Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Három dolog a BL-nyolcaddöntők visszavágóihoz I.

2009.03.10. 18:55 _benito

Rojtosra mantráztuk az angol futball európai dominanciájáról szóló dolgozatot, ma eldől, hogy a zátony négy csapata közül a két könnyebb feladat elé néző megél-e az odavágón megszerzett előnyből, és a történelemből táplálkozó papírformával, vagy egyikük lábon lövi magát félig már kivérzett ellenfelét juttatva tovább. Erre azért még így is a Juventusnak van nagyobb esélye a Chelsea-vel szemben, mint a Real Madridnak az Anfielden, és mindkettőjüknek sokkal nagyobb, mint a Sportingnak a Bayern otthonában, ahol a lisszaboni ificsapat próbálja megúszni a kétszámjegyű összesített eredményt. A görögök reménykeltő döntetlenje Spanyolországban csak arra lesz elég, hogy jobban fájjon a Villarreal elleni bucska. Hajtás után három dolog a BL nyolcaddöntőinek első felvonásának második felvonásának esti felvonásához.

Böngészünk az uefa honlapján, és olyan adatokat találunk, hogy elkerekedik a szemünk: a Liverpool pl. a legutóbbi 12 Anfielden lejátszott BL-meccséből csak 2-t volt képes megnyerni, sőt, az elmúlt években négyszer is előfordult, hogy az idegenben megnyert odavágó után hazai pályán kikapott. Mielőtt pancho kilőné az első adag tűzijátékot, megjegyezzük, ennek ellenére mind a négy esetben továbbjutottak a dokkmunkások. Most is tovább fognak, és továbbjutnának 0-0-ról és 0-1-ről is, mert a Madrid átesett a ló túlsó oldalára. Mindig volt a csapatban néhány alkalmatlan bohóc, akiket többé-kevésbé sikeresen húzott fel saját szintjének közelébe a többi játékos, a felborult arány viszont törvényszerűen ellentétes hatást vált ki. Az a csapat, amelyik hazai pályán egyetlen veszélyes támadást sem tud vezetni egy látványosan unatkozó Liverpool kapujára, az ne is jusson tovább. A Liverpool valószínűleg csak addig megy majd, amíg egy gólt be nem gyötörnek valahogy, a gól után hátralevő percekben pedig a következők várnak ránk:
•    Skretel biciklicselt mutat be
•    Xabi Alonso a saját tizenhatosa elöl is ráveri, ha jól pattan
•    Reina mellre veszi Higuain lövését, majd beesernyőzi az argentint (vagy ahonnan szalajtották a fent említett bohócok legdurvább kiadását)
•    Legalább 20 percet kap az a furcsa nevű fiú, aki tavaly még Németh mellett ügyeskedett.

A Juventus majdnem napra pontosan öt éve kapott ki utoljára Torinóban BL-meccsen, de amikor elveszítette az első meccset, többször esett ki (9), mint ahányszor nem (8). Az olasz reményeket erősíthetné, hogy a Chelsea még nem nyert az idei kiírásban vendégként, de az még az európai klubfutballt elkerekedő szemmel néző Scolari vezérlete alatt volt, Hiddink meg három hét alatt formába hozta Drogbát, meggyógyította Essient, és életet költöztetett a londoniak halálosan unalmas játékába. Viszont az európai futballtrendektől a holland sem tudott elszakadni, mert hiába kezdték nagyon jól a hazai meccset, a vezető gól után visszaálltak, és lehetőséget adtak az addig köpni-nyelni képtelen olaszoknak, hogy rendezzék girbegurba soraikat. Innentől jól játszott a Juventus, simán benne volt az egyenlítés, de végül nem jött össze az idegenben szerzett gól, ami nagyon kellett volna ahhoz, hogy az olaszok saját játékuk legerősebb oldalát kidomboríthassák a visszavágón. Most mást kell csinálni: gólt kell lőni, sőt, valószínűleg mindjárt hármat. Legrottaglie hiánya még jól is jöhetne, de nem valószínű, hogy Hiddink figyelmét elkerülte a torinói jobbhátvéd helyén tátongó lyuk, ahova a Sissoko sérülése miatt keletkezett folyosón keresztül vezet majd az út. Erős a gyanúnk, hogy a Chelsea visszahúzódik, és megerősített középpályával fogadja a Juventust, és Hiddink egy dolgot biztosan a fejébe vés játékosainak: aki a kaputól 25 méteren belül szabálytalankodni mer, azt megmasszíroztatja a meccs után Essiennel. Fontos megemlítenünk, hogy a torinóiak játékának javulása is mérlegre kerül, mert ezt a Chelsea-t meg lehet lepni, csak merni kell és akarni. Vagy büntetőket kell rúgni. Hajrá.

A Panathinaikosz idegenbeli pontszerzés után mindössze egyszer esett ki (8 továbbjutással szemben), méghozzá a Ferencváros ellen, de amikor ez megtörtént, a blog legtöbb olvasójának a szülei sem ismerték egymást. A görögök reményeit tüzelheti, hogy a Villarreal az összes alkalommal kiesett, amikor gólszerzési kényszerben utazott egy visszavágóra, ráadásul egyik korábbi ellenfele sem volt a Panához mérhető. A jó hangulat itt garantált, legalábbis a meccs alatt, utána viszont össznépi szomorkodás (a Dél-Európában ezzel együtt járó autógyújtogatással és rendőrdobálással egybekötve) várható, mert érzésünk szerint a spanyolok masíroznak tovább.

A Bayern München minden idők legnagyobb különbségű egyenes kieséses szakaszban aratott győzelmével a zsákban várja a Sporting ifit, a portugálok értelemszerűen történelmet írnának, ha megfordítanák a párharcot. A legnagyobb fordítást eddig a Depor mutatta be a Milan kárára (nem emlékszünk annál egyértelműen jobb BL-meccsre), de a Sporting másban is bízhat. Tavaly a Bayern az UEFA-kupában 5-0-ra nyert Brüsszelben az Anderlecht ellen, majd otthon sikeresen kikapott 2-1-re. Hát, ennyi, több szót nem érdemes vesztegetni erre a párharcra.

Jó szurkolást kedves mindnyájuknak. Győzzön a jobb, kivéve Torinóban.

505 komment

Címkék: bl szakértelem három dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr79994256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

calcio_di_rigore 2009.03.10. 22:47:20

Kinéz egy új verda ennek a spanyol bírónak. Néhány kurva is várni fogja.

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2009.03.10. 22:48:06

sajnálom a juve-t. a madridot nem, bár ha még egy chelsea-liverpool-t kell majd látnom akkor inkább a madrid ment volna tovább

antiabstinens 2009.03.10. 22:48:14

Kiestünk, de nem kell elkezdeni magyarázkodni és főleg nem a bírót szidni*, van ilyen, uh grat. a Chelsea-nek!

(*Belletti kezezett a tizinél, nem Drogba; igaz Chiellini második sárgáját az angolok is erősnek érzik, de én úgy éreztem, h sajnos már a 46.percben az első Chelsea gólnál "eldőlt" a továbbjutás)

De holnap hátha továbbmegy az Inter és akkor esetleg még lehet esélyünk ellenük a bajnokságban és a kupában!

giacinto 2009.03.10. 22:48:35

@ulver: Ronaldo belövi a tizit? :) és Ibra?

shearer86 2009.03.10. 22:48:41

Sírós lesz a holnap a macskazabálóknak. De már hozzászoktak sztem :)

Itáliainagysándor 2009.03.10. 22:49:31

Büszke vagyok a Juvéra, jól játszottak, sajnos most fortuna nem volt a csapat mellett, de lesz ez még jobb is.

És lefociztuk a Chelseat, az eredményen nem látszik, de aki látta a meccseket az tudja miről beszélek.

calcio_di_rigore 2009.03.10. 22:49:37

Jah és GIOVINCO! Mekkora király volt már a kisgyerek.:) Oda-vissza alázta a gyapotszedőket.

luqe 2009.03.10. 22:49:48

@krysal: Értem mit mondassz. Igazad van. S én sem győzöm sokadzsorra hangsúlyozni, hogy abszolút nem az álmom ez a mai Madrid, de aki szerint fair volt ez párharc és annak lefolyása, abból hosszú útálat (vagy érdektelenség) szól. Persze, voltak helyzetei a Poolnak, csak arra nem osztanak semmit. A gólokat nem azokból a hatalmas helyzetekből rúgták, ami nyilván annyi embert lenyűgözött. (amiről kb. 20 perce írtam le, hogy nagy dolog, elvégre európai kuriózum 5 támadónak 3 védőre vezetni a labdát).

Szóval persze megérdemelt a vereség, csak megint ott a csont. Nincs erre szükség...

rowi 2009.03.10. 22:49:57

@kroos:

sztem az uefa kör után egyszerre az egész a döntőig

Vul-Kahn 2009.03.10. 22:50:35

@kroos: engem már két hete csak ez érdekel:))))))))
Kit szeretnél ellenfélnek?

Strigo 2009.03.10. 22:50:38

@Mr.AT: "Ha Drogba megkapja a 16on belüli kezezésért a tizinél a teljesen jogos sárga lapját, akkor (tekintve, hogy volt már neki egy) már a pályán sem lenne. Tökmindegy.

Azt hiszem abban nincs vita, hogy a két meccs alapján egyetlen árnyalatnyival sem volt jobb a Chelsea - csak épp nekik adott a gép (és a bíró)."

