Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

2010, Dél-Afrika - A csoport

2010.04.18. 19:51 heinrich

Tesztoszteron-bomba, csontig ható egó, kamaszos világmegváltás és egy önjáró csontdaráló sűrűsödik a világbajnokság A-csoportjának mezőnyébe – ím, itt az idő, hogy a vb csábító közelségében sorra vegyük a felhozatalt. Az egyik legneccesebb csoporttal kezdünk, ha itt valaki gólaránnyal jut tovább, az már simának számít majd, de a pénzfeldobást sem zárhatjuk ki. Hervasztó gondolat, hogy Mexikó mögött francia továbbjutást sejtünk, de ha a vuvuzela kakofónia a siker ára, ám legyen. Tovább után a keretekről és a hazai pálya előnyeiről értekezünk, majd mindezt 21.00-tól folytatjuk a RadióQ-n is.


A csoport - FIFA-világranglista összmutató: 131



Dél-Afrika (88. FIFA-világranglista)
A Konföderációs Kupa megmutatta, hogy Dél-Afrika nem az a csapat, amely ellen laza gurigázással be lehet húzni a három pontot. Fizikai felépítésük, gyorsaságuk és lövőerejük jelenti a csapat legfőbb erényét, de már-már taktikai fegyelemről is lehet beszélni a zárt 4-2-3-1; 4-3-2-1-ük kapcsán. Ezt még nyugodtan megfejelhetjük a hazai pálya, és az első afrikai rendezésű vb minden előnyével.

Vannak persze fehér foltok is. A Konföderációs Kupa nagyjából olyan, mint az Eva Herzigova-féle wonderbra. Mert ugyan sejtetni enged bizonyos tartalmi elemeket, de a töltő tömeg csak élesben derül ki. Nem beszélve arról, hogy egészen más kérdés utolsó perces csatára késztetni a spanyolokat és a brazilokat (2:3, 0:1), mint legyőzni egy hasonló játékerőt képviselő csapatot (Uruguay, Mexikó).

A dél-afrikai keret döntő többségben hazai bajnokságban játszik, legnagyobb sztárjuk – valahol szimbolikusan –  az evertonos Steven Pienaar.

Előbb az Ajax Cape Townban, majd az igazi Ajaxban kapott képzést, nem is állítanánk, hogy technikailag kapa lenne, de a Dortmundban az is kiderült róla, hogy bazi messze van egy tízes képességeitől – semmilyen szinten nem tudta pótolni az akkor távozó Rosickyt. Végül tökéletes helyet talált magának. Az angol bajnokság lendülete, és az Everton inkább dinamikus, mint okos futballja pont neki való. Fut, ütközik, fogcsikorgat, cselez, lő, olykor elborul, mindegy, csak gondolkodni ne kelljen. Pont ez várható a válogatottól is.

Taktikai hiányosságaikat minőségi edzőkkel próbálják ellensúlyozni, Joel Santana, Carlos Quieroz, most pedig Carlos Alberto Parreira terelgeti a vadakat a dél-afrikai futball útját, az viszont egészen biztosan nem tett jót, hogy 2000 óta tíz szövetségi kapitány váltotta egymást a padon.

Hazai pálya
Uruguay 1930, Olaszország 1934, Anglia 1966, Németország 1974, Argentína 1978 és Franciaország 1998 – nekik sikerült a rendezés előnyét kihasználni, és otthon behúzni a vb-címet, de 2002 réme is arra emlékeztet, a hazai pálya brutálisan kézzelfogható tényező, ha vb-ről van szó.

2009-ben 849 nemzetközi meccset játszottak, ebből 335 hazai lett, 342 döntetlen és csak 172 vendéggyőzelem mellett. Ha az egész évtizedet vizsgáljuk, akkor így néz ki a kép: 9075 meccs – 3534 hazai – 3786 döntetlen – 1755 vendég.

A nyilvánvaló előnyök mellett (kevesebb utazás, megszokott körülmények, bírókra helyezkedő nyomás, hazai szurkolók buzdítása, megnövekedett motivációs bázis stb.), nagyon ősi elemek is felszínre törnek.

