Ezzel a címmel indított szavazást olvasóinak Barcelona kevésbé (ám még így is rendkívül) elfogult sportnapilapja, az El Mundo Deportivo. Természetesen nem a világmindenség valaha volt legszebb gólját kell kiválasztani, hanem csupán az FC Barcelonáét, és ahogy elnézzük a 45-ös válogatást, sok legendásan nagy gól kimaradt, viszont bekerült egy csomó, ami önmagában ugyan nem volt különösebben szép, viszont katalán szempontból sorsfordító jelensége volt. Majd' mindegyikhez sikerült videót is linkelniük, így valamennyi végignyálazása után már felelősen is ki merjük jelenteni, amit már előre is tudtunk: a mi jelöltünk a 27. számú.

Ezen a hétvégén pihen a spanyol bajnokság, inkább a válogatott játszik két kulcsfontosságú EB-selejtezőt, Dániával és Izlanddal. Az, hogy a spanyol válogatott rossz, a fociszerető közönség számára olyan evidencia, mint hogy az angol is az. Sőt, a spanyol még rosszabb, az angolok legalább általában csak a vége felé buknak el tragikusan, a spanyolok meg mindjárt az elején.

Most például elég jó esélyük van arra, hogy 1992 után először sikerüljön ki sem jutniuk a kurrens nagy viadalra. A 2008-as EB F betűs kvalifikációs csoportjában három meccs után három ponttal az ötödik helyen állnak, a svédek, a dánok, az északírek és a lettek mögött, csak Izlandot és Lichtensteint megelőzve, de az előbbit is csak gólkülönbséggel. Észak-Írországtól és Svédországtól egyaránt kikaptak, és ha a dánokat nem sikerülne most megverniük, akkor Iniesta, Casillas és a többiek már kezdhetnék is lefoglalni a jövő nyári vakációt.

Hogy miért is ilyen szerencsétlen és béna a spanyol válogatott, azt hamarost szintén kielemezzük. Most viszont, hogy mindenki indításként egy jót röhöghessen, csinos kis csokorba kötve álljanak itt e javíthatatlan kétballábások leglátványosabb leszereplései az utóbbi két évtizedből.

Nem kellenek ide középcsapatok se, drukkoljunk olyannak, amit már a bajnokság rajtja előtt kiejtettek, olyan reménytelen volt a helyzete.

A Reggina a Serie A-ban 27 forduló után a 17. helyen áll, egy ponttal a már kieső Messina előtt. A csapat kilencszer nyert, kilencszer ikszelt, tízszer kapott ki, csak egy picit kell utána számolni: ez nem a neve mellett jelenleg látható 25, hanem 36 ponttal egyenlő. Simán nyolcadiknak kellene lenniük, a Sampdoria helyén.

A calabriai mikroklub viszont pechjére belefolyt a calciopoliba, tizenöt pont büntetéssel kezdte a 2006-2007-es szezont.

Vajon mit érzett Walter Mazzarri vezetőedző, amikor szeptember elején, a bajnokság kezdetekor mínusz 15 pont, és az alábbi keret fogadta? Morabito, Giosa, Di Dio, Aronica, Esteves, Tognozzi, Bianchi, Ríos, Marino, A. Lucarelli, Carobbio, Barillà, Amerini, Amoruso, Nielsen, Tedesco, Mesto, Castiglia, Pelizzoli, Modesto, Campagnolo, Missiroli, Lanzaro, Vigiani.

Ha három futballistának mondható egyén van, ráadásul például Foggia januárban érkezett, de különbön meg ki a fene az a Foggia? (Hiszen a fénykorában signoris, shalimovos, stroppás, rambaudis, baianós, de mindenek előtt zemanos, jelenleg valahol az amatőrliga környékén döglődő egyesület biztos nem lehet.)

Mazzarri valahogy összekapta a nóném brigádot, szerencséjére az exatalantás, nagyjából háromszor eltemetett tehetség, Rolando Bianchi épp itt talált magára, és a volt juvés Nicola Amoruso is lassan-lassan formába lendült. Ketten együtt a csapat 34 góljából 24-et szereztek, Bianchi egyedül 15-öt rúgott. (Totti 18-cal vezeti a góllövőlistát.)

A csapat meg elkezdett nyeregetni, segített egy kicsit, hogy december közepén a -15-öt -11-re csökkentették. Február elejére így sikerült ellépniük a kieső helyről, most vasárnap meg 4-1-re elpicsázni idegenben a Cataniát.

A 45 éves Mazzarrinak Pistoiában már van egy szobra, a helyi Pistoiesénél eltöltött 2002-2003-as szezon emlékére, de ha összejön a salvezza (bennmaradás) Reggio Calabriában is számíthat egyre.

A klub 85 év várakozás után 1999-ben jutott fel először az A-ba, akkor Franco Colomba tartotta benn, és a 2000-es bajnok Lazio edzője, Sven-Göran Eriksson azt nyilatkozta: "A bajnokságunk jó, de a legnagyobb teljesítmény a Reggina bennmaradása".

Talán két hónap múlva a Svengo-tanítvány Roberto Mancininek is eszébe juthat megemlékezni egy tizenegyszer akkora bravúrról.

Ha madridista vagy, kínos. Szidod Calderónt, hogy micsoda mekemóka embereket vásárol, Capellót, hogy egy csatárral játszik, és kiöli a maradék fantáziát is a csapatból, Roberto Carlost és Salgadót, hogy húzzanak végre a francba; sopánkodsz, hogy négy éve nem nyertetek semmit, a friss aranylabdásotok egy egyeneset nem tud a labdába rúgni, és a Valencia is előttetek lesz; rettegtek, nehogy az Atleti is ott legyen.

Ha Barça-drukker vagy, szar neked. Bellamy meg Riise ver ki a BL–ből, két éve nem tudjátok megverni a gyenge Realt, egy Palop szopatja Ronaldinhot, Messi a Real elleni mesterhármassal is meccsenkénti feles gólátlag alatt van, ügyes, de nem egy Romário. Legalább mi játszunk a legszebben, hitegetitek magatokat, amíg Kaká, Pirlo meg Ronaldo ki nem röhög. De lehet, hogy Fred és Juninho, sőt, Rosicky és Henry is.

