Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Jornada 25 - a forduló beharangozója

2010.03.06. 20:02 Garcia bőrmester

A spanyol bajnokság 25. fordulója végre olyan, amelyben legalább az esélye megvan annak, hogy a bajnoki címért folyó párharcban változás álljon be. Ezúttal a Real Madrid találkozik a kevés veszélyes ellenfél egyikével, a Sevillával. Előtte a Barcelona a kiscsapatok közül talán legjobb formában lévő Almeriához látogat, ami forma ide vagy oda, továbbra is kötelező győzelem. Kíváncsian várjuk még a vasárnap esti Zaragoza-Atlético Madrid derbit is, mert ezektől a csapatoktól talán remélhetünk vagy jó játékot, vagy legalább érdekes összecsapást.

A szezon elején a Sevilla célja a két nagy közül gyengébbnek vélt Real Madridhoz való közeledés lehetett, ami mostanra irreálissá vált, köszönhetően annak, hogy a Madrid nagyon kevésszer hibázott, hazai pályán pedig egyenesen egyszer sem. Egy mérkőzés erejéig azonban képes lehet arra az andalúziai együttes, hogy felvegye a harcot a királyiakkal. Ami kiderülhet az az, hogy a hazai fronton zsinórban hat győzelmet maga mögött tudó Realnak jelen pillanatban mik az igazán gyenge pontjai, ha vannak egyáltalán ilyenek. A Jesus Navas-Marcelo szembenállás és a középpálya uralmának átvétele segíthet a Sevillán, ha a visszatérő Zokora valószínűleg Renatoval karöltve le tudja játszani a Xabi Alonso-Lass párost. Madridi oldalon C.Ronaldo játéka lehet nyilván a kulcs azzal, hogy a portugál minél többet és minél hamarabb akarja a labdát. Ha ezt képes megvalósítani és Kaká és/vagy Granero felzárkózik mellé játékban, akkor a nem túl acélos közvetlen védelmen azért át tudnak majd lépni jónéhány esetben. Higuain a játék alakítása tekintetében kevésbé mérvadó, de arra bizton számíthatunk, hogy önbizalom és lelkesedés jellemzi majd és élesen fog játszani. Sevillai oldalon akkor lehet eredményes támadójáték, ha minél több labdát el tudnak juttatni a két csatárhoz a tizenhatos környékére, de leginkább azon belülre. Real Madrid-Sevilla 2-1
A Barcelona közel sincsen csúcsformájához, míg aktuális ellenlábasa az Almeria az elmúlt 5 meccsén 11 pontot szerzett, és kecsegtető formájukban biztosan elgondolkoznak a bravúr lehetőségén. Ezen mi is elgondolkoztunk, de azon nyomban el is vetettük, mert az Almeria 100 százaléka is kevés kell, hogy legyen a címvédő ellen. Pique eltiltása miatt nem szerepelhet, de az ő hiányát azért túléli a Barcelona. Almeria-Barcelona 1-3
A harmadik helyezett Valencia hétfő este fogadja a nagyon gyenge formában lévő Racing Santandert és nem gondoljuk, hogy nehézséget okozna Emeri csapatának begyűjteni a három pontot. Valencia-Racing 2-0
Az európai helyekért még mindig bőven versenyben lévő Mallorca csak három ponttal van lemaradva a Sevilla mögött és nagyon úgy tűnik, hogy a hullámzó teljesítményű Sportingnak nem lesz esélye meggátolni Manzanóékat abban, hogy behúzzák újabb hazai győzelmüket. Mallorca-Sporting Gijón 2-1
Az Osasuna kisebb, míg vendége a Getafe nagyobb gödörből próbálhat meg kikászálódni. A hazaiak inkább stabilak mint ügyesek, a vendégek pedig pont fordítva. Háromesélyes a találkozó, de az Osasuna ebben a jelenlegi állapotban magabiztosabbnak tűnik és ez elég lehet a győzelemhez. Osasuna-Getafe 2-1
A Bilbao európai reményei egyre inkább elmúlnak, de egy utolsó lökést talán még kaphatnak, ha megszerzik az elvárt három pontot a Valladolid ellen, akiknek sem szerencséjük, sem jó játékuk nincsen. Bilbao-Valladolid 3-1
Vasárnap estére remek szórakozást remélünk az Atlético zaragozai fellépésétől. A hazaiak már inkább a középmezőnyhöz tartoznak, mint a kiesők közé, az Atléticoban pedig csillog valami élet az elmúlt hetekben és klasszisaik tudnak döntő gólokat szerezni. Nem egyszerű ezt sem megtippelni, de talán egy kiállítással is fűszerezett döntetlen, ami leginkább megfelelne elvárásainknak. Zaragoza-Atlético Madrid 2-2
A Malagának 13 pontra van még szüksége, hogy elérje a 40 pontos határt, ami a bennmaradást szokta jelenteni. Minden esély megvan rá, hogy ezt 10-re csökkentse, ugyanis a Xerez látogat hozzájuk. Malaga-Xerez 2-0
Az Espanyol még mindig érintett a kiesés elleni harcban, de úgy tűnik, hogy ők az az alakulat, amely valahogyan mindig a felszínen tartja megát. Ellenfelük a Villarreal ezzel szemben nem képes állandó formát hozni és hiába emlegetnek minden meccset külön döntőként, ezt az eltökéltséget nem tudják átmenteni a pályára is. Espanyol-Villarreal 1-1

232 komment

Címkék: spanyol la liga

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr991814575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.07. 19:08:45

@gotanfun:

Egyetértek. Az EB előtt (sőt még közben is) mindenki leírta a spanyolokat: jó keret, de úgyse nyernek. 2006-ban ugyanígy az olasz válogatottal.

Szerintem hat esélyes van, közülük (persze változó esélyekkel) bármelyik odaérhet a végén: spanyolok, brazilok, argentinok, olaszok, németek, angolok.

horas 2010.03.07. 19:12:02

@halareaal: Igen,de neki kéne centert játszani,mert Higuain továbbra is lutri,főleg a BL-ben.De akkor meg ugye kijuttatja el,a centerhez a labdát...

horas 2010.03.07. 19:16:31

@Csöncsön: Spanyol,brazil,angol ezek esélyesek a döntőbe jutásra ebben a sorrendben is.És szerintem németekkel hollandokkal számolni kell és lesz egy aktuális meglepi-csapat vagy az elefántok Hiddink-kel vagy talán a szerbek,de én negyed szemmel nézem az USA-t is.

horas 2010.03.07. 19:28:29

@nasteey: Ibrahimovic-ról én írtam,régebben,hogy a nagy flegmaság mögött igen is lelkis játékos sokan ki kacagtak,de nem a levegőből vettem,azért egy pár BL-kiesést végig néztem,ahogy Ibrahimovic az újgyakorlat ziccereket szúrja el,vagy egyszerűen a pályán sincs.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.03.07. 19:33:41

Ibrát, és azokat, akik simán vállalják az egyéniségüket, még ha az vascsőért is kiált, sosem tudtam vhol nem kedvelni. Jobb, mintha pojácáskodnának, meg álszent szarságokat tolnának az ember képébe.

De Ibrát azóta kedvelem különösen, mióta felpattintott néhány villanyvilágításos műfüves edzőpályát a nevelőklubjának.

"Ez az én örökségem, vigyétek tovább. Zlatan Ibrahimovocs" - ez van kiírva a bejárat fölé, vagy valami ilyesmi, nem emlékszem pontosan.

horas 2010.03.07. 19:57:08

@heinrich: Az egyéniségeket és az örök igéreteket én is kedvelem,ezért bírom a mai napig Riquelme,Cassano-t mert így is úgy is róluk szól a meccs.Ilyen volt Quaresma is,jó lenne ha most már máshol játszana...és valamennyire Ibrahimovic is illeszkedik az örök igéret kategóriába,bár nem vagyok Ibra-fan,de nem is utálom,ahogy Balotelli iránt is van egy minimális morbid vonzódásom.

Magánéletük igazából sosem érdekelt egyikőjüknek sem,mert sok minden nem is fér bele egy iylen élsportoló életbe már csak azért is.

nasteey 2010.03.07. 19:58:48

@horas: Portugália?! Van egy klasszis játékosuk, de igazából se normális szélső hátvéd, se normális kapus, se normális csatár. A többi poszton is csak "jó" játékosok. Akkor már inkább a franciák a két zsákra való balhátvédállományukkal, de ott van Gourcuff és Ribéry mellé egy Diarra egy Anelka, de talán Henry-t és Benzemát sem szabad temetni. Én játékosállományba a portugálok elé raknám őket, de még talán ez sem top3.

A spanyolok tényleg kva erősen, pont emiatt nem lesznek világbajnokok, pedig ha pontoznának, tuti ők nyernének. Azért szurkolok nekik.

horas 2010.03.07. 19:59:52

Persze megfelelő szintű játéktudás nélkül nem érvényes,szal Poulsen-től vagy Barton-tól nyílik a bicska a zsebemben,és még vannak egy páran...

horas 2010.03.07. 20:16:02

@nasteey: Hát nemtudom.
Kapus az mondjuk nincs oké.
Védelem-világ élvonal.
Középpálya-legyen átlagos.
Támadó szekció-élvonal.

