Tényleg mintha tesiórán lennénk: előre állt a drabális állat, aki az apjától Audit kap, mikor betölti a tizenhetet; mögötte a lányok kedvence, a sportos srác, aki normális csajt valamiért mégse tud soha felszedni; harmadik a melák, az egyszerű komputerű, aki már a szorzótáblánál is koncentrál és csapnivaló a helyesírása, de hatalmas szíve van és szorgalmas, akár a hangya. Őt követi a politikuscsemete, aki olyan akar lenni, mint az audis; ötödiknek meg pusztán azért állhat oda az elvont méhészpalánta, mert felfelé fésüli a haját, de a fodrász után joggal fogja megelőzni a látens szociopata, akinél sose tudni, hogy nagyszünetben felpofozza az igazgatót, vagy elsírja magát, mert az ebédlő előtti sorban a lábára lép a takarítónő szépunokája. Tanév végére mindenki oda kerül, ahova magassága alapján való, meglássátok. Ezzel egyben ítéletet is mondtunk a Wolfsburg tavalyi salátástáljáról, amely egyértelműen felülteljesítésnek minősül, jogerősen is. De minek minősülne, ha a Bréma még az Európa Ligában sem indulna?

Vegyes érzéseink vannak a kettős rangadó kapcsán, de talán most szerencsésebb a filozofálgatást félretenni, és rövid úton tudomásul venni a realitásokat. A kicsik végigszenvedték az életben maradásért küzdő olaszok elleni meccset, a nagyok viszont elfogadható módon és játékkal fogtak pontok. Sokkal többet nem is várhattunk a tegnapi estétől. 

Visszatekintve az elmúlt száztíz évre, azt vizsgáljuk, hogy kik voltak a legjobbak évtizedenként, ugyanis minden kornak kicsit más volt a játékstílusa és játékrendszere. Így jobban viszonyíthatóak a játékosok. Ezen túlmenve készítettünk egy válogatást a II. világháború előtti és utáni legjobbakból is. A végén összemértük egy fantáziajátékban a legjobbjainkat a világválogatottal. Azt találtuk, hogy válogatott csapatunk fényesen megállná a helyét. Ez persze csak játék, de azért izgalmas, és az 1910 és 1986 közötti időszak labdarúgásának erejét dicséri. Most is ígéretes az utánpótlás, ha jól gazdálkodunk vele - véli medco, aki újabb poszttal gazdagította a régi idők focijánák tárházát az NST-n, köszönjük hát néki.

Nincs olyan hét, hogy ne akadnánk sokatmondó hírekbe új Messikről, Zizoukról és Maradonákról, 12-14 éves igazgyöngyökről, scoutokkal egyezkedő szülőkről és az élklubok legszűkebb elitjének versenyfutásáról. A különleges tehetségek előtt - ha akarják, ha nem - nagyon korán megnyílik az út, onnantól pedig már nemcsak saját képességeikre vannak bízva, a körülmények sokszor hamarabb döntenek arról, kiben reked benn a zseni és kitől zuhan majd szét a fél világ. Most épp egy belga óriás tartja sakkban Európát.

A 24. forduló, olyan szempontból mindenképpen emlékezetes marad, hogy viszonylag sok gól esett amellett, hogy néhány kapus is parádézott, megakadályozva, hogy még több találatnak örülhessünk. Az egyetlen magyar légiós pedig nem csak pályára lépett az Osasunában, hanem egy tekintetben jobbnak bizonyult még Gonzalo Higuainnál is. Tovább után olvashatók legfontosabb gondolataink a hétvégi fordulóról.

Mindhárom jelentős fronton megmaradt, vagy még tovább fokozódott, az izgalmi szint a hétvégén. Jelen állás szerint a bajnoki címért hármas versenyfutás lesz, az utolsó BL-helyért négyen szállnak harcba, míg a kiesés elleni küzdelem miatt hét csapat szurkolóinak lesznek álmatlan éjszakái az elkövetkezendő hetekben.
Mégis teljesen másról maradnak emlékezetesek február utolsó napjai az angol foci ismerőseinek. Rooney fejesével a MU megszerezte első (egyetlen?) trófeáját az idényben, Shawcross meg eltörte Aron Ramsey lábát a Stoke-Arsenal-on. Főleg ezekről, de természetes a City londoni diadaláról is olvashattok a tovább után.