Ha fáj is a kiesés, marhaságokat ne írjál már. Belletti kezezett a tizenegyes előtt, nem Drogba. Az első meccset nem láttam, de a mai alapján megérdemelten jutott tovább a Chelsea, elsősorban a második félidei játékuk miatt. Nem bántam meg, hogy ezt a meccset választottam. Volt 4 gól, kiállítás, tizenegyes, meg nem adott gól, hajtás, izgalom.
A többiek meg... A görögöktől már az is szép, hogy ide eljutottak, a Sportingra ráfér egy-két év kupaszünet, ezt a madridi csapatot meg szét kéne zavarni.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.03.10. 22:50:52

jé..csak most látom. :O
Üdvözöljük a Poolt a "Realnak 4-t lövők klubjában"
...patináns társaság ez ;))

ulver 2009.03.10. 22:50:57

@giacinto: ez csak az ajánló, nem lövöm le a végét. nézzétek meg. :)

A bukott Madonna a nagy didikkel Van Klomptól 2009.03.10. 22:50:58

Amúgy a "csalásról" annyit, hogy az első gól ugyanannyira volt fújható, mint nem fújható, a tizit meg normál sebességnél mindenki annak látta.

rizla 2009.03.10. 22:51:03

és még valami lüke: ha az "én barcám" játszott volna így ma este, meg két hete, és kap ki pontosan ugyanígy, attól a liverpooltól, amit tényleg utálok, eszembe sem jutna magyarázni a bizonyítványt. ez bizony tiszta sor volt.
ahogy keita kiállításánál sem magyaráztam. leszarom a bírót, mert ezek hosszútávon TÉNYLEG kiegyenlítik egymást.
egy esetben tettem kivételt, amikor a mocskos dougal kiállította gerát.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.03.10. 22:51:29

@de niro: @calcio_di_rigore:
én ma a juvének drukkoltam, de a szabadrúgásnak nem volt jelentősége, és mint már mondtam, ha drogba lemegy, még akkor is 2-1, bár utóbbinál lehet mondani, hogy kicsit nagyobb eséllyel lőttek volna még egyet az olaszok, szerintem túlzás lenne a bíróra fogni a kiesést

corporal clegg 2009.03.10. 22:53:21

@luqe: "Persze, voltak helyzetei a Poolnak, csak arra nem osztanak semmit." He? Muhaha? A Madrid hány gólt rúgott? Te hol élsz? Zip Code? TAJ szám?

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.03.10. 22:53:38

na tessék, a belletti dolog meg fel sem tűnt

Ipa 2009.03.10. 22:53:50

@Viszlat: Az Inter nem fog nyerni, de marad

krysal 2009.03.10. 22:54:02

@luqe: Ok, nem gy kell kikapni se, meg előttem is lerták, hogy 2-0 után már gyakorlatilag semmi esély nem volt, a fiúkon látszott is.

DE! Rúgtunk gólt? Nem. Ezek a szájbaszexuált vörösök igen? Igen. Akkor meg? Nem mentegetem magunkat, megérdemeltük. Persze keserű az első két gól, ez rendben van, de ez csak szalmaszál, amibe most kapaszkodunk. Tegyük hozzá, nem a pool volt ennyire jó, MI voltunk ennyire rosszak. Sajnos, ez az igazság. (Attól tartom, nekem nem ez a foci. De egy ilyen párharcot is meg kell nyerni - és ennél sokkkkal több kell.)

Everred 2009.03.10. 22:54:23

Egyébként bele sem merek gondolni, mit fog Pancho írni erről a ma esti meccsről. Sok keresztvíz nem marad a madridi játékosokon.

IronRock 2009.03.10. 22:54:35

A Pool-Real meccset kár lenne a bíróra kenni, bár ha ezt az idiótát még egyszer BL-meccs közelébe engedik, valaki tuti agyonlövi. Farok volt a bíró nem kétséges, de nem ezen múlt. Ha nincs az a tizi, lőnek máshonnan és máskor gólt a Liverpool támadói, mert csak Casillas-on múlt addig is, hogy nem ment negyedóra elteltével már kettővel a Pool. Sanszuk nem volt, szétkapták őket, ennyi. Le lehet vonni a tanulságokat, hogy a fél keretet el kell küldeni a francba ha még akar a Real történelme során BL-t nyerni, mert a játékosok zömével nem fognak az fix.
A Juve-t jobban sajnálom, de hogy ez a Chelsea nem éli túl a következő kört, az nagyon valószínű. Ezek után aggódva várom a holnapi meccseket...

értelmetlen_nevű 2009.03.10. 22:55:36

Belletti kezezett. Tényleg ennyire reménytelenek vagytok?

habitang · www.nst.blog.hu 2009.03.10. 22:56:03

@mexicola:
Valahogy a Liverpool-szurkolók ezt mindig elérik.. A Barca ellen ugyanez volt a helyzet, a youtube-on is vannak fent videók, amelyeken ez jól hallatszik.

