"Az, hogy a bárányok haragszanak a nagy ragadozó madarakra, nem meglepő: nincs értelme azonban a ragadozó madarakra megorrolni azért, mert kis bárányokat választanak maguknak prédául."

Vannak bizonyos egyszerű szabályok, amelyekhez kultúremberként ragaszkodnánk. Operát leginkább Milánóban, esetleg Bayreuthban hallgatunk és nem Indiában; kagylót Brüsszelben eszünk és nem Debrecenben; a sör legyen cseh, esetleg belga, de semmiképpen sem olasz vagy pláne amerikai. Focit pedig Angliában kell nézni (igazolt hiányzás esetén Angliából), nem pedig mindenféle gyanús délszaki helyeken. Oda majd elmegyünk megnézni azt, ahogy haszonállatokkal kergettetik magukat, meg mindenféle terményekkel dobálják egymást; ezek az ő igazi sportjaik.

A legjobb focit pedig Anglián belül Manchesterben találjuk. De nem ám csak idén, vagy az elmúlt három évben: az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan. Nagyjából azóta, hogy ez a nyakas skót odakerült.

 

 

 

management

1598, "act of managing," from manage (q.v.). Meaning "governing body" (originally of a theater) is from 1739. Manager is 1588 in the sense of "one who manages;" specific sense of "one who conducts a house of business or public institution" is from 1705.
 

 

Hát, helyben is volnánk, faszikáim. Ennyi a menedzser dolga, és ez az amit hosszú évek óta Sir Alexander Chapman Ferguson, CBE csinál a legjobban a világon.

Tiszta udvar, rendes ház: nem szarunk oda, ahonnan eszünk; előre köszönünk az idősebbnek és tudjuk a helyünket a pályán és azon kívül is. Megfelelő embert a megfelelő helyre: ez a kontinensen őrült ideának tűnő elv szolgál sorvezetőül a Trófeák Fővárosában. Vonatkozik ez a szakmai stábra és a játékosokra egyaránt: a Manchesterben elképzelhetetlen posztján kívül szerepeltetett játékos; nem utolsósorban azért, mert ha valakit új poszton látunk, tíz percen belül az az érzésünk, mintha mindig is ott játszott volna.
Az milyen már például, hogy Ferguson Solksjaert éveken keresztül azért játszatta elsősorban csereként, mert felismerte, hogy a srác egészen kivételes aggyal és szemmel figyeli a padról a játékot, amit beállás után azonnal hasznosítani is tud? Na, ennyit a szerencséről és a véletlen szerepéről.
 

A futball halálát hozza el az angol klubok dominanciája, hápersze. Hogy is félthetnénk a futballt attól az embertől, aki az utolsó igazán karakteres játékosokat adta a világnak? Nem idomított kismajmokat nevel, és nem is droidokat gyárt: szinte sportot űz abból, hogy a legnehezebb eseteket választja ki, hogy aztán destruktív energiáikat produktívvá esztergályozva olyan csapatot küldhessen pályára, ami elől szűkölve menekül az áldozati báránnyá vált ellenfél. Mondjatok még egy edzőt, aki képes lett volna Cantonából börtöntöltelék helyett istent csinálni?  Szerintetek mégis minek és kinek köszönhető az, hogy David Beckham, aki esetében nagyjából minden ez ellen dolgozik, 34 évesen és a világ egyik leggazdagabb sportolójaként felszántja a pályát akár San Marino ellen is a válogatottban, miközben a fiatal nímandoknak sírásra görbül a szájuk, ha meglátják a behívót a postaládában?
Volt valakinek szemernyi kétsége is, hogy az a fazon, aki Roy Keane-nel is elbírt, embert tud faragni Cristiano Ronaldoból? Akinek a játékának a letisztulását csak az nem vette észre, akiben jelentős mértékű irigység és/vagy rosszindulat munkál. Vagy ott van Rooney, aki hepciáskodó, hebrencs tiniből egy buddhista szerzetes odaadásával robotoló mesteremberré vált, miközben veleszületett zsenialitását is hatékonyabban képes használni. Vagy Carrick, a kifogástalan angol úriember mintaképe, akit csak szerénysége és jóízlése tart vissza attól, hogy 1/1-es gólátlagot produkálva a rivaldafénybe tolakodjon.

