Elhullott az utolsó afrikai, és az egyik legnagyobb esélyesnek tartott csapat, mégsem a szomorkodásnak és a fikázásnak van itt az ideje, hiszen egy jó világbajnokság legfőbb ismérve, hogy ebben a szakaszában már térdig járunk a hősöket az egekbe emelő, antihősöket a pokolba taszító drámákban. Felipe Melóról kiderült, hogy argentin felmenői vannak, Suárezről, hogy együtt készült egy serdülő II-es női röplabdacsapattal, Dungáról pedig az, hogy tartja a szavát. Egy arctalan, de szerencsés holland, és egy szitává lyuggatott uruguayi csapat játssza az egyik ág elődöntőjét, a másik ág pedig ma délután és este dönt a legjobb négybe jutók személyéről. Hajtás után heinrich elintegeti a brazilokat, _benito pedig elámul az esti meccs pszichodrámáján.

Nincs olyan, hogy a vereséget méltósággal kell viselni, ez egy vadbaromság. A vereséget sehogyan sem kell viselni, gusztustalan egy gönc, éppen ezért mindent meg kell tenni, hogy elkerülje az embert. A kétségbeesés, a tömeghisztéria és a sértődöttség nem éppen a küzdeni tudás szerves része, másképp fogalmazva, egy kocajátékos köpködheti a bírót meg az ellenfelet, a profi meg beveri a következő helyzetét, mert van neki olyan.

Nem hiszem, hogy a brazil csapat elkönyvelte volna a győzelmet, ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy a kívülről is érződő abszolút fölényük miatt nemhogy a vereség, de a holland egyenlítés sem fordult meg a fejükben. Megtörtént, ők meg nem hittek a szemüknek.

Egy igazán jó, mondjuk úgy, világklasszis csapat ellen nem elég egy öngólt találni. A tegnapi meccs egyenes következtetése, hogy hiába elsőrangú a brazilok játéka, hiába van mocskosul kitalálva, mentálisan gyengék és nincs köztük egy vezér sem. A helyzeten Dunga őrjöngése sem segített, viselkedése azt sugallta, hogy itt most egyrészt pánikolni kell, másrészt súlyos igazságtalanságok történnek a gyepen; a szemét hollandok felváltva provokálnak minket, az egyik fetreng, a másik meg rugdoskodik.

Brazília 53 percen át oktatta a hollandokat, Melo öngólja dezintegrálta a csapatot, mire észhez tértek volna, kaptak még egyet, és mire észhez tértek volna, Melo már nem volt a pályán. Egyébként nem gondolom, hogy a kiállítás döntötte volna el a meccset, levágott fejű csirkeként ámokfutottak, kapkodtak a brazilok, Hollandia pedig tette, amit ilyenkor tenni kell. Hogy van Bommel végig a pályán maradhatott, ráadásul sárga lap nélkül, az egészen komikus, a bíró egyébként is baromi rosszul vezette a meccset, de ez is csak a brazilokat tudta felhergelni. Amatőr hiba.

Szerintem Dunga úgy esett ki, hogy egy másodpercig nem lehet felírni neki a válogatási elveit, Ronaldinho bárgyú vigyorgás aztán nem sokat segített volna tegnap, talán Diego, talán Pato, de ez csak találgatás. Melo stabil kezdetése is vállalhatatlan persze, főleg, mikor a padon ott ül Josue, és persze roppant kellemetlenül hatott, hogy sem Elano sem Ramires nem játszhatott tegnap. Mégis, a legnagyobb gond az volt, hogy mentálisan nem voltak elég erősek, hogy elviseljék a körülményeket, a kiállítást, a formán kívül játszó Kakát, az ellenfél disznó szerencséjét. (A Diego-Ronaldinho-Pato hármasnak egyébként szerintem a tragikus olimpiai szereplés tette be a kaput, ahol ifisták ellen sem tudtak bizonyítani)

Nem éppen magával ragadó játékkal, de tovább menetel a kertek alatt sunnyogó holland csapat, bár elég kontraproduktív megérdemeltnek nevezni azt a továbbjutást, ahol a legfőbb érv Brazília töketlensége, és hogy a hollandok már éppen elégszer zúgtak ki szerencsétlen módon, amikor többet érdemeltek. Sneijderről azért ki kell emelni, hogy ebben az évben még akkor is eldönti a tétmeccseket, ha egyébként nem játszik különösebben jól.

