Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Ködön innen, ködön túl - PL 4.-5. összeharangozó

2009.09.12. 12:20 Alapvonalszippantó Hapci Benő

 A szombat este ránkereszkedett ködön keresztül próbálunk visszatekinteni a két héttel ezelőtti fordulóra, egyszersmind megmondani a frankót az előttünk álló hétvége történéseivel kapcsolatban is. Hajtás után vérontás, druida főzetek, ármány és cselszövés, oroszlánok, vadkanok és óriásszöcskék; és persze köd, köd, köd.

 

 

Azért szép kis alakok vagytok, meg kell hagyni. Míg a kocsogoket kórusban követelitek, az mintha fel se tűnne senkinek, hogy egy komplett forduló összefoglalója kimaradt. Természetesen nyomós okokból, ami esetemben pl. az volt, hogy mindahányszor elnyomott az álom, amikor épp belefogtam volna.

Biztos nem így történt volna, ha lelkesen számolhatunk be a forduló rangadójáról, ám a Man United – Arsenal meccs derbihez méltatlan játékot hozott. Mintha mindkét gárda a vereségre hajtott volna, ám ezt a feladatot végül az Arsenal tudta sikeresen végrehajtani. Ők azt a taktikát választották, hogy – mintegy figyelemelterelésképp – jól játszanak, majd egy gondosan megválasztott, stratégiai pillanatban maguk ellen fordítják a durván pörgetett flexet, a meglepett ellenfélre lőcsölve a három pontot. Az előző összefoglalónkban felvetett kérdésre tehát a válasz egyelőre úgy áll, hogy faszának fasza ugyan ez az Arsenal, de még mindig nem elég kemény. Ferguson természetesen nem efféle, franciásan fineszes megoldást választott; ő alapjaiban verte szét csapatát. Ha valaki azon agyalt volna, miért nem nagyon játszott Carrick ebben a szezonban, ezen a meccsen megkapta a választ. A másik kulcspozícióba a Sir bizalmi embere, Giggs került, aki aztán feladatát remekül teljesítve szórta/vesztette el a labdákat számolatlanul.  Fergie a támadójáték teljes megfojtását azzal biztosította be, hogy Berbatovot fifikásan a padra ültette, így a labdát véletlenül se tudta megtartani a MU, az egyszemcsatárként hagyományosan szenvedő Rooneyhoz meg aztán pláne nem jutott el a játékszer.

Nem baj, Irhaman Spalletti majd segít az Öregen.

Manchester United 2 - Arsenal 1

 

Kommentátoraink kedvelt bölcsessége – a szöglet fél gól – a Liverpool térfelén elvégzett kornerek előtt különösebb bátorság nélkül hangoztatható. A pontrúgások elleni „védekezés” már rég átlépte a komikusság határait a vörösöknél, nem csodálkozhatunk rajta, hogy Reina vérgőzös vadállattá válik minden ilyen játékhelyzetnél. Herczeg Andrást ezúton bíztatnánk Sanyink kölcsönvételére még a mörsziszájdi találkozó előtt. A Liverpool – amennyire ezt szánalmas sztrímünkből meg tudtuk ítélni – rosszabbul játszott, mint a Villa ellen, ám ezúttal mégis begyűjtötte a három pontot, köszönhetően a sokat vitatott vételárát egyelőre abszolút igazoló Johnsonnak; az Alonsót egy tekintetben vitán felül tökéletesen helyettesítő Lucasnak; és az ezúttal a captain fantasticség napos oldalát megvillantó Steven Gerrardnak.  

Bolton 2 - Liverpool 3

 

Ancelotti állítása szerint a Chelsea még nem játszott ilyen jól az irányítása alatt, és kik vagyunk mi, hogy vitatkozzunk vele? A londoniakkal kapcsolatban már szinte közhellyé válik az elképesztő masszivitás, nem nagyon látunk a ligában olyan ellenfelet, amelyik meg tudná törni őket. Egy-két jól megválasztott igazolással pedig Európában is bármire képesek lehetnek. Oppá, várjunk csak…

Az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy a Burnley is kellett a jó meccshez. Nem álltak be bekkelni, érezhetően játszani érkeztek Londonba. Istenem, ez most így sikerült, de valószínűleg jobban érzik így magukat, mint ha 90 perc futballcsalás után távoztak volna hasonló eredménnyel. Továbbra is szimpatizálunk a bordókkal.

Chelsea 3 - Burnley 0

 

A Tottenhammel egyelőre minden úgy történik, ahogyan egy... ha-ha, természetesen nem mondjuk ki, a szezon végén is a táblázat élmezőnyében szereplő csapattal történnie kell. Ismét egy nyílt meccset nyertek meg, ezúttal az utolsó utáni pillanatban. Modrics sérülése természetesen nagy érvágás, ám ennél fontosabb, hogy ezután a mérkőzés után csapat és edző egyaránt tudhatja azt, hogy a Crouchosaurusra igenis lehet számítani; hogy Lennon hatalmas formában van; és legfőképp azt, hogy képesek megnyerni ezeket a szoros meccseket.

Tottenham 2 - Birmingham 1

 

Két, az átigazolási időszak végén egész szépen kiköltekező csapat találkozott a Britannia Stadionban. A Stoke magabiztosabban is nyerhetett volna, ha egy kicsivel minőségibb befejezőembereik volnának; a Sunderlandnek viszont hiába van most már több egész faszipántos csatára, ha nem nagyon jut el hozzájuk a labda, sőt, általában még az is nehézséget okoz, hogy a védelem valahogy a tizenhatoson kívülre kűzdje azt. A Sunderlandben egyébként, előző heti, nem túl fényes produkciója után nem Fülöp, hanem Gordon védett. 

Stoke 1 - Sunderland 0

 

Két ellentétes félidő után mindkét csapat bosszankodhatott Wolverhamptonban. Míg a mérkőzés elején gyorsan vezetést szerző Hull sokáig szóhoz, illetve labdához sem nagyon hagyta jutni a Farkasokat, addig a második játékrészben a Wanderers nem pepecselt sokat, és egy percen belül egyenlítettek. Számos esélyük volt ezután, hogy eldöntsék a meccset, ám a csatáraik nem igazán voltak a topon. Lehet ez még másképp is, ha Kevin Doyle szép lassan beélesedik.  

Wolves 1 - Hull 1

 

Erről a meccsről talán okosabb hallgatni. 

Blackburn 0 - West Ham 0

 

Az újdonsült városi derbin a City ismét egygólos győzelmet aratott, ismét Adebayor góljával. Kicsit gyanús nekünk ez az egész, de talán ezen a hétvégén eljön az igazság pillanata. A Pompeyhez végre megérkezett a várva-várt megmentő, bár a saját nevét viselő csapatmezben pompázó tulajdonos látványa kellemetlen képzettársításokat kelthet a szurkolókban.

