A 20. forduló után kezdjük Real Madrid-számba venni a Real Madridot, meghagyva a fanyalgóknak, hogy keseregjenek a spanyol bajnokság színvonalán, az ellenfelek gyengeségén és megengedve a spanyol foci szerelmeseinek, hogy a fenti címen emlegessék azt a bajnokságot, ahol egy fordulóban látni két olyan gólpasszt sarokkal, méltó befejezéssel, amit ha gyerekek lennénk, lemennénk az udvarra próbálgatni. A Barcelona ismét simán nyert, bár lesgyanús góllal, míg a Sevilla fontos győzelmet aratott a gyenge napot kifogó Valencia ellen. A forduló csatársorát Negredo és Benzema alkotják, akiket eddig inkább saját csapatuk kispadján láttak volna szívesen szurkolóik, míg az alsóbb régiókban két edzőnek is megköszönték munkáját, de csak azért nem háromnak, mert az igen kellemetlen lenne az Atlético egész keretére meg vezetőségére nézve.

Mindössze három csapat volt képes nyerni a harmadik tavaszi olasz fordulóban, közülük is a Romának a hajráig kellett gürcölnie, hogy leverje a harmatos Sienát, de így is ők voltak az egyetlen csapat az első 6-ból, akik nyertek (az Inter meccsét elhalasztották). A két nagyobbacska közül a Milan és a Juventus kiesőjelöltek ellen sem bírt nyerni hazai pályán, a Napoli meglepően jó Genoával találta szembe magát, a Fiorentinának pedig egy félidőnyi emberelőny is csak az egyenlítéshez volt elég a Santa’Eliában. Ha az olasz futballt övező sztereotípiáknak hiszünk (ne!), igazi calcio-fordulót rendeztek kevés góllal, rengeteg döntetlennel, zseniális gólokkal, és pofátlan műesésekkel, ráadásul kamutizivel szerzett vezetést a Juventus. Mi kell ennél több?

A futball a 19. század közepén, gyakorlatilag a gyarmatosítás melléktermékeként került Afrikába; francia, portugál, brit papok, katonák, tengerészek és misszionáriusok honosították meg a korábban sosem látott játékot. Az iparosodással egy időben nemcsak gazdag kikötővárosok, aranybányák és az elmaradhatatlan kalyibák nőttek ki a földből, hanem megszületett az afrikai labdarúgás is. Ahogy az már lenni szokott, a politika is azonnal lecsapott a sportban megbúvó lehetőségekre, Kwame Nkrumah, Ghána első vezetője például a futballt elsődleges fontosságúnak tekintette a pán-afrikai öntudat megteremtéséhez. Az afrikai foci fejlődésének útját – mely során a világfutballban elfoglalt helyét kereste – korrupció, politikai csatározások és a sportra is kiterjedő globalizáció szegélyezte. 

A szezon második fele rögtön két rangadóval kezdődik a spanyol ligában. A Real Madrid a Deportivo La Coruna otthonába látogat, ahol utoljára akkor nyert a királyi gárda, amikor Raúl még az Atlético játékosa volt, míg a Sevilla-Valencia meccs, az év összecsapása, azok számára, akik a spanyol bajnokságot nem a két óriásklub viaskodása miatt figyelik. A múlt hét a Copa del Rey küzdelmei ellenére, lényegében Cristiano Ronaldo, két meccses eltiltással büntetett kiállítása és az ehhez óhatatlanul kapcsolódó médiavisszhang jegyében telt, ezért kitérünk lelkesen vitázó közönségünk hozzászólásira is az ügyben, semmiképpen sem tovább szítva a tüzet, inkább megkoronázva teljesítményüket egy frissiben alapított díjjal.

Egy nem túl emlékezetes hétközi négyötöd-forduló után ezen a hétvégén ezúttal teljes lesz a kör az angol bajnokságban. Természetesen az ezüstért vívott háború talán legfontosabb csatáját várjuk leginkább, így a tovább után elsősorban a Man United londoni látogatásával foglalkozunk, ám nem hagyhatunk titeket bizonytalanságban a többi meccs kimenetelével kapcsolatban sem.

