Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Lippisztán, avagy egy elfogott blöff

2010.06.25. 01:20 _benito

„Mindenért vállalom a felelősséget. Amikor egy csapat képtelen egy ilyen mérkőzésen azt nyújtani, amit tud, az azt jelenti, hogy az edző nem készítette fel megfelelően.” Ezek Marcello Lippi roppant sportszerű, igazi úriemberhez illő mondatai. Tulajdonképpen ezzel lezártnak is tekinthetnénk a témát: a semmiből világbajnoki címet szerzett edző megbukott, az Albinoleffét sem bízzák rá a büdös életben többet, leszerepelt, kozmásra égett, szakmailag megsemmisült. De Budapest leghülyébb nevű utcájából nézve úgy gondolom, az olasz válogatott kozmikus égése nem más, mint egy nagyon rosszul elsült hazárdjáték. Hajtás után kicsit felmentjük Lippit, de igazából mégsem.

2008-ban Olaszország részt vett az Európa-bajnokságon, és megmutatta, hogy a világbajnok csapatának reszeltek. Akkor még nagy hangon Donadonit szidtuk érte (tény: nála gyengébb képességű edző talán soha nem irányította a csapatot), pedig csak a mutatott játék volt gyalázatos, a későbbi győztes spanyolokkal szemben büntetőkkel bőven ki lehet esni. Az viszont már akkor látszott, hogy a világbajnoki címhez kellett egy óriási adag mázli, és néhány extraklasszis teljesítmény, amit csodálatos módon egyszerre tett a közösbe néhány játékos.

Két évvel később ezek a teljesítmények elmaradtak, Olaszország a csoportjából – egy kiállításnak, és egy kivédett büntetőnek köszönhetően – még továbbvergődött, de aztán feldobta a bocskort. Donadonit kirúgták, és élete legnehezebb legmeggondolatlanabb legrosszabb döntését meghozva Marcello Lippi újra elvállalta a csapat irányítását. Volt nem egész két éve rá, hogy kivezesse a világbajnokságra Olaszországot, és közben kitaláljon valamit, amivel nem ég porrá. A feladat iszonyatosan nehéznek tűnt, és közben kiderült, hogy még annál is nehezebb.

Csapatot ugyanis játékosokból szokás építeni, az meg Lippinek nem volt. Hiába meresztgette a szemét, egyik bokorból sem akart előugrani sem egy középhátvéd, sem egy center, hogy az irányítóról ne is beszéljünk. A Serie A nem a legszebb napjait élte, éppen a portást is importáló Inter uralkodott, a nagyok a saját bajaikkal voltak elfoglalva, a Roma ugyan kigyúrt a válogatottnak egy De Rossit, a Juve egy Chiellinit, de nagyjából ez volt minden pozitívum, amit el lehetett mondani. És jött a Konföderációs Kupa, amiről már akkor is azt írtuk: ha van válogatott, amely számára valóban van tétje, az az olasz.



Lippi pedig fogta magát, és kivitte a világbajnok csapatot (kiegészülve néhány arccal, például az egyetlen elfogadható teljesítményt villantó Rossival), beleszaladt két igen kellemetlen lángosba, és kozmásra égve hazaslattyogott a csoportkör után. Egy évvel a világbajnokság előtt nyakig ért a fekália: a vb-trófeát égbe emelő Cannavaro képe már csak ködbe vesző ábránd, épkézláb játékosok sehol, és még a mezük is ocsmány.

Lippi zseniális edző, tudja, egy hordányi orkkal nem vezethet lovasrohamot a birodalmi rohamosztagosok ellen. Márpedig csak az orkjai vannak, a Serie A ugyanis makacsul nem hajlandó kitermelni olyan tehetségeket, akiket aztán kebelére is ölel. Lippi is tudja, hiába jó játékos Motta, Giovinco, Santon, De Silvestri, Lanzafamme, és valahány név a naptárba’, ha egyszer képtelenek a csapatukba kerülni. (A Blatter féle 6 + 5 szabály legnagyobb élharcosának kellene lennie Olaszországnak, de ez egy másik történet) Arra nem volt remény, hogy a Serie A-t egy csapásra megváltoztatja, egy kis szeletet azonban kihasíthatott magának. Egy kis Lippisztánt.



Egy évvel a világbajnokság előtt Lippi óriási hazárdjátékba fogott. Mivel szóban eladta magát a Juventusnak a vb utánra, tulajdonképpen nem is tűnt rossz ötletnek, hogy egy csapatba összegyűjtve a válogatott alapembereit ráerősítsen arra az egy dologra, ami még eredménnyel kecsegtetően kisajtolható volt a világbajnok csapat romjaiból: a csapategységre. Tudta ő is, hogy ez a válogatott jó már soha nem lesz, de végtelenül szervezett, egységes, egymás gondolatát is ismerő, összetartó társaság még lehetett. Buffon előtt (a gobbók hörgése közepette) hirtelen ott terem Cannavaro, Chiellini balján pedig Grosso. Camoranesi alap, Iaquinta szintén, bontogatja a szárnyait Marchisio, De Ceglie, Giovinco, és még talán Alex is beteker Dél-Afrikában néhány szabadot. Kár, hogy a renegát Cassanót nem sikerült befognia a torinóiaknak, de le van szarva, legfeljebb itthon marad.

A terv akár működhetett is volna, ahhoz viszont nem lett volna baj, ha a kormánykerék mögé maga Lippi áll. Ezt viszont nem tehette meg, Ciro Ferrara pedig fogta az egyébként is roskatag lélekvesztőnek tűnő bárkát, és gondosan ügyelve rá, hogy minden korallzátonynak nekimenjen, szép lassan egy holtágba vezette, ahol csak azért nem süllyedt el végleg, mert megfeneklett a mocsárban. A szembeötlően rosszul felkészített csapat lassan mindenféle futballra emlékeztető jellegét elveszítette, a várt eredmény a visszájára fordult: ahelyett, hogy a csapat torinói fele összeért volna, összeesett, mint a vizes bukta a réztepsiben. Az önbecsülésük utolsó morzsáit Catania-szintű csapatok morzsolták szét, a Juventus válogatottjai közül még azok okozták a kisebb csalódást, akik sérülés, vagy formahanyatlás (ez a szó új értelmet nyert idén Torinóban) miatt kimaradtak.

Ha Lippi abban reménykedett, hogy majd a Milan alkalmazottai kihúzzák a bajból, hát még nagyobbat kellett csalódnia: Pirlo makacsul nem volt hajlandó jól futballozni percekig sem (gól nélkül zárta az évet!), Zambrotta és Gattuso pedig nemes egyszerűséggel kiszorultak a csapatból. Nesta egy időre felvillantotta a reményt, de végül a szezont sem tudta befejezni. Lippi valószínűleg már március környékén kezdte érezni, hogy óriási nagy bajban van, el is kezdett próbálkozni. Így került a csapatba a kis híján kiesett Udineséből Pepe, a Sampdoriában egészen jól játszó Pazzini, vagy a genovai Bonucci, de hát világbajnokságra kellett volna készülni, nem gombfocibulira.

Egyébként is, már késő volt variálni. Az út ki volt taposva, letérni róla már nem lehetett, értelme sem lett volna. Menni kellet, és reménykedni, hogy a jó szezont futott játékosok (De Rossi, Chiellini, Pazzini, Di Natale) felhúzzák a többieket, vagy esetleg Pirlo méltóztatik elkezdeni futballozni. Lippi tartotta magát a tervhez. Lemondott a szent ereklyeként (aka: utolsó mentsvár) számon tartott csapategység megbontásával alaposan gyanúsítható Cassano, Totti és főleg Balotelli játékáról, nem csinált segget a szájából, és remegő szájszéllel kiterelte a csapatát a repülőtérre.



A végeredményt láttuk. Olaszország a leggyengébb csoport utolsó helyén végzett, egyetlen ellenfelét sem tudta legyőzni. Az armageddont Szlovákia szabadította rá Lippi csapatára, hiszen egy ilyen erősségű csapat ellen – ilyen körülmények között – élet-halál meccset veszteni történelmi jelentőségű dolog. Lippi számtalan hibát követett el, Dél-Afrikában már ő is kapkodott, sok rossz döntést hozott (volt köztük néhány egészen érthetetlen is), de ha a feje tetejére állt volna, az előzmények miatt akkor sem lett volna esélye még csak a tisztes szereplésre sem. Ez a dolog eldőlt, mielőtt az olasz válogatott barna gatyában landolt Dél-Afrikában.

Lippi vállalta a felelősséget. Hazárdjátékot játszott, nem jött be, ezért azonban csak részben ő a hibás, hiszen ugyanígy akár működhetett volna a dolog. A könnyű csoport is alájuk játszott, lendületbe lehetett volna jönni, de arra talán még ő sem számított, hogy ekkora a baj. Pedig ekkora. Az olasz futball szempontjából talán kevésbé jelentős kérdés, hogy a visszájára forduló terv pont a Juventus pofájába robbant bele az elmúlt 60 év legborzalmasabb szezonját hozva magával, de egy dolgot biztosan elért: Cesare Prandellinek a nulláról kell elkezdenie az építkezést az olasz válogatottal. Egy oldalról nem lesz nehéz dolga: innen csak felfele vezet út.

199 komment

Címkék: olasz válogatott vb 2010 marcello lippi

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr192108198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.25. 02:12:09

Remek elemzés Benito, még ha nem is mindennel értek egyet, konkrétan én semmilyen szempontból nem tudom felmenteni Lippit. Az, hogy valaki az utolsó pillanatig is ragaszkodik az érthetetlen döntéseihez, nem érdem. Sajnos világosan bebizonyosodott, hogy beleszeretett a saját szobrába és képtelen volt változtatni, kockázatot felvállalni, bár látjuk, ez a csapat volt a legnagyobb kockázat.

Látható volt az eb és a Konföderációs Kupa után, hogy mennyit ér ez a válogatott jelen formájában. Lippié a teljes felelősség, az dicséretes hogy elismeri, de nem változtat a tényen: nagyon-nagyon elrontotta ezt és ami mellett nem tudok napirendre térni, hogy a leggyengébb csoportban, Új-Zéland mögött végeztek. Borzalom.

BISMARCK 2010.06.25. 07:40:39

Az olaszok végre a helyükre kerültek, remélhetőleg a következő tíz évben ki sem jutnak, így megkímélnek minket az élvezhetetlen kamujátékuktól.

micz 2010.06.25. 07:50:29

Szó sincs róla hogy mentegetném Lippit, de egyre inkább bebizonyosodik hogy a "nemzeti" foci mennyire alárendelt a klubfocinak. Hogy mit ér az olasz foci az Inter nélkül, hogy mit ér az angol foci az amerikai-orosz-arab milliók nélkül, és hogy a játékosok akik odateszik magukat a klubjukban (ki mennyire...) a hétköznapokban azok négyévente egyszerűen motiválatlanok a vb-n. Ráadásul még szó sincs szegény Juve jövőjéről, aki valószínűleg megörökli Lippit, s vele együtt ezt a dilettáns hozzáállást, jobb esetben Capellot, bár sztem azzal sem lenne jobban ki a vízből. Az olaszfanoknak meg lehet ekézni Lippit, de úgy érzem a baj sokkal súlyosabb ennél, és ha most azt hiszik hogy egy szövkap cserével ez megoldódhat, akkor tévednek.

