Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Lippisztán, avagy egy elfogott blöff

2010.06.25. 01:20 _benito

„Mindenért vállalom a felelősséget. Amikor egy csapat képtelen egy ilyen mérkőzésen azt nyújtani, amit tud, az azt jelenti, hogy az edző nem készítette fel megfelelően.” Ezek Marcello Lippi roppant sportszerű, igazi úriemberhez illő mondatai. Tulajdonképpen ezzel lezártnak is tekinthetnénk a témát: a semmiből világbajnoki címet szerzett edző megbukott, az Albinoleffét sem bízzák rá a büdös életben többet, leszerepelt, kozmásra égett, szakmailag megsemmisült. De Budapest leghülyébb nevű utcájából nézve úgy gondolom, az olasz válogatott kozmikus égése nem más, mint egy nagyon rosszul elsült hazárdjáték. Hajtás után kicsit felmentjük Lippit, de igazából mégsem.

2008-ban Olaszország részt vett az Európa-bajnokságon, és megmutatta, hogy a világbajnok csapatának reszeltek. Akkor még nagy hangon Donadonit szidtuk érte (tény: nála gyengébb képességű edző talán soha nem irányította a csapatot), pedig csak a mutatott játék volt gyalázatos, a későbbi győztes spanyolokkal szemben büntetőkkel bőven ki lehet esni. Az viszont már akkor látszott, hogy a világbajnoki címhez kellett egy óriási adag mázli, és néhány extraklasszis teljesítmény, amit csodálatos módon egyszerre tett a közösbe néhány játékos.

Két évvel később ezek a teljesítmények elmaradtak, Olaszország a csoportjából – egy kiállításnak, és egy kivédett büntetőnek köszönhetően – még továbbvergődött, de aztán feldobta a bocskort. Donadonit kirúgták, és élete legnehezebb legmeggondolatlanabb legrosszabb döntését meghozva Marcello Lippi újra elvállalta a csapat irányítását. Volt nem egész két éve rá, hogy kivezesse a világbajnokságra Olaszországot, és közben kitaláljon valamit, amivel nem ég porrá. A feladat iszonyatosan nehéznek tűnt, és közben kiderült, hogy még annál is nehezebb.

Csapatot ugyanis játékosokból szokás építeni, az meg Lippinek nem volt. Hiába meresztgette a szemét, egyik bokorból sem akart előugrani sem egy középhátvéd, sem egy center, hogy az irányítóról ne is beszéljünk. A Serie A nem a legszebb napjait élte, éppen a portást is importáló Inter uralkodott, a nagyok a saját bajaikkal voltak elfoglalva, a Roma ugyan kigyúrt a válogatottnak egy De Rossit, a Juve egy Chiellinit, de nagyjából ez volt minden pozitívum, amit el lehetett mondani. És jött a Konföderációs Kupa, amiről már akkor is azt írtuk: ha van válogatott, amely számára valóban van tétje, az az olasz.



Lippi pedig fogta magát, és kivitte a világbajnok csapatot (kiegészülve néhány arccal, például az egyetlen elfogadható teljesítményt villantó Rossival), beleszaladt két igen kellemetlen lángosba, és kozmásra égve hazaslattyogott a csoportkör után. Egy évvel a világbajnokság előtt nyakig ért a fekália: a vb-trófeát égbe emelő Cannavaro képe már csak ködbe vesző ábránd, épkézláb játékosok sehol, és még a mezük is ocsmány.

Lippi zseniális edző, tudja, egy hordányi orkkal nem vezethet lovasrohamot a birodalmi rohamosztagosok ellen. Márpedig csak az orkjai vannak, a Serie A ugyanis makacsul nem hajlandó kitermelni olyan tehetségeket, akiket aztán kebelére is ölel. Lippi is tudja, hiába jó játékos Motta, Giovinco, Santon, De Silvestri, Lanzafamme, és valahány név a naptárba’, ha egyszer képtelenek a csapatukba kerülni. (A Blatter féle 6 + 5 szabály legnagyobb élharcosának kellene lennie Olaszországnak, de ez egy másik történet) Arra nem volt remény, hogy a Serie A-t egy csapásra megváltoztatja, egy kis szeletet azonban kihasíthatott magának. Egy kis Lippisztánt.



Egy évvel a világbajnokság előtt Lippi óriási hazárdjátékba fogott. Mivel szóban eladta magát a Juventusnak a vb utánra, tulajdonképpen nem is tűnt rossz ötletnek, hogy egy csapatba összegyűjtve a válogatott alapembereit ráerősítsen arra az egy dologra, ami még eredménnyel kecsegtetően kisajtolható volt a világbajnok csapat romjaiból: a csapategységre. Tudta ő is, hogy ez a válogatott jó már soha nem lesz, de végtelenül szervezett, egységes, egymás gondolatát is ismerő, összetartó társaság még lehetett. Buffon előtt (a gobbók hörgése közepette) hirtelen ott terem Cannavaro, Chiellini balján pedig Grosso. Camoranesi alap, Iaquinta szintén, bontogatja a szárnyait Marchisio, De Ceglie, Giovinco, és még talán Alex is beteker Dél-Afrikában néhány szabadot. Kár, hogy a renegát Cassanót nem sikerült befognia a torinóiaknak, de le van szarva, legfeljebb itthon marad.

