Labdafényezés, zsebkendőnyi cselek, bokapasszok? Az kell? A hazai pályána 1-3-ról kezdő Barcelona hozza neked, hiszen muszáj hoznia, ha nem akarja újra felgerjeszteni az "első erős csapat..." kezdetű mantrát. Sziklaszilárd, mérnöki pontossággal megkomponált csapatjáték szikrázóan kemény védekezéssel? Akkor neked az Inter kell, amely már egyszer 90 percben sűrítette a fentieket, és ezzel a kiesés szélére sodorta azt a korszakos Barcelonát, amelyet már két hónapja is mindenki a döntőben látott. Futballfilozófiák, edzői hitvallások, és két egymástól iszonyú messze álló játékfelfogás csap össze a Camp Nouban. Nem túlzás, a világ jelenlegi legjobb csapatai jönnek. Csak ma, csak neked, csak nálunk, Chuck Norris. 

A Bayern ott folytatta, ahol szerdán abbahagyta. Azzal a különbséggel, hogy Olic szerbszagot szimatolt, felcsatolta a bajonettet, és rárontott a hétvégén jókat szundizó franszia védőkre, akik nem értesültek arról, hogy az edzőtáborban karaoke és golfütő a minimum, ha tovább akarnak menni. Savanyú a kolbász, savanyú a káposzta, de sokkal ropogósabb ennél a penészes sajtnál.

Ezt a párharcot valahogy mindenki elintézi azzal, hogy "innen lesz majd ellenfele az Internek - vagy a Barcelonának". Az mindegy, hogy melyik. Hát, kérem szépen, nem mindegy. A 2001 után döntőbe vágyó Bayern Münchennek sem, még kevésbé a története első jelentős európai tusakodásának fináléjára gyúró Lyonnak. Fontos szerepük lesz a hiányzóknak, a Bayernnek Ribéry, a Lyonnak Toulalan hiányzásával biztosan meg kell küzdenie, és sérült is akad bőven - arról nem is beszélve, hogy a franciáknál a fél csapat veszélyeztetett további lapok esetén. Egy pihent, már bajnoki teher nélkül játszó Lyonnak kell megfordítania 1-0-ról a párharcot az ellen a Bayern ellen, amely a nyakára engedte a Bundesligában a Schalkét, még lesz egy kupadöntője is, és fontosabb hiányzói vannak, mint ellenfelének. Bővebben a szurkolóktól.

Beni, a gólvágó jogász fogalmazott meg olyan véleményt, amivel 100 százalékig azonosulni tudtam teljes két napig, míg értelme volt. Szerinte a Roma csak akkor lehet(ett volna) bajnok, ha nem botlik egyszer sem, ha viszont ezt megteszi, akkor a bajnokság utolsó 10 meccsét zsinórban megnyeri, ilyenformán egyáltalán nem állítható, hogy címe érdemtelen volna. Ha így lett volna, így lett volna, de nem így lett, és bármilyen szomorú is, valószínűleg ezzel el is dőlt a bajnoki cím, hiába lenne elég a Romának az is, ha egy iksz erejéig megbotlana valahol az Inter. Még azt is megkockáztatjuk, hogy Ranieriék botlanak még egy komolyabbat, az Inter pedig így diadalmenetben gyalogol végig a célszalagon. Megvan az első kieső, tovább kergetőznek az utolsó BL-helyért, és a felértékelődött 7. pozícióért is, bár itt is kevés kérdés maradt nyitva.

Fokozatosan megkapjuk válaszainkat a korábban feltett kérdésekre, ezen a hétvégén például két dolog dőlt el: egyrészt a Wolfsburg semmiképp nem fog indulni nemzetközi kupában, másrészt bajnoki helyezése alapján szinte biztos, hogy a Hamburg se. Pontszámban beérte a Schalke a döntetlenező bőrnadrágos brigádot, bronzorientált triumvirátusunk mindhárom tagja hozta az elvárt eredményt; továbbá odalent nyert a Freiburg, mindenki más viszont kikapott, úgyhogy a Bundesliga eleje és vége tényleg csak akkor tudna érdekesebb lenni, ha minden második játékos helyett egy gyönyörű, D-kosaras csöcspár rohangálna a pályán. Nagyon régóta nem volt ilyen, de komolyan foglalkoztat a gondolat, miszerint jövő héten nem a Bayern meccsét nézem, hanem a Schalke-Werdert, de minimum mindkettőt.

Hősünk 28 kép után felébred a kórházban, de senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, üres az egész épület. Kisétál: üres és néma az egész város. Elhagyott buszok, elhagyott utcák, elhagyott házak várják. Rorschach nem ért semmit, magányosan, rémülten ténfereg a kihalt metropoliszban, de rendületlenül tovább keresi popp (3#), Isarsturm (2#), ktn, Oarbeaskoa, Aradebil, loveBZ, shinigami, ZenZo, vár a tévé, itáliainagysándor, pattopo (2#), rowi, sporttárs, hrvth, nagyontrue, pandasaro, csirko pasek, poolfanati, zsakfos, _HarryMay_, hakapesz imi (2#) és Dr Keynes méltó követőit. A Rorschach-teszt lényege, hogy az ember kapásból rávágja, ami az adott képről eszébe jut. Szabadítsuk fel tudatunk közösen és a kommentek között helyezzük el virtuális képaláírásunk. A legjobbat önkényes szerkesztőségi felkiáltással, esetleg a Duna jegén közösségileg választjuk meg. Az eddigi fordulók megtekinthetőek itt, a legújabb munkapéldányt pedig tovább után találjátok.

16 évvel ezelőtt az egyik legerősebb csoportot alkotta az idei világbajnokságra is összesorsolt Argentína, Nigéria és Görögország, kiegészülve a legnagyobb bolgár generáció csapatával. Idén a Koreai Köztársaság teszi teljessé a B jelű csoportot, amely így korántsem annyira erős, mint a fent említett kvartett. Argentína mellett a másik továbbjutó személyét nagyon nehéz megtippelni, reméljük Nigéria lesz az, de nem tudjuk kizárni Korea továbblépését sem. A görögök nem olyan erősek, hogy innen továbbmenjenek. Kíváncsian várjuk, hogy Maradona mit fog teljesíteni valódi edzők ellen, mint Otto Rehhagel, Lars Lagerback és a koreaikat 3 éve irányító Huh Jung Moo (még szerencse, hogy nem Hiddink került a névsorba. Valószínűleg ő maga egyébként semmi jóval nem fog szolgálni, de a játékosai a csoportakadályon még át fogják segíteni.

Vasárnap kora délután az Aston Villa és Birmingham City vívja az angol bajnokság eheti városi rangadóját. Ez az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró helyi derbi Angliában, hiszen már 1879 óta vívják a felek. Ahogy arról a korabeli lapok beszámoltak, ez Anglia második városának legnagyobb futballeseménye, innen származik az elnevezés is, The Second City Derby.

Endoscope 15 éve álmodozik arról, hogy egyszer eljut Madridba, és élőben nézi meg kedvenc csapatát. A legutóbbi fordulóban megvalósult az álom, ráadásul mindjárt rangadó(nak induló meccsecskére) készültek a Bernabeuban, hiszen a 3. helyezett Valencia érkezett. Az igazi weblog bejegyzésre hajazó élménybeszámolót vágatlanul, érintetlenül tárjuk a közönség elé, Csabinak pedig köszönjük, hogy rászánta magát a dologra. Hajtás után madridi Ronaldo-kultusz, szokásos spanyolos szurkolás befagyó hullámzással, Alonso True Colors revisited, némi taktika és berzenkedés a D torony 525-ös szektorának 11. sorából.

A Barcelona múlt heti botlásának köszönhetően elmozdultak a frontvonalak a bajnoki címért folytatott harcban. Míg a katalánokat megfogta a kellően harcosan játszó Espanyol, addig a Real simán behúzta a bátortalan Valencia elleni meccset. Egy hete is ezt tippeltük, de most vitán felül a Real Madridnak lesz nehezebb dolga. Mindketten a kiesés ellen küzdő csapatok ellen lépnek pályára a 34. fordulóban, de idegenben a Zaragoza nagyobb falatnak tűnik, mint otthon a Xerez. Áll még előttünk néhány felső-közép rangadó és rajta tartjuk a szemünket a váratlanul többszereplőssé váló kiesés elleni küzdelmen is.

