Van egy olyan érzésem, hogy előbb vállalok fel egy sunyi pukit a liftben, mint hogy legközelebb is jelentkezem a minden idők legjobb vébétizenegye összeállítására. Az a legdurvább az egészben, hogy még a kommentekben való porig alázás előtt simán összevesztem magammal legalább háromszor. Azonban panaszkodásnak helye nincs, meg az objektivitás irányába is sikerült tennünk egy óriási lépést. Így lapozás után nem egy, nem kettő, és nem is három, hanem egyszerre négy nagy műgonddal összeállított tizenegyet tálalunk elétek. Ezekből az utolsót az éterből is lehalászhatjátok, ha a 99,5-re tekertek vasárnap este 9 órakor, hiszen ott lesz hallható a Rádió Q-val indított vb-történeti sorozatunk aktuális kiadása.

Egy fontos kikötés volt az elején: csak a vébéken nyújtott teljesítmények számítanak. Vagyis Puskás Öcsit már az elején elfelejthettük, és Kurányi neve sem merühetett fel. A lehetetlent pedig úgy próbáltuk meg áthidalni, hogy nem hetvenhat év legjobb tizenegyét próbáltuk meg kapásból kijelölni, hanem három - viszonylag - jól elkülöníthető korszakra osztottuk a tornákat, és mindegyiknek lett egy válogatottja. Nekünk ez így már faszipántos is volt, de felsőbb politikai nyomásra, hogy rádiókompatibilisebbek legyünk, ezt a hármat leszűrtük végül egyre.

A második korszakunk Chilétől (1962) tart egészen Spanyolországig (1982). A kapusposzt a világ legjobb kapusáé, Lev Jasiné. Kevés olyan rangsort találunk különböző portálokon, ahol nem őt illetné a minden idők legjobb kapusa cím. Bár voltak potyái is a tucatnyi világbajnoki meccsén (Kolumbia ellen közvetlenül szögletből evett egyet 62-ben), de 1958-ban ő lett a torna kapusa, és 66-ban nagyrészt az ő védéseinek köszönhetően - a mi válogatottunkon keresztül - jutottak elődöntőbe. Egy olyan korban sikerült négy vébémeccsen is megvédenie góltól a kapuját, amikor még a nagy tornákon is sorban születtek vízilabda-eredmények. Pár félelmetes adat a karrierjéből: 812 lejátszott meccs (ebből 480 kapott gól nélkül), több mint 150 megfogott büntető, 78 válogatott mérkőzés (ezeken 70 gólt kapott)

A védelem is simán pályázhat a minden idők legjobb védelme címre. Jobb oldalra Djalma Santost állítottuk. Tudjuk, hogy egy mondaton belül furán hangzik a jó védő és a brazil jelző, de nála (és még lesz valaki a későbbiekben) tényleg igaz a kivétel erősíti a szabalyt meghatározás. A leírások alapján tökéletesen ellátta védőfeladatait, s emellett még a támadások építésében is szerepet vállalt. Négy vébén szerepelt (1954-66), ebből kettőn ugye nyert is.

Franz Beckenbauer szerepeltetését sem kell indokolnunk. A Császár három vébén lépett pályára, és mindhárom színű érmet a vitrinjében tudhatja. Választásunk jogosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tornák all-star válogatottjában mindig beválsztották a FIFA szakírói. Mi több, 1966-ban ő lett a legjobb fiatal játékos is.

A német nemzeti ikon párja egy angol nemzeti ikon. Bobby Moore volt a 66-os vébégyőztes angol válogatott kapitánya. A West Ham legendája 108-szor viselte a nemzeti mezt, és vállalt óriási szerepet az angol foci legnagyobb (egyetlen?) diadalában.
A  védelem baloldala is adja magát. Egy NST-szerzőnek soha sem könnyű egy interistát dícsérni, de Facchetti maximálisan megérdemli a magasztalást. Három vébén (66, 70, 74) lépett pályára. Legemlékezetesebb produkcióját a 70-es tornán nyújtotta, de a mágikus brazilokat ő sem tudta megállítani.

A középpályán kicsit gondban voltunk. Azt a taktikát választottuk, hogy bárkit is teszünk ide a bő keretünkből, nagyot nem tévedhetünk. Ahogy Facchetti, úgy Socrates sem emelhette magasba a világbajnoki trófeát, mégis felejthetetlen produkcióval ajándékozott meg minket 1982-ben. Érdekes, hogy őt meg pont az olaszok akadályozták meg ebben. Hihetetlen játékintelligenciája volt. Kimagasló egyéni képességei mellett, igazi csapatember volt. Olyan, amilyenek mi is szeretnénk lenni a pályán. A sors furcsa fintora, hogy a csöppnyit tehetségtelen öccse, Rai, 1994-ben világbajnok lehetett.