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.25. 07:53:06

és akkor most épüljön egy új Juve, Milán (Interrel mi lesz?) és egy hajtós Vállogatott... Lippit felmenteni nem kell.. bár lehet én vagyok hülye.. de azzal h berlinben nyert, nekem már megtette a csodát.. kár h belement ebbe a kalandba..de hát ember Ő is, nem hitte el h ennyire gyenge az olasz foci és kocláztatni nem mert már...pont mint a juvében az utolsó évében

calcio_di_rigore 2010.06.25. 07:54:46

Sajnálom azért az öreget, bár nem sok örömet okozott az idén, főleg a Juvénak adott tanácsai miatt. De mégis, ugyanúgy ahogy Cirónál, nehéz elfelejteni a korábbi éveket. Ezt a két embert még nemrégiben a 109. születésnapon felállva ünnepelték a stadionban.

Egyetértek vele abban, hogy nem hagyott otthon semmilyen "szupersztárt", aki képes lett volna más irányt adni a dolgoknak. Nyilván ha Di Natale vagy Montolivo otthon maradt volna, akkor őket is számon kérik rajta, pedig ők csak a mostani Serie A nagy-nagy lufijai.

Sokkal inkább számon lehet rajta kérni a tegnapi kezdő középpályát, meg az Udinese retro támadósort. Ha csak a Parák elleni játékot hozzák, már a nyolcaddöntőre készülnek, de tényleg ez a tegnapi csapat olyan volt mint az idei Juve.

6+5. Szerintem ezt csak akkor kezdik erőltetni, ha lesz olyan, akinél normálisan működik a dolog, egyelőre csak az egyetlen nemzetközileg is komolyan vehető csapatuk, az Inter alatt vágnák a fát. OK, hogy közben az angolokat is hazavágná a dolog, de 2006 után újabb csapatot tönkretenni szerintem nem mernek.

calcio_di_rigore 2010.06.25. 07:56:14

@simoo: szerintem Prandellinek is megbocsájtják majd, ha két vébéből csak egyet nyer meg.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 08:05:12

Jó elemzés, a legnagyobbak is pofára eshetnek, Lippi elég nagyot pancsolt. Nagy pechje az olaszoknak, hogy potenciális kreatív világklasszis Pirlo-utódnak - aki talán el tudta volna vinni a hátán ezt a csapatot - Alberto Aquilaninak sérülései kerékbetörték a pályafutását.

@BISMARCK: Az olasz válogatott most ott tart, mint tíz éve a német, ők két év alatt összekapták magukat valamelyest és az új koncepciójuk mára kitermelt egy neue schule multikulti német válogatottat.

Olaszországnak is ez az útja, hamarabb fog előkerülni egy jó pár Olaszországon kívül ismeretlen tehetséges fiatal, mint gondolnátok. Prandelli kettő-négy éven belül fölépíti az új tehetséges olasz válogatottat. Chiellini, De Rossi, Montolivo már megvan és ott van Cassano, akit most már ideje reaktiválni és kora alapján van is benne még négy jó év köréjük jöhetnenek a fiatalok.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 08:07:49

@simoo: Egyetértek az érdemeit nem lehet elvenni a Mistertől.

Weah_ 2010.06.25. 08:08:44

én egy dolgot nem tudok megbocsátani az öregnek, mégpedig h makacsul ragaszkodott az ő zebra fiaihoz. mégis mi a nagy büdöst várt tőlük...???

Walmer 2010.06.25. 08:12:30

nagyon tetszett az írás. Soha az életben ilyen szar olasz válogatottat nem láttam. nem is a Szlovák vereség a gáz (az is), de hogy egy fos, a futballt még csak tanuló új zélandi (!!!!!!) csapatot nem tudtak megverni és csak egy tizenegyesgólt voltak képesek ellenük öszzehozni.....

Számomra most még inkább világossá vált mekkora óriási mák kellett ahhoz a vb győzelemhez. akár kárörvendhetnék is, de a faszom se kíváncsi egy holland-szlovák nyolcaddöntőre.

United82 2010.06.25. 08:29:34

Lippi ezt nagyon elszúrta az biztos, lehet hogy ez a Juvéra építés volt a terve, de azért valamikor télen rá kellett volna jönnie, hogy ez nem fog menni és valami mást kitalálni. De végsőkig kitartott és a csoportból való továbbjutás így is meglehetett volna, ha nem 20, hanem 30percel a vége előtt kezdenek el focizni..
De nem sajnálom őket és az igazat megvallva ráfér az olaszokra egy kis változás. Pirlo,Gattuso,Cannavaro,Camoranesi,Zambrotta a fénykorukban a legjobbak között voltak, de lassan 2-3éve egy egyeneset nem rúgtak labdába, hiba volt rájuk építeni.
Mindenesetre a franciák és az olaszok kiesése mutatja hogy a mai fociban 4év alatt nagyon nagy idő telik el....és hogy milyen gyorsan lehet a mennyből a pokolra jutni.
Mondjuk mind a franciák, mind az olaszok esetében annyiban nem meglepő a dolog, hogy tulajdonképpen 2006óta nem volt jó meccse egyik válogatottnak sem....

Bandiablo 2010.06.25. 08:35:53

Benito, szerintem nagyon leegyszerűsítjük a dolgokat azzal, hogy a válogatott rossz szereplését a Juve rossz bajnoki szereplésének tudjuk be. Ez a válogatott-Juve párhuzam lassan olyan bevett toposznak számít, mint a marxista történetírásban az áruló Görgei vagy a fasiszta Horthy. A Juventusban játszik a legtöbb olasz a nagy klubok közül. A klub és egyes játékosok rossz idénye nem kellett volna feltétlenül azt jelentse, hogy a válogatott is le fog bőgni. Erre kitűnő példa Klose és Podolski szerepe a mai német fociban. Ők torna-játékosok.

KÁJZERSZÓZE 2010.06.25. 08:38:27

király a poszt, köszi.

danesdzsu2 2010.06.25. 08:39:46

@Weah_: Pont erről szólt a poszt nagy része. Hogy Benito szerint miért.

MB13_fan 2010.06.25. 08:49:04

@popp:
hallod, popp! a németeket már ne keverd ezekhez a sittes olaszokhoz! ha a németek ki is estek idő előtt egy tornáról (2000 vagy 2004), akkor is hajtottak az utolsó percig.. ezek a puding olaszok a meccs nagy részében sétálgattak, tisztelet 1-2 kivételnek.. minden tornát döntetlennel, vagy egy mákos 1:0-ás győzelemmel nyitnak.. aztán, amikor csak már szorul a hurok, akkor akarnak talán vezetni egy-két támadást.. ha meg kiesnek, akkor az ellenfelekre fogják (emlékszel 2004-re?), meg a bírókra, meg a lebonyolítási mechanizmusra.. Honduras mellett talán Szlovákia a leggyengébb résztvevő a 32 között.. mégis továbbjutottak ebből semmi csoportból..

Skeeter 2010.06.25. 08:52:33

Bennem hirtelen az ötlött fel a postot olvasva, hogy egy valamiről nem tettünk említést. Nevezetesen arról, hogy szerintem pl a többi kontinenshez képest egyedül az európai országok csapatai nem lépek előre egy fikarcnyit sem, sőt. Gondolok most itt pl az francia, olasz (sőt még az angolokat is idevenném trióra). Talán csak a spanyolok azok akik előrelépést tudnak felmutatni az előző évekhez képest. Rengeteget fejlődött a Dél-Amerikai és az Ázsiai futball is. Ezzel együtt viszont én sem vitatom, hogy gatya van az olaszoknál, és egyre barnább...
Abban viszont igazat adok _benito-nak énis, hogy Lippi tulajdonképpen mást nem is tehetett, mint a juve játékosokra alapozza a válogatott sikerességét (mondom ezt Interistaként :) ), még akkor is ha pocsék szenzonjuk volt, hiszen őszintén szólva más reális koncepicója nemigen volt. Megpróbálta, nem jött be.
Prandelli viszont szerintem csúnyán gatyába szedi majd ezt a csapatot, ő nem fog fosni újítani, ebben biztos vagyok. És bizony újítson is, mert egy jó olasz válogatottra szüksége van a világnak, nem is kicsit.

Mala Suerte 2010.06.25. 08:56:26

@popp: @MB13_fan:

Szerintem sem összekeverendő, de inkább azért, mert a németek igazából mindig is nagy gondot fordítottak az utánpótlásképzésre, a "multikulti" dolognak pedig amúgy semmi köze ehhez...

MB13_fan 2010.06.25. 08:58:04

@Walmer:

nem értek egyet, amit a zélandiakról írtál.. a kezdőtizenegy felét Premier League-ben edződő játékosok alkotják.. három meccsen egyszer se tudták őket megverni, Szlovákia ellen visszahozták a meccset.. akár tetszhetne is ez a csapat, viszont, amikor az olaszok ellen láttam azokat a durva könyökléseket, már egyáltalán nem egy szimpatikus Honduras vagy Costa Rica jutott az eszembe róluk.. szóval nem egy kellemes ellenfél..

Hispan07 2010.06.25. 08:59:45

Sztem ez a mez csúnyább és jellegtelenebb volt a barna gatyásnál is.

És a juvés Lippi lerakat mellett a Milan elmúlt pár évét is sikerült kopizni, kár, hogy a hajdanvolt jó nevek leszereplése nem votl éppen követendő példa.

Most már csak azt nem tudom, mi lesz Pirloval. El kellett volna adni tavaly, amíg még lehetett.

Mourinho már nem a király 2010.06.25. 09:00:51

@Bandiablo: igen, Podolski valóban jól szerepel eddig a vb-n...
Hogyan lehet egy ilyen Juventusra építeni nem értem. De abban egyetértek, hogy Lippi is tudta, hogy nagy baj van, látszott az arcán pl. a tegnapi meccs előtt is, amikor énekelték a himnuszt, az öregen valami páni félelem látszott.
Az a szomorú, hogy még így is majdnem összejött nekik, 1 gólon múlott, és a hollandok ellen beállnak védekezni, és ott már bármi lehet.
Igy jár aki nem hívja be Cassanot, Balotellit, Tottit, Santont, Rossit.
Még az idei év elején is meg lehetett volna lépni, amikorra kiderült, a Juve és a Milan mire képes idén.
Tényleg nem tudom sajnálni az olaszokat, megkapták ami járt

MB13_fan 2010.06.25. 09:04:35

ugye nem azt akarjátok mondani, hogy 2030-ra a legjobb nyolc között lesz 3 ázsiai, 4 amerikai, és nagy szerencsével talán 1 európai csapat???

sh4d0w 2010.06.25. 09:05:44

Az olasz futball legnagyobb baja az utánpótlás hiánya, ezen segíthetne valamicskét a 6+5. A nagycsapatok inkább Dél-Amerikából importálnak játékosokat, de közben a helyben elérhető utánpótlásbázisból (pl. Atalanta) érkező játékosokat tönkreteszik a légiósok mögötti padozással. Vicc, hogy a Pótól nyugatra 16-18 évesen az utánpótlásból jövő játékosok már-már stabil kezdők, miközben Itáliában 24-26 évesen még mindig fiatalként kezelik őket. Ennek a gyakorlatnak, valamint a Dél-Amerikai importnak véget kell vetni, különben Olaszország hosszú időre el fog tűnni a futball térképéről.

vsztk9111 2010.06.25. 09:06:58

Hál!Istennek mentek haza a franciák után! Ilyen csapatokra nincsen szükség semmilyen vb-n!

vsztk9111 2010.06.25. 09:07:45

Hál!Istennek mentek haza a franciák után! Ilyen csapatokra nincsen szükség semmilyen vb-n!

bz249 2010.06.25. 09:07:46

@sh4d0w: a dél-amerikai importra már most igaz a 6+5, sőt a 13+5 legalábbis amíg Argentína nem lesz EU-tag, addig maximum 5 dél-amerikai játékost lehet jelölni a keretbe.

szferi 2010.06.25. 09:10:28

@MB13_fan: konkrétan 1 (egy) premier league játékosuk van. egyébként meg valóban volt pár könyöklésük olaszo ellen (fallon szarul ugrott fel párszor fejelni), ezek szabálytalanok voltak, de távolról sem durvák - maximum egri viktor végletekig elfogult kommentálásában. emlékszel az előző vb-ről dee rossi produkciójára az amerikaiak ellen? na az volt durva.