A terv akár működhetett is volna, ahhoz viszont nem lett volna baj, ha a kormánykerék mögé maga Lippi áll. Ezt viszont nem tehette meg, Ciro Ferrara pedig fogta az egyébként is roskatag lélekvesztőnek tűnő bárkát, és gondosan ügyelve rá, hogy minden korallzátonynak nekimenjen, szép lassan egy holtágba vezette, ahol csak azért nem süllyedt el végleg, mert megfeneklett a mocsárban. A szembeötlően rosszul felkészített csapat lassan mindenféle futballra emlékeztető jellegét elveszítette, a várt eredmény a visszájára fordult: ahelyett, hogy a csapat torinói fele összeért volna, összeesett, mint a vizes bukta a réztepsiben. Az önbecsülésük utolsó morzsáit Catania-szintű csapatok morzsolták szét, a Juventus válogatottjai közül még azok okozták a kisebb csalódást, akik sérülés, vagy formahanyatlás (ez a szó új értelmet nyert idén Torinóban) miatt kimaradtak.

Ha Lippi abban reménykedett, hogy majd a Milan alkalmazottai kihúzzák a bajból, hát még nagyobbat kellett csalódnia: Pirlo makacsul nem volt hajlandó jól futballozni percekig sem (gól nélkül zárta az évet!), Zambrotta és Gattuso pedig nemes egyszerűséggel kiszorultak a csapatból. Nesta egy időre felvillantotta a reményt, de végül a szezont sem tudta befejezni. Lippi valószínűleg már március környékén kezdte érezni, hogy óriási nagy bajban van, el is kezdett próbálkozni. Így került a csapatba a kis híján kiesett Udineséből Pepe, a Sampdoriában egészen jól játszó Pazzini, vagy a genovai Bonucci, de hát világbajnokságra kellett volna készülni, nem gombfocibulira.

Egyébként is, már késő volt variálni. Az út ki volt taposva, letérni róla már nem lehetett, értelme sem lett volna. Menni kellet, és reménykedni, hogy a jó szezont futott játékosok (De Rossi, Chiellini, Pazzini, Di Natale) felhúzzák a többieket, vagy esetleg Pirlo méltóztatik elkezdeni futballozni. Lippi tartotta magát a tervhez. Lemondott a szent ereklyeként (aka: utolsó mentsvár) számon tartott csapategység megbontásával alaposan gyanúsítható Cassano, Totti és főleg Balotelli játékáról, nem csinált segget a szájából, és remegő szájszéllel kiterelte a csapatát a repülőtérre.



A végeredményt láttuk. Olaszország a leggyengébb csoport utolsó helyén végzett, egyetlen ellenfelét sem tudta legyőzni. Az armageddont Szlovákia szabadította rá Lippi csapatára, hiszen egy ilyen erősségű csapat ellen – ilyen körülmények között – élet-halál meccset veszteni történelmi jelentőségű dolog. Lippi számtalan hibát követett el, Dél-Afrikában már ő is kapkodott, sok rossz döntést hozott (volt köztük néhány egészen érthetetlen is), de ha a feje tetejére állt volna, az előzmények miatt akkor sem lett volna esélye még csak a tisztes szereplésre sem. Ez a dolog eldőlt, mielőtt az olasz válogatott barna gatyában landolt Dél-Afrikában.

Lippi vállalta a felelősséget. Hazárdjátékot játszott, nem jött be, ezért azonban csak részben ő a hibás, hiszen ugyanígy akár működhetett volna a dolog. A könnyű csoport is alájuk játszott, lendületbe lehetett volna jönni, de arra talán még ő sem számított, hogy ekkora a baj. Pedig ekkora. Az olasz futball szempontjából talán kevésbé jelentős kérdés, hogy a visszájára forduló terv pont a Juventus pofájába robbant bele az elmúlt 60 év legborzalmasabb szezonját hozva magával, de egy dolgot biztosan elért: Cesare Prandellinek a nulláról kell elkezdenie az építkezést az olasz válogatottal. Egy oldalról nem lesz nehéz dolga: innen csak felfele vezet út.

199 komment

Címkék: olasz válogatott vb 2010 marcello lippi

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr342108198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mickeyknox 2010.06.25. 11:23:49

@Nerazzurri: b+ ez kurva jó!!! :))
kűddjed a subbába

robill760 2010.06.25. 11:23:51

@Bandiablo: Klose-Podolski valóban jó analógia a Cannavaro-Pirlo párosra :)
Ha Löwnek nem lesz szíve (töke) kihagyni Poldit, akkor az angolok hazaküldik őket. Cannavarót az első két meccs után le kellett volna venni, látszott rajta, hogy neki ez már nem hiányzik, mi az hogy itt futni kell(ene) meg ütközni, miközben Dubai napfényes tengerpartja várja...

szemeteske 2010.06.25. 11:24:26

Az európai (magukat) nagy(-nak képzelő) csapatok játékosai elkényelmesedtek. A klubjaikben befutott, sikeres játékosok, elképesztő pénzeket keresnek. Ez a VB nekik csak nyűg egy hosszú és fárasztó szezon után. Arra figyelnek nehogy szétmenjen a térdük pont a nyaralás előtt.
Egy mexikói, szlovák, vagy japán játékos hajt, mert itt tudja eladni magát.

BruceWayne 2010.06.25. 11:25:22

@mickeyknox: lehet az lesz, illik a conceptbe :)

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.25. 11:25:52

Akkor én megkérdezném: ez minden idők legocsmányabb/jelentéktelenebb/semmilyenebb mezeket felvonultató VB-je?

Mert szerintem az. Mint valami béna cirkuszban, ahol keverednek a rögbijátékos felsőtestek, 1950-bő gallér-"sztájl" és a Puma Nigéria/Africa/Vuvzela életérzés.

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.25. 11:27:51

Ja és nem tématerelésnek, elvégre viszlát taljánok, csak már a franciáknál is felmerült, hogy f*sznak van fekete X a hátukon.