A Francia keret télleg erősebb.Henry Benzema egyik még másik már nem extra klasszis Anelka ugyan ez.Ríbéry az egyedüli extra klasszis,de Ronaldo sztem jobb.Gourcuff francia bajnokságos produkciója igencsak vékony jég egy vb-n.És a védelmük sem olyan mint amilyen nevekből áll,a legnagyobb név Gallas azért ez is elgondolkodtató.Erősebb,de lényegi különbség nincs sztem erősségben.

X
Bosingwa-Carvalho-Pepe-X
Deco-Meireles-X
Simao-Ronaldo-Nani

Lloris
Sagna Gallas Squillaci Evra
Diarra Lass
Gourcuff Ribéry
Henry Anelka

Szal azért a portugál válogatottnak,illene a 4 között lennie szerintem,németeknél,olaszoknál(!),jobb a játékos állományuk.

nasteey 2010.03.07. 21:22:22

@horas: Bosingwa sérült, úgy tudom ugrott a VB-je, Pepe-vel is van valami, ki tudja mikor, és milyen formában térhet vissza, Carvalho talán, de túl van a fénykorán. Deco szerintem alig játszik (vagy előttem jól titkolja), Meireles esetleg... Simao meg Nani az én szememben lufi hangulatember, vagy hasznára van a csapatnak, vagy emberhátrány (Nani konkréten az Arsenal és a Milan ellen pl...), erre azért nem jó építeni.

Tehát nálam ez a portugál alapanyag egy erős közepes, és az edző vagy csapatösszhang sem plusz pont. Persze szigorúan szubjektívan nézve.

Orvenyhivo 2010.03.07. 21:22:29

Verik az Atletit, mily meglepetés. :)

Amúgy ez a világélvonal portugál támadósor, ahol a MU-sok által legjobban szidott Nani meg az Atletiben lúzerkedő Simeo van? :)

Az olasz csapat kivédekezi őket (igen, azzal a nyomorúságos védelmével, ami van), a német meg lebrusztolja (igen, ezzel a német csapathoz képest nyámnyila kerettel). A franciákat, a csillagok állásától függően - ez arrafelé fontos -, azért talán legyőzhetik.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.07. 21:50:18

@pancho_sanza: Heee? Gondolom ez a szarkazmus akart lenni, mert a Barca mindent érdemel, de bajnoki címet nem. A tegnapi játék után (ha kivesszük Leot a mezőnyből) még az EL-helyezés is erős jóindulat szülte.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.07. 21:53:45

@nasteey: Ibra pedig szar. Rohadtul mellékes a mentális állapota, ennyi pénzért és egy igenis jó Etoo-ért kurvára mindegynek kellene lennie hányszor fújják be lesre/gonosznak/csúnyának, verni kettőt meccsenként és jónapot.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.07. 22:03:09

@csizsikpizsik:

Ne légy már ilyen madridista! A két klubot az különbözteti meg, hogy két rossz meccs után itt nem követelik mindenki fejét, játékostól edzőn át a gyúrókig és elnökig bezáróan.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.07. 22:11:30

@Csöncsön: Nem is akarom látni Pep száradni kitett bőrét, és átadólistára rakatni Xavit vagy Iniestát.
De hadd legyek következetes, én szeptember óta azt mondom, a bosnyák szar és nem ide való. Ennyi pénzért b...a meg egy csatárt is vehettünk volna Etoo helyett...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.07. 22:13:42

@Csöncsön: Ja és nem két rossz meccs után vagyunk, hanem kis túlzással két jó és egy halom szar meccs után (lassan már kimondhatjuk: ez nem új ruha, a király igenis meztelen)

nasteey 2010.03.07. 22:41:01

@csizsikpizsik: Én egyáltalán nem így látom. Vagyis azt igen, hogy Ibrának nem igen fekszik a stílus. Viszont. Az, hogy mennyibe került, az még mindig nem függ össze szerintem a teljesítményével. Ha 70 milliót adunk Eto'o mellé, akkor már írásba is kellett volna fogalani az éves 2.0-ás gólátlagot?
A mentális állapot pedig az egyik legfontosabb dolog, ha hiszed, ha nem. Kérdezz meg egy sportpszichológust. És biztos nem attól lesz magabiztosabb, ha akkor is ellene fújnak, amikor nem kellene (múltheti elvett gól többek között).

Bár valahol meg is értelek, Ibra sokat lassít a csapaton, hónapok óta rossz formában van, és így is megkérdőjelezhetetlenül kezdő, plusz nagyon jön a Madrid is.

halareaal 2010.03.07. 22:59:45

@horas: Higuain egyáltalán nem lutri, tökéletes ő előre. Cé egyrészt inkább csatárt játszik újabban, másrészt meg gyakorlatilag az egész szezonban kurva jól tolja, hagyni kell így. harmadrészt pedig előre tolt centerben könnyen lehet h nem is lenne jobb Higuainnál.

Orvenyhivo 2010.03.07. 22:59:47

Ibra az isten! (Ibrahima Balde, természetesen.)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.07. 23:07:33

@nasteey:
- A Madrid nem jön, a Madrid elment (Puyol-na őt nem bántom-és Van der Vaart góljával), szépen csillog az ezüst is.
- Ha k...a sokért veszünk játékost, havi egy gurigát átnyomunk a bankszámlájára talán várjunk már el tőle egy-két gólt három/öt havonta. Én elvárom, de ha ez irreális igazoljuk le Koplárovicsot és adjunk érte 40 millát. Euroban. Ja meg egy Ibrát.
- Ha van patkány a sportban akin nem fog a fütty, a bírói pikkelés, a tüzes vas, a voodoo átok az egyik mindenképpen Ibrahimovics. Túl egyszerű a bibis lelkével igazolni, hogy egyszerűen ótvar.
- Csodálom még Pep lába nyomát is, de feszüljek meg ha értem a logikáját. Pláne amikor a kezdőt rajzolja össze. Ibra nem lassít minket, egyszerűen 11 helyett 10en vagyunk a pályán miatta. És nem csak amikor ki lett zavarva.

halareaal 2010.03.07. 23:08:31

@horas: a portugál keret a top3ban? azért ez erős egy kissé, ha nem lenne Cé, sztem a 10 közé is bajosan férnének el. ha ehhez hozzávesszük, h Cé azért nem olyan jó a válogatottban, már látszik is h mértnem nyernek semmit.

már az sokatmondó, h 3 posztra is x-et írsz, és nem azért, mert nem lehet választani a jobbnál jobb opciók közül.
Carvalho nekem nagy kedvencem, sztem iszonyú jó védő, bár télleg túl a csúcson, de mellette Bosingwának egy jó szezonja volt a legmagasabb szinten, Pepénél meg tucatnyi jobb középső védő van.
Deco kiöregedett, Meireles és Nani ezen a szinten abszolút súlytalanok, és Simaonak is iparkodnia kell. Moutinhot nem írtad, neki sztem kezdenie kéne, de azért ő sem egy top játékos (még). én sztem ha 1-2 embert kiveszünk, akkor ez a csapat a francia cseresor szintjén van, papíron legalábbis. más kérdés, hogy amíg Domenech a szövkap., meg Anelka az egyetlen formában lévő csatáruk, az első csapatot is bőven üthetik.

nasteey 2010.03.07. 23:29:22

@csizsikpizsik: "szépen csillog az ezüst is."

Akkor itt zárjuk is rövidre, március elején ettől csúnyán pukkan az agyam.

BruceWayne 2010.03.07. 23:32:38

kutyaütő egy csapat ez a mostani portugál.
ráadásul csatáruk sincs évek óta. mondjuk ez eb-n jók voltak

halareaal 2010.03.07. 23:39:34

@Nerazzurri: az ebn is csak két, náluk alacsonyabban rangsoroltcsapat ellen voltak jók. és bár döntősök voltak, azért nem mondanám h egy fantasztikus német csapat verte ki őket.

BruceWayne 2010.03.07. 23:46:19

ezigaz.

szerintem most a csoportból se jutnak tovább

rizla 2010.03.08. 08:32:18

@horas: "Ibrahimovic is illeszkedik az örök igéret kategóriába"

:O vajon hogy?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.03.08. 10:22:21

@gotanfun: Szerintem Marescánál a Poulsennel támogatott Keita jobb volt, de sajnos abban az évben egyszerűen szétestek minden fontos mérkőzésükön. Rengeteg kiállítás (főleg Alves és Fabiano jeleskedett) és az azt követő szélmalomharc jellemezte rangadóikat. Nyílván a játékostárs és az edző elvesztése rányomta bélyegét a szezonra, de azért nem volt törvényszerű, hogy ne legyenek négyben.
Jimenez aztán elbukta Alvest és Keitát és megőpróbált párszor egy sima 4-2-3-1-t Romaric irányításával. Jellemzően azért, mert néha egy csatára sem volt és még Chevanton és Acosta is előkerült. Szerintem a spanyol mezőnyben működött volna a dolog és ez azért Jimenez saját ötlete volt. Kipróbálta Faziot középpályán és az argentin például pont a Barca ellen játszotta a legnagyobbat.
Viszont abban a pillanatban, hogy felépültek a csatárai mindig visszatért az örökölt felálláshoz és az nem működik már olyan jól, meg ki is ismerték.

