Két válogatott meccs is volt tegnap – utólag is köszönet az illetékeseknek a zseniális szervezésért – és végül némi hiányérzetet leszámítva tulajdonképpen elégedetten gyűrtem bele tegnap éjfélkor a szemetesbe az utolsó sörösdobozt. Az U21 odaért, hogy már csak elcseszni tudja az Eb-pótselejtezőt, a nagyválogatott pedig vezetett Londonban a kicsit ízetlen, de azért angol válogatott ellen. Hajtás után kicsit durrogunk azért, de megpróbáljuk kiemelni azokat a dolgokat, amik tetszettek Vass Ádám tanári szűrőjátékától Lipták magabiztos bemutatkozásán át a Wembleyben hallható Ria-Riázásig.

Berágtam, hogy Egervári elvitte Londonba Komant haknizni, miközben Volira kőkemény tétmeccs várt volna Boszniában. Egy MLSZ-es pajtással össze is vitatkoztunk kicsit a dolgon, de a végeredmény azt mutatja, nem volt igazam. A meccs meg azt, hogy rohadtul igazam volt.

Bosznia-Hercegovin-Magyarország 0-2 (0-0)

Koman nélkül ez az U21-es csapat erőtlen volt, mint a pálinka a Szigeten. A balszél láthatatlan volt, Balázs labdába is alig ért, de az összes támadóról elmondható volt, hogy nem tudja megoldani a feladatát. Semmi plusz nem volt a játékunkban, Bosznia tök simán vezethetett volna, de Gulácsi a helyén volt, és kihúztuk addig, amíg a csapat egyik erőssége ki nem domborodhatott. Furcsa magyar csapatról leírni, hogy erőnlétileg múl felül egy ellenfelet, pedig most pont így történt: a bosnyákok kihajtották magukat, mi pedig kihasználtuk, hogy a mieinkben több kraft van, és lebírtuk őket.

Itt most csak a győzelem számított, hiszen ezzel ott vagyunk a második helyen, és ha a két hátralevő hazai meccset (Wales és Bosznia) ellen megnyerjük, akkor a csoport élén végzünk. Ez ugyan még nem jelent automatikus Eb- (még kevésbé olimpiai-) szereplést, de szerintem akkor is fontosabb, mint egy haknimeccs, amit azért hoztak össze, hogy az angolok bocsánatot kérhessenek a szurkolóiktól. A széthajtott palacsintáról végül kiderült, hogy nem szarral van töltve, pedig az íze 70 percig olyan volt, miközben Koman egy félidőt játszott (nem különösebben jól) a felnőttek között.

A győzelem viszont nagyon fontos volt, és nem csak a pontok miatt. Hanem azért, mert ez a korosztály a mi aranygenerációnk. Nézzük végig az elmúlt éveket: Eb-bronz, vb-bronz, és közben olyan teljesítmény, amit régen láttunk magyar csapattól. Küzdve, harcolva, néhol érdemtelenül is tudnak nyerni, és futballozni is tudnak. Ezért fontos, hogy figyeljünk rájuk, és ne úgy kezeljük őket, hogy „ez csak utánpótlás”, mert ez egy óriási tévedés. A magyar vízilabda-válogatottról mondták anno, hogy azért tud a döntőkben nyerni, mert kis pöcs koruk óta oktatják a világot a tagjai. Mert létezik ám tényleg a győztes mentalitás, csak nálunk valóban ritkaság, ezért nagyon meg kell becsülni, akiben ott van. Németh Krisztiánban például ott van, ez nem vitás.

Vass Ádámról külön csak annyit, hogy amikor először láttuk játszani (heinrichhel jó messzire elutaztunk egy kisválogatott meccs miatt), abban maradtunk, hogy tud egy olyan dolgot, amit az ő posztján kevesen: mindig előrefele gondolkodik. Mi az ilyet szeretjük, és értékeljük.

Gerrard csak ellenünk tud cselezni (Anglia-Magyarország 2-1)

Ezt írta nekem habi, de engem ez után a meccs után nem érdekelnek az angolok, sem a liverpooli sirámok. Teljesen mindegy, hogy milyen volt Anglia, én arra voltam kíváncsi, hogy mi milyenek leszünk, és meg kell mondjam, sokkal jobbak voltunk, mint gondoltam.

Egervári a 4-2-3-1-ről átállt 4-4-1-1-re, ami bizonyos esetekben nem jelentett komoly különbséget a szisztémát illetően, hiszen Gera visszalépett a labdákért, miközben a két szélen Huszti és Dzsudzsák érkezett. Husztinak Johnson megállítása miatt jutott saját posztja, és kérdéses volt, vajon nem nagy kockázat-e Dzsudzsákot kivenni a helyéről, de végül tulajdonképpen ez is működött. Egervárinak egészen más elképzelése van a játékról, mint Koemannak, valószínűleg a 4-4-2 különböző vadhajtásai bebetonozódnak a következő időszakra, de ez nem baj, ha a londoni játék színvonalán tudunk még emelni egy kicsit. Nem bánnám, ha szélsőhátvédek kezdenének potyogni az égből, mert ott elég gyengén állunk, és Egervárinak meg kell találnia a centerét is, mert Rudolf nem lehet megoldás – ráadásul játszani sem fog idén szinte semmit.

A meccs maga amúgy elég kevés szót érdemel, nem verdeste az egeket a színvonal, talán pont ennek volt köszönhető, hogy az NB I.-ben edződő (vehehe) játékosok is állták a sarat, sőt, Lipták kifejezetten tetszett. Elek sem volt rossz, Vadócz mellett jól takarított középen, de néha túlságosan behúzódtunk, aminek az lett a következménye, hogy nyomás alá kerültünk, mert nem tudtuk kihozni a labdákat. Javítani bőven van min, ez nem is vitás, de figyelembe véve, hogy kik vagyunk, és milyen céljaink lehetnek, nem volt ez rossz. Főleg bemutatkozásnak.