A labdarúgás karakterében mindig is megjelentek a törzsi szimbólumok, és a vadászó ember zsákmányoló magatartása. A közös erőfeszítés, a harci szellem, az egészséges agresszió, a zászlók és csapatszínek mind megtalálhatók az ősközösségek kultúrájában is, és egy-egy argentin magáról megfelejtkezett játékos etikai normája sem sokat változott az idők során.



A modern tudomány vizsgálati eszközeit is bevetve azt az eredményt kapjuk, hogy a hazai csapat játékosai – evolúciós területvédő ösztöneiktől vezérelve – magasabb tesztoszteron-szinttel lépnek pályára, mint a betolakodók. A tesztoszteron hatására jön létre az agresszió, de szerepet játszik a szervezet energia-háztartásában, az önbizalom és a koncentrálás képességének kialakulásában. Ez persze több megszerzett labdával, több megnyert párharccal, magasabb harci morállal jár, vagyis ahogy az örökbecsű mondja: a hazaiak többet tesznek a győzelemért.

Még érzékletesebb a jelenség, ha azt is elmondjuk, hogy a pályára lépő játékosok közül általában a hazai csapat kapusának a legmagasabb a tesztoszteron-szintje.

Az ellenfélnek azt kell érezni, hogy olyan kapuhoz közelít, amelyben nem egy árnyék áll, hanem egy jól megtermett kapus. Egy barlangját őrző sárkány, egy eleven ördög. Ragadozó vagyok, egy tigris, a labda a zsákmányom. Pattanásig feszült izmok, fenyegető mimika, brutális tekintet. Én vagyok a szentély utolsó védelmi vonala.  Ennek így kell lennie, ezért toporzékolok úgy, mint egy vadember. (Toni Schumacher)

A dél-afrikaiak sorsolása kedvező, hiszen már a nyitómeccsen találkoznak legnagyobb ellenfelükkel, Mexikóval, és fent említett tényezőket szem előtt tartva van esélyük a továbbjutásra. (Verdikt: 50%)

Franciaország (8. FIFA-világranglista)
A franciák Zidane visszavonulása óta csak mint értelmetlenül működő, nyers erő vannak jelen a pályán. A 2008-as Eb-n a komplett mezőny leggyalázatosabb szereplését mutatták be, 0-1-2, 1:6-os mutatójuk minden kultúrállamban a kapitány azonnali kirúgását és látványos road-show keretébe ágyazott megkövezését vonná maga után, de Domenech, a világ második legrosszabb szövetségi kapitánya mégis maradhatott.

A selejtezőkön is csak a már megszokott gyötrődést mutatták be, a vérmesebbek részvételük legitimitását is megkérdőjelezik Henry kezeslábasa után – nem ők lesznek a torna kedvenc csapata, az biztos, és csak azért nem vizionálunk a 2002-es vb-hez hasonló laposkúszást, mert minden egyes jel erre mutat.

Aki jó szezont fut a klubjával (Lyon, Bordeaux), az kiégve roskad be a vb-re, aki egész évben nem csinált semmit (Henry, Benzema, Ribéry, Silvestre, Flamini) az várhatóan nem Dél-Afrikában táltosodik majd meg, ráadásul Anelka vagy Gourcuff is hanyatló tendenciát mutat.

A játékosok nyírják az edzőt, megy a kavarás Henry részvétele körül, Domenech pedig velőtrázó ostobaságokat kürtöl világgá felsőfokú képmutatással.

#1: A játékosaimnak okosan kell viselkedniük, és félretenni saját egójukat. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a csapat a legfontosabb, és nem az egyének. Ha ezt képtelenek megérteni, puskát fogok ragadni.

#2: Még majd egy hónap van hátra a kerethirdetésig, de tök mindegy. Ma is összeállíthatnám a listát, egy hónap alatt semmi sem fog változni, maximum rosszabb lesz. A játékosaim vagy sérültek, vagy formájuk miatt nem játszanak rendszeresen. Az ilyen helyzet mindig aggodalomra ad okot.

No, igen, vb vagy nem vb, egy törpe a Himalája csúcsán is csak törpe, Monsieur Domenech.

