Egy klub prominens vezetőjeként játékvezetőket kritizálni több szempontból is szerencsétlen lépés. Egyrészt a bírók elég összetartó bagázst alkotnak és annyira fontos szereplői a futballnak, hogy csapat következő mérkőzésén négyen is szerepet kapnak. Másrészt céltalan is, hiszen utólagos korrekció nem csikarható ki összeesküvés-elméletek kinyilatkoztatásával. Az annál inkább ellenérzést kellhet, ha a prominens vezető pályafutása vége felé a világ legkönnyebben eleső játékosának számított, aki bármilyen védővel való kontaktust hason fetrengéssel dolgozott fel. Egy kicsit furcsa a helyzet, mert bár kétségtelenül előfordultak bírói tévedések, de régen rossz, ha a Real Madridnak ilyenekkel kell foglalkoznia a kieső helyen tanyázó Athletic elleni hazai találkozó után. Persze lehet, hogy a játékvezetők okozzák a címvédő nehézkes menetelését, de az is elgondolkodtató, hogy a csapatban stabil kezdőként szereplő játékos nem az életkorából kifolyólag nem fér be az argentin olimpiai csapatba. Di Stéfano, Jorge Valdano és Redondo után szabadon. Az ítéletek miatt meg panaszkodjon a Numancia vagy a Deportivo. Egyébként mindhárom újonc nyert. A Barcelona és a Real Madrid is. A Valencia viszont nem. A Villarreal sem. Ők legalább még veretlenek. A Sevilla már nem az. Esett 33 gól. Pont amennyit jósoltunk. Tovább után részletek.

Vasárnap este nyolckor még azt gondoltuk, hogy a hétvége legmeghatározóbb futballélményét Frodo és a harcosok klubja fogja számunkra prezentálni, amikor felhangzott a második félidő kezdetét jelző sípszó az El Madrigalban. A vendég Atlético éppen az elföldelése ellen küzdött és bár az eredmény még mellette szólt, a papírforma már a Villarreal csapatának sikerét jövendölte. A vendégek mezébe piros és fehér csíkokkal van belekódolva, hogy normális körülmények között sem tarthatják meg kétgólos előnyüket egy Almeríánál jobb csapat ellen. 2008 októberében és egy emberrel kevesebben meg aztán különösen nem sokat ért az a két szép gól, amivel megpróbálták késleltetni az elkerülhetetlent. Sikertelenül, mert pár perc elteltével már a hazai csapat játékosai ugráltak a fővárosiak élettelen testén, mialatt a publikum a megalázóan sokáig tartó passzolgatásnak tapsolt. A kimaradó helyzetek helyett mindenki inkább azzal foglalkozott, hogy minél hangosabban ünnepelje a levonuló Cazorlát és Pirest. Elvégre ez a mérkőzés meg volt nyerve. Azt nem tudjuk, hogy Simao honnan vette az erőt és a bátorságot, de talán tőle vártuk legkevésbé azt, hogy élére állhat egy feltámadásnak. Erre rácáfolva az első hazai térfélre átkerülő labdával a kapuig szaladt a portugál, majd nem sokkal ezután Raúl Garcia is fejelt egy gólt, amivel az egyik pontot megszerezte az Atlético. Természetesen ennél sokkal többet nyertek az Atlético játékosai: a hitet, hogy talán még nincs minden veszve. A Villarreal viszont józanító pofont kapott, s teljesen megérdemelten, hiszen akármilyen céljuk is van az idei szezonban, senki ellen nem engedhetik meg maguknak, hogy ennyire leálljanak a végére. (Villarreal – Atlético 4-4) A Barcelona bezzeg megteheti, hogy kienged a második félidőre. Ehhez az is kellett, hogy ne két gólocskából álló előnyt építsenek, hanem ötször szomorítsák el az Almeríát. Az andalúz csapat játékosai nem igazán tudták, hogy mi történik velük és mire feleszméltek, már megnehezíteni sem tudták a katalán támadók dolgát. Az biztos, hogy