A francia posztoknál egy jellegzetes, narancsba hajló embléma látható, átmenetileg azonban lecseréljük, hogy újfent kiemeljük a legfontosabbat. Hosszú, nihiltől sem mentes időszak után, ráadásul a számomra belátható bajnokságok közül talán a legizgalmasabbat megnyerve  tért vissza az OM a csúcsra. Az NST természetesen kiváló ütemérzékkel kapcsolódott be és rajta is marad a témán: a vébéig már csak egy francia poszttal jelentkezünk, benne átigazolási pletykák, triviák, köcsögök, csöppnyi szakma és az év csapata(i), ahogy azt a szokás tartja errefelé, addig is a marseille-i örömünnepről, a BL-indulást megbolygató helycserés támadásról, a lens-i csodatételről és egy enbéegyes ismerős nagy pillanatáról olvashattok utolsó összefoglalónkban.

Niang az Év Játékosa címről ugyan lemaradt (azt Lisandro vitte), a gólkirályságot viszont nem engedte át a mögötte csapkodóknak - igaz, tizennyolc góllal nemhogy a topligákban, egyéb komolyabb bajnokságokban sem lehetett gólkirályi címet szerezni, arról ne is szóljunk, hogy az Aranycipő-elszámolásban is csak akkor kerülhetne a tábla elejére, ha Platini valahogy kibulizná a hármas szorzót a franciáknak. Szóval, egy Niang-gól alapozta a hangulatot, Ben Arfa pedig pontot tett az év végére. Az újdonsült bajnok évét érintő bővebben elemzésre már sor került, a zárómeccsről meg annyi értelme lenne diskurálni, mint mondjuk az operatőri munkáról egy mozival felvezetett szex után. Inkább képek az eksönről. [OM-Grenoble 2-0]

A Marseille jutalma: a Hexagoal

Igen, így hívják, de a salátástálak, kétfülűek és egyéb serlegek árnyékában sem a legjobb francia klubnak járó szépség, sem annak neve nem került igazán előtérbe. Pablo Reinoso, egy argentin származású, korábban világhírű parfümgyártóknak is dolgozó fiatalember munkája 2007-ben, a liga alapításának 75. évfordulóján cserélte le a korábbi kupát, nevét pedig internetes pályázaton nyerte. "Próbáltam olyan formát találni, ami a futball világában nem létezik, de a játékot és az országot is kifejezi" - nyilatkozott az alkotó. A "megrendelés" mögött a francia futball megújulásának reménye állt, az új arculat - a labdát jelentő kört és az országot szimbolizáló hatszöget egyszerre idéző Hexagoal progresszíven hat a tradicionális vágytárgyak sorában - pedig párba állítható azzal, hogy a Ligue 1 egy modernebb szakaszba lépett, újra feltéve a térképre a néhány éve gödörbe jutó, minőség- és presztízsvesztésen áteső francia klubfutballt.

A Lyon sorozatban tizenkettedszer fejezte be dobogón az évet: az utolsó körre könnyű feladat jutott, a Le Mans legjobb kiesőként sem rúgott labdába. Pjanic zárta a nehézkesen induló, de korrektül végződő évet, egyértelműen ő volt a lyoniak legtöbbet fejlődő játékosa, beillesztendő tehetségből lett kulcsfigurája Puel csapatának. Tűzijáték. [Lyon-Le Mans 2-0]

Vezetett, megfeszült és eldurrant a forduló előtt még második Lille - és vele szállt az érme is. A Lorient hullámzó évét indokolatlan emberkedéssel zárta le (ebbe konkrétan két gól és egy Vahirua-könyökös fért bele), a Lille pedig 72 rúgott góllal, mint a liga leginkább gólképes csapata, marad le a BL-ről, ehhez a bravúrhoz pedig melegen gratulálunk. Az egész bajnokságban kiemelkedően muzsikáló Frau-Gervinho-Cabaye-Hazard négyszög többet termelt (44), mint a magát harmadik helyre behajrázó auxerre-esek együttvéve (42), igaz, náluk meg épp a védelem működött igazán jól (sérülések és eltiltások sem bontották szét). A védelem hatékonyságára mondjuk a zárókörben szerzett Hengbart-dupla egy extrém példa, néha a jobbhátvédekre is rájön az ötperc. [Lorient-Lille 2-1] [Sochaux-Auxerre 1-2]