Akár laposnak is nevezehetnénk a Serie A hétvégi fordulóját, ha nem lenne két fontos személyi változásunk, amelyek miatt muszáj kiemelt jelentőséget tulajdonítanunk a Genoa nápolyi vendégszereplésének, és a Juventus-Lazio kiesési rangadónak. Természetesen Zaccheronira és Rudolf Gergelyre gondolunk, be kell vallanunk, nehéz szívvel. Hozzá sem kell tennünk, mindkettőjüknek sok sikert kívánunk, de egyikükkel kapcsolatban sem vagyunk meggyőződve, hogy jó helyre került. A nagyok közül a Milanra (Livorno) és a Romára (Siena) könnyű feladat vár, a Roburban idén nincs benne, hogy sokadszor is megfingassa a rómaiakat. Az Inter már nehezebb 90 percre gyúr Parmában, ahol a bosszúszomjas Crespo is csatasorba áll, de ha olyan játékot nyújt egykori csapata ellen, mint a Genoában, akkor nincs mitől tartania Mourinhóéknak. Vesszen a totonero!

Mostanában szinte minden egyes napra jutott meccs valahol a francia ötszögben, az eseménysűrűség köszönhető egyrészt annak, hogy egymás mellett megy a két kupasorozat, másrészt a menetrendet összeborzoló légköri viszonyoknak. Ehhez csapódik pár játékospiaci hír, illetve korábbról némi elmaradás egy ritka gyenge hétközi forduló ügyében, amit joggal nem veséztünk ki. A legutóbbi másfél hét hozadékát szűrjük le kis adagokban, mielőtt tippelésre kerülne a sor.

Meine Damen und Herren, kérem, tegyék meg tétjeiket. Az elmúlt héthez hasonlóan, most is gombot keresünk kabátunkhoz; első körben a tippjátékot rendezzük le, de a poszt megjelenése sem várat sokáig. Aki szeretne ringbe szállni, tipposzlopával együtt postázza nekünk a képen látható, gyermekien romlatlan mosolyt viselő úriember nevét, címét és telefonszámát, melyért Isarsturm kommentelő a világháló mocsarainak legsötétebb zugait is bejárta, köszönjük hát néki. Tovább után rettegj és borzadj.

Felemás érzésekkel vágunk neki a szezon második felének, ugyanis rövidpályás kínai úszóbajnokságot megszégyenítő mennyiségű rekord dőlt meg, míg sajnálatos módon másfelé vette az irányt a liga egyik legjobb gólvágója, és szombatig teljesen másféle szezon nézett ki a Depor balbekkjének. Nem utolsósorban pedig minden résztvevő fél másként élte meg Orrtörő C. Krisztián vasárnapi parádéját, aki nem mellékesen, három percbe sűrítve azt is megmutatta, hogy miért szerződtették a nyáron annyi pénzért, és most nem arra gondolunk, hogy az utána fizetett tb-járulékból hány platina szaglószervet lehet teríteni Spanyolország szerte. Szóval érdekes forduló volt, amelynek a Depor a győztese és vesztese is egyben. Tovább után egy kicsit más jellegű összefoglaló következik az őszi szezon befejező köréről, benne többek között arról, hogy még mindig Juan Carlos a király Spanyolországban, és hogy Negredo illő módon állt-e bosszút lehúzó megjegyzéseinkért.

Tudta az ember, persze, nem lepődhetett meg, de azért valahol sokkoló volt látni a Serie A 21. fordulójának hentelős horrofilmre emlékeztető végkifejletét, és még ennél is nagyobbat üt a következtetést, amit levonhat. Egy csapat van az országban, meg néhány dublőr, akikre néha-néha rásüt a nap, de az Inter úgy tiporja el a mezőnyt, hogy csak szánakozó pillantásokat érdemelnek a többiek. A Juventus most kivételesen legalább erre a szánakozó pillantásra rászolgált, hiszen nem érdemelt vereséget a puhapöcsű Ranieri Romájától, annál inkább megérdemelte a jussát a Fiorentina, amelyet a BL-helyek közelébe lavírozó Palermo zúzott le metsző kegyetlenséggel. Tovább nyomakodik a Napoli is, győzelmi sorozatot épít a Bologna, a Lazio pedig már csak két pontra van a kiesőhelyektől. Hajtás után persze elsősorban a nagyokra koncentrálunk, szokás szerint gyöngybetűkkel.

Van egy olyan érzésem, hogy előbb vállalok fel egy sunyi pukit a liftben, mint hogy legközelebb is jelentkezem a minden idők legjobb vébétizenegye összeállítására. Az a legdurvább az egészben, hogy még a kommentekben való porig alázás előtt simán összevesztem magammal legalább háromszor. Azonban panaszkodásnak helye nincs, meg az objektivitás irányába is sikerült tennünk egy óriási lépést. Így lapozás után nem egy, nem kettő, és nem is három, hanem egyszerre négy nagy műgonddal összeállított tizenegyet tálalunk elétek. Ezekből az utolsót az éterből is lehalászhatjátok, ha a 99,5-re tekertek vasárnap este 9 órakor, hiszen ott lesz hallható a Rádió Q-val indított vb-történeti sorozatunk aktuális kiadása.

