Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Fociológus: katalán identitás-biznisz

2010.02.26. 12:00 Vendégszerző

Fociológus című sorozatunkban szeretett sportágunk és imádatunk tárgya a téma, csak egy picit más megvilágításból. Különböző területek tudományos értekezéseire alapozunk, elméleteket tolunk az arcotokba, és – ha lehet – akkor empíriával turbózzuk fel elszálló fantáziánk repülőgépét. Bár a legtöbb ilyen írás bizony offtopik készül, először mégis egy tejesen a blog tematikájába illeszkedő témát veszünk elő: madridi kötődésű szerző mi másról írhatna tovább után, mint a katalán nemzeti identitás-bizniszről.

Először is szögezzük le: a foci és a politika összefonódása nem katalán találmány. Ha mindazokat az embereket kivinnéd az utcára, akik hétről hétre utaznak a csapatukkal, akkor nem egy békés mozgalmat kapnál, hanem valódi erőt – mondta a redwindnek adott interjújában a Livorno ultrák vezérszurkolója. Másfelől – ellentétben az angol dühöngő munkásosztály indította futball-huliganizmussal – a foci átpolitizálása nem feltétlen jelent rosszat. A Barcelona és Katalónia esetében például kifejezetten előnyös, bár erre a felek csak később jöttek rá, mint ahogy az összefonódás megtörtént. Ennek elsősorban történelmi okai vannak.

Kis katalán történet

Spanyolországban a kis autonóm, önigazgató közösségeknek a hagyománya a középkorig nyúlik vissza. Az is megszokott, hogy ezek nagyobb egységbe tömörülve igyekeznek a térképen megragadni. Konkrétan az arabokat igyekeztek visszakergetni Afrikába, amikor 1137-ben létrejött a Katalán és Aragón Királyság. Aztán mintegy négy évszázaddal később, 1492-ben Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd egymáson fekve ráeszméltek, hogy nem csak ők maguk, hanem országaik is egyesülhetnének, úgyhogy ráfeküdtek a birodalom témára is: létrejött Spanyolhon. Székhely Barcelonából Madridba. Egy nő miatt! Fúj.

Nem sejtették, hogy csak eztán jönnek a sanyarú évek, minthogy Madridból egyre inkább szerették megmondani, hogy milyen legyen a dörgés Katalóniában. A katalán kormányzónak, a corteznek és a kormánynak a Generalitat-nak először 1716-ban veszik el önigazgatási és politikai jogait. Innentől kezdve a spanyol központ (Madrid) és Katalónia viszonyát egy csecsemő és jó görény anyukája jellemzi: a katalán csecsemő ordibál az anyamellért, és szopási jogaiért, az anya meg ad neki tejet, ha nagyon muszáj, egyébként meg röhög ordibáló kisfián. Közel két és fél évszázadnyi cucliharc után a katalán gyermek felcseperedett, 1978-ban a katalán és a spanyol demokratikus alkotmány elfogadásakor autonóm közösségnek ismerték el, melynek kormánya a történelmi Generalitat, hivatalos nyelve pedig a katalán.

Élet-halál kérdése? Sokkal több annál…

Eközben azonban Franco diktatúrája alatt – ahogy az lenni szokott – az öntudatára ébredő kiskamasz életébe bekúszott a futball. A nyelvétől és jogaitól megfosztott katalán közösségnek nyelve és kultúrája életben tartására a plébániák és a futballpálya adott menedéket. Egyrészt százezer embert egyszerre felelősségre vonni katalán nyelvhasználat miatt egy labdarúgó stadionon belül egyszerűen lehetetlen. A stadion mint tér, tökéletesen megfelel a szabadjára ereszthető érzelmeknek, a játék szimbólumrendszere (zászlók, címer, a mez mint hadseregünk egyenruhája, „a mi legyőzünk titeket” lélektana tökéletes lehetőséget nyújt ez szimbolikus harc folytatására. Bobby Robson mondta: Katalónia egy ország, amelynek hadserege a Barcelona.

Másrészt a futball különösen alkalmas játék a társadalmak és társadalmi csoportok közti harc szimbolikus megjelenítésére. A focilabda minden társadalmi osztálynak ugyanúgy engedelmetlenkedik, a labdarúgáshoz szükséges képességek nem köthetők társadalmi osztályhoz. Maradonáknak és Kakáknak egyaránt kiugrási lehetőség (az más kérdés, hogy miből). Ha gyorsan akarsz csoportidentitást kovácsolni, akkor nevezz be tetszőleges emberek halmazát és nevezd be őket egy focitornára.

A foci mint kitörési lehetőség, mint a presztízs szimbóluma nem katalán találmány, hanem többek között magyar. Hadas Miklós szociológus így fogalmaz: Európa keleti felén a futball államügy; az alárendeltségi és marginalitási komplexusban szenvedő nyomorult kisállamok ügye. A két háború közötti időszakban az ellenséges szomszédos országokkal szembeni kulturális fölény és a modellértékű nyugati civilizációval való egyenértékűség szimbolikus kifejezője… . A fenti leírásból Franco Katalóniában nagyjából mindent „biztosított”. A katalán kultúra életben tartásának közösségi nagyjából két szerveződési terepe maradt meg: az apró sejteket összefogó plébánia és a nagy tömegeket begyűjtő futballstadion. Így lett a Barcelonából civil vallás: közös hit, közös szimbólumrendszer, közös istenek, akikhez lehet imádkozni, hogy rúgjanak gólt. (Ebből a szemszögből érdekes Figo árulása. Nem vagyok jártas vallási kérdésekben, de gyanítom, hogy a monoteista hívők nem szoktak lelkesedni azért, ha az istenük elárulja őket.)

A harmincas években angol mintájú elitklubként működő – innen a név: Barcelona Football Club, nem pedig Club de Fútbol) – csapat, amely a katalán felső középosztály pénzembereinek társadalmi reprezentálója volt, pillanatok alatt a nemzeti ellenállás össztársadalmi szimbólumává vált. Az „elnyomott Katalónia reménysugara” kép felhasználási lehetőségére hamar rátalált a klub vezetősége. Az ötvenes évektől kezdve számos labdarúgó igazolt Barcelonába a katalánokkal vállalt szolidaritása miatt. Ilyen a (sem csehszlovák, sem magyar) hazájában honját nem lelő Kubala Laci (aki három nemzet válogatottjában is pályára lépett és ha az UEFA elismerné a katalán válogatottat, akkor a három négy volna), de Di Stefano is a Barcelonával tárgyalt először. Johan Cruyff pedig nem csak vállalta e szolidaritást, hanem comingoutolt is vele.


A rút kiskacsa felcseperedése

A csóró katalán utcagyerek eközben délceg daliává cseperedett. Először a spanyol föderális államtól megkapta az őt illető jogokat, majd az is kiderült, hogy tele van lével, meg mindenféle jópofa adottsággal, amiből még több della folyik. Katalónia saját maga építette ki idegenforgalmi ágazatát, ami az egyik alappillére a katalán gazdaságnak. Napfényből, turizmusból vígan élő nép lett a katalán, és egyre vastagabb a sonka a pirítóson: a régióban az egy főre jutó GDP az EU-átlag 120 százaléka. Természetes, hogy a madridi anyuka siet kifejezésre juttatni, hogy a csemetéknek mennyire lételemük a drágaszüleik támogatása. Csak a csemete inkább a drágaszüleitől kapott taslikra emlékszik, és legalábbis megfordul a fejében, hogy voltaképp nem nagyon van miért hálálkodni, és anyucira sincs szüksége egyáltalán. A katalán nemzeti mozgalom kicserélte a feliratot a zászlón: most már nem felszabadulni akarnak a spanyol elnyomás alól, hanem megszabadulni Spanyolországtól.