Ha a keret meghatározó tagjainak – ideértve a kapitányt – a vb-ig nem változik drasztikusan a formája és a hozzáállása (márpedig mitől változna), oltári buktát fognak bezabálni. (Verdikt: 60%)

Mexikó (17. FIFA-világranglista)
Jól cselező, technikás, de patkánykodásra mindig kész, szívós ám szertelen koboldok alkotják a mexikói válogatottat. A torna legfiatalabb csapata, a várakozások szerint a nyitómeccsen hét darab huszonöt évnél fiatalabb játékos lesz a kezdőben. If they are good enough, they are old enough (~ Ha elég jók, a koruk nem lehet akadály) – citálhatjuk az angol mondást, de máris rekordsebességgel tűnik fel a színen Alan Hansen, hogy minket is a sírba tegyen megszállott mantrájával: you will never win anything with kids ~ kölykökkel sosem fogsz nyerni semmit.

A legnagyobb különbség a korábbi mexikói válogatottakhoz képest az, hogy a keret legtehetségesebb tagjai már nemcsak hogy Európában játszanak, de sokan itt is nevelkedtek. Jonathan dos Santos (Barcelona), Giovani dos Santos (ex-Barcelona, most Galata), Carlos Vela (Arsenal) lehetnek a húzónevek, olyan rutinnyókkal kiegészülve, mint Rafa Marquez, Salcido, Osorio vagy Pardo.

Vérmes reményeik lehetnek Javier Hernández játékát illetően is, főleg ha vészjósló Balcazár családnevét is idevesszük. 2010 júliusától a MU-drukkerek számíthatnak érkezésére, márpedig Sir Alex sokkal ritkábban téved managerként, mint klubedzőként.   

Fordulatos, sok gólos meccsekre, fetrengésre, szolid belharcokra, kulturált, rövid passzokra és drámai továbbjutásra számítunk Mexikótól. (Verdikt: 70%)

Uruguay (18. FIFA-világranglista)
Akár testvérünkként is keblünkre ölelhetnénk a vaddisznó urukat, annyi a hasonlóság a két ország futball-történelme között. Kis ország, fényes múlt, nagy sikerek, meghatározó stílus – aztán mély enyészet. Uruguay az elmúlt öt vb közül csak kettőre tudta kvalifikálni magát, de a Montero, Dario Silva, Varela, Recoba, Forlan vérvonal sem tudott komolyabb eredményeket felmutatni, a mostani eresztés pedig még gyengébbnek tűnik. Igaz, lesz náluk egy Luis Alberto Suarez, a holland bajnokság ügyeletes gólzsákja, de ez még mindig csak egy igen feltételes aduász.

Emberkedni persze lesz eszük, már rögtön az első meccsükön gyalázatos produkciót, és pusztító belépőket várunk a franciák ellen, kis szerencsével egy vérgőzös 0-0-lal törik majd derékba egymás vb-reményeit. (Verdikt: 20%)

64 komment

Címkék: h vébé válogatott történetek fwc tort

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr81932356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2010.04.18. 20:43:04

Francia - mexikói továbbjutást várok.
A franciák meg az elődöntőben a braziloktól fognak kiesni. Ha nem nyerik meg a csoportjukat, akkor Messi lesz a végzetük.

nadivereb 2010.04.18. 20:45:30

Mexikó csoportelső, a francia-uru meccsen dől el a második hely. Dél-Afrika egy pontot szerez majd.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.18. 20:55:31

Mexikó csoportelső.
Franciák menjenek haza :)

Mourinho már nem a király 2010.04.18. 20:55:34

Huha, már itt tartunk. Közeledik a vb!!

Asszem nem ebből a csoportból fog kikerülni a vb győztes :D

rizla 2010.04.18. 21:08:57

kibaszott kemény csoport ez, ennyit az előzetes okoskodásokról, hogy biztos tolják majd a házigazdát, könnyű csoportot kapnak, aztán itt van kb 3 egyforma erősségű csapat, meg ők. a franciák persze kiemelkednének, ha nem lennének szarok jelenleg.

sporttárs 2010.04.18. 21:09:39

Ha figyelembe vesszük, hogy százezres nagyságrendben voltak még eladó jegyek nemrégiben, igazán sejthető, mennyire kelleni fog a vébének a házigazda jó szereplése.
Én ezt is figyelembe venném a latolgatásnál... :))

rizla 2010.04.18. 21:14:02

" Kis ország, fényes múlt, nagy sikerek, meghatározó stílus – aztán mély enyészet. Uruguay az elmúlt öt vb közül csak kettőre tudta kvalifikálni magát"

bárcsak nálunk is ilyen mély enyészet lenne :(
kíváncsi leszek mit fog villantani forlan vagy suarez, nekem ők a tippem a szerethető kis (közép) csapatra. hősies támadójáték, mint a törököktől az EB-n, akiktől mindenki elájult, pedig egyetlen olyan őstehetség sincs náluk, mint az uruknál a fent említett forlan, vagy suarez urak.