Portsmouth 0 - Manchester City 1

 

Az Everton végre megszerezte első győzelmét a szezonban, bár ehhez - számos helyzetük ellenére - végül egy vitatható tizenegyesre volt szükségük a ráadásban. A Wigan hajt meg minden, de egyelőre csak nem akar meggyőző játék összeállni. 

Everton 2 - Wigan 1

 

A Villa, elsősorban Ashley Young remek játékának köszönhetően magabiztosan intézte el a Fulhamet. A londoniak támadójátéka - részben persze a sérülések miatt - nem sok fantáziát vagy veszélyt mutat, ha továbbra is nélkülözniük kell a kulcsjátékosaikat, még bajba is kerülhetnek. 

Aston Villa 2 - Fulham 0

 


 

Pöte kolléga legutóbbi, fényes (13-11) győzelme után jól megérdemelt pihenését tölti, így ezúttal én kaparintottam meg az üveggömböt. Mivel becses kincsünkkel ez az első találkozásom, a biztonság kedvéért donnelly kollégától elkértem annak az ősi druida főzetnek a receptjét, melynek gőzei állítólag jövőbe látó képességgel ajándékozzák meg a szerencsés és kísérletező kedvű vállalkozót. Az alábbiakban a szeánsz során készített feljegyzéseimet olvashatjátok. 

 
A konok vadkan üvöltése 
Felveri az erdő csendjét,
Félelmét megneszelik a farkasok:
Nem fognak kegyelmezni
 
Blackburn - Wolverhampton 1-2
 
Béke közeleg egy oldalról és háború
Soha nem volt szorongatás ilyen nagy,
Sírnak férfiak és asszonyok, ártatlan vér a földön,
És ez lesz a folyó egész széltében. 
 
Liverpool - Burnley 3-1
 
Egy önjelölt császár születik, hol jó a levegő
Aki a császárságnak sok pénzébe fog kerülni,
Azt fogják mondani, hogy bárkivel társul,
Inkább hasonlít mészároshoz, mint fejedelemhez.
 
Man City - Arsenal 1-1
 
Arab vezér, Mars, Nap, Vénusz az oroszlánban.
A szászok uralma a füvön összeroskad,
Perzsia táján közel jó egymilliárd készen
A Régi Liga vámszedőit megtámadni.
 
Portsmouth - Bolton 0-0
 
A nagy Germánia egy kapitánya
Jön színlelt segítségül,
A királynak királyoktól segítség Staffordshireben,
Hogy annak lázadása nagy vérontássá legyen.
 
Stoke - Chelsea 0-3
 
Gondban a Corbridge-i: kapuját merje-e
egy tejfelesszájúra bízni?
Szorult helyzetében egyetlen remény,
A térd az ellen Achilleusz-sarka.
  
Sunderland - Hull 1-1
 
Tűz a levegőégből az ördögi épületre,
Midőn a Nagyranőtt Szöcske nem kegyelmez,
90 perc nagy háború, gonosz emberek halála,
A Hollandus és a Kacsacsőrű az ördögkirálynak hiányozni fognak.
 
Tottenham - Man Utd 3-3
 
Amikor a szárazon és vízen egyaránt úszó hal
Partra vetődik egy nagy hullám által,
Alakja szokatlan, sima és félelmetes.
A tenger felől az ellenség hamarosan eléri a falakat. 
 
Wigan - West Ham 1-2
 
Testvér testvérnek szegül a füstölgő városban,
Fogadkozásuk mosolyt ébreszt az átutazó arcán,
Párás már a pápaszem, mire harsan a döntő kürtszó, 
Nagy akarásnak nyögés csak a vége.
 
Birmingham - Aston Villa 0-0
 
Az ifjú oroszlán felülmúlja az öreget
Harci mezőn páros viadalban:
Arany kalitban kidöfi a szemét.
Két csapás/seb egy/első, aztán meghal, kegyetlen halállal.
 
Fulham - Everton 1-2
 

 

Egy régi adósságunkat teljesítve ezúttal Strigo és nagyon_halott közül tippelhet ellenünk az, aki előbb bekommenteli az eredménysort. Ha ez 15:30-ig nem történne meg, akkor az játszhat, aki a 15:33:33 időponthoz legközelebb eső kommentben elhelyez egy tipposzlopot. (amennyiben Strigo vagy nagyon_halott küldött már tippeket e-mailben, akkor mindez tárgytalan, viszont ez esetben pöte bekaphatja a frissen polírozott kipufogómat)

Ellenfelünk ebben a fordulóban, Strigo a divatdrukker lesz, aki remek hajrájának és persze alnyuszi fair play díjas megoldásának köszönheti a lehetőséget.

Tippjei:

Blackburn-Wolves 1-1
Liverpool-Burnley 3-0
Man City-Arsenal 1-1
Pompey-Bolton 1-0
Stoke-Chelsea 1-2
Sunderland-Hull 3-1
Spurs-Man Utd 2-4
Wigan-West Ham 3-0
Birmingham-Villa 2-3
Fulham-Everton 0-0 

185 komment

Címkék: összefoglaló premier league pl tippverseny beharang jóslatok

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr311376522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

papercut 2009.09.12. 12:32:35

Adebayor most végre megmutatja... hogy miért is küldtük el a p...csába, Cesc meg hogy igazi vezér!
Man City - Arsenal 0:2

árcsimenning · http://mindenkihazudik.wordpress.com/ 2009.09.12. 12:34:17

@papercut: "Cesc meg hogy igazi vezér! " - ilyen névvel?:DDDD

popp · http://koncertblog.com/ 2009.09.12. 12:40:44

Csak egy apró kötözködés: Spalletti két l-lel írja.

poolfanati 2009.09.12. 12:41:40

na jó ha senki nem mondja ki, akkor én!
AHB angol posztokat akarok!

poolfanati 2009.09.12. 12:44:00

ki a Hollandus és a Kacsacsőrű?

egyébként a többi metafora nagyon találó:D

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.09.12. 12:58:19

azért nem hiányzott a kimaradt, mert gyönyörrel eltelve olvasgattuk a régebbit, és fel se tünt :). de ez meg mi volt, limerick? a jóslásnál...

Pety91 2009.09.12. 12:59:12

@poolfanati:
Gondolom Van der Saar és Ferdinand.
Nekem ezek is találók, főleg hogy külföldi fórumokon is Duckface-nek hívják Ferdinadot... :D

poolfanati 2009.09.12. 13:16:34

@Pety91: találók ezek is csak nem jöttem rá:D

Ferguson 2009.09.12. 13:23:42

Ferdinand elvileg játszani fog, hisz felépült, ha jól tudom...

Remélem megcsapjuk a tottenham-et, de ahhoz focizni is kell majd, a szenvedés nem elég :S

OFF: hova lehet küldeni rohrschachthoz képajánlatokat?

ManUtd 4ever

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.09.12. 13:33:05

...ezek a Nostradamus-próféciák, hát én lehidalok... :DDD

nordsee 2009.09.12. 13:49:33

... Modoros Tibi is csemegézhet...
Nagyon jó lett, grat!