Az olyan társadalmi megosztottságot, amit a pártok politikai üggyé szerveznek, törésvonalnak hívjuk. A mai katalán pártrendszer meghatározó kérdése a Spanyolországhoz való viszony. Ez a kérdés osztja meg a társadalmat, az emberek ez alapján választanak pártot. Ez A törésvonal. Mind a labdarúgás fent bemutatott természetéből, mind a katalán politika és futball közös fejlődéséből könnyen kitalálható, hogy amely társadalmi konfliktus megjelenik a politikában, az megjelenik a labdarúgásban is. Főszereplők: Espanyol, Barcelona. A kisebbik barcelonai klub filozófiája megalapításától kezdve a katalán közösség autonómiája, és a spanyol államban való feloldódás homonómiája közti egyensúly megőrzése. Hűek a királyhoz, hűek Katalóniához. Régi nevükön RCD Espanyol, azaz Real Club de Fútbol. Szemben velük a rút kiskacsából szárnyas hattyúvá (vagy inkább pávává?) váló katalán nemzet megtestesítője, az FC Barcelona. Gránátvörös-kék zászlaja mögött mindenki, aki katalán nemzetben gondolkodik, függetlenül attól, hogy el akar-e szakadni Spanyolországtól. Az egyik a törésvonal mentén, a másik egy törésvonal fölött pozícionálja magát. Az egyik egy társadalmi csoportot, a másik egy társadalmat (legalábbis annak túlnyomó részét) reprezentálja. A Barcelona nem egy párttal, hanem a katalán állammal fonódik össze. Annyira, hogy a 2006-os katalán választás előtt minden párt kampányában volt egy közös elem: a pártvezér és Joan Laporta közös ebédje. Az nagyjából érthető, hogy miért jó ez a pártoknak, na de Laportának?

Hello tourist

Úgy sejtem, Laporta azért tűri a pártvezetőkkel közös ebédeket, mert luxusjachtokról nem szoktak lekéredzkedni. Amit ma Katalóniának hívunk, és ami az ott élőknek identitás, az közgazdasági szempontból egy nagyon jól pozícionált turisztikai termékcsalád. Árukapcsolásban Costa Brava, Gaudi, Miró, Dalí, napfény, habzsi-dőzsi és FC Barcelona. Lehet rá mondani, hogy ez jó marketing, de jó marketing jó tartalom nélkül nincs. Jó marketing van a Manchester Unitednél és a Liverpoolnál is, valahogy mégsem jut a két városról az Anfielden meg az Old Traffordon kaívül semmi. Ha hátba vágnak a haverok, hogy hülye vagyok, akkor a Goodison Park, meg a City of Manchester stadion (meg a régi Maine Road is). Ha totális tudásomat teljesen aktivizálom, és a megvilágosodás céljából fejemben minden villanykörtét tökig csavarok, akkor a gimnazista földrajz és töriórák hozadékaként még olyanok is bevillannak, mint gyapjúipar, nehézipar, bányászat (és Rooney arca igazol). Böfögős-fingós bunkófocista vagyok, de nem ezért nem jut eszembe, hanem mert ezekről a városokról mindenkinek az eső és a szmog jut eszébe.

Barcelona ezzel szemben a napfényes, kedves város, ha nem lenne a Barca otthona, még én is szívesen élnék ott. Ez hagyján, mert én csak szimplán utálom őket, de Louis van Gaal konkrétan be is fürdött velük. Azt hitte, hogy Cruyff személye miatt lehet a Barcát hollandosítani, ami téves interpretáció, mert inkább Cruyff katalánosult, mint a barca lett holland. Van Gaalnak két bajnoki cím sem volt elég, hogy megszeressék, aminek az oka (a két madridi BL-trófea mellett) az, hogy kirakta a csapatból a katalán játékosokat. (Guardiola, maximum Sergi volt rendszeresen kezdő). A hollandot 98000 fehér zsebkendő küldte pokolra a Valencia ellen. Ezek után mit csinál? Letelepszik Barcelonában. Nooooormális? Barcelona ráadásul egész Spanyolországon belül a legkedvesebb úti cél, az amerikai turisták közel fele ide utazik, ha hispán túrát tervez. A Barca vezetősége nagy marhaságot követne el, ha ezt nem aknázná ki. 

A Barcelona a katalán identitásüzlet terméke lett, és ez mind a klubnak mind Katalóniának a lehető legjobb. Kétfajta turista van ugyanis: aki a Barca miatt utazik Katalóniába, és aki Katalóniába utazva találkozik a Barca-lázzal. A két turistacsoportban közösek a Katalóniában elvert nyaralási pénz és a megvásárolt Barcelona merchandising tárgyak. Ezek az emberek egy közös piac célpontjai. Mindenki nyer: a Barca még több eladott ereklyét és még nagyobb rajongótábort, Katalónia elköltött eurómilliókat és jó hírnevet, az odalátogatók pedig szép élményeket. Ha választhatnék, én is Barcelona-szurkoló volnék, de mindannyian tudjuk, hogy a futballszurkoló nem választhat, csak a turista.

Feladatok?

Ráadásul ezért a mindenki számára csodálatos üzletért nem kell hegyeket megmozgatni. Bőven elég az imázs rendben tartására odafigyelni: kitiltani a huligánokat a stadionból, szeretettel fogadni az érkező turistákat és odafigyelni arra, hogy a Barca katalán nemzeti ügy maradjon, valamint boldoggá tenni az őslakos Barca-hívőket. Ezen feladatok csak olyan kötelességekkel járnak, amit egyrészt mindkét fél amúgy is megtenne a saját jóhíre érdekében egyedül is, másrészt kedvező mellékhatásokkal járnak. Az állam részéről ilyen kötelesség a Barcával minél többet foglalkozni, amit meg is tesznek. A katalán állami televízió hírei 21,8 százalékban szólnak a Barcáról, ami az összes hírcsoport között a legmagasabb arány (magáról a városról a hírek 19,7 százaléka, a katalán kormányról 8,4 százaléka tudósít).

A Barca feladata a katalán nyelv használata külföldön, Katalónia népszerűsítése más országokban. Valóban jobb reklám kiküldeni a világ egyik legjobb focicsapatát Mexikóba, meg az Egyesült Államokba, mint Bagdatist és Ciprust egy teniszmeccs szünetében 30 másodpercig megvillantani. Guardiolának meg nem esik nehezére katalánul nyilatkozni, mert az az anyanyelve. Majd legközelebb szereznek tolmácsot, ha nem értik. Ezen kívül a Barca pályáját minden nap katalán és külföldi gyerekcsoportoknak mutatják meg a Barca Múzeummal együtt. Ott szocializálódik a következő katalán nemzedék a focira, a Barcára és saját kultúrájára egyaránt.