Ha Arsenal-fan vagy, apatikusan nézed, ahogy egy Alex nevű nímand miatt vége a szezonnak, a FA kupát, ha egyáltalán továbbjuttok, úgyis a Cselszki nyeri. MU drukkerként nem tudod, örülj-e a Glazereknek, monomániásan bizonygatod, hogy Carrick igenis jó igazolás volt. Ha pedig igazi Chelsea-drukker vagy, régóta szarul érzed magad a Stamford Bridge-en, szomorúan nézed japán Mourinho-rajongó szomszédodat, fingja nincs, ki lehet Peter Osgood, Tony Dorigo vagy Dennis Wise.

A forduló, amelyben a Barcelona megpróbált ráijeszteni mindenkire, de senki nem csinálta össze magát, viszont a Valencia egyszerűen nem hajlandó komolyan beszállni a versenybe. Az idei spanyol bajnokságban az a gyönyörű, hogy már tényleg minden és a mindennek a fordítottja is megtörtént, így pedig hetente újra lehet írni a forgatókönyveket, és még az is lehet, és ez tényleg őrület, hogy a végén a Madrid nyeri meg ezt az egészet.

Kezdjük a Valencia teljesítményével, mert ez tűnik a legegyszerűbbnek. Miután a múlt héten az utolsó másodpercben szerzett góllal sikerült ikszelniük az Osasunával, most pedig csúnyán és egyszerűen kikaptak a Racingtól, a magyar sportújságírói elemzés egyértelmű: ezek már csak a BL-re gondolnak, és beáldozták a bajnokságot. De hát hogy is lenne egy magyar sportújságírónak igaza, amikor ez az állatfajta a szerencsétlen valenciai focicsapatot rendszeresen illeti a túria-parti jelzővel, csak mert régen volt ott egy ilyen folyó, figyelembe nem véve, hogy ilyen marhaságot épeszű spanyol nem ejtene ki a száján? He?

Szóval az a helyzet, hogy a Valencia nem beáldozta a bajnokságot a BL-ért, amit nyilvánvalóan felelősen gondolkodó edző és játékosok soha nem tennének meg egy Chelsea elleni negyeddöntő előtt, hanem egyszerűen az Inter elleni visszavágó és az azt követő bunyó teljesen kimerítette a csapatot. Nem fizikailag, hanem lelkileg, aki még nem játszott a Bajnokok Ligájában, az próbáljon meg arra emlékezni, mennyire nincs kedve a férfiembernek semmihez egy kiadós menet után. Na, éppen ez történik most a Valencia teljes keretével. A gonosz digók megsemmisítése futballilag majd orrtörésileg egyszerűen akkora élvezettel járt, hogy utána lehetetlen bármi mást csinálni, mint dorombolva elnyúlni a kanapén. Most viszont már kiszaladhatnának valami hideg fürdőt venni, mert ha sürgősen nem ébrednek fel, úgy esnek ki a BL-ből, és úgy csúsznak ki a bajnokságban az első négyből, hogy olyat még nem látott a Túria.

Valencia-Racing 2-0
Van olyan spanyol csapat, amelyik ellen eleg egy Zigic es egy Munitis, viszont nem a Valencia az.
 
Mallorca-Betis 0-0
Vajon letezik olyan rajongoja a spanyol futballnak, akit meg ket ennyire ocska csapat nyilvanvalo dontetlene is felizgat?
 
Recreativo-Barcelona 0-2
Amit a Valencia meccsevel kapcsolatban irtunk, az most duplan is igaz. Sok csapatot meglepett mar a Recreativo, a Barcelonat viszont nem fogja.
 
Athletic-Osasuna 2-1
Baszk parharc, az Athleticnek pedig sokkal inkabb van miert hajtani. Az o hatralevo 12 meccsukre a kiralydrama nem kifejezes. Nem mernenk ra megeskudni, hogy a vegen bennmaradnak, de ezt megnyerik.
 
Espanyol-Levante 3-0
Egyre jobban formaba lendulo Espanyol, egyre inkabb kipukkado Levante. Sima meccs.
 
Villareal-Real Sociedad 1-0
Egy hetig tart az utolso szalmaszalba kapaszkodas. A Real kikap, es vegervenyesen bucsut mond a jonak.
 
Zaragoza-Atletico 2-2
A ket BL-varomanyos hatalmas meccse lesz, aki kikap, annak be kell ernie az UEFA-val. Igy hat inkabb leikszelnek.
 
Deportivo-Getafe 0-0
Mi az isten egyebet tippelhetnenk, ha egyszer a Getafe jatszik???
 
Real Madrid-Nastic 3-0
Tarragonaban biztos meg vannak gyozodve, hogy vegre beindult a szeker, es meg a Bernabeuban is van keresnivalojuk, a sors azonban ennel sokkal kegyetlenebb.
 
Sevilla-Celta 3-0
Ebben a forduloban mind a negy nagy nyerni fog, a Sevilla meg plane. Ha a kapusuk is golt tud szerezni, ha egy UEFA-negyeddonto a tet, tenyleg mindenre kepesek lehetnek az iden.

Manchester - Bolton 2-1
A Boltonból csúnyán kiment a levegő és szembenéztek a szomorú valósággal: ebből az idén se lesz BL-indulás. A MU-nál már a cserék tartalékjai is a szezon végéig tartó sérüléseket szednek be, de amíg a széleken tart a bor és friss rózsa, egy ilyen meccset meg fognak nyerni. Szép se lesz, sima se lesz, de a boltoni reneszánsz, ha valaha, nem itt indul.

