Az ötödik kör is lement a hétvégén, és kezdenek markánsan körvonalazódni az erőviszonyok a PL-ben. A bajnok megmutatta az erejét, a Chelsea bemákolta - talán nem véletlenül - az újabb győzelmét, a Villa városi rangadót nyert, az Arsenal ismét Manchesterben kapott ki, és Adebayor csak futott, csak futott, csak futott.
Lapozás után pár gondolat a forduló meccséről és emberéről, illetve egy-egy mondat a maradék találkozókról.

Elsőzni csak nekünk szabad, meg a Genoának, egyébként győzelem formájában szerezte meg első pontjait a Roma és a Chievo, itt a szezon első mesterhármasa (Di Natale színezte ki a Cataniát), hét hónap után első gólját szerezte Trezeguet, és legfőképp itt az első poszt, ami alatt olyan érzékenységgel fogom moderálni a kommenteket, mint egy Stasi-cenzor. Az újonnan igazolt játékosok villognak, kár, hogy lusta vagyok megszámolni, összesen hány gólt szereztek az összesből, de aki megteszi helyettem, az kap egy ceruzás kisötöst. Genovában öröm van a köbön, bár a Samp hiába nyert, így is megelőzte a Genoa (Olaszország legidősebb futballklubja), kettőjük között pedig ott feszít büszkén a Rómában zsinórban másodszor is nyerő Juventus. Jön az Inter, megy a Milan, szakad a mezőny. Kicsit bővebben hajtás után.

IGEN! MEGVAN! VÉGRE MÁR! Mármint az Auxerre első gólja és győzelme, így már csak a masszívan vekengő Grenoble feltámadására várunk mi, franciások. Mosolygósabb munkavégzésre buzdít az a szinte felfoghatatlan telitripla is, amit a hétvégi tippelés és meccsnézés folyamán sikerült begyűjteni. A BL-himnuszok felcsendülése előtt számbavesszük a komótos hétvége eseményeit szavakban és mozgóképen is, benne többek közt parádézó újoncok, önjelölt akrobaták és diadalmas bemutatkozások.

Vendégszerzőnk Fekete Márton azt énekelte meg nem röviden, hogy miért is érdemes már gyerekkorban elkezdeni csemetéink orientálását. Fogadjátok szeretettel némileg rendhagyó posztját: Egyszer megkérdeztem egy Magyarországon élő olaszt, hogy miért a Milannak szurkol. Nem volt más választása, az apja azt mondta neki gyerekkorában: Fiam, ehhez az asztalhoz csak Milan szurkoló ülhet le.

A spanyol bajnokság szar. Egy minden szempontból egyszerű megállapítás. Bonyolultabban úgy lehetne fogalmazni, hogy nincsen benne izgalom, nincsenek benne igazi egyéniségek, a csapatok nagyon könnyen skatulyázhatók és kasztjukból gyakorlatilag képtelenek kitörni, a bajnokság meghatározó szereplői fájóan korán búcsúznak az európai kupáktól, ráadásul a kiesés módjára sokszor jogosan illik a megalázó kifejezés. Elmúlt az idő, amikor Európa rettegett akármelyik spanyol indulótól és ma már nem is igazán érdemes nagy dolgokat várnunk a kontinens Ligáiban szereplő csapatoktól. Az ember nem is emlékszik arra, amikor a bajnoki cím szinte bármelyik pályán eldőlhetett, vagy amikor a két spanyol óriáscsapat bevallottan egy pontért utazott valamelyik aktuálisan bevehetetlen erődbe. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a későbbi bajnoki bronzérmes sem tudja megszorongatni az éllovasokat, pedig a spanyol futball ereje éppen abból adódott, hogy minden évben összeállt legalább 3-4 olyan csapat, amelyik nem pusztán adott mérkőzésen szorongatta és győzte le a két óriást, hanem akár bajnoki szinten is. A mérkőzések már nem két csapatról szólnak, hanem a Barcelonáról és a Real Madridról, valamint az aktuális ellenfeleikről, akik mindössze kilencven percig érdekesek. De az esetek többségében még addig sem. A harmadik olyan szezon következik, amikor egyértelmű, hogy senki nem képes „Dávidosat” játszani a két Góliáttal, izgalomra esetleg az adhat okot, hogy hány gólt rúgnak, hány pontot szereznek veszítenek (ha egyáltalán) az egymás elleni rangadóig.