ZenZo 2009.09.12. 14:04:04

Üveggömb, üveggömb
Öt döntetlent tippelni?
Merész, de fényes győzelem után belefér,
hogy Pöte úr kipufogója tovább csilloghassék...

(a poszt egyébként kiváló, kezd a szememben helyreállni a NST régi fénye)

Blackburn-Wolves: 1-0 (összeáll a BB támadósora)
Pool-Burnley: 2-0 (a Pool ismételt gázolása helyett ismét a kihagyott helyzetekről szól majd a meccs)
Citeh-Arsenal: 1-2 (ez a legnehezebb tipp, igazi háromesélyes meccs, de szerintem ezt behúzzák az ágyúsok)
Pompey-Bolton: 0-2 (a Pompeyn isten sem segít, nemhogy egy új tulaj)
Stoke-Chelsea: 1-3 (no comment)
Sunderland-Hull: 2-1
Spurs-ManUtd: 0-1 (ez már nem lesz meg a Spursnek)
Wigan-WHU: 1-2 (.)
B.City-Villa: 0-2 (a Villa hullámzó teljesítményéhez vagy ez, vagy az 1-1 illik, szerintem nyernek)
Fulham-Everton: 1-1 (a Fulham pont ennyivel erősebb a Wigannél)

davidmoyes 2009.09.12. 14:21:56

Az elnyomottak nevében tiltakozom.. :)
Ma ismét nyerni kell!
Billi és Johnny megmutathatja!

borgh 2009.09.12. 15:32:17

Blackburn-Wolves: 0-0
Liverpool-Burnley: 4-2
ManCity-Arsenal: 1-2
Pompey-Bolton: 0-0
Stoke-Chelsea: 1-2
Sunderland-Hull: 2-1
Spurs-ManUtd: 0-2
Wigan-WHU: 2-2
Bir.City-Villa: 0-1
Fulham-Everton: 1-2

ZenZo 2009.09.12. 15:32:27

@bedinger: abból ritkán sült ki jó dolog, hogy Isten fogja a kormányt, de Allah vezet.... ;)

ZenZo 2009.09.12. 15:44:27

fertály óra és nekiindulunk, rendes hiányom van ilyenkor az international meccsek után... 7 meccs indul egyszerre, hmmmm :)

Strigo 2009.09.12. 15:45:50

Baszki, negyed órát késtem, pedig tutibiztos tippjeim vannak.

borgh 2009.09.12. 15:47:54

@Strigo a divatdrukker: Természetesen tiéd az elsőbbség.

ZenZo 2009.09.12. 15:51:41

@Strigo a divatdrukker: nem fogd vissza magad, kíváncsivá tettél

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.12. 15:52:35

@alnyuszi: @Strigo a divatdrukker:

akkor hogy döntötök, srácok?

lehet úgy is, hogy Strigo tippel most, alnyuszi pedig egy következő alkalommal, de akár fordítva is.

Strigo 2009.09.12. 15:55:32

Blackburn-Wolves 1-1
Liverpool-Burnley 3-0
Man City-Arsenal 1-1
Pompey-Bolton 1-0
Stoke-Chelsea 1-2
Sunderland-Hull 3-1
Spurs-Man Utd 2-4
Wigan-West Ham 3-0
Birmingham-Villa 2-3
Fulham-Everton 0-0

ZenZo 2009.09.12. 15:57:20

Alapvonalszippantó úr az avatarjának köszönhetően igen közel került a 'látatlanban is messzemenően szimpatikus jóember' jelző kiérdemléséhez ;)

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.12. 15:57:53

@Strigo a divatdrukker:

köszi, akkor ezek élnek, mindjárt beszerkesztem, csak gyors elugrok a Tescoba.

alnyuszi pedig egy következő alkalommal tippelhet.

Strigo 2009.09.12. 16:02:05

Mé' nem a City-Arsenalt adják?

ZenZo 2009.09.12. 16:12:35

@Strigo a divatdrukker: miattam ;) jó lesz ez.

(egyébként az okos digi-EU2 variálás miatt gondolom)

jörgömös 2009.09.12. 16:16:27

nekem nem jön be a myp2p.eu, tudna valaki angol nyelvű linket az arsenal meccshez?

ZenZo 2009.09.12. 16:17:20

@tovaris konyec: chelsea meccshez
sop://broker9.sopcast.com:3912/7​7552

egyébhez:
atdhe.net/

undertow 2009.09.12. 16:21:23

valaki aki jobban ért hozzá majd magyarázza el nekem, hogy kalou miért kapta a sárgát, és cserélte szabadrúgásra a bedobást a ref. ha megszakadok se értem, valami új szabály?

jörgömös 2009.09.12. 16:21:50

@ZenZo: Köszi szépen, működik

poolfanati 2009.09.12. 16:44:35

ki ez a balfasz a burnley kapujában?

Ferguson 2009.09.12. 16:50:27

Iszonyat balfék ennek a city-nek a támadójátéka amúgy. Ha kicsit jobban odafigyelnének, lőhettek volna még legalább egy gólt...

ZenZo 2009.09.12. 16:55:54

hm, 54 perces első félidő, két Stoke sérült... kemény meccs, kb 3 perc folyamatos játékkal...

poolfanati 2009.09.12. 17:29:48

3-0ra vezetünk, jöhet ngog hogy befejelje egy méterről az utolsó percben:D

Kisvárosi Fojtogató 2009.09.12. 17:35:40

@ZenZo: Már vártam, hogy valaki dícsérje a posztot. De miért kell akkor is, amikor, csak oda van köpve a monitorra? Ez egyre rosszabb...

poolfanati 2009.09.12. 17:43:02

benajun mesterhármas:D
na ezért vajon hányszoros a szorzó?:D

Azazello007 2009.09.12. 17:43:59

Kövezzetek meg, de én ezért szeretem Adebayort:-P

lük 2009.09.12. 17:45:07

Szerintem szégyen, hogy egy ilyen ember viselhette az Arsenal mezét.

Azazello007 2009.09.12. 17:45:15

Vazz, közben agyonverik az Arsenal-t...

Azazello007 2009.09.12. 17:46:05

@lük: egyébként tényleg egy patkány, de Van Persie-nél még mindig szimpatikusabb.

Woland 2009.09.12. 17:46:54

hat az iksznek jobban orultem volna a Citeh-Arse-on de ha mar az nem lehetett akkor ez se rossz : )

come on Stoke!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.12. 17:47:35

(Hogy is írtam a Burnley-MU után? Egy normális topcsapat egy négyest gurítana ennek a Burnley-nek.)

(Mondjuk nem túl biztató a Lokira nézve, mert amikor a Pool egyszer lő egy négyest, olyankor mindig iszonyatosan elkapja a fonalat aztán...)