Bár a játékosai cserélődtek és nem is feltétlenül mindig szarul, egyszerűen nem igazán alakította a csapatot az eltérő típusú játékosokhoz. (Maresca-->Keita-->Romaric,
Poulsen-->Duscher/Fazio-->Zokora
Adriano-->Capel-->Perotti)

Én azt mondanám, hogy egy holland edző kellene nekik, aki egy taktikailag jóval több fantáziát tenne bele Navas, Perotti vagy Capel sprintjeibe, mert jelenleg alig futnak labda nélkül, ha mégis, akkor nem hátulról jön a labda nekik, hanem oldalról és bármilyen gyorsak is, sokat lehetne profitálni, ha felállt védelem ellen nagyobb hatékonysággal futhatnának be a résekbe.

Az biztos, hogy ez így nagyon gáz és nem is feltétlen a madridi, hanem inkább a moszkvai produkció miatt.

Neil Blender 2010.03.08. 10:29:43

Nem ertem a Barcasokat. Odaig rendben is van a dolog hogy Ibra nem egy vilagklasszis szintet hoz mostanaban, de azert pont ot leirni egy fel szezon utan azert eleg nagy doreseg, lsd. Henry elso eveben peldaul.

Nyilvan a Barca sem tud 2 tokeletes szezont lenyomni egymas utan de rafogni Ibrara hogy miatta nem megy az egesz eleg nagy baromsag. Az Almeria ellen a 2 golos Messi iszonyatosan csapnivalo a golok ellenere, nem is ertem Pepet hogy miert erolteti hogy Messi kozepen jatszon, kozeprol induljon. Kozepen ott van Xavi, Iniesta (bar o most inkabb a balszelrol indult), Toure igy Messi kozepen nyomorog a tobbivel. Ibranak pedig szvsz az a baja, hogy o nem AKAR a landzsa hegye lenne [(c) rizla] hanem be akar kapcsolodni a jatekba. Es ez nem megy mostanaban.

De ismetlem, ha a Malaga ellen megadjak a goljat + bemegy a 2 fejese akkor nem lenne itt semmifele Ibra-ugy.

Blanco Ferin aki meg felkurja az agyat annak gratulalni tudok 5 eve tudnivalo hogy madridista max meg kell mosolyogni ennyi. Norbi meg atombarcas, ezert is szokott az lenni hogy Feri Barca meccset kozvetit Norbi meg Real meccset. Es ettol lesz mind2 hullaszar.

rizla 2010.03.08. 10:44:24

@Neil Blender: nem írja le senki ibrát, de az erősen érződik, hogy bizonyos dolgokra soha nem lesz alkalmas. természetesen mással kompenzálhat.

messi csapnivaló volt? volt pár szar passza, meg felesleges csele, eddig oké, a válogatott meccsek után általában demoralizálva tér vissza a barcába (ami érthető, önhibáján kívül nem tud nagyot alkotni, aztán rajta verik el a port, néha a saját edzője is). viszont: volt egy-két ziccert érő, gólpassz-értékű labdája, egy rakás remek lövése, amivel majdnem eldöntötte egyedül a meccset, emberhátrányban, ténylegesen lőtt két gólt, hajtott végig, és volt pár szép szlalom is. az összes korrekt színvonalú barca blog, amit olvasok (mind a kettő) egyetért abban, hogy ő volt a meccs legjobbja, ráadásul még feljebb is pontozták, mint én tettem volna.

ibrával az a baj, hogy az, amit ő akar, egyáltalán nem biztos, hogy a csapat érdeke is. tele van szervező zsenivel a csapat (messi is kiválóan tudja mozgatni őket, akármit is mondasz, félrenézted), nem egy olyan csatár kell melléjük, aki folyton az újabb passz lehetőségét keresi, mindig háttal áll a kapunak, mindent egy érintéssel akar leosztani, meg hátrakóricál folyton, hogy okoskodhasson. ez az interbe tökéletes volt, akkor még irányítójuk sem volt, mint most sneijder, de ide egyszerűen nem ez kell. emellett sajnos lassú és statikus, tehát ha akarna sem biztos, hogy tudna "szimpla" góllövő csatár lenni.
részemről akkor is lenne "ibra-ügy", ha gólt lő a malaga ellen, persze csak mértékkel. olyan mindenesetre nincs, hogy "ha bemegy a két fejese", kipiszkálták őket, nem voltak elég jók, csak majdnem. de eleve az egyik szögletből volt, akcióból volt a másik fejese (amit amúgy egy TÉNYLEG jól fejelő játékos csak ügyesebben oldott volna meg), meg az érvénytelenített gólja (jó érkezés középen, üres kapuba passzolás, ez alap), és ennyi, ennyire volt veszélyes akcióból.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 10:54:03

@Neil Blender: Nem lehet csillogni folyton, hát igazoljuk minden alkalommal. A rangadókat kiszoptuk, az Osasuna/Almeria/Stutgart ellenében futunk az x-ért, az Atleti lever minket mint vak a poharat.
Nem Ibra a hibás, az egész csapattal gond van. Csak a bosnyák egyszerűen nem segít, nem hasznos, nem idevaló, stb. (Nem gondoltam volna, hogy egyszer a nagypofájú, földostoba, köcsög Etoo-t fogom visszasírni, eleget mondtam hogy húzzon Kambodzsába egy euroért cserébe)

rizla 2010.03.08. 11:00:53

@csizsikpizsik: azért erős túlzás, amit elővezetsz. a csapatnak ugyanannyi pontja van most, mint tavaly ilyenkor, sőt, az sem kizárt, hogy eggyel több, most így fejből hirtelen nem vágom.
balszerencsésnek érzem leginkább most a helyzetet, az almeriát a JÁTÉK KÉPE alapján alázni kellett volna 5 góllal, a lehető legrosszabb időzítéssel sikerült elkövetni a hibákat. pl szögletgól az milyen gyakori? komolyan fogalmam sincs, hogy mikor lőtt utoljára valaki szögletből gólt a barcelonának, de pep alatt talán még soha. puyol mentési kísérlete is ritkaságszámba menően volt balfasz, igaz, itt dani alvest is elő kell venni, akinek a helyén szopatták szerencsétlen kapitányt, de máskor meg szokta oldani. aztán ibrának is épp most durran el az agya, pepet is most küldik fel a lelátóra valami faszság miatt, stb. getafe elleni meccs: úgy indult az is, hogy 5-0, aztán piqué túlpörgött. atletico, stuttgart: na ezek valóban szar meccsek voltak, de egyrészt van ilyen is, másrészt az atletico ellen annyi sérült volt, mint égen a csillag.
ja, amúgy most válogatott forduló volt. tehát alap, hogy x. nem érzem, hogy globális problémák lennének, sokkal összeszedettebb ez a csapat, mint a rijkaard-féle a sikerek után. egyszerűen látni rajtuk, hogy kiteszik a belüket is, de mostanában nem jön ki a lépés. van ilyen, tavaly is volt, csak akkor egy jóval szarabb madrid volt az ellenfél, és 12 pontos előnyt lehetett elszórakozni, most meg nem lehet.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 11:48:17

@rizla: Az előny elszórakozva és vasárnap élőben a helyszínen megnézhetem ahogy szájbarúg minket meg a bajnoki álmainkat a Valencia :(
Szerintem (lehet f....ság is) igenis van vmi globális probléma, ez megmutatkozik a kevesebb gólon, a nyögvenyelős győzelmeken, a bukott rangadókon, a több kiállításon is. Frank a győztes csapaton nem változtatott, nem volt nagy ötlet. Pep picit változtatott, úgy tűnik nem jó helyen, vagy az alternativák nem jók (azért k...a szurkolok Pepnek hogy jöjjön be vmi, maradjon, változatlanul jó edzőnek tartom)
Az pedig hogy válogatott meccsek után alap az x. vicces. Ezt Rafának senki nem mondta?

rizla 2010.03.08. 12:00:53

@csizsikpizsik: miért rúgna szájba a valencia? nem értem.

