Sajnálhatja mindenki, aki nem semlegesként nézte az európai klubfutball két szőrtelen művészegyletének londoni bemutatóját. Egyszerűen semmi nem hiányzott a meccsből, a dráma komédiával indult, Almunia révén tragikomédiává változott, a végén pedig a Fabregas kontra Puyol Herezacskója összecsapás, és a spanyol (nem a katalán) sérülése miatt igazi tragédiává fajult. És persze közben is több minden történt, mint egy fél Bundesliga-szezonban, ami csak azért volt enyhe meglepetés, mert Fabregas és Messi – azaz a két porondmester – nem sokat tett hozzá a BL-idény eddigi legjobb meccséhez. A szovjet honvédő háború Akinfejev marsall vezetésével látszólag elérte célját, de igazából csak elodázták a megsemmisülést, amit az Inter minden kétséget kizáróan kiutal nekik Moszkvában.
Azt talán kevesen gondolták, hogy a 20. percben szánakozva fogjuk nézni az Arsenalt, és azért fogunk izgulni, hogy ha egy mód van rá, ne töröljék fel velük a stadion gyepén túl az egész kerületet. Almuniára sok mindent lehet mondani, de az elején kizárólag neki köszönhette az Arsenal, hogy nem koncolták fel őket az alatt, míg Walmer még azt várta, hogy az első söréről leüljön a hab. Almunia a vonal világsztár (Valdes például bezabált egy olyan lövést, amilyenekre a spanyol leért), csak ne kelljen kicsörtetnie onnan, mert azt nagyon nem érzi szegény.
Igazából teljesen mindegy, hogy mit írok innentől kezdve, úgyis mindenki a büntetővel lesz elfoglalva, de azért a blog lényegét megragadva muszáj állást foglalnom. Szigorú ítélet volt, az nem vitás, de égbekiáltó csalásnak semmiképpen nem nevezném, ha pedig befújta, akkor a piros már magától értetődik. Egyébként is mindegy, mert a sárgával is ki kellett volna hagynia a visszavágót Puyolnak.
Inkább az a kérdés, hogy miért lett egyáltalán lényeges kérdés, hogy kap-e egy véleményes büntetőt az Arsenal. Miért ült le a Barcelona 2-0 után? Miért nézett Guardiola boci szemekkel ahelyett, hogy reagált volna Wenger kétségbeesett – de végül sikeres – kísérletére?
A Barcelona egész meccsen úgy otthagyta a balszélt, hogy szinte felborult a pálya. Maxwell szaladgált ott nagy magányában, miközben Messi középen, Pedro meg a jobb oldalon fogta a fingot. Wenger igazából nem is kockáztatott nagyot jobbhátvédje lekapásával, Walcott viszont néhányszor elég látványosan verte meg Maxwellt ahhoz, hogy Guardiola bajt orrantson. De nem orrantott, pedig a másodikból gól is lett. Az addig rendben van, hogy ha egyszer leültél, onnan már igen nehéz újra üzemi hőmérsékletűre melegedni, de hát erre valók a cserék, nem arra, hogy megtapsoltassuk az öreg harcost egykori közönségével. Vagy arra gondolt, hogy majd Henry megfékezi Walcottot? De akkor miért nem adott neki egy számszeríjat, vagy legalább egy furkósbotot, amit a kisember küllői közé döfhetett volna?
Egy apró megjegyzés a PL-iram vs. Barcelona kérdéskörhöz. A katalánokkal kapcsolatban azért nincs értelme ilyesmiről beszélni, mert egyrészt akinél a labda van, az diktálja az iramot, másrészt a Barcelona gyorsasága nem a játékosok, hanem a passzok sebességéből adódik. Azt meg Puskás óta tudjuk, hogy a legjobb kondiban mindig a labda van.
Nézzük gyorsan a veszteséglistát. Az Arsenalnál nehéz megmondani, Arsavin és Gallas sérülése mennyire komoly, de Fabregas biztosan nem lesz ott(hon), márpedig az ugye elég valószínű, hogy nyerni kellene a továbbjutáshoz. A Barcelona védelmének közepén viszont a Marquez-Milito kettős tevékenykedik majd, ez feltétlenül kínál némi esélyt, de azért nem gondolnánk, hogy jelentőset.
Az Inter támadóiban megvan a potenciál ahhoz, hogy egy mégoly szervezetten védekező csapatból is kiverje a meleg szart, ha az annyira behúzódik, mint a CSZKA, de ez most nem az a nap volt. Az oroszok elsősorban Akinfejevnek köszönhetik, hogy megmaradt az esélyük a továbbjutásra, de kisárgult két kulcsember is. Moszkvában Mourinho gyorsan lövet egy gólt az övéivel, utána megízlelteti az oroszokkal saját gyógyszerüket, és gond nélkül továbbjut az Interrel az elődöntőbe.
Egy érdekes statisztika a végére a játékosok sikeres passzairól:
Az utolsó 100 komment: