Van az öcsémnek két kis fiúgyermeke, a korkülönbség három év se. Tavaly valamikor: a kicsi épp a négykézlábat tanulta, a nagy rohangászott körbe a lakásban. Több ízben elviharzott a mászogató kicsi mellett, mígnem egy alkalommal (nyilvánvalóan pedagógiai céloktól vezérelve), oda se nézve, teljes természetességgel úgy felrúgta, hogy a falig hengerbucskázott az a gyermek. Arckifejezés: ó basszus, észre se vettem, de hát miért volt ott.
Ez a jelenet jutott eszembe tegnap, amikor a Manchester United - Europe XI elnevezésű jótékonysági gálameccsen a magát láthatóan cirkuszi mutatványosként pozicionáló Christiano Ronaldóba - túl a fizika alaptörvényeire rácáfoló szabadrúgásgólon, túl a százhuszonötödik filmtrükk-cselen - Marco Materazzi csak belerúgott egyet. (Nem is őt cselezte ki C.R. egyébként.) Arckifejezés: ó basszus, észre se vettem, de hát miért volt ott.
Kiváló pillanat volt, és aki most arra számít, hogy valami Materazzi-baszkuráló tiráda következik, az csalódni fog. Marco Materazzi, tetszik vagy nem, korunk egyik meghatározó futballistája, és ezt nem vélt vagy valós brutalitásának köszönheti. Baromi kemény, igen, továbbá parádésan helyezkedik, nagyszerűen szerel és nem áll meg az első vérnél (akár a sajátjáról, akár az ellenféléről legyen szó). (Valamint képes arra, hogy meccseket döntsön el.) Nem állítanám példaképül serdületlen fiatalok elé, mert nem idegen tőle az alattomosság, de aki nem hiszi, hogy le tud hozni gyakorlatilag falt nélkül egy meccset a világ legjobb támadói ellen, az vegye nyugodtan elő a vb-döntő felvételét és tekintse meg újra.
Amikor Zidane azon a döntőn mellbe fejelte, egyrészt nemzeti hőst és popkulturális ikont csinált Materazziból, másrészt végképp bezárta abba a skatulyába, amiben a durva, szemét, aljadék védőket tartjuk. (Úgy képzelem, Marco már az általánosban is az a srác volt, akit először vesznek elő minden betört ablak, minden ellopott osztálykönyv és minden ehetetlenre sózott menzaleves miatt, függetlenül attól, hogy a cselekmény környékén volt-e egyáltalán.) Pedig amit ő tud és tesz, az a futball ősi leglényege, ősibb annál is, hogy nyerni kell (ezért lépett működésbe egy barátságos meccsen is). Ez az az építőkocka, amiből az egész játék össze van rakva: az egyik, akinél a labda van, el akar futni vele valamerre; a másik meg akarja állítani (valamint fel akarja hívni a figyelmét arra, hogy ha legközelebb nála lesz a labda, ennyire nyugodtan ne szaladozzon). Az egyik nem létezik a másik nélkül. Mért lenne érdemes cseleznie és passzolnia a mindenkori ronaldóknak, ha nem állnának velük szemben mindenre elszánva a mindenkori materazzik?
Utolsó kommentek