értelmetlen_nevű 2009.09.12. 17:47:41

az első meccsek után egy kicsit elragadtattam magam. szóval helyesbítenék, idén sem lesz top3-ban az arsenal. ez így nulla.

szeme közé, laposan! 2009.09.12. 17:48:26

donelly gömbje nem működik, a hirtelen szerzett előnye az első alkalommal csak egy utolsó utáni percben befújt kamutizenegyesen múlott... ;) A gömb ugyanolyan szar, mint tavaly, nem kell félni.:):)

Glory 2009.09.12. 17:48:39

van olyan arsenal drukker aki nem olne meg adebayort????

Kisvárosi Fojtogató 2009.09.12. 17:49:13

Közben kivégzik az Arsenált. Nem rossz nap.

lük 2009.09.12. 17:50:12

@Azazello007: Nálam egy szint a kettő, egoban mindenképp. A fejberúgás is vajon annak szólt, hogy tavaly nem ő rugta a legtöbb gólt?:) (Ars szurkolók létszámát bővítem.)

Glory 2009.09.12. 17:50:38

nem xar a meccs amugy.

jörgömös 2009.09.12. 17:51:13

Jól láttam, hogy Adebayor az Arsenal szurkolók elé csúszott ki?

Azazello007 2009.09.12. 17:52:52

@lük: az elég csúnya volt, én sosem voltam Arsenal-fan, de Rosicky góljának örülök, mert őt spec. szeretem.

Ferguson 2009.09.12. 17:53:22

@Csöncsön: egy normális topcsapat négyet gurított volna a sahtar-nak három hete... :D

Azazello007 2009.09.12. 17:54:39

Ez a City egyébként jobb pillanataiban bárkit elkaphat, csak a védelemmel vannak még gondok. Az utolsó tíz percben úgy mentek át rajtuk, ahogy akartak. Ha nincs Given, máshogy nézne ki a dolog.

értelmetlen_nevű 2009.09.12. 17:55:20

@Azazello007: Rosicky óriási király lehetne, ha egyszer le tudna nyomni egy szezont sérülés nélkül.

crouchy 2009.09.12. 17:55:46

bár ezt a mecccset tíz feletti gólkülönbséggel kellett volna megynerni, asszem most nagyon nicns okom elégedetlenkedni. még a Degen is pozitív meglepetés volt. A mai Burnleynél még a DVSCtől is többet várok az Anfielden.

Kisvárosi Fojtogató 2009.09.12. 17:56:30

A ManC hat lövése ment kapura, abból 4 gól. nem rossz.

lük 2009.09.12. 17:56:51

@Azazello007: Akkor már ketten vagyunk aki örült neki. Kíváncsi lennék egy Rosicky-Arsavin-Song-Fabregas-Nasri középpályára:)

crouchy 2009.09.12. 17:58:05

@Csöncsön: Mondjuk nem túl biztató a Lokira nézve, mert amikor a Pool egyszer lő egy négyest, olyankor mindig iszonyatosan elkapja a fonalat aztán... jah múltkor utána szoptunk a Villától:)

poolfanati 2009.09.12. 17:58:37

@crouchy: a burnley szar.
de ez a 4-4-2-es felállásunk nekem bejött! a burnley szépen felkészült torresből és gerrardból, erre kuyt és benajun remekelt:D

a loki meccsről: amikor a sajtótájékoztatón megkérdezik herczeg andrást a loki esélyeiről szerintem ezt fogja válaszolni: kiharcolunk 3-4 szögletet és abból szerzünk 1-2 gólt:D

Ferguson 2009.09.12. 17:59:53

Borzalom az arsenal védelme. Kapnak eddig meccsenként két gólt a szezonban. De az a lényeg, h toure nem fog hiányozni és adebayor sem LoooL :D (csak utóbbi fossa a gólokat eddig...)

poolfanati 2009.09.12. 17:59:56

@lük: "Rosicky-Arsavin-Song-Fabregas-Nasri középpálya"
hát nem valami betonfal, úgy lehetne átmenni rajta mint forró kés a vajon:D

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.12. 18:00:22

szomorú nap ez a hagyományos jóslási technikák hívei számára

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.09.12. 18:00:36

Adebayornak helyet kérek a köcsögválogatottban. Ez az ember egy szégyen.

Kisvárosi Fojtogató 2009.09.12. 18:01:26

Úgy látom, megint nekünk kell elvégezni a mészárosmunkát, a ManC-t helyre tenni. Benajun nyom nekik is hármat, aztán meg sem állnak a 10-dik helyig.

poolfanati 2009.09.12. 18:02:43

na bazzeg ilyen nincs...
nyert a chelsea

undertow 2009.09.12. 18:02:46

az es2 amatőr módon lemaradt a meccs végéről, malouda győztes gólját már nem adták.

Strigo 2009.09.12. 18:03:37

Bár a Eurosport2 lemaradt róla, de a cselszkinek köszönhetően lett egy telitalálatom, már ha hinni lehet a livescore-nak.

Woland 2009.09.12. 18:03:58

nem lehetett azt mondani hogy nem erett a gol a Cselszkinek.

nem lattam az egesz masodik felidot - tenyleg oda is ra kellett tenni 5 perc hosszabbitast?

lük 2009.09.12. 18:04:20

@poolfanati: majd a labdabirtoklás. Kérdezd csak meg Csöncsönt, hogy célravezető ;)

poolfanati 2009.09.12. 18:05:38

@lük: nem akarok azzal jönni hogy a barca nem játszott egy komoly csapat ellen sem...
... ezért nem is jövök.

Ferguson 2009.09.12. 18:06:06

A chelsea az utolsó percben nyert megint? Hmmm micsoda meglepetés... :)

Kisvárosi Fojtogató 2009.09.12. 18:06:46

@poolfanati: Nem baj, majd mi megmutatjuk nekik, mennyit érnek valójában. Pünkösdi az ő királyságuk.

crouchy 2009.09.12. 18:11:28

Off: mit kell akkor ítélni ha a kapuba tartó labdát úgy állítom meg hogy lekapom a cipőm és bedobom elé?

értelmetlen_nevű 2009.09.12. 18:14:00

@crouchy: picsánrúgást, 11 méter nekifutással.

papercut 2009.09.12. 18:14:01

Kicsit elegem kezd lenni a bíráskodásból Angliában.... Adebayort simán ki kellett volna szórni (4!! olyan esete volt, ami sima sárga, ehhez képest a végén a gólörömért kapta csak meg) +ott az Barry kezezés.... Nem voltunk jók, de egy kicsit durva, hogy mennyire szopatnak a bírók az Eduardo-ügy óta!

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.09.12. 18:14:59

@crouchy: pontosan nem tudom, de játék közben nem veheted le a cipőd a pályán - szóval sztem tizenegyest, vagy közvetlen szabadrúgást.

crouchy 2009.09.12. 18:17:17

@heinrich: akkor ezek szerint gólt sem lehet így szerezni.

