Karácsony hetében a focivilág figyelme szinte kivétel nélkül a brit szigetekre fókuszál. Az ünnep hevében sem áll meg az élet a bajnoki pontvadászatban és ez így van már több, mint száz esztendeje. Természetesen jómagam is a Boxing Day kapcsán próbáltam kutatni az évkönyvekben és Tony Evans, a The Times kiváló, focival foglalkozó publicistája sietett a segítségemre. Négy olyan mérkőzést választott ki, amelyet őmaga a december 26-a legnagyobb összecsapásainak titulált. Idézzük fel mi is ezeket a találkozókat. Jöjjön a Greatest Boxing Day.
Boxing Day – a historikus szemével
2007.12.29. 16:00 Ryan O'Brien
8 komment · 1 trackback
A Guru megmondja – Fogadóink kérték
2007.12.29. 14:30 Ryan O'Brien
Mindössze öt meccsel fárasztjuk ma a kedves Olvasót, hogy aztán január 2-án megújult erővel és dagadó pénztárcával vágjunk neki az új esztendőnek. Legutóbbi angol focival kapcsolatos kudarcunk rávilágított néhány tényre, amelyet jómagunk korábban már jól tudtunk, de a játék heve – ami ebben a sportban tilos – elkapott. Korábbi fogadalmunkat megszegve tippeltünk az angol másod- és harmadosztály találkozóira. Veszélyes vizekre eveztünk, csúnyán meg is fáztunk. Okultunk. Marad a Premiership és onnan is a következő öt tuti.
32 komment
Címkék: sportfogadás üveggömb szakértelem több mint foci
Hétvégi Jóslatok - Premier League 20. forduló
2007.12.29. 14:03 habitang
Alig aludtunk két felet, és az angolok máris újabb fordulóba kezdenek. Ez még a magyar bloggernek is sok, nemhogy a magyar futballistának. De azért továbbra is jósolunk, meccset nézünk, ilyesmiket csinálunk.
Birmingham-Fulham: 2-0
Új edző az egyik, vadonatúj edző a másik oldalon, előny a Birminghamnél. Az a csapat, amely Borót hárommal küldi haza, nem a Fulham ellen fog nekik álló meccset veszíteni
91 komment
Címkék: angol premier league jóslaok 20.forduló
Premier League 19. forduló - Kicsomagolás
2007.12.29. 12:00 habitang
Szerintünk az angol bajnokságra és játékosokra is bőven ráférne egy kis téli szünet, de a Boxing Day nem felesleges. A Boxing Day jó. Ennyi karácsonyi ajándékot megérdemelnek a legjövedelmezőbb bajnokság állandó fizető vendégei és nézői, természetesen magunkat is beleértve. (A szilveszteri játéknapot viszont törölnénk, mint a pinty) A 19. forduló - amelynek igzából a huszadiknak kellett volna lennie - szolgált pár tanulsággal. Például azzal, hogy a Manchester United Carrickkel és Fletcherrel a középpályán idegenben is át tud gyalogolni csapatokon, a Liverpoolnak valamiért fontosabb a türelmes játék, mint a kétgólos előny, az Arsenalt pedig sokkal jobban kizökkenti két három játékosának hiánya vagy gyengébb formája, mint a Unitedet.
19 komment
Címkék: angol premier league 19.forduló
Januári bevásárlólista a Serie A-ban
2007.12.29. 10:28 _benito
Összefut a nyál a szádban, ha meglátsz egy kóbor macskát? Elgyengülő szeretettel simogatod a Puntódat hajnalban, mikor hiába próbálod beindítani? A komplett Keresztapa-sorozattal büntetted az ünnepek alatt a családot?
Nos, ezek olasz foci elvonási tünetek! Mivel még három hét, mire újra a pályára lépnek a Serie A csapatai, kicsit talán foglalkozzunk a háttérrel, amire év közben kevesebb időnk jut. A tél úgysem lesz eseménytelen, ha jók az információink, a nagycsapatok közül többen is csőre töltött bankkártyával várják a nagy januári leárazásokat, hiszen eltelt a szezon csaknem fele és már minden csapatnál napnál világosabb, hol kell erősíteni. Hajtás után felülünk a pletykáknak, meghallgatjuk a zuhanyhíradó legfrissebb híreit, sőt, megmondjuk azt is, melyik gárdának kire lenne igazán szüksége!