Ha a Pool-drukkerek egy kupameccs után respektálják az ellenfelet, elkezdik kiabálni a csapat nevét, amire általában jön a viszontválasz, biztos vagyok benne, hogy most is ez történt...

Itt a barca meccs:
www.youtube.com/watch?v=NlIMM7okksc&feature=related

Ugyanolyan szokás, mint amikor a Kop megtapsolja az ellenfél kapusát (feltéve, ha nem utálják nagyon:)) )

Nem véletlen, hogy ilyen kupamecscekről rengeteg olyan videót találsz a Pool-táborról, amit az ellen szurkolói készítenek és tesznek fel a netre.

rizla 2009.03.10. 22:56:03

@luqe: "Ha Lyonban a hazai csapat megkapja az ajándék 2-0-t mit szólsz?"

hát ha a múltkor megkapták volna, egy szót sem szólok. a lyon ugyanis megérdemelte volna a 3 pontot, ha rúgnak kettőt az első félidőben, akárhogy is csinálják, senki sem lepődhetett volna meg. jobbak voltak, nagy helyzetekkel.

calcio_di_rigore 2009.03.10. 22:56:57

@redcard: nem fogom a bíróra. Attól még lehetett volna korrektül vezetni nem? Az milyen volt már, amikor Ballack lekapta a levegőből kézzel a labdát, intett a bírónak hogy bocs, és még sárgát sem kapott?? Ez mi?? Belletti kivédi a szabadrúgást két kézzel, sárgát sem kap. Chiellini elrúgja a labdát, kiállítják. Tiago leveszi mellel, szabadrúgás ellene. Nedvedet 10 perc alatt 2x rúgták szarrá, sárga? Áhh, persze hogy nincs... Nem hiszek én már a véletlenekben.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.03.10. 22:57:02

luqe, ha a barca a lyon ellen nem felszívja magát 2 ilyen (egyébként véleményes, főleg az első) gól után, hanem kap még kettőt, mindezt úgy, hogy otthon sem vezet támadást, én azt mondanám, hogy megérdemeltétek vazze, pedig nekik szurkolok. szerintem ha a real ma 0-2 után őrülten támad és mondjuk 25-ször lő kapura, akkor nem ezeket a melankolikus kommenteket olvasnád a többi realostól sem, mert a lényeg az, hogy a párharcban a madridnak 5 percig nem volt esélye

BruceWayne 2009.03.10. 22:57:19

@calcio_di_rigore: sissoko is gyapotszedő te szerencsétlen.... viseljétek már el a kiesést ahelyett hogy itt gyalázkodtok meg élteted a 150 centis hermafrodita sigourney weaver-edet

rexford 2009.03.10. 22:57:26

Juventinók, ne szánalmaskodjunk, könyörgöm. A csapatunk sem szánalmas módon esett ki.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.03.10. 22:59:28

@rexford: nagyon egyetértek, összefoglaltad, amit én akartam írni, csak szolidabban.

fogjuk már vissza kicsit az indulatainkat.

Vul-Kahn 2009.03.10. 23:00:09

@Nerazzurri: Bazz, ez qrva nagy, én se mondhattam volna szebben:))))))))))))))))))))))))

crouchy 2009.03.10. 23:00:25

Na most nincs időm mindent végig olvasni de pár dolog: Első gól előtt nyilván befújható volt a szabálytalanság, (bár én heti egy házravaló pénz keresése esetén nem dobálnám el magam minden ráncigálásra)- de ez részletkérdés. Viszont a 11essel nem tudom hol a probléma. Az én legjobb tudomásom szerint, ha valaki nem a vállának a felső részével (értsd ami nem oldalt van) ér labdába, hanem a karjával, és a labda irányába mozdul a keze az kurvára szabálytalan. Euz történt. Azt se mondom hogy ezt mindig befújják, de a 11eseknél szint semmi olyan szitu nincs amit mindig befújnak. de hogy befújható az sztem nem kétséges. Amúgy meg annyit hogy a Real semmit nem mutatott 2 meccs alatt, és akiknek még Dossena is tud...

antiabstinens 2009.03.10. 23:00:31

Így, h a Juve búcsúzott már nagyon bízom benne, h a Roma holnap továbbmegy és megmenti az olaszokat!
/...mert ehhez az Inter esetleges továbblépése édeskevés lenne, bocs' nerazzurri! ;-)/

IronRock 2009.03.10. 23:01:22

@redcard: de volt, pontosan a kezdő sípszó 5. percégi ha jól emlékszem, amikor a Pool először csinált hülyét a Real védelméből... Onnantól kezdve csak azon imádkoztam, hogy Casillas a helyén legyen mindig és extra bravúrokat mutasson be, mert szétzilálják a védelmet. Sajnos nem jött be, hiába most a világ legjobb kapusa, azért ő se Superman....

bög 2009.03.10. 23:03:05

sporting védője keményen bebassza a szögletet a saját kapujába, tv6 kommentátora: nem volt igazán jó felszabadítás... :DDD

calcio_di_rigore 2009.03.10. 23:03:12

@Vul-Kahn: azért én erre nem lennék büszke.

shearer86 2009.03.10. 23:03:38

@Nerazzurri: barátkozz te is az érzéssel :)

antiabstinens 2009.03.10. 23:04:37

De most, akkor ki nyerje a BL-t?
:-))
A ma továbbjutottak közül nehéz választani...esetleg a 'Pool!

calcio_di_rigore 2009.03.10. 23:06:04

@_benito: Fogjuk.
Remélem nem találod meg valami hülyeséggel a csapatot, mert most nagyon nem érdemlik meg.
Sőt, ennyi biztató dolgot már rég láttam. Szerencsére Giovincóról is idejében kiderült az igazság.

Vul-Kahn 2009.03.10. 23:07:38

@calcio_di_rigore: Nézd, én úgy utálom az olasz focit, ahogy van, így a nagycsapatok között csak a szurkolóik viselkedése alapján tudok különbséget tenni. Márpedig a juve-drukkerek messze a legarrogánsabbak, ők bíróznak a legtöbbet, stb.
Na mind1, nézegesd inkább a Basti által belinkelt videókat, én azt teszem...:)

Azazello007 2009.03.10. 23:07:49

A Real kerete egész egyszerűen annyira gyenge, hogy ránézésre sem ér többet egy nyolcaddöntőnél. Nem volt kérdés, ki jut tovább, pedig Rafát utálom.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.03.10. 23:08:06

@calcio_di_rigore: nagyon tetszett ma a juve, szó sincs bántásról. most a videókat vadászom, de hamarosan nekifekszem.

Azazello007 2009.03.10. 23:09:44

Aki meg azt állítja, hogy a Juve a bíró miatt esett ki, az elkeserítően buta.

antiabstinens 2009.03.10. 23:09:53

@rexford: "Juventinók, ne szánalmaskodjunk, könyörgöm. A csapatunk sem szánalmas módon esett ki. "

Erről van szó! Grat. a továbbjutónak és persze a Csapatunknak! Az élet megy tovább, ne álljunk le ilyen piti kifogásokat keresni.
(ha nagyon kritikusak szeretnénk lenni, akkor nézzünk magunkba: Ranieri, Moli' és ma Buffon is)

Azazello007 2009.03.10. 23:10:18

Megjegyzem, a Juve tiszteletre méltó elszántsággal játszott ma.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.10. 23:11:06

Atyaég!

451 komment.

Mi volt itt?

(Asszem a következő néhány percet visszaolvasással töltöm majd.)

Elöljáróban annyit: nagyon örülök, hogy továbbjutott a Villarreal.

halareaal 2009.03.10. 23:11:35

nemis emlékszem, h láttam-e már ekkora madridi vereséget komolymeccsen (kupa nem számít). Casillas nagy ember. egyébként halkan mondom, ha barcások óvatosanalázzák most a Realt, h Casillas nélkül hol lennének meg stb, mert az az ő csapatukat is minősíti.

krysal 2009.03.10. 23:12:31

@crouchy: "Amúgy meg annyit hogy a Real semmit nem mutatott 2 meccs alatt, és akiknek még Dossena is tud..."

Najó, ez azért elég lol. 4-0ás összesítésnél próbálkoznak legalább (úgy tenni), mennek előre, pedig igazából már otthon akarnak a takaró alá bújni, és kisírdogálni magukat, erre jön egy kontra. Azért ne degradált már le magad, látunk már ilyet bőven.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.10. 23:13:28

nem láttam előszörre, ki rúgta a 4. gólt, reménykedtem, hogy Spearing, de aztán Dossenának talán még jobban is örültem.

a bayernt szeretném a negyeddöntőben.

ja, és apám szerint lehet gratulálni a juvénak, úgyhogy megteszem.

halareaal 2009.03.10. 23:14:12

most gondolok bele, még az a furcsa helyzet is előállhat, hogy az összes angol továbbjutóval, az Arsenal és a Porto (akik 4be úgyse jutnak be vszínűleg) kiesésével a végén a Bayern győzelmét sajnálnám legkevésbé.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.10. 23:16:03

@Csöncsön: "(Asszem a következő néhány percet visszaolvasással töltöm majd.)"

ha rájössz arra, hogy lehet megoldani ilyen sok kommentnél, hogy valamennyi megjelenjen, akkor ne habozz megosztani, köszi

Viszlat 2009.03.10. 23:18:25

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: a cikk végénél van egy olyan, hogy az összes kommentet látni szeretném.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.10. 23:20:59

@Viszlat: "a cikk végénél van egy olyan, hogy az összes kommentet látni szeretném."

az rendben is van, de amikor ilyen sok komment van, akkor nálam kábé 200 (?) után fehérségbe vesznek a kommentek. lehet, hogy böngésző-függő, firefoxot használok.

Viszlat 2009.03.10. 23:22:01

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: elképzelhető, IE alapú Avant Browsert használok, megjelenik az összes komment (bár egyet kell értsek benito-val).

halareaal 2009.03.10. 23:23:40

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: bazzeg és télleg, most veszem észre h firefoxnál nekem is minden fehér

Vul-Kahn 2009.03.10. 23:23:45

Jézusom, Lell, mekkora passzt adott Schweininek a 4. gólnál. Van Bommel, parádé. Thomas Müller, keblemre fuú!!!

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.03.10. 23:23:51

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:
üdv a blog.hu mesés világában..amúgy nem vesztel sokat, mert javarészt egymás csapatát anyázták(tuk) :D

Vul-Kahn 2009.03.10. 23:25:53

És Poldi... Haver, hát már 3 éve ezt kéne csinálnod, hiszen képes vagy rá! Viel Glück in Köln!

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.10. 23:32:42

megpróbálom explorerrel, mindenesetre azért csináltam egy screenshotot, hátha egy szakértő megszakérti a helyzetet:

farm4.static.flickr.com/3651/3345458282_e65ca40ac2_o.jpg

bár akkor ezek szerint ismert jelenség.

calcio_di_rigore 2009.03.10. 23:42:07

@Vul-Kahn: És akkor most mi lesz? Még jobban utálod a Juvét miattunk?:)) Nehéz lesz feldolgozni.
A vicces haverod szerint meg bőrszín alapján nem (ok), testmagasság alapján viszont lehet fikázni az embereket. Következetes? Csak annyira, mint magára valamit adó embernek az Internek szurkolni.:)

További jó BL-szezont srácok, nyerjen a Bayern.:)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.10. 23:44:17

@Nerazzurri: lól

a Liverpool-fórumom meg lehalt, "too many connections" :)
mindegy, ilyenkor úgyis szívesebben olvasgatom a redcafét :D

mann 2009.03.10. 23:47:26

Hiába véleményes a Pool első két gólja, sokkal jobbak voltak és megérdemelten jutottak tovább.
Az Everton sálas madridistán jót röhögtem :D

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.10. 23:48:17

No, minden kommentet átfutottam. Közel fél órába telt. :-)

Nem értem azokat a Madrid-szurkolókat, akik mentegetik a csapatukat. Én is (inkább) nekik szurkoltam, de ez katasztrofális produkció volt. Igaza volt Hajdú B.-nek: ha Casillas azt a teljesítményt nyújtja, amit a mezőnyjátékosok többsége, nyolc lett volna a vége. Az egész keretet át kell alakítani.

(És az egész spanyol focinak jót tenne, ha jövőre ez a Real inkább az UEFA-kupában roncsolná a nimbuszát. Vagy még ott sem. És elküldenék a keret felét, mert LESZEREPELTEK.)

A Bayern-Sporting kapcsán én a Sportingot emelném ki: felháborító, amit ezek a portugál csapatok művelnek. Emlékszem ősszel az Arsenal-Portóra. Ott a Porto ugyanúgy összezuhant, mint Münchenben a Sporting.

A Real Madrid is nagyon gyenge volt, de legalább végig küzdött a becsületéért. Ha nem is sikerült neki.

A Villerrealnak nagyon örülök! Valaki írta, hogy semmilyen csapat. Aki ilyet ír, az még nem látta őket játszani. Láttátok Ibagaza gólját? (És külön öröm, hogy a TÉNYLEG színtelen, célfocizó Pana viszont kiesett.)

Juve-Chelsea-ről nincs mit mondani. Már amikor a Juve a Realt verte oda-vissza, megmondtam: angol csapat ellen ez a Juve-teljesítmény kevés lesz. Lőn.

Tika_ 2009.03.10. 23:50:52

Csöncsön, én ezeken röhögtem jókat:

calcio di rigore: „Igazi angol férgek...”

bedobásnál les ezt használta ki: „egyetlen félelmem, hogy a nagy semmittevésben dekoncentrálttá válnak a védőink.”

reggie_bush: „A különbség kb. annyi, h az egyik csapatban férfiak játszanak, a másikban meg puncik.”

BK: „Na, megvolt Robben leglátványosabb jelenete az estén, a csere.”

(köszönet nekik)
amúgy most nincs is olyan sok, egész hamar végig lehet őket olvasni

Jézusom, ha ez volt a Dinamo élettel teli játéka, akkor milyen lehetett a halálosan unalmas??? :|

Vul-Kahn 2009.03.10. 23:53:31

Nem vagyok hajlandó többet a Juvéval foglalkozni, elvégre már nincsenek is bent a BL-ben.:))
A 12-1 után nehéz lesz a földön maradni, remélem nem szállunk el, mert akkor a következő körben olyanok ellen is bajba kerülhetünk, akiknél egyébként jobbak vagyunk.
MU, Inter, Barca, Pool nagyon erős, a Chelseavel nagyjából egyforma erősnek érzem magunkat, szóval a többiek közül kellene ellenfél a 8 között.

Lojzi_ 2009.03.10. 23:58:41

Hát mit mondjak.
Az első gól Podolski gól gyönyörű volt, tényleg eltalálta a srác.
A második egy vicc volt, és szerintem Poldi maga sem hitte el, hogy ilyen van. (De azért beollózta.)
A harmadik gól valóban nem volt egy túl jól sikerült felszabadítás. Konkrétan ekkora öngólnál bennem még a bundagyanú is felmerülne, ha utálnám a Bayernt. :o)))))
A srác is remekül eltalálta a labdát, szép gól volt a Sportingé is.
Schweini gólja megint csak übervicc. Mi volt a konkrét elképzelése a védelemnek? Embert fogtak, területet védtek, vagy meccs előtt kötöttek biztosítást, hátha az segít?
Hol járunk? Ja VanBommel-nél. A lövőcsel gyönyörű kivitelezés volt, zseniális ötlet után. Más kérdés, hogy komoly csapat ellen éles szituban tuti nem próbálta volna meg. Ettől még szép volt.
A tizenegyes viszont véleményes. Szerintem a hátulról becsúszó srác ugyan a labdát nem találta el, de Klosénak csak az egyik lábát fogta közre, a másikat csak simán arrábrúgta. :o)))) (Nehogymár csak a többi meccs legyen vitás...)
Viszont annak örülök, hogy Müller jól játszott és a végén még be is talált. Remélem legközelebb Klinsi beteszi majd a BuLi-ba is, legalább a Cottbus ellen.

A győzelem persze szép volt, de az ellenfél tudása azért hagyott némi kivánnivalót.
Akkor lennék én igazán boldog, ha a mai meccs azért nem fedné el a kétségkívül létező problémákat, mert könnyen lehet, hogy a következő hatalmas BL pofonnak mi leszünk a kisgazdái, és még a következő évi BL szereplés sem biztos, amilyen sűrű a tabella eleje és amilyen váratlanul ki tudunk kapni néha.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.11. 00:05:37

idézném egy kedves manchesteri kolléga meglátását a _királyi gárdáról_:

"Madrid look like a Championship side ...but without the fight."

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.11. 00:06:35

@Tika_:

Megy a háttérben a Juve-Chelsea, de abszolúte nem tud lekötni. Bármelyik fél megkaphatná "az Európa legunalmasabb csapata" kitüntető címet...

avenger13 2009.03.11. 00:08:27

be tudná valaki linkelni müller gólját? állati kíváncsi vagyok rá. nem láttam a meccset, nem lesz valamikor ismétlés, kíváncsi vok mit játszott a müller gyerek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.11. 00:09:09

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:

Jó Real Madrid nélkül nincsen európai klubfoci. Ezt az ellendrukkerek is pontosan tudják, azért írnak ilyeneket. Vagyis nagy változásokra lesz szükség Madridban.

avenger13 2009.03.11. 00:09:34

ha a múltkori győzelem után azt írta az index, hogy mi vagyunk az esélyesek, most mi lesz? előre odaadják nekünk? LOL

igazából Lojzinak tök igaza van. annyira hullámzó a teljesítményünk, hogy lehet a hétvégén kikapunk, és akkor megint ideges lehetek.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.11. 00:13:42

@Csöncsön: egy jó Stadler FC nélkül nincs európai klubfoci, Csöncsön. És gondolom azért írnak ilyeneket, mert így látják.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.11. 00:14:19

@avenger13:

A gólösszefoglaló alapján az a meccs a Sportingról szólt. A jugó-magyar 12-1-nek sem a jugoszláv foci fantasztikus szárnyalása volt a jelentősége.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.11. 00:16:45

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:

Jó Stadler FC nélkül van. A Real Madrid viszont védjegy. Ugyanúgy, mint pl. a brazil foci. Én se szeretem a brazil focit, de ha sorozatban megalázná magát egy brazil válogatott, akkor arra gondolnék, hogy valami nincsen rendben a világ labdarúgásában.

És én ellendrukker vagyok, nem győzöm hangsúlyozni.

avenger13 2009.03.11. 00:34:40

@Csöncsön: és ezt ki mondta? épp azt próbáltam kifejteni, hogy az index "szakértői" mennyire nem értenek az egészhez, ha ezek után előre nekünk adják a BL-t ezért volt ott a hatalmas nagybetűs LOL.

utána pedig azt is leírtam, hogy lojzinak van igaza, hullámzó teljesítmény, ne szálljunk el ettől, mert mi kapjuk a következő zakót...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.11. 00:38:33

@avenger13:

Nem is veled vitatkoztam, csak neked címeztem. :-)

Pont azért felháborító a lélektelen játék, mert a foci élményét veszi el - győztestől, vesztestől egyaránt.

A Pool-szurkolók legalább tiszta szívből örülhetnek.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.11. 00:39:39

még egyszer megjegyezném, hogy én a Bayernt szeretném kapni a negyeddöntőben. :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.11. 00:56:02

@avenger13: Semmi gond, előfordult már mással is. ;-)

Jó éjt most már! A spanyol foci újabb diadalnapja után. (Hiszen az Anfielden a két legjobb játékos mégiscsak spanyol volt: Casillas és Torres.)
:-)

Lencse. 2009.03.11. 01:01:35

Nincs most időm mindent elolvasni. Csöncsön, még mindig temeted a focit? ;)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.11. 01:10:33

@avenger13:

számtalan oka van. egyrészt ugye nem igazán kedvelem a Bayernt, úgyhogy még nagyobb örömet okozna őket kiverni. másrészt a Münchennel ezer éve nem játszottunk, és jó lenne valami változatosság, nem a megszokott ellenfelek. és végül, a Bayernt most túl fogják értékelni Európában, viszont egymás közt valljuk be, hogy khhhhm, nem _annyira_ jók. :D
de ez utóbbi számít legkevésbé, tényleg.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.03.11. 05:56:46

off:
este nekem az oldal bejött teljesen IE-vel, de az egyik linkelt képpel sokat szenvedett, szerintem ez volt a galiba oka... vagy egy percig töltötte volna.

rizla 2009.03.11. 06:36:39

@Csöncsön: "de ha sorozatban megalázná magát egy brazil válogatott, akkor arra gondolnék, hogy valami nincsen rendben a világ labdarúgásában."

persze, a világ labdarúgásával nincs rendben valami. nem a spanyol labdarúgással, vagy a real madriddal..

montipájton 2009.03.11. 07:35:04

Khm, nem egészen értem egyik-másik juvés kommentet, a Chelsea három gólt lőtt, de egyet nem látott annak a spori, hol volt a nagy angol hátszél?

A Real most elbukta a teljes szezont, ha innen feljebb tudnak lépni, az a spanyol bajnokság iszonyúan durva kritikája. ))

undertow 2009.03.11. 08:08:10

@antiabstinens:
az első korrekt reakció a juve tábor részéről. és az első, aki nem keveri bellettit drogbával. wow :)
köszönjük a gratulációt, jó meccsek voltak és külön öröm volt újra a bridge-en látni ranierit. sok szerencsét nektek a továbbiakban, örülnék, ha láthatnám a jó öreg tinkermant a magasba emelni egy trófeát, megérdemelné.

undertow 2009.03.11. 08:28:37

@calcio_di_rigore:
abba ne hagyd, annyira cuki, ahogy puffogsz :)

a bíró egy idióta volt és össze-vissza fújkált, csak azt nem látjátok, amikor a másik irányba téved. volt olyan is, nem kevés.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.03.11. 08:46:30

@Csöncsön: akkor az utóbbi hány évben nincs európai klubfoci? ilyen hülyeséget, mint a Fradi nélkül nincs NBI. Nyilván színesebb lenne meg én is bírtam a Ronaldo mesterhármast az Old Traffordon de ez azért így erős túlzás.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.11. 11:54:39

@rizla:

De, természetesen ott nincs rendben valami. És mindenkinek jót tenne, ha rendet raknának.

@redcard:

Én azóta nem vagyok hajlandó NB1-et nézni, amióta kizárták a Fradit onnan.

horas 2009.03.11. 13:07:19

Ez a Chelsea egész egyszerűen erősebb csapat mint a Juve,erősebb a játékosállományuk is és ez most döntő volt.A Bayern München megkapja a következő körben a magáét,mert semmivel sem erősebbek mint ez a Real.(ha nem lesznek mákosok és nem kapják a Villlarreal-t megint,de még tőlük is kieshetnek) Amúgy meg szánalmasak voltak a kisstílűség egyik iskola-példáját reprezentálták.Utólag ha Gerrard és félig Torres nélkül is nyert egy bekkelő Pool a Benranbeuban akkor ez evidens. Most a Pool volt a madador a Real a bika,5 karddal a hátában.
süti beállítások módosítása