Bezzeg a régi szép időkben! - www.classicfootballshirts.co.uk/images/Cameroon-94-Home-USE.jpg

Titi120 2010.06.25. 11:28:39

Annyiban én sem értek egyet a cikkel, hogy a benne vázolt problémákkal együtt is le kellett volna verni Új - Zélandot és Szlovákiát is még ennek az olasz válogatottnak is.

Az elmúlt három meccs teljesítményét nem magyarázza meg, hogy milyen szar volt a Juve idén, hogy nem volt egy igazi világklasszis a támadósorban, nem magyarázza meg, hogy a klubcsapatok nem épitik be a fiataljaikat és az sem, hogy a csapategységre kihegyezett Lippi - koncepció nem működött.

Ugyanis még ez a keret is fényévekkel erősebb volt így is, ebben a formájában is a szlovákokénál, a kiwikről nem is beszélve ...

Ez az a helyzet, amikor Lippi nem mint kapitány, a válogatási elvei vagy a koncepciója miatt hibáztatható, hanem mint edző, a szoros értelembe vett edzői munkája miatt. Ugyanis nincs az a töketlen, szar idényt futott, pocsék formában lévő Iaquinta - Marchisio - Gilardino / Pazzini hármas, amelyiktől ne lehetne elvárható, hogy feltörje legalább kétszer az új - zélandi védelmet ...

BruceWayne 2010.06.25. 11:29:19

@Integető hajbókoló lufiember: van benne valami, kifogytak az ötletekből

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.06.25. 11:31:26

@robill760: Szerintem Klose és Prinz Poldi is benne lesz a kezdőben.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.25. 11:33:42

még egyszer - utoljára - mondom: nem sok juve-, és milan-meccset láttatok idén.

miért tudná megállítani a szlovák csatárok az a védelem, amelyiknek hármat rúg a bari, az udinese, meg a catania??

Walmer 2010.06.25. 11:34:27

@Nerazzurri: hát ez jó.
Sólyom ahelyett, hogy piros pulóverben az olasz kispadon ücsörgött volna Dél-afrikában, jobban tette volna, ha a magyar belpolitika varagbetűire vetette volna vigyázó szemét.

Walmer 2010.06.25. 11:36:55

@_benito: akkor állítsa meg az új-zélandit.

szferi 2010.06.25. 11:40:40

@_benito: kucka a spartak trnava, egy, még szlovák szinten is középcsapat csatára. gondolom nem sok meccsüket láttad idén :)

Strigo 2010.06.25. 11:41:54

@Integető hajbókoló lufiember: az nem fekete x volt, hanem pisztolytáska az otthon őket váró feldühödött szurkolók ellen

balu11 2010.06.25. 11:42:05

@Walmer: óóó, nekem ennyi bőven elég, ne fáradj a kibontásával

Titi120 2010.06.25. 11:43:03

@_benito:
A Spartak Trnava, Anakaragücü és a Sparta Praha támadóit kellett volna megállítania tegnap az olasz bajnokság 3-dik és 7-dik helyezettjeiből felsorakozó olasz védelmnek ...

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.06.25. 11:44:10

@_benito: Én nem láttam sok juve vagy milan meccset az idén, de ez alapján a német belső védelem még rosszabb(Merte-bréma, Friedrich-hertha)

Titi120 2010.06.25. 11:46:51

@Walmer:
Erről nem beszélve, ha más nem az új - zálandi Gold Coast Unitedből vagy Team Wellingtonból verbuválodó támadósort azért Chielliniéknek másnaposan, 55 évesen, csipőprotézissel is meg kell tudniuk állítani.

szferi 2010.06.25. 11:47:38

@_benito: különben paraguay ellen tényleg nem ment valami fényesen, de azon a meccsen odatették magukat, meg is lepődtem mennyire aktívak voltak az első félidőben. a másik két meccsen lófaszt se csináltak, még az új-zéland ellen félórát bekkelő, paraguay ellen kapura se lövő szlovákok is felülmúlták őket mentalitásban. (az megvan, hogy a szlovákok úgy beszartak pár perc után paraguaytól, hogy át se mertek menni a félpályán, a meccsen magasan a kapusuknak volt a legtöbb passza? olaszok semmit sem mutattak egy félidőn át, ezért kaptak ki.)

Walmer 2010.06.25. 11:51:03

@Titi120: láttál te az idén team Wellington meccset?
na akkor ezért mondasz ilyen hülyeségeket:-)

szferi 2010.06.25. 11:55:08

@szferi: jkopúneket akartam írni.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.25. 11:55:16

hahh, el vagyunk tévedve, de nagyon, úgy látom.

az olasz védelem: marchetti ugye nagyjából egy senki, de ez mindegy is. zambrotta konkrétan kiszorult a milan kezdőjéből, cannavarónak alig akadt idén jó megmozdulása, criscito pedig két éve középpályást játszik a genoában, így lett hirtelen balhátvéd. chiellinit meg rántotta a mocsárba a több suttyó, értékelhetetlen teljesítményt nyújtott.

látom, nem hisztek nekem, pedig így van: ez a védelem nem motiválatlan, fáradt, vagy dekoncentrált volt, hanem ENNYIT TUD ebben a felállásban.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:10:29

@MB13_fan: Szerintem meg nem ennyire egyszerű ez. Görcsöltek mint az állat már Új-Zéland ellen és Szovákia ellen is 0-2-ig z volt bennük, hogy jaj csak ne hibázzunk, ezért nem vállltak rizikót, viszont az egyszerű megoldásokat is elbaszták. 0-2 után meg minden mindegy alapon bevállaltak cseleket,rizikós passzokat vagy egy olyan megoldást, mint Quaglirella átemelős gólja. Ha viszont éles helyzetben nincs egy Új-Zéland vagy Szlovákia ellen önbizalmuk, akkor reménytelenül szarok, pontosabban reménytelenül szar formában vannak.