34 komment
Címkék: olasz videó serie a szakértelem több mint foci
Labdaszedő gólt rúg, nőci bíró megadja, őrület..
2007.12.28. 16:32 habitang
Történt ilyen, bizony.. 2006 szeptemberében a Santacruzense-Atletico Sorocaba brazil harmadosztályú meccsen a 89. percben Silvia Regina de Oliveira bírónő állítólag az asszisztense jelzésére megadta a labdaszedő gólját, amivel a hazai Santacruzense kiegyenlített. Arra pedig most jöttünk rá, hogy a brazil riporterek gombot nyomkodva kiáltják világgá a gólt, mert még ebben az esetben is körülbelül olyan hangsúllyal sikerült közvetíteni, mintha a félpályáról fejelték volna. Az igaz, hogy szokásukkal ellentétben csak egyszer nyomták meg azt a gombot. A játékvezetőnőt pedig jól megbüntették az asszisztenssel együtt..
21 komment
Címkék: brazil labdaszedő gólja santacruzense atletico sorocaba silvia regina
13.30 perc - PL-híreket mondunk és kérdezünk
2007.12.28. 13:30 habitang
Arsenal:
Fabregas ügynöke szerint Calderón, a Madrid elnöke minden valós alap nélkül nyilatkozta, hogy Cesc szívesen játszana a Madrid mezében. Állítólag a fiatal spanyol teszi el az egyik legkevesebb pénzt - mintegy 40.000 fontot hetente - az Arsenal játékosai közül, ezt a Real megtriplázná..
Kérdés: Milyen ügynök az, akinek nem sikerült heti negyven rugónál többet kiharcolni Fabregasnak? Rossz, hazudós, vagy mindkettő?
Robin Van Persie újabb hetekre dőlt ki, William Gallas pedig úgy tűnik, az Everton elleni holnapi meccset kénytelen kihagyni.
Kérdés: Mire lesz jó holnap az Arsenal egy mostanában rozsdásnak tűnő Adebayorral, kissé tompa Fabregassal és Hlebbel az egyik legjobb formában lévő csapat, az Everton ellen?
"Tovább" után jön a többi..
33 komment
Címkék: hírek premier league
A Maradona-egyház rítusai
2007.12.27. 17:06 habitang
Valószínűleg minden olvasónk hallott már a Maradona-egyházról, de látni nem biztos, hogy látta a híveket (haha!). Amikor elkezdtük nézni ezt a YouTube-on talált, istentiszteletet bemutató videót, azon gondolkodtunk, vajon mennyivel hülyébbek annál, mint amilyennek sejtettük őket. Aztán rájöttünk, semennyivel. Sőt, véletlenül okosabbak. Nevetnek.
(Aki esetleg nem éri be istentisztelettel, itt talál egy esküvőt is..) Látva a videókat megnyugodtunk, és eszünkbe sem jut már, hogy istenkáromlás lenne megmutatni, hogyan ébredt egy félisten akkor, amikor még játékmaci volt az éjjeliszekrényén, nem pedig fehér csík. (Tovább után..)
1 komment
Címkék: maradona maradona egyhaz
Húzd előre sarokkal!