Lehet picsogni az angol csapatok és különösen a Manchester nyomasztó pénzügyi fölénye miatt, meg rá lehet nézni erre a listára, ha kíváncsiak vagyunk arra, mi a siker tényleges receptje Angliában. Hol is szerepelnének ezen a listán a kontinentális „topklubok” vezetőedzői? Ja kérem, idétlenkedhetünk ilyen áldemokratikus színjátékokkal, hogy aztán 2-3 évenként új Csalez Lopez kerüljön a klub elnöki székébe, aki éppen a legtöbb banánt ígéri a könnyen megvezethető szurkolóknak. Az aktuális majomkirály meg rövid uralkodása alatt 3-4 havonta mérgesen földhöz csapja a Rubik-kockát, ami csak nem akar magától kirakódni.   

Lehet savanyúan élcelődni a United nemzetközi népszerűségén, de ugyan nem könnyebb azonosulni egy olyan klubbal, amelyik felismerhető arcéllel bír, amelynek nem kell minden idényben újra megtanulni a keretét és amely, nem mellesleg, a világ legjobb és legkorszerűbb futballját játssza? A Manchester United nem is klub, hanem intézmény. Már évek óta lángpallossal mutatja az utat a jövő futballja felé, de a többiek valahogy mindig a női napozóban kötnek ki.

A győztesek nagyvonalúságával elismerjük, jó kis csapat ez a Barcelona. A spanyol bajnokságba, oda jó: ahol a csapatok taktikai érettségével egy lobotomizált rhesusmajmokból álló falka is vetekedhetne, és ahol a védők olyan magabiztossággal uralják a tizenhatost, mint csöcsösdisznó a jeget –  legalábbis ezt láttuk múltkor abban a tíz percben, amit tölteléktévézéssel voltunk kénytelenek elütni, mielőtt kezdődtek volna a másik sportcsatornán Gujarat tartomány U-18-as carrom-bajnokságának nyolcaddöntői. 

Jaj, de hát olyan szépen játszanak! -  hallhatjuk azoktól, akiknek gyanúnk szerint a szünetben labdazsonglőrködő kölykök cirkuszi mutatványa jelenti egy-egy meccs fénypontját. Apropó, szépség. Lehet ájuldozni a gombolyaggal játszó kiscicák cukiságán, de aki egy kicsit is komolyan veszi ezt a játékot – ami ugye győzelemről és vereségről, azaz életről és halálról szól – az nem tudja kivonni magát egy MU-típusú csúcsragadozó bűvköréből. Nehéz rangsort felállítani Sir Alex három nagy Manchestere között, ám mégis a mostani csapat mellett kell letennünk a lantot voksunkat. Nem csak a duplázások-triplázások okán, vagy azért, mert legalább húszféle felállásban tudná elintézni ma esti ellenfelét. Egyszerűen azért, mert logikai ellentmondásba keverednénk  ha azt állítanánk, hogy minden idők legjobb csapata nem minden idők legjobb Manchestere is egyben. 

A Chelsea – a norvég hülye eszelős/korrupt (vérmérséklet szerint vélaszthatunk) ténykedése  mellett - elsősorban azért vesztette el az elődöntőt, mert ők is bedőltek a Barcelonát övező hype-nak. No, a Manchester nem fogja ezt a szívességet megtenni.

Egyébként emlékeztek arra, amikor Fergie utoljára európai kupadöntőt vesztett? Ja, hogy ilyen még nem volt, muhhahhahha. Hát, ma sem lesz.