váév építők (törölt) 2010.06.25. 12:13:58

lippi=domenech.

amúgy az utolsó mondattal vitatkoznék: mi is azt hittük 86-ban, hogy onnan csak felfele vezet az út és tévedtünk.
lehet még lejjebb az olaszoknak is.
de nekem ne mondja senki, hogy az olasz bajnokságból nem tudott volna 2 csapatra való ügyes fiatalt kivinni, akik simán továbbjutottak volna csoportból, csak lippi gyáva volt.
az előző vb-n szerencsével lettek világbajnokok, nem a mester tudása miatt. ezt kellett volna látni a szövetségnek, hogy lippi alkalmatlan komoly feladatra.

balu11 2010.06.25. 12:14:32

@_benito: magam részéről nagyjából egyet értek, annyi kiegészítéssel, hogy azért van egy olyan sejtésem, hogy pl. egy Mourinho (nem azért, mert ő a trendi, de elég komoly pszichológus a csóka) gond nélkül jutott volna tovább az olaszokkal _ebből a csoportból_ Több más csoportból sztem sem, max még 1-2-ből.

Nem továbbjutni az olasz keret gyengesége, megspékelve azzal, hogy _innen_ nem továbbjutni erősen Lippié is.

(Nyilván ez így teoretikus, meg haszontalan okoskodásnak tűnhet, de a lényeg talán lejön: a 10-ből 3ésfeles emberanyagból Lippi 10ből kettőésfeles teljesítményt hozott ki, holott 3assal már tovább lehetett volna csusszanni.)

mickeyknox 2010.06.25. 12:15:54

lehet hogy lassan elkezdem sztrímelgetni az új-zélandi bajnokságot, mert ott van a foci, baszki :)

váév építők (törölt) 2010.06.25. 12:18:25

@raja ram: miért is?
szerintem jogos a bosman szabály. nehogy má ne lehessen ingyen igazolni, ha lejárt a szerződés!
a másik, meg ha az unióban szabad munkaerőáramlás van, akkor a focistákkal miért kéne kivételezni?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.25. 12:18:55

@balu11: köszönöm, ott van a poszt végén is, hogy lippi is nagyokat hibázott. kicsit félreértették néhányan a posztot, azt hiszem.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:26:48

@Titi120: Egy lesgólt kaptak, tehát ez a része azért meg volt.

horas 2010.06.25. 12:27:51

@Papp Sanyi:
Nem kell megállítani,rákéne jönni az Olaszoknak,hogy nincs más út,azért kellene megállítani a légiósmozgást mert az olaszok semmilyen körülmények között nem hajlandóak a fiatalokat betenni a csapatba?
Rá kelljen kényszeríteni őket erre?
Nonszensz.

Ha a Milan meg a Juve adja az olasz foci gerincét rendszerint,akkor nekik legyen szíve ügye,hogy prefelrálják az utánpotlást,igazából odáig romlott a helyzet náluk,hogy ennél sokkal rosszabb a fiatalokkal sem lenne.

Walmer 2010.06.25. 12:27:57

@mickeyknox: @r_magpie: ugye-ugye.
ezek a csapatok egy Szaud-Arábiát előztek meg. Hogy Kínáról már ne is beszáljünk. Vagy vanuaturól.

Neil Blender 2010.06.25. 12:28:01

Az a baj, hogy Lippi alapvetoen a mar mindent megnyert, kvazi motivalatlan, maguk alatt levo focistakbol vitt ki egy komplett kezdot szinte. Lehetett volna az oreg hosi halott egy nagyarcu Balotellivel, egy Giovincoval, egy veszelyes de meg nem klasszis Rossival, egy kezelhetetlen de zsenialis Cassanoval.

Nem, ehelyett az oreg vitte az oveit, es sztem minden ellenfel nyugodtan aludt mikor latta hogy Iaquinta jatszani fog, Canna meg stabil kezdo. Porra egett az olasz csapat, nekem szemely szerint nem is kulonosebben fognak hianyozni. Az meg kulon gusztustalan lett volna ha 3 dontetlennel tovabb vergodnek valahogy...

raja ram 2010.06.25. 12:28:03

@váév építők: Köteteket lehetne írni az előnyeiről és a hátrányairól, ugyanúgy, mint a globalizációról. Vitatkozni nem érdemes róla, mert ez nézőpont kérdése és te így látod én meg másképpp.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:31:48

@váév építők: Lippi egy Bl-győztes többszörös olasz bajnok, világbajnok edző Oroszlán része volt vébé győzelemben is. Most viszont elbaszta. Mutass egy nagy edzőt,aki még nem égett meg sehol,

Walmer 2010.06.25. 12:34:17

@popp: verebes, meg Mészöly.

r_magpie 2010.06.25. 12:36:34

@popp: nekem meg Nyíl Tibi ugrott be elsőre

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:40:35

@Nerazzurri: Mert ő lelép mielőtt éghetne. Egyébként a Benficánál bizony ő is megbukott!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:41:21

@raja ram: Biztos ott is találnánk foltocskákat.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.06.25. 12:42:05

tudom, h en vagyok a kis hulye vedougyvedje, de balo tudasa alapjan vilagsztar, es a taktikai fegyelmezetlensege mellett csak azert nem kezdo az interben, mert eto'o nagy nev, es egy csomo penzt keres.

az, h basic vedekezni, itt meg tokmindegy, az egesz olasz csapat nem csinalt loturot sem, abszolut semmilyen jatekuk sem volt, es ezert egyertelmuen lippi a felelos.

a pi..aszar uj-zelandiak is legalabb betanultak vmit, amit taktikanak lehet nevezni, ez az olaszoknal teljesen hianyzott

az utolso 10 percet meg a kiskorosi pincemesterek f.c. is meg tudja nyomni, nem kell ettol hasraesni.

