16 évvel ezelőtt az egyik legerősebb csoportot alkotta az idei világbajnokságra is összesorsolt Argentína, Nigéria és Görögország, kiegészülve a legnagyobb bolgár generáció csapatával. Idén a Koreai Köztársaság teszi teljessé a B jelű csoportot, amely így korántsem annyira erős, mint a fent említett kvartett. Argentína mellett a másik továbbjutó személyét nagyon nehéz megtippelni, reméljük Nigéria lesz az, de nem tudjuk kizárni Korea továbblépését sem. A görögök nem olyan erősek, hogy innen továbbmenjenek. Kíváncsian várjuk, hogy Maradona mit fog teljesíteni valódi edzők ellen, mint Otto Rehhagel, Lars Lagerback és a koreaikat 3 éve irányító Huh Jung Moo (még szerencse, hogy nem Hiddink került a névsorba. Valószínűleg ő maga egyébként semmi jóval nem fog szolgálni, de a játékosai a csoportakadályon még át fogják segíteni.

Argentína (FIFA világranglista 8. helyezett)

Diego Maradona egyelőre Argentína történelmének legnagyobb futballistája, és mint ilyen minden jogot fenntart magának, hogy mindig és mindenhol a saját elvei alapján nyilatkozzon és tevékenykedjen. Nem kellene hozzá nagy csoda, hogy az első argentin legyen, aki játékosként és edzőként is tud világbajnoki címet szerezni, ám szövetségi kapitányi kinevezése ez idáig jelentős hibának tűnik. Argentína pontosan az az ország, amelyben született annyi zseniális futballista, hogy nagyon sok jó közül lehessen válogatni. Diego meg is tette, hiszen 2009 folyamán 72 játékost próbált ki a válogatottban. A legutóbbi, németek elleni barátságos meccsen már egy olyan keret állt össze, amely 2-3 evidens cserével körülbelül az lenne, amit mi magunk is összeállítanánk argentin válogatott címszó alatt. A kulcs az, hogy Maradona megtalálja-e a megfelelő kezdőcsapatot és a megfelelő taktikát. Az utóbbi pár barátságos mérkőzésen 4-4-2-t játszatott a csapattal, annyi változástatással, hogy míg a németek ellen egy védekező típusú és egy irányító középpályás szerepelt középen, addig a spanyolok ellen két védekező, labdaszerző típusú játékos. Úgy tűnik, Diego ragaszkodik a két ékhez, amivel nem lenne semmi baj, ha a csatárok ilyen rendszerben játszanának a klubjukban, de nem.

Számunkra egyértelműnek tűnik, hogy a Barcelona vagy az Inter játékához hasonló rendszerrel kellene próbálkozni, ami annyiban közös, hogy egy center mögött három másik támadó kap helyet és két szűrő középpályás munkálkodik a pálya közepén. Ehhez lenne megfelelő emberanyag, főleg, ha Maradona nem követné el azt az orbitális baklövést, hogy Esteban Cambiassot nem veszi számításba a keret összeállításánál. A taktika, ismerve a keret erejét, a fentiek ellenére még akár jól is elsülhet. Nem is ezzel van a legfőbb probléma, hanem Maradona csapatra gyakorolt hatásával. A világbajnoki selejtezők alatt kimutatta a foga fehérjét és pár vereség után igyekezett a játékosokra – és köztük Messire – hárítani a felelősséget.