Titi120 2009.09.12. 18:18:33

Adebayor - Balotelli csatársort akarok a közeljövőben, lehetőleg az Interben. :)

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.12. 18:20:25

@ZenZo: akkor nyilván semmi sem fog visszatartani attól, hogy meghívj egy sörre szombaton. :)

bár ez csak az átmeneti avatarom, amit Dzsudzsi bíztatására vettem fel, hamarosan visszacserélem.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.12. 18:21:44

@crouchy: ha bármilyen tárgy segítségével a labdához érsz, az ugyanolyan elbírálás alá esik, mint ha kézzel tennéd.

Strigo 2009.09.12. 18:23:15

Fletcher-Scholes-Anderson-Giggs középpálya, ezzel meg mi a terve az öregnek?

füligjimmy77 2009.09.12. 18:25:26

A jövő heti tippelés jogáért lehetne ez a kérdés. Ki volt Bentnernél rosszabb játékos az Arsenal kezdőjében? A váalszt nem tudom, valszeg a kilencvenes évek elejéig kellene visszameni.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.12. 18:28:09

@Strigo a divatdrukker: nem sok szélsőjátékotok lesz :D
igazából Giggs helyét nem látom, egyébként szerintem okés ez a középpálya.

értelmetlen_nevű 2009.09.12. 18:29:11

@értelmetlen_nevű: egyébként Bendtner a gyalázatos teljesítmény ellenére sem reménytelen eset. Csak nem az ilyen meccseken kellene játszatni. Persze Adebayor távozásával nem maradt túl sok csatár.

füligjimmy77 2009.09.12. 18:30:01

@értelmetlen_nevű: Nem értek egyet, ő csak tetűlassú volt.

poolfanati 2009.09.12. 18:46:45

a crouch-defoe csatárpáros igazi ereje abban rejlik hogy a védők elröhögik magukat amikor meglátják őket:D

jörgömös 2009.09.12. 18:51:55

@poolfanati: szerintem már nem röhögnek Defoen :)

poolfanati 2009.09.12. 18:55:10

@tovaris konyec: egyszer röhögtek rajta és rögtön megbánták:D crouch is rúg/fejel majd egyet hogy megmutassa csúnya dolog kiröhögni másokat:P

Woland 2009.09.12. 18:57:30

felesleges szabalytalansag volt, a faszert adunk mindig eselyt a nyugdijasnak.

poolfanati 2009.09.12. 18:59:22

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: szerintem most giggs helyét is látod...

poolfanati 2009.09.12. 19:00:10

@Woland: ráadásul palacios nem sárgát hanem pirosat érdemelt volna azért a szabálytalanságért...

psychocska 2009.09.12. 19:01:10

@Woland:
a nyugdíjas :)
szeretnél te a ****** csapatodba ilyen nyugdíjast ;)

Woland 2009.09.12. 19:01:46

@poolfanati: szerintem meg nem, a sarga jogos volt talan.

poolfanati 2009.09.12. 19:03:57

@Woland: hátulról páros lábbal az nem szép dolog...

Woland 2009.09.12. 19:04:42

@psychocska:

kabe csak pontrugasbol van eselye barmit okozni. a rugotechnikaja persze bamulnivalo.

Woland 2009.09.12. 19:08:04

@poolfanati: szerintem nem volt veszes sem pedig veszelyes. reszemrol ennyi.

Woland 2009.09.12. 19:12:54

a kurva mandineres mindenit...

Ferguson 2009.09.12. 19:13:29

ANDERSON!!! KIBASZOTT JÓ A CSAPAT MOST! :)

poolfanati 2009.09.12. 19:15:01

anderson gól? szerintem a white hart lane-en emiatt megszakadt a tér-idő kontínuum és egy fekete lyuk keletkezett ami egész londont magába szippantja majd...

Ferguson 2009.09.12. 19:19:56

Nagyon régen láttam ilyen jól játszani a csapatot. Talán utoljára az arsenal elleni bl meccseken, de akkor sem támadtunk ilyen jól! Vannak még gólok a csapatban remélem, a középpálya most remek, ez hiányzott eddig...

psychocska 2009.09.12. 19:20:53

@Woland:
ne menjünk bele Ryan Giggs érdemeibe szerintem mert egyedül többet ért el, mint a rottenham

azért idén is kiosztogat majd 1-2 gólpasszt meg rugdos 1-2 gólt, amivel az otthon ilyen szégyenteljesen játszó csapatokat simán hazavágják

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.12. 19:26:18

Keane látványosan tanácstalan Modric posztján, meg lehetne próbálni Kranjcart, bár a nagy húzás Dos Santos lenne, vajon őt miért nem nevezték?

Ferguson 2009.09.12. 19:32:43

Ryan Giggs' goal means he maintains his record of scoring in every Premier League season. So there. - gratula giggsy-nek :)

d3vnull 2009.09.12. 19:49:08

Csak megoldotta a pirosat...

psychocska 2009.09.12. 19:49:29

ejj Paul, ez a becsúszás még mindig nem megy :D

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.09.12. 19:50:45

ma, az öreg elő is kapott két új rágót...

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.09.12. 19:52:17

zsinórban a 2. nemles, ami a partjelzőnél les.

psychocska 2009.09.12. 20:08:47

RŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐNE

Feech 2009.09.12. 20:08:53

Rooney bőkezűen osztogatja a kötényeket.

undertow 2009.09.12. 20:21:48

The famous Tottenham Hotspur went to Rome to see The Pope
The famous Tottenham Hotspur went to Rome to see The Pope
The famous Tottenham Hotspur went to Rome to see The Pope
And this is what he said: Fuck off!!!

eddig jó a felvezetés a jövő heti rangadóhóz :)
bár jobban jártunk volna, ha a mu nem nyer, a bajnoki cím szempontjából inkább ők az ellenfelek mint a spuds.

Ferguson 2009.09.12. 20:27:31

Ez a mai MU közel járt a tökéleteshez. Scholes piros lapja nem hiányzott, de legalább meg tudta mutatni a csapat, h milyen akaraterő van benne. A középpálya uralta a játékot csak úgy, mint tavaly, amikor emiatt nyertük meg a bajnokságot. Anderson, rooney és evra szenzációsak voltak, vidic és rio óriásit küzdött hátul, fletcher főleg emberhátrányban villogot, de mindenki más hozott egy jó teljesítményt. REMEK volt! Go MU

Woland 2009.09.12. 20:27:46

@undertow: "inkább"????? ezt nevezem! ilyen bokokat ritkan kap egy csapat : )

Ronal-d'oh! 2009.09.12. 20:28:45

Hát ez a dupla bőrös gól mekkora állatság volt, arra kell keresgélni a szavakat egy ideig. Ez a MU alázta a Spurst, az az egy gól mintha nem is lett volna az elején.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.09.12. 20:30:25

Mekkora mákja volt a Spurnek, hogy csak fél órát játszottunk emberhátrányban.