Walmer 2010.06.25. 09:10:49

@MB13_fan: kik edződnek a premier league-ben?

Bandiablo 2010.06.25. 09:11:16

@Anthony (kick-ass): Személy szerint nekem Cassano-val az a bajom, hogy egyik nap világklasszis szinten játszik, másik nap általános iskolás színvonalon. Balotellit meg addig szerintem Prandelli sem hívja be a keretbe, amíg nem nő be a feje lágya. Santont Lippi behívta volna, ha nem lett volna folyton sérült. Rossit én küldtem volna meghívót, mondjuk Iaquinta helyére...

United82 2010.06.25. 09:12:09

@MB13_fan:
Sztem semmi ilyesmiről nincs szó, csak arról a "hagyományról", hogy a nem európában rendezendő vb-ken az európai csapatoknak valahogy nem megy. Még sose nyert nem európában rendezendő vb-t európai csapat...de európai vb-t is csak 1 nem európai nyert 58ban a brazilok...
az más kérdés hogy ázsia csapatai egyre jobbak, de ne feledjük 8éve volt a koreai-japán vb, kezd beérni a befektetett meló.

MB13_fan 2010.06.25. 09:14:04

igazatok van, Nelsen, Killen, Fallon, Smith, Woods.. ezekre gondoltam, de nem néztem meg, hogy angol első vagy második osztály.. de ne úgy kezeljük már őket, mintha először láttak volna labdát ezen a vébén..

Walmer 2010.06.25. 09:16:05

@MB13_fan: új-zéland egy szar csapat. bahreint birkózták le nagy nehezen, hogy egyáltalán itt lehessenek. bahreint.

MB13_fan 2010.06.25. 09:20:45

@szferi:

áá, én el tudok vonatkoztatni Egri kommentálásától (a Paraguay elleni meccsen legszívesebben letéptem volna a fejét), de az olaszok ellen az teljesen tudatos volt a zélandiak részéről.. elég durván indultak a meccsnek (valószínűleg edzői utasításra), meg is lett az eredménye.. arra a de Rossi-ra nem emlékszek, annyira nem vagyok képben az olaszokkal kapcsolatban.. :D

Papp Sanyi 2010.06.25. 09:23:38

Az a baj az argentín légiósokkal az olasz bajnokságban, hogy kb 2 perc alatt kiderül, hogy vmelyik nagyszülőjük olasz volt (nem, nem volt...) és máris eu-s útlevéllel nyomulnak. Így pedig akár 11en is lehetnek a kezdőben. Meg kell állítani a légióshordákat ez kétségtelen, csak mi módon?

balu11 2010.06.25. 09:25:24

@Walmer: ez így azért kicsit erős, talán. Egyre inkább megszokhatnánk talán, hogy nem kell egyből leszólni az ázsiai csapatokat. Pofozógépnek jöttek, aztán 3ból 2 viszonylag simán továbbment (ellentétben az európaiak arányával, ami az 50%-ot sem éri el (valszeg) 13ból 6). Emellett, gondolom, nem láttál túl sok Bahrein meccset.

Végül de nem utolsó sorban: Új-Zélandot meg pláne mindenki gólarány-javítónak nézte, aki a tök gyenge Óceániából is csak az auszik eligazolása miatt lehet itt. Aztán a pályán végül az jött ki, hogy egy VB-n veretlenül zártak. Egy VB-n.

MB13_fan 2010.06.25. 09:25:56

@Walmer:
2002-ben Brazília épp hogy továbbjutott a dél-amerikai selejtezőből, ami azért nem annyira kemény (nem akarok hülyeséget mondani, de kilencből öt jut ki, ugye?).. most akkor ők szarok?

gibson 2010.06.25. 09:30:15

Jó írás, de azzal nem értek egyet, hogy jól tette Lippi, hogy otthon hagyta Cassanot és Tottit. Balotellit még megértem, főleg az Inter-Barca meccsen látottakat alapul véve, de Totti ott volt a 2006-os VB győzelemnél is például, ott nem bontotta a csapategységet? Vagy Cassano, a mai napig emlékszem, amikor az EB-n kiestek a skandináv döntetlennek köszönhetően, és ő -miután győztes gólt lőtt - ott zokogott a pályán, és mindenki ment oda a csapatból vigasztalni - hát ő sem úgy tűnt nekem, mint aki olyan kurvára bomlasztaná a csapategységet. Helyettük kivitte Jakintát meg Zsilárdínót - hát gratulálok, körülbelül annyi gólt rúgtak, amennyit vártam tőlük.
Di Natale miért nem kezdett az első két meccsen? Miért nem kapott több lehetőséget Quagliarella?
Szóval könnyű azt mondani, hogy nem volt más választása az edzőnek, de lett volna. Csak elkúrta - nem kicsit, kurvára.

MB13_fan 2010.06.25. 09:32:26

@szferi:
kösz, majd megnézem, itt nem megy a tube..

MB13_fan 2010.06.25. 09:36:51

@Rooney82:
de milyen szép lenne, ha európa visszaállítaná a renoméját.. idén európán kívül valamelyik európai csapat világbajnok lehetne.. ezzel 10-9-re vezetne Európa Dél-Amerikával szemben.. erre azért még megvan az esély.. szerettem volna, ha néhány afrikai bejut a kieséses szakaszba, de ahhoz képest, hogy otthon vannak, ez csúnya égés..

MB13_fan 2010.06.25. 09:40:23

@balu11:
jaja, jól beszélsz.. és olyan peches Európa, hogy abból a 6-ból mindjárt egy angol-német, és egy holland-szlovák lesz.. isten mentsen még egy spanyol-portugáltól.. bár akkor legalább garantáltan lenne 3 európai csapat a legjobb 8 között.. :D basszus, 4 éve már bele se szagolhattak európán kívüliek az elődöntőbe..

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.06.25. 09:42:29

Szeretem az olasz focit. Nem a 0-0-ás, meg 1-0-ás faszságokat, hanem, amikor tényleg olasz focit játszanak (Ami nem egyenlő a kátánáccsóval) Gondolok itt pl. a 2006-os VB-re, vagy az Interre.
20 éve kezdtem el focit nézni, és akkor az olaszok játéka tetszett meg.
DE!
Ez a csapat(?) viszont már a vb előtt leszerepelt. Egyszerűen nem tudtam nekik szurkolni, még szégyelltem is magam. És akkor még nem is játszottak egy meccset sem. Töketlen banda.

Nem azért kellett volna Cassano, Balotelli, mert kihagyhatatlanok, hanem azért mert idióták, három meccsből egyen jól játszottak volna, és lett volna valami tökös megoldásuk. (ezen a csapategységen úgyse rontottak volna semmit) Valami ízt adtak volna ennek a semmilyen csapatnak. Nem csak mi szurkolók vettük észre, hogy semmi váratlanra nem képes a csapat, hanem az ellenfelek is. És lőn.

@Anthony (kick-ass): Pddolski-t fel lehet hozni, mint sötét ló. De a digóknál legalább 10 sötét ló volt a keretben. Az meg egy kicsit sok. Egy szál De Rossi (és amikor pályán volt Buffon) nem tud csodát tenni.

MB13_fan 2010.06.25. 09:44:20

elnézést.. hülyeséget írtam, Dél-Amerikában 10-en selejteznek.. valahogy azt a Venezuelát kifelejtettem..

mickeyknox 2010.06.25. 09:45:13

ne vicceljetek már, új-zélandot röhögve kellett volna vernie az olaszoknak, paraguaynak meg a szlovákoknak is, az hogy ez nem sikerült, nem azért van mert olyan istentelenül jók, hanem mert nem vette őket senki komolyan (ita+tótok), paraguay meg minek törje szét magát az uccsó meccsen. nézzétek meg a meccseik eredményeit, gyakorlatilag vanataun, fidzsin meg új-kaledónián kivül mindenktől kikapnak, még az ilyen thaiföld, botswana szintű gigászoktól is. még mi is megvertük őket 2006-ban!!!!! (2-0) az, hogy még ők is megelőzték az olaszokat, a legnagyobb szégyen, nem is a kiesés.
igaz, nekem nem volt meglepetés, biztos voltam benne, hogy a franciákkal együtt lebőgnek, amit le is írtam ezen blogon a vb előtti posztban :DD

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 09:48:21

@MB13_fan: Higgadj le tesó, főleg, mert kicsit lyukas a memóriád. A már továbbjutott Portugália B csapatával alázott meg egy lelkileg teljesen összetört nationalelfet 2000-ben, amelyen a küzdőszellem szikrája sem látszott. Egyedül Oli Kahn ordított nagyokat, mikor vakarta ki a hálóból a lasztit Sergio Concencao három dugója után. Azért az olaszok nem úgy estek ki, minr a franciák, az Paraguay és Új-Zéland ellen is küzdöttek becsülettel. A szlovák meccs első hetven percében nekem is apatikusnak tűntek, de mikor fölcsillant remény kijött belőlük az oroszlán. Szóval ebből a szempontból valóban fölösleges a németekhez hasonlítani őket.

Ezzel együtt játékban fosok voltak és vérciki egy ilyen csoport utolsó helyén végezni.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.06.25. 09:49:50

@Bandiablo: klose szerzett egy gólt az atomszar auszik ellen, illetve megcsinálta a torna egyik leghülyébb kiállítását. podolski lőtt egy gólt az atomszar auszik ellen, plusz egy assziszt, juhúúú, amúgy meg egyedül kihagyott egy szezonra való ziccert a szerbek ellen. ghána ellen csak simán szar volt. jelenleg ennyi.

ők momentán arra kiváló példák, hogy miért nem hívunk be a szezon közben leszerepelt embereket. egyébként meg ők csak ketten vannak, míg az oalszoknál vagy hat juvés a kezdőben volt.

Walmer 2010.06.25. 09:50:19

@balu11: nem láttam túl sok bahrein meccset, de ugye azért nagyot nem tévedek, ha azt gondolom nem játszhatnak valami fergeteges focit.
bhutáni, meg nepáli meccseket sem nagyon nézek, mégis valószínűsítem, hogy szar csapatuk lehet.