Chelsea - Sheffield United 2-0
A Chelsea-nek kilenc forduló alatt kell hat pontot hozni a három fronton harcoló MU-n - de hát ők is három fronton nyomják (és ők végigcsinálták a Ligakupát is). Valahogy ez is meglesz - olyan szar meccset, mint a szerdai, a Manchester City elleni volt, csak nem fognak még egyet játszani a szezonban, és azt is megnyerték.

Middlesborough - Manchester City 4-0
A nyomorult City minden tartalékát mozgósítva kapott ki az Oilerstől, egyes brit lapok dicsérték Bartont, de az egy semmirevaló bunkó, gólképes csatár meg egyszerűen nincs a keretben (és ha Stuart "Psycho" Pearce menedzser semmi másról nem tehet, ez akkor is az ő sara). Itt az ideje egy formás összeomlásnak. Ne legyen igazunk, mert az angol focinak szüksége van egy jó Manchester City-re, de ha a jelenlegi 18-20. helyezettek közül véletlenül valamelyik összeszedi magát, a City úgy fog kiesni, mint a takony.

Reading - Portsmouth 3-2
Ez nagy lehet (a tévé persze nem adja), UEFA-helyért hajt mind a két csapat, a Reading előnye két pont. Rokonszenvünk és tippünk velük: tiszteljük Steve Coppell okos és hatékony taktikáját, felnézünk csapatára a MU elleni kupameccsen tanúsított elszántság miatt. És hát a hazai vereség mint olyan nem túl gyakran szerepel a Reading repertoárján.

Tottenham - Watford 3-1
Nem lesz mese. A nagyon összevissza (pedig parádés kerettel rendelkező) Tottenhamnak már az UEFA-helyhez is létkérdés minden pont. A Chelsea ellen megtaláltak magukban valamit, ami eddig nagyon hiányzott, a Braga ellen már vissza tudtak jönni a csúszdáról. Három gól most is benne van a csapatban. Priskin csere lesz és szépít, az viszont száz.

Wigan - Fulham 1-1
Ha nem lenne meg szinte tutira a három kieső (a "szinte" eggyel lejjebb még szóbakerül) és a Man City nem lenne ennyire pocsék, akár tétje is lehetne a meccsnek. De nincs.

Blakburn - West Ham 2-4
Na. Most megjósoljuk, hogy a West Ham benn fog maradni. Tíz ponttal van előttük az a City, amelyik jelen állapotában négy pontnál többet nem szerez már ebben a bajnokságban. A WHU-nak összesen két foghatatlan meccse van (a MU és az Arsenal ellen idegenben - bár még ez utóbbiból is kiszaladhat egy hősies iksz). A feltámadás ezen a szombaton kezdődik, az Alan Curbishley vezetésével elvégzett munka beérik, Tevez mesterhármast rúg. Könyvek, filmek, videójáték. A Blackburnnek meg úgyis ott a FA Kupa.

Charlton - Newcastle 2-2
Reményeink szerint Martins nagyon szép gólokat fog rúgni és azokat megnézzük az összefoglalóban.

Aston Villa - Liverpool 1-1
A Villa Martin O'Neill-vezérelte feltámadása a tervezettnél sokkal rövidebb ideig tartott, szimpatikus, melós, de látványos dolgokra is képes, felfelé törekvő középcsapat helyett unalmas középcsapat lett belőlük, akik a nagyoktól ráadásul monoton módon kapnak ki minden alkalommal. Annál cikibb lesz, hogy Rafa Benítez megtalálja azt az összeállítást, amiben a Pool pontokat veszít Birminghamben.

Everton - Arsenal 3-3
Az Arsenal örökké emlékezetesen rémdrámai kupakéthete után a mázlis góllal megnyert Villa-meccsel állítólag összeszedte magát, de nekünk még vannak kétségeink. Szívünk minden dobbanása Arsène-nel és a világ legszebb futballját játszó srácokkal van, másrészt viszont jól ismerjük David Moyes szemének hidegkék csillogását, ami azt jelzi: teljesen valószínűtlen alkotóelemekből már megint összerakott egy csapatot, amelyik egy adott napon éppenséggel bárkit meg tud verni. Vagy ki is tud kapni ugyanattól a bárkitől.

12 forduló van hátra az emberemlékezet óta legszorosabb spanyol bajnokságból, és most már illik elkezdeni számolgatni. Előttünk a négy esélyes sorsolása (bár végülis hogy merjük eleve kizárni a Real Madridtól mindössze 2, az éllovas párostól is csak 7 ponttal elmaradó Atléticót és a Zaragozát???), előttünk a történelemkönyvek, előttünk az üveggömb és minden szaktudásunk.

Kezdjük is először a precíz, matematikai megoldással. Nézzük a négy nagy hátralévő menetrendjét, és jegyezzük fel pontosan, hogy ezek a meccsek miként is fognak végződni, majd vonjuk le a végkövetkeztetést.

BARCELONA
Recreativo- Barcelona X
Barcelona - Deportivo 1
Zaragoza - Barcelona 1
Barcelona - Mallorca 1
Villarreal - Barcelona X
Barcelona - Levante 1
R. Sociedad - Barcelona 2
Barcelona - Betis 1
Atlético - Barcelona 1
Barcelona - Getafe X
Barcelona - Espanyol 1
Nástic - Barcelona 2
---
Összesen: 24 pont

SEVILLA
Sevilla - Celta 1
Osasuna - Sevilla X
Sevilla - Racing 1
Valencia - Sevilla X
Sevilla - Athletic 1
Sevilla - Espanyol X
R. Madrid - Sevilla X
Sevilla - Recreativo 1
Deportivo - Sevilla X
Sevilla - Zaragoza 1
Mallorca - Sevilla 2
Sevilla - Villarreal X
---
Összesen: 24 pont

VALENCIA
Valencia - Racing 1
Valencia - Espanyol 1
Athletic - Valencia 2
Valencia - Sevilla X
R. Madrid - Valencia 2
Valencia - Recreativo 1
Deportivo - Valencia X
Valencia - Zaragoza X
Mallorca - Valencia 2
Valencia - Villarreal X
Levante - Valencia X
Valencia - R. Sociedad 1
---
Összesen: 26 pont

REAL MADRID
Madrid- Nástic 1
Celta - Madrid 2
Madrid - Osasuna X
Racing - Madrid 2
Madrid - Valencia 2
Athletic - Madrid X
Madrid - Sevilla X
Madrid - Espanyol 1
Recreativo - Madrid 2
Madrid - Deportivo X
Zaragoza - Madrid 1
Madrid - Mallorca 1
---
Összesen: 22 pont

Tehát a bajnok a Barcelona lesz. A katalánoknak dolgozik az is, hogy nekik van a legkönnyebb sorsolásuk, és hogy Eto’o és Messi formába lendülésével ők még tudnak olyan tartalékokat mozgósítani, amilyeneket a többiek már valószínűleg nem. A Sevilla – bár eddig ennek sok jelét nem mutatta – jó eséllyel fog az utolsó fordulókban úgy megszédülni a magasságtól, mint a Real Socieadad 2003-ban. A Valenciának a BL-menetelés megoszthatja az erejét, ahogy ez a vasárnapi Osasuna elleni bajnokin is világosan látszott. A Madrid pedig annyira rapszodikus és konfúz az idén, hogy nehéz elképzelni, hogy képes lenne mind a három ma előtte lévő csapatnál stabilan jobb eredményeket hozni.

Az persze már egészen más kérdés, hogy ki érdemelné meg a legjobban ezt a bajnoki címet. Egyértelműen a Sevilla.

Van az öcsémnek két kis fiúgyermeke, a korkülönbség három év se. Tavaly valamikor: a kicsi épp a négykézlábat tanulta, a nagy rohangászott körbe a lakásban. Több ízben elviharzott a mászogató kicsi mellett, mígnem egy alkalommal (nyilvánvalóan pedagógiai céloktól vezérelve), oda se nézve, teljes természetességgel úgy felrúgta, hogy a falig hengerbucskázott az a gyermek. Arckifejezés: ó basszus, észre se vettem, de hát miért volt ott.

Ez a jelenet jutott eszembe tegnap, amikor a Manchester United - Europe XI elnevezésű jótékonysági gálameccsen a magát láthatóan cirkuszi mutatványosként pozicionáló Christiano Ronaldóba - túl a fizika alaptörvényeire rácáfoló szabadrúgásgólon, túl a százhuszonötödik filmtrükk-cselen - Marco Materazzi csak belerúgott egyet. (Nem is őt cselezte ki C.R. egyébként.) Arckifejezés: ó basszus, észre se vettem, de hát miért volt ott.

Kiváló pillanat volt, és aki most arra számít, hogy valami Materazzi-baszkuráló tiráda következik, az csalódni fog. Marco Materazzi, tetszik vagy nem, korunk egyik meghatározó futballistája, és ezt nem vélt vagy valós brutalitásának köszönheti. Baromi kemény, igen, továbbá parádésan helyezkedik, nagyszerűen szerel és nem áll meg az első vérnél (akár a sajátjáról, akár az ellenféléről legyen szó). (Valamint képes arra, hogy meccseket döntsön el.) Nem állítanám példaképül serdületlen fiatalok elé, mert nem idegen tőle az alattomosság, de aki nem hiszi, hogy le tud hozni gyakorlatilag falt nélkül egy meccset a világ legjobb támadói ellen, az vegye nyugodtan elő a vb-döntő felvételét és tekintse meg újra.

Amikor Zidane azon a döntőn mellbe fejelte, egyrészt nemzeti hőst és popkulturális ikont csinált Materazziból, másrészt végképp bezárta abba a skatulyába, amiben a durva, szemét, aljadék védőket tartjuk. (Úgy képzelem, Marco már az általánosban is az a srác volt, akit először vesznek elő minden betört ablak, minden ellopott osztálykönyv és minden ehetetlenre sózott menzaleves miatt, függetlenül attól, hogy a cselekmény környékén volt-e egyáltalán.) Pedig amit ő tud és tesz, az a futball ősi leglényege, ősibb annál is, hogy nyerni kell (ezért lépett működésbe egy barátságos meccsen is). Ez az az építőkocka, amiből az egész játék össze van rakva: az egyik, akinél a labda van, el akar futni vele valamerre; a másik meg akarja állítani (valamint fel akarja hívni a figyelmét arra, hogy ha legközelebb nála lesz a labda, ennyire nyugodtan ne szaladozzon). Az egyik nem létezik a másik nélkül. Mért lenne érdemes cseleznie és passzolnia a mindenkori ronaldóknak, ha nem állnának velük szemben mindenre elszánva a mindenkori materazzik?

Blogunk a jövőben rendszeresen beszámol arról, hogy mit mond Johan Cruyff. Kevés olyan ember van ebben a szakmában, aki játékosként és edzőként is felért a csúcsra, mindent tud, amit futballról egyáltalán lehetséges tudni, és tudását képes is a köz számára is elérhetővé tenni. Sőt, nem is kevés ilyen ember van, hanem konkrétan egy: Cruyff. Focistaként a legnagyobb öt között volt, edzőként egyrészt felépítette a Barcelona immár legendás Dream Teamjét, másrészt, ami még ennél is fontosabb, egy örök második, állandóan nyavalygó csapatból végérvényesen a világ egyik legjobb klubját építette fel, amely évtizedek nyomorúsága után kiléphetett a Real Madrid árnyékából. Cruyff 1996 óta hivatalosan nem dolgozik, golfozgat és a családjával pihen, valójában pedig élet és halál ura Barcelonában, akinek egyetlen szavától összerezzennek játékosok, a klub vezetői és a legjobban az éppen aktuális edző.

Cruyff írt már könyvet is arról, hogy őszerinte hogyan is érdemes rúgni a labdát, a barcelonai La Vanguardia napilapban pedig rendszeresen publikál a város büszkeségeinek éppen aktuális ügyeiről. Cruyffnak kivétel nélkül mindig igaza van (egész életében csak egyszer nem volt: az 1994-es, Milan elleni BL-döntőben), fussuk is át, miket írt a szombati Barça-Madridról.