Ezen kívül még szükség van egy jó utánpótlásra és olyan utánpótlás-nevelési stratégiára, ami legalább részben katalán, vagy Katalóniában felnevelkedett játékosokra épít. A Barca a van Gaal-éra alatt megtanulta, hogy a nemzeti identitás ezzel jár, és ismét felnevelt egy olyan korosztályt, ami jó nyersanyagot, fiatal játékosok piaci értékésesítési lehetőségét és klubhű labdarúgókat biztosított a csapatnak. Ahonnan Fabregast és Meridát bölcsőrablók viszik, ott valakik nagyon értenek a szakmájukhoz. Ezt azonban egy másik fociológus veszi majd górcső alá.

Tisztelettel: Beavix Madridból, az elclasico.blog.hu-ról.
 

100 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr121791143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadkutya 2010.02.26. 12:28:11

Az utolsó előtti mondattal mindig vitába fogok szállni, de most kivételt teszek, mert végre vki olyan formában tudta tálalni nekem a katalán identitást, amitől nem hányok...

Remek poszt, gratulálok.

hakapesz imi 2010.02.26. 12:44:43

@vadkutya: "Ahonnan Fabregast és Meridát bölcsőrablók viszik, ott valakik nagyon értenek a szakmájukhoz"
1. Nem bölcsőrablók vitték Fabregast és Meridát;
2. Valakik értenek a szakmájukhoz a Barca utánpótlásközpontjában;
3. Nem nagyon (értenek);
4. Nem ahonnan...
Melyik rész a vita gyújtópontja?
Amúgy remek a poszt. Nekem túl a "fogyasztóiságra" lett hegyezve, azt inszinuálva, hogy tán a Barca lenne az egyetlen haszonelvű klub.

vadkutya 2010.02.26. 12:48:35

@hakapesz imi: Nyilván az egyes pont. A jelzővel nem fogok sosem megbékélni, számtalan vitába keveredtem már ezzel, Arsenal szurkoló lévén... :)

hakapesz imi 2010.02.26. 12:59:33

@vadkutya: tény, hogy fiatalon kerültek el Barcelonából, mint ahogy az is, hogy nem rabolták őket, mint az afrikai játékosokat vagy a délamcsi favellák lakóit... Ha a Barcelona nem tud vigyázni értékeire, magára vessen. Jellemző, hogy csak akkor kiabálnak, ha a csiszolatlan gyémánt hirtelen csillogni kezd, de ezzel nem csak a Barcelona vezetői vannak így (ex-lazios csávó a MANU-ban, meg Filkor esete is ilyen volt). Kicsit hangulatkeltő ez a hazatérés, meg visszavágyás dolog, de uakkor ritkaság is manapság. Szóval, részint ellenzem ezt a kampányt, ami Fabregas meg Piqué kapcsán erősödik, részint örülnék, ha Fabregas visszatérne Barcelonába.

hakapesz imi 2010.02.26. 13:03:22

@vadkutya: egyébként abszulút megértem, ha Arsenal-drukkerként hiányolod a saját kölyköket... :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.26. 13:04:42

Csak úgy az érdekesség kedvéért, volt már olyan Barcáról szóló poszt amit Barca-kötödésű szerző/vendégszerző írt?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.26. 13:05:42

@hakapesz imi: Minek olyan? Ott a Barca-focisuli, lehet shoppingolni ingyért :)))

vadkutya 2010.02.26. 13:12:14

@hakapesz imi: Sok dologban egyetértek azzal, amit írsz, mivel sztem is igaz,h ha Messi-t akkortájt meg tudták tartani, akkor... Valószínű, őt sem keresték meg akkor kevesebben, mint Fabregast. Az,h a jelen Arsenal-jának ő a legnagyobb sztárja - aki kétségtelenül remek alapokat kapott - az csak és kizárólag az ő döntése volt sztem...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.02.26. 13:13:45

ezek után hogy lehet nevezni egy átlagos, a katalán tartományon kivül élő Barcást? mű-katalánnak? vagy futballszakértőnek? mert szépen jáccik a csapata... :) no offense, ezt persze az összes merchandising-business-oriented nagycsapatról el lehet pöffenni... na, mind1.

hakapesz imi 2010.02.26. 13:19:16

@csizsikpizsik: :)
@vadkutya: csak és kizárólag? Valószínűleg az ugyan olyan jó alapok mellé nem kapott akkora figyelmet/hitelt anno, mint Messi. Ez a Barca sara. Most az Arsenalon a sor, hogy megpróbálja megtartani... :)

vadkutya 2010.02.26. 13:23:14

@hakapesz imi: @csizsikpizsik: Én amúgy nem tulajdonítok túlzott jelentőséget a saját nevelésű játékosok misztikuma mögé. Valóban, elkél a megfelelő alap, de úgy gondolom ahhoz,h vkiből igazán nagy játékos váljon már fiatalkorára is, ahhoz a megfelelő edző kell, aki ki tudja hozni ezt belőle, folyamatos munkával. Fabregas mellett ott áll Wenger hosszú évek óta, s kölcsönösen élvezik egymás bizalmát, ez úgy gondolom egy irányító típusú játékosnál elengedhetetlen a fejlődésben. Ezt nem valószínű,h megkapta volna a Barcelonában...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.26. 13:27:11

megint megy a rablózás... még rizla hiányzik, aztán jöhet a folytatás :)

vadkutya 2010.02.26. 13:28:47

@hakapesz imi: Ezt mondom én is...

Nem lesz egyszerű megtartani. Ahhoz nyerni kéne vmit végre... :S

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.02.26. 13:30:39

mi van Meridával? aláírt már? vagy nyáron ingyé igazolható lesz?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.26. 13:32:11

amúgy van most is barcanevelés, aki bontogatja a szárnyait nálunk, persze Őt most még nem követelik vissza, majd csak 3 év múlva :)

zalamatyi 2010.02.26. 13:32:59

A szabadrablást félretéve, mely mint tudjuk sport és/vagy törvényi kérdés, azt egyikőtök se feledje el, hogy aki Magyarországon született, annak fingja sincs a kissebségi elnyomásról!
tessék megnézni, a szlovákiai vagy romániai magyarokat, akik a direkt és erőszakos elnyomás ellenére sem tűntek el, összetartottak. Amióta meg "demokrácia" van náluk is, azóta megy a jó magyar széthúzás.
Engem teljes szimpátiával tölt el, hogy egy nép tökéletesen ragadja meg a természeti és foci adottságait és azokat maximálisan próbálja kihasználni.
Talán követnünk kellene, és nem vitatkozni…..

fran7 2010.02.26. 13:35:24

Messi azért maradt Barcelonában, mert ott nem csak játékost csináltak belőle, hanem fizették a gyógykezelését. Krkics meg azért, mert neki nem számított a pénz, hogy egy vagy két év múlva keres eurómillókat. Fabregasék, Dos Santosék nem bírták kivárni, hogy 18 éves korukba nagy pénzt kapjanak, mert gondolom nem voltak gazdagok és egy Barca akadémián való élet sok pénzbe kerül. Barcelona az egyik legdrágább város Európában. A legmagasabb a megélhetési költség. Arsenalos barátaink megnyugodhatnak, hogy Fabregas t csak amiatt engedték el, mert Angliában 16 éves kortól kaphattak fizetést. Másrészt a spanyol adószabályok miatt tudták odavinni Kakát és Cét. Vám és rév.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.26. 13:36:59