Neeskenst tettük a középpálya tengelyére. Mindkét alkalommal stabil tagja volt az ezüstérmes holland válogatottnak. Ráadásul, második alkalommal már Cruyff nélkül érték el ezt a sikert. Annak érdekében, hogy a középpálya is működjön ebben a csapatban, kell egy igazi passzológép. Ennek a prototípusa ebben az időszakban Gérson volt. Nem mellesleg, sokak szerint ő volt a 70-es vébédöntő legjobbja is. A 66-os tornán nyújtott gyengélkedése ellenére, nyugodt szívvel raktuk be ide.

Nagyon nem kellett gondolkodnunk a csatársoron.

Pelét ennek a korszaknak a válogatottjába kellett tennünk, hiszen 58-ban még csak tinédzser volt. Igaz, ott is emlékezetes produkciót nyújtott Gerd Müller tizennégyszer volt eredményes a tornákon. A Nemzet Bombázója  70-ben tíz gólig, 74-ben négyig és világbajnoki címig jutott. Sokáig ő volt a vébék legeredményesebb gólszerzője. Aztán jött az igazi Ronaldo. Cruyffnak elég volt egy torna, hogy kivételes mozgáskultúrájával erősítse a 62-82 közötti vébéválogatott csatársorát. A németországi vébé szinte csak róla szólt (természetesen a hazaiakon kívül).

Harmadik, egyben utolsó, önkényes korszakunk az 1986 és 2006 közötti időszak.

Sokáig vaciláltunk, hogy Buffon vagy Kahn. Végül utóbbi mellett döntöttünk, mert 2002-ben nélküle biztosan nem játszanak döntőt a németek. Oli nem egy szép ember, nem ő az a focista, akihez hasonlítani szeretnénk, de profizmusa és fanatizmusa - különösen azon a vébén - egyedülállónak számít.

Talán nem is kellene mást írnunk, minthogy egymás után három vébédöntőben játszott. Mindenki tudja, hogy Cafúról van szó. Csapattársai ösztönösen, rutinból dobták ki a labdát jobb oldalra, mert olyan nem volt, hogy nem érkezett. És nem elhanyagolható információ, hogy ő védekezni is tudott. Felfutásai, beadási, szerelései mellett az örökös mosoly, és a kissé idegesítő rágózás is rögtön beugrik, ha magunk elé képzeljük.

Egyesek Vödörfoltozóra magyarosították, de nem ezért került a védelem tengelyébe Cannavaro. Hanem, mert ő irányította mesterien azt az olasz válogatottat, amelyik a 2006-os vébén, hét meccs alatt, összesen csak két gólt kapott. Év végén az Aranylabda sem maradt el. Fabio párjának először Baresit gondoltuk, de nem akartuk túlzottan elolaszosítani a védelmet. Helyette Desailly került be. Fontos láncszem volt 98-ban, de ettől függetlenül ezen a poszton nem biztos, hogy a tuti választás. Sokkal egyértelműbb volt a balhátvéd posztja. Andreas Brehme bekerülése megtámadhatatlan. Védő létére gólerős is volt. Négyszer betalált a vébéken is, az ő tizengyesével lettek a németek harmadszor is világbajnokok. Igaz, balhátvédként számítunk rá, de ő tipikus kétlábas játékos volt.

Idő szűkében is vagyunk, de különben sem lehetne erről a középpályáról csak pár mondatban megemlékezni. Így álljon itt csak a három legenda neve: Maradona, Platini, Zidane.

A háromcsatáros felállás miatt a támadók kiválasztása már bonyolultabb volt.

Ronaldo a vébék történetének legeredményesebb góllövője, tizenöt találattal. Három vébén is legalább három gólig jutott. Kétlábon járó gólveszély. Néznénk Afrikában is.

Linekert is nyugodt szívvel tettük be, mert azon kívül, hogy emberileg is maximálisan tiszteljük, még tíz gólt is összeszorgoskodott a 86-os és 90-es vébén.

A harmadik csatárnál már erősen a szubjektívitás döntött, mert Romario óriási kedvencünk. A 94-es tornán ő volt A csatár. Hihetetlen gyors volt az első pár lépése, bárkit képes volt öt-tíz méteren megverni, és csőrözni is ő tudott a legjobban.

Egy egyórás rádióműsorban maximum csak egy tizenegyet lehet végigvenni, így engedve a RadioQ nem kis nyomásának, a fenti három csapatból összegyúrtuk egyet, amit elnevezhetünk a Válogatott történetek legjobb vébécsapatának. Itt is maradt a 4-3-3-as felállás.

Jasin - Cafú, Beckenbauer, Moore, Facchetti - Garrincha, Maradona, Zidane - Ronaldo, Pelé, Kocsis

cserepad: Djalma Santos, Platini, Cruyff

Nem az a tipikus védekező felfogású csapat, annyi szent. Ez van. Vállalom.