Most, hogy Iniesta lövésének híre a legeldugottabb halászfalvakba is eljutott, lassan ülepedni kezd a futballáradat méteres hordaléka. Azon túl, hogy rendszeresen naplóztak, csodáltak, ekéztek, az NST szerzői megpróbálják egyenként szétbontani és összerakni a világbajnokságot. Szembesülnek saját jóslataikkal, elmesélik, milyen benyomásokat szereztek és egyáltalán, mi minden foglalkoztatta őket az elmúlt egy hónapban.
Különleges egy hónapon vagyunk túl. Tény. Jómagam már a januári szabadságolási tervbe beleírtam a vébé első hetét, mert elképzelhetetlennek tartottam, h sorozatosan maradjak le a koradélutáni meccsekről. Így is óriási para volt, hogy a második héttől a délutáni meccseket csak a 38. perctől láttam, mert csak akkorra tudtam elérni az első televízió készülékkel rendelkező vendéglátóegységet. Ahogy már szerzőtársaim nagy része megtette itt, én is átnézem a vébé előtti - simán felvállalható - jóslataimat és jól elkalandozom közben, mint Cseh Tamás Judit Edit testén.
Kezdem is egy gyors vállveregetéssel. Mi több, a sajátunkkal.
Két éve még úgy kezeltük az ebét, mint nyári napközis tanárok a rábízott gyerekeket. Néha ránéztünk, olykor fontoskodtunk, de igazából nem vettük komolyan. Azóta eltelt 100 hét, voltak kimondottan krízis helyzetek is a blog életében, de a világbajnokságra- érzésem szerint - mindenki a maximumot pakolta bele. A felvezetéssel sem volt baj, de ami igazán meglepő, hullámvölgyek nélkül toltuk végig a harminc napot. Remélem nem csak nekem tűnt úgy, hogy nem volt egyetlen posztnak sem izzadság szaga, és mindenki pörgött, mint a búgócsiga.
Ebben persze óriási szerepe volt annak, hogy két ősszerzőnk beverekedte magát a tévé stúdiójába. Lehet, hogy voltak izgalmas meccsek, de nekem mégis a legfeszültebb pillanatok az első hétvégén voltak, amikor közös ismerősökkel szoríthattunk a tévé előtt a bemutatkozásukkor. Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem volt bennünk drukk, mert egy éve - az első rádióműsorok alkalmával - mindketten kicsit idegenül, vagyis inkább nem természetesen mozogtak az új környezetben (lehet, hogy én is, csak nem tűnt fel, bár nekem helyzeti előnyöm volt, hiszen ismertem a műsor vezetőjét, Kovács Gerit). Azonban most, vagy talán pont a rádióműsorok rutinja miatt, első perctől jól nyomták, nem is kell ecsetelnem, hogy milyen simán vitték át a lécet. És nemcsak mi gondoljuk így, hanem az MTV részéről is csak pozitív visszajelzések érkeztek. A műsor főszerkesztője a közönségtalálkozó alkalmával bizalmasan megemlítette, hogy a szakmai megfelelésen felül, egyik kolléganője külön kiemelte, hogy Henrik napról napra jobb pasinak néz ki. Majd gonoszan hozzátette, hogy ezek szerint csak napok kérdése lenne, hogy az én hangom is tévékompatibilis legyen. Ne kérdezzétek, melyik műsorvezetőnő volt, mert nekem sem árulta el, de az esetleges kialakuló románc részleteit itt is olvashatják majd.
Egy szó, mint száz, jó volt nézni a srácokat napról-napra, de érzésem szerint nem ez az a forma, ahol a mi blogunk előnyei ki tudnának domborodni. Az oké, hogy a kapcsolásokként jutó pár mondatban is több egyedi, közhelymentes gondolat volt rejtve, mint az elmúlt egy év szakértői hozzászólásaiban, de szerintem több értelme lett volna egy esténkénti (az utolsó meccs utáni) elemzős műsorba bevonni a fiúkat, mert így elég hamar sablonossá vált az egész. Még a meccsek alatti szakértésben is több perspektívát látok, mint az ilyen jópofizós, szigorúan beszabályozott szünetbeli/mérkőzés előtti/utáni "beszélgetésekben".
Másik félelmünk, amit jeleztünk is előre, hogy a nagy nyílvánosság miatt egy csomó jöttment fogja rontani a megszokott, leginkább kellemes, de mindenképpen a jelenlegi internetes környezetben egyedinek tekinthető közeget. Azonban a közszolgálatiság miatt a nevünk sosem került ki, csak néha-néha csempésződött bele a beszélgetésekbe. Talán nem is baj, mert így legalább elmaradt a rock&troll.
Pár őskommentelőnk azonban így is panaszkodott, hogy néha a hangulattal probléma volt. Az összes kommentet nem olvastam, de parttalan viták eddig is voltak, vagyis annyira nem tűntek vészesnek. Ellenben a napi ezer hozzászólás nemkevés parádés szösszenetet tartalmazott, amiből hamarosan egy csokrot át is szeretnénk nyújtani nektek. Díszbohóc - a számára kiírt versengésre beküldött - hárombetűs kommentje nálam mindent vitt.
Nade nézzük a jóslatokat, szépen sorban (az értékelésnél semmiképpen sem bántam szőrös szívvel magammal, de ilyen jellegű játékban olyan régen volt sikerélményem, hogy szeretném kiélvezni minden pillanatát)
Aranyláb, avagy a torna legjobb játékosa
Egy fociblogon ilyenkor illik olyan nevet idebiggyeszteni, amit egy átlagos Cosmopolitan olvasó nem ismer, de nem csak ezért esett a választásom Van Persie-re.
Hmmm, ezt benéztem, nem kicsit. Mondjuk inkább ezt bukjam, mint a Robbie Keane duplákat. Ellenben én is csatlakozom a júliusban alakuló Forlán-vallás tagjaihoz. Örülök, hogy sikerült a FIFÁ-nak engem is meglepnie, és nem a Sneijder-Villa-Xavi trióból választottak. Iniestánál is felszisszentem volna, de el tudtam volna fogadni.
0/1
Déja vu - most is, avagy most sem
A franciák ismét lebőgnek, de most lőnek gólt (igaz kevesebbet, mint a görögök)
Bingó, bele a közepibe. Mondjuk ide még simán befértek volna az olaszok és az angolok is. Ebben az a szomorú, hogy ennek a két csapatnak szurkolok már évek óta, így nagyon nem is tudtam örömködni Domenech balfaszságain. A csoportmeccsek alatt még felfedeztem magamnak Chilét, de jól látjátok, hogy a nyolc között már nem volt csapatom. Az urukkal még mentem egy kört, de az várható volt, hogy nem ők lesz a befutók.
1/2
Faszipánt, avagy a vébé legjobb meccse(i)
A csoportkör után mindenki az Anglia-USA meccsről fog beszélni. Legalább öt gól, helyzetek sora, magával ragadó hangulat.
So-so. Egy fél találatot adhatunk itt Green miatt. Családi program miatt a dán-kameruniról lemaradtam, ezért máshonnan kell választanom.
Sokan ekézték a tornát az első hét alapján. Szerintem irreális, amikor azt várjuk, hogy a kijutott csapatok minket fognak szórakoztatni az első perctől. Nem lepődtem meg a kezdeti óvatos tapogatózáson, utána meg abszolút nem kellett panaszkodnunk. A kieséses szakaszban a Paraguay-Japán rangadó kivételével minden meccsben volt vagy dráma, vagy valami kuriózum. '88 óta nagyjából majd minden meccset láttam, de nem emlékszem olyan drámai napokra, mint amilyen a negyeddöntőkkor volt. Mind a négy meccsre örökké emlékezni fogunk: Gyan kihagyott büntetője, a spanyol-paraguayi tizenegyes-párbaj két percen belül, a német henger/argentin lebőgés, a brazil összeomlás. Szóval, rendben volt ez. Tetszett.