Feech 2009.09.12. 20:33:04

Az Eurosport2-nek pedig szeretnék gratulálni, amiért a Stoke-Chelsea utolsó két percében a meccs összefoglalójával szórakoztattak, a Tottenham-Manchester után viszont b*ták újra megmutatni a gólokat.

Woland 2009.09.12. 20:34:41

siman jobb volt a Utd. igy nem is idegesit annyira az egesz, bar igy nem varok sokat a stamford bridge-i meccstol sem. kurva Bowyer.

Ferguson 2009.09.12. 20:35:55

Jövő héten, főleg ha így játszunk, nem lesz tényező a city, pláne nem az OT-n... :)

sAp 2009.09.12. 20:41:45

nna,ez igen,első félidőből csak a tham gólt láttam plusz összefoglalót, de a második félidőben tényleg úgy tűnt,alakul a dolog. fostert átmenetileg megkövetem, az a nagy védés nagyon kellett,akkor még lehetett volna keresnivalója a spursnek, klasszis megmozdulás volt+elég magabiztosnak tűnt végig. evra kvázi balszélsőként játszott a 2. félidőben, jobban mint nani a meccseinek 90%án:) összességében még egy-két embernek kéne igazán formába rázódnia, de azt már most ki lehet jelenteni, hülyeség, hogy idén nem az aranyéremért megy a csapat. rooney lövi a gólokat, ha végre berbatov is elkezdené, annak nagyon örülnék. középpálya még néha akadozik, volt pár hajmeresztő labdaeladás 16os előtt (pl.gólnál), de mondjuk legalább nem csak előrebaszdossák a labdákat.

sajnos idén a chelsea nyomja a 90+ perces gólokat, fejben megint nagyon ott vannak, talán mint mourinho idején,ebből szép meccs lehet. főleg h a pool sem tűnik reménytelennek.

közben dzsudzsák és juhász is gólt lőtt, f*szért nem egy-két meccsel korábban...

Ferguson 2009.09.12. 20:45:22

@sAp: szerintem berba is betalált volna, ha nem kell kényszerből lehozni scholes pirosa miatt. Az első félidőben berba is óriásit játszott, más kérdés, h kihagyott egy órdító helyzetet. A city-t owen - rooney - berba sorral támadnám otthon jövő héten... :D

sAp 2009.09.12. 20:55:02

@Ferguson: na ja,első félidőt nem láttam,csak a helyzeteket. amíg rooneynak így megy,és mondjuk giggs így osztogat, addig sok baj nem lehet, de ha nem, akkor én berbában nem látom h majd ő...owen dettó,egyelőre kevésnek éreztem,szóval én őt hagynám még padon. berbatov legalább elég hasznos ha nem is lő gólokat,owenben ezt nem látom spec. mondom,igazából csak a saját térfeles labdaeladások,csínbe adott labdák voltak zavaróak most. ez nagyon szép eredmény volt, a t'ham rohadt erős csapat, ehhez képest egész jól sikerült leszedni őket a pályáról. sztem nagyon nem illik a képbe a crouchra ívelgetés, legalább is elég egysíkú volt sokszor a játék,persze valszeg modric hiánya miatt is van ez az ötlettelenség.

city-t jövő héten szét kéne kapni, remélem given nem úgy fog védeni mint mindig a united ellen...

Strigo 2009.09.12. 20:55:13

Fletcher valami nagyon nagyot játszott, pedig a jobbszél nem is az ő posztja, nálam ő a meccs legjobbja.
Scholes lapját erősnek érzem, nem játszott durván, és a lábát is visszahúzta az esetnél, csak Huddlestone eljátszotta, hogy arcon lett térdelve. Ha ezen (meg a két-három lesszitun) ment volna el a meccs, nagyon ideges lennék, de szerencsére többen is két ember helyett küzdöttek, és a 3-1 még a Spursre nézve hízelgő.

Nem mellesleg asszem behozhatatlan előnyre tettem szert a tippversenyben, újabb pont a kommentelőknek.

Ferguson 2009.09.12. 21:29:42

Amúgy ha nem lenne messi és a barca remek szezonja, akkor rooney igencsak ott lenne szerintem az év végi szavazásokon az élen. Arról nem is beszélve, h tavasszal magasan a legtöbbet "dolgozó" játékos volt a nagycsapatok spílerei közül a védekezése és középpályás besegítései miatt. Most meg inkább a góllövésben jeleskedik. Nálam ő magasan a 2009-es év embere a barca játékosait leszámítva. Teherbírása és alázata mindenkit üt és legalább olyan remek focista is. Go Wayne!!!

neeson 2009.09.12. 21:36:11

@Ferguson: Tavaly ősszel jobb volt, mint tavasszal, igaz, tavaly ősszel, mikor enm volt sérült, akkor csatárt játszott.

Érdekes, h annyira azért nem ismerik el más országokban, egyedüli kivétel talán Olaszország, az olasz edzők imádják.

SamS 2009.09.12. 21:42:39

@neeson: Spanyolországban meg csomóan alulértékelik (szurkolók persze), hogy ha a La Ligában játszana, akkor kiröhögné mindenki, hogy milyen ügyetlen. Ha fitt tud maradni huzamos ideig, akkor nem hiszem, hogy idén is 20 gól alatt termel. Bár a mostani formáját elnézve, a 30-at sem tartom kizártnak minden fronton.

Engem is csak Berba formája aggaszt. Mintha elfelejtett volna gólt rúgni vagy én nem tudom, de a Spursben sokkal lazább volt és minden helyzetét berúgta. Bár azért ma elég szépen tartotta a labdát, megint faragták rendesen, nem volt rosszabb mint az átlag.

Ferguson 2009.09.12. 21:58:20

@SamS: "akkor kiröhögné mindenki, hogy milyen ügyetlen." - ügyetlen? Azért ezt nem mondanám. Akkora gólokat akasztana, h csak úgy zengenének a stadionok. De egy ilyen tehetség ne is pazarolja a karrierjét a la liga-ban... :)

mann 2009.09.13. 07:39:14

És pont erről a meccsről maradtam le.
Az összefoglaló alapján nagy meccs lehetett, a Sonka gólon pedig óriásit röhögtem :)

United82 2009.09.13. 11:44:11

a kezdő és az első 10perc után nem hittem volna hogy 3-1re nyerünk, de tegnap megmutatta a csapat hogy sosem szabad leírni őket.
Az is sokat mondó hogy a kiállítás után mekkorát hajtott a csapat és hogy mekkorát játszottak utána.
Andó góljának nagyon örülök és mellette jól is játszott.
De Evra,Giggsy,Rooney is remek volt és hát persze Fletcher aki főleg a kiállítás után visszakerült be középre és minden Spurs támadást megállított. Fletcher elképesztő...simán benne van a top5 DM-be a világon. Fergie tud valamit. És ha esetleg Owen H visszatérése után olyan lesz mint régen akkor egy Owen H,Fletcher kpályán senki nem fog átmenni egykönnyen...sőt..szinte sehogy:)

Rooney meg amióta tényleg az a dolga hogy gólt lőjön azóta 6meccs 6gól. Ennyi:)

2 hete megvertük a 100%os Arsenalt 0-1ről, most megvertük a 100%os Spurst 0-1ről, jövőhéten jön a 100%-os City, tőlem lehet 0-1 az 5.ik percben, majd fordítunk:)

man city 2009.09.13. 16:44:06

10-ből 2 eltalált kimenetel

Everton még csak most játszik majd

versikék sok energiát felemészthettek, a tippekre már nem maradt idő :D

ha soha nem láttam volna angol focicsapatot, 10-ből kettő kimenetelt akkor is eltalálnék valszeg, vakon tippelve,nyilván nem a fixeket,mint az nst

de ha nem, legalább lenne mentségem:D

pontos végeredményt tippelni egyet se sikerült, jó mondjuk az nehezebb is...

