Kicsit amerikai focisra sikerült az idei BL, hiszen a szezonban legnagyobbat alkotó edzők vívhatták a döntőt, sőt egyiküknek még quarterbackje is akadt. Extra tétként a BL-szereplést érő negyedik helyért is megküzdöttek a csapatok – végül az Inter mindent megnyert Olaszországnak – teljes joggal. Olaszországnak, hiszen régi kérdés, hogy akkor a labdabirtoklás, vagy a helyesen felvett pozíció ér-e többet a futballban. Tavaly a Barca az előbbivel iskolázta le Európát, most pedig a másik véglet csúcsra járatott változatát láthattuk, Sacchi után először.

A futball sötét ősatyjának két deformált gyermeke valahogy úgy érezzük, az utóbbi évek legérdekesebb döntőjét fogja játszani. A mezei szurkoló számára egyik sem szimpatikusabb lényegesen a másiknál, vagy bárminél, amit a kutya talált az  árokparton, egy frottírtürcsibe tekerve mégsem mondhatjuk, hogy közömbös, ami történni fog, és persze nem csak azért, mert a Bajnokok Ligája döntőjéről beszélünk. Az NST-szerzők jobbára büntetőket várnak, és két kivétellel mindenki az Inter győzelmére tesz. A kommuna egy része jó szórakozást kíván a döntőhöz mindenkinek, az okosságokat ide tessék ontani. Hosszú idő után újra három dolog hajtás után:

I. NST Grudge match. Megkötés nélküli küzdelem, bíráskodás, értékelés, szabályok nélkül. A küzdelem egy vagy mindkét fél harcképtelenné válásával, a megadási szándék egyértelmű jelzésével vagy a halál beálltával ér csak véget. Az ártatlan bámészkodók elpusztításáért plusz pont nem adható, de ezen elemek mellőzése ellentétes az esemény szellemiségével. Önpusztítás a megalázó vereség elkerülése érdekében nem megengedett. Tovább után szakértő kommentátorok bevonásával közvetítjük az eseményeket.

Tudjuk, hogy el vagyunk késve vele, és valószínűleg már nagyon sokan látták, de egyszerűen nem fér bele, hogy nálunk ne legyen kint ez a reklám. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem már semmi türelmem nem maradt a reklámokhoz, egyszerűen képtelen vagyok elviselni őket. Ezért különösen kéjes élvezet, ha egy olyanba futsz bele (és a vb alatt belefutsz majd párszor), amit szívesen nézel végig akárhányszor. A nagy futballesemények idején a sportszergyártók különösen ádáz versenyt futnak értünk, meg kell mondjuk, nálunk a Nike vezet utcahosszal. A Guy Ritchie által jegyzett hollandus ifistás eleve magasra tette a lécet, de idén még erre is rá tudtak tenni (mint Bubka, akit világcsúcsonként fizettek, úgyhogy centinként döntögette őket). Hajtás után egy egészen zseniális reklám, jó mulatást hozzá, én mentem csukát venni.

"Csöncsön és Rizla közt szakadék, / Nem baj, a lényeg, hogy ad a gép... / Popp fényezi Calcio-ját, / Kroos meg Uli hátsóját - / A többin míg csámcsog a maradék..." (montipájton)

Az NST-n hagyomány tény, hogy  súlyosan elmebetegek vagyunk és ezt egy percig sincs pofánk titkolni.

Hálistennek a bolondok mindig egymásra találnak. A júliusban kipattant szikrát élesztgetjük egy BL-ciklus erejéig és szándékunk ezúttal sem lehet más, minthogy kihozzuk a szombat estét görcsben váró kollégákból a szikrázóan frappáns, minimum félbolond rímgyárost. Íme 12+1 szilánk egy zilált menetelés csúcspontjára, olvassátok kedéllyel, közben pedig mindenkit arra buzdítunk, térdeljen le szépen a nonszensz ötsorosok oltárán és aktuális témakörben gyarapítsa a gyűjteményt egy-egy színvonalas limerickkel, hogy példásan jó szellemben készülhessünk a BL végjátékára. Bevezetés és korábbi agymenések itt, trolloknak mutatom a kijáratot.

(Az NST történetében hagyomány, hogy a BL-döntő előtt objektív, tudományosan megalapozott elemzést készítünk arról, hogy az egyes csapatok miért nyerik meg a mérkőzést.)

