Blogunk a jövőben rendszeresen beszámol arról, hogy mit mond Johan Cruyff. Kevés olyan ember van ebben a szakmában, aki játékosként és edzőként is felért a csúcsra, mindent tud, amit futballról egyáltalán lehetséges tudni, és tudását képes is a köz számára is elérhetővé tenni. Sőt, nem is kevés ilyen ember van, hanem konkrétan egy: Cruyff. Focistaként a legnagyobb öt között volt, edzőként egyrészt felépítette a Barcelona immár legendás Dream Teamjét, másrészt, ami még ennél is fontosabb, egy örök második, állandóan nyavalygó csapatból végérvényesen a világ egyik legjobb klubját építette fel, amely évtizedek nyomorúsága után kiléphetett a Real Madrid árnyékából. Cruyff 1996 óta hivatalosan nem dolgozik, golfozgat és a családjával pihen, valójában pedig élet és halál ura Barcelonában, akinek egyetlen szavától összerezzennek játékosok, a klub vezetői és a legjobban az éppen aktuális edző.

Cruyff írt már könyvet is arról, hogy őszerinte hogyan is érdemes rúgni a labdát, a barcelonai La Vanguardia napilapban pedig rendszeresen publikál a város büszkeségeinek éppen aktuális ügyeiről. Cruyffnak kivétel nélkül mindig igaza van (egész életében csak egyszer nem volt: az 1994-es, Milan elleni BL-döntőben), fussuk is át, miket írt a szombati Barça-Madridról.

- Ez egy hibákkal teli, teljesen őrült meccs volt. Olyan, mint az NBA All Star gálája, ahol 150-140-re szokott nyerni az egyik csapat. Szórakoztató show a nézőknek, ám ami magát a játék struktúráját illeti, totális káosz. És az ilyesminek nagycsapatnál – pláne kettőnél egyszerre – nem szabad megtörténnie.

- A Madridnak fogalma sincs, hogy mit kellene játszania, a Barça pedig még nem jött rá, hogy miként is lehetne jól alkalmazni azt a szisztémát, a 3-4-3 felállást, amit az utóbbi meccseken elkezdett erőltetni. A Barça soha nem fog még egy ilyen rossz Madriddal találkozni, a Madrid meg soha egy annyira szétesett Barçával, mint most a második félidőben. Így történhetett meg, hogy hiába a hatgólos döntetlen, biztosan mindkét csapat rossz szájízzel távozott a pályáról, amiért így alakult a meccs.

- Ne hasonlítsuk a mostani Barcelonát a Dream Teamhez, mert annyira más játékosok alkották a két csapatot, hogy lehetetlen ugyanazt a rendszert rájuk húzni. Ettől még a 3-4-3 Rijkaardnak is működhetne úgy, mint Cruyffnak, ám az eddigi négy meccs közül, amin ezt a felállást alkalmazták (Zaragoza, Sevilla, Liverpool, Madrid), a dolog igazán csak a legelső első félidejében sült el jól.

- A Zaragoza elleni első 45 percből le lehet vonni a következtetést, hogy hogy is kell jól játszani ezt a 3-4-3-at. A lehető leggyorsabban és minél előrébb, a lehető legmesszebb a saját kapunktól. Ez a felállás sokkal nagyobb nyomást helyez a játékosokra, mint a 4-3-3, hiszen gyakorlatilag tilos hibázni. Először is a három csatárnak vertikálisan kell mozognia, mert ha statikusak, akkor semmire nem jó a négy középpályás, ahogy az a Liverpool ellen ki is derült. Ha nem lehet előrefelé passzolni, az egész csapat hátrébb tolódik, és minden egyes labdavesztés életveszélyes lehet. Nem az a baj, ha három védő van, mert attól még lehet kiválóan védekezni, hanem ha rosszul helyezkedik a csapat a pályán. Mert ha elől megy a játék, az ellenfél támadói vagy el sem jutnak a tizenhatosodig, vagy már hullafáradtan érkeznek oda, miután a saját térfelük közepéről kell előreloholniuk.

- A negyedik középpályás szerepeltetésével Rijkaard abban bízott, hogy egyrészt ha már van három csodás agya a csapatnak (Xavi, Iniesta és Deco), akkor hadd játszanak együtt, másrészt pedig hogy így támadóbb lesz a Barça játéka. Csak az a baj, hogy a foci az nem egy egzakt tudomány, és ezzel a hadrenddel ha egy vagy két játékos nem teljesíti a neki szánt feladatot, akkor el vagy veszve.