"Szerintem (lehet f....ság is) igenis van vmi globális probléma, ez megmutatkozik a kevesebb gólon, a nyögvenyelős győzelmeken, a bukott rangadókon"

attól függ mihez mérjük a kevés gólt. nehogy már bárki azt higgye, hogy a tavalyi idény a standard, az kivételesen jól összejött, szépen el is lett kényeztetve mindenki. hogy a madrid miért rúg több gólt, az is egyértelmű: belőlük még sokkal kevésbé lehet felkészülni, a barcának meg másfél éve ugyanaz a játéka, nyilván sokkal jobban alkalmazkodik már mindenki.
bukott rangadók? sevilla ellen otthon 4-0, madrid ellen otthon 1-0, valencia ellen idegenben 0-0, villarreal ellen otthon 1-1, atletico ellen otthon 5-2, idegenben 1-2ős szopó. hát nem tudom, szerintem ez egy nagyon tisztességes kis statisztika, és nem a "bukott rangadók" szókapcsolatot sugallja.

"Frank a győztes csapaton nem változtatott, nem volt nagy ötlet."

frank csapata motiválatlan volt, és kb négyszer szarabb, mint ez a mostani barca. emellett a fő rivális is sokkal gyengébb volt, és úgy volt képes elvinni a trófeát. összehasonlíthatatlan.
pep folyamatosan változtat, de nem tudom neked miből tűnik úgy, hogy jól teszi, hiszen az eredményesség változatlan, ismétlem, ugyanannyi pontot gyűjtött a csapat eddig, mint tavaly ilyenkor, ráadásul most csak 1 vereség csúszott be, akkor meg ilyentájt már volt három is (a numancia mellé felzárkózott az atletico, és az espanol is barca-szopatásban). a kevesebb gólt (amúgy nem sokkal kevesebbet, úgy kb 10-zel) már fentebb kifejtettem, de nyilvánvalóan ehhez nagyon sok köze van ibrahimovicnak, akinek láthatóan még nem sikerült a beilleszkedés, és henry-nak, aki egyszerűen még árnyéka sincs önmagának.

"Az pedig hogy válogatott meccsek után alap az x. vicces."

vicces, nem vicces, tény. ilyenkor mindig kevésbé koncentráltak a játékosok.

rizla 2010.03.08. 12:01:45

@rizla: *nem tudom neked miből tűnik úgy, hogy jól teszi=hogy NEM jól teszi

Neil Blender 2010.03.08. 12:51:43

@rizla: Nem tudom 1000 eve nem lattam vegig Barca meccset lehet azt vartam Messitol hogy levesz a labamrol es a foldre borulok. Nekem csalodas volt a teljesitmenye (az altalam megfogalmazottakhoz kepest) a 2 gol ellenere.

De mint emlitettem nem lattam mostanaban elejetol a vegeig Barca meccset, lehet tulzoak voltak az elvarasaim a hype miatt...

@csizsikpizsik: nem lehet hogy a Barca fut egy JO szezont es ez a baj? Marmint hogy nem TOKELETES, KIMAGASLO a szezon? Mert en ezt erzem a privat szferamban is a Barcas baratoktol. Mindenki fanyalog, hogy bezzeg tavaly...

Meg kellene erteni hogy az once in the lifetime volt. Ez a csapat Ibrastol mindenestul egy remek csapat, jo szezonnal, ennyi.

Tika_ 2010.03.08. 14:43:07

@imici77: Sajnálom, hogy el kell keserítselek, de kifejezetten rossz vicc. Kérlek, hagyd el.
@Csöncsön: "akkor küldjenek mást oda"
Ennyi. Real-szurkoló ne közvetítsen Real-meccset, Barca-szurkoló Barca-meccset, stb. Pl. Hajdú B-nél kevésbé szoktam érezni, hogy húz valamelyik oldalra.
@horas: Egyetértek. Asszem itt írták, hogy a 94-es győztes csapat, élen a csk Dungával (- Bebeto és Romario) a joga bonito ellentéte volt. Egy brazil válogatott játsszon brazilosan. Pato vs. Robinho kapcsán is egyetértek a kommentelőtárssal.
Szerintem nincs Barca-drukker, aki tudná, hogy miért Busquets Touré helyett :sóhajt:
@heinrich: Ez azért (B)
@csizsikpizsik: Direkt emiatt néztem meg tegnap a Real-meccset (felét). Hogy, ha a Barca nem, akkor a Real megérdemli-e. Nekem úgy tűnt, jobban. @rizla: Tudom, mindenki nyilatkozza, hogy motiváltak, főleg Guardiola – csak valahogy nem látszik... Jobban mondva, olyannak érzem, mint mikor Mr.AT bemondja, hogy Amauri 10/10. OK, de akkor Rooney mennyi?? Tegnap azt láttam, hogy a Barca hátrányban is az ún. _szar tilitolit_ erőltette, a Real meg döntetlennél is rohant a győzelemért. Hogy egyértelmű legyek: lehet, hogy a mostani Barca motiváltabb, mint Franké, viszont a Real motiváltabb, mint a mostani Barca… Ezt igenis globális problémának érzem.
Amit Ibráról írsz az kifejezetten figyelemreméltó.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 15:10:19

@rizla: Válogatott meccsek és x az alap, a Realosok sajnos nem ismerik a statot vagy egy sem válogatott tag.
A döntetlenekkel meg kint vagyunk a vízből, azt azért szerintem te is érzed. A Real simán behúzott olyan meccseket amiknél mi izzadtan lihegtünk, hogy afgán csillag és übermotivált sárgatengeralattjáró. Szart, mi vagyunk leeresztve valahol, valamiért.
És ez nem Pep ekézése, még mindig imádom (fiatalkorom legnagyobb hőse, ha asszony engedné házioltár állna néki), de nem stimmelnek a dolgok (Cruyff sem mond mást érdekes módon). Valami rosszul lett kiszedve/berakva/áthúzva/stb.
És a Valencia lever minket. (Ez fix, miután repülök 6 órát grátisz, 1/2csillagos motelben alszom, stb. az orrom előtt fog az általam nagyon kedvelt Villa/Silva valami nagy gyalázatot elkövetni a kedvenc klubom rovására)

rizla 2010.03.08. 15:13:09

@Neil Blender: "lehet tulzoak voltak az elvarasaim a hype miatt..."

ezt úgy mondod, mintha most láttad volna életedben először játszani messit. jelenleg nincs körülötte különösebb hype, már a szokásosat leszámítva. így is eléggé meggyőzően vezeti a kanadai táblázatot.

szerintem ez egy kimagasló szezon. csak a madridé is az, ennyi.

rizla 2010.03.08. 15:15:49

@Tika_: cseppet sem érzem motiváltabbnak a madridot, nem itt van a gond, már ha van egyáltalán gond. egyszerűen csak 6 kupa után NYILVÁN nem tud olyan friss lenni egy csapat. nem azért, mert nem motivált, hanem mert már mindenki őket könyveli el a világ legjobbjának, szarrá van elemezve a játékuk, és persze nem lehet mindig folyamatosan ugyanazzal a koncentrációval nyomni. a madrid meg FRISS. de ezt mondtam már x hónapja is, hogy ez a madrid előnye, új csapat, ők kiötlenek valamit, és az a meglepetés erejével tud hatni.

rizla 2010.03.08. 15:22:34

@csizsikpizsik: "Válogatott meccsek és x az alap, a Realosok sajnos nem ismerik a statot vagy egy sem válogatott tag."

ki beszélt a realról? a barcánál alapvető tendencia, hogy válogatott meccsek után langyi van.

"A Real simán behúzott olyan meccseket amiknél mi izzadtan lihegtünk"

és vica versa... ők pl kikaptak bilbaoban, de egy rakás meccsük volt, amikor a sok gól ellenére is kb olyan görcsösek, és izzadtak voltak, mint mi a racing ellen, amikor ugye a 4-0 ellenére cruyff azt mondta, hogy ez volt a legrosszabb meccs a pep-éra alatt.

"de nem stimmelnek a dolgok (Cruyff sem mond mást érdekes módon). Valami rosszul lett kiszedve/berakva/áthúzva/stb."

mutasd már meg, hogy cruyff hol ír ilyeneket mint te, hogy JAJ, NEM STIMMELNEK A DOLGOK, úristen, valami rosszul megy! értsd meg, hogy ez a bajnoki idény is eddig olyan eredményekben, ami egyszerűen KIVÉTELES, történelmi távlatból is.