A bajnoki cím kvázi-eldőlését vízionáltuk, erre a két legdigóbb PL-csapat egymás után letolta a gatyáját és odacsinált a megterített asztalunkra, közvetlenül a Jack Daniel’s steak és az extra cold Guinness mellé. Ez egyben azt is jelenti, hogy bármi történik a hétvégén, május 2-án sorsdöntő lesz a Liverpool-Chelsea, és be fog következni az, amit inkább nem szerettünk volna: a Pool drukkerek – legalábbis egy részük biztosan – saját csapatuk ellen fog szurkolni. Mert amennyiben saját csapatuknak szurkolnak, akkor – a sportszerűség mellett - a Manchester Unitedet támogatják, vagyis saját 20 éve felállított bajnoki rekordjuk eltörlését. Lehet-e ennél ironikusabb pillanat egy klub történetében?

Két évvel ezelőtt hasonló helyzetben az történt, hogy a Roma a tuti kieső Livornót fogadta, de csak döntetlent játszott, és ott nagyjából el is dőlt, hogy nem lesz bajnoki cím (bár az utolsó fordulóig hajtották az ideihez hasonlóan leeresztő Intert). Most ráadásul még a feladat is nehezebb, hiszen a jelenlegi állás szerint a Sampdoria jövőre a BL-be viheti Genova jó hírét, mégsem gondolnánk, hogy az idei Roma hazai pályán felbucskázna. Az Interre habkönnyűnek tűnő, de izzadósnak ígérkező meccs vár a szinte biztosan kieső Atalanta ellen, a Milan pedig Palermóban kapálja el magát végleg, miközben a szicíliaiak visszafoglalják a 4. helyet a Samptól. A kupadöntő párosítása miatt felértékelődött a 7. hely is, azaz jelenleg a Juventus is EL-résztvevő, amit a Bari ellen erősít majd meg. Valószínűleg végleg búcsút veszünk a Livornótól és a Sienától.

Nem, ez még nem az a hét, amikor elborul az összes kérdőjel és könny fakad Marseille utcáin, de meglehetősen közel járunk: jövőhétre vizionálom a nagy pillanatokat. Ezt a hétvégét még napfényes-nyújtózkodósra ill. szabadbancsörtetősre tervezem, benne néhány érdekes francia bajnokival, melyeket kiküldetés miatt egész biztosan nem fogok látni, így kénytelenek lesztek az Auxerre aranyba hajló vágyait felügyelet nélkül elemezni. Tippsor, guesswho és a hétvégi tudnivalók előtt pár bekezdésnyi másodosztály következik.

Gyakorlatilag a mezőny első fele játszik a második felével, egyetlen meccs van, ahol a felek közel állnak egymáshoz a tabellán, de az a Mainz-Frankfurt, ami az égvilágon senkit nem érdekel és semmiről nem is dönt. A finomabb kérdések ott kezdődnek, hogy a) melyik kiesőjelölt lesz képes pontot rabolni nagynevű ellenfele ellen, illetve b) megmarad-e a Wolfsburg és a Stuttgart esélye a nemzetközi szereplés kiharcolására – ez utóbbiért a Nürnberg teheti a legtöbbet. Nem jósolunk bombameglepetést sehova, de a váratlan pontvesztések aligha lesznek korrigálhatóak a későbbiekben. Az alsóházban valószínűleg minden marad ugyanígy, vagy mégse, mivel vasárnap estére matematikailag is kieshet a Hertha Berlin, bár ahhoz elég sok mindennek kéne összejönni.

Mivel majd’ 20percig nem tudtam eldönteni, hogy szerintem a Hamburg most feltámad és jól elveri a Fulham-et, vagy a kelj fel és járj! felszólításra annyit mond, hogy mi vagyok én, bazzeg, előfizetett nőklapja, hogy járjak? jó nekem a padlón fekve!, ezért majdnem nem írtam posztot, de rájöttem, hogy donnelly múltkori köszönetnyilvánításához hasonlót szeretnék majd pingálni Labbadia emlékkönyvébe, ahhoz meg ez jól jön  lélekerősítőnek. Azon nem kellett gondolkodnom, mi történik majd a másik párharcon, mert a Kupaolümposz tetején csücsülő Kupazeusz El Nino nélkül is át fogja gyalogoltatni fiait az Atlético-n. Nyugi, mindenki meg fog magyarázni mindent.

