Két dolgot érdemes megjegyezni a Bayern első góljával kapcsolatban azon kívül, hogy ez volt a BL történetének leggyorsabb gólja:
a) Az isten szerelmére, a másik csapat kezdett. A Real Madrid teljesítménye így már valószínűleg nem csak BL-rekord, hanem globális mércével is történelmien béna produkció.
b) A középkezdés és gól között mindössze két Bayern-játékos ért a labdához. Ennél kevesebb szereplővel ugye nem is lehet megoldani, ha a mi csapatunk kezd, és akkor is csak bajosan, ha az ellenfél indít. Esetleg úgy lehetett volna ennél is nagyobb baromságot elkövetni, ha Roberto Carlos egyből a saját kapuja felé fordul, és harmincról megereszt egy védhetetlen bombát Casillas irányába.

Természetesen annak ma már nulla a valószínűsége, hogy Roberto Carlos harminc méterről eltaláljon egy kaput, az egykori tökéletes balhátvédnek valamikor a Madrid lassan négyéves kálváriájának elején ment el a kedve végérvényesen a futballtól. Azóta nem hogy semmi haszna, hanem kifejezetten csak árt a csapatnak, ő az öltöző egyik legmegosztóbb személyisége, már ha ez jó kifejezés valakire, akit egy-két honfitársán kívül mindenki utál, mint varjú a rohadt tököt. Amíg ő ebben a csapatban játszik, addig a Madrid nem fog semmit nyerni.

Azok a különös lények, akik a Real Madridnak drukkolnak, most leginkább amiatt kesereghetnek, hogy akár tovább is juthattak volna, ami például a Barcelona keddi meccsén egy pillanatig sem merült fel komolyan. Ez a kutyaütő Bayern ellen simán lehetett volna hozni egy döntetlent, és nem csak azért, mert Sergio Ramos akkor is berúghatta volna a gyönyörű gólját a 88. percben, he előtte nem nyúl kézzel a labdához. Nem vagyok a német klubfutball minden rezdülésének lelkes megfigyelője, de ebben a poszt-Ballack Münchenben semmi, de semmi különleges nincs. Schweinsteiger és Podolski még nem tudnak a nyakukba venni egy csapatot, és az egyébként sem megoldás, hogy egy balhátvéd (Lahm) legyen a legnagyobb tehetség egy (elvileg) nagycsapatban. A két meccs alapján a Madrid nagyjából egy súlycsoportban volt a Bayernnel, az első meccs a spanyoloknak sikerült egy kicsit jobban, a második meg a németeknek, Ennél pedig semmi sem illusztrálja jobban, hogy mennyire rossz csapat a Bayern. A Madrid rajtuk kívül szinte senkivel nem tudta az idén felvenni a versenyt 180 percen át.

A Real Madrid így aztán tényleg csak magára vethet, ha nem kapnak egy teljesen kamu tizenegyest, még a meccs vége sem lett volna izgalmas. Arról, hogy az eleje ne legyen, Capello gondoskodott, Gagót, Diarrát és Emersont egyszerre játszatni bár sajnos nem bűncselekmény, egy normális világban olyan etikai kihágásnak kellene minősülnie, amiért az UEFA visszavonja az edzői licenszt. Különösen annak az Emersonnak a szerepeltetése volt zseniális húzás, aki az odavágón nem volt hajlandó csereként bemenni, és akit a Marca szerint most már nem csak a Bernabeu közönsége, hanem saját játékostársai is utálnak. És akit alig fél óra után lecserélt Capello, hogy ha már kezdéskor a kispadon hagyta a három focizni képes játékosát, Robinhót, Gutit és Cassanot, legalább ekkor frissíthessen egy kicsit.

Nouban. A vendégek a mélyponton, és a hazaiak is vészesen közel a szakadékhoz. Ha a Madrid nem nyer, gyakorlatilag lemondhatnak a bajnokságról, és a következő két hónapban már csak azért pedálozhatnak, hogy legalább a BL-indulás meglegyen jövőre. Ha a Barcelona nem nyer, a Sevilla juthat olyan előnyhöz, amit ha nem is lehetetlen, de nagyon-nagyon nehéz lesz ledolgozni. Két sarokba szorított, nyüszítő és vicsorgó sakál párharára számíthatunk, és ez tökéletes recept lehet egy remek meccshez.