Ki ne találjuk már, hogy új-zéland olyan qrva jó csapat.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.25. 09:53:13

@balu11: tegnap vártam, h írj vmit a hollandokról... írtál és nem láttam, vagy elmaradt?

balu11 2010.06.25. 09:55:34

@Walmer: azért az általad említett "szar csapat" és az általad nekem titulált "qrva jó csapat között" vannak még árnyalatok, azt hiszem... természetesen nem állítottam, h "qrva jó csapat"

csak a látatlanba leszólás (Bahrein) ellen emeltem szót, illetve az új-zélandiak teljesítményének degradálása ellen

külön felhívva a figyelmet egy jelenségre, amely az európai csapatok komoly gyengülése, és az ázsiaiak hasonló erősödése kapcsán jutott eszembe

nadivereb 2010.06.25. 09:58:18

Nekem Új-Zéland ellen majdnem végig, a szlovákok ellen pedig a második szlovák gól előtt egyszerűen az volt az érzésem, hogy az olaszok azt hitték, hogy majd a nevükről bepattan egy-két gól. Hiszen ők a címvédők, ilyen kiscsapatok nem szerezhetnek ellenük pontot, nekik elég kint lenni a pályán.

balu11 2010.06.25. 09:59:50

@imici77: elmaradt, mert nem otthon, ill. gépközelben néztem

ráadásul, ahol néztem, ott a fő meccs a japó-dán volt, és egy távoli monitoron tudtam csak követni a hollandusokat - így aztán nem is láttam rendesen a meccset, baszki

annyit azért láttam, hogy Robben jól szállt be, RvP betalált, és csak tiziből kellett kapitulálnunk (és azon is rajta volt Skete... Steke... a kapus)

tetszik a dolog, hogy nem úgy kezdtünk, mint 2 éve, illetve külön öröm, hogy nem kell az olaszokkal játszani

Robben kezdjen, de ha nem, vdV is jó lesz, Kuyt, RvP, Sneijder jó formában, van der Wiel lassan hozza, amit vártunk tőle, a közepe kemény, hátul egyelőre nincs nagy gond

jó lesz ez...!!!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 10:04:01

@matthe07: Ez persze így nem igaz, a kilencvenes években sorra nyerték az utánpóztás ebéket az olaszok és évről-évre tűntek föl fiatalon a most végleg levitéztlett nagygenerációjuk menői a kilencvenesek közepén, mint Del Piero, Vieri, Cannavaro, Totti, Nesta,Inzaghi, Buffon stb.

@szferi: istenem, ha meg valaki a küzdelem hevében kézzel ér bele vagy miközben a lendülettől elveszti az egyensúlyát és kicsit belehomorít az meg a világ legnagyobb csalása.

MB13_fan 2010.06.25. 10:05:15

@popp:
én kib... higgadt vagyok, de álljon meg a menet! 2000-ben az egy brutális halálcsoport volt.. halálosabbat el se lehet képzelni, ellentétben ezzel a PAR-SVK-NZL-ITA csoporttal.. amúgy nem olyan könnyű B csapat ellen játszani, akik tét nélkül, frissen ficánkolódhatnak és égnek a bizonyítási vágytól.. 2004-ben is szoptak a németek a csehektől.. a cseh B csapattól.. viszont 2000-ben a portugálok, 2004-ben meg a csehek játszottak elődöntőt.. és talán jóval többre voltak hivatottak mindketten.. kíváncsi vagyok hogy ezek a kőkemény szlovákok meddig jutnak.. én értelek téged, de azért nem árt az erőviszonyokkal is tisztában lenni.. nem csak azokkal a tényekkel operálni, amelyeket a saját szolgálatodba állíthatsz..

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.25. 10:07:13

Kitűnő elemzés.

Az olasz válogatottat a kilencvenes években még élmény volt nézni, mert világklasszis játékosaik voltak, és nemcsak hátul, de elöl is. Most egyetlen igazi világklasszisuk sincs. (Aki ezt vitatná, az nézzen rá például az aranylabda-szavazás top30-as mezőnyére idén és mondjuk '94-ben...)

Akik most vannak, azok vagy már nem, vagy még nem klasszisok. Egy korosztály 2006-ban csúcsra ért. Észre kellett volna venni, hogy új gerincet kell alkotni, fiatal játékosokból. Donadoni ezt nem tudta, Lippi meg nem merte bevállalni.

Mindenképpen új korszakot kell nyitni, Rossival, Santonnal, Giovincoval. Prandelli alkalmasnak látszik erre a munkára.

Én drukkolok az olaszoknak, mert egy olasz-hollandot én is minden körülmények között szívesebben nézek, mint egy holland-szlovákot.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 10:10:12

@Walmer: Azért Bahrein az ázsiai selejtezőcsopotban olyan rendszeres vébé résztvevőt előzött meg, mint Szaud-Arábia, aztán jobbnak bizonyult a hatalmas és a fociba is rengeteg pénzt ölő Kínánál is.

Az olaszokhoz meg még annyit, hogy szerintem a holland és szlovák szurkolókon kívül mindenki szívesebben nézne egy még így is igazi rangadónak számító olasz-hollandot, mint egy holland-szlovákot.

MB13_fan 2010.06.25. 10:11:19

@popp:

(...) A szlovák meccs első hetven percében nekem is apatikusnak tűntek (...)

és még finoman fogalmaztál

bz249 2010.06.25. 10:14:02

@popp: lehet meg a holland-szurkolok egy resze is szivesebben nezett volna egy holland-olaszt, mint egy holland-szlovakot

Walmer 2010.06.25. 10:15:32

@balu11: "külön felhívva a figyelmet egy jelenségre, amely az európai csapatok komoly gyengülése, és az ázsiaiak hasonló erősödése kapcsán jutott eszembe "

írtem egy csomót a fenti véleményedhez kapcsolódva, de internal server errort kaptam és elszállt.
újraírni nincs kedvem, így csak annyi: nettó hülyeség.

MB13_fan 2010.06.25. 10:16:04

@popp:

(...) Az olaszokhoz meg még annyit, hogy szerintem a holland és szlovák szurkolókon kívül mindenki szívesebben nézne egy még így is igazi rangadónak számító olasz-hollandot, mint egy holland-szlovákot. (...)

én úgy láccik kivétel vagyok, pedig se holland, se szlovák szurkoló nem vagyok.. semmi kedvem egy olyan meccshez, ahol az egyik csapat mindent megtesz a győzelemért, a másik meg tördeli a játékot, és végül tizenegyesekkel búcsúztatja az offenzív csapatot..

r_magpie 2010.06.25. 10:16:44

Nyilvánvalóan újat kell építeni Prandellinek, de rövid távon nem nagyon tehet csodát. Csak ismételni tudom a posztot, de bármekkora tehetség is Giovinco, Santon meg Lanzafamme, a padról meg Parmákban játszva nemhogy egy világversenyhez, de még a selejtezőkhöz is kevesek lesznek.

Ez az európai lemaradás-amerikai/ázsai fejlődés dolgot pedig kicsit elhamarkodott lenne kijelenteni, ez sztem csak hosszabb távon mérhető. Négy éve 6 európai volt a 8ban, és 4 a 4ben.

Walmer 2010.06.25. 10:18:06

@popp: "Azért Bahrein az ázsiai selejtezőcsopotban olyan rendszeres vébé résztvevőt előzött meg, mint Szaud-Arábia, aztán jobbnak bizonyult a hatalmas és a fociba is rengeteg pénzt ölő Kínánál is."

aztaaaaa!!!! Szaúda arábia. meg Kína.
Popp. Mondjuk azt, hogy ezt betudom annak, hogy még a tegnapi meccs sokkja alatt állsz

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 10:18:54

@MB13_fan: Azzal nem is vitatkoztam, hogy sokkal keményebbek voltak azok a csoportok hülyeség is volna. Bár azt még nem tudhatjuk meddig jutnak a szlovákok.

Csak ez a mondatod nem állja meg a helyét.: "ha a németek ki is estek idő előtt egy tornáról (2000 vagy 2004), akkor is hajtottak az utolsó percig", mert ez így nem igaz. mind a szlovákoknál sokkal jobb, portugálok és csehek b csapata ellen, de főleg az előbbi meccsen hitehagyottan és tűz nélkül játszottak a németek.

Azt kell mondanom, hogy az olaszok küzdöttek ezen a vébén, csak reménytelenül szarok voltak. Az is érthetetlen volt, hogy Di Natale, meg Quagliarella, akik némi színt vittek a játékba miért nem kezdtek az elejétől.

zsakfos 2010.06.25. 10:19:14

Tanakodtam a meccs előtt, hogy kinek is szurkoljak, a szlovákoknak, mert ellenük könnyebb lesz a nyolcaddöntő a hollandoknak és kiesve kurva nagyot égnek az olaszok, vagy jussanak csak tovább a digók és édes lesz a győzelem ellenük...azért inkább az előbbit választottam, így legalább Mo-on mindenki a hollandoknak fog szurkolni:)
A vb előtt 3 embertől vártam sokat az olaszoktól, akik kihúzhatják őket a mocsárból, Buffon ( neki pechje volt, hogy megsérült), Chiellini és De Rossi. Chiellini egymást múlta alul Cannavroval, De Rossiról meg kellett néznem tegnap 60 perc után, hogy játszik e mert nem tűnt fel, hogy igen. A többiktől nem vártam többet, de ők ketten ( főleg a jó szezonjuk után) nekem hatalmas csalódás.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.25. 10:19:20

@balu11: nem szeretem, amikor egy csapat nem kap gólt, mert jön egy meccs, amikor kapnak szerencsétlen 3 gólt és vége... látszott, h tartalékolnak a hollandusok, s ez a jó hír... takarékláng, de ég...és a gázon a kéz:)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 10:23:59

@Walmer: Nem azt mondom te nagyon okos, hogy ezek világverő csapatok, csak annyit, hogy ezek megelőzése azért a te általad feltételezett megyei másodosztályú szintnél egy kicsit többet sejtet. Azzal egyetértek, hogy az új-zélandiak még a maximumnál is többet hoztak ki magukból a három döntetlennel, de az utóbbi félévben honosítottak néhány játékost, akik miatt jóval erősebbek lettek a selejtezőbelinél.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 10:31:09

@Csöncsön: De Rossi világklasszis, csak olyan poszton és olyan klubban játszik, ahonnan nem szoktak a legjobb harmincba jelölni. Tottit akkor sem jelölték például, amikor európai aranycipős lett. Az aranylabda top30 összeállításánál elég sokféle szempont játszik és nemmcsak szakmaiak, ezenfölül leginkább támadójátékosokat választanak be. Úgy egyetértek az állításoddal, hogy nincs világklasszis olas ztámadó.

MB13_fan 2010.06.25. 10:31:35

@popp:
jówan, nem akarok veszekedni.. megmondom őszintén, nem nagyon emlékszem a kétezres eb-re.. akkor nem voltam akkora focimániás.. és lehet (sőt biztos!), hogy ótvarul játszottak a németek, akiket az a portugália elgázolt.. de mégse venném egy kalap alá a németeket meg az olaszokat a csúnya búcsúkat illetően

zsakfos 2010.06.25. 10:31:41

@imici77: @balu11:
RVP-nek nagyon kellett tegnap már a gólt, jót tett neki, meg Huntelaar önbizalmának is.
Különösebb megerőltetés nélkül megvan a csoportelsőség, nem sérült senki, nincs eltiltott, jó a csapategység.
A 3 meccs alapján nekem-még magamnak is meglepő módon:)-van Bommel játéka tetszett a legjobban, elképesztően hasznos, sok labdát szerez, szabályosan ( a válogatottban 7 meccs óta nem kapott sárgát!!!:), irányítja a csapatot, De Jonggal nagyon jó szűrő kettőst alkotnak, így a védelemre sokkal kevesebb feladat hárul, ami nem is hátrány mondjuk. Jó nem topcsapatok voltak az ellenfelek a csoportban, de feltűnő módon nagyon kevés igazi helyzetet tudtak kialakítani az ellenfelek.
Azért ma drukkolok a portugáloknak, hogy győzzék le a brazilokat, és ők legyenek a csoportelsők, meg a spanyolok is 1.legyenek, nem akarok egy holland/brazil-spanyolt a 8 között. Miközben a másik ágon majd Japán brusztol Chílével...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 10:34:34

@MB13_fan: De csak azért, mert elfogult vagy ;-), az a német csapat ugyanolyan reménytelen volt,mint a mostani olasz és ezzel talán mocsing is egyetért. Mond neked valamit az a név, hogy Paulo Rink. Egy negyedosztályú brazil volt, akit gyorsan honosítottak az EB-re, mert annyira nem volt csatáruk.