Három válogatottal folytatódik történeti sorozatunk; a kronológiai sorrendet megőrizve a század első harmadánelsak válogatott puzzlejét rakosgattam össze, elsősorban a vb-szereplések tükrében. A színek és formák kavalkádjában némileg törekedtem az all-star csapat nemzetköziségének megőrzésére, ugyanakkor nem nélkülözi a szubjektumokat sem – tetteimért vállalom a felelősséget.     

A megszokott módon csemegeszámba menő - de most nagyon NEM menő - ANK nyomasztó színvonaltalanságát alkalmi kapuspotyák, elcseszett tigrisbukfencek, ingerszegény bartermeccsek keretezik, ahol a nyitómeccs bolondsága óta csak nagyon szerény mennyiségű emlék ragadt meg, az is leginkább a mezek dizájnjához vagy a nyihogtató ügyetlenséghez kötődik. Szívesen elemeznénk, (1) ha lenne rá időnk, (2) ha lenne mit, de sajnos váratlanul gyér a felhozatal és a kézi-futsal csalódástengely után legkevésbé sem egy könnyfakasztó pocséklásra vágyunk.

Féltávhoz érkezett a La Liga idei kiírása, ám a 19. fordulótól semmilyen érdemi változást nem várunk a tabella első felében, ha a papírforma érvényesül mindenhol. Ezen a játéknapon a „nagyok” csak bukhatnak. Az igazi hirig a középházi rangadókon várható, amelyek a sűrű masszáből kiemelkedni vágyó csapatok miatt lehetnek érdekesek. Az erőn felül teljesítőket vajon megközelítik-e az eddigi gyengélkedők?

Ismét feleződni fog a mezőny, ahogy azt egy kupasorozatnál megszokhattuk. Tizennégy meccs lesz szombaton és két találkozó marad vasárnapra. Három PL-párosításunk van: Stoke-Arsenal, Portsmouth-Sunderland, Everton-Birmingham, és egy Championship-rangadónk: West Brom-Newcastle, a többinél van egyértelmű esélyese a párharcnak. Azonban ezzel semmiképpen sem azt akarjuk mondani, hogy mindenhol az esélyesek jutnak tovább.
Lapozás után a hétvége sorsolása, megtoldva egy PL-tippel is.

Elég mátyáskirályosra sikerült a Bundesliga 18. fordulója, voltak is jó meccsek, meg nem is, születtek meglepetések, meg nem is. Akárhogy is – bár a nagy számok végre a berliniek barátai voltak – említést érdemel a Hertha sikere, röpke tizenhét fordulót kellett csak várni, semmiség. Aztán ott volt még a Frankfurt idei második győzelme a Bréma felett, és a Köln masszív szerencsétlenségének lehangoló tömege, mely nagyban hozzájárult a Ruhrpott reneszánszához.

Az olasz bajnokság izgalmas tavasza múlik a 21. forduló rangadóján, ami történetesen a Derby della Madonnina 273. kiadása is lesz: ha az Inter begyűri a Milant, valószínűleg az utóbbi évekhez hasonlóan csak az ezüstért megy a tülekedés a hátralevő fordulókban. Viszont ha a Milan nyer, vesztett pontokban befogja a Nazionalét, és olyan idegesítően rányomul, ahogy utoljára a Roma két évvel ezelőtt (bár tavaly januárban még a Juve sem volt messze tőlük). Lesz egy másik rangadó-szerű izé is, de a Juventus-Roma tulajdonképpen csak két dolog miatt lesz fontos. Az egyik Claudio Ranieri, akit tavaly két fordulóval a zárás előtt kivágtak Torinóból, mint a gerelyt, a másik a Juventus Bl-helyének igen komoly veszélybe kerülése, ami a tavalyi évhez hasonlóan idén is az edző fejébe kerülhet. Érthetően háttérbe szorul a többi párosítás, whitefülűeknek szólunk: a Palermo-Fiorentina nem ígérkezik rossznak.