én egyáltalán nem lepődnék meg, ha a valencia szarrá lenne verve. pont azért, mert az általános közhangulat most olyan, mint a tied. tavaly a tavaszi clasico előtt is micsoda fosás ment, azok a marhák meg kibérelték előre a cibeles-teret, hogy ünnepeljék az 1 pontos hátrányt : DDDDD aztán 6-2.
amúgy én x-re fogadnék, de inkább fog a barcelona nyerni, mint a valencia, ha valaki nyer. camp nou. ha ennyire aggaszt a dolog, szívesen elmegyek helyetted.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 15:26:07

Egyébként ki volt az a spanyol-poszt hozzászóló aki nemrégen Xabi Alonso gólt jósolt?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.03.08. 15:32:23

@rizla: "új csapat, ők kiötlenek valamit, és az a meglepetés erejével tud hatni." - Eddig egész jól titkolják, hogy pontosan mit is ötöltek ki.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 15:34:17

@pancho_sanza: Neked nem kellene örülnöd hogy tabellavezetés, rekorddöntés, 15 év legjobb madridja van? :)

rizla 2010.03.08. 15:35:34

@pancho_sanza: kötekedés, kötekedés. pl behozta pellegrini gutit meg vaartot, és a sevillának kb lövése sem volt róla, hogy mi következik. attól még az ellenfeleket meg tudják lepni, hogy sokszor igazából a madridnak sincs lövése róla.

rizla 2010.03.08. 15:36:08

@csizsikpizsik: nem, mert olyan szar ez a bajnokság, európában meg ratyi a madrid. pancho egy rinyálós vénasszony, hagyd

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.03.08. 15:46:38

@rizla: értem én, de például tavaly Guti meg van der Vaart nem igazán leptek meg senkit sem, Sőt azt kell mondanom, hogy Moszkvában dettó ugyanezt lejátszotta a Sevilla csak ott eggyel kevesebbszer lőttek kapura és mondjuk a "ruszkik" 20 lövésből egyszer találtak kaput, de akkor nagyon.
Én sajnálom a Sevillát, mert amellett, hogy maximalizálta az eredményét az utóbbi időben, gyakorlatilag a saját szurkolói előtt is vállalhatatlan játékkal teszi.A madridi eredmény még nekik hízelgő, de azért egyértelmű, hogy ha kapnak egy nyolcast, akkor sem lehet egy szavuk sem. Azt kell mondanom, hogy a moszkvai eredmény is nekik hízelgő, ha ott kapnak egy négyest, egy szavuk sem lehet.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 15:57:05

@pancho_sanza: Ember, nem bírom ki, örülj már! A Madrid vezet, innentől kezdve sima ügy a bajnoki, legalább egy pinduri hurrát, egy szmájlit, bármit még akkor is ha a Sevilla fos, a Barca halovány, az Atleti ótvar és még a BL-ből is kiesett...
(És Csöncsön te is örülj, itt az erős Madrid amiért annyira szorítottál)

gotanfun 2010.03.08. 16:07:31

@pancho_sanza:

Kössz az elemzésed Pancho.

Annyit tennék még hozzá, hogy az Atletivel szemben az egymás elleni eredmény döntött a 4-5. helyről. Akkor nagyon mérges voltam, utólag viszont örültem, hogy a csapat nem égette magát a BL-ben, ahol valszeg szégyenteljesen szerepeltünk volna. Az 5. hely viszont egyet jelentett azzal, hogy el kell adnunk néhány játékost. Keita nagy érvágás volt valóban, ám Poulsen a tunya Romaricnál még mindig jobb lenne (mármint most, amúgy sohasem kedveltem a fickót). Nem tudom Monchi mit látott Romaricban. Jó, van néha 1-2 jó meccse a kiscsapatok ellen és csereként esetenként bármikor bevethető, de láthattad a Bilbao ellen, hogy már egy egyszerű passz is mekkora terhet jelent neki. Erre már januárban is pontott tehettek volna (Afrika Kupa és sérülések ide vagy oda). Duscher hasonló kategória. Ebből a két játékosból rohadtul elegem van és menjenek innen a büdös francba! Ha csak kölcsönadnák őket és hoznának egy tehetséges fiatalt már elégedettek lehetnénk, hiszen Fazio amióta visszatért köröket ver erre a két baromra, holott ugye ő inkább hátvéd. Innen nézve persze védhetjük Jimenezt, hogy hát szarból nem lehet várat építeni, csak Emeryhez hasonlóan nem tud cserélni és ezzel olyan szinten belenyúl a játékba, hogy az már katasztrofális. Fazio játékára egyébként örülök, hogy kitértél, mert szerintem a Real ellen is felhívta magára a figyelmet. Kellemes csalódás (22 évesen).

Fabiano. Szerintem visszavett az arcából amióta Dunga bizalmat ad neki, csak hát a sérülések miatt felemás a játéka most is. Szerintem unja a Sevillat és ha Cacau (vagy bárki) jön, akkor ő távozni fog. Remélem is, mert én is unom őt. Negredonak az életkora miatt adnék még egy évet. Monchiék vele kapcsolatban hangot adtak elégedetlenségüknek, avagy húzzon Olaszországba vagy akárhova, ahol díjazzák a viselkedését.

Chevanton régóta kölcsönben van. Nem valószínű a visszatérése, ahogy Konénak sem. Acosta fél évig volt sérült. A Bilbao ellen tért vissza egy 5 percre.

Zokora. Nem gondoltam volna, hogy a legjobb játékosunk lesz. Mert kétségtelenül tőle függ minden a középpályán, csak hát ideggyenge szegény, de ez kezelhető probléma. :-) Mellé kellene egy kibaszott IRÁNYÍTÓ, olyan aki lehetőleg jó lő messziről. Hihetetlen, hogy egy ilyen játékosunk sincs.

"Én azt mondanám, hogy egy holland edző kellene nekik, aki egy taktikailag jóval több fantáziát tenne bele Navas, Perotti vagy Capel sprintjeibe, mert jelenleg alig futnak labda nélkül, ha mégis, akkor nem hátulról jön a labda nekik, hanem oldalról és bármilyen gyorsak is, sokat lehetne profitálni, ha felállt védelem ellen nagyobb hatékonysággal futhatnának be a résekbe."

Igen, ez így van ahogy írod, csak a holland edző nem stímmel. Lásd Ronald Koeman és a Valencia esetét. :-) De mondj egy nevet, hogy konkrétan kire gondoltál. Mindenesetre Jimenezt le kell váltani és sűrgősen csatár meg kp. után nézni. Ehhez persze az is kell, hogy legalább a 4. hely meglegyen és vagy a Kupát megnyerni, vagy a BL-ben a legjobb nyolcban végezni. Anyagi gondjaink tudtommal nincsenek. Legalábbis a mi szintünkön.

Jól jön a VB. Utána okosabbak leszünk. De fociban ilyet, hogy "Ha" ne sokszor engedj meg magadnak. Jótanács! ;-)

krysal 2010.03.08. 17:14:03

@csizsikpizsik: ez a párom volt, és be és jött a Villareal ellen. :)

petyace 2010.03.08. 18:35:37

@rizla: "mutasd már meg, hogy cruyff hol ír ilyeneket mint te, hogy JAJ, NEM STIMMELNEK A DOLGOK, úristen, valami rosszul megy! "

tudom nem nekem szólt és nem is akarok belefolyni(bár inkább csizsikpizsikkel értek egyet), de adja magát :)

goal.com/en/news/12/spain/2010/03/08/1823369/johan-cruyff-there-are-some-barcelona-players-that-are-not-up-to-

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 19:03:28

@petyace: No ez (is) az, csak lusta voltam angol fordítást keresni, mert én az AS.com-on találtam a cikket.

krysal 2010.03.08. 19:11:19

@csizsikpizsik: no jó, a két eset közt annyi a különbség, hogy: a, ezt nem jósolta meg párom b, ennek kevésbé örültem - bár azt hiszem, ez érthető...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 19:15:46

@krysal: Mesélj, a Capitano hétvégi gólja után nem is sejtem mi lehetett a gond (az arcát látva szivem szakadt meg)

Der Beste 2010.03.08. 19:20:33

Csodás hétvége!
Két kedvenc csapatomnak már csak meg kell nyernie a hátralévő meccseket, s mindketten bajnokok!
Az Ibra piros már csak hab a tortán :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.08. 20:08:26

@csizsikpizsik: "(És Csöncsön te is örülj, itt az erős Madrid amiért annyira szorítottál)"

Számomra tökéletes véghajrá lenne a 2007-es tavasz inverze: pontazonosság és Barca-bajnokság... :-)

@pancho_sanza:

A moszkvai meccset simán megnyerhette volna a Sevilla. A CSZKA-nak összesen egy helyzete volt: a 89. percben, amikor Palop nagyot védett. Egyébként meg az ex-betises Mark González fogott ki rajtuk egy kb. negyven méterről megeresztett bombával.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 20:22:59

@Csöncsön: Jesszasz, én eddig azt hittem, hogy minden Barca-szimpatizánsból a 2006-2007 idény rángógörcsöt vált ki, erre Te arra vágyódsz...Durván nyomod...

gotanfun 2010.03.08. 20:25:32

@Csöncsön: igazából Panchonak teljesen igaza van abban, hogy saját szurkolói előtt teszi magát nevetségessé a Sevilla és a Real ellen kaphattunk volna nyolcat is, de valahogy azt elfelejti megemlíteni, hogyha a Pizjuanban nem véd olyan jól Casillas, akkor ők sem 2:1-re kapnak ki. Ehhez jön, hogy idegenben a Bilbaot is négy góllal intéztük el, majd a BL-ben is idegenben nyert meccsekkel jutottunk tovább, valamint kivertünk a Kupából a Barcat, ahol 1993 óta nem látta a Király győzni kedvenc csapatát). Most a Bilbaot otthon nem tudtuk megverni és a Real is visszaadta a kötelezőt. Ennek persze oka van, amibe nem kezdek megint bele, mert qrvára unom. Január óta tart ez és az Almería ellen a Barca is belekóstolt kicsit a szar formába piros lappal megsépkelve. Érthető, hogy a madridisták optimisták lettek hírtelen. ;-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.08. 20:38:29

