön ki szurkolói hovatartozástól függetlenül.
Pl a mu-porto mert azon a meccsen pont nem szolgáltak rá a portugálok.De ezt már kitárgyaltuk meg off is.

seahawks 2009.05.23. 07:46:54

hát igen...a bl elszívta a nagycsapatokat az uefa kupa elől, és tőlem átnevezhetik jövőre, de attól még érdektelen lesz...

kroos 2009.05.23. 07:53:15

@seahawks: Igen.Átnevezik más lesz a lebonyolitási rendszer meg több kissebb csapat nyer majd bebocsátást (pl. tölünk is több indulhat majd) de ettöl nem lesz jobb.
Tavalyelött a Bayern,tavaly a milan miatt sokan nézték,ez is azt jelzi hogy csak a Bl szükitésével lehetne érdekesebbé tenni az Uefa vagy hogy a picsába kell mostmár hivni kupát.
off. tegnap volt valami mai helyzet cimü müsor a sport tv-n. ahol Nacsa haverja (nem tudom a nevét) azt mondta hogy sok nézö kellene az nb1-nek igy az lehet a megoldás hogy a kevés nézövel rendelkezö csapatokat meg kellene szüntetni pl. az Mtk-t.
Nem értem hogy lehet ilyet mondani Schaffer,Orth,Csikar, Hidegkuti klubjáról...bunlkó!:P
ON

seahawks 2009.05.23. 08:05:17

@kroos: nekem erről Híres jutott eszembe, sosem avolt a munka hőse és nem is a tehetsége miatt jutott oda ahova. hogy egy öreg mtk-szurkolót idézzek:" nem rossz ez a híres gabi, bár fordulni nem tud, de szépen kanyarodik!"

de a magyar focista nyilatkozatra is van egy jó példám:megkérdezik fischer palit, aki 4 gólt lőtt a csabának és gólvonalról mentett:
-Palikám, szenzációs voltál a mai meccsen, jó formában vagy, de a szurkolók, még mindig nehezményezik, hogy kövér vagy...erre fischer:
-hát mit csináljak, ha meccs után hazamegyek, az asszony töltött káposztát főz...igyak rá tejet?

kroos 2009.05.23. 08:17:26

@seahawks: DDD
Hires Gabi a magyar foci egyik legnagyobb talánya.Senki sem érti..a vasas tartalékjába nem fért be!!!!Majd erre 2 év 29 évesen a válogatott CSAPATKAPTÁNYA!!!
Bognár Gyuri az Ndk elleni meccsen fogadott vele.
Gabi ahány pontos labdát adsz annyi üveg pezsgöt veszek neked.Az eredmény 0.
Verebes szerint Hires világklasszis védö volt.És az a csapat is világklasszis volt....

kroos 2009.05.23. 08:20:47

http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1361

ez volt az a meccs.Innen aki tényleg klasszis volt az Péter Zoli.A magyar válogatottak mindenkori legjobb balbekkje,szerintem.
Kihagytak vagy 6-7 ziccert a németek igy lett 0-0.
Kékesi a másik talány nálam akiröl semmit nem találok a mai napig..pedig beválogatta Bicskei meg Mezei is...
On.

seahawks 2009.05.23. 08:21:48

@kroos: Szalait tudnám még kiemelni a csapatból....benne mit látott a Mágus?

kroos 2009.05.23. 08:23:29

Gáspár meg kiszoritotta Disztlt?-lol

seahawks 2009.05.23. 08:24:00

@kroos: Péter Zoli tényleg jó volt, asszem ő volt az első zete-játékos akit beválogattak..

seahawks 2009.05.23. 08:25:11

mindenestre nem ez volt a magyar foci fénykora...

kroos 2009.05.23. 08:26:15

@seahawks: nem kellett volna a 86-os csapatot szétzavarni...+ utána beütött az a csunya bunda ügy...

mickeyknox 2009.05.23. 08:28:15

@kroos: én ma reggeli ismétlését láttam annak a műsornak. az a szebeni egy felháborítóan nagy seggfej :D szerintem ő se tudta, mit beszél. lehet, hogy ezeket kicsit megitatják a felvétel előtt, hogy tudjanak vicceseket mondani.

seahawks 2009.05.23. 08:30:29

@kroos: hát igen : rossz volt a futball-vezetés, no meg a nép hozzáállása is: a harag söpörte el őket.
szerintem a magaslatra való felkészülés lehetett rossz...de tényleg nem kellett volna szétzavarni őket.
egy kis önbizalomnöveléssel továbbra is ott maradhattunk volna europa élmezőnyében.
bár a bajnokság azért tényleg vacak volt, a bundaügy meg tovább züllesztette a helyzetet.

kroos 2009.05.23. 08:34:37

@seahawks:
Buda elvtárs azt mondta a meccs után
,,az istenért ez csak egy foci meccs volt,ez csak játék"

Mezei meg
,,a közeg miatt történt igy"
-ujságiró visszakérdez, milyen közeg?
Mezei- a magyar közeg.
Akkor meg nem mégsem csak fociról van szó.....