1,5/3
Fekete Ló - nem sokáig bújhat már
A szlovákoktól várok horvát/török szintű menetelést
Itt azért adok magamnak pontot, mert 1) a szlovákok továbbjutottak a csoportból, mert 2) az első csoportkör után a rádióban bemondtam az urukat is. Sajnálom, hogy afrikai csapatnak nem sikerült most sem az áttörés, de őszintén szólva, nem is érdemelték meg. Uruguay mellett, Chile őszinte focija tetszett még, de sajnos őket a precíz brazilokkal fújta össze a szél. Például az angolokat ők is elsöpörték volna az útból.
2,5/4
Hattyúdal - köszönjük, viszlát
Ronaldót nem vitte ki Dunga, így ez a kérdés nem is izgat. Na jó, Henry-nak momentuma sem lesz, de Buffonon most sem fog múlni.
Buffonon tényleg nem múlt. Jobbulást.
3/5
Nagybőgő, avagy bukni csak nagyot lehet
Az esélyesek közül a brazilok nem érik el az elődöntőt sem.
Erre vagyok a leginkább büszke. Ott kezdődött, hogy Dunga nem vitte ki Patót és Ronaldót. A szimpátiámat rögtön elvesztették. Majd Henrik napi 24 órában orálisan fixálta őket közel két hónapon át. Ez már épp elég volt ahhoz, hogy el is kezdjek ellenük szurkolni. Aztán ott van egy csapat, amelyik Felipe Melóra és Kakára épül. Két olyan játékosra, akinek az elmúlt szezonban összesen nem volt öt jó meccse. Persze, ez egy jól működő gépezet lett volna, ha Kaká formában van, meg van Melónak helyettese. De nem volt jó formában és nem volt alternatívája. És ha ezt nem látja egy kapitány, akkor ott azért nagy problémák vannak. A holland egyenlítésre SEMMIT sem reagált a brazil válogatott. Ha kivennénk a két holland gólt, és lejátszanánk folyamatosan a meccset, akkor fel sem tűnne az utolsó perceket kivéve, hogy nem a braziloknál van az előny az utolsó félórában.
Ennél a témakörnél azonban őrültség lenne kihagyni ezt a képet. Túinvan. Van egy olyan érzésem, hogy nincs az a focikedvelő honfitársunk, aki bármelyiküket is szívesen látná a válogatott kispadján. Hacsak nem úgy gondolja, hogy egy dilettáns/bohóc/kokszimakszi/hibbant törpe/öntelt pöcs lenne a labdarúgásunk felemelésének záloga.
4/6
Skandallum - a vébé botránya
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne legyen balhé. Utcai verekedések, késelések napi szinten várhatóak, de félő, hogy komolyabb tragédia is fog történni. Durva, de ingyen sem mennék ki. Ami még ennél is durvább: CR-nek ellopják a zseléjét a szállodából.
Soha rosszabb mellélövést. Tényleg pozitív meglepetés volt, és a vuvuzelát is megszoktam.
4/7
Üstökös - a torna felfedezettje
Müller a németeknél vagy Jong Tae-Se Észak-Koreából
Ennél is beletrafáltam. Talán még Özilt lehetne ebbe a kalapba tenni, mást nagyon nem. Szerkesztőségünkben megoszlanak a vélemények Müllerrel kapcsolatban. Én azok közé tartozom, akiknek az ösztönössége tetszik, és a hiányosságai fölött nagyvonalúan elsiklanak, és komoly jövőt jósolnak neki. Nem vagyunk többségben, annyit elárulhatok...
5/8
Végjáték - kik játsszák a döntőt?