@csizsikpizsik:

A 2007-es déjavu-m szombaton érkezett meg. De ez az inverz (bosszú) gondolat neked nem birizgálja a fantáziádat? Mert nekem igen. :-)

gotanfun 2010.03.08. 20:47:28

@Csöncsön: Nekem 2007 tavasza kapcsán Perez Burull és Pérez Lasa jut eszembe, mert mi lett volna "ha"... de hagyjuk ezt, avagy bárcsak pontazonosság dönthetne velük szemben. Mindenesetre jó lenne megint olyan jó színben látni a csapatomat mint akkor.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.08. 20:57:52

@Csöncsön: A 2007-es dezsávúm megvan kb. az Osasuna-meccs óta (nekem negatív előjellel), és nem, én egyszerű vagyok mint egy rántotta vasárnap délben, nekem elég ha a csapat vezeti tabellát és lehetőleg 2 fordulóval a vége előtt pezsgőzik az öltözöben a kupa körül ugrálva alsógatyában.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.03.08. 21:05:12

@gotanfun: A Lyon majd beárazza a Real Madridot és a 62 pontját. Tovább kellene jutniuk valahogyan. A Pizjuanban még Pellegrini simán a van der Vaart, Guti, Higuaín, Raúl támadónégyessel próbálkozott visszajönni a meccsbe. Az volt az érzésem, hogy nem érti, miért baszták ki a fél keretet nyáron. Na azon a meccsen elkezdte kapiskálni. Gyakorlatilag akkor kezdődött a szakmai munka, elfelejtett rotálni többé, Gago, van der Vaart, Guti, Drenthe, Raúl kurva gyorsan kikoptak a csapatból.

Advocaat vagy Jol jó lenne, nekik van tapasztalatuk pörgős játékban, a szurkolók általában szeretik őket és talán tudnak mit kezdeni egy spanyolországi kerettel.

gotanfun 2010.03.08. 21:29:41

@pancho_sanza: a 8-ban ott kellene lennie mindháromnak. Egy címvédés a Barcanak a Bernabéuban meg majdhogynem kötelező. Legalábbis gondolom én. :-)

Edzők. Advocat nem lenne drága nekünk? Jol sem olcsó. Persze nem rossz edzők és nem mondom azt, hogy nem tudnám elképzelni őket a csapat élén, de aki vágja a latin mentalitást, az mindenképp előnyt élvez. Szerintem Dunga lenne az ideális edző.

Van még itt valami. Mi ez a baszakodás a Kupa döntő körül? Kész komédia lesz lassan.

sporttárs 2010.03.08. 22:00:16

"A mostani Realtól, amely a történelem egyik legerősebb madridi alakulata, messze elmaradnak" - ezt Cruyff mondta, most, a jelenlegi Barcáról.

Meg persze a Madridról. Nos, nem akarom feltétel nélkül elfogadni, csak mert egy Cruyff mondja, és azt se zárom ki, hogy majd pancho sanzát igazolja a szezon, ám mégse állom meg: pancho Real-ügyben engem mostanában leginkább a Muppet Show két aszott öregurára emlékeztet. :))

halareaal 2010.03.08. 22:26:46

@pancho_sanza: "A Pizjuanban még Pellegrini simán a van der Vaart, Guti, Higuaín, Raúl támadónégyessel próbálkozott visszajönni a meccsbe"

...és egy Xabi Alonso-szerű öngólt láthattunk panchotól. lehet én láttam rosszul, de nagyon úgy tűnt, mintha Pellegrini a hétvégi hajrában többek közt a Higuain, Raul, vdVaart, Guti alkotta támadósorral próbálta volna megnyerni a meccset, sikerült is neki. persze ott volt még Cé is, aki ugye sérült volt mikor Sevillában játszottunk.
Gutitól csak egy kapufára futotta, meg pár veszélyes passzra, Higuain 2 kapufa, plusz az utsó gól előtt ha nem fejeli le a védőjét nincs győzelem, vdVaart pedig egy gólpasszt és a győztes gólt szállította, mellékesen. szegény Rault én sem értettem már ilyen éles helyzetben, de legalább szerzett pár labdát.

abban egyetértek, h Pellegrini hülye volt a Pizjuanban, ahogy Higuaint padoztatta, de aztán megkezdte a szakmai munkát, mert mára fix kezdő.

Keelhaul 2010.03.08. 23:19:41

Látom eltűnök egy kis időre, és egyesek megint annyi ostobaságot hordanak össze, amivel Dunát lehet rekeszteni. Azonban ravasz ember lévén rájöttem a cselre: felesleges vitatkozni, mert egy vita kialakulásához arra is szükség van, hogy egyáltalán elfogadjuk egymás véleményét egy, a 0-tól különböző szinten, ami itt most többekkel nem lenne meg, nyilván mert én hülye vagyok, ők meg okosak.

Az egyetlen féligaz mondás, hogy a Lyon majd beárazza a Madrid 62 pontját... viszont az is lehet, hogy nem. Természetesen egy igazán nagy csapat mérrcéje mindig az, amit éppen nem nyer meg, mint ahogy egy igazán jó játékos mércéje is az, ami éppen nem sikerül. Legalábbis egyeseknél, de velük nem vitatkozom.

Viszont megemlíteném, hogy rizlának igaza van, imici pedig vicces.

rizla 2010.03.09. 07:18:40

@sporttárs: mutass egy forrást, légy oly szíves.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.09. 07:44:51

@pancho_sanza: "A Lyon majd beárazza a Real Madridot és a 62 pontját."

egyszer áruld már el, egy meccs miért számít többet egy csapat erejének megítélésénél, mint egy komplett bajnoki szezon.

rizla 2010.03.09. 08:14:06

@sporttárs: ja, azóta elolvastam a nemzeti sportban. az eurobarcán "kicsit" máshogy hangzik: "Ha csak minimálisan jól játszott volna a Barcelona Almeríában, a Calderónban, Pamplonában vagy a San Mamésben, úgy ez a Madrid, ami százalékosan a története egyik legjobbja, most messze lenne"

Zolte 2010.03.09. 08:21:09

Én jobban szeretem a Madridot, mint a Barcát, de nem tudok soha elmenni amellett, hogy a Barca sokkal költséghatékonyabban tudott tavaly történelmi lenni, a Madrid most meg annyi pénz miatt hengerel (aminek igen nagyon örülök azért), amennyiből egész Békés megyémet ki lehetne rángatni a hígtrágyából. Persze, az eredményhirdetéskor nem fogják megpirongatni Perez bácsi kis buksiját, de akkor is. Megint kezd különválni a csilli-villi meg az utánpótlás, ahonnan nem hallottam senkit játszani a nagyoknál. Úgy meg persze, hogy nem fog nagyot alkotni az ifjú generáció (lásd Szalai: agyonrúgta az ellen hálóját, aztán mindig csak "Kinder" Bueno került fel), aztán megint lehet szanálni a többi csapatot az "elkészített" sztárok megvételével. Közben meg olyan emberek, mint Higuaín, Lass és Xabi, Albiol, Ramos húzzák a csapat szekerét jópárszor, akik meg szinte aprópénzért kerültek oda (Xabit kivéve; alapegységek: Cé és Kaká ára). Ramos oké, fiatal volt még akkor, értjük. Higuaín is Argentínából (bár szerintem megszámlálhatatlan alkalommal húzta ki a trágyából a csapatot). Persze, venni is kell, de egyszer megszívták már a bevásárlással. Most mondjuk okosabbak voltak, de még így sem tökéletes, ha címeket akarnak nyerni (rendes bal hátvéd nélkül)...

rizla 2010.03.09. 08:26:25

@Zolte: azért ez így eléggé csiszolatlan vélemény. szalaival példálózni vicces, egyelőre találjon be a mainzban..