(giovincot meg felejtsetek mar el, bizonyitottan nem lesz valodi sztar)

ha vki akar irni egy kulon cikket arrol, hogy az olaszoknal miert szamit fiatalnak egy 24 eves jatekos, akkor ajanlom figyelmebe, hogy a 30 ev alattiak kb 70%-a nem dolgozott meg foallasban, koszonhetoen pl. (a nemetorszaghoz hasonlo) idiota gyakornoki rendszernek. de lassan nalunk is bekoszont a "palyakezdot keresunk ket ev szakmai gyakorlattal" korszak, es mindenki mehet kavet fozni meg fenymasolni ket evig ingyen. persze az egyetem utan, mert a kozben eltoltott gyakorlat nem is olyan fontos...

MB13_fan 2010.06.25. 12:42:06

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:

nem tudom, mire emlékszel a lett meccsel kapcsolatban, de ott a németek örülhettek, hogy nem kaptak ki, ugyanis nem 1 tizenegyest nem fújtak be ellenük.. szóval, ha úgy vesszük, bírói segítséggel abból a meccsből is kihozták a maximumot.. és ha már előjöttél ezzel a példával, akkor valószínűleg emlékszel a lett-cseh meccsre is.. hogy mekkora erőfeszítésbe került annak a csodafocit játszó cseh válogatottnak is feltörni a totális antifutballt játszó letteket..

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.06.25. 12:43:27

@popp: azért elég kemény hozzáállásról tanúskodik ez a két hét után azzal jönni, hogy dehát lippi mennyi mindent nyert korábban

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:44:30

@MB13_fan:Tényleg a lettek, kábé, mint Új Zéland.

Madár Fokker 2010.06.25. 12:44:43

A francia és az olasz válogatott tagjai közösen meglátogattak egy fokvárosi árvaházat.

"Szívszorító volt látni a szomorú kis arcukat és a reménytelenséget" - nyilatkozta a 6 éves Dzsamal.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:49:14

@Madár Fokker: Te vagy az ötöüdik ezzel a viccel.

@mocsing: Ezt a két hetet, meg a megelőző két évet csúnyán elbaszta, szó se róla. Én viszont arra az állításra reagáltam, hogy nem alkalmas egy nagy csapat irányítására, ennek azért többször bizonyította az ellenkezőjét.

MB13_fan 2010.06.25. 12:53:10

és persze, elő lehet hozakodni a németek összes félresikerült meccsével az elmúlt tizenakárhány évben.. 2002-ben csak selejt ellenfelei voltak, stb. sőt egyenesen ráállhatunk egyes játékosokra, hogy Klose csak fejelni tud, és kizárólag gyenge csapatok ellen, stb.

De vegyétek már észre, hogy a német az a válogatott, amelyik permanensen kiegyensúlyozott teljesítményt tud nyújtani.. ha ki is kapnak, az esetek többségében kihozták magukból a maximumot.. nem keresik a vereség okát az ellenfélben, a bíróban, balszerencsében, mindenki másban, amikor csak a saját teljesítmény az egyedüli ok.. ezt nem bírják sokan megérteni, azoknak meg marad max az irigykedés..

MB13_fan 2010.06.25. 12:55:02

@popp:
az olaszok meccse a szlovákok ellen ment el! a németeknek 2004-ben nem volt akkora mákjuk, hogy egy szlovákia is és egy új zéland is ott legyen a csoportjukban..

horas 2010.06.25. 12:57:09

@Pályaelhagyó autóversenyző:
Az Olaszországra jó példa a jelenlegi Bonucci-s helyzet.
Az Inter-nek nem kell bevonják a Milito,Motta üzletbe a Genoa-nak sem kell,kölcsön adják a Bari-nak a Bari-nak lenyom egy zsír szezont most megy
a tolokdoás érte az Inter emg a Juve között.
Úgy,hogy a csávó 23-éves.Hol volt eddig?
Nem lett volna egyszeűbb berakni 3 meccsre Materazzi helyett aki időt húzni állt be amúgy is rendszerint?De az Inter még védhető mert felszínre jutott egy Santon egy Balotelli,miközben nekik nem érdekük és nincsenek is rászorúlva az utánpotlásra,ez egy Milan-ról Juve-ról nem mondható el.

mantegna 2010.06.25. 12:59:08

@Csöncsön: Idén sem lesznek benn. Mármint egy sem a harmincban.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:59:12

@MB13_fan: Vontam egy analógiát a német foci 2000-es, de és az olasz foci mostani helyzetévek kapcsolatban, ami szerentem ül. Azért hoztam föl az amiket, hogy érveljek az állításom mellett. De már régen másról beszélsz.

Elképzelhetőnek tartom egyébként, hogy némi vérfirssítéssel az olasz válogatottból is lehet egy vállalható csapat két év múlva. Azt meg eddig is tudtuk, hogy neked szimpatikusabbak németek.

bobix 2010.06.25. 13:01:55

@_benito: (Jó rég írtam már hsz-t, de most 1 perc erejéig csak rászánom magam.) Szerintem teljesen fölöslegesen próbálkozol olyanoknál, akik csírájában sem értik, hogy a jelenlegi olasz foci mekkora válságban van. Ilyenekkel ne húzd fel magad, tényleg.

@MB13_fan: Akinek irigységet vélek felfedezni a hozzászólásaiban az éppen Te vagy. De készülj fel, szeretett "német" válogatottad most SEM LESZ világbajnok. Puszi

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 13:03:00

@horas: Viszont ha nem bíztak benne sem Milánóban, sem Genoában, akkor jobb, hogy Bariban végigjátszott egy szezont, mintha perceket játszott volna a másik kettő csapat valamelyikében.