2007.12.27. 11:47 habitang
A labdát ott és akkor kell elrúgni, ahol és amikor lehet.. Ellentétben ugye pár hasonlóan fontos dologgal, mint például a nők megszólítása, vagy a vakarózás, amelyek pár másodpercet azért mindig tudnak várni. A rúgás mindig halaszthatatlan, többek között azért, mert a laszti elég gyorsan változtatja a helyét. Tudjuk, könnyű azt mondani, hogy bele kell rúgni, hiszen hülyébbnél hülyébb helyeken tud megjelenni, akár a fejünk mögött is. Ilyenkor például jó eséllyel csinál magából bolondot, aki megpróbálja eltalálni, mert góllövés helyett véletlenül legyalulja az orrát a salakon, betonon, netán kiharap egy gyeptéglát. Éppen ezért azok akik így találnak a kapuba, megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk, sőt, azonnal hozzá is tesszük: véleményünk szerint ezeknek a játékosoknak sokkal nehezebb dolga volt mint annak, aki nőt készül leszólítani. Így gyámoltalanabb férfitársainknak okulására, tökösebbek fiúk és lányok gyönyörűségére teszünk terítékre két klasszikussá vált találatot.
26 komment
Címkék: sarkazós cosmos roberto cabanas cabanas
A Guru megmondja - Fogadóink kérték
2007.12.26. 16:39 Ryan O'Brien
1. Tottenham–Fulham
– Egymás elleni örökmérleg a Tottenham szempontjából:
57 26 22 9 95-65
– Egymás elleni örökmérleg a Tottenham szempontjából, a Tottenham pályaválasztása mellett:
28 15 11 2 49-25
– Ebben a szezonban
a Tottenham otthon: 8 3 1 4 19-16
a Fulham idegenben: 8 0 3 5 4-13
Legutóbbi hat mérkőzés eredménye a Tottenham pályaválasztása mellett:
0-0 (2006/07); 1-0 (2005/06); 2-0 (2004/05); 0-3 (2003/04); 1-1 (2002/03); 4-0 (2001/02)
16 komment
Címkék: sportfogadás üveggömb szakértelem több mint foci
Jóslatok Doboznyitás Napjára - Premier League 19. forduló
2007.12.26. 14:05 habitang
Boxing Day. Ezen a napon - vagy 27-én - régen a szegényeket ajándékozták meg a gazdagabbak, vagy éppen a nekik dolgozó szolgálókat és munkásokat, és hagyományosan rókavadászatot tartottak. Azóta pördült egy párat a nagy gyurmagombóc a Nap körül, a rókavadászat már tiltott, foci viszont van, sőt az egykor lefitymált cirkuszi mutatványosok teszik el nagy zsét, a csóró meg az utolsó pennyjeit is hajlamos az arénában hagyni, csak azért, hogy lássa a fiúkat izzadni. Akár ilyenkor is, Karácsony második napján.
Nézzzük a mai műsort:
Chelsea-Aston Villa
Nincsenek ezek a csapatok nagy formában, a Villát pedig mintha a szerencséje is elhagyta volna. A Chelseaből akár Petr Cech is hiányozhat a Terry-Drogba duó mellett, ami - főleg, hogy Cudicini is sérült-, komoly csapás lehet a Londoniakra.
Mi van a dobozban?: 2-1, a kőolaj-gazdagok tosznak megajándékozni a szegényeket
30 komment
Címkék: angol beharangozó premier league boxing day 19.foruló
A szerző visszavág - az olvasó lelkivilága
2007.12.26. 08:00 pancho_sanza

12 komment
Címkék: szavazás érdekes adat több mint foci survey
Minden kedves olvasónknak (rizlának is) boldog karácsonyt kívánunk!
2007.12.24. 18:00 nou san trafford
5 komment
Címkék: szolgálati közlemény
Serie A, 17. forduló - kiállítás-özön, derbi és még egy kommentátor
2007.12.24. 12:35 _benito
Úgy megyünk el pihenni három hétre, hogy egy csomó triviális, egy rakás szubjektív és néhány erősen megkérdőjelezhető meglátást osztunk meg kedves mindnyájukkal így karácsony szent napján. Ezek közül a legelső kategóriába sorolható a megállapítás, hogy az Inter szinte már csak elveszítheti ezt a bajnokságot (jó hír az ellenük szurkolóknak, hogy ez már-már hagyomány náluk). Ugyanakkor szubjektív véleményünk, hogy Ancelotti a csapatánál is rosszabb formában van, míg az erősen megkérdőjelezhető kategóriába egy olyan megjegyzésünk van, miszerint a Milan csatárjátéka (Pippo Mio ide, mellé feltolt Kaká oda) leginkább a magyar válogatottéra emlékeztet, hiszen bár sok focit nézünk, ilyen mélységekig láthatatlan támadókat szinte kizárólag meggypirosban látunk.