Nem szeretném a kárörvendés látszatát kelteni, de tételesen igazolódott minden, amit a clasico felvezetésében sikerült felvázolni, sőt, az összhatás súlyosabb lett a vártnál. Megint egy olyan évet fut - és olyan játékkal - a PSG, aminek nincs értékelhető szegmense, csak masszív görcsölés és közhelyes ilyenafutball-megyünktovább magyarázkodás. A Marseille Cheyrou és Ben Arfa vezérletével kalapálta a párizsiak fejébe az igazságot, így aztán felettébb látványos a tabella eleje: négy ponton belül tülekedik az első öt, amit némiképp árnyal az OM egy és a pontszámban befogott Bordeaux két elmaradt meccse (most az orkán vitte el a bajnokit). Mindenesetre ott, ahol brutális különbség volt pár hónapja, most minimális a differencia és egymás képébe verik a sarat a versenyzők. Ezektől függetlenül gyér hétvége volt, hét gólképtelen társasággal és egy tragikusan gyatra szombattal.

Hamarosan lesújt a végzet a FourFourTwo-ra, pedig hogy mekkora kár érte, azt most mindjárt jól be is bizonyítjuk. Az legjobb focimagazin az NST-n is kifogyhatatlan lendülettel folyó disputát a lehető legélvezetesebb módon prezentálva összeültetett egy olasz, egy spanyol és egy angol futballszurkolót, hogy megvitassák, melyik a legjobb liga Európában. Az interjú néhány évvel ezelőtt készült (aki esetleg meglepődne néhány állításon), sajnos nincs időm leülni, és lefordítani az egészet, ezért csak belinkelem. Aki tud angolul, az készüljön a harsány kacajokra, amikor ilyeneket olvas: „Ha szórakozni akarok, moziba megyek, ha meg futballmeccsen vagyok, csak azt akarom, hogy nyerjen a csapatom”, vagy „Olaszország még nem is létezett, mikor mi már három osztályban futballoztunk”, esetleg „Az angol hátvédek tisztátalanok és durvák, és az edzők még tüzelik is őket”. Jó mulatást mindenkinek.

Ahogy azt már megszokhattuk, az első hóvirággal együtt az első trófea is gazdára talál február vége felé. Vasárnap délután rendezik a Carling Cup idei döntőjét. Pikáns összecsapásra számíthatunk, hiszen a kiírás első és utolsó győztese fog összecsapni a Wembley-ben. A Villánál tizennégy éve várnak arra, hogy ismét kupát emelhessenek a magasba, míg a MU-nál csak egy újabb döntő, abból is legjelentéktelenebb, következik a sorban. Nem azt írjuk, hogy félvállról fogják venni Rooney-ék, csak azt, hogy nagyobb heppening lenne Birminghamben, mint Manchesterben, egy esetleges győzelem után. Lapozás után három dolog, amit fontosnak gondolunk a döntő előtt.