Van olyan nálunk, hogy "Lyon szurkoló?" Ezen az ágon Manchester United-Real Madrid elődöntő is kialakulhatott volna, csak hogy odadörgöljük a két versenyben lévő alakulat szrukolói, illetve a semlegesek orra alá, és hogy megforgassuk még egyszer a kést a világ két legnagyobb klubjának híveiben. Egyesek szerint a Bayern még mindig nem találkozott komoly ellenféllel, de a francia bajnokságra még nem került árcédula, annak ellenére, hogy Bajorországban igencsak puha volt az a sajtocska.

Nehéz dolga lesz a ma pályára lépő csapatoknak, ha felül akarják múlni a milánói történések intenzitását, de reméljük, valami hasonlóra készül a Bayern München és a Lyon. Mindkét csapat túl van egy komoly bravúron (a MU illetve a Real ellen), és olyan párharcon, amikor némi szerencse, kevés bírói segédlet, és persze a csapat komoly ereje kellett ahhoz, hogy BL-elődöntőben találkozzanak. A szerdai esti meccsnél semmit nem számít majd, mennyi esélye lesz az ebből a párból továbbjutónak a másik ágról érkező döntős ellen, senki nem mondja például, hogy nem játszhatnak jó meccset egymással. Két szakértőnk mindenesetre sima meccsre számít.

Volt tegnap egy győztes is a pályán, és ha van meccs, amikor nem arról kell beszélni, hogy ki veszítette el, az Inter-Barcelona biztosan az. Nem tudok nem örülni az Inter győzelmének, mert jelenleg az Inter jelenti az olasz futball csúcsát. Ezt a mondatot igen furcsa kimondani, és nem csak azért, mert a pályára lépő egyetlen olasz(nak tekinthető) játékost 80 ezer ember fütyülte az öltözőbe, hanem azért is, mert ennek aztán nem sok előjele volt. A Mancini-féle Inter egy rakás szerencsétlenség volt, a vakok közt gyengénlátóként megnyert bajnokságok közepette az első uniós felségjelzésű lámpaoszlopra felcsavarodtak. Az Inter akkor is vesztes volt, amikor nyert. Mourinho megmondta: ez már egy másik Inter. A Chelsea ellen már láttuk, hogy tényleg, a Barcelonát pedig nagyon régen láttuk ilyen kiszolgáltatottnak, erről elég is ennyi. A lényeg, hogy Mourinho valami fontosat üzent a győzelemmel.

A futball egyik bűvöletes tulajdonsága, hogy ugyanazt a mérkőzést tízezer néző húszezerféleképp látja, és ennek következtében vég nélkül lehet vitatkozni felette. Az egyikük Cervantes korából veszi a hasonlatait, a másik az afganisztáni helyzet szakkifejezéseivel elemzi a játékot, miközben a harmadik akkorát zuhol a söntéspultra, hogy az menten kettéreped. Legegyszerűbb tehát kettéválasztani a dolgokat. Főképp azért, mert a szurkoló nem passzív befogadó; buzdít, hőzöng, kárál, lelki tusát vív, felemel, elátkoz, harcol, megsemmisül, aztán kezdi elölről. A csapat az isten, a játékosok a szentek.

Mondhat Jose amit akar, ez bizony előrehozott döntő, avagy erre vártunk egész évben: valószínűleg a világ két legjobb csapata találkozik. Idén már összefutottak egyszer, akkor a milánói döntetlen után simán nyert a Barca, és talán most is úgy vélik a szurkolók, hogy a hasonló végkimenetel a legvalószínűbb, pedig nem így van. Amit a Barcelona tud, azt senki más nem tudja a világon, de ha van olyan csapat, amely tud ellene játszani, azt viszont Internek hívják. Hogy ki is tudja nyírni, abban két tényező segítheti: a padon a mindenre elszánt gonosz zseni, a pályán pedig a még mindenre elszántabb, még gonoszabb Samuel Eto’o. Visszafogottnak nem mondható hajrázás, talán nem teljes hülyeségeket felvonultatva a csapatok mellett, illetve ellen hajtás után.