Olaszországban eleve is előkerülhet egyik pillanatról a másikra egy-egy nagyszerű 24-25 éves focista a Serie B-ből.

MB13_fan 2010.06.25. 13:03:30

@popp:

úgy látom, a görcsölés szó új értelmet nyert az NST fórumán!

- minek fussak, ha nincs kedvem?

- minek fussak, ha a másik se fut?

- csak 1:0-ra vesztünk, ráérünk még egyenlíteni

- bőven elég a döntetlen, minek nyerni?

- biztos tovább akarunk jutni? akkor kevesebb idő marad vakációra

- ha kikapunk, legalább mindenki minket fog sajnálni

Hajrá Olaszország!!! sálálálá

MB13_fan 2010.06.25. 13:08:20

@bobix:

mire föl kéne irigykednem? mondjuk télleg csípi a szemem, hogy az olasz válogatott 4 VB címet nyert, bár nem tudom, hogy az előző hármat milyen olasz csapat érte el.. szóval nem mondok róla véleményt.. ha a németek nem lesznek világbajnokok, akkor nem lesznek.. mindenesetre ha búcsúznak, nem fogok vagdalkozni, hülyeségeket beszélni, álindokokat keresni.. sőt, ha akarod hallani, szerintem az angolok esélyesebbek a továbbjutásra, és csak tökéletes játékkal lehet a németeknek ellenük esélyük..

raja ram 2010.06.25. 13:12:50

Még a VB előtt Beckenbauer beszélt az olasz foci problémáiról és azt mondta, hogy teljes megújulásra lenne szükség. Sajnálta, hogy nem Olaszország kapta az EB megrendezésének jogát, mert új stadionok épültek volna. Visszahozta volna a közönséget a stadionokba. Ő külön kiemelte az ún. ultrákat, akik miatt egyre kevesebben járnak meccsekre.

bobix 2010.06.25. 13:13:36

@MB13_fan: Ki keres itt álindokokat jóember??? _beinto kerek perec felvázolta, hogy mi volt a probléma. Ha neked az szúrja a szemed, hogy nem mindenkinek olyan a mentalitása, mint a németeké, nagyon sajnálom. Látod, hogy a nélkül is lehet VB-t nyerni.

horas 2010.06.25. 13:14:13

@popp:
Igen csak mondjuk,jövőre az Inter-ben vagy a Juve-ban mondjuk nem de egy komoly BL-meccsen lebögőtt volna akkor,egyből jön,hogy Bonucci?
24 éves belőle már sosem lesz klasszis futballista,holott egy átlagos európai fiatal játékos egyedfejlődéséhez képest kb 18 éves...
Ahogy vagyunk most Abate-vel,Candreva-val...stb

horas 2010.06.25. 13:15:05

@raja ram:
Capello ezt a Real-tól való menesztése után lenyilatkozta konkrétan...

mickeyknox 2010.06.25. 13:16:09

@Walmer: nana, vanatau az már necces volt, mert csak a 90+3 percben lőtt góllal sikerült kifektetnie az all whites-nak, 2-1-re a selejtezőben.
fidzsi pedig annyira zorall volt, hogy el is picsázta a kiwiket 2-0-ra, a rendkívül kemény óceániai csoportban.

MB13_fan 2010.06.25. 13:23:50

@bobix: de most az van, hogy amit _benito mond az a tutifrankó? az nem lehet, hogy másnak más a véleménye és leírja?

minden kieső csapat kudarcáról lehetne kiselőadást tartani.. ha lenne elég energiám, megpróbálnám Hondurasét és Észak-Koreáét.. :D

bobix 2010.06.25. 13:29:05

@MB13_fan: Nem az a tutifrankó. Csak én egyetértek vele.

Ilyen szempontból én inkább a francia válogatottat ajánlanám neked, az is olyan vegyes, mint a német :p

CaBeL 2010.06.25. 13:31:00

Mocskosul ciki ezzel az olasz csapattal kiesni, és semmi nem menti fel Lippit. Bezzeg Maradonát lehet szidni nyíltan, vagy Domenechet. Csak azért nem írnám, hogy az ilyen kerékkötő őskövület edzők takarodjanak, mert megteszik maguktól.

kroos 2010.06.25. 13:32:07

Mostmar kivancsi lennek hogy Qugliarella Pazzini, Cassano 3-assal elol mire mentek volna.
Persze en a szemelyes kedvencemet Mascarat siman behivnam.

HPR 2010.06.25. 13:32:53

OK, Lippi ezt elbaszta, a szlovákoknak meg sikerült meglovagolniuk az olaszok betlijét, de szerintem nagyon odarakjátok a hangsúlyt az olasz töketlenségre, pedig azért kijárna a dícséret ennek a szlovák csapatnak. Szerintem kib...szott jól járatták a labdát a labdaszerzések után, vezetés után is jöttek előre, olyan fasza kis jó napot kifogó balkános csapatot raktak össze, hogy néha el is feledkeztem nagynemzeti hovatartozásukról :))
Pl. ez a Vittek, Stoch páros igen ott volt, tegnap.

MB13_fan 2010.06.25. 13:33:13

@bobix:

csak kifogytál az érvekből, ha a "vegyes német válogatottat" hoztad elő?? :D

bobix 2010.06.25. 13:36:19

@MB13_fan: Egész nap vitatkozni akarsz? Nincs mit tovább érveljek, leírtam, amit akartam és viszlát.

MB13_fan 2010.06.25. 13:39:54

@bobix: nem, semmi esetre sem.. már be is fejeztem

horas 2010.06.25. 13:40:19

@kroos:
Igen amúgy MAscara nekem is szemet szúrt már egy jó pár éve,számítottam rá,hogy feltűnik majd egy-egy cspat radarjában,ez elmaradt,pedig símán elférne...

