Épül-szépül a vébémezőny, huszonharmadikként Új-Zéland, huszonnegyedikként Nigéria csatlakozott a díszes kompániához és maholnap újabbak foglalhatnak szállást jövő nyárra a vuvuzela hangfelhője alatt. Bár interkontinentális selejtezőkre és barátságosnak távolról sem nevezhető afrikai összejövetelekre is sor kerül, itt és most csak a ráadás európai részéről esik szó. Rövid felvezetésként álljon e poszt a mai négy egység desszert elé, melyben mélyelemzés helyett benyomásainkról értekezünk, ki-ki vérének megfelelően.

Oroszország-Szlovénia /OJ/

Nevezzen meg hármat a szlovén válogatott kulcsemberei közül és mellékelje klubjaikat is! Há'aszondja, Zahovics, Acsimovics... Ja, újakat kéne? Nem egyszerű. Túl sok idő telt el a Katanec-féle brancs sikerei óta, a mostani csapat többsége nemzetközileg alig ismert, sztárjátékosuk egy évtizede nincs. Kevés az egyéniség, az embernek az az érzése, hogy még mindig inkább a nagypofájú zsenivel kapcsolatos folklór lengi be a kocsmákat Kopertől Lendváig, mint a Novakovics-gólok megidézése. Mellette az auxerre-i Birsa, a westbromos Koren és az udinei Handanovics számít ismertebbnek, de elszórva mindenhol ott buzog a szlovén stíl. Ha a selejtezőket nem követtük, akkor az utolsó emlékünk velük kapcsolatban az a minősíthetetlen parti lehet, amit még Várhidi Petyáék nyomattak másfél éve, szünetben egy alaszkai túlélőtábor után kuncsorgott az ország. Azóta mindketten előrébb léptünk, csak amíg mi a svéd meccset fájlaltuk, odaát sikerült az évtizedes szerencséből - tehát a polák-cseh duó szimultán bedőléséből - tőkét kovácsolni. A szlovén playoff-mérleg kettőből kettő - az ukránokat és a románokat is sikerült tévézésre kényszeríteni tíz ill. nyolc éve -, pedig egyiknél se nézett ki több sansz a mostaninál. Mivel csak egy lehelettel állnak előrébb az októberi világranglistán, igazán átérezhetjük reménykedő szomszédaink minden nyűgét-baját, bár a hónuk alatt lopakodó Arsavin vérmongúz-tekintete csöppet megrémít. Szeretnénk hinni, hogy az utolsó percig szoros lesz ez a párosítás, de a szlovénok lelkét lehet, hogy már az első, moszkvai felvonással sikerül szétszaggatni.

Írország-Franciaország /OJ/

Mulatságos lenne, ha pont az írek tennének pontot Domenech futballpápa kapitányi karrierjére, de nem igazán látok erre esélyt - és ez  egyáltalán nem az írek hibája. Persze, jogos az érdeklődés, hogy mégis mi a rossebre építkezik ez a tipp, mert  Henryék csak a két utolsó selejtezőn rukkoltak elő fiatalosabb produkcióval, előtte hónapokon át a már megszokott intenzív nyekergés ment, ikszekkel meg szűk és hagyományosan igénytelen győzelmekkel. Talán nem túlzás azt állítani, ezek a francos franciák rég jártak ilyen közel a csődhöz - de még beleborulhatnak a gödörbe, ha Dunne megpróbál intelligensen védekezni, Robbo meg felölt egy Kosztadinov-dresszt a saját zöldje alá, e választás csapatélettani hatásáról donnelly kollégát kellene megkérdezni, mint a keane-i rítusok kandidátusát. Ribéryvel ellentétben a másik varázslót (Gourcuff) már nem hátráltatja sérülés, ez fél siker, ráadásul Gignac személyében ütőkártya is van Dom farzsebében, de nagy valószínűséggel csak akkor lesz rá szükség, ha netán a kapusok összekuszálnák az eseményeket vagy ha felvillanna egy baljós Sarko-hologram a gyúrópadon a szünetben, hogy verbálisan megtekézze a töketlen kékeket.

Görögország–Ukrajna /heinrich/

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy megint a betanított bunkerépítők szorgoskodását szeretnénk nézni a VB-n, különösen úgy nem, hogy Kirgiakosz mester felügyeli a munkálatokat. Ó, igen, mi nem felejtünk, mint ahogy az is élénken él még az emlékezetünkben, ahogy Otto Rehhagel pályán és pályán kívül is nagy sikerrel igyekezett ellehetetleníteni Varga Zoli életét.

Ellenben itt vannak ukrán szomszédaink, akik egy komplett futball kultúrát teremtettek meg. A szovjet néven közismertté váló ukrán iskola alapjait Boris Arkagyijev rakta le, akit bátran sorolhatunk a futball legnagyobb taktikusai közé. Sportolóként Arkagyijev vívóként alkotott maradandót, de később, mikor a Dinamo Moszkva edzője lett, megpróbálta átültetni a vívásban is alkalmazott véd-visszavág (parád-riposzt) elvet a futballra is, megteremtve a modern kontrajáték elvét. 1946-ban megírta a Futball taktikája c. könyvét, mely a kelet-európai edzők bibliaként tartanak számon, az Arkagyijev-stílus pedig maga a szovjet stílus lett, melynek lényege, hogy a négy támadó feladattal bíró játékos közé, akik hosszanti irányban vezetik a rohamokat, beépített egy ötödik, teljesen kötetlen szerepkörrel bíró tagot, aki viszont csak keresztben mozgott a pályán. (Ezt tökéletesítette később prof-doktor-habilis-cárimperátor Valerij Lobanovszkij.) Ha elképzeljük a négy, vonalban elhelyezkedő támadó között felbukkanó ötödik pontot, máris megkapjuk a stílus velejét képező háromszöget, a rövid, lapos passzokat, a kényszerítők garmadáját – a letisztult, célratörő, sallangmentes futballt, amit a kilencvenes évek végének D. Kijevje, az UEFA-kupát betakarító Zenit vagy az EB-n szinte közönségkedvenccé váló orosz válogatott is játszott. És akkor még elő sem jöttünk olyan adu-ászokkal, mint örökös jobb bekk kedvencünk, Oleg Luzsnij, de természetesen Seva is VB-búcsút érdemel, nem is vitás. Egyébként két darab pokolian rossz meccsre számítunk, és nem, nem felejtettük el a 2006-os futball apokalipszist hozó ukrán-svájci horrort sem, de hát mióta racionális a drukkerlét.

Portugália–Bosznia-Hercegovina /heinrich, OJ/

Na, ha van válogatott, amilyen semmi szín alatt nem kéne, az a portugál. Hatalmas pojáca egytől egyig; sikeresen ötvözik a dél-amerikai agyatlan patkányságot az olaszos fetrengéssel, amit az otthonról hozott lúzerség tesz teljessé. Extra idegesítő faktor, hogy a csajod tutira talál köztük egy-két cukipofát. Szintén ez a keret nyújt menedéket a kortárs futball legalantasabb söpredékének, Pepének, az első számú közellenségnek. Nem kérdés hát, hogy a megalkuvás nélküli támadójátékot képviselő, Bundesliga-kvartettre (Salihovics, Misimovics, Dzeko, Ibisevics) épülő bosnyákok sikerét kívánjuk, akik tíz meccsen huszonötöt vágtak csoportjukban.

Lehet, hogy ezt a Blatter-féle pótcselekvéses kiemelést átoknak gondolja Csiro bátya, mégse olyan kellemetlen, hogy így alakult, mert az oroszok mellett talán a bosnyákok képesek igazán arra, hogy elorozzák a vébét a jelen állapotukban semmirevaló portugáloktól. Ahogy az öregek mondják, ez egy nokedli csapat, Cével is prosztó, nélküle meg pláne. Annál nincs rosszabb, amikor egy játékos nemzet csalja a futballt, a minimális sikerélményhez meg arra van szükség, hogy - mikor már javában ég a porta - egy-egy védő összekaparja a meccset. Inkább írják a jegyeket a szimpatikusan iparkodó bosnyákok nevére, aztán el van intézve.