Edzősorsfordító Spieltagnak tűnik a német bajnokság 31. fordulója, amely során a címben keresztnevével megjelölt három úriember gyakorlatilag a kirúgás szélére került, de legalábbis szétfújta a frizuráját annak szele - viszont még mindhárom megmenekülhet. Labbadia-nak az Európa Liga, Slomka-nak és Herrlichnek pedig a bennmaradás lehet a mentsvár, bár egyikért se adnánk egy lyukas garast se. Slomka mondjuk, ha bent tartja a Hannovert, ha nem, biztosan megemlegeti ezt a hétvégét, olyan verést mért ugyanis csapatára a Bayern, hogy tényleg sajnáltuk a végén őket. Tartja a lépést a Schalke, Frings-re rá se ismerünk, Rakitic meg bátran beugrik, ha Kurányinak nem sikerül hozni az aktuális meccset. Aki ráér, adjon egy atyai pofont Barnettának, ártani biztos nem fog.

Tulajdonképpen nem dőlt el semmi, de egy csomó fontos kérdésre választ kaptunk a 34. játéknap derbidömpingje után. Tudjuk például, hogy az Inter nem tudott olyan rosszul játszani, hogy ne nyerjen a fatökűségét ostobasággal kombináló Juventus ellen, de látjuk azt is, hogy nincs minden rendben Milánóban. A Roma letudta a legnehezebb meccsét a hátralevők közül, de valahogy még mindig nem tudjuk rávenni magunkat, hogy az erkélyre kiállva bömböljük a kóredesztácsita-t. A Milan a Samp ellen szállt ki végleg a harcból, és a néhány emelettel lejjebb a Livorno is egy mély sóhajjal fogadta el végleg a sorsát. Egy tanulságos, de hátborzongatóan rossz itáliai, és egy fordulatos, szokásosan intenzív római derbi kronológiai sorrendben hajtás után.

Nehéz hozzászokni a nagy változásokhoz, ez a tétel pedig különösen passzol a pötipaté-pontvadászat eseményeihez: pár hete hat esélyesről indítottunk hajrát és el se hittük, hogy a Bordeaux pikkpakk lekophat az élről, erre az utolsó öt kör előtt már egy kétesélyesre szűkülő bajnokságról kell értekeznünk. A hétvége eredményeinek tükrében sokkal tisztább lett a kép, az OM győzelmi dobogóját kezdhetik ácsolni, a mögötte feszengő ötösfogatnak a maradék BL-helyekre kell ráizgulnia, méghozzá igen intenzíven. Idióta bírókkal, portréval és játékkal tupírozott szakmai elemzést tartogatunk a tovább után.

Tesztoszteron-bomba, csontig ható egó, kamaszos világmegváltás és egy önjáró csontdaráló sűrűsödik a világbajnokság A-csoportjának mezőnyébe – ím, itt az idő, hogy a vb csábító közelségében sorra vegyük a felhozatalt. Az egyik legneccesebb csoporttal kezdünk, ha itt valaki gólaránnyal jut tovább, az már simának számít majd, de a pénzfeldobást sem zárhatjuk ki. Hervasztó gondolat, hogy Mexikó mögött francia továbbjutást sejtünk, de ha a vuvuzela kakofónia a siker ára, ám legyen. Tovább után a keretekről és a hazai pálya előnyeiről értekezünk, majd mindezt 21.00-tól folytatjuk a RadióQ-n is.

Hogy ki számít egy világbajnokságon outsidernek? Nos, a horvátok – akik első vébéjükön bronzot szereztek – szerintünk egyáltalán nem, hiszen egy lépéssel nagyobb államszervezetbe tömörülve a játékosaik már komoly sikereket értek el. De mit tudtunk például a Costa Ricáról 90 előtt? Vagy mit tudtak apáink Észak-Koreáról 66-ot megelőzően? És nagyapáink az USA-ról az 50-es torna kezdetekor? Olyan csapatokról lesz szó, akiknek elfelejtettek szólni a világbajnokságok előtt, hogy csak bokszzsáknak jöttek, ehelyett valami olyat csináltak, ami miatt emlékszünk rájuk. Folytatódik a vb-történeti sorozatunk, amit a Rádió Q-val közösen vertünk végig az elmúlt időszakon. Nyugodtság, nincs már sok hátra, és elkezdünk az előttünk álló világbajnoksággal foglalkozni.