értelmetlen_nevű 2010.04.18. 21:17:42

@rizla:
Szerintem a hősies focihoz pont nem őstehetség kell, hanem a Fatih Terim féle elborult fanatizmus.

Komlósy Cs 2010.04.18. 21:21:26

Ejj de le vannak becsülve az Uruk. Szerintem ők lesznek a csoportelsők. Hogy ki lesz a második (Mex or Fra) az passz...

balu11 2010.04.18. 21:56:21

Uruguaytól többet várok, és szorítok is nekik. Főleg ebben a csoportban.

Forlan-Suarez elég ideális csatárkettősnek tűnik: egy rutingép, és egy kiéhezett, fantasztikus szezont futó, feltörekvő tehetség, aki pont abban a korban van, amikor jöhetne _a szerződés_.

giacinto 2010.04.18. 22:29:27

Uru
Mexikó
----------
Francia
Dél-Afrika

mégpedig azért mert az uruk meg tudják verni a mexikóiakat is, a franciák pedig nem.

giacinto 2010.04.18. 22:30:45

valószinűsithető játékoskereteket hiányolok, legalább egy 10-15 főt mindenhova, kik lesznek a gárdák oszlopai stb.

R-l@nch 2010.04.18. 23:25:59

Franciák továbbmegy első helyen, Mexikó és Uru küzd majd a 2. helyért. ÉN au Uruknak fogok drukkolni a csoportban, inkább ők menjenek tovább, mint Mexikó

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.18. 23:58:48

Egy mexi, uru továbbjutásnak örülnék a legjobban és francia, mexikói továbbjutást tippelek.

A mexikóiaikat régóta karmolom és a csoportból tovább is szoktak jutni, franciország meg Domenech ellenére is a legerősebb csapat a csoportban.

Ebben a csoportban szerintem csak a franciák kiesése volna egetverő meglepetés, mert az uruk vagy a hazaiak továbbjutása is simán elképzelhető.

Jó kis körbeveréseket végig néznék a csoportban, de inkább a franciákat verjék körbe ;-)!

Domingo 2010.04.19. 00:12:16

Kemény csoportnak tűnik ez, nehéz lesz a továbbjutás. Igazából nagy magabiztossággal nem is tudnék továbbjutót tippelni, de ha nagyon pofánbasznának egy pisztolyaggyal, akkor a francikat és az urukat választanám.

Domingo 2010.04.19. 00:17:10

@popp: Mexikó továbbjutásának én is örülnék, szimpatikus csapat benyomását keltik, de valami azt súgja, hogy Uruguay ellen szívni fognak, amivel véget is ér számukra a torna. Mindenesetre hajrá mehikó.

Komlósy Cs 2010.04.19. 00:35:20

@giacinto:
Uruguaynál kb ezekre a játékosokra kell majd számítani:
Kapusok: Muslera (Lazio), Viera (Larissa)
Hátvédek: Fucile (Porto), Godin (Villareal), Diego Lugano (Fenerbahce), Maxi Pereira (Benfica), Caceres (Barca, kölcsön Juvénál), Britos (Bologna, erős kérdőjellel)
Középpálya: Eguren? (ex-Villareal, idéntől AIK Stockholm), Lodeiro (Ajax), Gargano (Napoli), Pereira & Cris.Rodriguez (mindkettő Porto), Diego Perez (Monaco), Ignacio Gonzalez (Valencia, kölcsön Levadeikosnál), Jorge Martinez (Catania)
Csatárok: Forlan (AtlMadrid), Suarez (Ajax). Cavani (Palermo)
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ebbe a szekcióba (forward) még olyan "szar" cserék lehetnének, mint Chevanton (anno nagyon szépen indult...), illetve nagyonzárójelesen Zalayeta is uru. Csak ő már 5 éve visszavonult a válogatottságtól, méghozzá pont akkor és azért, mert 5 éve a VB-re való kijutás utolsó állomása az Ausztrália elleni pótselejtező volt, ahol végül 11-esekkel maradtak alul, ő pedig kihagyta a saját büntetőjét...
Szeretnék én ilyen keretet és csatárokat magunknak...