Azt viszont továbbra is nevetségesnek tartom, hogy a brazilokat valami közmegegyezésen alapuló kényszer kötelezi, hogy a szájtáti tömegek kénye kedve szerint bohóckodva focizzanak.

Nem kell ahhoz mérnöki pontosságú játék, hogy egy meccs élvezetes, mi több, otthagyhatatlan legyen. Ghána és Uruguay botrányos passzhatékonysággal, idegesítő hibák egész sorát követte el, mégsem ez marad meg bennünk, hanem az, hogy lüktető, fordulatos, iszonyatos drámát hozó meccset játszottak, amire biztosan sokáig emlékezni fogunk.

Kiegyenlített meccsre számítottunk, és végül az is lett, ha nem is úgy, ahogy azt vártuk. Két ilyen csapat meccse nem feltétlenül hoz jó meccset, várható volt az is, hogy a védekezésre mindenki sokkal több energiát fordít, mint a támadásra, és bár ez igaz is volt, a középpályát mindkét csapat olyan gyorsan, hatékonyan játszotta át, hogy szinte folyamatosan a csatárok és a védők csatáját láthattuk – ami ugye általában a legélvezetesebb a futballban. Így fordulhatott elő, hogy két potyaízű gólt láthattunk csak 120 perc alatt, mégsem jutna eszébe senkinek, hogy unalmasnak nevezze a meccset.

Ghána személyében távozott az utolsó afrikai, de nagyon kellemes emlékeket hagyott maga mögött. K. Asamoah az egyik legokosabban passzoló afrikai játékos, akit valaha láttunk, Asamoah Gyan pedig olyan csatárjátékot mutatott, amit egy afrikai csatártól vár az ember. Az első jó szerecsen kapust is Ghána villantotta, Kingson néhány bizonytalansága ellenére a meccs embere lehetett volna, ha mondjuk kiszed két 11-est, de erre esélye sem volt – ráadásul Forlán gólja kicsit az ő lelkén szárad. Ghánának megvolt a maga game planje, és a dolog működőképesnek is látszott, nagyon jó csapatot ismertünk meg bennük, csak drámai pech akadályozta meg őket abban, hogy történelmet írva elődöntőt játszhassanak. (a jog győzött az igazság felett - heinrich betoldása)

Suárez ujjai már sátánvillára görbülnek

Uruguay viszont ott van a legjobb négy között, más kérdés, hogy ennek sajnos a hollandok örülnek a legjobban. Nemcsak a mindenkit kifingató hosszabbítás miatt, hanem azért is, mert a védelem oszlopa, Lugano megsérült, az elképesztő munkabírású balhátvéd, Fucile kisárgult – az megvan, hogy a srác az első félidőben két méter magasról esett fejre, és úgy rakott utána 14 km-t a közösbe? – Suárez pedig a kiállítása miatt nem lehet ott az elődöntőben. Más kérdés, a serdülő lány röplabdázóktól kölcsönzött mozdulat gazdagon kamatozott a csapatának, hiszen a vb legnagyobb drámáját hozó büntetőt Asamoah Gyan a felső lécre vágta.

Teljes csapattal Uruguay egyáltalán nem lenne esélytelen ezzel a semmilyen, arctalan, eddig jól csak elvétve játszó holland válogatottal szemben, így viszont még egy óriási bravúrra lenne szükségük ahhoz, hogy bejussanak a döntőbe. Csak reménykedni tudok benne, hogy minden posztra van egy olyan helyettesük, mint Scotti, aki kiválóan látta el a feladatát Lugano cseréje után, de erre kicsit az esély, ami azért baj, mert ezt a szervezett védekezésre épülő játékot ementálivá lyuggatott csapattal nehéz lesz hozni. Még úgy is, hogy Diego Forlánról nemcsak az derült ki, hogy nagyon jó csatár, hanem az is, hogy irányító középpályásként is egészen kiváló. Megnézzük, milyen, amikor Suárez helyett Abreunak adja a zsugákat.