ezután minden vendégvédőt kiver a víz, ha álmában megjelenik előtte az ötösön álló Eto’o vagy Henry képe. Guardiola csapata már nagyon régóta veretlen és lassan elkezdhetnek félni tőle, hiszen az utolsó négy mérkőzéséből háromszor is kiütötte aktuális ellenfelét és bár a legyőzött csapatok nem tartoznak a közvetlen elitbe, azért egyikük sem lebecsülendő. Sőt éppen ideális színvonalat képviselnek ahhoz, hogy felvezessék a Barcelonát a Sevilla elleni mérkőzéssel záródó sétagaloppra. (Barcelona – Almería 5-0) Addig azonban még Luis Fabianoéknak is van dolguk rendesen. Először is összefoltozni a sérülteket, majd kiköszörülni a csorbát, ami a Málaga ejtett rajtuk. Az újonc csapat győzelmét nem nevezhetjük szépnek, de manapság ki az a bolond, aki a nyílt sisakos játék bármilyen formáját, vagy az adok-kapok lehetőségét felvállalná a - még oly tartalékos - Sevilla otthonában is. A vendégek pedig nem nevezhetők ostobának. Különben nem tudtak volna a semmiből ilyen látványosan feltámadni. Ezúttal megpróbálták megölni a hazaiak támadásait és vártak a ritka alkalomra, amikor sikerülhet nekik Palop kapuját veszélyeztetni. Az első lehetőséget ki is használták, majd kiimádkozták a kapuból az összes sevillai próbálkozást, így amikor a hazaiak lendülete megtört Adriano kiállításán, egy kicsit fel is lélegezhettek. Szerencséjükre azért nem nyugodtak meg túlságosan, így ha nem is tartották teljesen kontroll alatt a mérkőzést, újabb győzelemmel közeledtek a bennmaradás felé. (Sevilla – Málaga 0-1)

Az Athletic viszont tett egy lépést a kiesés felé, mivel a Barcelona után a Real Madrid ellen is eredménytelennek bizonyult a számukra kitalált taktika. Mindenesetre Llorente lábában ott volt a három-három, csak a kapufa elvette tőle a dicsőséget. Az Espanyol utáni kettő-kettő után ezt nem feltétlenül élte volna meg előrelépésként a Bernabeu közönsége. Szerencséjükre nem is kellett, mert bár Higuaín eleinte még annyira zavart volt a meg nem adott gólja miatt, hogy akkor is eltévedt, amikor Raúl elvitte az embert és majdnem bójákat rakott neki ki, hogy merre talál el egyedül a kapuig. Nem sokkal később már nem hibázott, sőt, egy kiugratás után megszerezte a mindent eldöntő gólt is. Persze ekkor már túl voltunk az Athletic dupláján, amely tökéletesen igazolta a vendégek edzőjének meglátását. Miszerint a baszkok gólszerzéséhez szerencse is kell. Persze ettől még ugyanolyan gól az esetleges találat is, csak nem annyira szeretjük. A lényegen persze nem változtatott, hiszen az újabb három ponttal még mindig versenyben van a címvédő és az is mellette szól, hogy a bajnoki címért nem kell Torinóban fergeteges támadójátékot bemutatni. (Real Madrid – Athletic 3-2) Elég lenne például megverni a Valenciát. S bár a forduló előtt nem adtunk volna sok esélyt a Real Madrid diadalára mondjuk Villák otthonában, most némileg változtatni kell az álláspontunkon. Na, nem csak azért, mert Higuaín elindult az argentin U-23-as csapathoz vezető úton. Az is szerepet játszott a véleményünket érintő metamorfózisban, hogy Unai Emery csapata nem éppen az elvárt és megfelelő teljesítményt nyújtotta. Sőt merőben szokatlan dolgot tapasztaltunk: motivációs problémákat. Utoljára az Almería ellen volt hasonló érzésünk, így elgondolkodtunk, hogy talán az edző andalúz múltjából fakadó bizonytalanság ragad át a játékosokra önkéntelenül is. Pedig már szurkoltunk is a Valencia