Az igazán érdekes spanyol csapatok szinte maguk írják az egyes fordulók beharangozóit, amióta újra kétfrontossá vált a harc számukra. Káosz van Európa szerte és ez természetesen hatással van a spanyol klubok szereplésére is. Amióta a futball anyagi és szakmai elvárások forgatagából áll Európában, azóta a csapatok jó része arra kényszerül, hogy minimális energia és anyagi befektetéssel próbálja kihozni magából a maximumot.  A nemzeti bajnokságok ugyan megkülönböztethetők tempó, nézőszám, lapok száma miegyéb alapján, de ha összetalálkoznak az EL-ben, kitalálhatatlan, hogy mi történik. Hosszú távú következtetéseinkkel megvárnánk inkább a hosszú táv végét, mert a futballt nem, mint globális megjósolandó jelenséget szeretjük, hanem úgy önmagában, mint szórakozást. Nem is mennénk bele abba, hogy melyik bajnokság erősebb és miért, mekkora kudarc a spanyol csapatok szereplése, mert a világmegváltó érzés nem az, hogy statisztikákkal foglalkozunk és tendenciákat fogalmazunk meg, hogy később kiálljunk elméleteink mellett vagy éppen keressünk másikat a csődöt mondottak helyett.
Olyan, hogy „spanyol csapatok” (most éppen ez a bajnokság a témánk) nem létezik, olyan van, hogy Valencia, Sevilla stb., aki létfontosságú hasonlóságokat talál a bajnokság jelentős csapatai között, az nem látja, csak nézi. Mi komoly esélyt látunk arra, hogy jó meccseket hoz a 24. forduló. Több európai szintű párharc lesz, úgy, hogy a Real és a Barca ezekben nem is érintett.

Noha kivétel nélkül minden francia kuparésztvevő továbblépett - vagy nagy lépést tett felé -, mégis a vasárnap este esedékes rangadótól zengett minden hétfő óta. A clasico szempontjából lényegtelen, hogy "a két csapatot hét helyezés és tizenkét pont választja el a tabellán", ennél sokkal tisztább és egyértelműbb a kép: a Marseille mostanában felettébb meggyőző, miközben Párizsban képtelen megfejteni a hullagyengeség okait. Szinte a lehetetlennel érne fel a PSG pontrablása, de van-e annál gyönyörűbb pillanat egy igazi párizsi ultra életében, ha módszeresen szapult csapata a legváratlanabb pillanatban szúrhat ki az ősellenség bajnoki álmaival?

A Carling Cup döntője miatt csak nyolc mérkőzést rendeznek a PL-ben a hétvégén. Miután a MU már kedden letudta az erre a körre kiírt feladatát, így egyértelműen győzelmi kényszerrel lép pályára a Chelsea és az Arsenal is. Valami azt súgja, hogy az Ágyúsok jobban megizzadnak a Stoke otthonában, mint a Kékek a City ellen.
A forduló meccsének a Tottenham-Everton ígérkezik, de biztosan lesznek izgalmak a Bolton-Wolverhampton kiesési ütközeten is.
Dióhéjban mindezekről a lapozás után.

Nagyon fontos fordulók következnek a Serie A-ban, nem is igazán a meccsek rangja, mint inkább a tabella élének kiegyensúlyozottsága miatt. A Milan szinte, a Roma teljesen kiesett, az Inter viszont életben maradhat Európában, így a négy, illetve öt pont távolságból érkező üldözők másért sem imádkoznak, mint a Chelsea elleni továbbjutásért. A Milannak és az Internek papíron könnyű feladat jut, a Roma a Juventuson segíthet nagyot Nápolyban, a torinóiak pedig Zaccheroni első komoly Serie A-statementjére készülnek a Palermo ellen. Úgy néz ki, Koman megint nem kezd a Bariban, pedig a helyén játszó Rivasnál az egyik kezét a seggébe dugva is jobb játékos. Két nagyon szomorú csapat találkozik Rómában.  

Fociológus című sorozatunkban szeretett sportágunk és imádatunk tárgya a téma, csak egy picit más megvilágításból. Különböző területek tudományos értekezéseire alapozunk, elméleteket tolunk az arcotokba, és – ha lehet – akkor empíriával turbózzuk fel elszálló fantáziánk repülőgépét. Bár a legtöbb ilyen írás bizony offtopik készül, először mégis egy tejesen a blog tematikájába illeszkedő témát veszünk elő: madridi kötődésű szerző mi másról írhatna tovább után, mint a katalán nemzeti identitás-bizniszről.

