Nehéz volna egyelőtlenebb párharcot elképzelni ma délutánra a Wembleybe, amikor az ereje teljében lévő, az angol futball csúcsára frissen visszakapaszkodott Chelsea találkozik az atomjaira hullott, bizonytalan jövőjű, tönkretett és szó szerint a mélybe süllyedt Portsmouthszal. A fogadóirodák átlagban 14-szeres (!) pénzt fizetnek a Pompey (rendes játékidő-beli) győzelmére, és nehéz volna futballszakmai érveket találnunk értékelésük ellen. Ezért nem is próbálunk észérveket felsorakoztatni, amikor arra bíztatunk titeket, hogy mégis csak érdemes megtekinteni ezt a találkozót. Hiszen észérvek alapján már az is felfoghatatlan, hogy ma Avram Grant csapatát láthatjuk a képernyőn.

Amikor a Pompey két évvel ezelőtt - sikeres - kupadöntőt vívott, Harry Redknapp nem fogta vissza magát a fényes jövőt ecsetelvén: új stadion, edzőközpont, nagy igazolások; nem csoda, hogy a brit sajtó egy része már-már a top4-ba tartó csapatként tekintett a Portsmouthra. Az azóta eltelt időszak nem is alakulhatott volna ezzel ellentétesebben: totális gazdasági félremenedzselés; erőn felül vásárolt, majd kényszerűen elkótyvetélt játékosok; egymást váltó, ám egyaránt komolytalan tulajdonosok. Végül pedig a totális katasztrófa: közel 150 milliós adósság, csőd, kiesés, a játékosok által zsebből fizetett klubalkalmazottak. Ám épp ez az utóbbi tényező az, ami - a józan ész ellenére - a Pompey mellé állíthatja a sorsot (ahogy történt ez az eddigiekben is valószerűtlen menetelés számos párharcában. A világ legrégebbi  kupasorozata mindig is a csodákról, a valószerűtlen hősökről szólt: csak itt fordulhat elő, hogy ötödosztályú félamatőrök megverjék a világsztárokat, hogy valaki nyaktöréssel védjen tovább egy kupadöntőben, vagy hogy egy legendás játékos annyi sikertelen próbálkozás után 38 évesen - kétgólos hátrányból szinte egyedül visszahozva a döntőt - emelhesse fel először a kupát. 

A Pompey játékosai ma annak a tudatában léphetnek ki a Wembley - amúgy abszolút méltatlan állapotú - gyepére, hogy örökre beleírhatják magukat az FA-kupa legendáriumába; míg a Chelsea győzelme - az elismerésre méltó duplázás ellenére - bizonyosan nem kerülne be évtizedek múlva a legemlékezetesebb eseményeket felidéző válogatásokba. 

És bár a Portsmouth története magába sűríti a jelenkori angol futball valamennyi negatívumát, épp ez az, ami miatt egy kicsit mi is Jameséknek fogunk szurkolni 4 órától: a történtekről ugyanis ők, valamint a stadionban a csodára váró szurkolóik tehetnek a legkevésbé.   

Az összeállítások:

Chelsea: Cech, Ivanovic, Alex, Terry, Ashley Cole, Lampard, Ballack, Malouda, Anelka, Drogba, Kalou.

Cserék: Hilario, Joe Cole, Zhirkov, Paulo Ferreira, Sturridge, Matic, Belletti.

Portsmouth: James, Finnan, Rocha, Mokoena, Mullins, Brown, Diop, Boateng, O'Hara, Piquionne, Dindane.

Cserék: Ashdown, Utaka, Vanden Borre, Hughes, Ben-Haim, Kanu, Belhadj.