Volt itt nemrég egy poszt, amelyben a Bundesliga kabalaállatait mutattuk be nagy sikerrel, ezért mindenképpen folytatni szerettük volna a kezdeményezést, de Olaszországban foci van, úgyhogy semmi szükség idióta plüssállatokra a pályák szélén. Stadionokra már sokkal nagyobb szükség lenne, azok viszont – szemben a Bundesligával – nem nagyon vannak, ami azért furcsa, mert az olaszok is pályáztak velünk együtt legutóbb. Az alábbi posztban végigvesszük a Serie A összes stadionját, hogy lássuk, miről beszélünk, amikor ebben a posztban azt mondtuk, nem különösebben rózsás a helyzet ezen a fronton Olaszországban.
Milánóban a Milan a San Siróban (a szent nevét viselő kerületben húzták fel, innen a név) játssza a hazai meccseit, az Inter pedig Giuseppe Meazzában, és bár a két név ugyanazt a létesítményt takarja, egyikük csapat szurkolóinak sem jut eszébe, hogy a másik néven emlegesse a szentélyt. Az épület a milánói önkormányzat tulajdonát képezi, a hivatalos neve az Inter által használt, a legendás játékos 1979-es halála után egy évvel keresztelték át, pedig a Nerazzuri csak a második világháború után költözött át a már 1926-ban átadott stadionba. Az eredeti 35 ezres befogadóképesség 1939-ben megnégyszereződött, az átépítés után azt hazudták mondták, hogy 150,000 néző fér el, majd a Heysel-tragédia után biztonsági okokból megnyirbálták a széksorokat. A 90-es vb előtt mintegy 30 millió dollárt szántak a felújítására (nekünk, magyaroknak nem kell magyarázni, hogy lett végül majdnem a triplája a végleges költség), ekkor érte el a mostani 85,700-as méretét. Azóta még kapott sajtópáholyt (2002), de szignifikánsan ettől sem lett kisebb, valahol 80 ezer körül lehet a teltház, de az úgyis csak kétszer van egy évben. A stadion az UEFA értékelési rendszerében a maximális öt csillaggal bír, a benne játszó két csapat mezén összesen kettő van.
A római Stadio Olympico 1937-ben nyitotta meg kapuit, és annak ellenére nem bontották le azonnal, hogy a későbbi stadionavatón a magyar válogatott a még zsenge pázsitba döngölte az olasz válogatottat (0-3). Az Olympico - a többi olasz stadionhoz hasonlóan – rohadt nagy, sokkal nagyobb, mint amekkorára igazából szükség lenne, hiszen évente ez sem telik meg többször, mint 2-3 alkalom. A két bérlő összecsapása mindig az év eseménye, de volt már itt Eb- és vébédöntő is, arról nem is beszélve, hogy az idei BL-döntő helyszínén korábban a Liverpool és a Juventus is elnyerte a meglehetősen ocsmány kupát. A méretéről egymásnak ellentmondó híreket találtunk, egyes források szerint 80,700 néző fér be, a wikipedia szerint viszont csak 72 ezres. Az idei döntőre gatyába rázott stadion ellen szól, hogy a megközelítése során szinte lehetetlen elkülöníteni egymástól a szurkolókat, illetve el lehet, csak a megye összes rendőre kell hozzá. Mivel idén jó eséllyel lesz angol csapat a döntőben, a pofozkodás gyakorlatilag biztosnak vehető.
Torinóban
A Marassiról azt mondják, akik voltak ott, hogy Olaszország legjobb hangulatú stadionja. Genovában is társbérletről beszélhetünk, a Genoa mellé ugyanis bepofátlankodott az 1909-ben átadott stadionba a Sampdoria is. Az egyik legrégebbi építésű arénát hivatalosan Stadio Luigi Ferrarisnak hívják, a névadó természetesen a Genoa történetének egyik nagy alakja, a Marassi név a San Siróhoz hasonlóan itt is a kerületet jelöli, ahol az épület áll, de sok helyi csak U campu du Zena (a genovai pálya) néven emlegeti. Az eredetileg 20 ezer férőhelyes stadiont az 1990-es vb-re újították fel – igazából lebontották, és egy újat rántottak fel a helyére -, és bővítették 37 ezressé, de a híradások szerint 1949-ben 60 ezren szorongtak a lelátókon egy Olaszország-Portugália meccsen. A Marassi egyedi kialakítása az egyik legkönnyebben felismerhető stadionná teszi a genovai arénát, a furcsa tornyok okát mi magunk a felnégyelt edzők tagjainak kihelyezésében véltük megtalálni, egyébként pedig ha választanunk kellene, hogy hol nézzünk városi derbit, biztosan Genova felé vennénk az irányt.
Itt véget is értek a társbérletek, az alábbi építményeket már mindenhol egy csapat próbálja megtölteni több-kevesebb sikerrel. Szicílián például ez leginkább a csapat játékától, és a tabellán elfoglalt helyezésétől függ: például a Stadio Renzo Barbera mind a 37 ezer ülőhelyét elővételben eladták 2004-ben, amikor a Palermo 30 évi vegetálás után visszajutott a Serie A-ba. Essünk túl a neveken: 1932-es átadásakor Stadio Littori (fasiszta-alert!) néven futott, ekkor még nem volt lelátó a kapu mögött, majd 36-ban egy spanyol polgárháborús hős után Michele Morrone nevét viselte egy darabig. Aztán jött a Stadio La Favorita, egészen 2002-ig így is hívták, akkor kapta jelenlegi nevét az egykori elnökről - a mostani elnök, az elmeháborodott Zamparini egyébként le akarja bontatni. Az egykori 50 ezres stadion szintén helyszín volt a 90-es vb-n, akkor kapott a két főlelátó székeket, így érte el a jelenlegi befogadóképességét. A többi olasz arénához hasonlóan szép, és hangulatos, ha tele van, romos és nyomasztó, ha nincs.
Nagyjából ugyanez elmondható a San Paolóról is, Nápoly büszkesége 60 ezres kapacitásával a harmadik legnagyobb stadion Olaszországban. Szicíliával ellentétben itt nem is kell, hogy menjen a csapatnak, a Serie C nézőrekordját (51,000) itt regisztrálták. Minden idők legkönnyebb találós kérdése következik: vajon kiről akarta a város elnevezni az épületet? Olaszországban azonban van egy olyan törvény, hogy nem lehet középületeket külföldiekről elnevezni, az illető pedig argentin (ha még most sem, akkor fingom nincs, hogy navigáltál ide erre az oldalra). Egy tudathasadásos állapotot muszáj felidéznünk a stadionnal kapcsolatban. Az 1990-es vb-n Olaszország Argentínával játszott itt, a szurkolók pedig nemcsak nem fütyülték ki a vendégek himnuszát, de tanácstalanul ácsorogtak, hogy akkor most mi a büdös francot csináljanak (a csapat történetének két scudettója közül az egyiken még meg sem száradt a pezsgő a vitrinben). A meccs végül 1-1 lett, a büntetőpárbajt Argentína nyerte, az utolsó lövő pedig nem más volt, mint… igen.
A firenzei Stadio Artemio Franchiról biztosan sokaknak az üvegfal jut eszébe, ami egyébként sok olasz stadionban megtalálható, de sehol nem olyan közel a pályához, mint itt. Az 1931-ben átadott aréna a Giovanni Francesco Berta helyén épült fel, az utolsó felújítást itt is a 90-es vb-hez köthetjük. Akkor beépítették a futópályát, így lett a 32 ezres stadionból a jelenlegi 47 ezres, de a rekord nézőszám itt is jóval több ennél, az Inter ellen csaknem 60 ezren szorongtak a lelátókon. A névadó a klub edzője, későbbi szövetségi elnök, aki tragikus hirtelenséggel, autóbalesetben hunyt el 83-ban.