Az első két forduló felfokozott izgalmai után jönnek a dolgos hétköznapok a Serie A-ban. A 3. játéknap párosításai közül kiemelkedik a Juventus zsinórban második római vendégjátéka, és kiderül, elég volt-e a két hét az irtózatos pofontól még biztosan kóválygó Milannak, illetve a Romának (mindketten verhető ellenfélhez utaznak), utóbbinál hazatér bemutatkozik Ranieri. Jó meccs lesz a Genoa-Napoli is, és az eddig látottak alapján a Parma sem azért megy Milánóba, hogy kiterüljön az Inter újabb kiadós dorgálásához. A Sampdoria Bergamóban próbálja tovább nyújtani a kiváló rajt biztosította lendületet, és bár ez nekik sikerülni fog, érzésünk szerint kicsit máris szétrázódik a tabella.

A magyar válogatott történéseit bambulva elszáguldott mellettünk a Bundesliga, így nagy röstelkedve csak egy mentesítő csevelyposztot tudunk beüzemelni. Lássuk, mit is várunk a fordulótól. Elsősorban azt, hogy a nem túl felemelő évkezdet után végre felpörögjenek a csapatok, vért, verítéket és könnyeket szeretnénk látni. Másodsorban az üveggömbünk megtáltosodását reméljük, mert az elmúlt két fordulóban bizony össze-vissza hülyeségeket makogott. Harmadsorban a műanyagcsapatokra vagyunk kíváncsiak, különösen arra, hogy Veh képes lesz-e végre rangadót nyerni, mert bár a játék képe alapján szoros meccseket játszott a Wolfsburg, mégis nulla pont és két komoly zakó lett a vége. Negyedjére pedig a BVB-Bayern meccs emelkedik ki a habokból, amelyen egy betontömbbe ágyazott bádogkonzervet kell felnyitnia valahogy a Hoeness-féle pánikgomb hívó szavára érkező Robbennek – valószínűleg még mindig Ribéry nélkül.

A hétvége remek alkalmat nyújthat a hosszú repülőzések élettani hatásainak vizsgálatára, így felszabadult, nagy focival nem számolunk - leszámítva persze azokat a ghánai, kameruni, elefántos, bosnyák és tót spílereket, akiket traumatikus örömök értek a selejtezőkön és még a pályára dobott petárdának adnak is kötényt, ha úgy alakul. Várhatóan a kényelmes és a kötelező határán fognak billegni a jobbak, főleg, hogy a BL-főtábla is megelevenedik napokon belül, az érintettek meg nem a hétvégén tervezik rojtosra rugdosni magukat.

 A szombat este ránkereszkedett ködön keresztül próbálunk visszatekinteni a két héttel ezelőtti fordulóra, egyszersmind megmondani a frankót az előttünk álló hétvége történéseivel kapcsolatban is. Hajtás után vérontás, druida főzetek, ármány és cselszövés, oroszlánok, vadkanok és óriásszöcskék; és persze köd, köd, köd.

Skócia, ahogyan Magyarország is, egyre távolodik Dél-Afrikától, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy az NST-kupa előtti utolsó szabad hétvégén skót bajnokit nézzünk, és lerágjuk az összes lábujjkörmünket a tippcsata eredménye miatt. Magabiztosan vezetünk, de kulcsfontosságú lesz ez a kör, ugyanis elválik, hogy a Hamilton és a Falkirk mellett a Kommentelők is beragadnak-e a rajtnál, vagy csupán kisebb megingásról beszélhetünk az első fordulók kapcsán, és valójában jót tett a nemzetközi meccsek miatti szünet...

David Beckham összeráncosodott, és megvénhedt vala. A digitális magyar futball könyvtár – minden népsport és grundfoci lelőhelye – egyszerűnek szánt kérdéssort tett közre weboldalán, melyet most nagy örömmel utánközlünk. A megfejtők között NDK hangszóró nem, viszont négyhónapnyi digitális labdarúgás valóban kisorsolásra kerül. Google a barátod, Wiki a barátnőd.

Erwin, én nem ilyen lovat akartam! Igazából nem is a lóval van bajom, mert az olyan, amilyen. Nem egy táltos paripa, de tegnap futhatott volna sokkal jobban is, ha a zsoké nem pakol rá mázsás súlyokat. Egy szar portugál csapat verte le tegnap a magyar válogatottat, ami már önmagában adhatna némi okot az önmarcangolásra, de még ennél is nagyobb baj, hogy a korán bekapott gól ellenére a mieink a világon semmit nem tettek annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák. Mármint nem a játékosok, ők mentek volna, a lelkesedéssel és a lendülettel még nem is volt akkora baj, de Koeman döntései lehetetlenné tették, hogy esélyük legyen.