Strigo 2010.06.25. 10:40:27

De Ceglie, Santon, De Silvestri, Poli, D'Agostino, Rossi, Giovinco, szerintem ők megérdemelték volna a kerettagságot. És nálam egy balhés Cassano-Balotelli-Pazzini hármas ütőképesebbnek tűnik, mint a vébén látott csatársorok bármelyike. Marchettit sem értem, miért nem Amelia, vagy De Sanctis?

szferi 2010.06.25. 10:43:58

@popp: "miközben a lendülettől elveszti az egyensúlyát és kicsit belehomorít"

ember, te beteg vagy! :DDDDDDDD

MB13_fan 2010.06.25. 10:44:30

@popp:
én ezt értem.. ha a németeknek akkor annyira futotta, hát rendben, papírforma.. ha egyik csapat jobb a másiknál, akkor nincs mit szépíteni.. viszont azt neked is el kell ismerned, hogy az olaszokban ennél jóval több volt.. elég megnézni a végét a tegnapi meccsnek.. hogy mekkora technikai fölényben voltak a szlovákokkal szemben.. viszont a meccs nagy részében sétálgattak, és a legnagyobb gáz az egészben, hogy egy döntetlennel is továbbjutottak volna.. tehát végezetül: nem azért nem játszottak jól az olaszok, mert reménytelenül szarok voltak.. hanem azért, mert büdös volt nekik focizni..

Ipa 2010.06.25. 10:45:00

@MB13_fan: Van a foci VB-ken egy alapszabály, ami alól egyetlen kivétel 1958:
Európában az európaiak nyernek, máshol a délamerikaiak. Szerintem most is ez lesz.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.25. 10:45:07

@zsakfos : csak nehogy a 4közé jutásért legyenek a kulcsjátékosok kisárgulva...

Asidotus 2010.06.25. 10:46:54

Popp-nak mondva
a mostani olasz kiesésnél szégyenteljesebb kiesést én még nem láttam 1982. óta. Egy ennyire nagy csapat egy ilyen könnyű csoportból még nem zúgott ki ilyen dicstelenül.

Persze, ehhez ki is kell jutni. Nem úgy, mint a franciák 1994-ben, az angolok 2008-ban...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.25. 10:48:12

@popp:

Nem akarom fetisizálni az aranylabdát, de az valamit mégiscsak elmond, hogy 2009-ben egyetlen olaszt sem (!) választottak be a 30 közé.

'94-ben a három között volt két olasz, és igen, egy védő is. Második volt Baggio, harmadik Maldini.

MB13_fan 2010.06.25. 10:49:49

@Ipa: módosítani kéne ezen a szabályon.. :D

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.25. 10:50:58

@MB13_fan: "tehát végezetül: nem azért nem játszottak jól az olaszok, mert reménytelenül szarok voltak.. hanem azért, mert büdös volt nekik focizni.. "

ezzel a véleményeddel asszem egyedül maradsz. és nem véletlenül.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.06.25. 10:52:01

@MB13_fan: a 2000-es német válogatottnál nem sok rosszabbat láttam eddig életemben :( teljesen érthetetlen, hogy miért csak hármat kaptak a zselésektől

bakító 2010.06.25. 10:52:56

@Walmer: Nem azt állítva, hogy Bahrein világverő csapat de: Kint van a VB-n négy AFC tag (a két Korea, Japán és az Auszik), amiből kettő már a nyolc között, és leszámítva a 4-0 és 7-0 eredményeket, azért becsülettel megállták a helyüket. Namármost Bahrein éppen utánuk következik, hiszen pótselejtezőt játszott. Ebből számomra az következik, hogy nem lehet olyan gyenge csapat. Egyébként általános tendencia, hogy az ún. közép és kis csapatok másznak a nagyok nyakára, és ma már senkit sem lehet lebecsülni. Erre kiváló példa ez VB is.

Az olaszokról csak annyit, hogy eredményeik és játékuk alapján még a franciáknál is nagyobbat égtek, csak azért nem övék a citromdíj, mert a gallok komplett idiótát csináltak magukból a világ előtt.
Egészen elképesztő volt, hogy a kiesés szélén képtelenek hajtani, lelketlenül és ötlettelenül kóvályogtak a pályán. Ebben bizonysan megáll az edző felelőssége. Én még ilyen híg fos olasz csapatot soha nem láttam, pedig már 82-es győzelmüket is néztem a TV-ben.

MB13_fan 2010.06.25. 10:54:59

@_benito: nem úgy akartam írni.. :) akkor mégeccer:

nem azért estek ki az olaszok, mert reménytelenül szarok voltak.. hanem azért, mert büdös volt nekik focizni

és nem hiszem, hogy egyedül vagyok vele.. a foci nemcsak arról szól, hogy telitorokból üvöltjük a himnuszt a meccs elején

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.25. 10:55:35

@bakító:

Azért ez a "leszámítva a 4-0 és 7-0 eredményeket" elég viccesen hangzik. :-)) No offense.

szferi 2010.06.25. 10:55:47

@bakító: japán/korea és bahrein között kb. akkora a különbség mint spanyolország és mondjuk a szintén pótselejtezős bosnyákok között. ég és föld.

zsakfos 2010.06.25. 10:55:57

@imici77:
Törlik a sárgákat a csoportmeccsek után.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.25. 10:56:31

@MB13_fan: nem láttál idén sok juve-, és milan-meccset, úgy látom.

bakító 2010.06.25. 10:57:56

@Csöncsön: Miért, az auszik elég rendesen talpra álltak, É-Korea pedig a brazilok ellen nyújtott tisztes produkciót. Ez a két eredmény egyfajta összeomlás, és nem tükrözi tényleges erejüket.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.25. 10:59:31

@zsakfos : nem csak a 4 közé jutás után? (azért h a döntőt ne hagyják ki sárgák miatt a játékosok)

bakító 2010.06.25. 11:00:14

@szferi: Ezt én nem tudom megítélni, hiszen egyetlen meccsüket sem láttam (gondolom te sem).

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.25. 11:01:00

@bakító:

Ez így van, de mindkét eredmény megmutatta azt is, hogy meg lehet törni őket. Egy igazán jó csapat Új-Zélandot is meg tudta volna törni. (És tényleg nem a tavalyi Konföderációs Kupával akarok példálózni.) Egy Olaszországnak minden körülmények között égő nem megverni egy Új-Zélandot, mindegy, hogy a Kínát megelőző Bahreint verték-e ki a kiwik előtte.

MB13_fan 2010.06.25. 11:02:57

@_benito: a Milant nagyon is láttam.. ha a bíró nem okvetetlenkedik, akkor oda-vissza verik a Real Madridot.. De miért kell kötni azt az ebet?? ha egy csapat a 3. sorsdöntő csoportmeccsén több mint egy órán keresztül nem hajlandó futni, az mit akar? rossz volt tegnap nézni, ahogy elvesztik a labdát, aztán sétálnak visszafelé.. a végén megrázták magukat, tehát nem lehet a formahanyatlásra fogni, meg hasonló dolgokról filozofálni.. jól mondta itt előttem valaki.. az olaszok arra vártak tegnap, hogy majd a mezfeliratukról bepattan a labda.. mit fognak ők itt holmi Szlovákiával kínlódni?!

szferi 2010.06.25. 11:03:30

@bakító: dehogynem, az új-zéland elleni első pótselejtezőről egy hoszabb videót és élőben a teljes visszavágót.

szferi 2010.06.25. 11:04:28

@szferi: mármint itthonról az élő adást, nem a helyszínen :)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.06.25. 11:07:44

@mocsing: +1

@MB13_fan: Sajnos én 2004-ből a lettek elleni mérkőzésre is emlékszem.

Walmer 2010.06.25. 11:09:07

@Csöncsön: na baszki, ezt is megértük:
egyetértek.

bakító 2010.06.25. 11:11:03

@Csöncsön: Ebben egyetértünk.

@szferi: Te mazohista vagy :)

szferi 2010.06.25. 11:11:05

benito, ne mondd már nekem, hogy pl. a harmadik gól előtt mindent megtettek az olasz védők... úgy álltak ott mint a kuglibábuk, csak nézték hogy sprintel ki köztük kucka. azt a lassítást láttad, amikor terry csukafejessel próbált belevetődni egy kb. 20 centi magasan jövő szlovén lövésbe? ha az olasz védők így állnak hozzá, egy gólt nem lőnek a szlovákok (amúgy vittek a szlovák torghelle sanyi, az emberek 90%a szerint a keretben se lett volna helye, erre egy ilyen játékos szopatja az olasz védelmet...)

szferi 2010.06.25. 11:14:39

@bakító: én szeretem ezt a 'brit' típusú focit (persze nem mindegy, milyen szinten játsszák), és nagyon szurkoltam a kiviknek (is) :)

bakító 2010.06.25. 11:18:46

@szferi: Én is szeretem a brit focit, de egy Stoke Citytől azért kiütést tudok kapni. De az is igaz, hogy minden idők egyik legemlékezetesebb meccse a Wolverhampton (akkor még másodosztályú) Newcastle FA kupa meccs volt. Gyönyörű, sallangmentes, teljes mértékben taktika nélküli, irtózatos tempójú sok gólos dráma.

mickeyknox 2010.06.25. 11:23:49

@Nerazzurri: b+ ez kurva jó!!! :))
kűddjed a subbába

robill760 2010.06.25. 11:23:51

@Bandiablo: Klose-Podolski valóban jó analógia a Cannavaro-Pirlo párosra :)
Ha Löwnek nem lesz szíve (töke) kihagyni Poldit, akkor az angolok hazaküldik őket. Cannavarót az első két meccs után le kellett volna venni, látszott rajta, hogy neki ez már nem hiányzik, mi az hogy itt futni kell(ene) meg ütközni, miközben Dubai napfényes tengerpartja várja...

szemeteske 2010.06.25. 11:24:26

Az európai (magukat) nagy(-nak képzelő) csapatok játékosai elkényelmesedtek. A klubjaikben befutott, sikeres játékosok, elképesztő pénzeket keresnek. Ez a VB nekik csak nyűg egy hosszú és fárasztó szezon után. Arra figyelnek nehogy szétmenjen a térdük pont a nyaralás előtt.
Egy mexikói, szlovák, vagy japán játékos hajt, mert itt tudja eladni magát.

BruceWayne 2010.06.25. 11:25:22

@mickeyknox: lehet az lesz, illik a conceptbe :)

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.25. 11:25:52

Akkor én megkérdezném: ez minden idők legocsmányabb/jelentéktelenebb/semmilyenebb mezeket felvonultató VB-je?