2005 ködbe vesző emlékű nyarán igen hosszú nyavalygást követően majdnem 25 millió GBP-t fizetett érte a Chelsea a Lyonnak. Az első szezonja olyan nagyjából sikerült. A másodikban kiderült, hogy minden egyes penny röhögve megérte: a faszi szerel, passzol, fut, lő és gyakorlatilag soha nem fárad el (ráadásul a Bastia volt az első európai csapata, bónuszpont). Vasárnap, a Tottenham elleni őrületes FA-kupameccsen szerzett egy igen hülye öngólt (akkor sem lett volna esélye nem a saját kapujába rúgni a labdát, ha olyan hosszú, mint Peter Crouch), félig megsérült, mégis egy igen erős mezőny egyik legjobbja volt. Idén játszott már mindent, csak akasztott embert nem, de ha Jose "Én Mindig Káromkodom" Mourinho legközelebb azt játszatna vele, nyilván nem szólna egy rossz szót se.

Michael Essien ma 2012-ig meghosszabbította szerződését. Annak az évnek a végén lesz 30 (tehát akkor fog lassan szemet vetni rá a Milan). Nem valami merész tippünk szerint az európai klubfutball következő évtizedének egyik meghatározó játékosát kötötte magához a népszerű Stamford Oilers.

Francesco Totti újabb duplával erősítette meg vezető helyét a Serie A góllövőlistáján, már tizennyolcnál jár, vagyis eldőlt: az irányító középpályásból csatár lett. A 10-est persze nem kell visszaadnia, és elkérni a 9-es számú mezt, de mégis, egy kicsit azért fáj, hogy a passzokat ebben az idényben már nem adja, hanem kapja.

Zseniális ebben a műfajban is, de aki érti a futballt, hiányolni fogja félpályás szólóit, harminc-negyven méteres kiugartásait, gólpasszait, pimasz cseleit. De hát úgy tűnik, Romában mostanában erre van szükség, Montellát leléptették Londonba, középcsatár a keretben sincs, nem hogy a kezdőben. Pontosabban Totti lett az.

A gyűlölt Lazio hasonlóan egységes, épp a hétvégén vették át a harmadik helyet a bajnokságban a Palermótól. Egyik gárdát sem vártuk a jelenlegi pozíciójába, ennél már csak az Empoli ötödik helye nagyobb meglepetés. A nagyszerű Gigi Cagni tavaly szezon közben fix kieső csapatot vett át, benntartotta, most meg négy pontra állnak a Bajnokok Ligája helytől. Hihetetlen, bravó, sőt bravisszimó!

Kieső viszont még mindig az Ascoli, maximum azzal vigasztalódhatnak, hogy vasárnap három hónap után elmozdult az utolsó helyről, méghozzá derbigyőzelemmel, az ádáz Sienát idegenben, 1-0-ra leküzdve.

A két kicsi párharca elsikkadt a gazdag milanóiak összecsapása mellett, de nem is nagy baj ez, hiszen az Inter-Milan végre újra igazi olasz rangadó volt. A február 2-i, cataniai balhé után az első: hetvenezer néző, Ronaldo-gól, eszelősen örülő Galliani, dohányozva integető Moratti, bírói hiba, mutogató inter- és milanisták. Meg néhányszáz néző, akiknek a nagy szigor ellenére sikerült bejutniuk a biztonsági okokból lezárt szektorokba.

Igen, ez már az igazi Olaszország, visszatért a futball, az élet megint szép. Itália újra él!

Amint megláttuk Mourinhót az Osasuna-Valencia meccsen a Reyno de Navarra (leánykori nevén El Sadar) stadion lelátóján, ahogy tollba mondta a Valencia labdaérintéseit valami fegyverhordozójának, azonnal egy gondolat fészkelte be magát a futball és a nemzetközi légiközlekedés iránt egyaránt érdeklődő agyunkba. Hogy a fenébe ért oda?

A Chelsea-Tottenham FA-kupa negyeddöntőnek magyar idő szerint négy előtt néhány perccel lett vége, a Valencia meccse pedig kilenckor kezdődött, öt óra alatt elérni Londonból Pamplonába pedig különösen azért nehéz, mert az utóbbinak nincs is nemzetközi reptere. Már épp felálltottuk az elméletet, mely szerint Mourinho a kispadról kirohant a stadion parkolójába, ahol beugrott egy rá járó motorral váró taxiba, a Heathrow-n végigverekedte magát a becsekkoláson és az értelmetlen terrorellenes biztonsági ellenőrzéseken, felszállt valami Bilbaóba vagy San Sebastiánba tartó gépre, majd leszállás után egy újabb rá váró autóba pattant, amely minden sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyva kilenc előtt két perccel csikorgó fékekkel megállt a pamplonai stadion előtt, amikor a Marca sajnos megírta a helyes megfejtést.

Az a helyzet, hogy ez az elkényeztetett portugál ficsúr egy magánrepülő segítségével tudott ilyen gyorsan Spanyolországba érni. Ezért jó, ha egy orosz milliárdosnál van a kasszakulcs. A szegény edzők jóistene azonban végül igazságot osztott, még ha speciel Quique Sánchez Flores az egyik leghíresebb spanyol flamenco-énekesnő unokaöccseként szegény soha nem volt. Amikor a 91. percben Morientes megmutatta, hogy a Valencia akkor is képes valami használható eredményt kihozni egy meccsből, ha végig oda sem figyelnek, Mourinho már lelépett a lelátóról. Kérheti el Abramovicstól megint a kisrepülőt, ha érdekli, hogy pontosan hogy is csinálják.

Jól melléfogtunk a pénteki beharangozóban, a Milan nem verte meg az Intert a derbin, és így nem vette el szezonbéli bajnoki veretlenségét. Sőt, a kék-feketék nyertek, 2-1-re, sovány vigasz, hogy legalább az bejött, Ronaldo betalál.