Karácsonyi ajándékként eltaláltuk, hogy az Udinese nem bír majd otthon az Empolival, nem nagy kunszt, de a többi nagycsapat győzelmével sem fogtunk mellé, míg a Genoa meccsen csak egy kamutizi miatt nem regisztrálhattunk találatot a szezon eddigi legtöbb kiállítását hozó fordulóban. Most tehát három hét szünet következik, a Serie A január 13-án jelentkezik legközelebb, most pedig a hajtás előtt az egész olasz élvonal üzenetét tolmácsolnánk az NST olvasói felé, miszerint buon Natale e felice anno nuovo (tükörfordításban: savanyú káposzta van a bőrnadrágban)
35 komment
Címkék: olasz videó összefoglaló serie a
Fehér karácsony Barcelonában
2007.12.24. 00:50 pancho_sanza
Erre vártunk? Nem hiszem. Könnyen előfordulhat, hogy a tavaszi hatgólos derbi után magasra tettük a lécet, de ez a mérkőzés kétségtelenül alacsonyabb színvonalúra sikeredett. Természetesen a Real Madrid szurkolóit ez csöppet sem érdekli, mert csapatuk már hét ponttal vezeti a bajnokságot és ez nem sok jóval és főleg izgalommal kecsegtet a La Liga végeredményét illetően. Azt magunk sem értjük, hogy ez miként alakult így, de megpróbálunk együtt élni a tudattal. Mert vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő emberek is. Akik a Barcelonának szurkolnak. Nekik nem igazán tudunk semmi pozitív dolgot mondani. Eddig büszkén mondhatták, hogy otthon hibátlan a teljesítmény és ez bizalomra ad okot. Azonban ha az eddigi ellenfeleket megnézzük, hamar rájövünk, hogy a katalánok nem valami nehéz sorozaton vannak túl hazai környezetben. Konkrétan a királyi gárda volt az első valamirevaló látogató a Nou Campban, s a hazaiak számára egyből leküzdhetetlen akadályt jelentett. Tovább után részletek.
105 komment
Címkék: összefoglaló la liga el clásico
El Clásico
2007.12.23. 04:30 pancho_sanza
Megpróbáljuk elfogultság nélkül. Lehet? Nem tudjuk, de megpróbáljuk. Mindenesetre nagyon megkönnyebbülnénk, ha a Barcelona elkezdene sorozatban nyerni, mert akkor mindig csak jót írhatnánk róla és nem lehetne folyamatosan a részre hajlás vádjával illetni minket. Azonban most a számok azt mutatják, hogy a Real Madrid jobb. Négy ponttal, ami azt jelenti, hogy a 2007-es esztendőt mindenképpen a királyi gárda zárja majd az élen, ettől az eredménytől függetlenül. Persze ez lesz az a mérkőzés, amelyik esetében egyáltalán nem számít a tabella, a helyezés és a pontkülönbség. Csak a győzelem. Azonban ettől függetlenül most van rá valós esély, hogy egy görcsös és tehetetlen Barcelona fogadja a gyenge és ugyancsak tehetetlen Real Madridot. Azt gondoljuk itt meg is találtuk a közös célt, amelyért mindenki szurkolhat: a jó mérkőzésért, szép játékért és legalább hat gólért, s akkor már olyan nagyon nem is érdekel minket (ha-ha-ha!), hogy ki lövi a hetedik, mindent eldöntőt.
61 komment
Címkék: beharangozó la liga el clásico
Három dolog, amit megtanultál a fordulóban 07.12. 22/23
2007.12.22. 12:47 nou san trafford
Ömlesszék megint, jóemberek!
54 komment
Címkék: három dolog
Pippo mio!
