Elsőzni csak nekünk szabad, meg a Genoának, egyébként győzelem formájában szerezte meg első pontjait a Roma és a Chievo, itt a szezon első mesterhármasa (Di Natale színezte ki a Cataniát), hét hónap után első gólját szerezte Trezeguet, és legfőképp itt az első poszt, ami alatt olyan érzékenységgel fogom moderálni a kommenteket, mint egy Stasi-cenzor. Az újonnan igazolt játékosok villognak, kár, hogy lusta vagyok megszámolni, összesen hány gólt szereztek az összesből, de aki megteszi helyettem, az kap egy ceruzás kisötöst. Genovában öröm van a köbön, bár a Samp hiába nyert, így is megelőzte a Genoa (Olaszország legidősebb futballklubja), kettőjük között pedig ott feszít büszkén a Rómában zsinórban másodszor is nyerő Juventus. Jön az Inter, megy a Milan, szakad a mezőny. Kicsit bővebben hajtás után.

Masszív. Ez a legjobb szó jelenleg a Juventus leírására. És még ennél is masszívabb lesz, ami persze nem fog ártani, mert hamarosan már olyan ellenfelekkel is találkozni fog, amelyekkel szemben nem lesz elég ez, főleg Diego nélkül. A két római győzelem viszont komolyat fog lökni rajtuk, ezt az önbizalomtól szétrobbanó csapatot már illik mindenkinek komolyan venni, és ha mindenki egészséges/bevethető lesz, messzire viheti őket a lendület. Talán azzal lehetne leírni a különbséget a tavalyi és az idei Juventus között, hogy idén a jobbhátvéd is beveri az elé kerülő lecsorgót, mint a szart. A Lazio többször beszorította a Juventust, lőtt egy szabályos gólt – amit ha megadnak, talán máshogy alakul minden –, de minden egybevéve semmiképpen nem mondható érdemtelennek Ferrara öt meccsen aratott ötödik győzelme. Átmegyünk sportkommentátorba, és egy teljesen felesleges, a világon semmit nem jelentő, tökéletesen mellékes statisztikával borzoljuk a kedélyeket: a szeptemberben lejátszott mind a négy Lazio-Juventus meccset a torinóiak nyerték. De ahogy Treze örült a góljának, azt nagyon jó volt látni. (Lazio-Juventus 0-2)

Azért hiányzik Ibrahimovic ebből az Interből, bár Eto’o lövését ő sem rajzolta volna szebben a léc alá. Viszont ő az, aki egy Maginot-vonal mögé kushadó ellenség állásait úgy tudja szétbontani, ahogy a jelenlegi Interben senki. Azért nem volt kérdés, hogy ez össze fog jönni, és így is lett, de ez most kevésbé volt Sneijdernek köszönhető, mint az ember gondolná. A holland nem fogott ki jó napot, bár volt néhány szép megmozdulása, de inkább a kapura volt veszélyes, őt pedig nem erre tartják. Néha hosszú percekre eltűnt, amire egyébként valóban hajlamos, de Mourinho pár hét alatt rendbe fogja rakni. Ebben nagy segítségére lesz Balotelli, akivel valószínűleg igen ritkán lesznek egyszerre a pályán, és a Parma ellen a süvölvény sokkal jobban játszott: két olyan gólpasszt adott, amilyet Sneijdernek kellett volna. Az Inter nem fog kikapni a Barcelonától. (Inter-Parma 2-0)

A Milan vagy elkezd a télen előre menekülni, és pénzt áldoz a csapatra, vagy összeáll a keret, és addig pofozzák Pirlót, míg fel nem ébred. Személy szerint simán kipróbálnám a róla elnevezett posztnál jóval előrébb, mondjuk közel Ronaldinho helyén, akit viszont leküldenék az ajándékboltba Pato-mezeket vasalni. Ebben a felállásban csak egy leheletnyivel tud jobban játszani a Milan a szombatinál, azzal meg kitörölhetik, mert az összes rangadójukon cirka annyira verik majd el őket, mint az Inter. (Livorno-Milan 0-0) A Románál Riise volt a megmentő, de egyébként sem voltak rosszak, nekik állt a meccs. Mexesnek szólhatna valaki, hogy nem kellene ennyi gólt lőnie, ha kevesebbet kapnának a hibájából, mert ő igazából védő. A hajlott korú Maccarone igen randán megalázta a Siena gólja előtt, amire válaszul szépen háromba tört egy labdát, de szerencséje volt, mert bement. Aztán a lefújás előtt jött Riise, és szokásához híven leheletfinoman mozdulattal emelt a hazaiak kapujába egy szabadrúgást 18 méterről. (Siena-Roma 1-2)

Triviásra váltunk kicsit, ha már ilyen jópofa dolgokat találtunk.

A Cagliari 1972 óta nem tudott nyerni Firenzében, és az utolsó pontszerzése is akkor született, amikor azt hittük, Samantha Fox a világ legjobb nője (1982). Gilardino szépen bólintott, de a Fiorentinában már idén is érezzük a hajlamot a botladozásra. (Fiorentina-Cagliari 1-0) Itt a szezon első mesterhármasa, az Udinese Di Natale triplájával küzdötte le a meglepően harcos Cataniát. Karácsonyi Antal 6 gólnál jár 3 forduló után, bravó, bravó! (Udinese-Catania 4-2) A Palermo és a Bari pont 30 év után találkozott a Serie A-ban, és bár szinte felborult a pálya, a vendégek az utolsó pillanatig kapaszkodtak a három pontba. Végül egy lett belőle, pont annyi, mint eddig összes meccsükön. Szerintem simán aláírták volna augusztusban. (Palermo-Bari 1-1)

A Genoa és a Napoli pont olyan jó meccset játszott, mint vártuk. Itt is az új szerzemények hasítottak: kezdetnek Quagliarella tett csodapasszt Hamsik lábára, a szlovák pedig (megnézzük a vébén is, úgy néz ki) szépen betette. Gervasoni sporttárs megbolondult kicsit, innen is, onnan is kiszórt egy-egy vétlen játékost, 10-10 ellen pedig a Genoa egyszerűen megzabálta a Napolit. Crespo és Floccari góllal köszöntek be, és ugyanígy tett Harzsa is, aki a hajrában bepofozott büntetővel a táblázat élére lőtte a Genoát. (Genoa-Napoli 4-1)

A Samp tökös taktikával, a kiállítás után sem behúzódva nyert Bergamóban, bár ehhez megint van némi köze az Atalantának is, amely egyébként az egyetlen csapat a Serie A-ban, ahol még nem sikerült gólt szerezni. A Samp nem feltétlenül érdemelt győzelmet, de most fut szekér Genovában, bár az első helyet így sem sikerült megtartani, és ami még rosszabb, hogy a Genoa foglalta be a trónt. (Atalanta-Sampdoria 0-1) A Chievo nekiment a Bolognának, és már az első félidőben bizonyította, hogy az első két kör 0 pontja csak félreértés eredménye volt. A kétgólos hátrányban levő hazaiak nem sok mindent tudtak kezdeni a csacsikkal, pedig az ilyen pontok elhullajtása nagyon sokba kerülhet. (Bologna-Chievo 0-2)