Mert szerintem az. Mint valami béna cirkuszban, ahol keverednek a rögbijátékos felsőtestek, 1950-bő gallér-"sztájl" és a Puma Nigéria/Africa/Vuvzela életérzés.

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.25. 11:27:51

Ja és nem tématerelésnek, elvégre viszlát taljánok, csak már a franciáknál is felmerült, hogy f*sznak van fekete X a hátukon.

Bezzeg a régi szép időkben! - www.classicfootballshirts.co.uk/images/Cameroon-94-Home-USE.jpg

Titi120 2010.06.25. 11:28:39

Annyiban én sem értek egyet a cikkel, hogy a benne vázolt problémákkal együtt is le kellett volna verni Új - Zélandot és Szlovákiát is még ennek az olasz válogatottnak is.

Az elmúlt három meccs teljesítményét nem magyarázza meg, hogy milyen szar volt a Juve idén, hogy nem volt egy igazi világklasszis a támadósorban, nem magyarázza meg, hogy a klubcsapatok nem épitik be a fiataljaikat és az sem, hogy a csapategységre kihegyezett Lippi - koncepció nem működött.

Ugyanis még ez a keret is fényévekkel erősebb volt így is, ebben a formájában is a szlovákokénál, a kiwikről nem is beszélve ...

Ez az a helyzet, amikor Lippi nem mint kapitány, a válogatási elvei vagy a koncepciója miatt hibáztatható, hanem mint edző, a szoros értelembe vett edzői munkája miatt. Ugyanis nincs az a töketlen, szar idényt futott, pocsék formában lévő Iaquinta - Marchisio - Gilardino / Pazzini hármas, amelyiktől ne lehetne elvárható, hogy feltörje legalább kétszer az új - zélandi védelmet ...

BruceWayne 2010.06.25. 11:29:19

@Integető hajbókoló lufiember: van benne valami, kifogytak az ötletekből

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.06.25. 11:31:26

@robill760: Szerintem Klose és Prinz Poldi is benne lesz a kezdőben.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.25. 11:33:42

még egyszer - utoljára - mondom: nem sok juve-, és milan-meccset láttatok idén.

miért tudná megállítani a szlovák csatárok az a védelem, amelyiknek hármat rúg a bari, az udinese, meg a catania??

Walmer 2010.06.25. 11:34:27

@Nerazzurri: hát ez jó.
Sólyom ahelyett, hogy piros pulóverben az olasz kispadon ücsörgött volna Dél-afrikában, jobban tette volna, ha a magyar belpolitika varagbetűire vetette volna vigyázó szemét.

Walmer 2010.06.25. 11:36:55

@_benito: akkor állítsa meg az új-zélandit.

szferi 2010.06.25. 11:40:40

@_benito: kucka a spartak trnava, egy, még szlovák szinten is középcsapat csatára. gondolom nem sok meccsüket láttad idén :)

Strigo 2010.06.25. 11:41:54

@Integető hajbókoló lufiember: az nem fekete x volt, hanem pisztolytáska az otthon őket váró feldühödött szurkolók ellen

balu11 2010.06.25. 11:42:05

@Walmer: óóó, nekem ennyi bőven elég, ne fáradj a kibontásával

Titi120 2010.06.25. 11:43:03

@_benito:
A Spartak Trnava, Anakaragücü és a Sparta Praha támadóit kellett volna megállítania tegnap az olasz bajnokság 3-dik és 7-dik helyezettjeiből felsorakozó olasz védelmnek ...

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.06.25. 11:44:10

@_benito: Én nem láttam sok juve vagy milan meccset az idén, de ez alapján a német belső védelem még rosszabb(Merte-bréma, Friedrich-hertha)

Titi120 2010.06.25. 11:46:51

@Walmer:
Erről nem beszélve, ha más nem az új - zálandi Gold Coast Unitedből vagy Team Wellingtonból verbuválodó támadósort azért Chielliniéknek másnaposan, 55 évesen, csipőprotézissel is meg kell tudniuk állítani.

szferi 2010.06.25. 11:47:38

@_benito: különben paraguay ellen tényleg nem ment valami fényesen, de azon a meccsen odatették magukat, meg is lepődtem mennyire aktívak voltak az első félidőben. a másik két meccsen lófaszt se csináltak, még az új-zéland ellen félórát bekkelő, paraguay ellen kapura se lövő szlovákok is felülmúlták őket mentalitásban. (az megvan, hogy a szlovákok úgy beszartak pár perc után paraguaytól, hogy át se mertek menni a félpályán, a meccsen magasan a kapusuknak volt a legtöbb passza? olaszok semmit sem mutattak egy félidőn át, ezért kaptak ki.)

Walmer 2010.06.25. 11:51:03

@Titi120: láttál te az idén team Wellington meccset?
na akkor ezért mondasz ilyen hülyeségeket:-)

szferi 2010.06.25. 11:55:08

@szferi: jkopúneket akartam írni.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.25. 11:55:16

hahh, el vagyunk tévedve, de nagyon, úgy látom.

az olasz védelem: marchetti ugye nagyjából egy senki, de ez mindegy is. zambrotta konkrétan kiszorult a milan kezdőjéből, cannavarónak alig akadt idén jó megmozdulása, criscito pedig két éve középpályást játszik a genoában, így lett hirtelen balhátvéd. chiellinit meg rántotta a mocsárba a több suttyó, értékelhetetlen teljesítményt nyújtott.

látom, nem hisztek nekem, pedig így van: ez a védelem nem motiválatlan, fáradt, vagy dekoncentrált volt, hanem ENNYIT TUD ebben a felállásban.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:10:29

@MB13_fan: Szerintem meg nem ennyire egyszerű ez. Görcsöltek mint az állat már Új-Zéland ellen és Szovákia ellen is 0-2-ig z volt bennük, hogy jaj csak ne hibázzunk, ezért nem vállltak rizikót, viszont az egyszerű megoldásokat is elbaszták. 0-2 után meg minden mindegy alapon bevállaltak cseleket,rizikós passzokat vagy egy olyan megoldást, mint Quaglirella átemelős gólja. Ha viszont éles helyzetben nincs egy Új-Zéland vagy Szlovákia ellen önbizalmuk, akkor reménytelenül szarok, pontosabban reménytelenül szar formában vannak.

váév építők (törölt) 2010.06.25. 12:13:58

lippi=domenech.

amúgy az utolsó mondattal vitatkoznék: mi is azt hittük 86-ban, hogy onnan csak felfele vezet az út és tévedtünk.
lehet még lejjebb az olaszoknak is.
de nekem ne mondja senki, hogy az olasz bajnokságból nem tudott volna 2 csapatra való ügyes fiatalt kivinni, akik simán továbbjutottak volna csoportból, csak lippi gyáva volt.
az előző vb-n szerencsével lettek világbajnokok, nem a mester tudása miatt. ezt kellett volna látni a szövetségnek, hogy lippi alkalmatlan komoly feladatra.

balu11 2010.06.25. 12:14:32

@_benito: magam részéről nagyjából egyet értek, annyi kiegészítéssel, hogy azért van egy olyan sejtésem, hogy pl. egy Mourinho (nem azért, mert ő a trendi, de elég komoly pszichológus a csóka) gond nélkül jutott volna tovább az olaszokkal _ebből a csoportból_ Több más csoportból sztem sem, max még 1-2-ből.

Nem továbbjutni az olasz keret gyengesége, megspékelve azzal, hogy _innen_ nem továbbjutni erősen Lippié is.

(Nyilván ez így teoretikus, meg haszontalan okoskodásnak tűnhet, de a lényeg talán lejön: a 10-ből 3ésfeles emberanyagból Lippi 10ből kettőésfeles teljesítményt hozott ki, holott 3assal már tovább lehetett volna csusszanni.)

mickeyknox 2010.06.25. 12:15:54

lehet hogy lassan elkezdem sztrímelgetni az új-zélandi bajnokságot, mert ott van a foci, baszki :)

váév építők (törölt) 2010.06.25. 12:18:25

@raja ram: miért is?
szerintem jogos a bosman szabály. nehogy má ne lehessen ingyen igazolni, ha lejárt a szerződés!
a másik, meg ha az unióban szabad munkaerőáramlás van, akkor a focistákkal miért kéne kivételezni?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.25. 12:18:55

@balu11: köszönöm, ott van a poszt végén is, hogy lippi is nagyokat hibázott. kicsit félreértették néhányan a posztot, azt hiszem.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:26:48

@Titi120: Egy lesgólt kaptak, tehát ez a része azért meg volt.

horas 2010.06.25. 12:27:51

@Papp Sanyi:
Nem kell megállítani,rákéne jönni az Olaszoknak,hogy nincs más út,azért kellene megállítani a légiósmozgást mert az olaszok semmilyen körülmények között nem hajlandóak a fiatalokat betenni a csapatba?
Rá kelljen kényszeríteni őket erre?
Nonszensz.

Ha a Milan meg a Juve adja az olasz foci gerincét rendszerint,akkor nekik legyen szíve ügye,hogy prefelrálják az utánpotlást,igazából odáig romlott a helyzet náluk,hogy ennél sokkal rosszabb a fiatalokkal sem lenne.

Walmer 2010.06.25. 12:27:57

@mickeyknox: @r_magpie: ugye-ugye.
ezek a csapatok egy Szaud-Arábiát előztek meg. Hogy Kínáról már ne is beszáljünk. Vagy vanuaturól.

Neil Blender 2010.06.25. 12:28:01

Az a baj, hogy Lippi alapvetoen a mar mindent megnyert, kvazi motivalatlan, maguk alatt levo focistakbol vitt ki egy komplett kezdot szinte. Lehetett volna az oreg hosi halott egy nagyarcu Balotellivel, egy Giovincoval, egy veszelyes de meg nem klasszis Rossival, egy kezelhetetlen de zsenialis Cassanoval.

Nem, ehelyett az oreg vitte az oveit, es sztem minden ellenfel nyugodtan aludt mikor latta hogy Iaquinta jatszani fog, Canna meg stabil kezdo. Porra egett az olasz csapat, nekem szemely szerint nem is kulonosebben fognak hianyozni. Az meg kulon gusztustalan lett volna ha 3 dontetlennel tovabb vergodnek valahogy...

raja ram 2010.06.25. 12:28:03

@váév építők: Köteteket lehetne írni az előnyeiről és a hátrányairól, ugyanúgy, mint a globalizációról. Vitatkozni nem érdemes róla, mert ez nézőpont kérdése és te így látod én meg másképpp.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:31:48

@váév építők: Lippi egy Bl-győztes többszörös olasz bajnok, világbajnok edző Oroszlán része volt vébé győzelemben is. Most viszont elbaszta. Mutass egy nagy edzőt,aki még nem égett meg sehol,

Walmer 2010.06.25. 12:34:17

@popp: verebes, meg Mészöly.

r_magpie 2010.06.25. 12:36:34

@popp: nekem meg Nyíl Tibi ugrott be elsőre

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:40:35

@Nerazzurri: Mert ő lelép mielőtt éghetne. Egyébként a Benficánál bizony ő is megbukott!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:41:21

@raja ram: Biztos ott is találnánk foltocskákat.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.06.25. 12:42:05

tudom, h en vagyok a kis hulye vedougyvedje, de balo tudasa alapjan vilagsztar, es a taktikai fegyelmezetlensege mellett csak azert nem kezdo az interben, mert eto'o nagy nev, es egy csomo penzt keres.

az, h basic vedekezni, itt meg tokmindegy, az egesz olasz csapat nem csinalt loturot sem, abszolut semmilyen jatekuk sem volt, es ezert egyertelmuen lippi a felelos.

a pi..aszar uj-zelandiak is legalabb betanultak vmit, amit taktikanak lehet nevezni, ez az olaszoknal teljesen hianyzott

az utolso 10 percet meg a kiskorosi pincemesterek f.c. is meg tudja nyomni, nem kell ettol hasraesni.