seahawks 2009.05.23. 08:34:51

egy szösszenet ifj albert flórántól: nagyon örülünk, hogy bejutottunk a sampion-ligába...

seahawks 2009.05.23. 08:36:26

@kroos: én állat még másnap de 10-kor is megnéztem az ismétlést...már akkor jelentkeztek az első mazo-tünetek rajtam..

kroos 2009.05.23. 08:39:03

@seahawks: a bajnokágunk még 10 éve se volt közel se ilyen rossz mint most.
pl a 10 évvel ezelötti györ aki 6-7 hely környékén nyomult igy állt fel
Molnár - Korsós, Lakos, Stark - Mracskó, Fodor, Puglits , Salagean - Szarvas , Fehér, Vayer.
ez a banda ma simán bajnokságot nyerne..
csak aki már kettöt tud rugni a labdába azt kiviszik nyugatra ahol egy 3. osztályu csapatban padozik.
Én a 6-5 szabály mellett vagyok mert erösödne az Nb1.

seahawks 2009.05.23. 08:39:26

nyilasi egy szurkolónak, aki folyamatosan kommentálta a kispad mögül a meccset:
- te meg ki a faszom vagy, hogy beleugatsz az összeállításba?
mire a szpíker:
-kedves nézőink, nyilasi tibor éppen egy nézőnek magyarázza, miért nem cserél...

seahawks 2009.05.23. 08:44:46

@kroos:7 évig külföldön éltem, és miután hazajöttem megnéztem néhány meccset, de őszintén mondom szerintem nincs nagy különbség.
már rég létre kellett volna hozni egy közép-európai ligát horvátokkal, szlovákokkal, románokkal, ukránokkal, csehekkel, meg osztrákokkal. 3-3 csapat mindenhonnan, heti egy meccs, év végén meg mindegyik bekapcsolódhatna a saját bajnoksága rájátszásába.több szponzor lenne, a legjobb magyar játékosok mellé minőségibb külföldieket tudának igazolni. a 6+5 szerintem is jó lenne nekünk.

kroos 2009.05.23. 08:51:04

@seahawks: ,,nincs nagy különbség."
lehet..de az idö megszépit mindent..nálam a fiatal Urbán Flóri volt olyan jó mint Gattuso...
Egyébként a tegnapi loki meccsen is voltak olyan keresztlabdák mit az uefa kupa döntöjében...ráadásul Miskolci részröl is.
Elfogadom a kritikákat,mert kellenek is meg jogosak is.
Csak van pl a haveri körömben is olyan aki állandoan lehuzza az nb1-et de egy meccset sem nézett végig az idén.Ezt nem fogadom el.
A legnagyobb baj szerintem az hogy tul sok a légios.(nyiregyháza,györ pl..)
Öket kéne eltakaritani elöször is.Mármint a gyenge légiosokra gondolok.

seahawks 2009.05.23. 08:58:27

@kroos: szerintem sokan azért nem nézik az nb1-et, mert a sportcsatornák ömlesztik a jó focit...én egy héten megnézek 3-4 meccset maximum, többre nincs időm. na mármost a poolt és a dortmundot látnom kell, tehát ha adják mindkettőt, akkor marad max 1-2 meccs amire jut időm. szóval így egy évben látok kb 15 magyar meccset, de borzasztóan szenvedek rajtuk...egyre kevesebbet nézem bevalom...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.24. 23:11:42

@seahawks: Nem lesz érdektelen az Euroliga, mert ott játszik majd a nemzetközi fociszintér legszimpatikusabb csapata, egy bordósárga római légió.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.24. 23:17:23

@mickeyknox: Szebeni egy buta tök, óriási arccal. A tévéknél az ilyenek érvényesülnek manapság, tisztelet a kivételnek.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.24. 23:20:06

@seahawks: Ehhez képest ma márt ott tart a Sport tv-n, hogy minden nézői felvetésre rávágja,: valóban így van :-D.

seahawks 2009.05.25. 18:44:14

@popp: nekem is bejönnek tottyiék!

seahawks 2009.05.25. 18:46:00

@popp: nyilasi azóta meglepően értelmes lett, le a kalappal. tisztelem benne, hogy inkább otthagyta a kakit, mint hogy egy lapra kerüljön a neve az elmúlt 10 év magyar foci-valóságával.

kroos 2009.05.25. 18:54:48

@seahawks: és közben akkor közhelyeket mond mintha nem is mondana semmit....

seahawks 2009.05.26. 10:34:25

@kroos: dea közhely-király még mindig vitár róbert az ehhez hasonlókkal:
-azért nem rossz játékos ez a van basten..
-kedves nézőink, 90 perc van hátra és bármi megtörhénhet..

kroos 2009.05.26. 11:22:12

@seahawks:
No és Vitray az Fa kupa döntön

,, a kis penalty készül a büntetö rugáshoz"
süti beállítások módosítása