@vadkutya: figyeld meg, megint az lesz a vége, h a pénz miatt jöttek el hozzánk, figyeld meg!!! :)

balu11 2010.02.26. 13:42:57

jó a poszt, csak kihagyható lett volna az utolsóelőtti mondat, illetve a "bölcsőrabló" / "Fabregas" szavak használata... úgy egészen érdekes kérdésekről szólhattak volna a kommentek, így viszont (mindkét fél népes tábora, és határozott véleménye okán) marad a bölcsőrablás és Cesc

(kár, mert előre tudható volt, hogy ez lesz, ld. 1-2 héttel ezelőtt)

vadkutya 2010.02.26. 13:46:32

@imici77: :)) Most mit csináljak, a szűkmarkúak beszopják, ez az élet számos más területén tetten érhető...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.26. 13:50:26

@vadkutya: Miért az a mániája minden Arsenal-fannak, hogy ha Cesc nem költözik Londonba világlegjobbfiataltehetségfelfedezőwenger szárnyai alá éhenhal, kiszárad, tőből lehullik mindkét lába és keselyűk rabolják szét a belső részeit???
A Barca Bből valszeg bekerült volna az Aba, ez fix. Eleinte csere, ez is fix, aztán jöhet a fikció, hogy alakul. Állandó kezdő? Milyen poszton? Ki helyett? Ha nem, átmegy más spanyol csapatba? Elmegy mégis Angliába, mondjuk a Pool-ba? Vagy visszatért volna Xavi így a 2005ös brutális sérülése után mikor teszem azt már Cesc belakta a posztját és aktuláisan jobb a formája mint a sztárnak?
Wenger elvitte, Cesc ment, a Barca nem tehetett semmit.
Reméljük most a Barca viszi, Cesc jön és Wenger majd nem tehet semmit.

fran7 2010.02.26. 13:53:57

@imici77: Miért, ha 16 évesen felajánlanak neked egy millió fontos évi fizetést, neked, akinek addig csak kiadásod volt avval, hogy focizol, s csak néha kaptál egy kis zsebpénzt fagyira, akkor te se azért fogsz eligazolni, mert minden álmod az Emiratesben focizni. Mindenki így tenne, kivéve akiknek van valamilyen nyomós okuk maradni.

nils_h 2010.02.26. 13:56:09

Baszki, tényleg nem unjátok még ezt a faszkodást?

hakapesz imi 2010.02.26. 13:56:23

@imici77: nincs rablózás, de azért az kemény, hogy @vadkutya nem tulajdonít különösebb figyelmet/jelentőséget a sajátnevelésnek... Ez azért komoly. Ilyen alapon irány az NHL és oldódjunk fel a totális piaci alapú rendszerben mi is. Ha szarok az adótörvények, költöztessük el a klubot is a városból/országból, nem? :) Nem akarom túlromantizálni a dolgot, de ennél azért lehetne kicsit hagyományosabb a vén-Európa, meg a focija.
Na, mert egy Arsenal szintű csapatnál biztos Wenger számolja minden 16 éves wannabe-irányító köreit délutánonként. :) Mi volt a garancia, hogy egy Arsenalnál (!) majd biztos tud játszani, ha már a Barcába nem fért be, vagy mi... Nyilván más (is) volt a háttérben. Nem mondom, hogy csak a pénz. Persze, az is necces, mikor Cesc azt mondta, megtanulotam angolul, mission accomplished...
Szóval, nem tudom, ca. 1412 millió dolog motiválhat valakit, hogy klubot váltson, de csak az angol tanulás miatt azért nem hagynám ott a Barcát...

vadkutya 2010.02.26. 13:56:25

@csizsikpizsik: Ez nem mánia. Ez tény, így történt, az a mánia, ha folyamatosan arról beszélgetünk,h mi lett volna ha. Vélhetően Barcelonában fogják majd megalkotni az időgépet, láthatóan nekik van rá a legnagyobb szükségük, minden szempontból...

Lond · http://lond.blog.hu 2010.02.26. 13:56:27

kiváló írás, nagyon sok igazság van benne. és ezt egy függetlenség-párti Barca drukker írja egy Realos cikkéről :)

amúgy a merchandise dologról csak annyit: hivatalos boltok (FCBotiga) vannak a Sagrada Familiánál, a Rambla végén található Maremagnum bevásárlóközpontban többek között, amik kb a leglátogatottabb helyek a városban (leszámítva a Barca múzeumot, ami Katalónia leglátogatottabb múzeuma). Szóval tényleg összefonódott a kettő, az utcai árusoknál a Barcás ereklyék mellett a Gaudis meg katalán szamáros dolgok a legnépszerűbbek!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.02.26. 13:56:42

@csizsikpizsik: Ez pontosan így van. Fabregas nagy eséllyel ugyanilyen nagy formátumú játékos lett volna Wenger nélkül is, bár ezt a témát már egyszer lejátszottuk.

vadkutya 2010.02.26. 14:00:23

@hakapesz imi: Nem a saját nevelésnek nem tulajdonítok jelentőséget, kiforgatod a szavaimat. Egy játékosról beszélünk, aki ott lett az, aki és ahol. S az ebben rejlő lehetőségeket egy francia előbb látta meg, mint a saját nevelőegylete...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.26. 14:02:53

@vadkutya: A fax akar erről beszélni már, de baszott unalmas ahogy az Arsenal-hívők győzködik a világot, Wenger és az Emirates nélkül most Pápán lenne kispados Cesc.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.26. 14:03:51

@vadkutya: A nem volt leigazolható egy múltkori vitából nem dereng???

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.02.26. 14:09:57

érdekes, hogy a katalán identitás-biznisz kifejezésre nem ugrottak a lekes szurkeszek. nekem ez jobban csípné a szememet. fészkelés már volt, bár a fotel-szurkolás téma is volt már... csak régebben.

vadkutya 2010.02.26. 14:12:11

@csizsikpizsik: Másokat sikerült megtartani, erre mindig csak ennyit fogok tudni írni. Ezzel nem tudtok szembe menni, ebből jön az,h mi győzködjük olyan dolgokról a világot, amiket Te írsz, nem kicsit kiforgatva a tényeket. TÉNYEKET. Ez így történt, senki sem állítja azt,h máshol nem tudott volna ekkora játékossá érni, de: WENGER VETTE A SZÁRNYAI ALÁ. Ha tetszik, ha nem, ez már történelem, további jó időutazást...

