A 20. forduló után kezdjük Real Madrid-számba venni a Real Madridot, meghagyva a fanyalgóknak, hogy keseregjenek a spanyol bajnokság színvonalán, az ellenfelek gyengeségén és megengedve a spanyol foci szerelmeseinek, hogy a fenti címen emlegessék azt a bajnokságot, ahol egy fordulóban látni két olyan gólpasszt sarokkal, méltó befejezéssel, amit ha gyerekek lennénk, lemennénk az udvarra próbálgatni. A Barcelona ismét simán nyert, bár lesgyanús góllal, míg a Sevilla fontos győzelmet aratott a gyenge napot kifogó Valencia ellen. A forduló csatársorát Negredo és Benzema alkotják, akiket eddig inkább saját csapatuk kispadján láttak volna szívesen szurkolóik, míg az alsóbb régiókban két edzőnek is megköszönték munkáját, de csak azért nem háromnak, mert az igen kellemetlen lenne az Atlético egész keretére meg vezetőségére nézve.

A forduló mérkőzése címet a Depor-Real Madrid meccsnek ítéljük (1-3). Nem, félreértés ne essék, nem a már zsinórban két meccs óta kiválóan játszó Guti sarkalása a mérce, hanem az általunk igen nagy becsben tartott, szervezett Depor felülmúlása idegenben, a történelmi távlatot is szem előtt tartva. Guti a támadások nagy részében aktív szerepet vállalt, és a szabálytalanságok felét is ellene követte el a hazai csapat, akik most már Thürmer Gyulát is szívesen látnák keretükben, hogy legyen valaki a bal szélen. A Real pontosan azt tudta megvalósítani, amit idén eddig kevesen a bajnokság során, hogy simán átjátszotta a Depor középpályáját, olyan területeket nyitva, ahová a Kaká-Granero-Guti-Benzema kvartett könnyedén jutott el labdával és labda nélkül. Majd meglátjuk, ha visszatér, de C.Ronaldo legfőbb tulajdonsága, történetesen, hogy angolos sebességgel egymaga rohan át a védelmeken, most pont nem hiányzott. Ha megnézzük az utolsó gól előtti támadásvezetést, abban szinte csak a labda jár, sprintelni, csak Arbeloának kell, mert ő hátulról érkezik. Dilemma az edző számára, hogy ha az Espanyol elleni meccsen is hasonló lesz a játék, hová fér majd el C., feltéve, ami egyáltalán nem biztos, hogy Guti nem készül annyi ideig az újabb 3D-s gólpasszára, mint, amennyi a legutóbbi arab-francia havernak leosztott óta eltelt.

A Barcelona megtartotta az ötpontos különbséget, és a Real-szurkolókon kívül csak azoknak fáj a lesgyanús gól, akik izgalomra vágynak, és úgy gondolják, hogy ez lett volna a kevés olyan meccs egyike az idény során, amin a Barcelona nem rúgott volna másikat, ha nem adják meg Pedro találatát. A címvédő továbbra is veretlen, ami felveti a kérdést, hogy érdemes-e egyáltalán számolgatni, hogy milyen meccsek vannak még hátra, amelyeken esély mutatkozik a botlásukra, mindenesetre ők utaznak a Bernabeuba, a Sevillához, a tréfás Espanyolhoz, a két kópéhoz: a Villarrealhoz és az Atléticóhoz, valamint Mallorcára, míg a Real előtt ezek közül csak a Mallorca áll, a többi „riválist” már letudta idegenben. A spanyol viasz jellegű  tézis továbbra is az, hogy a Barca sokkal kevésbé hajlamos a botlásra, mint a Real, mert ők már szinte az összes ellenféllel játszottak ugyanazon játékrendszer szerint, kb. hasonló összeállításban, így megvan a minta, ami alapján körberajzolhatják az ellenfeleik védelmét, mígnem egyszer csak gólt érnek el. Ha állandósul, hogy Pedro kezd a bal szélen, vagy legalábbis Henry helyett arrafelé, akkor valószínűleg olyan történik a Barcelonával, amire a szezon elején kevesen számíthattak: gyorsabb és változatosabb lehet a támadójátékuk, nem beszélve arról, hogy még egy helyről származhat valós gólveszély. (Sporting-Barcelona 0-1)