A jegyzett ligák talán legjobb újoncaként zárt ötödikként a Montpellier, jutalma egy hely az EL-mezőnyben és általános elismerés a ligát követők részéről. A végére már elfogyni látszottak, egyszerűen kívánkozott egy slusszpoén a sorozat végére, a PSG pedig vígan betérdelt és minimum tizedjére égette be magát az idén. Makelele - és vélhetően Kombouaré - utolsó bajnokija csúfos véget ért: 0-3-nál félbe is kellett szakítani a rombolást egy kis pirotechnikai szünet miatt, mondjuk ez csak Giulyt és Erdinget izgatta, rögtön utána szépítettek, hogy legalább egyben maradjon a stadion. [PSG-Montpellier 1-3] Lens-ban ellenkező előjellel állt a bál, ekkorát ugyanis rég nem fociztak a hazaiak: a széthulló Bordeaux nem bírt a Ciani kiállításával felerősödő nyomással és csakúgy, mint Rennes-ben, belezúgott egy négyesbe. Megint csak Wendel tudott elfogadhatót nyújtani: két tizit bepakolt, továbbá az öngólt is az ő szabadrúgása előzte meg. Gourcuff el se utazott, Diarra és Planus pedig kínosan vigyázott az egészségére, nehogy kiügyetlenkedje magát Domenech keretéből (mindenki ott van, bár Planus valószínűleg marad, ha Gallas felépül), lehet fogadni, mennyire lesz biztos a helyük Blanc-nál (utódja: Tigana? Courbis? Lucescu?), ha a sikeredző enged a csábításnak és kapitánynak áll. A Lens hőse, Maoulida - annak ellenére, hogy csak a bajnokik kétharmadán játszott - egyik legeredményesebb évét zárta, ő szerezte a gólok negyedét, míg perc/gól mutatóban például (1060p/10g) a komplett élmezőnyt sikerült lepipálnia. Mindezek ellenére lehet, hogy távozni kényszerül az anyagi nehézségekkel küzdő klubtól. [Lens-Bordeaux 4-3]

Egy időre eltűnik az élvonal a Liberationból, de legalább győzelemmel búcsúztatták a boulogne-i srácok a történelmi évadot, mondjuk ehhez egy végtelen motiválatlan Rennes is kellett, akik békésen asszisztáltak mindehhez, majd hétfőn tudomásul vették, hogy a Domenech keretébe behívott hármast csomagban hagyja itthon a kapitány, ráadásul Fanni mellett valószínűleg a fafejű Hansson és tán Bocanegra is távozik, így Antonettinek új falat kell építenie, a középszerűn túli eredményhez pedig egy stabilabb csapatot. [Boulogne-Rennes 1-0]

A következő pár meccs sem tett hozzá semmit a futballról alkotott világképünkhöz, mindössze pár részlet erejéig megyünk bele a dolgokba. Az idén hevesen szapult Nizza csapatkapitánya, Olivier Echouafni nem várta meg a harmincnyolcadik születésnapját a visszavonulással, cseréjekor vastapssal köszönték meg neki a hétéves szolgálatot (korábban Rennes-ben és Strasbourgban is szerepelt, profi karrierjét viszont az akkor még másodosztályú OM-ben kezdte, neve mögött több mint 380 bajnoki áll). [Nice-St-Étienne 1-1] Említést érdemlő mozzanat még a másikról, hogy a Kispesten nevelődő Benjamint - errefelé Angoua néven fut - először láttuk saját gólörömében tobzódni, az volt a vendégek egyenlítő gólja. A nyugati profizmus, picike egyesületről legyen is szó, összébb rántotta a nálunk még szertelen, lassan komolyodó fiatalembert. Benji mérlege a Ligue 1-ben: tizenöt egyhuzamban végigjátszott bajnoki, két sárga, egy gól - és következésképp egyre biztosabb repjegy Dél-Afrikába. (Szurkolok egy Elefánt-Kamerun meccsért, Kouemaha-Benjamin párharcot nevelt ki az enbéegy. A Kouemahát nem ismerőknek mutatom a kijáratot. >>>) [Nancy-Valenciennes 1-1] Nyolcadikként zárt a szebb periódusokat is mutató Monaco, az év elején megtippelt előretörés nem valósult meg, de voltak jelei legalább - a liláktól jobb szereplést jövőre sem várhatunk, főleg, ha a banda egyik motorja, Sissoko odébb áll. [Toulouse-Monaco 0-0]

Végeredmény, góllövőlistával