(giovincot meg felejtsetek mar el, bizonyitottan nem lesz valodi sztar)

ha vki akar irni egy kulon cikket arrol, hogy az olaszoknal miert szamit fiatalnak egy 24 eves jatekos, akkor ajanlom figyelmebe, hogy a 30 ev alattiak kb 70%-a nem dolgozott meg foallasban, koszonhetoen pl. (a nemetorszaghoz hasonlo) idiota gyakornoki rendszernek. de lassan nalunk is bekoszont a "palyakezdot keresunk ket ev szakmai gyakorlattal" korszak, es mindenki mehet kavet fozni meg fenymasolni ket evig ingyen. persze az egyetem utan, mert a kozben eltoltott gyakorlat nem is olyan fontos...

MB13_fan 2010.06.25. 12:42:06

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:

nem tudom, mire emlékszel a lett meccsel kapcsolatban, de ott a németek örülhettek, hogy nem kaptak ki, ugyanis nem 1 tizenegyest nem fújtak be ellenük.. szóval, ha úgy vesszük, bírói segítséggel abból a meccsből is kihozták a maximumot.. és ha már előjöttél ezzel a példával, akkor valószínűleg emlékszel a lett-cseh meccsre is.. hogy mekkora erőfeszítésbe került annak a csodafocit játszó cseh válogatottnak is feltörni a totális antifutballt játszó letteket..

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.06.25. 12:43:27

@popp: azért elég kemény hozzáállásról tanúskodik ez a két hét után azzal jönni, hogy dehát lippi mennyi mindent nyert korábban

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:44:30

@MB13_fan:Tényleg a lettek, kábé, mint Új Zéland.

Madár Fokker 2010.06.25. 12:44:43

A francia és az olasz válogatott tagjai közösen meglátogattak egy fokvárosi árvaházat.

"Szívszorító volt látni a szomorú kis arcukat és a reménytelenséget" - nyilatkozta a 6 éves Dzsamal.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:49:14

@Madár Fokker: Te vagy az ötöüdik ezzel a viccel.

@mocsing: Ezt a két hetet, meg a megelőző két évet csúnyán elbaszta, szó se róla. Én viszont arra az állításra reagáltam, hogy nem alkalmas egy nagy csapat irányítására, ennek azért többször bizonyította az ellenkezőjét.

MB13_fan 2010.06.25. 12:53:10

és persze, elő lehet hozakodni a németek összes félresikerült meccsével az elmúlt tizenakárhány évben.. 2002-ben csak selejt ellenfelei voltak, stb. sőt egyenesen ráállhatunk egyes játékosokra, hogy Klose csak fejelni tud, és kizárólag gyenge csapatok ellen, stb.

De vegyétek már észre, hogy a német az a válogatott, amelyik permanensen kiegyensúlyozott teljesítményt tud nyújtani.. ha ki is kapnak, az esetek többségében kihozták magukból a maximumot.. nem keresik a vereség okát az ellenfélben, a bíróban, balszerencsében, mindenki másban, amikor csak a saját teljesítmény az egyedüli ok.. ezt nem bírják sokan megérteni, azoknak meg marad max az irigykedés..

MB13_fan 2010.06.25. 12:55:02

@popp:
az olaszok meccse a szlovákok ellen ment el! a németeknek 2004-ben nem volt akkora mákjuk, hogy egy szlovákia is és egy új zéland is ott legyen a csoportjukban..

horas 2010.06.25. 12:57:09

@Pályaelhagyó autóversenyző:
Az Olaszországra jó példa a jelenlegi Bonucci-s helyzet.
Az Inter-nek nem kell bevonják a Milito,Motta üzletbe a Genoa-nak sem kell,kölcsön adják a Bari-nak a Bari-nak lenyom egy zsír szezont most megy
a tolokdoás érte az Inter emg a Juve között.
Úgy,hogy a csávó 23-éves.Hol volt eddig?
Nem lett volna egyszeűbb berakni 3 meccsre Materazzi helyett aki időt húzni állt be amúgy is rendszerint?De az Inter még védhető mert felszínre jutott egy Santon egy Balotelli,miközben nekik nem érdekük és nincsenek is rászorúlva az utánpotlásra,ez egy Milan-ról Juve-ról nem mondható el.

mantegna 2010.06.25. 12:59:08

@Csöncsön: Idén sem lesznek benn. Mármint egy sem a harmincban.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 12:59:12

@MB13_fan: Vontam egy analógiát a német foci 2000-es, de és az olasz foci mostani helyzetévek kapcsolatban, ami szerentem ül. Azért hoztam föl az amiket, hogy érveljek az állításom mellett. De már régen másról beszélsz.

Elképzelhetőnek tartom egyébként, hogy némi vérfirssítéssel az olasz válogatottból is lehet egy vállalható csapat két év múlva. Azt meg eddig is tudtuk, hogy neked szimpatikusabbak németek.

bobix 2010.06.25. 13:01:55

@_benito: (Jó rég írtam már hsz-t, de most 1 perc erejéig csak rászánom magam.) Szerintem teljesen fölöslegesen próbálkozol olyanoknál, akik csírájában sem értik, hogy a jelenlegi olasz foci mekkora válságban van. Ilyenekkel ne húzd fel magad, tényleg.

@MB13_fan: Akinek irigységet vélek felfedezni a hozzászólásaiban az éppen Te vagy. De készülj fel, szeretett "német" válogatottad most SEM LESZ világbajnok. Puszi

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.25. 13:03:00

@horas: Viszont ha nem bíztak benne sem Milánóban, sem Genoában, akkor jobb, hogy Bariban végigjátszott egy szezont, mintha perceket játszott volna a másik kettő csapat valamelyikében.

Olaszországban eleve is előkerülhet egyik pillanatról a másikra egy-egy nagyszerű 24-25 éves focista a Serie B-ből.

MB13_fan 2010.06.25. 13:03:30

@popp:

úgy látom, a görcsölés szó új értelmet nyert az NST fórumán!

- minek fussak, ha nincs kedvem?

- minek fussak, ha a másik se fut?

- csak 1:0-ra vesztünk, ráérünk még egyenlíteni

- bőven elég a döntetlen, minek nyerni?

- biztos tovább akarunk jutni? akkor kevesebb idő marad vakációra

- ha kikapunk, legalább mindenki minket fog sajnálni

Hajrá Olaszország!!! sálálálá

MB13_fan 2010.06.25. 13:08:20

@bobix:

mire föl kéne irigykednem? mondjuk télleg csípi a szemem, hogy az olasz válogatott 4 VB címet nyert, bár nem tudom, hogy az előző hármat milyen olasz csapat érte el.. szóval nem mondok róla véleményt.. ha a németek nem lesznek világbajnokok, akkor nem lesznek.. mindenesetre ha búcsúznak, nem fogok vagdalkozni, hülyeségeket beszélni, álindokokat keresni.. sőt, ha akarod hallani, szerintem az angolok esélyesebbek a továbbjutásra, és csak tökéletes játékkal lehet a németeknek ellenük esélyük..

raja ram 2010.06.25. 13:12:50

Még a VB előtt Beckenbauer beszélt az olasz foci problémáiról és azt mondta, hogy teljes megújulásra lenne szükség. Sajnálta, hogy nem Olaszország kapta az EB megrendezésének jogát, mert új stadionok épültek volna. Visszahozta volna a közönséget a stadionokba. Ő külön kiemelte az ún. ultrákat, akik miatt egyre kevesebben járnak meccsekre.

bobix 2010.06.25. 13:13:36

@MB13_fan: Ki keres itt álindokokat jóember??? _beinto kerek perec felvázolta, hogy mi volt a probléma. Ha neked az szúrja a szemed, hogy nem mindenkinek olyan a mentalitása, mint a németeké, nagyon sajnálom. Látod, hogy a nélkül is lehet VB-t nyerni.

horas 2010.06.25. 13:14:13

@popp:
Igen csak mondjuk,jövőre az Inter-ben vagy a Juve-ban mondjuk nem de egy komoly BL-meccsen lebögőtt volna akkor,egyből jön,hogy Bonucci?
24 éves belőle már sosem lesz klasszis futballista,holott egy átlagos európai fiatal játékos egyedfejlődéséhez képest kb 18 éves...
Ahogy vagyunk most Abate-vel,Candreva-val...stb

horas 2010.06.25. 13:15:05

@raja ram:
Capello ezt a Real-tól való menesztése után lenyilatkozta konkrétan...

mickeyknox 2010.06.25. 13:16:09

@Walmer: nana, vanatau az már necces volt, mert csak a 90+3 percben lőtt góllal sikerült kifektetnie az all whites-nak, 2-1-re a selejtezőben.
fidzsi pedig annyira zorall volt, hogy el is picsázta a kiwiket 2-0-ra, a rendkívül kemény óceániai csoportban.

MB13_fan 2010.06.25. 13:23:50

@bobix: de most az van, hogy amit _benito mond az a tutifrankó? az nem lehet, hogy másnak más a véleménye és leírja?

minden kieső csapat kudarcáról lehetne kiselőadást tartani.. ha lenne elég energiám, megpróbálnám Hondurasét és Észak-Koreáét.. :D

bobix 2010.06.25. 13:29:05

@MB13_fan: Nem az a tutifrankó. Csak én egyetértek vele.

Ilyen szempontból én inkább a francia válogatottat ajánlanám neked, az is olyan vegyes, mint a német :p

CaBeL 2010.06.25. 13:31:00

Mocskosul ciki ezzel az olasz csapattal kiesni, és semmi nem menti fel Lippit. Bezzeg Maradonát lehet szidni nyíltan, vagy Domenechet. Csak azért nem írnám, hogy az ilyen kerékkötő őskövület edzők takarodjanak, mert megteszik maguktól.

kroos 2010.06.25. 13:32:07

Mostmar kivancsi lennek hogy Qugliarella Pazzini, Cassano 3-assal elol mire mentek volna.
Persze en a szemelyes kedvencemet Mascarat siman behivnam.

HPR 2010.06.25. 13:32:53

OK, Lippi ezt elbaszta, a szlovákoknak meg sikerült meglovagolniuk az olaszok betlijét, de szerintem nagyon odarakjátok a hangsúlyt az olasz töketlenségre, pedig azért kijárna a dícséret ennek a szlovák csapatnak. Szerintem kib...szott jól járatták a labdát a labdaszerzések után, vezetés után is jöttek előre, olyan fasza kis jó napot kifogó balkános csapatot raktak össze, hogy néha el is feledkeztem nagynemzeti hovatartozásukról :))
Pl. ez a Vittek, Stoch páros igen ott volt, tegnap.

MB13_fan 2010.06.25. 13:33:13

@bobix:

csak kifogytál az érvekből, ha a "vegyes német válogatottat" hoztad elő?? :D

bobix 2010.06.25. 13:36:19

@MB13_fan: Egész nap vitatkozni akarsz? Nincs mit tovább érveljek, leírtam, amit akartam és viszlát.

