Ha valaki ügyesen bánt a távirányítóval, akkor akár átlagosan kilencpercenként is láthatott gólt a képernyőjén a két keddi BL-nyolcaddöntő második mérkőzésén. A meccsenkénti öt gól kiemelkedően magas, de ettől függetlenül volt hiányérzetünk a látottak miatt. A Porto alig volt pályán, míg Firenzében csak az az öt perc volt különösen izgalmas. Azonban, ami fölöttébb érdekes, hogy mindkét pályán az a csapat lehetett szomorú, amelyiknek jobb a kapusa.Tovább után mindkét meccsről, csak itt, csak most, csak Nektek.

Ha valaki látta hétvégén az Arsenal bajnoki mérkőzését, akkor biztosan helyeslően bólogat, hogy az a csapat, amelyiknek Bendtner mesterhármast képes rúgni, az jobb is, ha nincs ott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között. De nem akarjuk annyira ekézni a dánt, mert tényleg jól játszott, így lépjünk is tovább.

A londoniak nem csináltak semmi különöset, csak nyugodtan játszva, egyszerűen bedarálták a Portót. Szerencsés találattal vezetést szereztek, majd csinálták, amit nagyon tudnak: rövid passzokkal, ütemváltásokkal, finom cselekkel bevitték a labdát a tizenhatoson belülre, és ötpercenként alakítottak ki helyzeteket. Ezekből tucatnyiszor a kaput is eltalálták. (a Liverpoolnál 2010-ben nem tudunk ennyit összeszedni)

Arsavin és Nasri nagyon éltek a két szélen. Mindkettőjük nevéhez fűződik egy parádés cselsorozat. Az orosz esetében a korona egy gólpassz formájában került fel, míg a francia maga fejezte be eredményesen az akciót. Mondjuk, egyik esetnél sem jár dicséret a megbolondított védőtriónak.

Az egyetlen izgalmas periódus a meccsen a második félidő elején volt, amikor többször is helyzetbe kerültek a portugálok, de a hazaiak harmadik találata teljesen elvette a kedvüket a játéktól. Hulk hisztijein kívül már nem is tettek hozzá semmit sem a mérkőzéshez. Nem úgy Eboué, akiről írhatnánk, hogy másodvirágzását éli ezekben a hetkben, de ezesetben fel kell tennünk a teljesen jogos kérdést: mikor volt az első?!

Teljesen megérdemelt hazai siker született. A kétszer kilencven perc alatt egyértelműen az Arsenal volt a jobb. A továbbjutásnak talán Fabianski örül a legjobban. (Arsenal - Porto 5-0)

A másik párharcban is a jobb csapat ment tovább a nyolc közé. 

A forgatókönyv most is az volt, mint Münchenben. A Bayern amikor nagyon kellett, akkor eredményesen támadott, a Fiorentina meg majdnem tökéletesen védekezett.

Prandelli okosan mérte fel, hogy a németek támadásainál a két szélt kell hermetikusan lezárni, ennek következtében szinte mindig három lilamezes nézett farkasszemet Ribéry-vel vagy Robbennel. A tökéletes zárás kétszer nem sikerült. 2-0-nál a francia emelte be középre a labdát a védőtrió gyűrűjéből, ahol van Bommel érkezett üresen, majd Robbent nem tudták megállítani 3-1-nél, és a holland irtózatosan nagy gólt lőtt. Ez a két kisebb megingás elég is volt a továbbjutáshoz.

Főleg azért, mert a végeredmény már a 65. percben kialakult. Ergo, a Fiónak volt félórája, hogy egy győztes találatot bevigyenek, azonban még a labda is alig volt náluk - talán ha pár percig sikerült beszorítaniuk az ellenfelüket. Ez pedig a német rekordbajnok ellen ilyenkor kevés.

A meccs különben, az eredmény ellenére, nem volt élvezetes. A három gólt hozó ötperc kivételével felejthető produkcióval ajándékoztak meg minket a küzdő felek. Rengeteg volt a hiba, mindkét középpálya gyengén muzsikált.

Egy valamit azért ki kell emelnünk. David Alaba majdhogynem tökéletes játéka. A kisszobába, stream mellé száműzött bundás szekciónk szerint egy, azaz egy hibát vétett a tizenhét éves játékos a kilencven perc alatt. Egy újonc balbekktől ez megsüvegelendő teljesítmény. Ha pár kilométerrel keletebbre született volna, akkor már az új magyar csodáról beszélhetnénk, így azonban a sógorék dörzsölhetik a tenyerüket.

A Fiorentinának ezzel elszállt a szezonja, de a mutatott játék alapján ebben semmi meglepő nincs. A Bayern meg kezdi újra régi önmagát idézni. Nincs szemet gyönyörködtető foci, de amikor kell, akkor eredményesen játszanak. (Fiorentina - Bayern 3-2)