Ha kicsi a tét, a kedvem sötét, mondta meg a tutit mindannyiunk titkos példaképe, ez alapján pedig perceken belül bárgyú vigyor kell, hogy megjelenjen pofázmányunkon. A nemzetközi futballélet legnagyobb téttel bíró partija kezdődik hamarosan, amihez képest a holnaputáni leosztás gyufaszálalapon játszott gumidominónak tűnik csak.  

A Championship final table-jén ma már csak két játékosnak osztanak lapot: a győztes mindent visz (sikert, pénzt, nőt, csillogást); a vesztes pedig mehet vissza gürizni a futószalag mellé augusztusban. Ami a pénzt illeti: mintegy 60 millió jó angol fontról beszélhetünk – ennyivel dobja meg a győztes klub költségvetését a Premier League tagság.

Tovább után megpróbálunk kievickélni ebből az idétlen pókerhasonlatból, és igyekszünk kedvet csinálni egy olyan mérkőzéshez, amit olvasóink közül vélhetően alig valaki fog látni.

Az angol hülyék ugyanis képesek voltak hétfő délutánra tenni a mérkőzést, amit előttünk hiába is próbálnak mentegetni azzal az átlátszó érvvel, hogy ez náluk munkaszüneti nap volna. Bosszút forralunk, ám addig is nézzük meg közelebbről a mindent eldöntő összecsapás résztvevőit.  

Áttekintésünk alapjául természetesen a Championship klubjait bemutató remek sorozatunk szolgál, ahol is brúking így írt a Bordókról:

Az egyik legpatinásabb angol klub, amely részt vett az angol liga 1888-ban történt megalapításában és alapítása óta ugyanabban a stadionban (Turf Moor) játszik. Steve Cotterill személyében fiatal, tehetséges menedzserrel, az új tulajdonos által biztosított várható anyagi biztonság reményével, valamint két meghatározó igazolással vágnak neki az új idénynek: Király Gábor és a nagy visszatérő Robbie Blake (korábban Birmingham City és Leeds) is bordó-kékbe öltözött. Reméljük szereplésük nem lesz annyira unalmas, mint maga a klub, amellyel 1960 óta (amikor megnyerte a bajnokságot) semmi érdekes nem történt.
 
Nos, azóta szerencsére történt egy s más a Turf Moorban és környékén; igaz, Steve Cotterillt és a mackóalsós portást már hiába keresnénk ott. Remek kupaszerepléseikkel (az FA-kupában az 5. fordulóig; a Ligakupában az elődöntőig jutottak) az idei szezonban számos szimpatizánst szereztek azok között is, akik egyébként nem vetemednének másodosztályú mérkőzések megtekintésére. A Burnley az egyik legígéretesebb és egyben legfurmányosabb fiatal menedzser, Owen Coyle vezetésével egészen pofás játékkal gyűjtött be számos értékes skalpot (Arsenal, Chelsea, Fulham, West Brom) az idén, az elődöntőben pedig a Championship rájátszásoktól merőben idegen magabiztossággal jutott túl a Readingen. Ha egy play-off döntő esetében beszélhetnénk ilyesmiről, inkább őket tartanánk a mérkőzés esélyesének. A mérkőzés drámai hőse a 37  éves védő (a liga legbiztosabb lábú büntetőrugója), Graham Alexander lehet: a skót válogatott 750 másod- és harmadosztályú mérkőzéssel a háta mögött hetedik (!!!) alkalommal jutott el az Ígéret Földjének kapuját jelentő rájátszásba, ám eddig valamennyi alkalommal megbotlott a küszöbben.

De menjünk tovább, és nézzük meg Beát a Sheffield Unitedot, mint cseppben a tengernyi tragédiát. Ismét brúking kollégát idézném 2007 nyaráról:

Amikor e sorok írója futballöntudatra ébredt, a két sheffieldi csapat közül a Pengék voltak a kevésbé fontosak, bár egyébként mintha ők lennének a „nagyobb” klub. Folyamatos hisztizés és durcáskodás közepette (t.i. nagy harcosai voltak, hogy a WHU-t pontlevonással sújtsák Tevez jogtalan szerepeltetése miatt) estek ki májusban és egyúttal a világ legbunkóbb menedzsere, Neil Warnock távozott a klubtól. Helyére a klub az új menedzserének Bryan Robsont szerződtették. Meglepő, hogy Robbo-ra esett a választás: igaz, hogy játékosként ’82-ben a Mundialon ő tette zsebre a leggyorsabb gólért járó Seiko-órát, de valahogy eddigi csapatainál nem a támadófutballt erőltette. Ennek viszont ellentmondani látszik az a tény, hogy (egyelőre) bivalyerős a Pengék csatárállománya: Rob Hulse és a hórihorgas Jon Stead mellé érkezett az előbb említett Billy Sharp és az igazi nagy dobás: James Beattie az Evertonból (aki viszont saját maga sem emlékszik pontosan mikor zörgette meg tétmeccsen a hálót utoljára). Egyértelmű a Pengék szándéka az idei szezonban, kiváncsian várjuk mit sikerül kihozni belőle.

Bármilyen hihetetlen, a Pengék azóta sem tudták túltenni magukat a Tevez-gate-en: az elmúlt két évben gyakorlatilag szervült náluk a fent említett durcáskodás; pereket tárgyalások, majd ismét perek követtek. A jelenlegi állás szerint csinos kártérítést kapnak a West Hamtől, ám szerencsére az idény folyamán valahogy rádöbbentek arra, mennyivel egyszerűbb lenne végre ismét a saját kezükbe venni a sorsukat. Ha az automatikus feljutásról – nem sokkal – le is maradtak, a Preston elleni elődöntőn ismét nyomatékosították igényüket az első osztályú tagságra. Motivációban ma sem lesz náluk hiány, a támadószekcióban viszont igen: Darius Henderson nem tudja vállalni a játékot és Jamie Ward fittsége is csak a kispadra elegendő.

Jóslásra természetesen nem vállalkozunk, a mérkőzés megtekintését viszont jó szívvel ajánljuk a kemény, de őszinte (heti mottónk) futball valamennyi hívének. Kapát-kaszát, tollat-csákányt eldobni tehát, hagyjátok a GDP-t másra;még épp van annyi időtök, hogy találjatok egy televíziókészüléket egy közeli kocsmában!