Inter-Milan 2:1

A dagi nem is akárhogy, ballal vagy húsz méterről, hajszálpontosan csavart a jobb alsóba, és ha van a pályán egy csatártársa, a pirosak talán nem is állnak meg egynél. De nem volt, csak a szokásosan magányos Kaká játszott újfent zseniálisat, a csere Gilardino fél óra alatt konkrétan nem ért labdába. Ancelotti sara, hogy Andrea Pirlót erölteti egy második csatár helyett, az meg Berlusconié hibája, hogy augusztusban nem ők hozták vissza Milanóba Hernan Crespót, hanem épp a városi rivális.

Aki szereti a focit, az azért sírjon, mert Undiano Mallenco elcseszett egy történelemkönyvekbe illően induló meccset, aki a Barcelonának drukkol, az azért, mert Oleguer még mindig beférhet ebbe a csapatba, aki meg a Madridnak, az zokogjon a leghangosabban, mert szombat este a Camp Nouban kiderült, hogy a csapata az egymást követő negyedik évben sem nyer semmit.

Barcelona – Real Madrid 3:3

Pedig minden tökéletesen indult. Két sarokba szorított, ezer sebből vérző csapat futott neki úgy egymásnak, ahogy arra emberemlékezet óta nem volt példa Barça-Madridon. Akármit is terveztek a meccs előtt az edzők, a messze legrosszabb barcelonai produkcióját nyújtó Thuram hibáját kihasználó van Nistelrooy gólja mindent felborított. A katalánok a csontjukban érezték, hogy ha ma kikapnak, akkor három napon belül veszthetik el a BL-t és bajnokságot, a szezonban talán a legjobban focizó Madridnak pedig esze ágában sem volt nem megnyerni a meccset, ha már ilyen kényelmesen az ölükbe pottyant a vezetés.

Az első negyven perc gólparádéját és oda-vissza rohangálását különösen az tette lenyűgözővé, hogy mindkét csapat inkább a szívével játszott, mint a lábával vagy az eszével. A Madrid végre egyszer nem állt be bekkelni az előny megszerzése után, a Barcelona meg, hiába nem ment senkinek sem igazán a játék az egy szem Messin kívül, ment előre folyamatosan, újra és újra elverekedve magát Casillas kapujáig. A madridiaknak szerencséjük volt egy nagyon-nagyon szigorúan megítélt büntetővel (Oleguer valóban hozzáért Guti lábához, aki viszont nagyon el akart esni), és azzal is, hogy sem Messi, sem Eto’o nem tudták megszerezni azt a harmadik gólt, amely után a meccsen először a Barcelona kerülhetett volna előnybe, amit a Madridnak minden bizonnyal sokkal nehezebb lett volna ledolgoznia.

A barcelonai Sport egy cseppet optimista mai címlapja.

Ha már Roberto Carlos volt szíves meghallgatni a tanácsunkat, és ahogy azt csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, júniusban elhagyja a Real Madridot és a csúcsminőségű futballt, búcsúztassuk el méltóan.

Roberto Carlost a futballistát sokáig lehetett szeretni, Roberto Carlost az embert viszont saját csapata drukkereinek is bajosan. Sajnos ő egy köcsög. Egyetlen jófej megmozdulása rémlik csak, amikor jellegzetes kappanhangján azt nyilatkozta valamelyik spanyol tévének, hogy "yo no soy negro, yo soy café con leche", ami magyarul annyit tesz, hogy "én nem néger vagyok, hanem tejeskávé". Sokszor volt arrogáns és durva, a nagy szájával pedig egész pályafutása alatt nagy bajok voltak. A legviccesebbet az utóbbi két szezonban nyújtotta, amikor szinte barcelonai kedvenc lett azzal, hogy hetente jelentette ki, mikor is előzi meg a bajnoki tabellán csapata a katalánokat. "Karácsonyra", "márciusra", "az nevet, aki a végén nevet", és speciel ezzel az utolsóval tényleg fején találta a szöget.

Roberto Carlos valamikor a Madrid három és fél évvel ezelőtt kezdődő mélyrepülése elején vesztette el hitét a futballban, talán akkor - bár öreg még nem volt - már elmehetett volna pénzt keresni az arabusokhoz, vagy levezetni Brazíliába. Akkor csak olyan emlékeink maradtak volna róla, mint az a legendás 1997-es szabadrúgása a franciáknak, amely olyan mélyen van beleégve a fuballbuzik kollektív memóriájába, mint Gordon Banks 1970-es védése vagy Maradona keze. Erről a lövésről komoly fizikusok írtak cikkeket, és tényleg nem lehet vele betelni.

Volt neki egyébként egy Magyarországon kevésbé ismert, Madridban azonban legalább ennyire híres gólja, amiben ugyan benne volt a kapus is, a látványból azonban ez nem sokat von le.

Levante - Villareal
A bajnokság két legunalmasabb, legfárasztóbb csapata. Csak imádkozni lehet, hogy ne gül nélküli döntetlen legyen. 0-0.

Barcelona - Real Madrid
A Madridnak fontosabb a meccs, amitől görcsölni fognak, ráadásul lassan annyi a sérültjük, hogy a szokásos három védekező középpályást is nehezen tudják kiállítani. 3-0.

Betis - Zaragoza
Annyira azért még nem kapta össze Luis Fernandez a Betist, hogy egy Zaragozát meg tudjanak verni. 1-2.

Real Sociedad - Mallorca
Ha a Real kikapna, véget érne a szenvedésük is beletörődnének a kiesésbe, nem kellene még hetekig várniuk. Tehát nyerni fognak. 2-0.

Nástic - Sevilla
Itt meglepetés születik, mert a Sevilla a Barcelona elleni győzelem ellenére nincs nagy formában, a Nástic pedig az életéért küzd még néhány fordulón át, amíg le nem mondanak a bennmaradásról. 1-1.

Getafe - Recreativo
Van egyáltalán értelme nem döntetlent tippelni egy Getafe meccsre? Most van, mert muszáj nyerniük, ha komolyan UEFA-t akarnak játszani jövőre. 1-0.

Celta - Athletic
Sajnos idén két baszk csapat fog kiesni. 2-1.

Racing - Espanyol
Ügyes kisközép-csapatok rangadója, remélhetően sok góllal. 2-3.

Atlético - Deportivo
Sima hazai siker, ezeket - kivételesen - nem szokta elcseszni az Atleti. 3-0.

Osasuna - Valencia
Az Inter elleni diadal és az a meccs utáni verekedést követően a Valencia posztkoitális depresszióba esik, és inkább a Chelsea-n gondolkodnak. 2-1.

Tizenhét meccset nyert zsinórban az Inter az olasz bajnokságban, múlt szombaton aztán döntetlent játszott hazai pályán az Udinesével, ezúttal meg ki fog kapni.

A Milan lábában ugyan benne van a szerdai, Celtic elleni 120 perc - Kaká megint megmentette a csapatot -, az Inter csak kilencvenet játszott, nem veszített, mégis kiesett. A BL-ből a nem túl meggyőző Valencia ellen búcsúztak – egy jót azért verekedtek a végén – a bajnokság zsebben, a kupában döntősök, valahogy mégis fel kellene pörögniük a derbire.

A másik oldalon ott lesz egykori Fenomenójuk, a még mindig XXL-es izommezt, de már piros-feketét viselő Ronaldo, aki első rangadóját vivja excsapata ellen. Nem valószínű, hogy hergelni kell majd, mint ahogy társait sem: a múlt novemberi 3-4 tönkretette a Milan őszét és telét, egy derbisiker meghatározhatja a tavaszát, természetesen pozitívan. Főleg, hogy az Inter első bajnoki veresége lenne az idényben.

Ráadásul az utóbbi években szinte rendszeresen a Milan a jobb az Inter pályaválasztásakor: a legutóbbi húsz bajnoki Inter-Milan találkozóból a kék-feketék csak négyet nyertek meg, ellenfelük tizenegyet. (A fénypont a 2001-es 0-6 volt.)

Márpedig akkor a MU nyer, amint azt nemrégiben tapasztaltuk, de nem ígérem, hogy O'Shea góljával.

A Milan-Bayern párosítás hiába néz ki papíron háromesélyesnek, a müncheniek - Hitzfeld ide vagy oda - úgymond ellőtték a puskaporukat ezzel a Real-kiejtéssel, nekik itt már ritka a levegő. A Milan, bármilyen átokverte és még azon belül is döcögős a szezonjuk, felnőttebb, komolyabb csapat. És nem fognak gólt kapni a visszavágó első percében.

A PSV (az egyetlen magyar érdekeltségű csapat! hujj-hujj-hajrá!) még a Bayernnél is inkább elkapta az üvegplafont, a Liverpool bosszút áll rajtuk a világ legszebben játszó futballcsapatának kiejtéséért. Nem mintha a Liverpool akkora szám lenne, de a játékosállománya csak jobb, az edzője meg rutinosabb. És valahogy - nagyon látszik - nekik igenis valami különleges fénnyel világít a BL kupája.

Sampdoria-Cagliari
A vendégcsapat jó formában van, múlt héten is nyert, de az otthonában játszó Samppal nem fog bírni. 2-1.

Atalanta-Parma
A bergamóiak túlteljesítettek a bajnokság első felében, az utóbbi hetekben kissé vissza is estek, de a bennmaradásért szenvedő Parmát legyőzik. 2-1.

Chievo-Massina
Rigano múlt vasárnap két góllal tért vissza a szicíliaiakhoz, meg is verték a Palermót. A kiesés elől menekülő Chievo Milanóban kapott ki a piros-feketéktől. Ezúttal döntetlen lesz. 1-1.

Empoli-Livorno
A hazaiak szárnyálnak, a vendégek többnyire szenvednek, ezúttal még Cristiano Lucarellijük sem tud gólt rúgni. 1-0.

Inter-Milan
A Milan szerdán 120 percet játszott a Celtic ellen a BL-ben, de az Inter biztosan cserélt volna velük, hiszen a piros-feketék végül továbbjutottak, a kékek meg nem. Ronaldo először játszik excsapata ellen, ami legfőképp Kakának öröm: nem csak ő tud majd gólt lőni a csapatban. A múlt őszi küzdelmes 4-3 után megint jó meccs lesz, és újra a vendégek győznek. 1-2.

Palermo-Fiorentina
Az elkényelmesedett Palermo a liga talán legjobb formában lévő csapatát fogadja, ráadásul Toni kezd beindulni. Múlt héten lőtt két link gólt, ezúttal is fog, sőt, Mutu is betalál. 2-3.

Reggina-Lazio
A hazaiak a tizenegy pontos levonásuk ellenére sincsenek kieső helyen, ez a bajnokság legnagyobb teljesítménye. A Laziótól senki nem várta a negyedik helyet, Reggio Calabriában picit meg is botlanak. 1-1.

Siena-Ascoli
Nagy helyi derbi, a végeredmény megjósolhatatlan. Sok sárga lesz, néhány piros, legalább négy gó.: 2-2.

Torino-Catania
Gigi de Biasi, a Torino új edzője bekapott egy ötöst Firenzében a múlt héten, javítania kell. Nem nagyon fog. 1-1.

AS Roma-Udinese
2-0.

Két dolgot érdemes megjegyezni a Bayern első góljával kapcsolatban azon kívül, hogy ez volt a BL történetének leggyorsabb gólja:
a) Az isten szerelmére, a másik csapat kezdett. A Real Madrid teljesítménye így már valószínűleg nem csak BL-rekord, hanem globális mércével is történelmien béna produkció.
b) A középkezdés és gól között mindössze két Bayern-játékos ért a labdához. Ennél kevesebb szereplővel ugye nem is lehet megoldani, ha a mi csapatunk kezd, és akkor is csak bajosan, ha az ellenfél indít. Esetleg úgy lehetett volna ennél is nagyobb baromságot elkövetni, ha Roberto Carlos egyből a saját kapuja felé fordul, és harmincról megereszt egy védhetetlen bombát Casillas irányába.