Méghozzá Sienában, és micsoda meglepetés, a toszkán csodaváros (sokan egész Olaszország legszebbjének tartják) szerény stadionját is a jeles sportvezetőről nevezték el. A szomszédos Firenze létesítményéhez képest az itteni Franchi inkább a diósgyőri stadionra emlékeztet, csak itt van szponzor is, amit mutat, hogy tavaly a roskatag sporttelep nevéhez a bank kérésére hozzácsapták a Montepaschi Arena nevet. Egyébként van előnye is, hogy csak 15 ezres az aréna, mert így nem is tűnik olyan kevésnek 10 ezres átlag nézőszám, pedig nemcsak kevés, de a Serie A-ban a legkevesebb is. Hát így van az, hogy két stadiont is ugyanúgy hívnak Olaszországban.
A Lecce stadionjában a lúzerség szelleme kísért. A bazi nagy betonkaréj (tele persze ez is állat jól néz ki) 1966-ban épült, de tíz évvel később már újra dolgozni kellett rajta, mert omladozni kezdett. Ha már belefogtak, székeket is szereltek fel, a 20,000-es Stadio Via del Mare ekkor az ország egyik legmodernebbje volt, amikor pedig 85-ben a Lecce története során először feljutott a Serie A-ba, rögtön 55 ezresre kellett bővíteni. Az 1990-es vb egyik helyszínének szánták, ekkor a sajtópáholy miatt érte el mai, 40 ezres méretét, de hiába voltak készen elsőként az építkezéssel a lecceiek, Bariban masszívabb volt a lobbi, így végül Leccében nem rendeztek meccset. 2007-ben a csapat olyan rossz volt, hogy egy pályamunkást az Isteni Gyepen ütött agyon a játékosoknak szánt, de elkésett ménkű.
A Reggio Calabriában található Stadio Oneste Granillo azért néz ki tákolmánynak, mert az. Pedig a torinói és római átépítések után ez a legfiatalabb stadion egész Olaszországban, csak tíz éve épült fel a Michele Bianchi nevét viselő aréna helyén. Nem nagyon szép maga az építmény, csak akkor, amikor rengeteg ember takarja el, de ez nem olyan nagyon gyakori errefelé, a Reggina ugyanis jobbára a kiesés ellen harcol (azt viszont nagy sikerrel teszi). A 28 ezres stadion névadója természetesen a klub egykori elnöke, aki a Granata történetében először vezette a csapatot a Serie B-be, úgyhogy gyorsan megválasztották polgármesterré is. Dunai Antalt követeljük a parlamentbe!
Még egy gigantikus monstrum, ezúttal Veronából. 1963-as átadásakor igazi ékszeresládának (egy eredetileg 65 ezres létesítményt mégsem nevezhetünk doboznak) számított a Marc’Antonio Bentegodi, mely az első fedett lelátójú olasz stadionok között volt, természetesen a 90-es vb egyik helyszínét tisztelhetjük benne sőt, nyolcaddöntőt is rendeztek itt (Spanyolország-Jugoszlávia). Ez is olyan helyszín, ahol öröm játszani minimum 30 ezer néző előtt, mert a 20 ezer már csak fél házat jelent, a Chievo meg ugyebár egy fél szemeszter alatt csábít ki ennyit nézőt. A város nagyobbik része ugyanis a jelenleg a C1-ben senyvedő Hellas Veronának szurkol.
A bolognai Stadio Renato Dall’Ara egy igazi kis szakadék. Bár futópálya van körülötte, ami elvben úgy kinyírja a hangulatot, mint a stifolderes lehelet az első csókot, a síugrósánc meredekségű lelátók azért sokat dobnak a hangulaton. Az 1927-ben átadott stadka vb-helyszín volt, David Platt itt vágta a belgák hálójába a hosszabbítás utolsó előtti percében a továbbjutást jelentő gólt. A 40 ezres aréna természetesen itt is egykori elnökről kapta a nevét, és idén általában masszív fél házzal üzemel.