Amikor még nem tudtunk heti szinten angol bajnokikat nézni, és az internet elérhetetlenebb volt Samantha Fox melleinél, akkor mindig arról lehetett felismerni a PL tabelláját, hogy majdnem minden csapat különböző meccsszámmal rendelkezett. Most is elkezdünk ebbe az irányba haladni. Az Arsenal például elmaradt bajnokit pótol ma este, és így lesz eggyel több meccse a listavezetőnél. A MU hétvégén teszi ezt, de már kettővel több bajnoki meccse lesz a Chelsea-nél.
Lapozás után pár gondolat a mai két bajnoki és egy kupaelődöntő elé, hogy legyen hova ontanotok a kommenteket.

Semmi meglepő nem történt a Serie A 20. fordulójában, ami egyből meg is látszik az üveggömb teljesítményén. Mindenki folytatta, ahol abbahagyta, azaz ha elképzeljük a kis nyilakat, amikkel a táblázatokon jelölni szokták a csapatok irányát, a formákat tekintve mindenki mellett egy pont lenne. Az egyetlen kivétel a Fiorentina, amelytől igazából azért nem is meglepetés, hogy hazai pályán kikapott a jövőre a Serie B-ben evickélő Bolognától, mert ők pont ilyenek. Ronaldinho varázsol, Borriello van Bastent koppintja, a Milan meg már lassan odáig jut, hogy kifejezett esélyese a jövő heti csúcsderbinek. A Juventusnál szomorúbb csapat nincs az egész világon, hacsak a Laziót nem vesszük ide, ahol Zarate már kijelentette: csak a kiesést kell elkerülni, és a kupára koncentrálni.

Mint hetero pénisz egy törökfürdőben, úgy lógott a levegőben már hetek óta, hogy 2010 elején top4 helyett top3-ról fogunk beszélni. Aztán szombat estére már a vak is láthatta, hogy valami elementáris csodának kell bekövetkezni ahhoz, hogy a dobogós helyeken ne az Arsenal-Chelsea-ManUtd trió osztozzon. A Liverpool az említett hármast a Spurs-City-Villa csomagra cserélte. Mostantól ők a Vörösök riválisai, álomként pedig a negyedik helyet jelölték meg. A kvartett pazar hétvégét tudhat maga mögött: máris összekapirgáltak három kemény pontot, begyötörtek összvissz egy gólt, és egyre jobban tapadnak a nyolcadik - a fordulóban pályára sem lépő - Birminghamre.
Az összefoglaló szerkezete - talán hagyományteremtésként - átalakult. Reméljünk, hogy Nektek is elfogadható lesz. Azonban lapozás előtt - gyakorlásként - minden PL-fan ismételje el ötvenszer, hogy TOP-FRÍÍ, TOP-FRÍÍ, TOP-FRÍÍ.

Áll a bál a labdarúgópiacon, és fehér galléros úriemberek nézegetik egymást, meg kékgalléros iparos legényeiket, hogy vajon ki az, aki közülük másnak dolgozik miközben velük kötött teljes munkaidős szerződést. És most feketézik a rohadék. Még tehetetlenebbül állnak azok a még fehérgallérosabb úriemberek, akik ugyan szerződéses viszonyban sem állnak a csaló illetőkkel, mégis ők vannak a leginkább becsapva, hiszen a féltve rabolt páncélszekrényük kódját valaki buzerálja.

Hosszú évtizedek után tovább nyúlik az OM sikertelensége, már ami a bordeaux-i találkákat illeti: a rangadón gyűjtött pont triplázva kétségtelenül jobban mutatna, de sokkal többet ad az a tény, hogy Deschampsék félóra alatt többet mutattak, mint mondjuk az állítólag még címre gyúró Lyon úgy november óta. A Lille könnyed, de horribilis sorozatának viszont nincs, aki a közelébe érjen, a következő két-három forduló pont elég lesz annak felmérése, hogy bejelentkezhetnek-e mondjuk az aranyért, szerintünk hogyabánatbane. Részletek és összeharangozás beljebb.

Kiváló fordulón vagyunk túl, ami már csak eggyel előzi meg a matematikai félévzárást. Az eddigi legnagyobb különbség alakult ki az élen lévők között, de sem érzésben sem pontszámban nincs akkora, mint tavaly ilyenkor. Európa legjobb hazai csapata ismét nyert, míg a kiesők teljesen megérdemelten a helyükre kerültek. A Sevillának jó hír, hogy Kanouté jöhet haza, míg az Atléticónak rossz, hogy Forlán váltja Agüerót a sérültek listáján.