A széplelkű és semleges szurkolók számára rég volt ilyen egyértelmű a választás, mint a ma esti összecsapás esetében. A Szépség a Szörnyeteg ellen; a legkisebb királyfi az olajbűzös tüzet okádó sárkány ellen; a totális futball a totális antifutball ellen, hallhatjuk az érveket. És ha a jelenlegi Barcelona túlmisztifikálásával kapcsolatban vannak is fenntartásaink, azt készséggel elfogadjuk, hogy a jóérzésű futball-rajongók inkább az Henry-Messi, mint a Kalou-Malouda szélsőduó játékát figyelnék szívesen az Olimpico gyepén. Nem csak velünk született gonoszságunk beszél belőlünk azonban, amikor azt állítjuk, hogy csalatkozniuk kell majd. Három dolog és némi illúziórombolás a Tovább után.

Az idei szezon egyértelmű slágere a „Ha majd komoly csapattal találkozik a Barca…” kezdetű nóta volt. Hogy ez a Chelsea „komoly csapat”-nak számít-e, az talán vitatható; az viszont kevésbé, hogy a Barcelona a múlt héten végre olyan együttessel találkozott, amelyik nem ment helybe a pofonért. A találkozó legfontosabb tanulsága pedig bizony az volt, hogy a katalánok képtelenek voltak gólt rúgni – a Camp Nouban a szezon során először. Lehet szidni a londoniak szélsőségesen defenzív játékát, de két dologról butaság volna megfeledkezni. Az egyikről, ha ezeket a sorokat olvassa, valószínűleg nem is fog a nyájas olvasó: hogy tudniillik nem egy találkozóból áll a két csapat párharca. A másik pedig az, hogy ezt a játékot – ebben a versenyrendszerben legalábbis – nem gólra, hanem továbbjutásra játsszák. 
Míg Hiddink a – reálisan elvárható – harmadik legjobb eredménnyel a zsebében távozhatott Barcelonából, addig Guardioláról nehezen tudjuk elképzelni, hogy ezt az eredményt remélte az összecsapás előtt. A jólöltözött mester ugyan minden elismerést megérdemel az idei szezonért, azt azonban feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a taktikai adaptivitásnak eddig kevés jelét mutatta csapata; igaz, részben azért, mert erre nem is nagyon volt szükség – épp a múlt heti találkozóig. Nem nagyon látjuk a Barcelona B-tervét tehát, így aztán könnyen felbukkanhat fejünkben a szomorú kép, amint – egygólos hátrányban – Messi egy lendkerekes kisautó elszántságával pattan le újra és újra és újra a kékek védőfaláról.
Guus Hiddink viszont, amikor utoljára BL-elődöntőt játszhatott, egy egészen kiváló Milánt tréfált meg kis híján egy olyan PSV-vel, amelyben Drogba helyén Vennegoor of Hesselink; Essien helyén pedig Johann Vogel játszott. Bármennyire is elismerjük a jelenlegi Barcelonát, azt nemigen írnánk alá, hogy ma esti csata résztvevői között nagyobb különbség volna – és ez a visszavágó bizony nem 0-2-ről indul.   
A két csapat motivációjában is találhatunk különbséget. A Barcelona esetében – bár nyilván nem tiltakoznának két kézzel, ha valaki a kezükbe kívánná nyomni a BL-serleget – az első számú cél a bajnoki cím visszahódítása volt az idén. A szombati, lenyűgöző 6-2-vel bebiztosították ezt, és ez éppúgy eredményezhet felszabadult és ihletett játékot, mint klimaxos tötyörgést.
Amikor viszont valamikor februárban Roman Abramovich rávette Guus Hiddinket a csapat irányítására (bár a fedősztori a BL-indulást jelentő bajnoki helyezés bebiztosításáról szólt), egy mondat biztosan elhangzott: Nyerd már meg nekem azt a rohadt vázát, Bátyuska! A BL-cím nem csak Abramovich számára mindennél fontosabb: míg a Barcelona kulcsjátékosainak vitrinjében már ott figyel a legfényesebb európai érem, a Chelsea sztárjai eddig csak szomorú kutyaszemekkel, közelről, ám mégis oly távolról csodálhatták meg azt. 
Ráadásul, míg a Barcelona esetében nem látunk okot arra, miért ne maradhatna együtt akár évekig a csapat magja, Londonban egyáltalán nem elképzelhetetlen a komolyabb játékosmozgás a nyáron. Ha hinni lehet azoknak a híreknek, hogy – Hiddink hatására – talán minden korábbinál erősebb csapatszellem alakult ki a kékeknél, nyilván mindent el fognak követni azért, hogy utoljára alkossanak még valami nagyot közösen.  

Zárásként pedig íme az elmaradhatatlan három dolog:

1. Persze, persze: Messi és C Ronaldo, C Ronaldo és Messi; de vajon Essiennek mit kellene tennie ahhoz, hogy egyáltalán elhangozzon a neve az Aranylabdával egy mondatban?

2. A különösen bizarr statisztikák szerelmeseinek egy igazi csemegével szolgálhatunk: az utóbbi hat (6!) BL-t az az együttes nyerte, amely a Real Madridot kiverő csapatot búcsúztatta.

3. Az előzőek zanzájaként tehát egygólos Chelsea-sikerre számítunk, ám valamennyiünk érdekében azt kívánjuk, hogy az első találatot a Barcelona szerezze – ez esetben ugyanis csak a győzelem lesz egygólos.