Az udinei Stadio Friulit kívülről sokan jól ismerik, a határ menti város arénája közvetlenül az autópálya mellett van, amit a Tarvisióból bőrdzsekikért utazók oda-vissza megcsodálhatnak. Fiatal építmény, 1976-ban adták át, pofásnak is mondható, de a kiszebráknak még abban az évben is gondot okozott a megtöltése, amikor a BL-ben szerepeltek. Nem kicsi ez sem, 40 ezren férnek be (az Udinese meccseire átlagban 17 ezer néző kíváncsi), a 90-es vb-n az E csoport küzdelmei zajlottak benne. Habi majd megmondja, építészetileg hülyeség-e, de azt tartják róla, hogy a müncheni Olimpiai stadionra hasonlít, csak az Udinese még megy egy kört az UEFA-ban, a Bayernt meg bucira veri a Barcelona. Ja, a tervek szerint a Friuli így fog kinézni nemsoká. Kivárjuk.
Szardínián nem adnak a külcsínre, jó ronda egy tákolmány a Communale Sant’Elia, pedig vb-helyszín volt ez is. Bocsánatos, hogy mertek nagyot álmodni az építők, 1970-ben bajnok lett a Cagliari (már akkor sem értette senki, hogyan), ezért nekiláttak, hogy a jövő nagy sikereit jó sokan nézhessék, és meg sem álltak egy 60 ezres hodályig. Aztán erre nem lett szükség, a vb-re átdolgozták kicsit, de még mindig közel 40 ezren fértek be, és ez így volt egészen 2003-ig, amikor a két kapu mögötti kanyar elé beraktak egy-egy mobillelátót, hogy csökkentsék a szurkolók és a pálya közti távolságot (átkozott futópálya itt is). Az eredmény ronda lett, de nem kicsit. Ment is a vita éveken át, hogy új stadion kell, az elnök hiába fizette volna saját zsebből, nem kapott engedélyt egészen két hónappal ezelőttig, úgyhogy örömmel jelenthetjük, augusztusban lerakják az új stadion alapkövét. Mondjuk annak a 12 ezer nézőnek, aki kijár, elég is lesz az a 20 ezres, amit terveznek.
A Serie A legósdibb stadionja a legnagyobb pálya köré épül (120x70m), a hangzatos nevű Stadio Atléti Azzuri d’Italia pont azt jelenti, amire mindenki gondol: éljenek sokáig az olasz sportolók! Nem volt nagy kunszt jobb nevet találni, mint az előző, a mártírhalált halt fasiszta, Mario Brumana nevét viselte sokáig az 1928-ban átadott építmény. Azért szokás szidni, mert nem elég, hogy ronda, de a kanyarokból nem lehet látni rendesen, ritkaság is, hogy mind a 24 ezer jegyet eladják Bergamóban, viszont a helyi ultrák hírhedten baloldali nézetei miatt kiváló kergetőzéseknek ad otthont az Atalanta-stadion környéke. A helyiek szeretik, és az a fontos.
Szicílián székel a Catania is, méghozzá a Stadio Angelo Massiminóban. A csapat egykori elnökéről elnevezett stadiont 1937-ben adták át, nem is nagyon nyúltak hozzá azóta, csak annyira, hogy befedjék a vendégszektort, ami előrelátó döntésnek bizonyult. A 24 ezres stadion jó hangulatú arénának számít, az elefántok átlagosan 18 ezren dübörögnek ki egy-egy bajnokira, kivéve, amikor a Palermo jön, mert akkor természetesen telt ház van. Így volt ez 2007 februárjában is, amikor a két szurkolótábor összecsapásában meghalt egy rendőr, a Massiminót pedig az év hátralevő részére bezárták.
Utolsó kommentek