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.26. 14:14:21

elsőrangú poszt, és ha lehet vele vitatkozni, csak annál jobb. De ne már Fabregasról, lécci.

nils_h 2010.02.26. 14:19:45

@heinrich: no, hát én is pont ezt akartam mondani!

hakapesz imi 2010.02.26. 14:20:06

@vadkutya: "Én amúgy nem tulajdonítok túlzott jelentőséget a saját nevelésű játékosok misztikuma mögé." Nem akartam kiforgatni a szavaid. Szerintem tényleg ezt írtad, de igazából nem számít.
@Lond: ez baromi szép, meg minden, de ha a halászbástya fradi-sálba lenne tekerve és a Mátyás-templom tetején Lipcsei Peti ülne a huszártorony helyén, elhánynám magam. Szóval a foci maradjon a stadionban, meg a TV-ben. A hülye turista, ha nagyon akar, talán elzarándokol a stadionig is egy szaros sálért, különben az egész nem ér semmit...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.02.26. 14:26:16

@vadkutya: Ember, fent írtam, Cesc ment és ezzel baszottul nincs bajom, az ő döntése volt, biztosan soha nem bánta meg egy pillanatra sem. Én azt fogom mindig megkérdőjelezni hogy Wenger kellett ehhez, meg az ő éles szemecskéje.
Vita örökre lezárva, Fergussontól lopva: peace :)

@heinrich: A poszttal nem akarok vitázni, már így is okoskodó/arcoskodó seggfejnek van itt elkönyvelve a Barca-hívők java :)

vadkutya 2010.02.26. 14:28:22

@hakapesz imi: És tényleg. Akkor viszont én kérek elnézést, kolléga, ezek szerint akkor csak gondolatban jutottam el addig,h Fabregas esetében. Ez már nem került át a klaviatúrára, pedig kellett volna, mert így valóban félre értelmezhető, sorry...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.02.26. 14:30:04

a barcából már rég brand lett. csak még kiséri egy kis politikai felhang, ami már azé kevésbé aktuális, mondom én. persze egy katalán biztos mást érez :) hajrá foci! engem untat a pol.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.26. 14:30:44

@csizsikpizsik: pont fordítva megy, minden barcás mondat így kezdődik: "ha Cesc maradt volna, akkor..."
olvasd végig...

vadkutya 2010.02.26. 14:43:59

@csizsikpizsik: Akkor biztosan csak a magyar nyelv firnyákosan furmányos leleménye miatt beszélünk ugyanarról, csak más színösszeállításban. Ez a szép...(meg akinek a szeme kék)

talk off :)

marvin__42 2010.02.26. 14:52:36

Szerintem is szuper poszt, köszi! Érdekes volt.

balu11 2010.02.26. 14:59:31

@heinrich: @nils_h: bezony-bezony én is erre céloztam fentebb

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2010.02.26. 15:01:26

Én azért ezzel az identitás-biznisszel kicsit vitatkoznék. Én mint turista és szurkoló nem azért mentem pl. Barcelona-ba, mert a katalán autonómia fasza dolog, és szerény véleményem szerint a legtöbben nem ezért mennek oda. Azért mennek oda, mert gyönyörű hely, a fiataloknak elsőrangú bulicélpont, a környék hemzseg a szép kirándulóhelyektől és kultúrális látnivalóktól, szép strandoktól. És szerintem abban, hogy valaki nem katalánként az FCB-nek drukkol, elég elhanyagolható szerepet játszik az, hogy katalónia független-e, vagy hogy Franco mit művelt velük. Persze nem vitatom, hogy vannak ilyen megfontolásból szurkolók/látogatók is, de Barcelona és a turizmus kapcsán nem az identitásbiznisz jut eszembe, hanem a szimpla turistabiznisz. A nem katalán Barca-drukkerek legtöbbje pedig szerintem azért szurkol nekik, mert szeretik azt a fajta focit, amit ők játszanak, vagy divatból, vagy teszem azt kiskorukban megtetszett nekik a fura mezük, vagy mert egy kedvenc játékosuk ott játszott/játszik, stb.

Azt pedig, hogy maguk a katalánok mit gondolnának erről, nem tudom, mindenesetre ha én vagy mondjuk leginkább egy vadidegen erdélyi autonómia-bizniszről beszélne, akkor vélhetően a kinti magyarok furán néznének rá. Nem a legjobb példa, tudom, de az az érzésem, mintha itt a sorrend vagy hangsúly el lenne tolva.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.02.26. 15:03:09

@BENIARRIVO: nekik (katalánoknak) fontos, Neked nem. hiába szurkoltok ugyanannak a csapatnak.

montipájton 2010.02.26. 15:38:39

Csatlakozom a gratulálókhotz, ez egy fantasztikus poszt, nincs ma olyan újság a piacon (sportlap pláne, muhaha), amelyikben hasonlót olvashatnánk.

És ahogy Vadkutya megfogalmazta: még a Barca iránt szőrmentén sem rajongók is élvezettel olvassák végig a hányinger legkisebb tünetei nélkül.))

fran7 2010.02.26. 15:40:33

Az identitás-biznisz lehet akár jövedelmező és pozitív dolog. Ha a magyar falvak rájöttek volna, hogy sokkal több pénzt lehetett volna keresni nádfedeles parasztházakban lakva, autentikus közegben, akkor most nem így néznének ki a falvaink vagy lennének benne nagyobb autentikus részekkel. Amiből megélne az egész falu és a környék is. Vagy a Fradi is lehetne az identitásbiznisz pozitív példája. Aki magyar nekünk drukkol. Csak amilyen vezetőik vannak, voltak ez lehetetlenné tette. Szerintem a csehszlovák érában ilyen volt a Slovan a szlovákoknak a Trnava elleni meccsekkel megspékelve. Nem ismerem annyira a helyzetet de a Dinamo Kijev Sahtar Donyeck is ilyen identitást képző dolog, amihez bizniszt is lehet párosítani. Addig nincs is baj, amíg ez pozitív tartalom többnyire. Nyilván a Barca a legjobb példa, de a Bilbao is az. Amelyik tartományt már rég elengedtek volna, ha nem az lenne a leggazdagabb része Spanyolországnak.

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2010.02.26. 15:48:42

@anonim222 [semleges néző]: Így van, egyetértek. Nekik nagyon fontos, ami teljesen érthető is! De a barcelonai turista - és focibrand nem erre épül elsősorban, hanem arra, amit feljebb írtam.

@fran7: Hát ez nem igaz! Mármint, hogy ha nem lenne ilyen gazdag, akkor rég kiengedték volna. Egy állam sohasem szereti területeinek egy részét kiengedni a a fennhatósága alól. Ez elsősorban közjogi/hatalmi/politikai kérdés, és nem gazdasági! Ilyen alapon a szerbeknek pl. azonnal bólintani kellett volna Koszovó függetlenségére. Nem tették, finoman szólva, pedig Koszovóban tudtommal hegyeken és kecskéken kívül semmi sincs.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.02.26. 16:51:58

Nagyon jó poszt gratula és a bevalott elfogultság sem süt át rajta túlságosan.

fran7 2010.02.26. 17:27:14

@BENIARRIVO: OFF. A szerbeknek Koszovó vagyis Rigómező az őshaza. Kb. mint nekünk Levédia, ha még élnének ott magyarok. Másrészt jelenleg azok a tartományok, pl. a Portugália melletti, ami a legszegényebb része Spanyolországnak nagyobb autonómiát élveznek, mint a függetlenségért harcoló Baszkföld. Ami történelmileg azért a leggazdagabb, mert ott voltak a kikötők, ott alakult ki a kereskedelem és így a bankrendszer is. Ha Katalónia és Baszkföld kiszakadna Spanyolországból, akkor a két leggazdagabb tartomány szakadna ki. De a katalánok annyival erősebbek és gazdagabbak és van befolyásuk, hogy nekik engednek, mert pl. a Baleár szigeteken is hivatalos a katalán. Meg talán Valencia környékén is. A baszkot meg nem beszéli a baszk miniszterelnök.