Domingo 2010.04.19. 00:58:15

Chevantónt sosem becsülték meg igazán, pedig igazán jó kis csatár (volt) ő. A Leccében bitang jó statisztikái voltak és sokat Monacoban sem gyengült. Kár, hogy az utóbbi pár évben kevesebb lehetőséget kap és nem is termel annyira.

Domingo 2010.04.19. 01:01:12

@Rico1: Azt kihagytam, hogy szerintem nem viszik ki, mert ha jól emlékszem, akkor a selejtezőkön sem számoltak vele.

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.04.19. 01:11:48

Még nincs szó róluk, de Maradonát sürgősen el kellene távolítani :( Különben várhatjuk a csodát, s kapunk egy újabb 2002-t.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 01:26:20

Bizony, én is továbbjutásra számítok az uruktól, van egy klasszis védésekre képes kapusuk és remek csatáraik, ezek elegendőek lehetnek.

dzzzzz 2010.04.19. 06:15:08

Szerintem a franciák és az afrikaiak jutnak tovább, majd kitalál valami okosat a a FIFA hogy nehogy kiessenek.

HosCincer 2010.04.19. 08:39:57

"de Domenech, a világ második legrosszabb szövetségi kapitánya..."

ki az első?

drosiii 2010.04.19. 08:41:32

@HosCincer: Szerintem ez nem kérdés, de segítek:

alacsony, dagi, drogos.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.19. 08:42:01

@HosCincer: felteszem, a primitív dagadék from Argentina

zsakfos 2010.04.19. 09:19:35

@Komlósy Cs:
Meg Abreu van még a csatársorban nem? egy argentínok elleni vb selejtezőjüket láttam akkor még játszott és ha jól emlékszem azt mondták, hogy huszonx góllal a harmadik az összgóllövőlistán az uru nemzeti csapatban ( ő a dél-amerikai Klose:).
Recoba játszik még valahol? kora alapján( 34) még ő is beférne.

giacinto 2010.04.19. 09:46:15

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: tegnap elég lett volna ha a simán védhetőt védi.... :(

Piiii 2010.04.19. 12:29:24

@giacinto: hát a tegnapit nincs kapus aki kivédi...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.19. 13:06:27

Üdvözlet a posztnak! Nagyon érdekes és informatív, csak így tovább, és lesz itt rendesen vébéhangulat.

A százalékok mit fejeznek ki? A továbbjutási esélyt? Mert akkor e szerint mindegyik csapat továbbjutása meglepetés lenne? :-)

Remélem egyébként, hogy a két spanyol nyelvű ország csapata jut tovább, különösen Uruguaynak fogok szorítani nagyon, ilyen futballtörténelemmel igazán szép lenne egy a múlthoz legalább részben méltó szereplés. És hát vannak nekik klasszisaik.

teindiad 2010.04.19. 13:14:33

A százalékok összege ki kéne adja a 200%-ot két továbbjutó esetén. Szerintem ezt vedd figyelembe ha majd a többi csoport következik. Persze a jelenlegi százalékok-at azért egymáshoz képest lehet értelmezni, és 2-vel szorozva abszolút értékben is értelmezhetővé válnak.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 13:48:47

@giacinto: Mire gondolsz? Igazából semmiért sem hibáztatható, némely olasz lap megemlíti, hogy nem a legjobban állította fel a sorfalat Vucsinics szabadrúgása előtt, de ennyi.

Iustizmord 2010.04.19. 14:13:09

"Domenech, a világ második legrosszabb szövetségi kapitánya "

az első meg maradona???

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.19. 14:21:16

@Iustizmord: nyilván, de ezt már feljebb kitárgyalták :)

@teindiad: jogos észrevétel, meg is fogadtam.