2007.12.22. 12:05 _benito
Már régen érett, hogy megindítsunk egy futball-kommentátorokkal foglalkozó threadet, sőt, bede kolléga annak idején már foglalkozott a témával, természetesen az obligát holland videó kapcsán, amikor Bergkamp továbblövi őket az argentinok ellen (ide még annyit, hogy IMHO Dennis volt akkora játékos, mint Van Basten).
Éppen videókat gyűjtögettem a Derby della Madonnina posthoz, amikor a meccset majdan közvetítő csatorna egyik műsorában fergeteges eredeti kommentár ütötte meg a fülemet, melyet mindenképpen érdemesnek találtam arra, hogy kedves mindnyájuk elé tárjam. Két és fél perc az egész, de akinek ez is sok, 1:25-nél erősít bele Carlo Pellegatti, akire egyébként érdemes névleg is rákeresni. (Liverpool-szurkolóknak kép nélkül javallott)
37 komment
Címkék: olasz liverpool milan bl kisszínes kommentátor
A Guru megmondja - fogadóink kérték
2007.12.22. 09:43 nou san trafford
Ismét köztünk jár a Guru, hogy segítsen a karácsonyi bevásárlásban. Ahogy néztük, nem sikerült olyan marha sok mindenben egyetértenünk Szimivel, de az elmúlt másfél hónap bizonyította, hogy érdemesebb neki hinnünk, mint az opálos üveggömbbe bámuló sporttársaknak. Még annyit, hogy az Inter-Milan döntetlenje kötésben az Atléti-Espanyollal és hozzácsapva még két közepes osztalékkal bíró meccset már egész szép ajándékokat varázsolhat a fa alá. Lássuk, mit üzen a Guru bejglimasszás kézzel egy nagy halom csomagolópapír alól.
6 komment
Címkék: sportfogadás szakértelem több mint foci
Hétvégi Jóslatok - Premier League 18. forduló
2007.12.22. 06:19 habitang
Let's get ready to rumble! Michael Buffer, az HBO bokszmeccseinek simaképű, modoros szpíkere szokta súlyos dollárszázezrekért ezzel a mondtattal felvezetni a mérkőzéseket, harc előtti végső jeladásként. Ha valaki azt gondolja, hogy eltévedtünk, a múlt héten kellett volna megidézni a nagy dérrel-durral beharangozott ökölvívó mérkőzéseket, téved. Egy héttel ezelőtt a vasárnap volt óriási, most az egész forduló az lesz - még akkor is, ha ez sokakban még nem csapódott le. A legjobb tíz csapat és a legrosszabb tíz csapat egymás között játszogat majd, és ami a játékerőt illeti, a legnagyobb különbséget a Newcastle-Derby meccsel kapcsolatban lehet érzékelni. Tudjuk, tudjuk, hogy a Spurs - amely Észak-London háborújában az Arsenal ellenfele lesz az Emiratesben - csak a tizenkettedik, de mi a valós minőséget tekintve az első tízbe soroltuk és soroljuk őket. Pláne, hogy a múlt forduló Pompey-verése óta most már papíron is van miért.. A táblázat felbolydulhat fölül és alul egyaránt, a középmezőny alsó fele akár közelebb araszolhat a felsőhöz, de van olyan forgatókönyv is, amely szerint az élmezőny egy nagy tésztagombóccá válik, persze még kis kinövéssel a tetején. Ha egy hete azt mondtuk, hogy nehéz a tippelés, most inkább nem is mondunk semmit. Anélkül, hogy a Guru dolgába bele akarnánk szólni, kötelességünknek érezzük azt is, hogy elmondjuk, szerintünk melyik meccsek kerülendőek fogadás esetén.