RolloJuve 2010.02.26. 18:35:02

@fran7: Meg Andorrában, ha jól emlékszem.

gibson 2010.02.26. 19:25:45

Remek poszt, külön tetszik benne, hogy nem egy Barca-drukker írta. Így sokkal objektívebb az egész. A következő cikk jöhetne fordítva, szólhatna a Real Madridról, egy barszelónás szemüvegén keresztül. Persze hasonlóan kulturált irományra gondolok, nem fikázásra.

gibson 2010.02.26. 19:27:38

"Ha választhatnék, én is Barcelona-szurkoló volnék, ..."

Én is amúgy, abszolút. De szép is lenne, 30 ezerért járhatnék ki fapadossal a meccsekre, és utána ott lenne a tengerpart másnapra... :D

rizla 2010.02.26. 19:41:10

@fran7: "Fabregasék, Dos Santosék nem bírták kivárni, hogy 18 éves korukba nagy pénzt kapjanak, mert gondolom nem voltak gazdagok és egy Barca akadémián való élet sok pénzbe kerül."

hát ez kurva nagy baromság. a klub eltartja a játékosait.

rizla 2010.02.26. 19:43:28

@anonim222 [semleges néző]: nincs mire ugrani, a klub imidzse a katalán forradalmi romantika, így természetesen ennek fontos a megnyilvánulása az eladhatóság szempontjából is.
ha valamire ugrani lehet, az a cikk vége, ami baromi ködösen mintha azt sugallná, hogy guardiola csak ezért katalánkodik, és a saját nevelés is ezért van, de amúgy nyilván nem ezt mondja az írás (hülyeség is lenne), igazából nem nagyon értem, hogy mire akar kilyukadni.

rizla 2010.02.26. 19:49:17

@hakapesz imi: "Ha a Barcelona nem tud vigyázni értékeire, magára vessen."

ezt már megbeszéltük többször, nem sikerült felfognod sajnos, hogy a barcelona ki volt szolgáltatva fabregas döntésének.

"Jellemző, hogy csak akkor kiabálnak, ha a csiszolatlan gyémánt hirtelen csillogni kezd"

azért vicces, hogy ezzel pont a barcelonát vádolod meg, amelyiknél az élklubok közül messze a legnagyobb hangsúly van az utánpótlás-nevelésen. fabregas pedig ugyanabban a csapatban volt húzóember, mint messi. szerinted nem becsülték meg?

de hagyjuk, újra ugyanazt a vitát tök értelmetlenül lejátszani felesleges.

Woland 2010.02.26. 19:53:09

Remek cikk, le a kalappal es koszonet! : )

De, ez azert sziven utott: "Jó marketing van a Manchester Unitednél és a Liverpoolnál is, valahogy mégsem jut a két városról az Anfielden meg az Old Traffordon kaívül semmi."

Azert szerintem Liverpool-rol viszonylag keves embernek nem jut eszebe a Beatles. Sot, ahol mostanaban tunyulok ott inkabb a gombafejuek jelentik Liverpoolt mintsem a foci.
Manchester pedig a Beatles-zel nagyjabol egy idoben, de mas stilusban kiemelkedett, Birtwistle es Maxwell-Davies altal femjelzett "manchesteri iskolat" mutathatja fel (bar a 20. klasszikus zene elegge retegmuveszet, talan nem elitistabb mint Miro).

tudom hogy ez szorszalhasogatas es nem tartozik a cikk lenyegehez (ami nekem nagyon bejott!) de kulonosen Liverpool-t tekintve ugy ereztem meg kell vedenem a helyi kulturat. : )

gibson 2010.02.26. 19:58:53

@Woland:

Igazad van, Manchesterről nekem pl. egyből beugrik a Stone Roses és az Oasis :)

hakapesz imi 2010.02.26. 21:07:11

@rizla, neked komoly önértékelési problémáid lehetnek, hogy szinte nem tudsz olyan hozzászólást írni, amiben legalább egy usert nem faszozol le. Szegény katalán óriás klub, ki van szolgáltatva egy kis 16 éves pöcsnek, aki korpába rakja őket nevetve, mi? Első körben direkt az elnökséget, aztán pedig az edzőket fingatja meg naranccsal a szájukban. Valószínű. Szegény FCB pedig teljesen tehetetlen, teljesen ki van szolgáltatva egy serdülő játékos kénye-kedvének... Persze biztos így történt, ha te mondod, és ráadásul már meg is beszélted.

rizla 2010.02.26. 21:13:21

@hakapesz imi: nem faszoztalak le, csak hihetetlen, hogy amit kb tizenhétszer magyaráztunk el neked többen, azt te szimplán ignorálod.

"Szegény katalán óriás klub, ki van szolgáltatva egy kis 16 éves pöcsnek, aki korpába rakja őket nevetve, mi?"

nem, annak van kiszolgáltatva, hogy nem tudnak szerződést kötni, az angolok meg igen.

"Szegény FCB pedig teljesen tehetetlen, teljesen ki van szolgáltatva egy serdülő játékos kénye-kedvének..."

igen, a szép szón kívül nem tud garantálni nekik ilyen fiatal korban semmit, ELLENBEN a premier league-gel. így is sokan maradnak, mint láthatod, úgy kb 4szer több saját nevelésű játékos van a barcelona keretében, mint az arsenaléban. fabregas esetében nem volt elég ennyi a marasztaláshoz.

"Persze biztos így történt, ha te mondod, és ráadásul már meg is beszélted. "

fasz vagy ;]

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.26. 21:13:38

Kitűnő poszt, elismerés a szerzőnek!

@BENIARRIVO: "A nem katalán Barca-drukkerek legtöbbje pedig szerintem azért szurkol nekik, mert szeretik azt a fajta focit, amit ők játszanak, vagy divatból, vagy teszem azt kiskorukban megtetszett nekik a fura mezük, vagy mert egy kedvenc játékosuk ott játszott/játszik"

Pontosan, nekem gyerekként egyből a mezszínük tetszett meg. (Persze ennek alapján most el kell gondolkodnom, hogyhogy nem lettem Basel-szurkoló...)
:-)

hakapesz imi 2010.02.26. 21:18:10

@rizla: igen, ha egy játékos eligazol, arról igenis tehet a mindenkori klub (is), és mint ahogy másokat meg tudtak tartani, persze nem akármilyen áron, nyilván Fabregast is meg tudták volna, ha nagyon akarják. Nem akarták. Most meg kell nekik vissza, mert felnőtt a kis Francesc. És nem, nem vádolom a Barcát, teljesen rendjén van a dolog, hogy vissza akarják szerezni Fabregast. Hibáztak, most korrigálnak. Örülök is neki. Nyilván én sem Dos Santost akarnám visszagürizni a törököktől...
De tényleg hagyjuk.

rizla 2010.02.26. 21:20:22

@hakapesz imi: kész... : DDDDD nem tudok mit mondani.

tudom, zsebbe kellett volna csúsztatni fabnak a dellát.