A forduló játékosának Alvaro Negredót választottuk, aki előbb a 20. perc tájékán, első labdaérintéséből szerzett gólt, Unai Emery nem kis bosszúságára, majd Navas „szükségtelen„ trükközése után emelt egy amolyan Lipcsei Peti vagy Totti félét a hosszú sarokba. Negredo a bajnokság elején általában hólyagot rúgott a labdára, most a hiányzások okán, viszont majdhogynem kényszerből, stabil kezdővé vált az andalúz csapatban. Chevantón és Koné ebben a félévben kölcsönben játszanak, úgyhogy nem is nagyon fenyegeti veszély a rendszeres játéklehetőségét, amit most nagyon meghálált. Amit a Sevillában mindig is nagyon bírtunk, hogy egy-egy elhappolt játékosa helyett állandóan talál egy ugyanolyan, ha nem jobb pótlást. Jelen esetben Zokorára gondolunk Keita szerepkörében, aki amellett, hogy röhögve vág alá bárkinek, aki 3 másodpercnél tovább tartogatja a labdát, nem kis részben irányítja, mozgatja is a csapatjátékot. A Valencia meg sajnos gyenge volt. Emery az Albelda-Marchena tengelyben bízott, túlgondolkodva a taktikát, ahelyett, hogy a jó formában lévő Banegával vetette volna fel a kesztyűt, ahogy az mostanában bevált. (Sevilla-Valencia 2-1)

A játéknap betlije cím ezúttal is az Atlético Madrid öltözőjébe kerül, – hozzátéve, hogy a Villarrealt nem láttuk - és ha a jövő héten is kiérdemlik a címet, akkor örökre megtarthatják. Ezúttal személy szerint Quiqué Sanchez Flores kapja, akit Jesús Gil már rég kirúgott volna. Először is, olyan nincsen 19 fordulóval a bajnokság vége előtt, hogy csak a kupára koncentrálunk, ami plusz négy meccset jelenthet még. Másodszor, ha már vagyunk annyira balfaszok, hogy az egészségesnek kikiáltott játékosaink közül, Reyest és Agüerót jegeljük Simao és Baldé előnyére, akkor miután pályára léptek, látszódjon a változás, mert különben a szemlélő arra fog gyanakodni, hogy pont motiváció terén a legképzetlenebb az edző, ami ismerve az Atlético szezonját, kevés jóval kecsegtet. Harmadszor pedig így is erre gyanakszunk, látva Quiqué partra vetett hal tekintetét az egész második félidő alatt, amelyet konkrétan átlézengett a csapata. A Malaga egyébként, kenterbe verve a Real eredményét, egy 1953 óta fennálló nyeretlenségi sorozatot szakított meg, azzal, hogy nyert az Atlético vendégeként. (0-2)

Volt a fordulóban két sarkalásos gólpassz, két eddig visszafogott duplázó, két nagy negatív sorozat, ami megszakadt, és nem a delírium hatására ugyan, de edzőkirúgásból is kettőt láttunk. A Valladolidtól José Luis Mendilibart előbb a bíró küldte a lelátóra, majd megkapta a munkakönyvét is, miután csapata egy pontra került a kiesőzónától, annak ellenére, hogy emberhátrányban egyenlítettek az Almería ellen (1-1). A szezon hetedik edzőcseréjét a Villarreal követte el, akik a kupakiesés és a bajnoki 9. hely láttán váltak meg a többre hivatott Ernesto Valverdétől, miután érthetetlen vereséget szenvedtek az Osasunától (0-2). Tavaly ilyenkor hat edzőváltáson volt túl a La Liga, és érdekesség, hogy az Almeria mindkét évben váltott féltáv előtt, míg Zigandát mindkét évben kirúgták, előbb az Osasuna, idén pedig a Xerez.

Lecsúszott a negyedik helyről a Mallorca, köszönhetően a Xerez elleni valószínűtlen vereségének (2-1), ami akár az újonc reményeinek feléledését is jelenthetné, ha a következő három fordulóban nem a Bilbao, Real, Depor trióval szemben kéne pontokat szerezniük. Ezalatt az időszak alatt kellemesebb ellenfelek várnak, a most egymást szórakoztató Tenerife-Zaragoza párosra, akik közül utóbbi hat nívósnak mondható igazolással próbál újítani, eddig részben sikerrel. Az otthonában erős Tenerife elleni sikerhez (1-3) góllal járult hozzá az egyik új fiú: Suazo is. Négy sérültet szerzett a Bilbao az Espanyol elleni vereség alkalmával (1-0), ami azért is fájó, mert Yeste, Gurpegui, Ustaritz és Koikili is alapembernek számítanak a baszkoknál. Pochettino órái továbbra is meg vannak számlálva az Espanyol kispadján, és a legnagyobb bajunk vele az, hogy nem látjuk, mi a különbség a csapata között, amikor győz, és amikor veszít, jellegtelen unalmas játékot produkálva. A Getafe csak kapufákig jutott, a most már fejlődése szerencsés szakaszából a magabiztosba lépő Racing ellen, akik emberhátrányban is tartották az értékes döntetlent (0-0).

Az összes meccs összefoglalója itt.

Táblázat, góllövőlista