sikeréért. Többet fizetett, mint az iksz. (Recreativo – Valencia 1-1) A nyeremény csak azért volt fontos, mert elfelejtettünk fogadni a Sporting győzelmére, s mire észbe kaptunk már vezetett az újonc. Örök pesszimistaként már a hazai csapatot sújtó kiállítás előtt sem igazán hittünk a Deportivo feltámadásában. Utána meg még annyira sem. Egyszerűen ismét olyan mélyről indulnak La Corunában, mint tavaly, azonban idén nem lesz olyan szerencséjük, hogy két riválisuk is gyorsvonatként robogjon a másodosztály felé. Különösen azért fontos ez, mert most a leggyengébbnek gondolt újonccal szemben maradtak alul. Így is tovább növelve az izgalmakat, hogy ki legyen a harmadik kieső. (Deportivo – Sporting 0-3)

Mert kettőre azért van tippünk. Az egyik éppen a magyartalanított Osasuna lenne, elvégre senki nem gondolhatta komolyan, hogy az előző szezonban a kiesés által megkísértett csapat pont egy magyar vállán táltosodhatna meg. Camachotól már inkább várhatnánk némi megoldásféleséget, de ő meg mintha nem bízna az aranylábú hazánkfiában. Sokkal inkább a kétcsatáros játék sikerében reménykedik az új tréner. Ennek viszont komoly korlátja, hogy a keretben két félértékű támadó van és teljesen véletlenszerű, melyikük találja meg a góllövő cipőjét. Sem Portillo, sem Sola nem igazán jó választás. Egyetlen reményük, hogy Dady idén is elkap valami hihetetlen szériát és nyer nekik három mérkőzést. (Osasuna – Betis 0-2) Az Osasuna problémája sok tekintetben megegyezik a Santanderével. Mindkét csapat kellően masszív, ugyanakkor vérlázítóan gólképtelen is. A Racing csak annyival tart a pamplonaiak előtt, hogy ők stabilan képesek eredményeket elérni a ritkán lőtt góljaikkal. Hétvégén Tchité egy felháborítóan igazságtalan büntetőből egyenlített. Az utolsó pillanatban. Nem nagyon volt olyan Numancia szurkoló, aki ne a fejét fogta volna a bíró ítélete miatt. Egyszerűen minden semmivé lett, amit ezen az estén az újonc felépített. A játékvezető döntése nem kizárólag két pontot, de egy kicsit a reményt is elvette volna a hazaiaktól. Amennyiben nincs az utolsó utáni pillanat. (Numancia – Racing 2-1) Igazán tökös edző ez a Victor Munoz. Nem mindenki vállalta volna fel Abbondanzierit az előző fordulóban elkövetett vétsége után. Ő megtette és nem is kellett csalódnia, hiszen az argentin ezúttal nem hibázott. Igaz, nem is nagyon volt mit elrontani. A Getafe nagyon harcosan, nagyon taktikusan, nagyon biztonságosan és nagyon rosszul játszva tartotta otthon a három pontot. A feszültséget figyelembe véve, még a vendégjátékosok is örülhettek a vereségnek, hiszen ki szeretne tizenegy síró hazai játékost vigasztalni. (Getafe – Valladolid 1-0)  A Mallorca ismét megtréfált minket. Több szempontból is értjük, hogy miért történhetett meg ez a szégyen velünk. Egyrészt túl sokra tartottuk az Espanyol Barcelona, Real Madrid és Villarreal elleni masszív játékát. Másrészt lebecsültük a szigetlakók felett fényes diadalt arató Betist, így azt gondoltuk, hogy a Mallorca nagyon gyenge. Ez utóbbi akár igaz is lehet. Ugyanakkor szinte biztos, hogy az Espanyol borzasztó nagy bajba kerül, ha neki kell irányítania egy mérkőzést és nem csak rutinból megtenni azt, ami lehetséges. A nagyobb csapatok ellen az utóbbi akár elég is lehet, de a Mallorca ellen nem ártott volna három statikus támadás helyett, valami lendületesebbet és fifikásabbat kitalálni. (Mallorca – Espanyol 3-0)