Mi már nem szeretnénk szólni ahhoz a komplexusokkal küzdő réteghez, amely tényleg elhiszi, 2010-ben még lehet úgy csajokat felszedni, hogy leülök mellé, feltűröm a pólóm ujját, befeszítek és azt lihegem: öh-öh-öh-öhhhh. Nem, így nem lehet, ahogy Bajnokok Ligáját sem fog nyerni senki azzal, hogy lánc-lánc-eszterláncot járat csapatával a kapuja előtt. Mi inkább azokhoz szólnánk, akiknek ennél némileg komplexebb elképzelései vannak a csajozásról világ legjobb játékáról, és látják azt a zsenialitást, amivel a holland félisten létrehozta a kölyökképűek és a megrendszabályozottak közel tökéletes elegyét.
Elöljáróban szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a Lineker-idézet nélkül írtunk posztot egy német sporttényező várható győzelméről, úgyhogy – ismerve a honi közbeszéd futballvonatkozású szegmensét és a sportközvetítéseket, továbbá ezek milyenségét, – szerénytelenség nélkül számítunk elismerő biccentésetekre.

(Az NST történetében hagyomány, hogy a BL-döntő előtt objektív, tudományosan megalapozott elemzést készítünk arról, hogy az egyes csapatok miért nem nyerhetik meg a mérkőzést.)

Alapvetés: az Inter mindennek a legalja. Ez már a kezdetek óta így van, és ezt a klub maga is elfogadta, más magyarázat nincs a büdös bunkók ilyen mértékű exodusára az Inter felé. Hosszú, tömött sorokban jöttek a futballpályák legnagyobb tahói, míg hosszú áldozatos munkával el nem érték, hogy a leghitványabb söpredék alkossa a csapatot. Bravo! Ezt a fajta játékost amúgy jellemzően két nemzet fossa bele a világba a legaktívabban: a német és az argentin, nem csoda, hogy mindkét országból számtalan játékos érkezett Milánóba, hogy tovább vigye a világ legundorítóbb klubjának hagyományait. És hogy ezek mik? Elsősorban: költs a legtöbbet, de vigyázz, hogy soha ne nyerj semmit. Másodsorban: próbálj csalni, hogy ne mondhassák, nem tettél meg mindent. És végül: maradj egész nyomorult életedre szerencsétlen második. Persze csak a városodban, a ligádban ez már siker lenne.

A spanyol klubfutball idei utolsó jelentős eseménye következik, és ember legyen a talpán, aki sikeresen jósolja meg az Atlético Madrid és a Sevilla párharcának  kimenetelét. A bajnoki és az  európai kupaszezon során mindkét csapat bizonyította, hogy egy-egy fontos meccsre nagyon össze tudja szedni magát, és ma ez következik: egyetlen igazán fontos meccs. A folytatásban rövid felvezetés, kedvcsináló következik a szezonzáró spanyol rangadóhoz. Aki szereti a spanyol focit, joggal bízhat benne, hogy éles Sevillát és felpörgetett Atléticót láthat a képernyőn. Jó szórakozást!

(Az NST történetében hagyomány, hogy a BL-döntő előtt objektív, tudományosan megalapozott elemzést készítünk arról, hogy az egyes csapatok miért nyerik meg a mérkőzést.)

Nem tudjuk, felmerül-e egyáltalán bárkiben, hogy José Mourinho elveszítse az Interrel a szombati Bajnokok Ligája döntőt, de ha igen, akkor sürgősen fogadja el, hogy nem fogja. Az idei Inter úgy állt össze tökéletes gépezetté, ahogyan a legendás Hét mesterlövész állt volna össze, ha eleve van egy stabil hadsereg, amihez csak néhány különböző karakter, a szerepét pontosan ismerő vadász kellett volna.

(Az NST történetében hagyomány, hogy a BL-döntő előtt objektív, tudományosan megalapozott elemzést készítünk arról, hogy az egyes csapatok miért nem nyerhetik meg a mérkőzést.)

A szerencse fogalmát (értsd: orbitális disznó mák) Münchenben találták föl, de a bajorok menetelését idén nem csak szokásos malacuk támogatta meg, hiszen a bírók megfűzése mellett sikerült többek között egy vulkánt is aktiválni a kedvükért. Európa fele sírt, a másik meg röhögött a Bayern kupatavaszának láttán, de ha már idáig elvergődtek, akkor a hülyegyereknadrághoz egy jól szabott bőrjakó is dukál. Méretet vesz: José Mourinho, a szabás-varrás nemzetközi nagymestere. A túloldalon sorra vesszük azokat az okokat, amelyek miatt, az európai futball elsőszámú közellensége nem juthat a legrangosabb klubtrófea közelébe sem.