Seggbe lőtt oroszlán nyomait követve szakítunk be a susnyásba, fegyverzetünk egy fogkefe és egy How to avoid gangrape in prison c. kiadvány, mégsem hátrálhatunk. Portugáliát még soha nem tudtuk megverni, Puskásékat is elrakták anno, úgyhogy vágyainkat és reményeinket is ennek megfelelően lőjük be. Gondolnunk sem szabad Ronaldo sírásra görbülő szájára, és a portugál védelem megcsonkított torzóján tort ülő Torghelle Sányira, sőt, mi magunk a pontszerzést is csak másodlagos célként tudjuk elképzelni. Hajtás után elmondjuk, mi az a három dolog, amit mi várunk a szerda este 20.45-kor kezdődő selejtezőtől, amely egyébként a látszat ellenére valószínűleg nem nekünk lesz rohadt fontos.

Az idősebb generáció a régi játékosokra esküszik, a fiatalabbak számára pedig csak a maiak léteznek - pedig a labdarúgás történetében régi dolog, hogy nehezen összemérhetőek a teljesítmények. Ezért kerestünk olyan mutatót, ami objektív és időtálló. A statisztikákat nézegetve találtunk egy olyan adatot, ami mai szemmel szinte hihetetlen. A világon csak 16 olyan játékos van, akik pályafutásuk összes bajnoki mérkőzését tekintve 1.0 fölötti gólátlagot értek el. Ezt nevezzük mi elit klubnak – köztük négy magyarral, amitől nyugodtan eltölthet minket a hazafias büszkeség. Schlosser Imre a harmadik, Deák Ferenc az ötödik, Zsengellér Gyula a tízedik, Takács II József pedig a tizenharmadik a listán. A posztot medcótól kaptuk, aki a hetvenes évek óta böngészi a régi idők focijának történéseit, statisztikáit, és odaadásából arra is futja, hogy a wikipédia idevágó passzusait is bővítse. Az olvasók nevében is köszönjük, jár egy Fogl Karcsi-féle kézszorítás.

Az 1994-es futball-világbajnoksággal kapcsolatban felesleges azzal traktálni a világ legjobb focijával foglalkozó blog szakértő olvasóit, hogy egy kihagyott büntetővel ért véget. Az már érdekesebb, hogy egy szintén elhibázott büntetővel kezdődött: a nyitóünnepségen a show házigazdájának, Diana Rossnak kellett volna berúgnia egy tizenegyest, hogy aztán a koreográfiának megfelelően a kapu összedőljön, de a Supremes frontembere nyolc méterről úgy csőrözte mellé a zsugát, hogy a világ összes focibuzija zokogógörcsöt kapott. A kapu azért összedőlt így is, de hát a barcelonai olimpia lángja is kigyulladt, pedig az íjász ott is csúnyán elmérte a célt. Arról nincs infónk, hova lett a vessző.

Nem egy lényegi vita ez, inkább csak érdekesség. Az 1994-es amerikai világbajnokság utolsó selejtezőjén a franciák a bolgárokat fogadták otthon, és egy döntetlen is elég lett volna, hogy kijussanak a VB-re. Másodpercek voltak csak hátra, mikor egy szabadrúgást David Ginola teljesen feleslegesen, és még annál is rosszabbul kanyarított középre.

Ilyen márpedig nincs, ez nem történhet meg. Hova futottál, Halmosi; miért nem lőtted el, Gerzson; fújtad volna le, te varnyú; Tímár, a jóisten megáldjon, mire gondoltál, fiam; Babos, Gabikám, hát miért nem fogtad meg inkább? A káosz-mozaik összeállt, mi pedig megsemmisültünk, mégis a kék drótot kellett volna elvágni. Rutintalanok voltunk, elhittük, hogy előre, fiúk, miénk a győzelem, és rettentő rémesen ráfaragtunk. Kikaptunk a svédektől, mert nem hoztunk ki magunkból mindent, anélkül pedig nincs esélyünk senki ellen. (hosszabb értekezés a magyar válogatottról és a további VB-selejtezőkről ma este 21.00-tól a Rádió Q-n).