24 komment
Címkék: angol beharangozó premier league 18.forduló
Olasz kétségbeesés, angol remények, spanyol örömmámor
2007.12.21. 21:30 pancho_sanza
Nem felszólításra, de egy sörért megtesszük. Elvégre egyszer van egy évben nekünk is karácsony és a felajánlott italt szeretjük. Ennek örömére itt a poszt, ahol lehet kommentálni a mai sorsolást. Mi idő hiányában ezt most nem visszük majd túlzásba, mert egyrészt nekünk is van anyukánk, s nem tudjuk eldönteni, hogy mit vegyünk neki. Az mégsem megy, hogy kistesótól nagymamáig, mindenki Smashing pumpkins jegyeket kapjon. Természetesen kiemelt állóhelyre. Nem biztos, hogy egyformán élveznék. Komolyra fordítva: ma sorsoltak a Bajnokok ligájában és nagy meglepetés még nem történt. Az a két csoportgyőztes járt legrosszabbul, amelyik a Premier League alakulataival került szembe. Olaszország sír, mert elképzelhető, hogy a Liverpool, Arsenal, Real Madid trió ellen kevésnek bizonyul az ő három reprezentánsuk. A talján lakosság számára van egy szomorú hírünk: erre minden esély megvan. Spanyolország boldog lehet, mert valószínűleg mindhárom csapata simán tovább megy, míg az angolok három vagy négy továbbjutóval számolhatnak. A Porto meg... Hagyjuk!
80 komment
Címkék: bl sorsolás
Hétvégi jóslatok - Serie A, 17. forduló
2007.12.21. 11:02 _benito
Az olaszok tudnak sorsolni, kérem szépen. Itt van nekünk a Serie A utoló idei fordulója, mielőtt tehát három teljes hétre elvonulnának a csapatok, gyorsan eldöntik a 2007-08 bajnoki kiírás jelentősebb kérdéseit. A helyzet ugyanis az, hogy a Fiorentina kiszállt az aranyért folyó harcból, a Juve egyszerűen jelenlegi formájában nem elég erős ahhoz, hogy valós fenyegetésként idegesítse az Intert, a Roma pedig már most hét ponttal maradt le a milánóiak mögött (és a magára találó Sampot fogadja – Cassano nélkül, ugye...). A Milanról kár szót ejteni, tényező még lehet belőlük, de az a meglátásunk, hogy már ők is ráébredtek, hogy a scudetto elment és inkább a nemzetközi porondra koncentrálnak, ami például tavaly fényes sikerrel járt. Mert akármit látunk is, azt azért ne felejtsük el, hogy a Milan bizony még így is igencsak erős csapat, azt pedig nem szeretnék megkockáztatni, hogy egy héttel a világ legjobb klubcsapata cím megszerzése után, kiderüljön, hogy még az agglomerációban is van náluk jobb. A Derby della Madonnina természetesen külön postban is taglalásra kerül, hajtás után lássuk, mit várunk a Serie A 17. fordulójától.
45 komment
Címkék: olasz üveggömb serie a derbi
Jobb Labdarúgásért Alapítvány - Szemét Tunyacsáp!
2007.12.20. 21:57 _benito
Volt itt tegnap ez a meccs. Chelsea-Liverpool. Nem volt valami nagy durranás, sőt, igazából csak becsületből néztük Heinrich kollégával együtt, volt néhány jelentéktelen kommentárunk bizonyos játékosok megmozdulásairól és megállapítottuk, hogy Lampard neje nagyon kapná, aztán érkezett Tunyacsáp Crouch és máris volt téma, amiről beszélgethettünk. Aztán elhatároztuk, hogy megkérdezzük kedves mindnyájukat is a dologról.
45 komment · 2 trackback
Címkék: videó szakértelem több mint foci jobb labdarúgásért alapítvány
A héten történt - Az Urak a Főnökkel lettek Királyok
2007.12.20. 09:53 nou san trafford
Ja, ez megint egy új rovat. Nem is akármilyen! Személyesen a Guru jegyzi majd, témája pedig, ahogy a címből is kiderül, az aktuális hét futball-történelméből vett érdekes sztorik lesznek. Szimi, aki már nem is vendégszerző, kutat, feltúr, előkeres, megvizsgál, alátámaszt és cáfol, mindezt úgy, hogy az jó! A rovat első posztja nem kisebb egyéniséggel foglalkozik, mint minden idők egyik legjobb edzőjével és az általa csúcsra járatott kiscsapattal. Hajtás után induljon akkor a szellemidézés...
Utolsó kommentek