Csörszike 2010.04.19. 14:22:20

@HosCincer: nyilván maradona. de nálam versenyben lenne még dunga is (ronaldinho, pato nem megy a vébére, robinho meg igen...)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.19. 14:25:39

@Csörszike: na, azért Dungának vannak zseniális dolgai, pl.: 2-4-3-1-es felállás támadásban, meg a duplázott szélsőjáték.

Mondjuk én sem kedvelem különösebben, de Ronaldinhoért aztán marhára nem kár.

Csörszike 2010.04.19. 14:27:43

a már fentebb többek, pl balu,csöncsön által fémjelzett csapathoz csatlakozom magamis, és az uruknak szorítok. régóta szurkolok nekik a magyatrhoz hasonló "balsors" miatt. kicsi, tehetséges nép, nagy múlttal, azóta jelentős (nyilván a mi esetünkben jóval nagyobb) visszaeséssel. mexikót mindigis bírtam, jól cselező, ügyes, és alattomos focisták:) szóval hulljanak az afrikai csapatok ebből a csoportból, és menjenek tovább a spanyol gyarmatok:)

Iustizmord 2010.04.19. 15:02:41

@heinrich: nem tűnt fel, sorry

ronnie-ért miért nem kár ? robinho jobb?? max műesésben meg rinyálásban

r_magpie 2010.04.19. 15:21:24

az írek kiesése után egyértelmű, hogy Mexikónak drukkolok majd. már az óriási, ahogy tisztelegve, vérben forgó szemekkel üvöltik a himnuszt:)

caralho voador 2010.04.19. 15:35:26

@Iustizmord: futásban. Ronniet három éve nem láttam sprintelni. Azért a keretbe szerintem is elférne. Ha nagy a gáz, beküldeni, egy-két gólpassz mindig benne van. A braziloknál amúgy mindig van valami hasonló szájtépés: 2002-ben én is habzó szájjal követeltem Romáriót a csapatba, erre tessék, megnyerték a vébét. Nem csak a játéktudás, hanem bizonyos egyéb megfontolások is lehetnek a dolog mögött. Egy bulizós, lusta Ronnie nem biztos, hogy a legjobb a csapategységnek (oké, buliügyben Robinho sem megy a szomszédba).
2006-ban elvitték az összes sztárt, koppantak is.

Csörszike 2010.04.19. 16:23:14

@heinrich: azzal abszolúte egyetértek, h a dupla szélsőjáték zseniális a braziloktól. ugynakkor ha akarnának sem tudnának dani alvessekkel meg a maicononkkal a csapatban nem ezt játszani, szóval lehet h nem dunga a itt a kulcskérdés...
ronaldinho idei feltámadása még ezen blogon is kanonizált véleménynek számít tapasztalataim szerint, ugyanakkor robinho idén nem csinált semmit azon kívül h 200asban bohóckodik egy bohócligában. lehet úgy dönteni, h dinho lusta és motiválatlan, de akkor nehogymá' robinho legyen a bezzeggyerek...nembeszélve a kettejük közötti játékintelligenciában mutatkozó különbségről. van az az edzőtípus, aki úgy akarja megmutatni, h ő a kakas a szemétdombon, h egyértelműen a világ legjobb focistái közé tartozó játékosokat mellőzz (romario, cambiasso, r.baggio, redondo, stb.). na ezeket gyűlölöm én a leginkább. minket nézőket fosztanak meg az élményektől. mert dinhot nézni akkor is élmény, ha egyet sem sprintel,és emellett nincs az a csapat akinek ne lenne rá szüksége...

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.19. 16:33:32

kicsit off, de úgy néz ki az olaszok is intézik, hogy a csoportból se jussanak tovább :D

sportgeza.hu/futball/hirek/2010/04/19/amauri_olasz_valogatott_lehet/

Amauri, LOL :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 16:36:38

@Artsuhtaraz: Hónapok óta mondom, hogy nagy égés vár az olaszokra, képtelen vagyok megérteni Lippi válogatási elveit. Mindegy, hosszútávon jól fog jönni az égés nekik.

Mr.AT 2010.04.19. 16:50:26

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Te kit válogatnál még be az utazó keretbe? Nem "kipróbálni", meg barátságos meccsek erejéig, hanem az utazó 23 játékos közé, akik aztán éles vizesek is lesznek.