Ha kicsi a tét, a kedvem sötét - szoktukvolt mondani, néha minden alap nélkül. Ma este azonban ez nem így lesz. Az elmúlt tíz év egyik legfontosabb mérkőzése következik a magyar válogatott számára. Egy komoly játékerőt képviselő, de nem legyőzhetetlen svéd válogatott lesz az ellenfél.
Számolgatni még nem szeretnénk, de az esetleges kijutásért mindenre képesek vagyunk. Lapozás után az NST szerzőgárdájának azon fogadalmait olvashatjátok, amit akkor fogunk elkövetni, ha elkenjük Ibrahimovicsék száját szombat este.

Érzelmi hullámvasúton ülünk már hónapok óta, mi magyar fociszurkolók. Egyik pillanatban az optimizmus montevereszti szintjeit ostromoljuk, és biztosra vesszük, hogy Fokváros lesz az elsődleges célállomásunk jövő nyáron. Míg a másikban Ibrahimovics és C.Ronaldo mesterhármasokat látunk kisírt lelki szemeink előtt.
Tízmillió szövetségi kapitány országában nehéz lenne leírni/megmondani azt a tutifrankót, amivel mindenki egyet tud érteni, de mi mégis találtunk egy tökéletes megoldást. Lapozás után ismét egy neves, és mindannyiunk által kedvelt vendégszerző írását olvashatjátok, és bizakodhattok tovább, hogy a főhőssel vagy akár nélküle, de MEGLESZ.

Breaking news, vörös kód és rendkívüli állapot: büszkén harangozzuk be az első NST-kupát. Olvasók, kommentelők, nethuszárok, skalpvadászok, szotyolaárusok, maláj táncoslányok, B-közepek, jegyüzérek, játékosügynökök, forgatócsoportok és önmagukat megnevezni nem kívánó befektetői csoportok jelentkezését várjuk. Tovább után versenykiírás és versenyszabályzat, mindent megtudhatsz, amit sosem mertél megkérdezni. Már csak tizenötöt kell aludni.

Minden posztnak megvan a maga karaktere, amihez az ott játszó labdarúgó akarva-akaratlanul is, de idomul. Természetesen a védők sem születnek kapákkal, kaszákkal a kezükben, ám aztán amolyan fordított törzsfejlődésen mennek keresztül. Minden védőjátékos életében kérlelhetetlenül eljön az a nap, amelyen ráébred, ő jelenti az utolsó végvárat a szennyes lelkű csatárok ellen folytatott küzdelemben, hiszen ami a háta mögött történik, az már szabadrablás. Ennek okán feljogosítva érzi magát, hogy lankadatlan fizikai ÉS lelki terror alatt tartsa a színjátszószakkörben cseperedett húzogatós, Nike cipős hülyegyerekeket. Vegyünk például egy szögletet.

Az olasz bajnokság, ezt egyre határozottabban érezzük, sikeres év és jó bajnoki szezon elé néz idén. Van itt egy Inter, amelybe Mourinho nagy duzzogva illesztette be az utolsó puzzle-t, egy Juventus, ahol elég markánsan formálódik egy működőképesnek tűnő rendszer. Aztán ott van a nyúl szerepét alakító Sampdoria, és nem meglepetésre a Lazio és a Genoa is, azaz a nemzetközi kontingens is jó formát mutat. Kivétel a minden szinten szitává lőtt Milan, és a nehéz meccseken beragadó Roma, ahol éppen hajat szárítanak a kádban: a rossz rajt miatt Ranierivel tárgyalnak. A meccsek felén a vendégcsapatok nyertek, csak négyen győztek hazai pályán. Hétvégén volt olyan szerencsénk, hogy két helyszínen is magunkba szippanthattuk a Serie A csodálatos hangulatát, erről hamarosan élménybeszámoló készül, ami egyúttal szerepelhet az olasz bajnokikra utazó, hozzánk hasonlóan rutintalan szurkolók kiskátéjaként.

Akinek bajnokság kell, az vesz magának. A modern futball beköszönte óta – tegyük ezt mondjuk a hatvanas évek végére – csak a legritkább esetben lehetett a bajnoki kasszától fizetés nélkül távozni. Akik okosan, szakmai szempontokat szem előtt tartva költik a pénzüket, azok a nagycsapatok. Akiknek csak pénzük van, de eszük nincs, azok a lúzerek, meg a játékostemetők. Akiknek meg nincs pénzük, azok a kiscsapatok. A futball-piramis ilyen egyszerű, nem érdemes túlmisztifikálni, meg felcímkézni.