Angol-spanyol döntőnek örülnék, német-francia esetén az történne, hogy sem a BL, sem a vb-döntőt nem nézném meg ugyanabban az évben.
Majdnem. Először javítom saját magamat, mert a mutatott teljesítmények alapján simán néztem volna, és szurkoltam volna a németeknek.
Jó ideje nem szeretem a hollandokat, de el kell ismernem, hogy megérdemelten jutottak döntőbe. Majd megérdemelten kaptak ott ki. Szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt a spanyol csapatot le lehessen focizni a pályáról. Kétévente benne van egy svájci szintű bemákolás ellenük, de ennyi, nem több. Nem tudom megjósolni sem, hogy országlásuk meddig fog tartani, de két éve a Barcát sem láttam legyőzve, és hasonlót éreztem a zidános Juvén és Reálon is (magyar focicsapattal sosem, Körmenddel kapcsolatban is csak egyszer).
Talán a mai napig sopánkodnak többen is, hogy milyen má', hogy a világbajnok nyolc gólt lő hét meccsen. Elfogadnám a kritikát, ha nem akartak volna többet lőni. De akartak. Igaz, nem ment nekik, mert nem voltak kirobbanó formában, de sosem ölték a játékot. 2008-ban látványosabb nyertek, de engem most sem untatott a labdatartásuk. Iniestát simán elnézném bármeddig, ahogy a nagyiék kertjében nem engedi Nérót labdához érni (szegény Néró már meghalt, de valószínű, hogy neki sem lenne meg, hogy a kis vámpír merre fog fordulni éppen).
Valószínű, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a svájci vereség volt az egyik legfontosabb mérföldkő a spanyol menetelésben. Onnantól nekik már rögtön a kieséses szakasz következett, és a folyamatos koncentráció közben fejben sem fáradtak el. Hihetetlen, de alig lehet a hét meccs alatt olyan momentumokat találni, amivel el lehetne indítani velük szemben egy "ha" kezdetű mondatot. Talán ha Robbennek van agya ehhez a játékhoz, talán ha Kroos a hosszúba belsőzik, talán ha Cardozo higgadtabb. Ennyi, ez a három momentum, amikor fogást lehetett találni rajtuk hat meccs alatt. Sajnálom, hogy megnyerték a csoportjukat, mert megnéztem volna, ahogy cicáznak a brazilokkal.
A hollandokra meg pont azért haragszom, mert tudtam, hogy így fognak viselkedni, ha elbukják a döntőt. Nem elég, hogy szétrúgják az ellenfelet, meg kihagyják a ziccereiket, de még napokkal később is a FIFÁ-ra fújnak. Több szerzőtársammal ellentétben, én Webbet is hibáztatom. Persze, hogy nem akar egy spori belenyúlni a világbajnoki döntőbe már az első percekben, de könyörgöm, egy ártatlan labdáért folyó küzdelemben ne lehessen már büntetlenül mellbe rúgni valakit. Abban a pillanatban rájöttek a tulipánosok, hogy itt egy ideig nyugodtan lehet rugdosódni. Ettől is lett olyan mocskos a döntő, amilyen.
Különben, nem értem azokat, akik egyfolytában, kommenteken keresztül ekézték a döntőt. Szidták a spanyolokat, a hollandokat, akit értek. Elég messzire kell visszamennünk, egészen 86-ig, hogy olyan döntőt találjunk, amelyik akkor is szórakoztató lenne, ha megyekettőben látnánk. Ott voltak fordulatok, azóta szinte semmi. Engem ez nem zavar, ezen a szinten már tényleg elvagyok a téttel.
5,5/9
Összességében a világbajnokságot is olyannak értékelem, mint a tippjeimet: ötös skálán be lehet rá írni egy négyest. Továbbra is marad - azok közül, amiket láttam - nonplusultrának az 1994-es vébé, de utána már talán ez jön. Mondjuk az is lehet, hogy még friss az élmény.
Az utolsó 100 komment: