Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Eszetlen rohangálás - 17. forduló

2009.12.16. 20:18 heinrich

Előttünk nincs akadály, terjedünk, mint a ragály – újabb outsider a PL-volán mögött. A lehetőséget máskülönben arra használnám, hogy alaposan kiröhögjem az önmagába szerelmes, ötven éve ködös bűvöletben leledző nagy marha brit futballt, de erre most végképp nincs idő, nyakunkon a tizenhetedik forduló zárása. Meg aztán nem is annyira futballjukkal, mint inkább megtévedt újságíróikkal, és nevetséges árképzésükkel akad problémánk. Angol bekkeket a nagy hadronütköztetőbe jeligével adjuk közre újabb rendhagyó beharangozónk.

Burnley – Arsenal 1-2

A hazaiak csapatát számomra teljesen ismeretlen sportemberek alkotják, gyors kattintgatás után annyit sikerült kiderítenem hogy harminchárom nyaldaseggemtélennyáron év után jutottak újra az első osztályba, és a városi Chumbawamba lépteiben haladva anarcho-punkkal hangolnak a meccseik előtt, tán érdemes lenne megfontolni Balotelli leigazolását. Meglepően tapasztaltam, hogy idén mindössze egyetlen vereséget szenvedtek otthon, ettől függetlenül még jobban meg leszek lepve, ha ellen tudnának állni az Arsenal-flippernek.

Azon lehetne vitatkozni, hogy most a Burnley vagy a Chelsea ellen kell bajnokságot nyerni, azt viszont leszögezhetjük, hogy Wengeréknek mindenképp szükségük lenne legalább egy extra golyóra a jackpothoz.

Chelsea – Portsmouth 4-1
A Portsmouth nekem úgy van a fejemben, mint egykori, máshol levedlett sztárok szelektív gyűjtőhelye, és ahogy a táblázatot elnézem, elég környezetbarátra sikerült a tároló kialakítása. Futballt csak nyomokban tartalmaznak, nem veszélyesek senkire, és lebomlásuk is egy éven belül várható. A Chelsea-ről mindenki tud mindent, nem is szakértünk gyémántveretes catenaccióról, minden bizonnyal kilapítják a pillesúllyal mérlegelő vendégeket.  

Liverpool – Wigan 2-1
Nem elég nekünk a magunk baja, az NST pudli-szekciójának jajveszékelését is hallgatnunk kell, így sorsközösséget vállalva inkább némán érezzük át világfájdalmukat, és nem hajolunk le csak a kisebb kövekért. A Pool támadásait elnézve mindig az a gyerekjáték jut eszembe (sajnos fogalmam sincs, hogy hívják rendesen), amelyikben az egy szabad helyet kihasználva kell tologatni a négyzeteket, hogy végül megkapjuk ~ a 101 kiskutya képét, vagy ilyesmi, naszóval a Pool is így toszogatja a labdát; tanácstalanul és sovány sikerélménnyel kecsegtetve. A félelmetes Titus Bramble (nagy kedvenc) vezette védelem wígan elhozhatja (volt már?) az egy pontot, hacsak Aquilani meg nem tanult focizni gyorsba' a héten.

Tottenham – Manchester City 1-3

Egyik wannabe a másik ellen, bár őszintén szólva a Spurs maximum annyit tehet az ügyért, hogy bakot tart a jóval vehemensebbnek tűnő bankároknak, akik egyébként rövidesen a legjobb négyben találhatják magukat, egyre fogyóban a lyukas posztok, bár az ilyen Bellamy-féle arcokkal nem sokra fognak menni – még ha eddig faja szezonja is van. A meccs legnagyobb kérdése számomra az, hogy Tevez legalább egy szabadrúgást képes-e eltekerni a sorfal mellett, vagy nem nyugszik, míg ki nem végez valakit.

64 komment

Címkék: angol h üveggömb premier league

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr901602991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2009.12.16. 20:40:08

Szóviccektől sem mentes angol poszt, mint régen! Jó ez így!:) Amúgy itt is van tippjáték, vagy mi az izé?

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2009.12.16. 20:44:07

1/2 off
közben a Fulham többek között Gera góljával elverték a Basel-t, így továbbjutottak az EL-ben

on

a Man City így kezd este:

Given, Richards, Onuoha, Toure, Sylvinho, Ireland, De Jong, Barry, Tevez, Adebayor, Robinho.

Cserék: Taylor, Zabaleta, Santa Cruz, Petrov, Mwaruwari, Kompany, Weiss.

Lescott helyett Nedum, Lescott állítólag térdműtéten esett át ma(!), hetekig nem lesz
(na nem mintha erről lett volna szó a napokban...)

Tottenham: Gomes, Corluka, Dawson, Bassong, Assou-Ekotto, Lennon, Huddlestone, Palacios, Kranjcar, Defoe, Crouch.

Cserék: Alnwick, Hutton, Bale, Jenas, Pavlyuchenko, Keane, Modric.

Cancelot 2009.12.16. 20:57:14

Vermalen fejesét a kapus bravúrral mentette kapufára. Kár, hogy Almunia volt :-)

Titi120 2009.12.16. 21:01:27

Ami említést érdemel a post témái közül az a játék, aminek én sem tudom a nevét, viszont jómagam úgy ismerem, hogy 3x3 -as mezőben vannak a fejenként egy négyzetet kitöltő mágnesek 1-8 -ig (humán beállítottságúaknak: azaz egy négyzet üresen marad) , össze - vissza sorrendben, a játék célja pedig sorrendbe vágni a számokat olvasási iránynak megfelelően, a számozott bigyók húzogatásával.

Aki megbukott Rubik kockából, annak ez nagyon fain játék volt.

mbm 2009.12.16. 21:17:07

Jól gondolom, hogy ez Silvestre sara?

danesdzsu2 2009.12.16. 21:22:29

A Eurosporton kommentáló bácsinak szólni kéne, hogy már nem Avram Grant fog cserélni a Chelsea-nél...:)

Everred 2009.12.16. 21:26:53

Jól küzd a Pompey, nem szartak be a Stamford Bridge-től. Ennél többet mondjuk sajna nem lehet várni tőlük ma.

20LEGEND 2009.12.16. 21:36:13

Nagyon mérges leszek, ha nem nyer az Arsenal, 12 rugóm bánná.

Everred 2009.12.16. 21:42:17

@20LEGEND: nem akkora nagy ötlet a Burnley ellen fogadni, ha hazai pályán játszanak.

ZenZo 2009.12.16. 21:43:33

Ki más góljával vezetne a Spurs, mint Krancjar :)

20LEGEND 2009.12.16. 21:45:13

@Everred: Tisztában vagyok vele, de gondoltam hátha. Remélem a másik meccsen Bramble nem szól közbe. :D

Everred 2009.12.16. 21:54:52

hopp, gól! Kár, hogy baromi sok van még, tőlem nyugodtan lefújhatnák a meccset, minek fagyoskodjon ott az a sok Chelsea-játékos :-)

ZenZo 2009.12.16. 21:56:37

Ilyen már nincs, komolyan. AC...

badblood 2009.12.16. 21:56:51

:@!!!!

Ilyen gól nincs is!!! Főleg ilyen "gólpassz"!!!

:@!!!

Data4u 2009.12.16. 21:56:55

Félidő:

Kranjcar eddig 10es. (Modd, mi lesz ha te is itt leszel?)
Lennon top. (megtanult idén véglegesen is keresztbe futni)
Ekotto szemtelen (Ade, mit gondolsz?)
Hudd bátor (lő mindenhonnan, eccer csak összejön :-))
viszont aki látta ahogy Ekotto uccsó emberként úgy szabaditott fel, hogy bebőrözte Ade-t és felivelte, hát az már megérte a meccset.
persze még jobb lenne, ha véget tudnánk vetni a city draw szériájának... (NEM, NEM úgy, hogy kikapunk)

Félre értés ne essék, BÁRMI lehet még természetesen. Semmi medve bőrére ivás nincs a tarsolyomban.

Data4u 2009.12.16. 21:58:09

@badblood:
mi történt? lemaradtam.

badblood 2009.12.16. 21:59:41

@Data4u:
Mármint miről? A Pompey egyenlítő góljáról?

badblood 2009.12.16. 22:06:57

Nem mák. Annál sokkal nagyom "valami"! Kifejlett elefánt nagyságú disznó kb. :((

Lacóka 2009.12.16. 22:13:15

mondjuk a pompeyesek nem lennének ritka töketlenek, még akár vezethetnének is...

(báár, ha nem lenne ordas mákjuk, akkor meg nagyon nem. úgy, h 10 perce se nézem)

Data4u 2009.12.16. 22:14:54

DEFOEEEEEEE!!!!!

micsoda védelmi hiba!!!

badblood 2009.12.16. 22:17:33

@Lacóka:
"mondjuk a pompeyesek nem lennének ritka töketlenek, még akár vezethetnének is..."

Ugyanez elmondható a Chelsea-ről is :((

Data4u 2009.12.16. 22:18:36

@Lacóka:
ilyet nem mondunk, de a támadójáték (ha Anyelka nincs bombaformában) azért elég egyemberes... és lesérült a marhája edzésen. (azért marhája, mert csapatkapitány a fantasy csapatomban, amit buktam most...)

Data4u 2009.12.16. 22:24:11

@badblood:
lampard 11es 2-1
csak mert nem nézed :-)

badblood 2009.12.16. 22:30:12

Na, talán meglehet. De nagyon nyögve-nyelve... Méghogy 4-1?!?! Sajnos nem egyértelmű ennyire...

badblood 2009.12.16. 22:35:50

Baaassszus! Szegény digó srác. Megérdemelte volna a gólt.

Data4u 2009.12.16. 22:36:08

@badblood:
bocsi, Lacóka nem nézni, nem Te :-)

ZenZo 2009.12.16. 22:40:13

@badblood: meg bizony. Ügyes gyerek

Lacóka 2009.12.16. 22:41:11

@Data4u: én is láttam :) cselzi nem jött be, de legalább az arse bukott 2 pontot. az is vmi.

ZenZo 2009.12.16. 22:41:19

Hát, meglett na. Az a lényeg. Az Arse meg leikszelt...

Everred 2009.12.16. 22:46:32

francba, pedig ebben a meccsben nagyon is benne volt, hogy a Chelsea botlik. Wilson :-(

Így még inkább gáz, hogy a Villa ellen képtelenek voltunk belőni legalább egy nyavalyás helyzetet. Szombaton ráadásul Fulham idegenben, ott nagy meglepetés lenne a győzelem, szóval megint elléphet a Chelsea.

Data4u 2009.12.16. 22:51:38

hát ez a mai citeh csapnivaló volt.
vagy mondom másképp.
Mi istenek :-)

Data4u 2009.12.16. 22:52:40

basszus, Corluka cselez a citeh alapvonalánál.
asszem ez mindent elmond, aki ismeri Corluka cselezési képességét...

Data4u 2009.12.16. 22:53:13

MEGÉRDEMELTE!!!
Karnjcar!!!
basszus gólarányt javitunk a citehen :-)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2009.12.16. 22:56:25

na jó ez már kellett a végére

a mai City a tavalyit is sok szempontból alulmúlta

pontos passzok
labdakezelés
helyezkedés
emberfogás

mindből megbuktunk ma, csúnyán

a Spurs balhátvéd legalább 4-szer alázta direkt a City játékosokat, vicc

idei leggyengébb produkció, csapatként is, egyénileg is pár embernél

grat a Spurs-nek

Ágyúsfiú 2009.12.16. 22:56:33

Ó..hogy, a jó édes...

Data4u 2009.12.16. 22:58:16

@crazy_horse:
köszi. ő Ekotto :-) pofátlan egy csóka.

poolfanati 2009.12.16. 23:01:40

@heinrich:
liverpool-wigan 2-1
grat a telitalálathoz!:D
ha lehetne a szezon hátralévő részében te tippelj a pool meccsekre, mindre győzelmet.:D

poolfanati 2009.12.16. 23:03:11

egyébként valami hatalmas volt ahogy a meccs 91. percében skrtel kapja meg a labdát a jobb szélen, cselez és viszi a labdát az alapvonalig, aztán beadja és középen agger érkezik:D
priceless:D

Asidotus 2009.12.16. 23:10:27

ittam 3 sört, a Spörs rúgott 3 gőlt...
Vajon mi lenne, ha rendszert csinálnának a jó formájukból?

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2009.12.16. 23:27:28

Na, ha valaki új definiciót keres a "szerencse" fogalmához, nézze meg a Pompey gólját. Hihetetlen, sorozatban a 4. ilyen gól, ami kaptunk.

ZenZo 2009.12.16. 23:37:23

@Zsoca87: a negyedik? Mert amit a Citeh vert az mi volt?

Hartog 2009.12.17. 01:08:07

na jól van, most már igazán írhatná végre ismét valami jóízlésű futballszurker az angolposztot ;)

Woland 2009.12.17. 01:27:47

valami hihetetlenul rossz volt a Citeh ma! szerencsenk volt hogy most kaptuk oket, mert mi sem voltunk a topon sajna. tobb eladott labda volt mint egy sportszeruzletben egy honap alatt.

remelem nem szallnak el ettol a 3-0-tol a fiuk, mert en inkabb a wolves es az everton meccset erzem szimptomatikusnak, es nem a mait. hatha a kovetkezo meccsen mar jol is fogunk jatszani - Blackburn idegenben nem szokott izleni, de a Wolves se nyert mar emberemlekezet ota a Lane-en. ugyhogy a tortenelem nem sokat szamit. (azert a statisztika kedveert: eddig a PL-ben 18 gyozelem es 3 vereseg, meg asszem vagy 4 iksz jott ossze a Spurs-Citeh es Citeh-Spurs meccseken, ez a stat nagyon tetszik : )

Assou-Ekotto kotenye Adebayornak tenyleg elmenyszamba ment, de azert lehet hogy jol lebaszta erte Harry a szunetben. : )

Kranjcar-nak meg megint volt egy egesz turheto meccse! a harmadik gol meg valami oriasi volt - megeri rakeresni, a vilag legjobb kisszoglet rutinja!

Woland 2009.12.17. 02:56:13

ja, es meg valami:

hatalmas attitud-valtozas Robbie Keane-nel! azok utan hogy padra kerult, a szunet utan a jatekos kijaro elejen varta az osszes palyara lepo tottenhamit hogy egyenkent biztassa oket mielott a gyepre ertek, kezfogas, pacsi, atkarolas. ezt kell egy kapitanynak csinalni. (annak ellenere hogy szerintem mast kellett volna valasztania Redknapp-nek, de ahol jar az elismeres ott meg kell adni.)

Data4u 2009.12.17. 06:32:30

@Woland:
nekem szimpatikus ebben a szerepben, heti mondjuk 50k fontért.
mennyivel szimpatikusabb lennék ott én, ingyen, vagy még fizetnék is érte :-)

ak05 2009.12.17. 07:19:53

magyar-austria kézilabda meccs akit érdekel:
www.vshare.tv/live/27734/handball

drosiii 2009.12.17. 10:36:27

Erre gondoltok? Valóban nem csúnya...

focimagazin.hu/2009/12/17/%C3%A1lomg%C3%B3l-kranjcar-m%C3%B3dra-tottenham-man-city-30

nem kell letölteni, csak betölteni :))

Hartog 2009.12.17. 13:30:54

@drosiii: háromra sajnáljuk együtt adét... :DDD

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.17. 14:26:34

Nem igazán lepett meg a tegnapi pontvesztés. Az első 20 percben mehettünk volna 3 góllal, de elszerencsétlenkedtük és ez lett a vége. Fabregas nagyon jól játszott, a sérülése nagyon nem jött jól. Ramsey és Nasri nem tudta hátára venni a csapatot. Az első félidő alapján nem, a második alapján már lehet örülni az 1 pontnak.

ui: Almunia és Walcott idei szezonja a kukába való.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.17. 14:36:30

@imici77: Szilvin nem kell semmit ragozni. Tudjuk hogy gyenge, látszott tegnap is. A Hull ellenit behúzzuk vele is, aztán már lesz Traore és nemsokára Clichy.