"Higuaín, Lass és Xabi, Albiol, Ramos húzzák a csapat szekerét jópárszor, akik meg szinte aprópénzért kerültek oda"

albiol és higuain kb 10, lass 15 millió euro volt, ramos viszont még ennél is több, 20-25 millió, ha jól emlékszem. nem hinném, hogy ez aprópénz lenne.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.09. 08:46:09

egy dolog a foci, a másik a business. nyilván sokakat a foci jobban érdekli a real esetében, csak ők meg majd bolondok lennének kihagyni azokat az üzleti ziccereket, amiket puszta létezésük per pillanat plusz egyes játékosok kombinációja jelent. kár ezen füstölögni. most épp még játszanak is, mint csapat. bónuszként. (mikor volt olyan, hogy VdV a nyakában lógó védővel kotorászott a labda után a 93. percben?)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.03.09. 08:50:28

@_benito: Az utóbbi időben a komplett szezon része a stabil nyolc BL mérkőzés is. Itt évek óta szurkoló, játékos és edző csak mentegetőzik, hogy mindössze kisiklásokról van szó, amikor kiesnek, de tavaly azért már nehéz volt, mert oda-vissza kisiklani, kétszer nem igazán menthető. Idén más a helyzet, mert a Milan mérkőzést még lehetett magyarázni, hogy csapatépítés és amúgy is az addigi legjobb játék volt a milánói első félidőben, de a mostani párharcban már nagyon nehéz bármit is. Még azok a mentségek sincsenek meg, hogy a bíróra lehetne fogni a vereséget.

A komplett bajnoki szezon ilyen szempontból annyit ér, mint a Villarreal ellen rúgott hatos Lyonban. Szart sem.

Az az igazság, hogy a Real Madridot már szinte semmi nem menti meg a bajnoki címtől, még szerintem az is belefér, hogy kikapnak a Barcelonától. A szorgos pontgyűjtögetésben már évek óta a legjobbak, viszont szerintem nem is ez volt a célja a nyári erősítésnek. Amikor sorsolták a párokat és megkérdezték Valdanot a döntőről, leesett, hogy a vezetők tényleg komolyan gondolják a BL döntőt.

Láttam már pár Bl döntőre hajtó Real Madridot és szinte kizárólag egy dolog jellemezte őket: a bajnokságban végül nem végeztek BL helyen. Ha nem is az egész bajnoki szezonjukat, de a tavaszukat simán feláldozták a BL-nek.
Ha elfogadjuk, hogy egy picikét visszaesett a bajnoki mezőny színvonala, akkor most nem is kellene nagyon sok mindent beáldozni azért, hogy kipróbáljanak, gyakoroljanak dolgokat. Elég volna leverni a Xerezt mondjuk 4-1-re a Villarrealt 5-2-re,az Espanyolt 2-0-ra, ha cserébe legalább látná az ember, hogy miben más, amikor kimennek akár egy Lyon ellen is.
Értem én, hogy nehéz a váltás, amikor a bajnokikon 3 méterre áll a védő, míg a franciák erről mit sem tudva odaállnak az ember mellé. Minden ember mellé. Aztán még futnak is gyorsan és sokat, ezt végigbírják kilencven percig, miközben koncentrálnak és alig hibáznak.
Nem tudom mi lenne a jó, mert a Real Madrid játékosai hihetetlen módon képesek regenerálódni egy nagy pofon után.Mármint a legnagyobb szóbetyárok, ha meg kell fordítani az Allorcon elleni párharcot vagy fehérre kell mosni a Liverpoolt, esetleg a BL döntőről álmodoznak. Tavaly, amikor Liverpoolba mentek még én is bedőltem nekik, de ez lényegtelen, mert az jobban számít, hogy ez a mentalitás nem kedvez nekik.A bajnoki szezon könnyűsége, a Marca és a szurkolók hozsannái között elvész a lényeg, hogy valójában egy párharcon (már csak egy meccsen) kellene átugrani a saját árnyékukat és az a párharc kurvára nem fáklyásmenet még egy B kategóriás Lyon ellen sem.

Én lennék a legboldogabb, ha nem egy meccs alapján kellene megítélni a Real Madridot, de mostanában nem nagyon szokott nekik több jutni.

Tika_ 2010.03.09. 10:16:08

@pancho_sanza: Azt én sem állítottam, hogy a Madrid valami koncepció alapján focizik :). Csak lelkesek, és rohannak, mint a mérgezett egér, és mivel ehhez összevásároltak egy rakással a legjobbak közül, még eredményesek is. rizla nagyon jól írja; pont az a fő fegyverük, hogy ők se tudják mit akarnak, így nehéz készülni belőlük, könnyen okoznak meglepetést.
(rizla, azért én csak motiváltabbnak látom a Realt, de nem akarok ezen vitázni. Nézd meg, hogy örültek a győztes gólnak, és a Barca-játékosok hogy örültek az egyenlítőnek.)

@rizla: értelmezésemben csizsikpizsik arra utalt, hogy a Real játékosai ugyanúgy játszottak válogatott meccset, oszt rájuk mégsem hat negatívan, a Barcásokra meg igen...

@csizsikpizsik: "(És Csöncsön te is örülj, itt az erős Madrid amiért annyira szorítottál)"
rotfl
(bocs, Csöncsön :))

@_benito: ez azért jó volt :)

@Der Beste: sajnos nem: a te bunkóságod a hab a tortán – és az a baj, hogy én allergiás vagyok a habra :( (csak külön felkészüléssel fogyaszthatom)

rizla 2010.03.09. 10:31:56

@Tika_: nézd meg hogy játszott a csapat a getafe vagy az almeria ellen emberhátrányban. rijkaarddal ezek a meccsek tuti nulla pontosak lettek volna. a madrid nem motiváltabb okvetlenül, csak frissebb.
persze nem ANNYIRA motivált, vagy nem annyira éhes a barca, mint tavaly, de én úgy értettem, hogy a természetes enyhe jóllakottságon kívül nincs semmiféle motiváció-vesztés. és ha henry nem pukkad ki (vagy nem ilyen felemás az előszezon, és veszünk valakit a helyére), akkor talán még ennyi sem lenne feltűnő.

értem, hogy mire utalt csizsikpizsik, csak ez lényegtelen, a barcára mindig hat. ettől még ez a meccs is alakulhatott volna könnyedén győzelemmé, a szerencse kicsit elpártolt a csapattól.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.03.09. 10:56:29

@rizla: az nem lehet, hogy a Getafe vagy az Almería gyengébb lett Rijkaard távozása óta?
Mármint azért Melo, Bruno, Unai Emery, Negredo spanyol bajnoki szinten meghatározóak, sőt azt mondanám, hogy Granero, de la Red, Uche, Contra és Pablo Hernandez sem pótolható olyan könnyen.

rizla 2010.03.09. 11:09:05

@pancho_sanza: de lehet. de a mondandóm lényege az volt, hogy a rijkaard-csapat nem hajtott soha így, csak a madrid ellen, amikor emberhátrányba kerültek a camp nou-ban. nem azért bukták volna el az összes pontot ezekben a helyzetekben, mert közelebb volt hozzájuk játékerőben a getafe vagy az almeria (ez már csak azért is felesleges okoskodás, mert akkor ugyanúgy kimagaslott a keret színvonalában a barca, úgyhogy fényévekre volt mindenhogyan a kis és középcsapatoktól), hanem mert 5 percig bírták megnyomni a meccset, aztán kipukkadtak, és lézengtek.

sundin 2010.03.09. 11:37:12

Kis érdekesség a Depor-Tenerife meccsről, gondolom még nem volt.
Guardado fél óta után jelezte Bodiponak, hogy rosszul van, szóljon már a másodedzőnek, hogy cserét kért. Bodipo szólt is, csak azt felejtette elmondani, hogy ki van rosszul. Aztán 5 perc múlva nagyokat nézett, amikor az ő mezszámát mutatták fel :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.09. 11:47:37

@pancho_sanza: Ha továbbjut a Real abbahagyod? Ha BL-t nyer? Ha mindenféle Szuperkupát? Ha klubvilágkupát? Ha az Argentina-Hollandia VB-döntőn hetet-hatot hint Higany és Rafa? Ha maga Sofia királynő lepippantja CR-t? Bármi kell imádkozom érte, csak könyörülj rajtam/rajtunk...(és légy már fair, eddig sírhatottt a szád, a Madrid második volt meg tudom én, most vezet és a Lyont is öttel küldi haza, én jövök/mi jövünk rinyában)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.09. 11:59:40

és még az Arsenal szurkerek sírósak... hát ami itt megy, baszki :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.09. 12:15:17

@imici77: Tavaly a glorymufergusonrooneyazisten-ek jártak ide jófejkedni, idén a gúnereken van a sor?

sporttárs 2010.03.09. 12:19:02

@rizla: Hát speciel ennek az eurobarcás fordításnak, bár igazán bírom a magyar nyelvet és művelem is, semmi értelmét nem látom, te mégis hogyan magyaráznád? Ez egy fontoskodó faszság, mi az, hogy egy csapat "százalékosan a története egyik legjobbja" ???? Mit jelent konkréten?

rizla 2010.03.09. 13:06:36

@sporttárs: jó, felesleges ezen rugózni, nyilván nem az eurobarca a legnagyobb létező bizonyíték a magyar nyelv gyönyörűségére. de homlokegyenest mást jelent az ő fordításuk, és cruyff-ot ismerve ez tán közelebb áll a valósághoz.
azért érteni nem nehéz a lényeget: ha barca csak kicsivel is jobban játszott volna a fent említett - és azért nem verhetetlen - gárdák ellen, akkor a történelem legjobb madridja előtt lenne sokkal pontszámban.

krysal 2010.03.09. 13:33:40

@rizla: már ne haragudj, de szerintem a habfehér részleg számára a cruyff-féle "a történelem legjobb madridja" nem épp mérvadó, sőt, továbbmegyek, egy ordas nagy faszság egy tudhatóan elfogult katalántól. Köszönjük, leülhet, elégtelen.