Egy kis OFF
Mariga és Biabiany is teljes tulajdonban az Inter-é lett,valószinüleg jövőre a keret tagjai lesznek.Ennek örülök Mariga potenciális klasszis,simán kinézek belőle egy (nem a tavalyi) Sissoko szintet akár már jövőre is.Biabiany nagyongyors és ügyesnek tűnik van mit fejlődnie,de Quaresma-nál biztos jobb lesz,az ő helyére csereként tökéletes.
Egyébként Moratti-t kérdezték,mert Mascherano ügy egyre távolabbinak tetszik,kérdezték Melo-ról azt mondta:Talán.
Valamelyikük úgynéz ki Muntari helyére érkezne akiért érdeklődik a T'ham,a Pool és most már az Arsenal is.12-13 m körül lenne az ára.
Burdisso ügy pedig defektet kapott az Inter 8,5 akar,a Roma-nak ez sok,viszont képbe jött a City-s,de Burdisso Roma-ba szeretne menni.Szomszédok Reloaded.

horas 2010.06.25. 13:41:27

@kroos: Igen amúgy Mascara nekem is szemet szúrt már egy jó pár éve,számítottam rá,hogy feltűnik majd egy-egy NAGYOBB csapat radarjában,ez elmaradt,pedig símán elférne...

MB13_fan 2010.06.25. 13:42:41

@popp:

viszont, télleg te csak párhuzamot vontál, én meg mivel nem olvastam el figyelmesen azt a hozzászólásodat (vagy mást akartam ott látni), ezért kicsit felkaptam a vizet.. ezért most elnézést kérek, viszont a véleményemet tartom a dolgokról..

BruceWayne 2010.06.25. 13:43:48

@HPR: "néha el is feledkeztem nagynemzeti hovatartozásukról"

na ez a nagy FAIL
arról sosem szabad, még ha az olaszokat verik, se (még a németek ellen se):F

kroos 2010.06.25. 13:52:47

@horas: Kifejezetten ellenszenves nekem ez az olasz csapat, de vegignezve egy Seria A-as meccset pl. Cagliari, Catania,Samp, Palermo, lehet latni hogy mindenhol van egy Mascara, Floccari, Cassano, Qugli, Doni, de en meg idesorolom pl Padoint, Lariveyt, Matrit, Pellisiert, Bentivogliot, Miccoli, ....akik miatt jo a bajnoksag. Nem azt mondom hogy ezek valogatott szintu jatekosok, de ezek megvertek volna Ujzelandot:)

Iustizmord 2010.06.25. 14:02:08

sportgeza.hu/futball/2010/vb/cikkek/szabalyos_golt_vettek_el_a_kieso_olaszoktol/

durva az, hogy nincs túloldali (reverse angle) kamera, ezt tegnap fel is vetettem a haveromnak akivel néztem, és ő kizártnak tartotta.

ennek ellenére nagy szégyen amit a taljánok műveltek, büntiből lippit a juve élére oszt hajrá :o)

BruceWayne 2010.06.25. 14:02:17

@kroos: de nekik kevesebb a reklámértékük XD

viccet félretéve igen, nem létezik hogy olaszországban ezt senki nem látta előre amit a mezei fudball szurkolók már a kerethirdetésnél megjósoltak.

na de hát domenech példája bizonyitja hogy igen, tényleg vannak ennyire fontos és jólkereső pozícióban is ennyire hülye emberek, a fociban is

BruceWayne 2010.06.25. 14:04:26

@Nerazzurri: mutatták azt mindenhonnan, baromira nem volt bent, látszott is a lassításokból.

CGI-al gyakorlatilag bármit lehet ennyi erővel

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.25. 14:04:57

@Iustizmord: Nem ők az egyetlenek, csak más lőtt helyette még ;)

BruceWayne 2010.06.25. 14:06:00

az előzőt lustinak címeztem

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.25. 14:06:28

@Iustizmord: Amúgy az a visszajátszásokból is látszott, hogy ha Skrtel jobb lábáról pattan vissza, akkor az valszeg gól, és hát az is kiderült, hogy valóban Skrtel jobb lábáról pattant vissza, de hát ezt élőben látni... tényleg centiken múlt.

horas 2010.06.25. 14:11:09

@kroos:
Ahogy írtam,mivel előzetesen szinte tudni lehetett,hogy ez a csapat nem fog tudni olyan szinten védekezni mint ennek elötte,kézenfekvő lett volna egy kisebb nagyobb fajta profíl váltás és valami olyan koncepcióval kiállni amivel ha az elitbe nem is de az átlag fölé lehetene nőni.
Én smíán bevállatam volna vagy a 4-3-3-at de védők hiányában inkább a 3-4-3 mint a Genoa és neki mentem volna mindenkinek.Már a PAraguay-i mecsből kindúlva ez volt a terv is,jobb híján támad az olasz capat,csak hát erre alkalmas ember nem volt.Ahogy mondtam már Chile,Paraguay,Ghána,Mexikó szintű és minőségi támadó jellegű válogatottat kitudott volna állítani az olasz bajnoskág.
Ráértek volna beleszaladni egy orbitális pofonba 8 között valami nagy válogatottól,ha egyáltalán...

horas 2010.06.25. 14:14:50

@Iustizmord:
Átigazolási pletykák:
Milan:Thinking about Camoranesi

www.footballpress.net/?action=read&idsel=63435

:)
Bocs.

gezabá (törölt) 2010.06.25. 14:20:42

@popp: a viccért most már járjon ban!

sporttárs 2010.06.25. 14:32:34

@Walmer: :)))) Most úgy előttem, van, ahogy Kálmán bá' a szünetben rádörren Cannavaróékra, azanyátokúristenit! Meg is lett volna a továbbjutás. Vagy Veréb szuggerálja Camoranesit, akarsz hazavinni sok zsét, öreg??!!