A gócpontoknál mind jobban sűrűsödik a mezőny, egyelőre még a Hamburg gondolkodik nagyon, hogy akkor most BL-helyért szeretne-e küzdeni, avagy a mérleg nyelveként kiszámíthatatlansága okán gyakran tetszelgő Dortmund-Werder duó kisded játékaiban akar harmadik félként részt venni. Nagy vonalakban az történt, amit a sablonok jövendöltek: a Schalke elbalfaszkodta a lehetőségét, Mertesacker pedig annyira röhögött a gondolaton, miszerint a Leverkusen nagyot léphetne előre a bajnoki címért, hogy fejelt nekik egy gólt a 92. percben. Magyarán elbalfaszkodták a gyógyszeresek is, de hát a Bayer név kötelez és nem csak fejfájás esetén. A Bayern meg akkor se szív, amikor szív. Már megint. Köcsögök. Odalent a naivokat áltatja a Hertha, de engem nem ver át.

Három magyarral, és néhány veszélyes helyzetben levő, korábban a végső győzelemre is esélyesnek tartott csapattal jelentkezik be az Európa Liga, ahol már a legjobb 16 közé jutás a tét. A három magyar közül egy győztes (Gera a Sahtar ellen), egy idegenben döntetlenező (Juhászék Bilbaóban), és egy szűk vesztes (Juják Hamburgban) teljesítményt jegyezhettünk fel. A slágerek közül korai lenne eldőltnek tekintenünk a Juve-Ajaxot, de a Liverpool sem mehet biztosra az utóbbi időben mutatott teljesítményével az Unirea otthonában. Kieshet a német bajnok, és a csoportkört egyedüliként 100 százalékosan letudó osztrákok mellett maga a címvédő is – ők éppen Geráék keze által. Streamre, pay per view UEFA-programra, az igazán bátrak pedig a Story TV-re kapcsolhatnak ma este.

Egy nem túl magas színvonalú, de emlékezetes meccset, és egy szalonremit kaptunk a BL legutóbbi játéknapján, mindkét meccsre igaz, hogy az egyik csapat nem akart, a másik meg nem tudott többet felmutatni. Az oroszok továbbra is olyan messze vannak a Bajnokok Ligájától, mint az olaszok Európa elitjétől – látótávolságban, de a körön kívül.

Még anno Bede jegyezte meg, hogy minél alantasabb a szájkarate egy meccs előtt, annál valószínűbb, hogy nézhetetlen szart vágnak a képünkbe az érintettek. A beszólogatás megvolt oda-vissza, a meccsel kapcsolatban pedig valóban az lenne a meglepetés, ha a mellvédek mögül kiugranának a felek, és bokszállásban zuholnák egymást a legnagyobb örömünkre. Mourinhónak a DNS-ébe kódolták az „otthon jó az iksz” attitűdöt, és Ancelottit sem fogja különösebben érdekelni, mit szólnak a nézők, ha kihúzza döntetlennel a milánói kalandot. Az Inter egyébként fejlődik, mert korábban oda-vissza hülyére verték az angolok, tavaly pedig hazai pályán már összejött egy 0-0. Az UEFA-kupa hőseinek BL-nyolcaddöntőjén Moszkvában is Sevilla-győzelmet várunk, ha már az égiek kegyesek voltak, és a hét legmelegebb estéje lesz a szerdai.

Az egy dolog, hogy nem kell mindig kaviár, de azért az a banános csokis télifagyi (!) túlzás volt, amivel a Barcelona elvette az életkedvét még saját szurkolóinak is. Igazából nem is ezzel kellene kezdeni, hanem a svábok körbenyalogatásával, mert a Stuttgart egy félidőn keresztül azt a futballt tette a pályára, amit ellenfelétől vártunk – hiába. A másik párban minden eldőlt, az Olimpiakosz hazai pályán sem tudta még a reményt sem életben tartani a Bordeaux ellen, a franciák Athénban is nyertek. Kettőből semmi, ha a jóslatokat nézzük, ha meg a végkimenetelt, akkor kettőből kettő, mert az azért nagy magabiztossággal kijelenthető, hogy mindkét párharc eldőlt.