MB13_fan 2010.06.25. 13:39:54

@bobix: nem, semmi esetre sem.. már be is fejeztem

horas 2010.06.25. 13:40:19

@kroos:
Igen amúgy MAscara nekem is szemet szúrt már egy jó pár éve,számítottam rá,hogy feltűnik majd egy-egy cspat radarjában,ez elmaradt,pedig símán elférne...

Egy kis OFF
Mariga és Biabiany is teljes tulajdonban az Inter-é lett,valószinüleg jövőre a keret tagjai lesznek.Ennek örülök Mariga potenciális klasszis,simán kinézek belőle egy (nem a tavalyi) Sissoko szintet akár már jövőre is.Biabiany nagyongyors és ügyesnek tűnik van mit fejlődnie,de Quaresma-nál biztos jobb lesz,az ő helyére csereként tökéletes.
Egyébként Moratti-t kérdezték,mert Mascherano ügy egyre távolabbinak tetszik,kérdezték Melo-ról azt mondta:Talán.
Valamelyikük úgynéz ki Muntari helyére érkezne akiért érdeklődik a T'ham,a Pool és most már az Arsenal is.12-13 m körül lenne az ára.
Burdisso ügy pedig defektet kapott az Inter 8,5 akar,a Roma-nak ez sok,viszont képbe jött a City-s,de Burdisso Roma-ba szeretne menni.Szomszédok Reloaded.

horas 2010.06.25. 13:41:27

@kroos: Igen amúgy Mascara nekem is szemet szúrt már egy jó pár éve,számítottam rá,hogy feltűnik majd egy-egy NAGYOBB csapat radarjában,ez elmaradt,pedig símán elférne...

MB13_fan 2010.06.25. 13:42:41

@popp:

viszont, télleg te csak párhuzamot vontál, én meg mivel nem olvastam el figyelmesen azt a hozzászólásodat (vagy mást akartam ott látni), ezért kicsit felkaptam a vizet.. ezért most elnézést kérek, viszont a véleményemet tartom a dolgokról..

BruceWayne 2010.06.25. 13:43:48

@HPR: "néha el is feledkeztem nagynemzeti hovatartozásukról"

na ez a nagy FAIL
arról sosem szabad, még ha az olaszokat verik, se (még a németek ellen se):F

kroos 2010.06.25. 13:52:47

@horas: Kifejezetten ellenszenves nekem ez az olasz csapat, de vegignezve egy Seria A-as meccset pl. Cagliari, Catania,Samp, Palermo, lehet latni hogy mindenhol van egy Mascara, Floccari, Cassano, Qugli, Doni, de en meg idesorolom pl Padoint, Lariveyt, Matrit, Pellisiert, Bentivogliot, Miccoli, ....akik miatt jo a bajnoksag. Nem azt mondom hogy ezek valogatott szintu jatekosok, de ezek megvertek volna Ujzelandot:)

Iustizmord 2010.06.25. 14:02:08

sportgeza.hu/futball/2010/vb/cikkek/szabalyos_golt_vettek_el_a_kieso_olaszoktol/

durva az, hogy nincs túloldali (reverse angle) kamera, ezt tegnap fel is vetettem a haveromnak akivel néztem, és ő kizártnak tartotta.

ennek ellenére nagy szégyen amit a taljánok műveltek, büntiből lippit a juve élére oszt hajrá :o)

BruceWayne 2010.06.25. 14:02:17

@kroos: de nekik kevesebb a reklámértékük XD

viccet félretéve igen, nem létezik hogy olaszországban ezt senki nem látta előre amit a mezei fudball szurkolók már a kerethirdetésnél megjósoltak.

na de hát domenech példája bizonyitja hogy igen, tényleg vannak ennyire fontos és jólkereső pozícióban is ennyire hülye emberek, a fociban is

BruceWayne 2010.06.25. 14:04:26

@Nerazzurri: mutatták azt mindenhonnan, baromira nem volt bent, látszott is a lassításokból.

CGI-al gyakorlatilag bármit lehet ennyi erővel

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.25. 14:04:57

@Iustizmord: Nem ők az egyetlenek, csak más lőtt helyette még ;)

BruceWayne 2010.06.25. 14:06:00

az előzőt lustinak címeztem

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.25. 14:06:28

@Iustizmord: Amúgy az a visszajátszásokból is látszott, hogy ha Skrtel jobb lábáról pattan vissza, akkor az valszeg gól, és hát az is kiderült, hogy valóban Skrtel jobb lábáról pattant vissza, de hát ezt élőben látni... tényleg centiken múlt.

horas 2010.06.25. 14:11:09

@kroos:
Ahogy írtam,mivel előzetesen szinte tudni lehetett,hogy ez a csapat nem fog tudni olyan szinten védekezni mint ennek elötte,kézenfekvő lett volna egy kisebb nagyobb fajta profíl váltás és valami olyan koncepcióval kiállni amivel ha az elitbe nem is de az átlag fölé lehetene nőni.
Én smíán bevállatam volna vagy a 4-3-3-at de védők hiányában inkább a 3-4-3 mint a Genoa és neki mentem volna mindenkinek.Már a PAraguay-i mecsből kindúlva ez volt a terv is,jobb híján támad az olasz capat,csak hát erre alkalmas ember nem volt.Ahogy mondtam már Chile,Paraguay,Ghána,Mexikó szintű és minőségi támadó jellegű válogatottat kitudott volna állítani az olasz bajnoskág.
Ráértek volna beleszaladni egy orbitális pofonba 8 között valami nagy válogatottól,ha egyáltalán...

horas 2010.06.25. 14:14:50

@Iustizmord:
Átigazolási pletykák:
Milan:Thinking about Camoranesi

www.footballpress.net/?action=read&idsel=63435

:)
Bocs.

gezabá (törölt) 2010.06.25. 14:20:42

@popp: a viccért most már járjon ban!

sporttárs 2010.06.25. 14:32:34

@Walmer: :)))) Most úgy előttem, van, ahogy Kálmán bá' a szünetben rádörren Cannavaróékra, azanyátokúristenit! Meg is lett volna a továbbjutás. Vagy Veréb szuggerálja Camoranesit, akarsz hazavinni sok zsét, öreg??!!

Mondjuk a kudarcot is profibban magyaráznák, mint ez a szerencsétlen Lippi. "Magamra vállalom", hö, mi ez?!

Domingo 2010.06.25. 14:37:00

@Integető hajbókoló lufiember: Az adidasnál most az a módi, hogy két féle mez van. Egy normál, szűkös fazonú és egy teljesen testre feszülő. Na, az utóbbin láthatod a szigetelőszalagot.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.06.25. 14:40:16

Bár az olasz csapat tényleg leszerepelt, de ez egy torna, ahol nem sikerült jól teljesíteni ettől még a kint lévő játosok se mind sza.ok.Lehetett volna ezekből is egy csapatot formálni. Egy klub edzőnek más kvalitások kellenek, mint egy vál. edzőnek. Lehet hogy 2006-ban egy olyan csapat szellem volt az olaszoknál, amit nem tudtak megismételni, de ezt nem is lehet, csak egy újat lehet létrhozni, ami ezek után az új generációra vár. Egy tornára "elég" egy Klinsmann vagy egy Maradona, mert a leglényegesebb a csapategység, a hajtás, és a szerencse(ami vállvetve jár a az első kettővel) és csak ezután jön a taktika és a technikai tudás. 7 mérkőzésről beszélünk ide inkább szív kell, mint tudás 30-40 merkőzés után derül igazán, hogy melyik a legnagyobb tudású csapat.

fraki 2010.06.25. 14:43:30

Ha pepe eltalálja a labdát a 96. percben, ha a 3 végzetes védelmi hiba közül 1 nem történik meg, ha nem pont ott van a szlovák játékos bal lába, ahol a gólvonalas esetnél stb., ma mindenki arról beszélne, hogy olaszország tud ám focizni, ha muszáj neki.

Domingo 2010.06.25. 14:52:52

@fraki: Illetve arról, hogy zsinórban kétszer is sikerült nekik undorító, hányingertkeltő módon továbbvergődni.

neeskens 2010.06.25. 15:05:53

Lippi=Domenech?

Azért azt már nem. Lippi nem arrogáns, vállalja a felelősséget és korrekt úriember.

Én meg azt gondolom, hogy hiányzott a vezér a támadásokból. De a legnagyobb hiba kétségkívül az volt, hogy borzasztó szezont produkáló játékosokra számított.

ddrum77 2010.06.25. 19:13:10

@Titi120: mindenki látja, hogy ez azért nem egyszerű =)

ddrum77 2010.06.25. 19:24:56

@horas: ő is BAJNOK, tehát a Milanban a helye - nyilván tudja, hogy 33 évesen csak ott tud nagyot kaszálni még két évig, ott van ennyire tökkelütött elnök, aki ebbe belemegy

GGG77 2010.06.26. 00:01:27

Az olaszokat mindig is szerették ekézni más csapatok szurkolói, jött a primadonnázás, meg a zselékirályozás, pedig mindez a többségnél pusztán a frusztrációból ered, savanyú a szőlő. Savanyú a német, az angol, a holland, az argentín és egyéb szurkolóknak. Csak Brazília sikeresebb nálunk. Érdekes, pont a brazil szurkolók részéről nem tapasztalom a nagy fikázást, amit az angol meg a holland fanok olyan előszeretettel nyomnak.

Nem baj, kb most először a foci történetében, és valszeg utoljára, van ok a fikázásra. Bőven van.
Egy nagyon szar olasz válogatott nagyon szarul játszott, szövetségi kapitánya sorozatosan hibázott, Szlovákia és Új-Zéland pedig megérdemelte a sikert, nagy gratula nekik!
Szóval élvezzétek ki a fikázást, a fröcsögést, ezerrel mehet a primadonnázás, a zselékirályozás, meg, hogy mindig mákjuk van.. Ahogy a csövön kifér.
Csak közben néha gondoljatok arra, hogy a ti kedvenceitek mezén hány csillag virít, ott a szív felett.

FORZA AZZURRI PER SEMPRE!

Mr.AT 2010.06.27. 11:55:14

Amúgy a másik viszonylag közkeletű tévedés a Juventus és az olasz válogatott közti egyenlőségjel, ellendrukkereink népes hadából sokaknak fel sem tűnt, hogy pl. Grosso hála az égnek kint sem volt a VB-n, nem hogy nem játszott.

Az egész pontos helyzet a következő:

Paraguay ellen (1:1) a következő Juve-játékosok a következő perceket töltötték a pályán: Buffon 45, Chiellini 90, Cannavaro 90, Marchisio 59, Camoranesi 31, Iaquinta 90.

Új-Zéland ellen (1:1): Chiellini 90, Cannavaro 90, Marchisio 61, Camoranesi 45, Iaquinta 90.

S végül Szlovákia ellen (2:3): Chiellini 90, Cannavaro 90, Iaquinta.

Ha poénkodni akarnánk: ahogy fogynak a Juvésok a csapatból, jönnek az egyre vállalhatatlanabb eredmények... :-)

De csak az érdekesség kedvéért: az összesen ugye 3 x 11 x 90 = 2.970 percből (a hosszabbítások pár percétől tekintsünk el) a három meccsen 405 (PAR), 376 (NWZ) és 270 (SLO), tehát összesen 1.051 percet töltött Juventus játékos a pályán, ez mindösszesen az összidő 35%-a.

Bőven lehet máshol is kaparni a falat tehát.
süti beállítások módosítása