"Most meg kell nekik vissza, mert felnőtt a kis Francesc. "

fogd már fel bazmeg, hogy fabregas kb messi-szintű játékosként volt számontartva az utánpótlásban. nem gondolhatod komolyan, hogy nem kellett a barcának, nézd már meg a keretet, tele van saját neveléssel, akkor egy ilyen istenadta zsenit szerinted nem értékeltek kellőképpen? egyetlen kibaszott racionális érvet nem tudsz felhozni az álláspontod mellett, az a baj.

hakapesz imi 2010.02.26. 21:21:40

@rizla: :)
Szerintem egyébként összekeversz valakivel, akinek magyaráztatok/-tál. Nekem biztos nem. Cseréptörést nem vállalok.

fran7 2010.02.26. 21:22:23

@rizla: Persze, hogy eltartja a klub, de a játékosnak van családja, akik nem biztos, hogy kibírják anélkül, hogy azt a két évet, amíg nem csak eltartják a fiát, hanem pénzt is visz a házhoz. S ilyenkor sokmúlhat a család anyagi helyzetén, türelmetlenségén. Szerintem sok magyar ifista is ezért megy ki olyan korán külföldre. Főleg Angliába, mert a reserve-ben többet keres, mint a legjobban megfizetett NB1-es játékos. Csak nem is lesz belőlük soha első osztályú focista.

rizla 2010.02.26. 21:24:32

@fran7: "de a játékosnak van családja, akik nem biztos, hogy kibírják anélkül, hogy azt a két évet, amíg nem csak eltartják a fiát, hanem pénzt is visz a házhoz"

ez teljesen hányaveti elmélet fabregas távozására. erősen kétlem, hogy egy kamasz, aki a la masiában játszhat, annak, vagy a családjának problémái lennének azzal, hogy még nem milliárdos. egyébként fabregas családja nevében kikérem magamnak, hogy ennyire zsugorinak tartsd őket.
egyértelmű, hogy sportszakmai szempontok miatt ment el az arsenalba fabregas, profi szerződés, felnőttcsapat, arsene wenger. ezzel nincs is semmi baj.

fran7 2010.02.26. 21:27:28

@hakapesz imi: Miért olyan nehéz megérteni, hogy nem a Barca nem akarta megtartani Cesc-t, bár egyikünk sem ült ott a tárgyaláson, hanem az Arsenal profi szerződést rakhatott elé, míg a Barca nem. De ez nem csak a Barcával és az Arsenallal történt meg, hanem a MU-val, Romaval, Lazoval. Különbség van az adórendszerbe ennyi. Miért nehéz megérteni, hogy valahol nem kerülik a törvényeket, hanem lehetőséget ad arra, hogy megvédje a sajátjait, vagy könnyítsen a sorsukon.

fran7 2010.02.26. 21:31:27

@rizla: Nem Cescet és a családját nem tartom annak, nem ismerem őket, de nyilván lehetnek olyan pillanatok, amikor megszédít a pénz. Én mondjuk inkább Dos Santosra gondoltam, aki 18 éves korára, már volt, brazil, mexikói és élt Katalóniában. Ha a családja vele élt és újra és újra költözött, akkor el tud fogyni a pénz, főleg ha a rohadt drága Barcelonában élsz.

hakapesz imi 2010.02.26. 21:32:54

@rizla: nem, nem tudok, mert nem voltam jelen, ahogy gondolom te sem az esetnél, csak gondoljuk, hogy kb. mi történhetett, meg, hogy így a Premier League, meg blablabla. Nyilván te is tudod, rengeteg módja van a bizalom/hűség megnyerésének, amivel élnek is a klubok, pl.: gyere, gyere, meg a családod is jöhet, nincs szerződés, de kap a család lakást, meg útlevelet, és ha szép nagy leszel, és ügyes fiú, kapsz szerződést és egy talicska pízt!
Te gondolom végig telefonon tartottad a kapcsolatot Cesc ügyvédjével, vagy mi, ezért vagy ennyire baromira képben. Ráadásul, ha ügyesen bazmegelsz is egyet a kommentben, akkor sokkal hitelesebbnek hangzik a jólinformáltságod...

Lebowski Őtökisége 2010.02.26. 21:35:56

Fasza poszt, szerintem az ilyen identitásklubokra épülhet még pár cikk, pl. Bilbao, Cardiff City, Monaco, Celtic Glasgow.

rizla 2010.02.26. 21:37:01

@hakapesz imi: "nem, nem tudok, mert nem voltam jelen, ahogy gondolom te sem az esetnél, csak gondoljuk, hogy kb. mi történhetett"

de te figyelmen kívül hagysz tényeket, amik egyszerűen más logikát diktálnak, mint amit te követni próbálsz (és most jóindulatúan feltételeztem, hogy tényleg logikusan próbálsz gondolkodni, de igazából úgy tűnik, hogy nem, egyszerűen csak dacoskodsz).

"Te gondolom végig telefonon tartottad a kapcsolatot Cesc ügyvédjével, vagy mi, ezért vagy ennyire baromira képben. "

nem, egyszerűen csak ismerem a klub utánpótlásrendszerét annyira, hogy nincs semmi okom se feltételezni, hogy ne akarták volna cesc maradását.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.26. 21:37:24

Van olyan ember, akit nem untat még ez a Fabregas-téma?

rizla 2010.02.26. 21:39:14

@fran7: dos santos a felnőttkeret tagja volt a távozása előtti évben. szerintem nem voltak pénzügyi problémáik. hogy kapzsik voltak, és arrogánsak, az már más kérdés, de ne gyere már ezzel, hogy milyen drága az élet barcelonában, dos santos 18 évesen már olyan pénzeket keresett, ami a mi mércénkkel mérve elképzelhetetlen.
kurvára nem érdekes, hogy rohadt drága város barcelona. neked rohadt drága.

fran7 2010.02.26. 21:47:41

@rizla: Én elfogadom a véleményed, de azt gondolom, hogy az enyém életszerűtlen, amikor milliárdos játékosok sértődnek meg azon, hogy a másik havi néhányezer fonttal többet keresnek. De ha belépsz a Masiaba, akkor már nem érdekel a pénz? Persze ez még a kolostorba menő szerzeteseknek se megy mindig. Barcelona meg mindenkinek drága.

rizla 2010.02.26. 21:52:25

@fran7: nem arról van szó, hogy nem fontos a pénz, én csak azt mondom, hogy az, hogy "drága az élet barcelonában", az egyszerűen sehogyan sem vág ide.

Beavix · http://elclasico.blog.hu 2010.02.26. 21:53:54

Előszöris örülök, hogy sok komment érkezett, és kialakult valamiféle vita. Másrészt meg Fabregasról és a Barca utánpótlásneveléséről külön cikket tervezünk, a zirományban csak annyit pendítettem meg, hogy ha egy ilyen akadémiáról számosan kerülnek ki olyan játékosok akik a nemzetközi labdarúgás élvonalához tartoznak, akkor a szkmai munka jó. Meg azt is, hogy a Barca erre az utánpótlásra kifejezetten épít (ez Messi, Xavi, Iniesta és lassan Pedro ismeretében azért nem nagyon vitatható). A Barca utánpótlás-nevelési stratégiája, és az utnpótlás felhasználása egy másik post (és egyébként a fociolügus sorozatban tervezünk ilyet).