A kulcsenberek számba vételekor elsősorban persze Lionel Messiről kell szót ejtenünk, aki lehet, hogy Maradona okoskodása miatt nem lesz most világbajnok. Nem mintha az argentinok nem tudnák bárhogy elszúrni maguktól is a világbajnokságot, de legalább az esélyt jó lenne megadni, hogy kihasználják a nagyon durva játékosállományukat. Messi a Barcelonában mind a jobbszélső, mind pedig a hátravont center posztján bizonyította már, hogy a világ első számú játékosa. Az, hogy Maradona megpróbál egy harmadik posztot kitalálni neki, ami érezhetően kevésbé megy, egyszerűen ostobaság. Messi képességeit úgy lehet a legjobban kihasználni, ha van helye rágyorsítani a védőkre, ellenben ha a közvetlen védővonalban kell labdát kapnia, akkor ez az előny lényegében elveszik. Nem lenne butaság Messi játékára építeni az argentin válogatott játékát, mégpedig oly módon, hogy a Barcában betöltött szerepkörben játszatni és a többieket a katalán csapathoz hasonlóan köré szervezni. Nem túlzás kijelenteni, hogy Diego Milito a világ egyik legjobb csatára. Gyors, erőszakos, érti az összjátékot is és szinte minden meccsen lő egy gólt. Igazi húzóember volt a Zaragozában, a Genoában és most az Interben is. Ennek elégnek kellene lenni, hogy ő legyen az első számú csatár az albicelestében, de Maradona Higuaínt favorizálja és lehet, hogy még Martín Palermót is elé helyezi a rangsorban. Az előbbi rugdossa ugyan a gólokat, de százszor inkább Militóra bíznánk a fontos meccsek eldöntésének feladatát, Palermót meg inkább hagyjuk. Javier Zanetti kellene, hogy viselje a csapatkapitányi karszalagot nem pedig Javier Mascherano. Maradona azt is kitalálta, hogy nem is viszi ki a világbajnokságra a válogatottsági rekordert, de a legutóbbi hírek már arról szólnak, hogy mégis. Bízunk benne, hogy így lesz, mert Zanetti az egyértelmű vezéregyéniség, aki megalkuvást nem tűrően képes a hátán vinni a csapatot és bár nem a legtechnikásabb játékosok egyike, de a védőmunkája szinte hibátlan és nem is szabálytalankodik feltűnően sokat, ellentétben Mascheranóval.

A selejtezőkön 18 meccsükből mindössze 8-at nyertek meg az argentínok és közben becsúszott egy hatalmas zakó Bolívia ellenében, amit próbáltak a magaslati viszonyokra fogni, de hát 6-1-re akkor is szégyen kikapni az egyik leggyengébb csapattól, nem beszélve arról, hogy korábban is magasan volt az a pálya és mégsem kaptak hatot az argentínok. A végén azután Palermo előbb Peru ellen hazai pályán, Mario Bolatti pedig az utolsó meccsen Uruguay ellen szerzett kései győztes gólt, így sikerült elkerülni azt a szégyent, hogy a világ egyik legerősebb keretével ne jussanak ki a világbajnokságra.

Ha a csoportból továbbjutnak, elkaphatják annyira a fonalat, hogy akár a döntőig meneteljenek és a közvélekedés és a Maradona-hendikepp ellenére ezt is várjuk tőlük.

Nigéria (FIFA világranglista 22. helyezett.)

Nigériának volt egy olyan generációja, amely a maga idejében a világ egyik legerősebb támadószekciójával rendelkezett. Az 1994-es világbajnokságon és még négy évvel később is megvolt az a játékerő, amivel bárkinek gondot okozhattak. Okocha, Amokachi, Yekini, Amunike szintű játékosai most nincsenek az afrikai csapatnak. Sajnálatos módon stabilitásra épülő, visszafogott játékot produkálnak mostanában, ami az Afrikai Nemzetek Tornáján is kész szenvedés volt. Shaibu Amodu kinevezése a szövetségi kapitányi posztra hibának bizonyult, mert a közvélemény és a szövetség elvárásaival szemben nem támadófocit játszatott a csapatával és még az eredmények sem jöttek. Lars Lagerback váltotta a „padon”, aki egy tapasztalt kapitány és, ha valamire alkalmas a keret, akkor az az, hogy egy inkább kemény, mint okos középpályával, masszív védekezéssel próbálja feltartóztatni az ellenfelet és bízni abban, hogy a nemzetközi mércével mérten, középszerű csatáraik betalálnak a megfelelő mérkőzéseken.

A Szuper Sasok szárnyalása már a múlté, a jelen helyzet az, hogy a keret nagy többsége ugyan Európában játszik, de főleg középcsapatokban és ott is ritkán töltenek be vezető szerepet. John Obi Mikel, aki pályája kezdetén még csatár volt, de a Chelseaben már évek óta belső középpályást játszik az egyik legnagyobb név a nigériai válogatottban. Az Afrikai Nemzetek Kupáján előrébb játszott és irányítói feladatai voltak, amiket csak hellyel-közzel tudott megoldani. Nem kellene erőltetni az ő támadásépítését, mert ahhoz nem elég jó a szervezőkészsége, hazája csapatában is inkább a középpályás védekezést tudná hatékonyan végezni. Joseph Yobo az Everton középhátvédje, akit a szezon elején sérülés hátráltatott, vezére lehet az afrikai csapatnak, amennyiben megfelelő formában játszik a világbajnokságon. A csatárok közül eddig Yakubu Aiyegbeni szerezte a legtöbb válogatott gólt, aki szintén az Evertonban szerepel. Klasszikus erőcsatár, aki ráadásul nem is lassú, de azért nem világszínvonal, amit bemutat, a két szélről főleg Martins és Odemwingie támogatására számíthat.

Az Afrikai Nemzetek Tornáján ugyan harmadik helyezést értek el, de ezt csak annak köszönhették, hogy Benint és Mozambikot kellett legyűrniük a csoportban, míg Egyiptomtól simán kikaptak. A kvalifikáció során Tunézia előtt nyerték meg csoportjukat, akikkel szemben két döntetlenre futotta. Végül Mozambik kaparta ki Nigéria számára a gesztenyét, azzal, hogy az utolsó selejtezőn otthon legyőzte Tunéziát.

Unalmas, gyenge játékot fognak hozni a világbajnokságon, mert nincs elég kreatív játékosuk. Mivel van két hasonló ellenfelük a csoportban, ez akár elég is lehet a továbbjutáshoz.

Koreai Köztársaság (FIFA világranglista 49. helyezett)

Az ázsiai ország 1986 óta folyamatosan résztvevője a világbajnokságoknak, de a rossz emlékű 2002-es „menetelésüket” leszámítva egyszer sem jutottak tovább a csoportból. 2002-ig akár szimpatikusak is lehettek volna, ha a robotolás és gyors futás mellett bármi futballra emlékeztetőt fel tudtak volna mutatni. A vicc az, hogy Guus Hiddink keze alatt egészen jól játszottak, viszont az erős bírói támogatás miatt az egyik közutálatnak örvendő csapattá váltak a hazai rendezésű Vb-t követően. Azóta visszakerültek a helyükre a világ futballtérképén, de az benne maradt az emberek tudatában, hogy a gyors, sokat futó koreaiak ellen nem lehet biztosra menni. Míg régebben pofozógépnek számítottak, mostanra legalább azt a státuszt elérték, hogy egy gyengébb csoportból továbbjutásra is esélyesek lehetnek.

Taktikájuk a szélen vezetett gyors akciókra épül, amikhez gyakran csatlakoznak a szélső bekkek is. Gyorsaságban nem lehet felvenni velük a versenyt és az egyéni képességek helyett szokás szerint a csapategységre és a küzdőszellemre fogják alapozni a játékukat, ami egy háborúban nyilván előny, de mi a futballpályán nem ezt szeretjük nézni. Szövetségi kapitányuk Huh Jung Moo immár harmadik éve tölti be a posztot és harmadszor kapitánya a koreai válogatottnak. Hiddinkhez mérten nyilván egy senki, de a selejtezők során azt bizonyította, hogy az alapvetően elvárt taktikai fegyelmet és lelkes játékot ki tudja hozni a csapatból

Jelenlegi keretük legnagyobb sztárja Park Ji Sung, a Manchester több poszton is bevethető támadója, aki szintén inkább munkabírásával és lendületével tűnik ki, mint eszes játékával. Parkot egy ideig az ázsiai piac marketingarcának tartottuk, mostanra egy megbízható, jó futballista lett, aki helyet tud követelni magának a MU-ban, de klasszisnak azért nem neveznénk. A selejtezőkön szerzett 5 góljával nagyban hozzájárult a világbajnoki kvalifikációhoz. A csatárok közül Park Chu Young a Monaco játékosa és ebben a szezonban rendesen termeli a gólokat, 8 gólnál jár és az első félév legjobb játékosa volt a szurkolók szavazatai alapján. Ázsia egyik legnagyobb tehetségének tartják, a nemrég a skót Celtichez igazolt Ki Sung Yongot, aki elég ügyesnek, technikásnak tűnik, és 21 éves kora ellenére stabil helye van a válogatottban. A Bolton játékosa Lee Chung Young lehet a garancia arra, hogy mindkét szélen épüljenek a támadásaik. Szintén fiatal, 21 éves ő is és természetesen a gyors, lelkes vonalat képviseli, mint a többi csapattársa.

A selejtezők során veretlenül nyerték csoportjukat és északi szomszédjukkal karöltve létek tovább a Vb-re. Az a baj, hogy ebből a csoportból lehet, hogy továbbjutnak, mert mind Nigéria mind Görögország felülmúlható azzal, amit ők tudnak.

Görögország (FIFA világranglista 11. helyezett)

Kevésbé megérdemelten, de a görögöket is nagyon sokan utálják. Sokak szerint elrontották a 2004-es Eb-t azzal, hogy a hulladék védekező taktikájukkal és 1-0-s győzelmeikkel végigverték Európát. Eb-győzelmük a futball történelem leghihetetlenebb sikere, amire azóta sem találunk magyarázatot. Az viszont tény, hogy őket senki nem okolhatja azért mert a keretükhöz képest legmegfelelőbb taktikával, az azóta istenként tisztelt Otto Rehhagel utasításainak maradéktalan betartásával vették fel a küzdelmet az akkori világelit (Franciaország, Csehország és Portugália) ellen.