Tika_ 2010.03.09. 13:39:17

@csizsikpizsik: imicivel nehezebb dolgunk lesz, mert túl azon, hogy klasszikus ún. _sztárkommentelő_, a posztírók jó haverja (meg, ahogy figyeltem, az itteni Arsenal vezérszurkoló)

rizla 2010.03.09. 13:42:57

@krysal: "százalékosan" a történelem legjobbja, tehát a spanyol bajnokságban statisztikailag eddig ez a legerősebb madrid, ennyi. hogy egyébként így van-e, az igazából kit érdekel? úgyhogy nem értem a fölényes kapálódzásod.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.09. 13:44:49

@krysal: Megkockáztatom a buktatást, Cruyff tudvalevőleg nem a habfehér balettrajongók pápája hanem a miénk, rólunk és nekünk nyilatkozik ki. Nektek ottan van Hegyi Iván :)))
És ha tényleg megdönt ezt meg azt ez a Madrid akkor mi lesz ha nem a történelem legjobbja? Mert ugyibár most arról van szó, hogy ők lehetnek a legislegjobbak...

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.03.09. 14:10:16

Számomra érthetetlen, hogy miért is törvényszerű a bajnoki cím most már... Pokoli nehéz lesz, egyáltalán nem vagyok benne biztos. Ami a Madrid mellett szól, hogy a sajtóból és mindenhonnan most dübörög a pozitív hangulat, meg az olyan túlzások, hogy "ez az elmúlt 15 év legjobb Madridja" (ezt nem %-osan értették). Ez hihetetlen nagy plusz. A Capello féle győzelmi hangulatnak is ez volt az egyik kulcsa, hogy a csapat hirtelem a kritikák kereszttüzéből egy szárnyas oltáron találta magát néhány zajos siker után (Sevilla elleni fordítás, Espanyol elleni fordítás). Most megint valami ilyen pálfordulás figyelhető meg, noha kétségtelen, hogy jobb is a csapat mint pár hónapja. A Barcanal meg az ellenkezője megy: többen úgy esnek neki a csapatnak pár gyengébb meccs után, hogy még a madridi atmoszféra is megirigyelné képzavarral élve. Messze nincs ez lefutva, bár az is tény, hogy a Barca most kevésbé éles.

Mourinho már nem a király 2010.03.09. 14:35:08

@rizla: de ha a Madrid is egy kicsit jobban játszott volna és nem hullajt pontokat ott ahol hullajtott...stb,stb.
A HA-nak már nem sok értelme van utólag.

A Barca sem mondható gyengének 25 meccsen 62 ponttal csak sokan elfelejtik, hogy a tavalyi teljesítmény megismételhetetlen (87 v. 89 pont, nem tudom már, 105 lőtt gól, brutál, 6 megnyert cím ugye).

panchonak abban igaza van, hogy semmit nem ér a spanyol mezőny agyonverése, ha egy Lyon ellen nem tudunk továbbmenni (Róma, Arsenal, Liverpool, Bayern, Juventus még ugye). Főleg ha a bajnokságot sem nyerjük meg (erre sincs semmi garancia).
Eddig a szezon kulcspontja a Lyon és a Sevilla elleni mérkőzés (továbbjutás esetén ugye a további BL meccsek illetve a Classico), ebből a Sevilla kipipálva. Ha kiesünk a Lyon ellen akkor kb. az egész szezon bukott (ezt enyhítené mondjuk egy 6-2-vel fűszerezett bajnoki cím)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.03.09. 15:04:20

@csizsikpizsik: Amikor még azt sem tudták ki lesz az ellenfél tavaly nyáron, már akkor is a Lyon elleni mérkőzésre készültek. Tavaly mikor Calderon lemondott már mindneki tudta, hogy jön Perez és kibassza/lecseréli a fél csapatot, hogy a BL-ben tovább menjenek egy körrel. Mikor Pellegrini aláírta a szerződését, akkor tudta, hogy lesz neki Kaká meg Ronaldo, de cserébe hozni kell a nyolcaddöntőt. Kilenc hónapja Pellegrini az edző. Rendelkezésére áll a világ egyik legjobb kerete.
Értem én, hogy ez a valaha volt legjobb Madrid, de ha ezen a mérkőzésen megbuknak körberöhögöm, aki a "hagyják Pellét dolgozni" okossággal jön.

Kilenc hónap edzősködés után del Bosque BL győztes volt egy jóval gyengébb kerettel.Első évében Heynckess szintén BL-t nyert, pedig azért az ő játékosai nem voltak aranylabdások, csatárai nem lőtték a gólokat hetvenpercenként és még a BL helyért is beelőzte őket a Mallorca.

Pellegrini szerdán megmutathatja min dolgozott, mit épített az elmúlt kilenc hónapban. Ha kevésnek bizonyul, akkor el lehet gondolkodni rajta, hogy mennyi értelme van azon dolgoznia, hogy mondjuk a Villarrealt ne hat, hanem nyolc góllal verjék meg. A lyoni mérkőzés ellene szól.

@_Maverick:Azt nem látom, hogy ki verné meg a Madridot. Az első 10 helyezett (vagyis az utánuk következő kilenc) csapatból hétnek az otthonában már játszottak. A mallorcai látogatás és a Barcelona elleni rangadó tűnik egyedül nehéznek, miközben a többi mérkőzésen legalább 70%-os esélyük van a három pontra. Ehhez képest a Barcelona szintén megy Mallorcára, de még mellette Sevillába és a Villarrealhoz is. Ha nyer a Barcelona Madridban, pedig azért az most nem garantált, még akkor is a Madridot tartom esélyesebbnek.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.09. 15:18:11

@pancho_sanza: Dőlj hátra, agyonverik a Lyont. Ezt Sergio-baba góljánál már lefogadtam (pénzben). És nyugi, megvan a bajnoki, mi most vasárnap tökön szúrjuk magunkat.

krysal 2010.03.09. 15:37:04

@rizla: @csizsikpizsik: ezt a százalékolást nem tartom elfogadhatónak, tudvalevően a Cipész-féle Madrid majdhogynem ugyanilyen mutatókkal állt, mégis akkori legjobbazni sértő a Madrid egész történelmére nézve.

gotanfun 2010.03.09. 15:48:17

@pancho_sanza: a gond az Pancho, hogy szinte a Real kezében van az összes tehetséges fiatal játékjoga, miközben képes kilóra megvenni az üldözők legjobbjait is, ami így külön széppé teszi ezt a meglehetősen gyenge bajnokságot. Amikor legközelebb a La Liga gyengeségeiről beszélsz és az utánpótlásnevelésről, ne felejtsd el megemlíteni, hogy a Real Canales, Navas, Villa stb. nevének újabb vagy újboli említésével gyakorlatilag ugyanazt csinálja mint tavaly. Erre jöttek nekem a vérbeli madridisták azzal, hogy nemzetközi szinten erőt kell sugározni. Aha.

rizla 2010.03.09. 19:08:18

@Anthony (kick-ass): nem én mondtam a HA-t, hanem cruyff, én csak fordítottam sporttársnak. mindenesetre a HA jogosabb a barca kapcsán, mert ők nagyon magasra rakták a lécet, és azt próbálják átugrani, a megújuló madrid viszont csak most kezdi meghatározni önmagát. ha a barca gyengén játszik, azt mondják, hogy maguk alatt teljesítettek, ha a madrid játszik szarul, arra azt mondják, hogy pellegrini nem találja a jó felállást, nincsenek összeszokva, stb, stb, stb.

"A Barca sem mondható gyengének 25 meccsen 62 ponttal "

naná, hogy nem gyenge. én nem is mondtam, és cruyff sem mondta (csak sporttárs szerint).

rizla 2010.03.09. 19:08:57

@krysal: jó, ez a madrid egy kalap szar. most jobb?

BillyMack 2010.03.09. 22:28:02

@rizla:

Érdeklődnék, melyik két Barcás oldalt olvasod?:)

Keelhaul 2010.03.09. 22:55:23

@Tika_: Személyeskedhetek, vagy nem vagy rá felkészülve?

rizla 2010.03.10. 10:43:15

@BillyMack: a két legjobb angol nyelvű blog szerintem: www.totalbarca.com/ ; barcelona.theoffside.com/

a totalbarca a fcbtransfers.blogspot.com/ nem hivatalos utódja, ami sokáig a legjobb oldal volt, most már jó ideje nem frissül, de a tavalyi idényről érdemes így utólag is informálódni belőle.
süti beállítások módosítása