üdv, Beavix

hakapesz imi 2010.02.26. 21:54:05

@rizla: szóval sportszakmailag szerinted indokolt, hogy a Barcából valaki 16 (!) évesen egy brutális fizikumu bajnokságba igazoljon, ráadásul egy Arsenálba, ahol tuti garantált a felnőtt csapat tagság. Aha. Próbálok logikusan gondolkodni: 16 éves vagyok, már elpattant egy-egy cigi, volt egy barátnőm is, akinek megfoghattam a kezét, de sajnos nincs profi szerződésem a Barcában, szóval irány Anglia, ott amúgyis fekszik a játékstílus, és ha már lúd, akkor legyen valami kihívás is benne, egyből az Arsenal. Ott majd egyből karrier, meg töretlen fejlődés. Megadom, hogy Wenger jobb edző volt, mint vG/Rijkaard akkor. A vicc, hogy mégis bejött Fabregas húzása.
Az előbb lehagytad a faszozós részt. Gondolom véletlen, mert feltételezem, hogy szándékodban állt... :)

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2010.02.26. 22:01:42

a Fabregas tema vicces :D mar csak azt varom, Iago mikor erik be, hogy a Juvet is bolcsorablozzak :D

rizla 2010.02.26. 22:14:57

@hakapesz imi: "szóval sportszakmailag szerinted indokolt, hogy a Barcából valaki 16 (!) évesen egy brutális fizikumu bajnokságba igazoljon, ráadásul egy Arsenálba, ahol tuti garantált a felnőtt csapat tagság."

nem ez az indokolt, ember, hanem az, hogy ott jóval több esélyt kínáltak neki az első csapatba kerülésre, mint a barcánál, ahol lehet, hogy tovább kellett volna várnia, mint mondjuk messinek. mellesleg 16 évesen már játszott is az arsenalban cesc, korán érő típus.
egyébként mi az, hogy "egyből az arsenal"? wenger közismert arról, hogy szereti beépíteni a fiatalokat, nyilván meg tudta győzni cescet.
ezek mellé nyilván leraktak az orra elé egy jó kis szerződést, amit a barca egyszerűen nem tehetett meg.

progvog 2010.02.26. 22:17:04

jézusom, létezik vajon nyafogósabb létforma az arsenal szurkolónál?

Törteli Tivadar 2010.02.26. 22:57:38

kiváló cikk, grat! a vitába nem kívának beszállni, én is csak azért drukkolok, hogy Iago beérjen:)))

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.27. 00:02:39

kurva jó, ismét :)

@progvog: igen, a katalány:)

@rizla: csak a 4x-es szorzóhoz annyit, hogy az utolsó évben nagyon sok angol fiatal játékossal kötött a klub profi szerződést. ez csak zárójelben mondom, ha ezek a játékosok megfelelnek, akkor lesz több angol játékosunk, ha nem, akkor a PL-ben láthatod majd Őket. Sztem ebben is léptünk előre, az első lépést mindenesetre megtette a klub.

Cesc-es véleményem már ismered :)

Üdv, ymy

rizla 2010.02.27. 02:05:02

@imici77: kíváncsian várom az arsenal SAJÁT neveléseit, tehát akik az arsenal saját akadémiájáról kerülnek a nagy csapathoz. walcott-ot tehát pl. nem tudom annak tekinteni.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.27. 12:45:54

@rizla: örök vita tárgy marad, hogy mennyivel szimpatikusabb felverni a játékosok árát, megvenni a nagyágyúkat (Henry, Etoo) pénz nem számít alapon (Ibra), vagy lehetőséget adni a fiataloknak (Cesc, Gibbs)... szép napot :)

progvog 2010.02.27. 13:03:29

@imici77: azt hiszem, ezzel most elintézted, hogy mostantól le se szálljanak rólad a barcások, plusz lőttél egy rohadt nagy öngólt :D

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2010.02.27. 13:35:34

Senkinek nem volt ideje átfutni a cikket a szerkesztőségbe'? Sajnálom, hogy egy ilyen remek tartalmat elütések, hiányzó toldalékok és szavak (...) sajátlagos korrekciójával kell olvasni.

Ne, még ne.

...

Igen, ha jól látom, igen. A muter bekészített pár bögre vizet.

Most már lehet.

.m.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.27. 13:43:25

@imici77:

Ezen a hozzászóláson nagyon jót mulatok. :-D

A Barca, amelyik csak összevásárolja a nagy neveket, és nem ad lehetőséget a fiataloknak; az Arsenal pedig, amelyik saját neveléseire épít, és sose vásárol. Ezt szépen összehoztad, max. respect. ;-)

Xavi06 2010.02.27. 16:48:17

@imici77: nagyon jó, okos gondolat, erre ezt tudnám válaszolni:
Valdes - Puyol (Jeffren), Marquez, Piqué, Maxwell - Toure (Thiago), Busquets, Iniesta - Messi, Bojan, Henry (Pedro)
A legutóbbi hazai meccsen a 14 pályára lépett játékosból 10 saját nevelés, az Arsenal-ban az elmúlt 10 évben összesen ennyien nem voltak. Az átlagéletkor a 10 La Masia játékosnál kb 22-23 év (bocs, de most nem számolom ki). BTW Gibbs is sokat játszik, ja, jó példa :) Henry me el akart jönni (ahogy most Cesc is), mivel látták, hogy a következő 5 évben az égvilágon semmit nem fognak nyerni.
@hakapesz imi: nem bírod felfogni, hogy valahol LEHET 16 éves kortól profi szerződést kötni, valahol meg NEM LEHET, ennyi. Innentől a Barcának nem volt mozgástere. (És ezért is tiltakoznak amúgy elég sokan most az ellen, hogy hazahozzák Cesc-et nagy pénzen, hiszen maradhatott volna, de valahol elárulta anno a klubot - hogy pénzért, lehetőségért, vagy bármi másért, az ebből a szempontból indifferens.)

rizla 2010.02.27. 19:30:38

@Xavi06: nem az "árulásról" van szó, egyszerűen csak 40 milliót, vagy még többet fizetni valakiért, akit semmi pénzért vitt el anno az arsenal? elég szar biznisz.

dean23 2010.02.27. 22:11:52

Érdekes poszt! Ha elérnék a katalánok hőn áhított céljukat mely szerint elszakadna Katalónia teljesen Spanyolországtól, akkor milyen bajnokság maradna az FC Barcelonának? Picit visszacsapna a sz...r! :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.02.28. 00:32:48

@Csöncsön: "A Barca, amelyik csak összevásárolja a nagy neveket, és nem ad lehetőséget a fiataloknak; az Arsenal pedig, amelyik saját neveléseire épít, és sose vásárol."

nem írtam ilyet, kár h nem tudsz olvasni.

@Xavi06: "Henry me el akart jönni (ahogy most Cesc is)" igen, ma megerősítette távozási szándékát...

Xavi06 2010.02.28. 13:34:17

@imici77: Majd kiderül, Henry is ezt mondta az év ezen szakaszában.
Arra amúgy nyilván nem reagáltál amit írtam, mert akkor kiderülne, hogy mekkora országos hülyeséget sikerült hozzászólnod.
@rizla: persze, ennyi, ha ingyen jönne (vagy akár 5M-ért mint Piqué), akkor senki nem szólna, de így ez sokaknak nem tetszik
süti beállítások módosítása