Amikor a Bayernnek kisorsolták az „A” jelű csoport tagjait, még abban a fázisban volt a világ, hogy van Gaal ólajtószerű bukása napok-hetek kérdése, a Juventus pedig sosem látott diadalmenet előtt áll, amelynek keretében nyilvánvalóan a földdel teszi egyenlővé riválisait. Azt meg alapból sejtettük, hogy a francia bajnokkal egyszerű dolga nem lesz senkinek, de legalább a Maccabi-t le lehetett nézni. Öt nappal a Mainz elleni bukta után ez sem volt kis dolog. Valahogy mégis sikerült a csoportból továbbjutni, sőt, valahogy mindig sikerült az egyenes kieséses szakaszban is. Valahogy minden összejött idén. Eddig.

Aki kételkedve fogadja azt a megállapítást, hogy az Internazionale jelen pillanatban a világ legjobb klubcsapata, az méltóztasson megnevezni azt a csapatot, amely szerinte egyértelmű esélyese lenne egy olasz bajnok elleni meccsnek. Senki? Oké. Amikor szeptember 16-án az Inter nekifutott az első idei BL-meccsének, még fogalmunk sem volt róla, Mourinho mire lesz képes a csapattal, csak azt tudtuk, hogy a második évében posztra igazolt, ráadásul nem is rosszul, és hogy az elvárások szokás szerint az egeket verdestek. Azt még nem tudtuk, hogy iszonyatosan durva ág vezet majd a döntőig, arra pedig csak nagyon kis összeget tettünk volna, hogy ennek lesz bármiféle jelentősége. Hát lett, az Inter úgy döntős, hogy szemben ellenfelével senki egy mukkot nem szólhat azok közül, akiket lemészárolt a Madrid felé vezető úton.

A francia posztoknál egy jellegzetes, narancsba hajló embléma látható, átmenetileg azonban lecseréljük, hogy újfent kiemeljük a legfontosabbat. Hosszú, nihiltől sem mentes időszak után, ráadásul a számomra belátható bajnokságok közül talán a legizgalmasabbat megnyerve  tért vissza az OM a csúcsra. Az NST természetesen kiváló ütemérzékkel kapcsolódott be és rajta is marad a témán: a vébéig már csak egy francia poszttal jelentkezünk, benne átigazolási pletykák, triviák, köcsögök, csöppnyi szakma és az év csapata(i), ahogy azt a szokás tartja errefelé, addig is a marseille-i örömünnepről, a BL-indulást megbolygató helycserés támadásról, a lens-i csodatételről és egy enbéegyes ismerős nagy pillanatáról olvashattok utolsó összefoglalónkban.

A spanyol bajnokság utolsó fordulójában semmi meglepő nem történt, a Barcelona egyértelműen a legjobb csapat, amely az utóbbi 20 szezonból 10. alkalommal lett bajnok, míg a Real Madrid cím nélkül maradt, ami minden bizonnyal Manuel Pellegrini állásába kerül majd. Az egyetlen igazán izgalmas érdemi párharcot az Almeria-Sevilla meccs hozta, melyen a Sevilla nem akármilyen körülmények között szerezte meg végül a BL-selejtezőben való indulás jogát. Két hónapja megmondtuk, hogy melyik három csapat fog kiesni és végül azok is távoztak, akiket jósoltunk, bár a végére csak azért nem lett melegebb a pite a Málaga és a Racing Santander számára, mert érdektelen vagy menetközben azzá váló ellenféllel találkoztak az utolsó játéknapon.

Befutott a kikötőbe a kék-fekete naszád, egyetlen hajóhosszt verve a bordó lélekvesztőre. Nem volt egyáltalán sima az út, a Siena legalábbis egyáltalán nem feküdt le, és várta, hogy a nagykutya meghágja, amiből egyenesen következett, hogy a két évvel ezelőttihez hasonlóan egy sztárcsatárnak kellett rásimítania a selyemszalagot a bajnoki kupára. Volt egy csapat, amely viszont asszisztálni ment a hazai ünnepséghez, Juventusnak hívták nemrég, és egészen jó kis futballcsapat volt, most azonban még egy reménytelenül szar Milan is úgy átgyalogolt rajta, mint a huzat. Megvan a negyedik BL-hely tulajdonosa, a Sampdoria tett érte annyit, hogy elmondhassuk, megérdemelte. Természetesen idén sem marad ki a bajnokság mélyreható értékelése, lesznek válogatottak is, de a héten a BL-döntő húz majd, úgyhogy hajtás után csak egy kis szösszenetet találsz, ahol megdicsérheted a kedvenc csapatodat. Persze, csak ha rászolgált.