Mondjuk a kudarcot is profibban magyaráznák, mint ez a szerencsétlen Lippi. "Magamra vállalom", hö, mi ez?!

Domingo 2010.06.25. 14:37:00

@Integető hajbókoló lufiember: Az adidasnál most az a módi, hogy két féle mez van. Egy normál, szűkös fazonú és egy teljesen testre feszülő. Na, az utóbbin láthatod a szigetelőszalagot.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.06.25. 14:40:16

Bár az olasz csapat tényleg leszerepelt, de ez egy torna, ahol nem sikerült jól teljesíteni ettől még a kint lévő játosok se mind sza.ok.Lehetett volna ezekből is egy csapatot formálni. Egy klub edzőnek más kvalitások kellenek, mint egy vál. edzőnek. Lehet hogy 2006-ban egy olyan csapat szellem volt az olaszoknál, amit nem tudtak megismételni, de ezt nem is lehet, csak egy újat lehet létrhozni, ami ezek után az új generációra vár. Egy tornára "elég" egy Klinsmann vagy egy Maradona, mert a leglényegesebb a csapategység, a hajtás, és a szerencse(ami vállvetve jár a az első kettővel) és csak ezután jön a taktika és a technikai tudás. 7 mérkőzésről beszélünk ide inkább szív kell, mint tudás 30-40 merkőzés után derül igazán, hogy melyik a legnagyobb tudású csapat.

fraki 2010.06.25. 14:43:30

Ha pepe eltalálja a labdát a 96. percben, ha a 3 végzetes védelmi hiba közül 1 nem történik meg, ha nem pont ott van a szlovák játékos bal lába, ahol a gólvonalas esetnél stb., ma mindenki arról beszélne, hogy olaszország tud ám focizni, ha muszáj neki.

Domingo 2010.06.25. 14:52:52

@fraki: Illetve arról, hogy zsinórban kétszer is sikerült nekik undorító, hányingertkeltő módon továbbvergődni.

neeskens 2010.06.25. 15:05:53

Lippi=Domenech?

Azért azt már nem. Lippi nem arrogáns, vállalja a felelősséget és korrekt úriember.

Én meg azt gondolom, hogy hiányzott a vezér a támadásokból. De a legnagyobb hiba kétségkívül az volt, hogy borzasztó szezont produkáló játékosokra számított.

ddrum77 2010.06.25. 19:13:10

@Titi120: mindenki látja, hogy ez azért nem egyszerű =)

ddrum77 2010.06.25. 19:24:56

@horas: ő is BAJNOK, tehát a Milanban a helye - nyilván tudja, hogy 33 évesen csak ott tud nagyot kaszálni még két évig, ott van ennyire tökkelütött elnök, aki ebbe belemegy

GGG77 2010.06.26. 00:01:27

Az olaszokat mindig is szerették ekézni más csapatok szurkolói, jött a primadonnázás, meg a zselékirályozás, pedig mindez a többségnél pusztán a frusztrációból ered, savanyú a szőlő. Savanyú a német, az angol, a holland, az argentín és egyéb szurkolóknak. Csak Brazília sikeresebb nálunk. Érdekes, pont a brazil szurkolók részéről nem tapasztalom a nagy fikázást, amit az angol meg a holland fanok olyan előszeretettel nyomnak.

Nem baj, kb most először a foci történetében, és valszeg utoljára, van ok a fikázásra. Bőven van.
Egy nagyon szar olasz válogatott nagyon szarul játszott, szövetségi kapitánya sorozatosan hibázott, Szlovákia és Új-Zéland pedig megérdemelte a sikert, nagy gratula nekik!
Szóval élvezzétek ki a fikázást, a fröcsögést, ezerrel mehet a primadonnázás, a zselékirályozás, meg, hogy mindig mákjuk van.. Ahogy a csövön kifér.
Csak közben néha gondoljatok arra, hogy a ti kedvenceitek mezén hány csillag virít, ott a szív felett.

FORZA AZZURRI PER SEMPRE!

Mr.AT 2010.06.27. 11:55:14

Amúgy a másik viszonylag közkeletű tévedés a Juventus és az olasz válogatott közti egyenlőségjel, ellendrukkereink népes hadából sokaknak fel sem tűnt, hogy pl. Grosso hála az égnek kint sem volt a VB-n, nem hogy nem játszott.

Az egész pontos helyzet a következő:

Paraguay ellen (1:1) a következő Juve-játékosok a következő perceket töltötték a pályán: Buffon 45, Chiellini 90, Cannavaro 90, Marchisio 59, Camoranesi 31, Iaquinta 90.

Új-Zéland ellen (1:1): Chiellini 90, Cannavaro 90, Marchisio 61, Camoranesi 45, Iaquinta 90.

S végül Szlovákia ellen (2:3): Chiellini 90, Cannavaro 90, Iaquinta.

Ha poénkodni akarnánk: ahogy fogynak a Juvésok a csapatból, jönnek az egyre vállalhatatlanabb eredmények... :-)

De csak az érdekesség kedvéért: az összesen ugye 3 x 11 x 90 = 2.970 percből (a hosszabbítások pár percétől tekintsünk el) a három meccsen 405 (PAR), 376 (NWZ) és 270 (SLO), tehát összesen 1.051 percet töltött Juventus játékos a pályán, ez mindösszesen az összidő 35%-a.

Bőven lehet máshol is kaparni a falat tehát.
süti beállítások módosítása