(Cassano és Balotelli, a két renitens összvissz, akit fel lehet róni Lippinek, bár Balotellire nem mondta még ki, hogy biztosan nem viszi.)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.19. 16:57:52

@Mr.AT: Abban igazad van, hogy a felhozatal is szar, kétségtelen. Harmadik névnek tegyük még hozzá Ambrosinit is. Az az alapvető baj, hogy tendenciózusan rosszak az alapemberei. Egy elképzelt kezdőből, ki az, akire azt mondanád, hogy remek szezont fut, sokat lehet tőle várni Dél-Afrikában?

Mr.AT 2010.04.19. 17:02:16

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: A helyes kérdés ehelyett az: kiket tegyen be helyettük?

Én egész Olaszországban összvissz 3 olasz játékosra mondom azt, hogy megfellebezhetetlenül helyük lenne nálam a most utazó olasz keretben, ez pedig De Rossi, Miccoli és Chiellini. Mindenki máson lehet vitatkozni.

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.04.19. 17:04:07

Jó lenne, ha a mi válogatottunk lenne olyan mély enyészetben mint Uruguay nemzeti csapata. Én az uruk elsőségét tippelem, bár én elfogult vagyok. A franciákat nyolc éve megelőzték, s ha nemcsak a kapitány Víctor Púa bólint szenzációsan a pálya szélén a Szenegál elleni véghajrában, hanem a csatárjuk (ha jól emlékszem, akkor Forlán) is a kapu előtt, akkor a csoportból is továbbmentek volna. Majd most!

Althedokan 2010.04.19. 17:16:40

@Mr.AT: +1...

bár talán ennél azért több van, de nem sokkal... A lényeg, hogy az olasz felhozatal nagyon silány.. Legalábbis majdnem minden poszton lehet vitatkozni...

Althedokan 2010.04.19. 17:21:02

@Althedokan: de erről vitatkozni eléggé off a posztot tekintve (egyébként Heinrich: jó lett nagyon, várom a folytatást...)
Lehet, hogy érdemes lenne egy olyan poszt, ahol a VB keretekről és szövetségi kapitányokról van szó egybegyűjtve, mert úgy tűnik mindenki a botrányokkal foglalkozik:D Az meg ugyebár mindenhol van...

ON

Remélem a franciák nem jutnak sehova... '98 óta rühellem őket... Én személy szerint örülnék ha tovább menne Dél-Afrika, de ne bírói nyomásra... Ha csak így, akkor inkább ne, a másik kettőből nem tudok választani, mindegy ki megy hova...

Althedokan 2010.04.19. 17:24:58

@Iustizmord: OFF_egyébként én is fájlalom Ronaldinho kihagyását, viszont azt is meg tudom érteni, ha egy csapatba nem visznek el valakit azért mert jól megy neki és jó neve is van. Nem feltétlenül hiányzik a csapatból valaki, ha van egy összeszokott társaság és nekik is jól megy akkor nem kell egy mindent felborító sztárt még beválogatni. Mondjuk ez a Robinho...Na mindegy, nála talán jobb lenne. Másrészt a keretbe mindenképpen el kellene vinni, mert tényleg időzített bomba, egy két hatalmas passz mindig benne van.. Egyébként Ronaldinho nem a sprinteléséről híres és szerintem nem is az a dolga... sprinteljen az, aki elé odateszi a labdát...

Rexfelugyelo · http://rexfelugyelo.blog.hu 2010.04.19. 18:14:23

Én sem bánnám, ha a franciákról maximum annyi emlékünk maradna a csoportkör után, hogy na, ezek is csak elvették a helyet mástól. :)
Ennek a hírnek a függvényében ( www.origo.hu/sport/focivilag/20100419-ribery-is-belekeveredett-a-francia-prostiugybe.html ) még az is lehet, hogy az egyik legjobb játékosuk ki sem megy a vébére.

Viszont nézve a B csoportot, el tudnék képzelni egy szikár Argentína-Uruguay vagy Argentína-Mexikó nyolcaddöntőt.

Ronaldinho/Pato/Robinho téma majd a G-csoportnál, addig is nekem egyedül Ronaldo hiányzik a vébéről, sajnos őt szinte biztos otthon hagyja Dunga...