Dudu nagyon keményen önbizalomhiányos. Gól kell neki, nagyon. Bármilyen gól.

Egyébként nem tudom hogy miért fél ennyire Wenger attól hogy Wilsheret bedobja a mély vízbe. Nasri vagy éppen Arshavin helyett simán be lehetett volna dobni a második félidőben. Sokkal rosszabb nem lett volna. Ramsey, aki azért nem sokkal idősebb mint ő, sokkal több lehetőséget kap és nem mondhatnám hogy minden alkalommal élni tud ezzel. Mondjuk az ő helyzete teljesen más, de idén 3 olyan meccse volt ami után azt mondhattam hogy ebben a srácban tényleg van valami(WBA, Pool, Olympiacos).

ui: Az U18-asok 3-3-as döntetlen után büntetőkkel mentek tovább a kupában(Afobe, Aneke, Freeman). Nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz lesz, bár tény, hogy tapasztalatban jóval gyengébbek a tavalyi csapatnál és nem is várható el tőlük a kupagyőzelem.

ZenZo 2009.12.17. 14:43:15

@Zsoca87: hát, a citeh kettőt vert. Az egyiknél Richards kézzel teszi oda a labdát Adebayor elé, a másik meg eleve nem kellene, hogy szabadrúgás legyen. Az, hogy utána azt Cech benézte, az már kapushiba.

ZenZo 2009.12.17. 14:58:21

@Woland: nem semmi a harmadik találat, de azért NK itt végigjárhatta volna a Citeh védelmét, s egyesével egy meleg baráti kézrázással gratulálhatott volna a nem egyszerűen bemutatott védelmi beleszaráshoz... :)

Zolte 2009.12.17. 17:00:08

@Titi120: Tili-tolinak ismerem am:D

Woland 2009.12.17. 17:46:03

@ZenZo:

persze kellett hozza Sylvinho, Adebayor meg Kolo Toure (harom ex-Arse arc, hmmm : ) de azert meg is kellett csinalni, es Given-t sosem konnyu bekotozni.

a Citeh-Chelsea-n meg nem lehet a vereseget a szerencsere kenni szerintem. persze, a vilagoskekek goljai nem lesznek versenyben az ev golja szavazason, de talan a ti golotok sem a kreativ geniusz megnyilvanulasa volt. : )

nepáli 2009.12.17. 17:51:15

wenger kiverte a balhét, amiért a wolves a fakóval allt ki a mu ellen...
mondjuk ez tényleg nem fair a többi csapattal szemben...

Woland 2009.12.17. 17:51:57

www.mysoccerplace.net/video/tottenham-vs-man-city-30-motd

BBC Match of the Day osszefoglalo a Spurs-Citeh-rol. Ajanlom figyelmebe mindenkinek Kranjcar (Man of the Match) nyilatkozatat. Meg nem hallottam ilyen jol angolul beszelni kulfoldi focistat - es angol anyanyelvueket sem sokszor sajna : ) nyelvtanbol tuti uti az osszes kollegat es a kiejtese is meglepoen jo.

reg ismertem ennyire felre focistat - jo jatekos, jo arc, jo aron.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.12.17. 18:18:18

@Woland:
Szintén így vagyok vele. Ez a gól ezzel az interjúval sokat dobott a megítélésén.

ZenZo 2009.12.17. 18:33:52

@Woland: a Citeh-Chelsea-n nem azt mondtam, hogy szerencsések voltak a gólok, hanemhogy balfasz gólokat kaptunk, az meg már csak igaz, nem? :) Visszaolvastam, tényleg, szóval nem szerencse, na, hanem a lényeg, hogy meccsek óta balfasz gólokat kapunk. Arról nem volt szó, hogy milyeneket lövünk :)

De azért az csak beszédes adat, hogy 14 kapott gólból összesen 2, azaz kettő akciógólt kaptunk, 1 büntető, a maradék 11 meg ilyen-olyan beívelés, szöglet, szabadrúgás utáni gól. Abban pedig benne van az Everton hármasa, a Pompey mostanija, meg ha csak az első Citeh gólt vesszük is, az, ami ugye 5.
süti beállítások módosítása