A mai napra nem jut csúcsrangadó, és lássuk be, inkább az Olimpiakosz-Bordeaux-nak van esélye rangadóvá nemesülni, mert a másik párosításban megvalósult a nyolcaddöntők legnagyobb egy páron belül tetten érhető erőkülönbsége. A Barcelonának nem valószínű, hogy gondot okozna a Bundesligában még mindig csak gyenge közepes teljesítményt nyújtó Stuttgart. A görögök – persze elsősorban hazai pályán – veszélyesek lehetnek, de láttuk, milyen jó csapat a Bordeaux, ha éppen kijön a lépés. Nem várunk sokat a mai két meccstől, akinek sürgős dolga van, inkább ma intézze el, mert holnap jönnek az óriásik – és nem csak egy-egy.

Pontot vesztett az Inter hazai pályán, az üldözők pedig nyertek, valahogy mégsem lett izgalmasabb az olasz bajnokság. Mourinho bazári majomként előadott performansza annak is kinyitotta a bicskát a zsebében, aki rajong a portugál stílusáért – állítólag sokan vannak. A Juventus javulgat, de tekintetbe véve az összehasonlítási alapot, még nagyon messze van az út vége, a Roma hozta a kötelezőt, és észrevétlenül rálopózott az Interre, a Milan pedig lebírta az érthetetlenül Komantalanított Barit. Mivel minden a nemzetközi szereplés körül forog mostanában, nem is szaporítjuk feleslegesen a szót.

Tovább folytatódik a hullámvasutazás a táblázat elején, és eközben kezd beállni a végén az a massza, amelyik ki fogja termelni azt a három szomorú csapatot, amelyek augusztustól a Championshipben kergeti a labdát. A forduló tíz meccséből kilencen olyan eredmény született, ami senkit sem lep meg, azonban az MU elkalapálásának komoly visszhangja volt. Véleményünk szerint azt sem sokan gondolták, hogy a City-Pool meccsen mindösszesen háromszor találják el a kaput.
Lapozás után a forduló meccséről, a BL-helyekért folyó harcról és a kiesés elleni küzdelemről is olvashattok.

A szülinapos posztban ismertetett blogfejlődési tengelyhez illeszkedve apróbb igazítást írtunk elő magunknak itt a francia pultban is, ennek jegyében összegezzük most a 25. forduló történéseit. Mielőtt végiggyönyörködnénk Niang és Bastos mesterhármasát, felderítjük, miért nem ér olyan sokat a Le Mans precedens-értékű győzelme, miért nem tudták befogni a BL-re gyúró Bordeaux-t, illetve, hogy miért kell(ett) magyarázkodnia a korzikai hajcsárnak és a monacói srácoknak. Visszatér a játék is, mert újabban elvesztettük az interaktivitást és ez nagyon nincs jól így.

... apám büszke rá, hogy ezeket ő mind látta és átélte és nem gondolta volna, hogy 2010. februárjában, amikor 80 éves lesz, születik erről az átlagos történetről egy írás, egy blog születésnapja alkalmából.

Régen minden jobb volt – mostanra vitathatatlan alapigazsággá vált ez a panasz, legyen szó televíziózásról, a paradicsomról, az NST-ről vagy éppen a futballról. Az igazi angol foci igazi hívei különösen lelkesen pörgetik a panaszmalmot: az angol klubok látványos sikerei csak eltakarják a rohadást. Semmi nem maradt már a brit futball, futballkultúra hagyományos értékeiből, elsősorban természetesen a tudjukkik miatt: a külföldi jöttmentek (játékosok, edzők, na és természetesen a gyanúsabbnál gyanúsabb új klubtulajdonosok) válogatottan gonosz eszközökkel gyalázzák meg a szent zöld gyepet. Új sorozatunk első részében egyik kedvenc érvüket vesszük, úgymond, górcső alá. Csak a tények kedvéért.