Természetesen annak ma már nulla a valószínűsége, hogy Roberto Carlos harminc méterről eltaláljon egy kaput, az egykori tökéletes balhátvédnek valamikor a Madrid lassan négyéves kálváriájának elején ment el a kedve végérvényesen a futballtól. Azóta nem hogy semmi haszna, hanem kifejezetten csak árt a csapatnak, ő az öltöző egyik legmegosztóbb személyisége, már ha ez jó kifejezés valakire, akit egy-két honfitársán kívül mindenki utál, mint varjú a rohadt tököt. Amíg ő ebben a csapatban játszik, addig a Madrid nem fog semmit nyerni.

Azok a különös lények, akik a Real Madridnak drukkolnak, most leginkább amiatt kesereghetnek, hogy akár tovább is juthattak volna, ami például a Barcelona keddi meccsén egy pillanatig sem merült fel komolyan. Ez a kutyaütő Bayern ellen simán lehetett volna hozni egy döntetlent, és nem csak azért, mert Sergio Ramos akkor is berúghatta volna a gyönyörű gólját a 88. percben, he előtte nem nyúl kézzel a labdához. Nem vagyok a német klubfutball minden rezdülésének lelkes megfigyelője, de ebben a poszt-Ballack Münchenben semmi, de semmi különleges nincs. Schweinsteiger és Podolski még nem tudnak a nyakukba venni egy csapatot, és az egyébként sem megoldás, hogy egy balhátvéd (Lahm) legyen a legnagyobb tehetség egy (elvileg) nagycsapatban. A két meccs alapján a Madrid nagyjából egy súlycsoportban volt a Bayernnel, az első meccs a spanyoloknak sikerült egy kicsit jobban, a második meg a németeknek, Ennél pedig semmi sem illusztrálja jobban, hogy mennyire rossz csapat a Bayern. A Madrid rajtuk kívül szinte senkivel nem tudta az idén felvenni a versenyt 180 percen át.

Százhúz perc kellett a Milannak, hogy leküzdje a szorgos futballfavágókból álló Celticet, és bejusson a BL-negyeddöntőbe. Pontosabban Kakának volt szüksége ennyire, hiszen a piros-fekete milanói csapatot napjainkban ő jelenti.

Az első félidőben kétszer ment végig a félpályán egyedül, de a végén mellé lőtt, a másodikban a lécet találta el vagy húszról, és volt még egy kísérlete, de azt a pocsék Pippo Inzaghi helyére behozott, talán még pocsékabb Alberto Gilardino sarokkal blokkolta. A hosszabbításban már nem bírtak vele a skótok, megindult a felezővonal környékéről, lelépett néhány védőt, és a kapuba gurított.

Hatodik gólját szerezte a BL-ben, ezzel – a szerdán kiesett van Nistelrooy-jal holtversenyben – vezeti a sorozat góllövőlistáját, középpályásként. Ez pontosan háromszor annyi, mint amennyit a Milan csatártriója, Pippo, Gila és Ricardo Oliveira együtt összehozott. (A két olasz egyszer-egyszer, a brazil egyszer se talált be.) A Milan idei BL-ben szerzett kilenc találatának pedig pontosan kétharmada.

A független futballbarát (aki természetesen nem létezik) egyetlen dolgot sajnálhat tiszta szívvel a keddi BL-forduló után: hogy kiesett a Lyon. Pedig a franciáknak nem volt olyan nehéz feladata, mint az Internek vagy a Barcelonának, elég lett volna saját otthonukban megverni a Romát. Ennek ellenére totálisan csődöt mondtak, Tottiékkal szemben gyakorlatilag nulla esélyük volt, és az sovány vigasz lehet, hogy Mancinitől megkapták az eddigi BL-idény legszebb gólját.

A Lyon az utóbbi három szezonban a negyeddöntőig jutott Európában, és nem csak ők bíztak benne, hogy idén messzebb jutnak, hanem még én is. A csapat már hatodik éve annyira kiemelkedik a francia mezőnyből, hogy a bajnokságot gyakorlatilag már karácsonyra megnyerik, így van energiájuk a BL-re koncentrálni. A tavalyi Milan elleni bukás is fájdalmas volt, annál már csak az egy évvel korábbi, a PSV elleni, tizenegyes-párbajban vesztett döntő lehetett kellemetlenebb. Különösen annak fényében, hogy ez a BL történetének leglehengerlőbb diadalmenete, a Werder Bremen ellen 10-2-es összesítéssel megnyert nyolcaddöntő után következett.

Nem olyan csapat ez a Benitez által összerakott Liverpool, amit kívülállónak (= az amúgy teljesen megmagyarázható szakrális Pool-rajongástól át nem hatott személynek) könnyű lenne szeretni. De van néhány jó tulajdonsága: két klasszikusan brit, önfeláldozó, kemény, ugyanakkor akrobatikus szerelésekre képes hátvéd (Carragher és Finnan); legalább öt olyan játékos, aki 28 méteren belülről szinte bárhonnan képes gólveszélyesen odakenni a labdát; egy csapatkapitány, aki külsőre szinte mindig elgyötört ifivezetőt idéz, de nagyon sokszor mégis éppen akkor van ott, amikor és ahol a legjobban kell, és azt is csinálja, amire a csapatnak a legnagyobb szüksége van.

Liverpool - Barcelona 0-1

A világ minden bizonnyal legerősebb atmoszférájú stadionjában a világ egyértelműen legjobb szurkolótábora által támogatott Liverpool néhány percet kivéve végig irányított, rúgtak három kapufát (a Barca csak egyet), melyek közül a szakmájára nézve favágó védekező középpályás Sissoko - Valdes felszabadító rúgása utáni - emelése nyilvánvalóan a költészet címszava alá tartozik és mint ilyen, önmagában kiérdemelte a továbbjutást.