Althedokan 2010.04.19. 18:32:42

@Rexfelugyelo: nem azért, de Ribery más csajokra nehezen számíthatna...:D:D:D

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.19. 18:53:37

@heinrich:
Silvestret a VB-re vizionálod? beteeeeg. :)

Egyébként ha megengeded akkor kijavítanálak:

"Carlos Vela (PSV-Arsenal)"

Velat a Chivastól vette az Arsenal még 2005-ben és 3 spanyol klubnál játszott kölcsönben (Celta, Salamanca, Osasuna). Hollandiában sosem játszott, bár az lenne kb az ő szintje.

Piiii 2010.04.19. 19:13:31

ennyi erővel Kaka jobb szezont fut idén? még sokkal rosszabbat mint Dinho ő még is ott lesz. ő mondjuk nem balhés

federicapellegrini 2010.04.19. 19:21:15

@Csörszike: "kicsi, tehetséges nép, nagy múlttal" kicsi az oké, de tehetséges? ez úgy hangzik, mintha akkora eredményeket tudna felmutatni uruguay, mint pl. magyarország. miközben az emberek 98 százaléka nem tudna megnevezni egy uruguayit sem a múltból, vagy a jelenből, akinek ne lenne köze a focihoz. vagy a tehetség alatt csak a futballra gondoltál?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.19. 19:26:25

@federicapellegrini: Gondolom az uruguayiak sem szavalnak eredetibe magyar verseket, meg Puskáson kívül ők sem tudnának egyéb magyarokat sorolni.

federicapellegrini 2010.04.19. 19:49:03

@popp: ezt nyilván így van. talán rosszul fejeztem ki magam ezzel kapcsolatban;
magyarország az olimpiákon: 159 arany, 143 ezüst, 163 bronz -> tehetség
uruguay: 2 arany (mindkettő futball 1234 éve), 2 ezüst, 6 bronz -> lófasz
stb, stb...
aki benne van valamiben alapszinten (pl. komolyzene, box), az nagy valószínűséggel tud mondani magyar szereplőket

Oarbeaskoa 2010.04.19. 19:51:00

pont ezért jó a VB, mégha a nagy csapatok soha nem tudnak a maximumon játszani, egy pár VB óta, a klubukban agyonfizetett sztárjátékosok motiválatlansága miatt, hogy ilyen exotikus összecsapásokat nézhetünk, mint ezen csoport csapatai között. Igazából mindig megjósolhatatlan a kimenetel, mert akkora is megszívhatják magukat. Valószínűleg a következő lehet a sorrend ha az illető ország labdarúgás szurkolóinak érdeklődése alapján rangsorolnánk a csapatokat: 1. Dél-Afrika, 2. Uruguay, 3. Mexikó, 4. Franciaország.

Orvenyhivo 2010.04.19. 20:01:56

Uruguay, Mexikó továbbjutásban reménykedem, bár Dél-Afrikát sem bánnám igazán - hajrá, Afrika! De szerintem a franciák továbbbrusztolják magukat, így az a kérdés, ki megy még velük: a házigazdafaktor miatt teljesen háromeselyes, ki lesz az.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.19. 20:14:22

@peter135: jesszasz, igazad van.

Volt róluk még egy poszt az első szülinapon ( nst.blog.hu/2008/02/22/ma_egy_tornacipo_holnap_a_vilag ), de fejből írtam, és összekevertem Reimond Mancóval, köszi.

Philipsson 2010.04.19. 23:10:33

Szerintem Mex-Fra továbbjutás lesz. Viszont szívem szerint Mex-Urunak örülnék.
Ha már Uru-Magyar barátság, akkor a másik "testvér" nemzet miatti revenge legyen!!! Ugyebár Írországról beszélek :))) Vesszenek a franciák!
Ha jó ltudom Chino (alias Recoba) mostanában a görög ligában rúgja a bőrt.
Nagyon jó a poszt, köszi, csak így tovább!!!
Forza Italia!!!! :)

giacinto 2010.04.20. 11:01:55

@Philipsson: sztem Recoba már hazament. Danubio

Philipsson 2010.04.20. 12:13:16

@giacinto: Igaz, sorry, elbambulatm :) de néhány szép megmozdulást láthatott tőle a Panionios nagyérdeműje
süti beállítások módosítása