Mára leáldozott a görögök csillaga, az Eb-győztes csapatból már nem sokan maradtak a keretben, a kulcsemberek közül Charisteas, Karagounis és Katsouranis. Az edző személye, ami a görögöknél mindenképpen kiemelendő. Rehaklész 2001 óta irányítja folyamatosan a görög válogatottat. Az eltelt 10 év során az 57. helyről jöttek fel az első tíz közelébe. Játékuk rettentő unalmas és egysíkú tud lenni és a korábban az Interben is megfordult, mostanság a Panathinaikosszal duplázó Karagounis az egyetlen kreatívnak nevezhető játékosuk. Azt a csapatot viszont nehéz szeretni, ahol csak jómunkásemberek vannak. Rehhagel némiképp változtatott a régebbi sikeres taktikán és két csatárral küldi pályára általában csapatát. Már csak viccből is érdemes lenne a koreaiak ellen a Charisteas-Samaras duóval felállni, hogy az alacsony ázsiaiak vehessék a nyakukba egymást a szögleteknél.

A fent említett Jorgos Karagounis a csapatkapitány és az együttes motorja is egyben, jobbal-ballal jól lő és a végsőkig képes küzdeni a siker érdekében. Hajlamos a színészkedésre, ilyenkor a homlokát fogva szokott a hátán pörögni a gyepen. Közelít a 100. válogatottságához, reméljük barátságos meccsen éri el. Teofanis Gekas volt az európai selejtezők gólkirálya 10 góljával, ami azért nem kis bravúr ilyen csapatban, bár az ellenfelek teljesen kutyák voltak, így azt nem tudjuk megítélni, hogy „komolyabb” meccseken mire lesz képes. Az biztos, hogy egy klasszikus lesipuskás, lepattanóvadász csatár, aki a leshatáron tölti ideje nagy részét, jól érkezik a kapu elé és jól is fejel. Volt már görög és német gólkirály is, de klubszinten kevésbé megy neki mostanában, a Leverkusen előbb kölcsönadta a Portsmouthnak majd idén januárban eladta a Herthának, amivel kiesésre áll az idei Bundesligában. A legnevesebb csapatban az a Sotiriou Kyrgiakos játszik, aki a védelem irányításáért felelős és gyakran húzódik előre pontrúgásoknál fejelni is. 193 centis magasságával a Liverpool keretének legmagasabb embere. A Rangers- Eintracht Frankfurt-AEK Athén vonal után 2 millió euróért vette Benitez. Frankfurti színekben több fontos gólt is szerzett.

A selejtezőkre az első kalapból sorsolták a görögöket, így a harmatgyenge Svájc, Izrael, Lettország, Moldova, Luxemburg csoportba kerültek, hogy szakadna rájuk az ég. Itt az acélos Svájc mögött másodikok lettek, de úgy, hogy mindössze három meccset úsztak meg kapott gól nélkül. Az Ukrajna elleni pótselejtezőkre azután visszataláltak a régi ösvényre és az Ukrajnában szerzett egyetlen góllal kijutottak a világbajnokságra.

Egymás ellen

A világbajnokságok története során összesen 5 alkalommal találkoztak egymással a csoport résztvevői. Érdekesség, hogy az argentinok szövetségi kapitánya, Diego Maradona játékosként már mindhárom ellenfél szembetalálta magát. Először 1986-ban Korea 2-0 arányú legyőzésekor majd a már említett 1994-es Vb csoportmeccsein Nigéria és Görögország ellen is. Abban a csoportban természetesen Nigéria és Görögország is összefutott egymással. A görögöknek ott sem sok babér termett.

A mérkőzések közül egyértelműen az 1994-es Argentína-Nigéria találkozó volt, amely Diego Maradona vb-búcsúját jelentette játékosként, hogy aztán 16 évvel később ismét Nigéria legyen az ellenfél, amikor szövetségi kapitányként debütál.

A mérkőzés a kiváló világbajnokság egyik legjobb első félidejét hozta. Minden idők legerősebb argentin kezdőcsapata, minden idők legerősebb nigériai alakulatával csapott össze. A világbajnokság egyik legemlékezetesebb gólját, ezen a mérkőzésen szerezte Claudio Caniggia, Maradona gyorsan elvégzett szabadrúgásából.