MU-Man City-re ne jósoljatok City győzelmet,mert nem jön be akkor (se ?!)

man city 2009.09.13. 17:08:04

a Pool új mezszponzori szerződést kötött , elvileg jövő évtől , amivel évi 20 M-t kapnak majd

megy a hiteltörlesztésre ?
vagy megveszik Molinaro-t ?

amúgy hogy a francba nem igazolt Rafa komolyan ?

januártól csak azt hallottam tőle(*),hogy a MU többért igazolhat,ezért jobbak, de majd most nyáron vesz 2-3 minőségi játékost

*. na meg szívatta Fergusont:D

közben jött 2 játékos, és ment 2 legalább olyan komoly

ennyire nincs pénz ? bezzeg Robbie Keane-re volt

sztem ha hajlandó lenne feláldozni vmelyik trófeát BL/PL, és 100%-ig arra koncentrálnának, meg tudnák csinálni vmelyiket,legalább egy BL-döntőt

csak ezt nem nyelné be egy scouser se sztem:D,bár 2005-ben megcsinálták, csak nem előre eltervezett módon

man city 2009.09.13. 17:16:18

Robinho pedig 4 hétre kidőlt, erre jó a válogatott szünet, és a válogatott meccsek

Tevez is ott sérült meg

amúgy tudtátok,hogy a City cserepadja az egyik legerősebb,ha csak a játékosállományt nézzük ?:D

Glory 2009.09.13. 18:22:35

man city neked nagyon xar napjaid lehettek. take it easy mate.

ZenZo 2009.09.13. 19:14:33

na igen, ezek igazi toto-gyilkos eredmények voltak, szokatlanul sok gólos fordulóval. Én mondjuk legalább 7 esetben eltaláltam a végkimenetelt, de telitalálat egy sem lett.

Strigo 2009.09.13. 19:22:49

Ha jól számoltam, 10-1 lett a tippverseny :)

Walmer 2009.09.14. 08:54:01

Alig láttam valamit ebből a fordulóból, de amit igen az tetszett, de nagyon. Remélem az eddig az Arseanl faszát szopkodók végre visszavesznek egy csöppet és elgondolkodnak azon a tényen hogy az utóbbi 5 évben mindig 1000 gólokat rúgnak az első 3 meccsen a "fiatalok" aztán beindulnak a nagyok.
A Citybe meg ki mondja hogy kell Robinnyó, meg Tévez?
A Spurs - MU meccs 2. felét láttam még, valami eszelős volt, amit a UInited bemutatott. Hiányzik az a majom CRonaldo valakinek?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.14. 09:01:43

@Walmer: nézd akkor az utolsó 10-12 évet... és sorold fel a sokkal eredményesebb csapatok nevét... szólj, ha eljutsz 5ig.

Walmer 2009.09.14. 09:23:21

@imici77: utolsón 10-12 évről szó nem volt. 10-12 évvel ezelőtt nem folyt a vízcsapból, hogy a "kölykök" mecsoda szuperfocit játszanak. Az utóbbi 5 év viszont másról sem szól. Aztán hál' isten jön a kijózanodás. (kedvencem ebből a sorozatból Hajdú B. egyik Arsenal-MU közvetítése, ami kölykök a férfiak ellen alcímet viselte élén a 27 éves Arsavin kölyökkel, meg a 23 éves Rooney férfival.)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.14. 09:26:09

@Walmer: akkor röhögj az utolsó "sikertelen" 5 éven...

Walmer 2009.09.14. 09:29:06

@imici77: azt teszem...
Ne tudd meg milyen jól szórkoztam, mikor a tiniknek a nyugdíjas Bellamy, meg az öreg feka Wright-Phillips rúgott gólt.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.14. 09:34:27

@Walmer: gondolom most meg készülsz, h a hétközi nemzetközi fordulóban vajon rúg-e gólt esetleg ade, ugye?

jah, vagy most divat belga szurker lettél erre a hétre?

Walmer 2009.09.14. 09:43:14

@imici77: Adebayor gólra kb. annyira készülök, mint egy beöntésre. A faszitól hányingerem van és többek között azért is utálom a csapatodat meg drágalátos edzőjét, mint a szart, mert ilyen surmó parasztokat szabadítottak rá az angol bajnokságra, mint adebayor.

nils_h 2009.09.14. 10:13:27

@Walmer: remélem meg is kapod a beöntéseket minden Adebayor gólnál! mozgalmas heteken lehetsz túl...
"ilyen surmó parasztokat szabadítottak rá az angol bajnokságra, mint adebayor": pl. Roy Keane neve mond neked valamit?

Walmer 2009.09.14. 10:40:22

Roy Keane egy karakter volt, mint ahogy George Best, vagy Paul Gascoigne. Adebayor meg csak egy kis paprikajancsi, aki a PL-ben büdösíti a levegőt.

Tika_ 2009.09.14. 11:22:40

"ManCity-Arsenal:
Egy önjelölt császár születik [...] Inkább hasonlít mészároshoz, mint fejedelemhez"

Jól fogom, hogy ez nagggyon el lett találva? :)))
Ezért simán megérte olyan csúnyán kikapni :)))

nils_h 2009.09.14. 12:39:49

@Walmer: Roy Keane egy karakter volt. Aztán egy surmó paraszt lett. Végül szerencsére edző lett belőle.

United82 2009.09.14. 12:49:36

Azért vasárnap nem lesz rossz nap a PL-ben.
Chelsea-Spurs, United-City meccsek, már most várom a hét utolsó napját....pedig addig lesz egy BL forduló is....de jelenleg a vasárnap jobban érdekel:)

Még egy golod.
"Névadóm" Rooney 6.-ik idei meccsén 6.-ik gólját szerezte.Hát ez van ha a góllövés az első számú feladata:) És a Spurs ellen amit a második félidőben nyújtott az egyenesen parádés volt. (mondjuk Evra,Giggsy és Fletcher is megérne egy-két dicsérő szót:))

t.o.d. 2009.09.14. 13:00:25

@nils_h: Na azért Roy Keane letett egy pár dolgot az asztalra. Annyit mindenképpen, hogy megérdemelje, hogy ne lehessen egy lapon említeni Adebayorral.