Mindig irigykedünk, amikor valaki élőben látott igazi futballmérkőzést, Forlánt, Agüerót, Gerát testközelből valódi tétmeccsen. A magyar siker ugyan elmaradt, de egyik kommentelőnk ott volt az Európa Liga fináléján Hamburgban, és megosztotta velünk a helyszínen készült fényképeit. „Ott voltam az EL-döntőn, (a BL-döntőn is ott leszek..) Real  Madid szurkolóként is le a kalappal Agüero és Forlán előtt. A KIS argentín tiszta hülyét csinált többször is a Fulham védőiből, Forlánnal nagyon érzik egymást, ahogy bemutatta az orrom előtt (10 m-re ültem Tőlük) a 2. gól előtti figurát, az nagyon megalázó volt az angolokra nézve. Gera Zoli szegény szenvedett, jó lett volna, ha gólt rúg, de az Atleticó jobban megérdemelte a kupát, jó kezekbe került.” Köszönjük deki1 fotóit és a rövid, de velős élménybeszámolóját. Amit innen a távolból csak sejtünk, azokat ő közelről látta. Jó neki.

Az eddigiek közül a legsimábbnak látszó csoporttal folytatódik a RádióQ-val közös vb-váró sorozatunk, az E csoport küzdelmei elsősorban a hollandok felpörgetésére szolgálnak majd. Ugyanakkor mindenképp érdekes meccsek következnek, hiszen négy teljesen ellentétes futballkultúra találkozik majd, a totalitariánus hollandok mellett az egyre szögletesebb dánok, az erőből cselező kameruniak és a szívósan gürcölő japók kerültek ide. Rövid bemutatásunk egyben a vélelmezett erősorrendet is tükrözi majd – mindezt tovább után találjátok.

A van Gaal-hadjárat második mérföldkövéhez, azaz a Német Kupához érkeztünk, amely bizonyos szempontból a legkönnyebben behúzható, de hát Berlinben a Werder ellen motiváltnak lenni, meg a Bernabeu-ban az Interrel farkasszemet nézve transzba esni egész más kávéház. Körülbelül hasonló esélyekkel indul itt is a bajor alakulat, mint egy hét múlva – najó, kicsit jobbakkal, de a Német Kupa-specialista Schaaf vezetésével a Werder egy elfogadható szezonból csinálhat olyat, amire tényleg büszke lehet utólag. Harapni fognak, az fix, meg az is, hogy a címvédés nagyon ritka a kupában, 57 éves történelme során eddig hétszer fordult elő, márpedig tavaly Özil gólja után a brémai Baumann emelhette fel a trófeát.

Nehéz volna egyelőtlenebb párharcot elképzelni ma délutánra a Wembleybe, amikor az ereje teljében lévő, az angol futball csúcsára frissen visszakapaszkodott Chelsea találkozik az atomjaira hullott, bizonytalan jövőjű, tönkretett és szó szerint a mélybe süllyedt Portsmouthszal. A fogadóirodák átlagban 14-szeres (!) pénzt fizetnek a Pompey (rendes játékidő-beli) győzelmére, és nehéz volna futballszakmai érveket találnunk értékelésük ellen. Ezért nem is próbálunk észérveket felsorakoztatni, amikor arra bíztatunk titeket, hogy mégis csak érdemes megtekinteni ezt a találkozót. Hiszen észérvek alapján már az is felfoghatatlan, hogy ma Avram Grant csapatát láthatjuk a képernyőn.

Az utolsó fordulónál nincsen szebb. Az olyan utolsó fordulónál, amelyben egy-két kivételtől eltekintve, mindenhol tét van, aztán tényleg nem lehet jobbat kívánni. Nincs még bajnokunk, nincs még kiesőnk, hiányzik egy BL induló, nem tiszta, hogy ki indulhat az Atlético Madrid frissen szerzett trófeájáért. Egyetlen negatívumként azt lehet említeni, hogy sok az olyan párharc, amelyben egy érdektelen csapat kerül szembe egy nagyon is érdekelttel. Azt, hogy ebből mi következik nem nehéz megmondani, de azért vannak a csapatok, hogy ránk cáfoljanak. Szurkolni azért lehet és nem is nehéz kiválasztani, hogy kinek érdemes. Hihetetlen nagy egyetértést tapasztaltunk, hogy mindkét csapat megérdemli a bajnoki címet, azonban ezt cáfolnánk, mert ha valakit oda vissza levernek, az talán nem érdemli meg annyira. Lehet persze szimpatikus, mint a Mallorca, de itt érdemekről beszélünk. Esni fog 38 gól és három csapat, de most nem számoljuk ki, mi lenne a jóslatunk eredménye. Tovább után részletek:

Végállomás felé tart trikolóros kisbuszunk, ugyanis utolsó körébe fordul a francia bajnokság. Nincs már kérdés válasz nélkül, de azért ne hagyjuk nyitva dolgainkat. A huszonnégy órás napok hátránya, hogy viszonylag keveset lehet meccsnézéssel és blogolással tölteni, főleg, ha kilométeres körzetben csak erdőt látsz. A Rám-szakadéknál volt valami stream, de sajnos nem közvetítette Deschamps első túráját bajnok OM-edzőként, mint ahogy a liga legjobbjait fényező díjkiosztóról is lemaradtunk, azt is pótoljuk. Kerethirdetés, Domenech-szapulás, tippek, erre itt.

Beért a stadionba a két maratoni futó, hiába nézegetnénk még egy darabig az öldöklő küzdelmet, közel a célszalag, és vele az Inter bajnoki címe. Nehéz lenne annál kevésbé mourinhós dolgot elképzelni, mint hogy az utolsó fordulóban elcsússzanak egy nem is olyan nagy banánhéjon (amit a már kiesett Siena képez). A Roma talán nem is nyer Veronában, de ha mégis, az már sem a Chievónak, sem nekik nem lesz igazán fontos, Ranieri újabb ezüstjét azonban egyetlen pillanatig sem kell szégyellnie szemben a tavalyival. A 4. hely a Sampdoriáé lesz, hiszen ehhez már egy döntetlen is elég nekik a kutyaütő Napoli ellen, miközben a Palermónak az is kevés lehet, ha nyer Bergamóban a már kiesett Atalanta ellen, ráadásul Miccoli nélkül nem is fog. Lesz még egy Milan-Juventus is, de aki ezt a meccset rangadónak meri nevezni, az egyetlen meccsét sem látta idén egyik csapatnak sem. Abcúg! A 2009/10-es szezonban utoljára, hajtás után, gyöngybetűkkel.

"Soha nem érdekelt igazán egy város, sem egy táj - a valóságban mindig csak az emberek érdekeltek. Firenze értelme számomra nem az Uffizi, nem is a Boboli-kert, hanem egy angol nő, vagy a Via Tornabuonit környező szűk utcák egyikében egy toscanai suszter."

(Márai Sándor)

Fenti idézet egészen nyugodtan átültethető a Roma – Cagliari meccsre is, valahogyan így: a meccs értelme számomra nem csak Totti két gólja, nem is az, hogy még az utolsó forduló előtt van a remény a bajnoki címre; számomra a meccs értelme a jegyeket intéző magyar utazási iroda alkalmazottjának talpraesett vasárnap délutáni telefonos intézkedése, a Curva Sud ultráinak lovagias viselkedése, vagy a római Campo dei Fiori piac egyik kofájának Roma és Totti iránti rajongása. De nézzük végig szép sorjában pár nap történését a meccs szemszögéből!

Nagy és merész vállalkozásba fogtam: Top10 összeállítást készítettem az elmúlt évszázad legjobb labdarúgóiból. Arra voltam kíváncsi, hogy hány csapat erejéig állnánk a versenyt a világválogatottal. Legnagyobb örömömre és kellemes meglepetésre azt látjuk, hogy mind a tíz csapatunk állja a versenyt a világ legjobbjaival! Lehet, hogy kikapnának, de bármelyikük a győzelem esélyével indulhat. Szerintem ez is óriási. Mindezt úgy, hogy 1986 után már csak Gerát lehetett betenni a válogatottba - írja nekünk medco, aki újabb monstre poszttal jelentkezett.

Ez persze nem a bajnokságra vonatkozik, de a fordulóban az egyetlen meccs, amin szerettük volna tövig rágni az ujjainkat, az első félidő közepén nagyjából eldőlt, a félidő végére meg végleg. Maradt amúgy minden, hiába vártak a csodára Leverkusenben, ha nem tudták letenni az asztalra a minimumot se az ügy érdekében. A Bochum nem tudom, várt-e rá, viszont meg se próbált csinálni érte bármit – a látottak alapján ötletük nem volt a köztudottan bivalyerős Hannover ellen. Hajtás után rövid áttekintő a szezonzáró fordulóról, az idény értékelése úgyis későbbi poszt(ok) témája lesz.