Roy Keane Igazi szigetországi labdarúgó volt, fanatikus, és időnként kíméletlen. Adebayor meg egy hálátlan kurva, akinek csak meg kell lobogtatni néhány tízezer fontot, és elfelejti, hogy a Gunners, Wenger, meg Henry csinált belőle sztárt, nem kéne az ex-szurkolókat provokálni, meg excsapattársakat arcba talpalni.

t.o.d. 2009.09.14. 13:03:19

@Rooney82: remélem, nem egyszerre lesz a két meccs, és mindkettőt adja a Eurosport2. A feleségem vasárnap megint boldog lesz.
"-Szívem, pakolj be a kocsiból légy szíves!
-Szünetben jó lesz?
-Az mennyi idő?
-Úgy 47 perc még..."
:-)

Boodler 2009.09.14. 13:09:28

@t.o.d.:
eurosport.yahoo.com/football/premier-league/2009-2010/results/2009_09.html Úgy néz ki más időben lesz, de nem az van, hogy a digi adja a Chelsea meccseket?

Egy kérdés:
Valaki tudja, mikor kezdett utoljára ilyen jól a MU? (Remélem nem a végén lesz meg a böjtje...)

Más, tök off:
Uefa-s játékot nyomja valaki?
en.uclfantasy.uefa.com/

United82 2009.09.14. 13:15:06

@B1:
Pontosan 06/07-ben.
5m 4gy -d 1v 12p 11-3 (még a gólkülönbség is azonos, annyi a különbség hogy akkor az arsenal, most meg a burnley nyert 1-0ra a United ellen)

Egy tuti a tavaly és tavalyelőttinél (8-8pont az első 5meccsen) jobb a kezdés.

t.o.d. 2009.09.14. 13:49:22

OFF

NST, mi a helyzet a kupával? Megvan a mezőny? Tájékoztatást kérünk! :-)

ON

ZenZo 2009.09.14. 14:29:38

@B1: Nem, már csak pölö a hétvégén is az E2 adta a meccset, na jó, egy részét, mer a lényeg ugye lemaradt... :fejcsóválás:

Ami pedig a Digit illeti:
"...a PL-meccsek közvetítési jogait 2007 óta birtokló Eurosport nyilván a várt reklámbevételek elmaradása miatt úgy döntött, hogy fordulónként néhány meccs sugárzásának jogát eladja a DigiSportnak. A nyáron indult csatorna heti két meccset vett meg, ám nem konkrét csapatok találkozóit, ahogy arról szó volt, hanem két találkozó választásának jogát.

Hogy egyszerűbb legyen: fordulónként – legalábbis hétvégén – öt meccsen adott eddig az Eurosport 2, szombat 13:45, 16, 18:30, vasárnap 14:30 és 17 órakor. Mostantól a kijelölt öt mérkőzésből kettőt választ a Digi, további három marad az ES2-n.

A választás nem időponthoz kötődik, hanem attól függ, melyik meccs a legizgalmasabb, ezen rangsor alapján a második és a negyedik találkozó lesz látható a Digisporton. Tehát a rangadókat minden bizonnyal továbbra is az ES2-n követhetjük..."

PL: E2+Digi
BL: Tv2+Digi
FA: Sporklub
CC: Sport1, Sport2 - világos, nem?! :)

Boxi_911 2009.09.14. 14:46:23

@B1: Más, tök off:
Uefa-s játékot nyomja valaki?
en.uclfantasy.uefa.com/

Mi ennek a célja? Mit kell itt csinálni?

raoul_duke 2009.09.14. 15:41:52

@t.o.d.: az a helyzet, hogy ki fogtok kapni tőlünk!! ;)

t.o.d. 2009.09.14. 16:09:53

@raoul_duke: ne haragudj, csapatnév nélkül ez komolytalan. Szilárd meggyőződésem, hogy csapatunk kvalitásairól lila gőzöd nincsen, mint ahogy nekem sem, sőt én még sosem láttam őket. De hogy a Ti (névtelen?) csapatotok nem lehet akadály, az tuti! :-)

@imici77: jól mondom, csk? :-) ugye kezdő leszek? :-)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.14. 16:14:06

@t.o.d.: még két sör, és komolyan el kell gondolkoznom, hogy muszáj a kezdőbe egy tehenes is... :)

raoul_duke 2009.09.14. 17:08:24

@imici77: @t.o.d.: hamarosan kiderül a csapatunk neve, de egyelőre nem árulhatok el ilyen belső információkat.

Úgy épül fel a kampányunk, hogy apró adagokban csepegtetjük az információt, így bekúszik szép lassan mindenhova. Mire észbe kaptok, pénteken már ti is nekünk fogtok szurkolni.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.09.14. 19:30:38

@Tika_: igazából, ha megnézed azokat a részeket, amiket nem idéztél, akkor rájössz, hogy a főzet itt sem működött tökéletesen...

amúgy a "csúnya vereséggel" kapcsolatban nem bírom megállni: ha 84 percig tartanak a meccsek, akkor ény nyerek :)

ettől függetlenül Strigónak jár a gratuláció, én pedig szégyenemben addig fogom ezt a papírzacskót viselni a fejemen, amíg valahogy ki nem köszörülöm ezt a csorbát.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.14. 23:30:18

@raoul_duke: oké, hogy hetedikek legyetek, ne utolsók rúgott gól nélkül... :)

találkozunk a pályán, hidd el, ágyúval vagyunk és nem félünk használni...! :)

raoul_duke 2009.09.14. 23:42:24

@imici77: na, már majdnem működik is! Whiskyvel, szivarral egyébként készültök? Mennyire veszitek "angol sportemberes"-re az eseményt?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.14. 23:47:29

@raoul_duke: mennyire készülünk? jól akarjuk érezni magunkat a tornán... és győzni MINDEN ÁRON!!!!

:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.09.14. 23:50:15

@raoul_duke: amúgy most telefonáltam körbe a Srácoknak, már mindenki otthon alszik... vérprofin készülünk, láthatod! :)

raoul_duke 2009.09.15. 00:28:47

@imici77: én a bírókat hívogatom.

United82 2009.09.15. 07:19:30

Jövőre az FA is bevezeti a saját nevelésű kvótát, illetve maximalizálják a keretet 25főben.
Ahogy nézem a Unitedet ez nagyon nem érinti mert jelenlegi keretében 12olyan játékos van aki saját nevelésűnek minősül és elvileg 8-nak kell lennie.
Örülök ennek a dolognak!

undertow 2009.09.15. 12:40:43

nem kell 8nak lennie.
25 db 21nél idősebb játékos lehet, és ebből max 17 lehet nem home grown, a többi 8 csak az lehet. home grown az, aki 21 éves kora elött 3 évig edzett egy angol vagy walesi klubbal. ezen felül bármennyi 21nél fiatalabb lehet a keretben.